|
|
| | Gratulálunk, elfogadva! fáradj beljebb, lépj be közénk Az előtörténetedben nem találtunk kifogásolnivalót, így hát az istenek nevében felhatalmazunk rá, hogy birtokba vedd Oslo utcáit! Mielőtt még azonban fejest ugranál a játéktérbe, lenne néhány fontos kérésünk. Az első és legfontosabb, hogy tégy egy kört a foglalóinknál! Mindenképpen szükséged lesz az avatarod és a neved lefoglalására, nehogy mást is megkísértsenek a vonásaid, vagy éppen a neved csengése. Feltételezzük azt is, hogy mindenkinek van munkahelye - legyen az legális, vagy kevésbé legális -, ami ráadásul remek kiinduló alapja lehet jövőbeli plotoknak, ne felejtsd hát el megmutatni, mivel foglalkozol! Oldalunk tematikája szorosan összefügg a skandináv mitológiával és annak valamennyi szereplőjével, de mindenkinek furcsa lenne, ha Mindenek Atyja egyszerre két ember képében is az emberek között járna, igaz? Nagyon fontos tehát, hogy lefoglald a rendeltetésedet is, amennyiben a skandináv mitológia egy jelentős szereplőjét alkottad meg, annak leszármazottja vagy, vagy éppen egy óriással gazdagítottad a karakterek táborát. A foglalók maradéktalan kitöltése után mindenképp szakíts időt annak ellenőrzésére, hogy kitöltötted-e a profilodban a fő karakteredre vonatkozó részt. Ne aggódj, ezt csak a Staff látja majd, és ha nem szeretnéd, nem is adják tovább senkinek a titkodat, nekik azonban fontos információként szolgál mindez. Ha pedig minden fenti kötelező lépéseken túl vagy, nincs más hátra, mint előre! Ne aggódj, ha nincs még partnered az első játékodhoz, csak be kell lesned a ebbe a topikba és feladni egy csábító hirdetést, vagy épp lecsapni egy hozzád hasonlóan pajti után ácsorgóra. Az sem baj, ha van a fejedben egy konkrét plot, az ilyen irányú kecsegtető hirdetéseknek is kialakítottuk a megfelelő platformot. Esetleg egy konkrét személy hiányzik az életedből? A keresett karaktereink között neki is lesz helye. Ne feledd: ha úgy érzed, valami igazán nagy és meghatározó dolog történik veled, ami másokra is hatással lehet, ne habozz egyeztetni a Staffal, érdeklődve hallgatunk!Plotban és reagokban gazdag időtöltést és jó játékokat kívánunk! |
| | |
| | MiallaBergström ;; — Jennifer Connelly — középiskolai irodalomtanár — halandó — keresett Aegir titka VAGYOK 54
odaadó; a családom szerint
anyatigris ; az ellenségeim szerint
önfeláldozó ; szerintem
|
| |
A múltad meghatároz, de nem lehet teherminden a mély felszín alól A kék ezer árnyalataBabakék: Nem mindenki születik nagy dolgokra, nem mindenki érzi magában azt a fajta erőt amely sokkal magasztosabb célokra predesztinálja. Van, aki pusztán csendesen és majdhogynem jelentéktelenül érkezik a világba. Orvos szülők gyermekeként születtem, és senki nem várta el tőlem soha, hogy megváltsam a világot. Bár arra számítottak, hogy a családi hagyományokat folytatva magam is a gyógyítás útját választom majd, végül ez nem így történt.Gyereknek nyugodt voltam, talán már túlságosan nyugodt. Állhatatos, szófogadó és minden szempontból olyan, akire azt szokták mondani, hogy mindenki ilyen gyerekre vágyik. Aztán épp csak betöltöttem a tizennégyet, minden megváltozott. Valahogy egy csapásra kinyílt előttem a világ…. Égboltkék: Figyeltem magam körül a világot, és a testem lassú ébredezésével egyszerre a kíváncsiságom, a fantáziám és a megismerni vágyásom is szépen lassan szélesebb spektrumon kezdett mozogni. Nem csupán helyet akartam magamnak múlandó létem lehetőségeiben, hanem magam vettem kezembe a sorsomat. Már nem akartam a szüleim jókislánya lenni, nem akartam tökéletes lenni, olyan akire mindenki csak szép dolgokat mond, de igazából olyan szürke és majdhogynem észrevehetetlen, hogy az már fájdalmas. Azt akartam, hogy ne múljak el nyomtalanul, hogy jelentőségteljes legyek. Csakhogy belőlem hiányzott az a képesség, hogy figyelmen kívül hagyjak másokat, hogy ne törődjek az emberek érzéseivel. Hiányzott annak a képessége, hogy vihart gerjesztve, a pusztítással mit sem törődve menjek tovább. Van aki azt mondta rám, hogy önfeláldozó vagyok, mások szerint megalkuvó. Én inkább úgy mondanám, hogy valahol a kettő között vagyok. Még mindig. És azt hiszem ez már nem is fog változni. Óceánkék: Van egy mondás, mely szerint a nő arra született, hogy szeressék, a férfi pedig arra, hogy szeressen. Mindig is hittem a szerelemben, és a hűségben. A kettő számomra csak együtt volt képes működni, még akkor is, hogy a legtöbben ezt nem így gondolják. Ha szeretek, akkor múlhatatlanul szeretek. Minden lélegzetvétellel, minden nappal, amelyet megélek és amely a vég felé sodor. Nagy családra vágytam, olyan férfira, aki mellett felébredhetem reggelente, és aki mellett álomra hajtom a fejemet. Akinek egy üres házból otthont varázsolhatok, akit gyermekekkel ajándékozhatok meg. Harapnivalóan zöld, frissen nyírt zöld pázsitra a fehér kerítéses ház előtt. Begóniákra, rózsákra, violákra, őszirózsákra. Illatos hársfára, nevető szőlőtőkékre, mosolygó almafákra. Naív és gyerekes álmok voltak ezek, ma már belátom, hiszen érzékeny műszer a szív és gyakorta olyan iránt lobban lángra, aki nem csak, hogy mindezeket nem képes megadni a számunkra, hanem még a lehetőségét is elveszi annak, hogy valaha is megvalósuljon.Mert már nem számít, hogy hol, csak az, hogy vele lehessünk. Ő azonban nem tud ígérni mást, csak végtelen életéből másodperceket, amelyek számunkra mégis felérnek az örökkévalóval. Tartson ameddig tart. Bársonykék: Nőként sokáig azt gondoljuk, hogy nincs erősebb és felemelőbb érzés a szerelemnél. Aztán anyává válunk, és megérezzük, hogy az istenek a születés csodájával nem pusztán fájdalmat adtak nekünk, hanem csodát. Valódi és kézzelfogható csodát. Anyának lenni szerelem és csoda egyszerre. Ezt éreztem én is, amikor a legidősebb fiam megszületett. Úgy hittem nincs ettől gyönyörűbb és több. Ám mindez ezerszeresére duzzadt a kisebbik fiam születésénél. Nem feleződött meg a szeretet és az odaadás amit irántuk éreztem, hanem megsokszorozódott. Én, aki addig jelentéktelen és szürke voltam, aki nem született nagy dolgokra, hirtelen úgy éreztem magam mint aki életének egy apró részleténél az istenek karjai között ringatózhat.A két fiam a mindenem, az életem, minden ami a legjobb belőlem, minden amit csak képes vagyok önmagamból adni a világnak. Egy Isten fiai ők, és egy halandó, esetlen emberé, akik talán egy napon majd valóban megválthatják a világot. Akik sosem lesznek szürkék, hanem ragyogó kékek, akár a horizont alatt elterülő feszes víztükör. Borúskék: Elhagyott de nem magányos. Nem tudom, hogy mindaz amit teszek és ahogy teszem jó vajon? Azt sem tudom, hogy hol vannak a határaim, mert amikor azt hiszem elértem azokat, még mindig látom, hogy az út velem tovább halad és olyan mintha a végtelen felé gyalogolnék múló éveimmel.Hiánya úgy égett belém, mint egy kitörölhetetlen billog, szégyentelenül vöröslik szívem legközepén. De van nála fontosabb. Valakik, akik miatta léteznek, a legnagyobb ajándék amit nekem adhatott: Aegir fiai. Az én fiaim. A MI fiaink. Mindenkiben rejtőzik egy történet
meséld el a tiéd AnyaTavasz volt már, és anya, mint minden nap, ha éppen nem dolgozott, akkor eljött értem az iskolába. Nyolc éves voltam, és boldognak kellett volna lennem. Az is voltam, de aznap valahogy szomorúbban és keservesebb ábrázattal lépegettem mellette a kis piros lakkszandálban. - Anya! Mit jelent az, hogy stréber?- néztem fel rá hirtelen, és zafírszín íriszeimmel kíváncsian kutattam az olyannyira imádott vonásokat. Anyám hosszú, puha ujjaival megsimogatta a hajam és lágyan elmosolyodott. - Ezt ki mondta neked?- A többiek.- szerettem volna ha nem hallatszik a hangomon mennyire rosszul esett ez nekem, és mennyire éreztem, hogy a szó jelentése valami rossz, valami gúnyos, valami olyasmi, amit nem éreztem magamra igaznak. Nem akartam, hogy strébernek hívjanak, és azt sem, hogy állandóan ezzel piszkáljanak. Apró ajkaim dacosan biggyedtek le.Nem vigasztalást vártam a mamától, hanem, hogy határozottan jelentse ki, hogy nem vagyok ilyen. Ám ő bölcsen hallgatott egy kevés ideig, majd halkan beszélni kezdett mellettem. - A stéber azt jelenti, hogy valaki szorgalmas, hogy sokat tanul. Többre szeretné vinni az életben, és vannak akiknek ez nem tetszik.- De ez a szó valami rosszat jelent, ugye?- Attól függ honnan nézzük. Vannak akik ezt arra szánják, hogy bántsanak másokat. De ha egy egészen új szemszögből vizsgáljuk a dolgot, akkor strébernek lenni különleges dolog.Ezt a beszélgetést még sokszor idéztem fel magamban, valahányszor úgy éreztem, hogy a többiek érthetetlenül néznek rám, vagy gúnyolnak. Hiszen anyám megtanította nekem, hogy egy-egy helyzetnek nem csupán egyetlen nézőpontja van, és persze nem feltétlen a sajátunk a helyes, de ez nem jelenti, hogy minden kizárólag jó vagy rossz. Én pedig megtanultam mindent sokféle módon szemlélni. AegirSzinte gyerek voltam még. Abban az évben lettem tizennyolc.Sok időt töltöttem magányosan a tengerparton, a sziklákon támasztva meg a hátam és a lábaim, ölemben egy könyv hevert. A lágy, de hűvös szél gyakran a hajamba kapott, amit én vidáman sepertem odébb. Az egyetemi felvételimre készültem, és a legjobb formámat akartam hozni. Egy őszi délután történt. A nap már lemenőben volt, lágy fényekkel simított végig a horizonton, és szelet ígért a vörösre pingált égbolt. Eső illatát lehetett érezni a víz felől, a hullámok szinte haragvón csapódtak neki a sziklának.Mintha valaki a dühét adta volna ki ilyen módon. Mint később megtudtam, valóban így volt. Látomásnak hittem először, a szemem játékának, káprázatnak, ostoba képzelgésnek, a fáradtságom egyik jelének, amikor láttam őt lassan megszületni a hullámokból. Kezemből a könyv kihullott, és csak néztem miképpen ölt testet ott előttem, miként válik olyan elevenné és emberivé az amit még csak szavakkal sem tudtam volna körülírni. Miattam jött. A nyugalmam és csendem miatt. Ki tudja mióta kisért figyelemmel, mióta látott engem mindig a tenger mellett, a könyveimmel az ölemben, vagy éppen almát harsogva, nevetve az ostoba illusztrációkon, vagy éppen szemüveget biggyesztve az orromra, amikor már szürkült. A víz közelsége mindig megnyugtatott, noha az okát sosem tudtam volna megmagyarázni.Néha hajlamos vagyok azzal áltatni magam, hogy mindez az ő műve volt. Így akat közel csalogatni magához. Kiegészített engem, és én kiegészítettem őt. Én voltam a csend, a vihar után, én voltam neki a lassan elcsendesülő, ringató hullámok éneke. Ő volt a csobbanó víz, a tovafutó zenélő patak, a zúgó folyó, a szürkén hömpölygő tenger, a kékmély csenddel csábító óceán. Tudtam, hogy nem maradhat örökre, ahogy azt is tudtam, hogy máshoz tartozik. De valójában, ott mélyen legbelül jól tudtam, hogy az ő hajója az én partjaimnál kötött ki. Mégis vissza kell mennie, mert a hajók arra születtek, hogy a végtelen vizeket járják. Sokszor és sokáig vártam őt vissza. És ő jött. Egy ideig….aztán ezek a látogatások megszűntek. Én azonban érzem, valahányszor a végtelen víztükröt nézem, hogy visszavágyik. Hozzám. Egy halandóhoz. AxelMikor megtudtam, hogy várandós vagyok, először lehetetlennek hittem. Aztán valami olyasminek, amivel az istenek tréfálkoznak velünk, emberekkel. Végül elhittem. Elhittem az én kis csodámat, az életet, amely bennem fejlődött, az ajándékot, amelyet Aegir adott nekem. Vártam, hogy az apja majd visszajön hozzánk, hogy látni akarja majd, átölelni, elhinni, hogy két világ találkozásából valami különleges, tán megismételhetetlen születik. Ám ő nem jött többé. Nem volt ott, amikor megszületett. Nem hallotta a hangját, nem hallotta az első nyöszörgését. Mégis tudtam, hogy tudja. A tenger aznap szokatlanul nyugodt volt. Bársonyos hullámain a holdnak ezüst fénye mosolygott. És mint szirének oly gyönyörű éneke, a sziklákon a vízcseppek csodaszép muzsikát játszottak gyémántcsobbanással. Axel visszavonhatatlanul, szinte ösztönösen lett a vizeknek szerelmese. Ha túlozni akarnék, azt mondanám, hogy hamarabb tanult meg úszni, mint járni. Féltőn óvtam őt. Egy nő addig nincs tisztában azzal, hogy mennyi mindenre képes, hogy mi mindent képes feláldozni, vagy mi az amit meg mer tenni, ameddig a gyermekről nincs szó. Olyankor rádöbben, hogy sokkal erősebb mint hiszi.Különleges kapcsolat alakult ki közöttünk, és bár talán hajlamos voltam időnként túlzásokba esni vele kapcsolatban, de abban biztos voltam, hogy nagy dolgokra hivatott. Más tündérmeséket olvas esténként a gyermekeinek, én az apjáról meséltem neki. A vizek mindenható uráról, aki talán egy napon majd visszajön hozzánk. Talán egy napon majd megismerheti őt. Az én hibám tudom, hogy egy illúziót ültettem el benne, mely nem vált valóra, és ez csalódást okozott benne. Nem foghattam el örökké Axel kezét, de a lelkem mélyén sosem engedtem el. Még akkor sem, amikor már a saját útját kezdte járni. Én voltam neki a hátország, a hely ahova mindig visszatérhet, a menedék, ami mindig nyitva áll a számára, bárhol is járjon a világban. Szívfájdalmam, hogy Aegir sosem jött el hozzá….sosem ismerhették meg egymást. Pedig milyen nagyon hasonlítanak. Axel talán a két fiam közül, aki leginkább az apjára hasonlít. Nem csak külsőleg. AaronMajd két évtized telt el az első találkozásunk után, amikor egy hajnalon apró esőcseppek kopogtak az ablakpárkányon. Csendes, nyugalmas eső volt, az a fajta, amibe az ember szeret kiállni, és hagyni, hogy a hűvös cseppek vidoran csiklandozzák a bőrét.Mondhattam volna neki, hogy menjen el, hogy ha eddig nem jött, akkor most már ne zavarja össze az életünket, mi remekül megvagyunk: Axel jó gyerek, jobbat nem is kívánhattam volna, noha talán vannak dolgok, amelyeket nehezen fogadok el. De lassan ezt is megszoktam. Közel a negyvenhez már arról is lemondtam, hogy valaha apát találjak a fiamnak, aki segít felnevelni. Bár ez azt hiszem alapjaiban halott ötlet, hiszen még csak minimálisan sem lenne senki, aki felérne hozzá bármiben is. Aaron egy csendes, nyugodt, majdhogynem hihetetlenül kellemes esős éjszakának volt a gyümölcse. Ezúttal sem ígérte, hogy marad, ahogy azt sem, hogy visszatér.Egy újabb fiúval ajándékozott meg, és én boldogan, odaadóan fogadtam, hogy megint várandós lettem. Aaron más mint a bátyja. Mondják, hogy az anyák mindig büszkébbek az idősebb gyermekükre, de a fiatalabbat szeretik jobban. Szeretném azt mondani, hogy ez nem így van, de végülis kit akarok becsapni? Axel mindig is jobban boldogult a saját erejéből, Aaron viszont még az útja elején jár, noha nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek immáron egyedül boldogulni vele. Aegir azonban, ahogy az elmúlt harmincöt évben, úgy most sem jött el, hogy megismerje a fiait. Talán csak abban bízom, és azért könyörgöm neki, hogy ha a szükség úgy hozza legyen ott mellettük. Segítse őket. És remélem a szavaim meghallgatásra találnak…. |
| | | | Mialla Bergström | |
|
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| A varázslat kezdetét veszi 2023. nyár; norvégia, oslo2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített. Tovább olvasom... Lépj be közénk világunk kapuja
|
Belépett tagok ki leskelödik? Belépett tagjaink Nincs View the whole list Jelenleg 197 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 197 vendég és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.
|
Új alkotások legfrissebb posztok
Csüt. Nov. 14, 2024 1:05 am Mavis Norgaard tollából Szomb. Szept. 14, 2024 12:23 pm Savannah Crawford tollából Szomb. Júl. 27, 2024 5:33 pm Daphne Cortez tollából Szer. Júl. 24, 2024 6:07 pm Aaron Bergström tollából Kedd Jún. 25, 2024 2:30 pm Daphne Cortez tollából Kedd Okt. 03, 2023 11:46 am Magnus Wiker tollából Vas. Okt. 01, 2023 10:32 pm Aina Morstad tollából Hétf. Szept. 25, 2023 10:30 pm Rune Akselsen tollából |
|