Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

1968

Három hete már, hogy ebben a nyüves porfészekben tengetem a napjaimat, de az a legcsúnyább az egészben, hogy ez az átokverte hely, még mindig inkább emlékeztet egy otthonra, mint az, ami valójában azt jelentené. Már, csak dacból sem látogatok haza, nem írok levelet és úgy általában nem is foglalkozom a "családommal", akik közül egyetlen egy személy sem emelte fel a hangját, amikor az apám közölte, hogy bentlakásos iskolába küld, mert nem tudok viselkedni. Majd ott betörnek és megtanítanak a jó modorra.- hangoztatta akkor, de én tisztában voltam vele, hogy nem fog sikerrel járni. Sem Ő sem a terve, mert valahogy soha nem éreztem fairnek, hogy meghunyászkodjak bárki előtt is csupán a rangja vagy épp a neme miatt. Előtte sem, holott Ő az apám és valahol mélyen tisztelnem kellene, de hogyan tisztelhetnék valakit, aki egy idióta eszmét követ, melynek nevében milliókat mészároltak már le az évek során és a hülye is megmondja már első hallomásra, hogy baromság az egész. Egy kibaszott szentfazék, de azok közül is az álszent fajta, mert miközben buzgón követi Jézus tanításait, valójában egy utolsó féreg. Megszámolni sem tudnám, hányszor vert már meg, pusztán azért, mert más volt a véleményem, mint az Övé, bár mit is várjon az ember olyasvalakitől, aki ezt a gusztustalan vallást követi, ami azt vallja, hogy a bűnösöket büntetni kell? És a szemükben mindenki bűnös, aki nem ért velük egyet.

1971

Sanna jó fej csaj és minél több időt töltöttem vele, annál inkább rá kellett jöjjek, hogy nagyon sokban hasonlítunk. Az egyetlen különbség köztünk, hogy ő megtanult úgy tenni, mint aki jó és alázatos, miközben röhög a markában és hülyére vesz mindenkit. Minden hétvégén kilógunk a városba, ha épp az a felügyelő a soros, akivel ő "jóban van" és minden hétvégén szórakozunk kicsit egy sötét, eldugott helyen, ahol valahogy mindenki tesz a mai világra, az eszmékre és, csak szimplán élvezni akarják az életet. Én is élvezem, táncolok és jól érzem magam, míg már a lábaim sajognak és már a kollégiumba is inkább mezítláb sétálok vissza, élvezve ahogy talpam sajgásán a hideg kő tompít.

1971 decembere

Úgy döntöttem, hogy karácsonyra haza látogatok. Nem, mintha nagyon hiányzott volna Fredrik, Elyna, Mikael vagy akár az apám, csak épp ahoz sem volt kedvem, hogy egyedül tengődjek a koleszban, mint valami szerencsétlen árva, akinek nincs hova mennie. Úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt a családomnak, megpróbálom eltölteni velük az ünnepeket, de utólag kiderült, hogy hiba volt, mert semmi mást nem értem el ezzel, csak azt hogy, még inkább kívülállónak érezzem magam. Mathias ajánlata pedig kezdett egyre szimpatikusabb lenni, aki semmi mást nem ígért, csak szabadságot azáltal, hogy a törvényen kívül elhetnék Vele és senki nem parancsolhat majd nekem.

1978

Azóta nem beszéltem egyikőjükkel sem, hogy megszöktem a suliból. Nincs rájuk szükségem, mert Mathias gondoskodik rólam, megtanított mindenre, amire szükségem lehet ahhoz, hogy túléljek, más pedig nem is kell. Végre szabad vagyok és azt csinálok, amit akarok, elveszem, amiről úgy gondolom, hogy jár nekem és senki nem akarja megszabni, hogy miként éljem az életem. Bár ettől függetlenül kerül-fordul megpróbálok információt szerezni a testvéreimről, mégsem kerülök túl közel hozzájuk, hiszen egyébként sincs szükségük rám. Soha nem is volt, valahogy mindig kilógtam közülük, talán azért, mert én vagyok a legkisebb, talán azért, mert egyszerűen más a gondolkodásmódom. Nem tudom.
Egész addig nem is lépek velük kapcsolatba, míg tudomásomra nem jut, hogy az apám meghalt, Mikael pedig köddé vált, bár az információk, amik eljutnak hozzám, meglehetősen zavarosak, igazából az sem biztos, hogy tényleg az apám az, aki meghalt, de hosszú évek után végül úgy döntök, hogy haza kell térnem, de utólag azt kívánom, bár ne tettem volna.
Kész őrület volt mindaz, ami hirtelen a nyakamba szakadt, hogy valójában Fredrik volt az, aki meghalt, majd a halál istennője által feltámadt és valami iszonyú bizarr lény lett belőle, miközben Mikael, aki a gyilkosa volt, egyszerűen eltűnt. És, ha mindez nem lett volna még elég, az is kiderült, hogy Elyna ölte meg az apánkat, így kétségtelenül életemben először én tűntem a legnagyobb szentnek köztük, mert bár a kezem enyves volt, vér mégsem tapadt hozzá.
Fredrik minden áron marasztalni akart, de nem akartam újra csalódni bennük és bármiféle kötelék miatt bármihez is tartozni, ám amikor visszatértem Londonba, Mathiashoz, hűlt helyét találtam csupán. Az egyetlen, amit biztosan ki tudtam deríteni, hogy meghalt, mint ahogy a többiek is és valószínűleg egy konkurens banda emberei tehették, így végül pár hónap egyedüllét és próbálkozás után, végül mégis hazakullogtam. A gyilkos nővéremhez és az élő-halott bátyámhoz, akik közt mindennek éreztem magam, csak családtagnak nem.

2020

Elegem lett Fredrikből és abból, hogy minden áron irányítani akarja az életemet, mintha egykor én kértem volna tőle, hogy hozzon vissza a halálból. Tény, hogy nem akartam még meghalni, megszűnni létezni, amikor annyi mindent nem éltem és tapasztaltam még meg, de nem is kértem, hogy szörnyként létezhessek majd tovább. Mégis, a halál istennője engem is visszahozott, mint ahogy egykor Őt, majd Elynát is, mostanra pedig már fullasztó az öröklét gondolata, főleg úgy, hogy végig Fredriknek dolgozok majd. Nem akartam ezt, így hosszas tervezgetés után fogtam magam és leléptem. Ehhez meg a lopáshoz legalább, még mindig jól értek.

Napjainkban, valahol Londonban

Fredriktől megszabadultam -bár néha az az érzésem, hogy csak azért nem vagyok még Oslóban, mert talán Ő is így akarja-  és visszatértem oda, ahol egykor remekül ki tudtam bontakozni, mint ahogy most is teszem a saját kis ügyleteimmel. Különleges, nehezen beszerezhető tárgyakat szállítok le a megrendelőimnek, amit őrülten élvezek, már csak a meló miatti pezsdítő adrenalin okán is, mégis a legjobb az egészben, hogy végre a magam ura lehetek, azt csinálhatom, amit csak akarok és alaposan ki is élvezem ezt, meg az örök fiatalságomat is. Fredrik pedig oldja meg a szaros kis dolgait nélkülem, mert én már épp elég ideig voltam a pincsije. Csak ne állna fenn a gyanú, hogy egy másik pincsije pedig folyamatosan utánam szaglászik...