gabriël windt

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés

Vendég —

Gratulálunk, elfogadva!

fáradj beljebb, lépj be közénk

Az előtörténetedben nem találtunk kifogásolnivalót, így hát az istenek nevében felhatalmazunk rá, hogy birtokba vedd Oslo utcáit!

Mielőtt még azonban fejest ugranál a játéktérbe, lenne néhány fontos kérésünk. Az első és legfontosabb, hogy tégy egy kört a foglalóinknál! Mindenképpen szükséged lesz az avatarod és a neved lefoglalására, nehogy mást is megkísértsenek a vonásaid, vagy éppen a neved csengése. Feltételezzük azt is, hogy mindenkinek van munkahelye - legyen az legális, vagy kevésbé legális -, ami ráadásul remek kiinduló alapja lehet jövőbeli plotoknak, ne felejtsd hát el megmutatni, mivel foglalkozol! Oldalunk tematikája szorosan összefügg a skandináv mitológiával és annak valamennyi szereplőjével, de mindenkinek furcsa lenne, ha Mindenek Atyja egyszerre két ember képében is az emberek között járna, igaz? Nagyon fontos tehát, hogy lefoglald a rendeltetésedet is, amennyiben a skandináv mitológia egy jelentős szereplőjét alkottad meg, annak leszármazottja vagy, vagy éppen egy óriással gazdagítottad a karakterek táborát.

A foglalók maradéktalan kitöltése után mindenképp szakíts időt annak ellenőrzésére, hogy kitöltötted-e a profilodban a fő karakteredre vonatkozó részt. Ne aggódj, ezt csak a Staff látja majd, és ha nem szeretnéd, nem is adják tovább senkinek a titkodat, nekik azonban fontos információként szolgál mindez.

Ha pedig minden fenti kötelező lépéseken túl vagy, nincs más hátra, mint előre! Ne aggódj, ha nincs még partnered az első játékodhoz, csak be kell lesned a ebbe a topikba és feladni egy csábító hirdetést, vagy épp lecsapni egy hozzád hasonlóan pajti után ácsorgóra. Az sem baj, ha van a fejedben egy konkrét plot, az ilyen irányú kecsegtető hirdetéseknek is kialakítottuk a megfelelő platformot. Esetleg egy konkrét személy hiányzik az életedből? A keresett karaktereink között neki is lesz helye.

Ne feledd: ha úgy érzed, valami igazán nagy és meghatározó dolog történik veled, ami másokra is hatással lehet, ne habozz egyeztetni a Staffal, érdeklődve hallgatunk!

Plotban és reagokban gazdag időtöltést és jó játékokat kívánunk!

Vendég —

Gabriël Windt ;;

— michiel huisman — tőzsdecápa — jégóriás — saját

Bergelmir VAGYOK

kortalan

nárcisztikus ;

a családom szerint

csökönyös ;

az ellenségeim szerint

prominens ;

szerintem

A múltad meghatároz, de nem lehet teher

minden a mély felszín alól

Vad. Karizmatikus. A magam miértjeivel együtt talán még hozzásorolnám a szemtelen és büszke jelzőket, egyesek pedig a történelem során nem szégyelltek gonosznak titulálni, ám azt hiszem, ez talán már egy szélsőséges megközelítés. Ennél azonban jóval mélyebbre kell ásni ahhoz, hogy engem igazán megismerjen bárki. Akárki. Hogy kiaknázz belőlem mindent, ami számít, és amire te számíthatsz tőlem. Sokaknak nem vagyok más, csak egy nagyképű ficsúr, aki elveszítette az élete értelmét. Így is történt. És ennek tükrében már nem sok olyan dolog van az életemben, ami egy kicsit is számíthatna. Persze, az teljesen egyértelmű, hogy nagyobb a lepcses, mint egy éppen ásító vízilóé. Ha kell, megmondom a véleményem, mindennemű kertelés nélkül - nem számít, hogy kinek a lelkét töröm össze. Vannak, akik szerint ez jó tulajdonság, míg mások egyenesen viccesnek gondolják. Jaj... te most azt gondolod, hogy sok barátom van? Nem akartalak tévútra vezetni.
De a nagy szám mellett a szívem is nagy, már ha valaki a közelébe kerül. Ha szíven szúrnak egy tőrrel, egyenesen bevadulok. Szeretem a művészetet, a festészetet, a könyvek pedig rögtön lebilincselnek. Te sem nézted ki belőlem, mi? Nem voltam mindig egy valóra vált rémálom.
Általában inget viselek az üzleti imázsom megőrzése érdekében, ám szívesen hordok bőrdzsekit is, alatta pólóval, esetleg trikóval, párosítva hozzá egy egyszerű farmert cipővel. Ennyiben ki is merül a dolog.

Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

A VADÁSZ
1850.

A helyiséget csupán egy halványan pislákoló gyertya világította meg, melyet az asztal közepére helyeztem. Még ennyi idő elteltével is kedvem leltem az olvasásban, melyet ilyenkor - közel az éjfélhez - még szívesebben űztem. Dante Isteni színjátékának minden egyes szava úgy vésődött bele emlékezetembe, mintha legalább ezerszer olvastam volna már ezt a tökéletes irományt. Talán tényleg így volt. Lekötötte a figyelmemet, és a nyugtalan gondolataimat is képes volt egy pillanat alatt elmulasztani. Pedig vártam. Valakire, aki megígérte az érkezését.
Szőke. Ajkai édesek, teste zömök, formás... tenyerem szinte minden alkalommal könyörgött azért, hogy rásimulhasson csípőjére. Menekült előlem. Majd én előle. Macska-egér játékot játszottunk, amelyben egyszer én, aztán ő volt a macska. Imádtam kacérságát és szemtelenségét. Imádtam, amit kihozott belőlem, imádtam Őt magát. A tiltott gyümölcs, amely a legédesebb, rabul ejtette a szívem. Pedig egyetlen szerepet szabadott volna betöltenem az életében: méghozzá egy határozott, engedelmet követelő mentorét - még ha egészen máshová is tartoztunk, még ha ő egy egyszerű álf is volt.
Csupán öt perc telt el, kezeim vállára siklottak, ahogyan megálltam mögötte. Már azért olcsó nőnek bélyegezték volna mások, ha megtudják, hogy hajadonként egy férfival marad kettesben, ilyen bensőséges viszonyban. De ez volt a módszerem: a fejébe kellett látnom, hogy taníthassam. Nem volt elveszett lány, sőt. Valami isteni tehetség veszett el benne, amelyet nem hagyhattam elszabadulni. Legalábbis nem ideje korán... - Jessa. - Ujjaim tovább siklottak, végig a gyönyörű derékon, majd csípőn, közben füléhez hajolva lehunytam a szemeim.
Egy vízió, mely az álmaimban gyötört, és néha, mikor ébren voltam sem tudtam ellenállni annak, amelyet ezen képzelgések sugalltak számomra. Tűz, mely lávaként siklik végig lábujjtól fejbúbig... vágy, mely az egyház szemében eretnekség és szentségtörés. Sosem mondta, hogy ne tegyem; nem kért, hogy ne bámuljam.

A PRÉDA
2020.

Régen elmúltak már a bizonytalan évek; Jessa érintése még meleg forróságként simított végig a gerincemen, mindahányszor eszembe jutott. Több, mint egy évszázada nem láttam. Azt hiszem, mást választott.
Hollandiából Norvégiába költöztem, ennek már lassan hatvan éve. A világháborúk megmozgatták az állóvizet, én azonban csak nagyobbra nőttem tőlük; rájöttem, hogy a véremben van az üzlet, és az ecsetet gazdaságtanra cseréltem. Azóta persze már aligha van szükségem kézikönyvekre vagy ügyes tippekre.
Már régen elmúlt éjfél, mikor a távozás mellett döntöttem. Egy papírpohárnyi forró italt kortyolgattam az egyik parkolóban, miután kijöttem az irodából. Egy lélek sem járt az utcán. Mikor útnak indultam, a legújabb prognózisokat olvasgattam, a nyakkendőm pedig jó szokásomhoz híven tiszta forró tea lett. Az, hogy egy fékcsikorgatás nem tűnt fel, talán nem volt annyira elképzelhetetlen, már csak akkor tűnt fel, mikor a lökhárító súrolta a vádlimat.
A sokak által elmesélt sztori, miszerint a halálunk előtti pillanatban lepereg előttünk a saját életünk, továbbra is ordas nagy kamunak tűnt. Valószínűleg azért, mert egy autó-balesetben még nem fogok meghalni - az évezredek alatt elég sok határt feszegettem már, nem egy huszonegyedik századi Mercedes fogja a halálomat okozni. Mintha bármit is árthatna nekem egy autó... mégis, kijózanító pillanata volt a napomnak. Az életemnek. Már csak azért is, amit láttatni akart velem.
A következő pillanatban a járdának csapódtam. De nem az autó ereje miatt; ismét levegő jutott a tüdőmbe. Semmim sem fájt, talán csak kicsit az oldalam, ami találkozott a járdával. Felemeltem a fejem. Láttam az égen a csillagokat. Egy lélek sem volt az utcán. Az egész másodpercek alatt történt. És mikor felemeltem a fejem, az autó satuféket nyomva még ott állt az úton. Én legalább három méternyi távolságra kerültem tőle úgy, hogy nem találkoztunk. Furcsa mágia ez, és abban biztos vagyok, hogy még ennyi idő után sem sajátítottam el a teleportálás képességét. És abban is egészen biztos voltam, hogy nem tettem semmit. Azt az érzést már ismertem.
- Jól van, uram? - pattant ki a férfi az autóból felém rohanva. - Én... nem láttam, sajnálom. De... hogy kerülte ki az ütközést? Az előbb még előttem... előttem állt. - Nagyokat nyelt. Nem tudta hová tenni az esetet. Ahogyan én sem. Bár normál esetben tökéletes magyarázat lett volna az, hogy helló, több száz éves vagyok, konyítok egy-két trükkhöz. De az nem magyarázta a szerencsétlen landolást a járdán.
Aztán a következő pillanatban egy édes illat töltötte meg a tüdőmet. Levendula, valami kesernye virággal, amely jellegzetességet ad viselőjének. Egy szőke hajzuhatag vonzotta magára a tekintetem. Fújta a szél, ahogyan legutóbb is.
A fekete napszemüveg sem tudta elvenni arcának összetéveszthetetlen ívét.
Egy másodperc, csupán ennyit láttam a nőből, majd köddé vált. Elnyelte a sötétség. Elnémult körülöttem a világ, nem érdekelt a fickó, nem érdekeltek a járókelők, az, ahogyan mentőt akart hívni. Minek kéne nekem mentő?
Tekintetemmel próbáltam átnézni rajta, hogy ismét megpillantsam. De nyoma se volt. Jessa?

gabriël windt

1 / 1 oldal