Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

Helena Ez az Ő étele lenne. Imádná minden egyes részletét, a kinézetét, a játékot a színekkel és az állagokkal. Azt mondaná rá, hogy olyan szép, hogy legszívesebben megfestené, illetve alaposan elkezdené megböködni, hogy nem csaltam-e és egész véletlenül 3D-s nyomtatóval csináltam. Mosolyogva figyelném, ahogy eltűnteti szépen lassan a tányérról az ételt, majd huncut mosollyal nézne rám és elkezdené kinyalni a tányért is, mint valami kutyus…ami nem is állna olyan messze az igazságtól.
Sohasem fogom viszont látni azt a huncut mosolyt, amivel azt jelzi, hogy valami olyat fog csinálni, amit nem lenne illendő vagy szabad. Sohasem fogom látni, kivéve ha tükörbe nézek és magamra mosolygok, de miért is tennék ilyet?
Nem akarok most rágondolni, mégis főzés közben folyamatosan ráterelődnek a gondolataim. Fölnézek a kész tányérról, a velem szemben lévő 6 versenyzőre, akik eddig árgus szemekkel figyelték minden mozdulatomat, mert azt hitték, hogy a feladatuk az lesz, hogy leutánozzanak, a nehezítés pedig nyilván az, hogy az egész főzés alatt meg sem szólaltam ezért maguknak kell kitalálni a hozzávalókat, a mennyiségeket.
- Aki azon gondolkozik most, hogy vajon mivel kezdtem a főzésemet és mik azok a lépések amit semmiképpen sem szabad elfelejteni, azok akár csomagolhatnak is, mert a feladat az, hogy mindenki megkap egy-egy alapanyagot abból az ételből amit én most elkészítettem, és valami teljesen mást csináljon vele. A kóstolás során egyáltalán nem akarok azokkal az ízekkel, formákkal találkozni, mint amik most itt vannak a tányéron. - látom rajtuk, hogy meglepődtek, és azt is érzékelem, hogy a zsűri társak is ledöbbentek, valamint a producer is duruzsol a fülembe, hogy egyáltalán nem erről volt szó. Ma tényleg egy másolós feladat lett volna a cél, de ha azt kellene néznem és kóstolnom amit ezek a magukat szakácsnak nevező egyének tákolnak össze akkor valószínűleg már az első versenyzőre ráborítanám az asztalt, hogy mégis mit képzel, hogy merészeli elrontani a húgom kedvenc ételét.
Mindegyik versenyző megkapja 1-1 tányéron az ételt amit készítettem, hogy megkóstolhassák mi az amihez még csak hasonlót is tilos csinálniuk.


Helena- Elegáns fehér betűkkel látható ez a név a bejárati ajtó fölött. Azt hirdeti, hogy itt  hamarosan nyílni fog valami és ha belesnek az ablakokon akkor az is kivehető, hogy egy étterem van készülőben, méghozzá nem is akármilyen. Éppen olyan letisztult és tökéletes, mint amilyen Ő volt, mégis van benne némi játékosság is. Ahogy belépek a munkások egyből felnéznek, egyesek bólintanak, vagy intenek, mások mit sem törődnek velem, hanem csak egyszerűen folytatják amit elkezdtek. Ez utóbbi reakció egy cseppet sem zavar, sőt éppen ezt részesítem előnyben, amikor valaki annyira koncentrál, hogy történjen bármi, nem zökken ki abból amit éppen csinálnia kell.
Egy alacsonyabb, és meglehetősen vékony férfi közelít felém, kezében hatalmas mappával, amiből számos megjelölő cetli lóg ki különböző színekben. Már korábban elmondta, hogy melyik szín mit jelöl, a zöld vagyok én, mert ha elvesztem a türelmem akkor kékeszöld szemem teljesen zöld színűre vált, és ezt általában kiabálás követi.
Fogalmam sincs miért állított ilyet.
Leülök az egyik lepellel borított székre és az asztalra támasztom a karjaimat. Várom a rossz híreket, mert biztos vagyok abban, hogy már megint lesz jó pár belőlük.
- Szép napot! A közepébe csapva… nem várt költségek merültek fel, a munkások találtak egy vezetéket a falban amit nem tudnak beazonosítani, ezért ki kell hívnunk szakértőket akik megállapítják hogy mi lehet az, és hogyan tudnánk azt onnan eltűntetni. - kezdi és egyből a közepébe is vág. Megtanulta már, hogy nem szeretem a mellébeszélést ha üzletről van szó. Meg az élet más területein is ki nem állhatom, de neki erről még nem sok fogalma lehet.
- Már mondtam Fabian, hogy a pénz nem érdekel, az idő a fontos. Egy nappal sem térhetünk el a tervezett megnyitótól, kerüljön bármennyibe is. – Fabian megkönnyebbülten felsóhajt, vagyis valószínű ez volt a legrosszabb híre a számomra. Utána még kitér mindenféle apróságra, amit egy cseppet sem bánok, hiszen szeretem ha kézben tudom tartani a dolgokat, és ha minden történésről tudomásom van, elvégre nem egy kis gyorsbüfét tervezek nyitni, hanem egy remélhetőleg Michelin csillagosat. Mondjuk három csillaggal már megelégednék. Akkor lenne nekem négy, mert egyet már két éve sikeresen elnyertem.