Annalisa G. Larsson

Gratulálunk, elfogadva!

fáradj beljebb, lépj be közénk

Az előtörténetedben nem találtunk kifogásolnivalót, így hát az istenek nevében felhatalmazunk rá, hogy birtokba vedd Oslo utcáit!

Mielőtt még azonban fejest ugranál a játéktérbe, lenne néhány fontos kérésünk. Az első és legfontosabb, hogy tégy egy kört a foglalóinknál! Mindenképpen szükséged lesz az avatarod és a neved lefoglalására, nehogy mást is megkísértsenek a vonásaid, vagy éppen a neved csengése. Feltételezzük azt is, hogy mindenkinek van munkahelye - legyen az legális, vagy kevésbé legális -, ami ráadásul remek kiinduló alapja lehet jövőbeli plotoknak, ne felejtsd hát el megmutatni, mivel foglalkozol! Oldalunk tematikája szorosan összefügg a skandináv mitológiával és annak valamennyi szereplőjével, de mindenkinek furcsa lenne, ha Mindenek Atyja egyszerre két ember képében is az emberek között járna, igaz? Nagyon fontos tehát, hogy lefoglald a rendeltetésedet is, amennyiben a skandináv mitológia egy jelentős szereplőjét alkottad meg, annak leszármazottja vagy, vagy éppen egy óriással gazdagítottad a karakterek táborát.

A foglalók maradéktalan kitöltése után mindenképp szakíts időt annak ellenőrzésére, hogy kitöltötted-e a profilodban a fő karakteredre vonatkozó részt. Ne aggódj, ezt csak a Staff látja majd, és ha nem szeretnéd, nem is adják tovább senkinek a titkodat, nekik azonban fontos információként szolgál mindez.

Ha pedig minden fenti kötelező lépéseken túl vagy, nincs más hátra, mint előre! Ne aggódj, ha nincs még partnered az első játékodhoz, csak be kell lesned a ebbe a topikba és feladni egy csábító hirdetést, vagy épp lecsapni egy hozzád hasonlóan pajti után ácsorgóra. Az sem baj, ha van a fejedben egy konkrét plot, az ilyen irányú kecsegtető hirdetéseknek is kialakítottuk a megfelelő platformot. Esetleg egy konkrét személy hiányzik az életedből? A keresett karaktereink között neki is lesz helye.

Ne feledd: ha úgy érzed, valami igazán nagy és meghatározó dolog történik veled, ami másokra is hatással lehet, ne habozz egyeztetni a Staffal, érdeklődve hallgatunk!

Plotban és reagokban gazdag időtöltést és jó játékokat kívánunk!

Annalisa Gitte Larsson ;;

— Margot Robbie — Galériai ügyintéző — Félisten — KERESETT

Hel lánya VAGYOK

30

Céltudatos ;

a családom szerint

Kíméletlen ;

az ellenségeim szerint

Elbűvölő, karakán ;

szerintem

A múltad meghatároz, de nem lehet teher

minden a mély felszín alól

A nőket valamilyen oknál fogva gyakran szokták természeti elemekhez, katasztrófákhoz hasonlítani. Őt is elmondták már mindennek; keményfejű, akár a kő – vagy fafejű, kinek mi tetszik jobban -, vagy csökönyös, mint az öszvér. Háborgó, akár a tenger, szeszélyes, mint a tavasz. Hajlamos rá, hogy amit a fejébe vesz, azt igyekszik keresztül vinni tűzön-vízen. Nem adja fel könnyen, ahhoz már nagyon nyomós indokok kellenek. Oké, ha az ész érvekre már ő sem tud rácáfolni, akkor rendszerint be szokta adni a derekát, de kemény fából faragták, akár az anyját. Talán a legtöbben inkább a jó tulajdonságok listájára jegyeznék fel a kitartását és a lojalitását, amelyek oly jellemzőek rá.
Temperamentumos, sokszor mondja ki a magánéletében és a hozzá közelállók előtt, amit gondol, ám a munkahelyén vagy társaságban kényesen ügyel arra, hogy inkább a nyelvébe harapjon a rázós szituációkban. A munkája során már megtanulta, hogyan lavírozzon a különböző embertípusok között, hogyan találjon rá arra, amit az ügyfelek igazán szeretnének. Kitalálja szívük leghőbb vágyát, mégsem megy át negédes, tenyérbemászó, túlontúl erőszakos nővé.
Nem, ő inkább megtalálja a közös hangot, mosolyog, ha éppen arra van szükség, és rábeszél, ha kellenek a meggyőző szavak.
Azokkal, akiket szeret, mindenekfelett nyílt és szívélyes. Nincs körülötte túl sok állandó ember, ám akiket a bizalmába fogadott, azokra vigyáz. Óvja őket, amennyire képes rá, viszont akkor is megmondja a véleményét, ha az esetleg bántóra sikerült. Nem bírja a hazugságokat, távol áll tőle, hogy hamis szavak hagyják el az ajkait, pedig még a szíve választottjával sem őszinte. Nap, mint nap gyötri miatta a bűntudat, mégis képtelen felfedni azt az igazságot, aminek a létezését is nehéz felfognia egy egyszerű embernek.
Csak nagyon ritka esetekben képes annyira elengedni magát, hogy betekintést engedjen a lelke mélyébe. Sokszor kínozzák rémálmok, melyekről nem beszél, inkább megtartja a részleteket magának. Rengetegszer vezérli az éppen aktuális, csapongó hangulata; vagy szívesen tölti az idejét otthon, vagy némi rábeszélésre kimozdul a négy fal közül. Szórakoztató, szeret nevetni, máskor meg leül egy könyvvel, és magába roskadva falja a sorokat.
Mintha két személyiség lakozna benne; van a szeretetre vágyó, kedves és barátságos Lisa, meg ott a másik oldal, aki magányra vágyik és arra, hogy senki ne szóljon hozzá, csupán elmerülhessen a gondolataiban.
Közvetlensége és jóakarata mások felé azonban vitathatatlan, nem rejtőzik benne sem gonoszság, sem ártó szándék. Harcias ugyan, de szánt szándékkal senkiben nem tenne kárt, csak ha magát kell védenie. Ezek persze olyan szélsőséges forgatókönyvek, amelyek egy ember életében nem gyakran fordulnak elő, és talán ez az ő szerencséje. Igyekszik félig emberként emberi lenni a halandók világában, még ha mindig ki is fog lógni közülük.

Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

A mindent átható dohos szag csak úgy marja az orrom. Már fogalmam sincs, hogy hány nap telt el. Nem érzékelem az idő múlását, minden annyira végtelennek tűnik, annyira kilátástalannak. Ráadásul egyáltalán nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy így érezzek. Ahhoz, hogy a félelem vasmarokkal szorítsa össze a torkomat, és a mellkasomat. Nem szoktam félni, nem lehet csak úgy rám hozni a frászt, ám az utóbbi napok, talán már hetek borzalmai elég nagy hatással voltak még rám is.
Remegve döntöm a hátamat a hideg falnak, két lábamat pedig olyan közel húzom magamhoz, amennyire csak tudom. Mondanám, hogy égetik a könnyek a szemeimet, de azt hiszem, hogy már rég elapadtak. Már csak a fáradtság érzete maradt, és az éppen püffedt lélektükrök. A kialvatlanság, vagy a sírás, nem tudnám megmondani. Jobb is, hogy nem kell szembesülnöm a saját képmásommal, mert valószínűleg visítva rohannék a szoba túlsó végébe.
Szoba… abból sem látok túl sokat, csak némi fény szűrődik be, de az nem sok. Jobbára igyekszem aludni, vagy elterelni a gondolataimat, már jó ideje. Azt sem tudnám biztosan megmondani, hogyan történhetett meg velem ez az egész. Hogyan rabolhatott el valaki csak úgy, és miért pont engem? Hiszen nem tudok semmit, nem ártottam senkinek – oké, néhány vastagabb pénztárcájú ügyfélre azért gyakoroltam némi meggyőző hatást, és mégis ide jutottam. Ez az a dolog, amiről az átlagember szereti azt feltételezni, hogy vele aztán nem történhet ilyen szörnyűség, ez csak a hírekben van.
Oké, én nem vagyok éppen átlagos, de szeretném magam inkább annak tekinteni. Ebből kifolyólag az utolsó dolog az lett volna azon az estén, amire számítok, hogy kiragadnak a megszokott életemből, és fenekestül felfordul a világom.
Végül győz a kimerültség, és hiába az ülőhelyzet, azért elnyom az álom. Az, hogy megnyugvást hoz-e, vagy éppen valami még rosszabba taszít, azt előre sosem lehet megmondani. Mióta itt vagyok, volt már példa erre is, meg arra is. Ha az előbbi történik, akkor örülök neki, ha az utóbbi, akkor azt kívánom, hogy bár kipeckelhetném a szemhéjaimat, és legyőzhetném az álmosságot.

***

- Na, mesélj már! Milyen volt tegnap az a randi? – Rákel olyan izgatottan nézett rám, hogy épp nem villogott reflektorként a tekintete.
- Ne is beszéljünk róla… - hárítottam egyből, felemelve a kezemet, amivel igyekeztem megakadályozni a készülő szóáradatot.
- Ne csigázz már, ennyivel nem intézhetsz el! – ütötte a vasat tovább, mire türelmetlenül megforgattam a szemeimet, és segítségkérőn emeltem a plafon felé a pillantásom.
- Oké-oké! Akkor csak annyit mondok, hogy ha még egyszer valaha az életben hagyom, hogy rábeszélj egy vakrandira, akkor előbb verj meg inkább, és azzal jobban járok! – kértem esdeklőn, persze inkább viccelődve, semmint komolyan. Tudtam én, hogy jót akart, de vannak azok a helyzetek, amiket nem kell erőltetni. Egyszerűen csak alakul magától, ha a sors is úgy akarja.
- Pedig tényleg azt hittem, hogy most jó lesz. Annyira úgy tűnt, hogy passzoltok, még el is képzeltelek titeket egymás mellett! – közben hunyorított a szemével, mintha most is éppen maga elé idézné a látványt. Én inkább nem akartam még belegondolni sem ebbe az egészbe.
- Tudom. Azt is, hogy segíteni akartál, de mostantól inkább szeretném én magam intézni a szerelmi életem. – mosolyogtam rá. Azért lehet, hogy neki is volt valami hatodik érzéke, mert váratlanul felém bökött.
- Ahá! Történt valami! – csak a fejemet ráztam, de ennyivel nem lehetett csak úgy lezárni a témát. Pedig istenemre mondom, nagyon vágytam rá. – Látom rajtad, hogy elhallgatod. Mi volt még? – csapta össze a két tenyerét sürgetően, én meg megadó sóhajjal konstatáltam, hogy nincs menekvés, nem lehet csak úgy félrevezetni.
- Jó, oké! A katasztrofális vacsora után még maradtam a bárban, és találkoztam egy fickóval, akinek szintén borzasztóra sikeredett a randija. – nem tudtam, hogy mi ült ki az arcomra, talán jobb is, mert azt gondoltam, hogy remek a pókerarcom. Tévedtem.
- Helyes, mi?! Mindent hallani akarok, minden részletet! Kezdd azzal, hogy milyen színű a szeme, és mi a neve… - sorolta a legégetőbb részleteket, mire csak elhagyta végre egy nevetés az ajkaimat.
- Severinnek hívják, és…

Az álomba csomagolt kellemes emlékkép olyan hirtelen tűnt tova, hogy az agyam szinte képtelen volt felfogni. A barátnőm arca helyett egy koszos sikátor képe bontakozott ki előttem. Ez nem emlék volt… ez az eljövendő halál képe.

… -Ne hagyj tanúkat, már ezerszer elmondtam! – sziszegte idegesen a durva, érces hang. Nem láttam az arcát, mégis az alak ismerősnek tűnt. Nem akartam tudni, hogy honnan.
- De erről nem volt szó! – akadékoskodott a másik sötét alak. Homályosak voltak, nem tudtam tisztán kivenni a vonásaikat, csak két megtermett sziluett csupán, semmi más.
- Arról sem volt szó, hogy valaki meglátja, ahogy elrabolod a nőt, mégis van szemtanú! – tompa puffanás hallatszott, mintha valaki beleöklözött volna egy téglafalba. – Menj és intézd el! Addig hozd helyre a hibát, amíg nem kerülsz te is hasonló sorsra! – azzal az egyik köddé vált, a másik pedig hamarosan már egy középosztálybeli, egyszerűen berendezett lakásban matatott a zárral.
Könnyedén küzdötte le az ajtó jelentette akadályt, és hatolt be valaki otthonába. Nem tudtam, hogy ki a nő, aki az ágyban aludta nem túl pihentető álmát. Az én arcom a valóságban éppen olyan grimaszba fordult, ahogyan az övé a látomásban. Már az előtt tudtam, hogy megtörtént volna. Már az előtt láttam az elmetszett torokból kibuggyanó első vércseppeket, hogy azok ténylegesen elhagyták volna a gyengülő, halandó testet.

***

Zokogva tértem magamhoz, verejtékben úszva. Ziháltam az álom utóhatásaként, és arra vágytam, hogy bár ne nyomott volna el az álom. Valaki meg fog halni. Valaki, aki semmiről nem tehet, akit még csak nem is ismerek, és akit esélyem sincs megmenteni. És én vagyok érte a felelős. Újabb kioltott élet, de mi célból?!
- Ó, Sev, bárcsak itt lennél… - és most, napok óta először törtek utat maguknak a könnyeim, ahogy a térdemre hajtottam a fejem. Vége lesz ennek valaha is? Lesz olyan, hogy nem ezt a sötét szobát látom magam előtt?

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés