Az isten a lendületemet vette, ahogy beállt elém, hogy megállítson mindenféle fölösleges püföldében. Menni akartam. Bár foigalmam sem volt hogy merre, de szellőztetni mindenhol tud az ember még akkor is ha abban nem lel majd nyugalmat. Mert ennyitől nem lelek. Sosem szoktam és ez a bajom. Szúrós szemekkel figyeltem az öreget, ahogy beszélni kezd, a levegőt kicsit gyorsabban vettem, hiszen a nyugalom nem azonnal talál meg. Mit ért volna el vele ha bántja? Mégis mit? Nem kellett volna elmennie! Maradhatott volna! De akkor anya rettegett volna tőle és így maradt az, hogy lelépett. A rettegés helyett a magányt adta anyának. Nem tudom melyikkel járt volna jobban. Azzal meg hogy marad és nem megy el, csak újabb ígéret az eddigihez. És be is tartja, mert ő ilyen. Nagy levegőt veszek, ahogy kicsit odébb mozdul, hogy a távirányitót felvegye, hogy zenét inditson, hogy elterelje a figyelmemet. Mert segít, erre mind rájöttünk már. Nekidőltem a falnak karba tett kézzel és onnan figyeltem őt. Aztán újra megszólal, nem akarja elmondani anyának, nem azért mert ő fél, hanem mert amúgy sem valami klassz a kapcsolata. Aztán pakolt tovább, szusszantam, majd fejet ingattam. Miért mondanám el? Miért árulnék be családtagot? Mikor még Doráról sem tudok megnyílni...meg magamról is őszintén. Hogy ki akartak nyírni, hogy ki fognak majd...ellöktem magam a faltól, nagy léptekkel indultam meg Aegir irányába, valami fontos iratokat szedtem fel a földről és nyomtam bele a kezeibe, közben a tekintetem is az övét kutatta. Nem engedtem el a kezembe valót még akkor sem mikor már vette volna el tőlem azokat. - Szeretlek! - talán ennyi bőven elég, hogy megnyugodjon, hogy higgyen nekem, hogy felfogtam ezt az egészet. Nem okolhatom őt tovább, elég volt. Elakarom ásni a múltban kapott sérelmeimet tőle, nem az ő hibája volt mindez. Elüldözték! Talán kicsit nyálasra sikeredett, hiszen férfiak voltunk, de ez kicsit sem érdekelt. Nem, nem akartam hogy válaszoljon erre, vagy hogy olyan érzések öntsék el azonnal, ami itt semmisé tenné szinte azonnal, szóval azzal a lendülettel léptem is tovább, ahogy felfogta a szavaim értelmét. A konyhába vezettek lépteim ahol aztán a spájzba léptem be, hogy egy üveg vizet vegyek magamhoz, hogy kiszáradt ajkaimat nedvesitsem be vele. Sokat ittam belőle, bő fél litert megvedeltem. Szükségem volt rá. Sokat ivó vagyok ezt nem tagadom. A konyhapultra telepedtem le, észre sem vettem, hogy az öregem lelépett, de mikor visszatért, csak akkor emeltem rá a tekintetem. A kezemben a bontott üvegem volt. Egy nagy kalapácsféle volt a kezében, felfutottak a szemöldökeim a magasba, miközben arról rá emeltem a tekintetem. Öltözzek. Letette a kalapácsot, így lassan elmentem az mellett folyamatosan nézve azt, végül a szobámba menjek, hogy normálisan felöltözzek. Farmernadrág és póló. Telefon a zsebbe. Semmi több, ezután léptem csak ki, megragadtam az üvegemet, majd a kalapácsot, egy mezei halandó tuti nem bírná el így egy kézzel, de én...? Mintha csak egy apró egy kilós kalapács volna, úgy vittem tovább az ajtóig, ahol aztán cipőt vettem és kabátot. A kérdéseket mindig is utáltam, így maradt a melegedés...A kocsiban Aegir várt, így a hátsó ülésre betettem a kalapácsot, magamat és az üvegemet meg előre. Ha menni kell, akkor menni kell. Ha szét kell csapni valahol valakit, vagy valamit, hát rám számíthat!
[i]//Köszönöm szépen! Imádtam! Folytatása a megbeszéltek szerint! // Kinézet
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Nov. 20, 2022 1:05 pm
Aaron && Aegir
Elmondtam neki mindent amit a kérdése takart. Mindent egy szóig. Valahogy úgy éreztem, akadtak még itt titkok, de ennyi hideg zuhany bőven elég volt a számára. Felsóhajtottam, aztán csak pakoltam. Nem voltam az a sírós alkat sosem, de néha még is előfordultak olyan pillanatok, mikor… de talán mind így járunk, ha túl sok érzelmet engedünk meg magunknak. Végignéztem fiamon, miként válik egyre dühösebbé, miként kezd meglátszani harag a vonásain, majd tódul ki belőle szavak formájában. Kérdései oly’ nyilvánvalóak voltak, hogy feleletet nem is adtam rájuk. Feleslegesnek találtam. Mikor legközelebb felé emeltem tekintetem, nagy bőszen indult meg kifelé, nyilván afféle szándékkal, hogy nekiessen valakinek. Talán az öregnek? Meglehet. Ám mégsem engedhettem meg, hogy elmenjen onnan. Utána léptem, vállánál megfogtam, majd előtte termetem, s megingattam a fejem. -Bármit teszünk, már nem lehet visszahozni azt, ami elmúlt. Mikor a múltkor megállítottál, döbbentem rá erre. Hogy fáj e? Kurvára! Hogy legszívesebben a földdel tenném e egyenlővé? Igen. De mit érnék el vele? Haragot, és utálatot. Félelmet Anyád szemében. - elhallgattam, de nem értem hozzá. Csak álltam előtte, miközben széttártam karjaim egy pillanatra.- De most már itt vagyok, és nem fogok elmenni innen. Belefáradtam. Nem akartam tovább úgy táncolni ahogy mások fütyülnek. Szabadon akartam cselekedni, hisz nem voltam odaláncolva rúnákkal egy helyre. Velük akartam lenni, és ebben senki sem akadályozhatott. Nem tudtam mit is mondhatnék még neki. Vajon mi lenne a jó szó? Mit kellene tennem? Mindenesetre odaléptem a magnóhoz, és elindítottam a lejátszási listát, amin a nyugizenék voltak. Az autós eset után, nem lett kiszedve. Úgy gondoltam, talán egyszer majd még jól fog jönni, s így talán az én gondolataim is nyugalmasabb vizekre eveznek majd. -Nem azért nem akarom, hogy elmond anyádnak az egészet, mert félek. Hanem a kapcsolata így sem volt virágzó a szüleivel. Ha még ez is a felszínre kerül… - nem fejeztem be a mondatot. Helyette csak folytattam a pakolást, minek eredményeként, hamarosan odalent teljesen rendben volt minden, és igyekezhettem felfelé is. Némi idővel később, ha közben Aaron nem döntött úgy, hogy elmegy valamerre fejet szellőztetni, akkor odakintről egy bontókalapáccsal tértem vissza, amit lazán tartottam a kezemben. - Gyere velem! Öltözz! - én magam is elmentem kabátot húztam, ám a kalapácsot otthagytam Aaron előtt. Neki még nem beszéltem a helyről, ahol mostanában dolgoztam. Lekapcsoltam a magnót, aztán várakoztam, vajon győzelmet arat e a kíváncsisága. Ha eképpen történt, akkor írtam egy üzenetet Kat-nek, hogy elmentünk a kikötőhöz Aaronnal. Persze a kis ládát eltettem a szekrény tetejére, hogy majd valamikor előszedjem. Ha Aaron velem jött, akkor a kocsiban vártam meg, hogy elmehessünk a kikötőbe, ahhoz a régi épülethez, amit átakartam alakítani.
- xxx szó // zene: cím // Let's find a diary! - - ℤ -
Szóval annyira nem fontos a neki szóló sor, hogy azonnal neki vesse magát, hogy a pakolást elhanyagolja ez miatt. Megvárja. Akármennyire is tudni akarja, ugyanannyira fél is tőle. Talán meg is értem, hiszen ha jó szerepel benne akkor én is rávetném magam, de ha a sorok a bántó szavakról szólnak...kivárnék, hátha később könnyebb lesz. Nem értem. Ha el sem olvassa, akkor nem lel megnyugvásra a lelke, hogy miféle sorokat hagyott hátra anya. De a pakolás sem csinálja meg magát. Én meg megtartom a szavam ezen a téren. Ahhoz hogy túl lendülj rajta, szembe kell nézned vele... kérdésemre kicsit idegesebbé vált, amire már nem is közelítettem meg. Hagytam, hogy letelepedjen és megkezdje a történetet. Figyeltem, tekintetem végig fűrkészte őt, próbáltam rájönni valami apróságra, de azt a szavaival tudtam csak felfogni, mit is keresek úgy igazán. Valami választ, hogy miért? Miért így alakult és miért nőttünk fel az öregünk nélkül. Miért lehetett benne a tata keze is... Aznap érkezett haza, amikor születtem. A kórházban úgy fogadták, hogy a gyerek apja, ám mikor a kezébe nyomtak, a nagyapa hozzá vágott egy csomó dolgot. Hogy nem az övé vagyok. Szóval mégis igazak ezek...? De Aegir a sajátjának érzett. Valódi voltam számára, meghamisítatlan és egyetlen...akkor ott egyetlen. Axel után. Tudta hogy a gyereke vagyok, de nagyapa más aljassághoz folyamodott. Kezeim ökölbe szorultak, álkapcsom is összepréselődött, fortyogott bennem az indulat, a harag, miközben Aegirt figyeltem. Dühös vagyok, de nem rá. Erről nem ő tehet. Ahogy a kirobbanni készülő dühömről sem. Csupán ezek a múltbéli apróságoknak köszönhetjük, hogy máig nem tudtam róla semmit...Anya sosem szeretett Aegiren kívül senkit, soha nem volt az életében más hapsi és el sem ment hogy másokkal legyen...no meg hozzánk sem jöttek. - A saját családtagom tiltott meg 17 és fél éven át tőlünk? Tőlem! 17 és fél évet apa nélkül bűnhődtem MIATTA!? A gyűlölete miatt?! - dühösen repkedtek a szavak, mind Aegirnek ütköztek, holott nem rá voltam mérges. Már tisztázódott a helyzete előttem, de ezt megint nem tudom lenyelni...nem tudta bántani az öregembert, hiszen vissza vett engem magához, Aegirt meg elvitték a biztonságiak... aztán lelépett. Hitte, hogy anyám boldog lesz így. Elhitt minden mocsokságot. Hátrálni kezdtem az ajtóhoz, mindvégig Aegirt figyelve. Anya nem tudhatja meg... tekintetünk találkozik és habár ingert érzek a sajátom azonnali lesütésére, mégis állom a pillantását, amíg beszél. Amíg folytatja, amig letörli az arcát. Szeretnék még valamit mondani, akármit, amivel ezt az egészet legalább részben normálisan ellent tudnék mondani, de a jelen... azt nem tudom a múlttal a felülírni, ráadásul a jelenbe sem ment minden zökkenőmentesen. Ennek ellenére nem tudom elfogadni, de ha erre rábólintok, akkor tényleg nincs kiút. Nem vagyok annyira dühös, nincs bennem se gyűlölet, se indulat felé, az egyetlen, akinek a tragédiáját köszönhettem, az a nagyapa. Egy fájdalmas üvöltéssel megkomponált félistenes lendülettel vágok bele a falba, ahol egész nagy nyoma marad a dolognak, átütöttem az egészet. A lelkem dühöng a félelemtől és a fájdalomtól, néhány másodpercben csúcsosodik ki minden csalódásom és dühöm, tudom, valami felrobbant ott, ahol a szívemnek kellett volna lennie. Majd azzal a lendülettel viharozok ki onnan, ha Aegir nem állít meg, ha nem állít meg, akkor a házból is lelépek úgy ahogy vagyok. Csupán a lábbelimet kapom kézbe, meg a kabátom, majd útközben felkapom magamra... kit érdekel most már ki mit gondol. Ha sikerül megállítania, akkor persze a házban maradok, a falnak háttal dőlve torpanok meg, hogy levegőhöz jussak. A dühtől.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Nov. 20, 2022 7:36 am
Aaron && Aegir
-Nem. Elfogom olvasni, de nem most.-ingsttam meg a fejem. Nagyobb, és hosszadalmasabb dolgom volt, mintsem nekiállni olvasgatni. Be nem vallottam volna, kicsit tartottam attól mit találok a naplókban. Főleg azokban, amik késöbbiek voltak. Van e benne gyűlölet, van e benne harag? Bár ha nem olvasom el sosem fogom megtudni. -A mult képes fájdalmat okozni. Ahhoz, hogy tullenűlhess rajta, szembe kell nézned vele.-visszatettem azt ami a kezemben volt, majd felvettem egy másikat, ám akkor odaállt elém, szemembe nézett, és feltett egy kérdést. -Kivele!- összeszaladt szemöldökkel figyeltem, próbáltam úgy fogadni a nagyapja és köztem történő dologról, hogy nem húzom fel magam,ám azaz arcátlanság, mit akkor elkövetett. Vonásaim megkeményedtek, kékjeim felfénylettek egy pillanatra, aztán torkot köszörültem, elléptem Aaron elől, letettem a dobozt, majd letelepedtem valahová a kupiban, amit okoztam. -Aznap érkeztem. Senki sem tudta hogy itt vagyok. Elegem volt abból, hogy úgy kell táncolnom ahogy más fújja a ritmust. Vissza akartam jönni, hogy megismerjem Axelt, hogy elmondjak neki mindent. Hogy Anyátok közelében legyek. Kerestem fent a háznál, de akkor senki nem volt otthon. Az egyik szomszéd elmondta, hogy kórházban van.- elhallgattam, aztán csak intettem, hogy üljön le.-Elmentem a kórházba, nem mondtam smit, csak felrohantam a szülészetre, a nővérkének el sem kellett mondanom ki vagyok.Talán látta rajtam az izgalmat...talán úgy néztem ki, mint aki... De nem lényeg. Kihoztak, a kezembe tettek egy pillanatra. Be akartam menni anyádhoz, de az Apja épp akkor érkezett vissza.-haragosan lobbantak kékjeim, kezem ökölbe szorúlt ölemben.- Sokmindent a fejemhez vágott, hasonló jelzőkkel, dúrva tiszteletlen hangnemben. Ő sosem hitte el ki vagyok. Csak legyintett, pofát vágott. Szar alaknak nevezett, akinek semmi köze nincs a lányához. Megakart győzni arról, hogy nem az én vérem vagy. De ott az a lüktető szurkáló érzés. Az nem hazudott. Mivel nem tudott meggyőzni ezzel, így jött a következő pofon. Azt mondta, anyátok boldog nélkülem, hogy talált mást aki elfogadja. Aki nem hazudozik, aki méltó rá. És tudod a tény, hogy továbblépett. Mivel Anyád apja, így nem kenhettem fel a falra. A kezében voltál... Ő meg elvitetett a biztonságiakkal. - felsóhajtottam. -Akartam hinni, hogy boldog. Akartam hinni, hogy mindene megvan. - felkeltem, folytattam a pakolást. -Életem legnagyobb hibáját követtem el, mikor eljöttem aznap. Hajóra szálltam, és vissza se néztem. -elhallgattam. Épp elégnek éreztem amit mondtam. Elégnek, és talán soknak is. -Erről anyád nem tud! Nem akarom, hogy tudja.- Aaronra emeltem tekintetem.-Nem tudhatja meg! Nem gyávaságból, csak tudod az már nem változtatna semmin. Csendben maradtam, pakoltam, tereltem háborgó gondolataim. Inkább gyorsabban pakoltam, jobban odafigyeltem mi hová teszek. Megtorpantam, megtámasztottam magam balommal az egyik szekrényen, másikkal megdörgöltem arcom. -Vissza akartam jönni. Anyád mosolyáért, értetek...- felegyenesedtem, elhallgattam, torkot köszörültem. Folytattam a pakolást, ám ha közben Aaron kérdezett, arra válaszoltam. Legalább is szándékomban állt.
- xxx szó // zene: cím // Let's find a diary! - - ℤ -
Aegir szerepel a képeken. Valószínűleg mindegyiken ő és anya van. Axel is az egyiken ott bohóckodott még kicsiként...figyeltem a képet, de el nem vettem. Szép dolog anyától, hogy mindent kincsként őrzött meg. Hogy ez kinek mit jelképez, fogalmam sincs. Nekem semmit, hiszen anyám boldogsága fekszik benne és Aegirrel őrzőt emlékük. Nekem semmit sem jelent, hiszen nem rólam szól. Kettejük története mindez, hogy voltak együtt töltött idejük, de különválásról inkább nem mondok semmit. Apa már mondta. Az meg hogy akar-e róla beszélni...mert azóta nem hozta fel senki... tudni akarom. Az öreg ott hagyott mindent, lepakolta a lépcsőre, majd elsétált, hogy összepakolja azt, amit szétszórt. Odaléptem, majd elé térdeltem, felnyitottam. Nem olvastam bele, csupán átnéztem a képeket. Apám akkori arcát tanulmányoztam, az örömöt az arcukon. Akkor önfeledt volt a boldogságuk. Talán hogy ketten voltak. Vagy nem tudom... azt sem tudom mostanáig mi változott, azon kívül hogy mi megvagyunk és kimaradt egy kis idő. Visszacsuktam azt. Apa után sétáltam, figyeltem ahogy pakol, nem, eszemben sem volt, hogy ha segítenék neki, akkor előbb végezne... hallgattam amit mond, majd szusszantam. - Akkor amit kerestél, mármint...most hogy meg van a láda, már el is ment a kedved tőle? Nem is olvasod el mit írt anya? Már nem fontos? - tettem fel a kérdést miközben mögötte álltam, hátra pillantottam a piros könyvre. Elhúztam a számat, majd visszanéztem az öregebbre. - Semmi közöm hozzá, a sorok neked szólnak, szóval nem ártana, ha beleolvasnál...vagy fájna, ami ott le lenne írva? - érdeklődő a hangnem, túlontúl kíváncsi, de nem ártom bele más dolgába az orrom. Vagyis nem mindenkiébe. Közelebb léptem, hogy az arcát vizslassam. - Kérdezni szeretnék valamit... de ne dühöngj érte, jó? - nemtörödöm mód néztem végig rajta tetőtől talpig, majd hátrébb léptem, hogyha akar, akkor menjen csak. De akkor is megkérdeztem a dolgot. - Amit a nagyapával felhoztatok kórházas dolgot... mi volt akkor nap? Tudni akarom...azóta ezen rágódom... - húzom el a számat, majd a hajamba túrok és próbálok úgy helyezkedni, hogy a pakolása közben ne legyek útban.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szomb. Nov. 19, 2022 7:07 pm
Aaron && Aegir
Nem akartam kertelni, vagy éppen elhúzni a számat, hogy erről nem beszélünk, és mit képzel ő magáról, hisz emlékeztem még régi idők szemérmetlenségeire, hol nem volt kérdés beszélünk e ilyesmiről avagy sem. Talán még zavarba is hoztam, és visszavágtam szavaira. Nem volt haragos, így nekem sem volt jogom annak lenni. -Csak is a tiéd!- jegyeztem meg félválról, majd fent is voltam a padláson, ám ott tartózkodásom Aaron miatt nem nyúlt valami hosszúra. Lerobogtam a lépcsőn, készen arra, hogy elintézzem azt aki a bajt okozza, ám a veszély pusztán megjátszott érzelem volt. Ott állt a naplóval a kezében, mit aztán meg is kaptam, s néhány pillanat elég volt, hogy belémhasítson a gondolat, ezek a sorok talán nekem szólnak. Rohanvást indultam meg a padlásra, hogy megnézzem a fa ládikát, ám nem odafent álltam neki. Lent ültem a feljáró alján, mikor Aaron megjelent, s maga is letelepedett, miután a képet megmutattam neki. -Igen...én.-elmosolyodtam, s mikor visszakaptam a képet, elmosolyodtam. A kutya... Tovább lapozgattam, és mégtöbb képet találtam benne. Kettőnkről,róla, rólam. -Tudom.-bólintottam, miközben figyeltem a cápajelmezbe öltöztetett kisbabát a parton, aki teleszájjal vigyorgott.-Ez Axel...- mutattam a fotót Aaron felé.-Igen... szeretett. Tisztán, és töretlenül... Sóhaj szakadt ki a mellkasomból. Hát erre valók a képek? Emlékezni, és fájdalmat okozni? Fájdalmat, mely összefacsarja az ember mellkasát. Hát miféle szenvedés ez? Mire jó ez? Nézni, milyenek voltak, mit csak én a messzeségből élhettem meg. Ha megnézte, hát visszacsuktam a naplót, betettem a dobozba, aztán torok köszörűlve felkeltem. -Jobb ha összepakolok.- megdörgöltem tarkómat, végül a ládát otthagytam nyitva, benne a képekkel, és az emlékekkel. Én meg nekiveselkedtem az elpakolásnak. Nem akartam úgyhagyni amit szétszedtem,hisz nem állt szándékomban veszekedni. Csendben voltam, és a múlton rágódtam. A múlton, ami nem is volt olyan messze, még is mily' hosszú idő elrepült már azóta? Pakolás közben megálltam, és úgy a semmibe egy dobozzal a kezemben álltam a szekrény előtt. -Sosem gondoltam volna, hogy annyi idő után képes leszek szeretni. Hogy nem emésztett el teljesen a harag,és az érdektelenség. De ahogy múlnak az évek, és körülöttem vénül minden, jön az ismeretlenből egy halandó leány, a maga félénk bájával, barna hajával, mosolygó szemeivel, bátorságával...-elhallgattam, elvittem a dobozt a helyére, a gondolatmenetet pedig hagytam a levegőben lógni.
- xxx szó // zene: cím // Let's find a diary! - - ℤ -
A fickó nem akadt ki, nem kussolt róla, hogy mit gondol erről az egész szex dologról. Azt hittem amúgy hogy majd jól megdorgál érte, hogy semmi közöm ahhoz a részéhez, hogy anyámmal hányszor csinálják naponta. Hetente... bár ha Axel olyan mint az apánk ezen a téren, akkor a szexmániás dolgot tőle örökölte...adja az ég, hogy nekem ezt ne kelljen átélnem. - Jó-jó-jó. - sürgetem meg kicsit a dolgot, hogy a végére érve végre abbahagyja. Nem kell a kioktatás erről is, túl sok van belőle a padláson már. Ahová szerencsére fel is sietett, de mikor utána szóltam a könnyvel kapcsolatban hova rejtené, válaszára újfent csipkelődéssel válaszoltam. Amire persze kaptam az ívet. Ez már csak ilyen. Hozzám szokott, nem fog lecsapni semmiért sem, egészen addig, míg nem dühvel válaszolok neki. De most nyugalom volt a házban. Jó, persze, azért ki vagyok akadva mert szétpakolta az atya úr istent is a házban és lesz dolga rendet rakni...de hát, ha fontos akkor fontos. Nem fogom megállítani ebben. Legalább az én kezem nincs benne! - Az én szagom? - húzódtak fel a szemöldökeim a magasba, szinte értetlenül, majdnem megszagoltam magam, de hát a saját szagomat tuti nem érzem, más igen...szóval elhúztam a számat és alig keresgéltem mire megtaláltam azt a valamit. Nézegettem, de felnyitni nem volt okom, így megjátszott rémülettel kiabáltam fel a másiknak. Aki persze azonnal rohant vissza hozzám, hogy megnézzen. Mert azt hitte tényleg bajom van. De csak azt akartam, hogy igyekezzen lefelé, ne mással foglalkozzon, hanem itt legyen azonnal! Átadtam neki a könyvet, majd figyelemmel kísértem miképp nyissa fel. Egy kis részt olvasott fel, aztán visszacsukta. Megvakartam a fejemen oldalt a rövidre nyírt részt, aztán tovább figyeltem Aegirt, hogy most akkor ez az, vagy ez pont nem az...de a rövid idézet alapján annak tűnt. De aztán elviharzott megint, ledobta az egészet az ágyra. Felrohant a padláson, így kicsit sietve léptem ki a szoba ajtaján. - Na most akkor mi van? Ez az? - érdeklődtem kiabálva türelmetlenül megint csak, hiszen az egész házat felkutatta, holott csak egy fióknyira volt az egész álma. Az ágyhoz sétálva magamhoz vettem a füzetet, majd azzal, lassan sétáltam a lejáróhoz, ahonnan már fentről ő is lebattyogott. Nem olvastam bele, nem nekem szánták. Van bennem azért ennyi tisztelet, még ha olykor ez nem is látszik. A nekem nyújtott képet elvettem. Egy fickó meg egy kutya. Bal szemöldököm megugrott. - Ez te vagy? - megnéztem a hátulját is, dátumozva volt...35 évvel ezelőtt. Várjunk...ezek akkoriról vannak, mikor megismerkedtek? És a padláson lettek megőrizve? Anya tényleg egy szeretetre méltó nő, aki túl sok csapást kapott az élettől. Tőlem. - Ugye tudod, hogy felforgattad az egész lakást és egy karnyújtásnyira volt csak tőled... - motyogtam, miközben visszafordítottam a képet, hogy a kutyás fickót bámuljam. De aztán odahajoltam Aegirhez, hogy a képet az ölébe helyezem. Őt illeti meg. Nekidőltem a falnak elé, lábamat magam elé helyeztem keresztbe, karbafont kézzel figyeltem. Apró mosoly jelent meg arcomon. - Anya nagyon szerethetett már régebben is...hiszen ha nem így lenne...ezek sem maradtak volna itt. Épségben. Gyűrődésmentesen. - szólaltam meg kis szünet után, majd figyeltem. A napló. A fénykép. Neki sokat jelentett az a kis idő, csak volt egy fal, amit nem tudtak megugrani. Cserébe születtünk mi, a szerelmük gyümölcsei, ami az örök szeretetét mutatta felé. Felénk. Csak volt aki ezt leseperte magáról, hiszen nem hitt. Az istenekben, meg az örök szerelemben.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szomb. Nov. 19, 2022 7:07 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
-Nem minden a szex fiam! Tehetnénk, hogy csak azzal foglalatoskodunk, és bepótlunk annyi évet, de a varázsa elveszne. Egy idő után, már csak szex lenne, és úgy járnánk mint a kikötők hölgyei. Megjátszott mesterkélt érzelmek, mögöttük az ürességgel.-magyaráztam nyugodtan, egy apróságot nézegetve, hisz miért is kellett volna ezen megbotránkoznom? Egy Isten voltam, és vagyok, aki túl sokmindent látott már ahhoz, hogy holmi másokat zavarbaejtő kijelentéseken megbotránkozzon. Miként a tenger vizeinek, úgy nekem is sokféle arcom volt. Lehettem kedves, és nyugodt, a béke megtestesítője a lágy hullámokkal. Lehettem heves, mint egy széllökés a hosszú szélcsend után, játékos, és haraggal tomboló, mikor halászhajók, csata hajók sűlyednek el a messzi tengeren, csak mert arcátlanok voltak... Vagy néha indok sem kellett. Csak a színtiszta harag maradt. Túl sokáig méláztam a kezeemmben tartott apró tárgyon, s mikor feleszméltem tettem vissza, csomagoltam el, majd dőltem el a szőnyegen, gondolkodva, hová lehetett tenni azokat. Aztán jött Aaron ötlete, amire felpattantam, és a szövegelése, mikor már a padlás feljáró elött álltam. -Az a saját szagod fiam! A doboz meg amúgy is foglalt...-morogtam az utolsó részt inkább csak magamnak, majd felrohantam, majd dobozokat néztem át pillanatok leforgása alatt, ám tekintetem megakadt egy fa dobozkán. Összevont szemöldökkel álltam elötte. Már épp készültem, hogy felnyitom, mikor meghallottam Aaron hangját. Rohantam lefelé, a szoba ajtajában azonban megtorpantam. -Aaron....- fújtam egyet, fejet ingattam, majd odaléptem hozzá, és a piros könyvecskére emeltem tekinetem. Felényujtottam kezem, elvettem azt ha adta, aztán kinyitottam. -Nem untam meg írni hozzád....-olvastam fel hangosan a szavakat, ám csak eddig jutottam, aztán belelapoztam. Fel s alá kezdtem járkálni azzal a kezemben, aztán a padlás felé emeltem tekintetem. -Ezek levelek...levelek Nekem!- ledobtam az ágyra, felviharoztam a padlásra, felkaptam a dobozt, majd lesétáltam vele, és letelepedtem a lápcsg aljára. Ha Aaron közben kijött, láthatta, mint kezemben már az egyik napló volt, de nem olvasási célból. Ám kihullott belőle egy Kép. Mosollyal arcomon vettem fel. -Emlékszem erre a kutyára...- majd nyujtottam Aaron felé, persze ha ott volt, és a nemtörődőmsége felett győzött a kiváncsiság. Ott sorakozott minden. Minden amit abban az egy évben tettünk.
- xxx szó // zene: cím // Let's find a diary! - - ℤ -
Az öregem szebbé akarja tenni a napjait anyám számára, erre vannak ezek az apró kis valamik. Mert túl sokat voltak távol... asszem’ ez így érthető. Sok év kedveskedés és jó szó maradt ki, a tettekről meg ne is beszéljünk. Nem volt jelen egyikünk életében sem, kárpótolni akarja anyát. De vajon a nőnek kellenek ilyesmik? Jó, biztos jól esik neki. Nekem nem estek jól azok a dolgok, amikkel Aegir sokkolt az első pár napban. Szóval nem vagyunk egyformák, pedig a vér kötelez vagy mi a szösz. - Apró gesztusok...- gondolkodok el kicsit. Néha elkalandozva Aegirre és olykor csak a falat fixirozom hosszasan. Apró bólogatásokba kezdek, elhúzom a számat. -...hát ha rám hallgatsz dugd meg és szebbé tetted a napját. - nem, nem vagyok bunkó, azt is tudom hogy az öregem egy isten és semmi közöm az együttlétükhöz. Ami tulajdonképpen nem is érdekel, mert hogy jön ez ki jól? Nem érdekel anyám szexuális élete, apámé megint csak nem... Ki akarja vinni a hajót és ott akarja átadni a gyűrűt. Ó betüt formál az ajkam, ahogy ezt az ötletét meghallom. Még a nyakam is magasabbra nyújtom. De aztán egy vigyor lesz belőle, majd rendezem a vonásaim. Nem voltam azon a hajón azóta mióta szétbarmoltam és még csak új nevet sem kapott. De biztos majd anyámtól kap egy szép nevet. Biztos nem tőlem várja majd el, hogy neve legyen az általam szétbarmolt kincsének. A kincsesdobozt, amely a mi apróságaink rejtik, Aegir még sosem látta, de beszélt arról is, hogy náluk ez sosem volt szokás. Furcsa dolgaik lehetnek az isteneknél, de nálunk ez hagyomány, szóval mindenképp visszük tovább a névre szóló kincsesládát. Pedig nekik Ránnal 9 gyerekük is van, nem volt egy szép emlékük a gyerekkoról? Mindegy! Figyeltem miképpen teszi le magát. Figyeltem felvont szemöldökkel a viselkedését...sokféle viselkedési formája van...ezt észre vettem már igen. Korábban is. Felsoroltam egy csomó eshetőséget, hogy vajon még hol lehetne elrejteni egy női naplót, kiderül, hogy fent még nem járt. Ha rám hallgat, azt csinál amit akar. Így csak megindult, hívott, de maradtam ott egyhelyben, de még válaszolt egy kérdésemre, ami költői volt ugyan, de a válaszán elmosolyodtam. A tengerfenéken egy ládában. Valamilyen árokban... - Néha te is ellubickolhatnál oda, magadra zárhatnád... olykor csendesebb lenne a ház. Kanszagtalan! - persze, csak cukkolom, nyugodt állapotban vagyok, csípős a nyelvem, Aegir most kezd hozzászokni ehhez a dolgaimhoz. Amíg ő fent kutakodik, addig én körülnézek még itt kicsit. Na nem a napló miatt, hanem az egércsapda...meg kellene keresni, ki kéne dobni őket. Lépéseim a kisszekrényhez vezettek, kihúztam a legfelső fiókot, kicsit átmozgattam a holmikat benne, de semmit nem találtam. Visszacsuktam, kihúztam a következőt. Ez lenne az? Figyeltem a füzetet benne, majd kiszedtem. Egy pirosbőrrel borított naplóféle. Átfordítottam a hátuljára, majd vissza, elhúztam a számat, hiszen túl könnyű volt. Aegir meg felforgatta a házat érte...ez egy csapda lehet anya részéről? Nem nyitottam ki, hiszen semmi közöm anyám írásaihoz, az ő cuccai között nem vagyok hajlandó túrkálni. Illetve a jelen helyzetben csak beleolvasgatni a személyes, talán intimebb formába hozott lelkifröccseihez. - Nagy a baj! Kellene a segítséged! - kiabáltam el magam megjátszott félelemmel, mintha égne a ház vagy valami veszélyesebb, az ajtó felé fordulva, a naplót a kezemben tartottam, vártam az öreg istent, hogy visszafáradjon hozzám. Aztán kezdjen vele valamit.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Pént. Nov. 18, 2022 3:01 pm
Aaron && Aegir
Megvontam a vállam, rögtön utána ki is tártam karjaim. Valóban én szerettem. Mondjuk lehet egyszerűbb lett volna megkérdezni róla, és nyilván az igazat mondta volna, de abban hol lett volna az izgalom? Szóval hát eképpen cselekedtem. Keresgéltem, és az egészbe bevontam Aaron-t is. -Igen tudja. De tudod, akadnak ilyen apró gesztusok, amivel szebbé tehetem a napjait. Sok évet kihagytam, amit visszahozni nem tudok, de behozhatom a kedveskedéseket, miket akkor tettem volna. - tisztában voltam vele, ha akkor nem megyek el, talán minden rendes kerékvágásban haladna. Talán akkor nem kellene küzdenem azért, hogy elfogadjanak, és a szomszédban lakó öreg hölgy sem úgy nézne rám, mint egy idegenre, aki éppen most akarja kirabolni a szomszéd házat. Elhessegettem a gondolatot, helyét átvette egy másik. -Kiakarom vinni a hajót egy próba útra… arra gondoltam, most Anyádat vinném magammal. Remélem megérted… - emeltem rá pillantásom, aztán a dobozkát rejtő szekrényre néztem. - Ott tökéletes lenne. - bólintottam párat, aztán jöhettek a dobozok, kicsit talán még viccelődtem is, aztán persze ki is nevettem, majd megingattam a fejem, és átnéztem az enyémet, majd jöhetett egy másik is. Nagyon belemerülhettem, mert csak Aaron hangja zökkentett ki az apró kézlenyomat figyeléséből, min végigsimítottam ujjaimmal. - Nem. Még sosem láttam őket. Kedves emlékek. - elmosolyodtam, visszatettem a helyére, megköszörültem a torkom. - Nálunk ilyesmi nem volt szokás. Nem őrizgetünk első hajvágásból hajszálakat, sem kézlenyomatokat. - egy gyors vállvonás után elvettem tőle a dobozát, visszapakoltam a helyére, majd a szőnyegre ülve terültem el, széttárt karokkal a padlón, aztán megdörgöltem két tenyeremmel borostás arcomat. Igaza volt. Egy ilyen apróság valóban nem lehetett túl nagy emlék, az is lehet, hogy csak mindent belerámolt amit talált. Felsóhajtottam. Nyöszörögtem kicsit, amolyan szenvedek stílusban, és mikor sorolni kezdte a lehetőségeket, felültem. - A padláson… ott még nem voltam. - felpattantam, majd elindultam a feljáró felé, ám félúton visszafordultam, beintettem az ajtón, amolyan hívogatón. - Gyere Aaron!! - ha jött, hát együtt indultunk meg felfelé, ha nem, hát akkor egymagam álltam a rendezett padláson, azon gondolkodva, még is hol bonthatnám meg a rendet. -Amúgy ha én egy könyv lennék, amit el akarnának rejteni, a tenger fenekén feküdnék egy ládába zárva, mondjuk a Marinara árokban...- vontam meg a vállam a lépcső elött àllva. Megvakartam az állam, fújtattam egyet, aztán egy nagyobb dobozhoz léptem, mit újfent felbontottam, mintha nem tettem volna eleget ezt a napok folyamán. -Lássuk csak… - dörmögtem, miközben oldalra billentett fejjel figyeltem az aprócska cipőcskét, amit a dobozban leltem, és mivel biztos voltam benne, hogy nem egy gyerekcuccokkal teli dobozban fogok ráakadni, így visszacsuktam azt, és visszatéve a helyére tovább keresgéltem. Ha Aaron velem volt, az sem érdekelt, ha esetleg nem csinált semmit. Az is sokat jelentett, hogy velem volt.
- xxx szó // zene: cím // Let's find a diary! - - ℤ -
Miért kell felforgatni az egész házat egy piros vacakért? Fogalmam sincs, de az egész ház úgy néz ki, mint ahol bomba robbant. De figyelmeztettem előre, hogy nem fogok ebben segíteni, ha anya megérkezik, vállalja a felelőséget. Egy újamat nem mozdítom, hogy rendet tegyek. Látná a szobámat... megakarja anyámat lepni valami aprósággal. Alkalom kell? - Honnan tudjam? Te szereted őt... - én csak akkor veszek Cassienek valamit, amikor olyan van, a szülinapja, vagy karácsony. Mindig ilyen eseményekre vásárolgatok... nyilván a lány meg én köztem semmi nincs, csak barátság, meg később km-es távolság, de jah. - Csak azt nem értem, hogy miért kell? Anélkül is tudja, hogy oda és vissza vagy érte... - folytattam az előző megkezdett mondatomat, hiszen én jelen pillanatban feleslegesnek éreztem, de ha neki fontos volt, hát legyen. Nem vagyunk egyformák. Én mondjuk nem lepném meg az élettársamat egy gyűrűvel, főleg ha össze sem házasodhatnék vele mert macerás. De szép gesztus, anya tényleg örülni fog. Hiszen erre vártak mindketten éveken át, hát most megtörténik...már csak kettesben kellene őket hagyni kis időre. A doboz visszakerült az ideiglenes helyére, majd a titok szóra szemet forgattam. - Eszembe sem jutott elszólni magam....semmi közöm hozzá. - vontam vállat lazán. - És mikor akarod átadni neki? Amikor előkerülnek a fotók? - tovább érdeklődtem, eszembe sem jut, hogy pár nappal ezelőtt még a kocsiját csentem el, hogy meg hecceljem, de aztán feladtam az egészet, hiszen leragadt nálunk. Elfogadtam és béke jobbot nyújtottam neki. Talán ez kellett nekem is, hogy itthon is helyre álljon kicsit a rendem, jó, persze, nem lettem megszelídítve ettől, hiszen ugyanúgy ronbbanhatok, mint eddig. Átadott egy dobozt, de előre figyelmeztetett, hogy nem anyám alsói vannak benne. - Kac kac... - morogtam vissza, igen, nem fogom vissza magam ha úgy adódik, szerencsére ismer már, nem veszi túlságosan magára, de aztán somolyogtam kicsit. Nyilván mindketten tudjuk hogy anya hol tartja az alsónemüket, de engem pont nem az övé fog izgalomba hozni. Amúgy igen. Cassie alsóneműje már igen, de nem kell féltenie tőlem azokat. Ha olyan lennék, mint Axel, akkor már meghódítottam volna pár szívet magamnak, hogy döngessem őket. De már viccelődött Axel velem ezen, hogy sose lesz csajom ezzel a hozzá állással. De ha egyszer nem érdekel? Akkor most mit csináljak? Aegir dobozában gyerekrajzok és kavicsok voltak. Az enyémben csak régebbi kacatok, amiket anya nem dobott még ki. Talán emlékek. Tekintetem az egyik rajzra vándorolt, valami torz virágot ábrázolt, de egy 5 évestől szép lehetett. Axel neve díszeleg rajta, szóval elmosolyodom. Anya megtartotta. Aegir vajon most látja őket először? - Láttad már őket korábban? - figyeltem miképp csukja vissza azt a dobozt, majd az enyémre pillantok vállat vonva. Fogalmam sincs mikre leltem. Ősrégi selejt hulladékok...bár anyának biztos fontosak. Én már rég kilóditottam volna őket a telepre. - Talán ez a hajcsat is egy emlékeztető? Vagy ez az oklevél? Esetleg egy tűpárna? - soroltam fel mit találtam benne, de aztán hamar rányomtam vissza a tetőt. - Ez mind nagyon gáz... - szusszantam, majd visszanyomtam az öreg kezébe a dobozomat és leporoltam a port a tenyereimről. Még jó hogy a nagyi fogsorát nem őrizgetjük. Nem, nem halt meg az öreg, de már a második fogsort fogyasztja. Undorító! - Hol nem kerested még? Folyosó kész. Itt majdnem kész...az én szobám tabu, talán még Axel szobája...vagy a garázs? Ágyak alatt? Szőnyeg alatt? - kérdezgetem türelmetlenül. Fogalmam sincs mióta keresgél és hogy merre járt már, még nem voltam odalent, hogy körül nézzek. Igen, Axel már elég régóta nem lakik itt, de az az ő szobája lesz örökké. Axel szobájaként őrzi a port... - Párnák alatt? Kanapé? Gyerünk Aegir gondolkodj! Ha titkos könyv lennél, hova tennének!? - igen, idegesített, hogy egy könyvet nem lelünk meg sehol sem, szóval kezdtem elveszíteni a türelmemet és a nyugalmamat is. Igen, már ennyitől. Vakartam a tarkómat, majd a szekrény mögé néztem. Üres. Pókháló lepte be a fal és a szekrény között... talán minden szekrény háta mögé be kellene nézni. Esetleg még egy ötletem akad... - Anya táskája? - fogalmam sincs hogy vitte-e magával a szokásos táskát, vagy egy másikat vitt-e magával. - Amúgy anya hol van? - egy újabb kérdés. Nesze neked. Tegnap délután láttam utoljára, nyilván nem azóta nincs itthon, én voltam szobalakó konzolkezelő.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Nov. 17, 2022 11:03 pm
Aaron && Aegir
-Igen.- bólintottam, hisz miért ne lennék tisztában ilyesmivel? Elvégre én is rejtettem már el dolgokat mások elől életem során. Ha kicsit jobban belegondolok, talán jobban hasonlítunk az emberekre, mint azt ők maguk, vagy mi gondolnánk. Akár el is gondolkodhattam volna rajta, még is minek kell elrejteni néhány fényképet, de inkább elhessegettem a gondolatokat, és pakolás közben hallgattam Aaront. -Meglehet! De kincskeresés közben is használnak olykor bombát...- magyaráztam, bár meglehet nem a legjobb hasonlatot hoztam, és persze közben azért csak visszapakoltam a szekrénybe, de még közel sem végeztem mindennek, ám a "tornádó" maradványai lassan egyre kevesebb számban voltak jelen. Mikor elment felöltözni, addig beballagtam a konyhába, megnéztem a dobozkát, ám abban sem volt, szóval mentem vissza, hogy folytassam. Kicsivel később már Aaron társaságában voltam ujfent, és a keresés átcsapott kérdezősködésbe, helyváltoztatásba, aztán a szobánkban kötöttünk ki. -Miért kell alkalom, ha megakarom lepni? -pillantottam felé miközben felkeltem, előszedtem a kis dobozkát.-Igen... a minap dutottam össze egy meglepetéssel...- húztam el a szám, aztán folytattam. Kíváncsi voltam a véleményére, bármennyire is úgy gondolta nem így van. Reakciója nem is lehetett volna jobb, azonban kicsit meglepett, hogy sehol egy poén, sehol egy fintor, se egy élcelődés. Ha visszaadta a dobozkát, elvettem tőle, és visszarejtettem a szekrényembe, az egyik nadrágom zsebébe. -Engedély kérések, áldás... Túl hosszadalmas lenne az egész. -húztam el a számat. Persze lehet kitudnám járni az egészet, de...szerettem istennek lenni, azonban ezt nem mondtam el neki. Senkinek sem. - A dobozka még titok. Már tudom mikor adom oda, de még nem kell semmiről sem tudnia.- felkeltem, és ismét a szekrényhez mentem, kivettem egy dobozt, és odaadtam neki.- Belekukkantanál ebbe? Nyugi! Nem a fehérneműit tartja benne!- komolyan csengett hangom. Magamnak is előszedtem egy dobozkát, leszedtem a tetejét. Rengeteg papír volt benne. Régi rajzok, szépen sorjában megdátumozva, ráírva ki készítette. Kedves emlékek, amikkel letelepedtem a szőnyegre, és egyesével szedegettem ki őket. -Gyerek rajzok... A művészek, Axel és Aaron... Kedves, hogy mindet eltette.- tovább lapozgattam, majd megakadt egyen a tekintetem, és oldalra döntött fejjel próbáltam kitalálni mi is lehet rajta. Felvontam szemöldököm, majd visszatettem a rajzokat, és jöhetett a következő, kicsit nagyobb doboz. Felnyitva az első ami szembejött velem, egy apró kézlenyomat volt,amit kezembe vettem, s óvatosan tettem rá másikat.Apró kezek. Tényleg mindent megőrzött.Tovább keresgéltem, nézelődtem az emlékek között. -Tudod, Anyátok rengeteg mindent őrizget tőletek... Képek, apró kavicsok... Kézlenyomatok,első rajzok...kedves emlékek.- visszacsuktam a dobozt, de nem tettem el, hátha ő is megszeretné nézni.- Találtál valamit?
- xxx szó // zene: cím // Let's find a diary! - - ℤ -
Túl korán van még ehhez. Korán. Délután van, de ezt hagyjuk. Aegir kutakodik az anyám cuccai között, mert keres valami piros könyvet. Nem értem miért fontos, szóval... anyám oldalára áljak, vagy az öregemére? Vagy aludjak tovább, mert ezzel hatalmas fejtörést okozott? Megvakartam a fejem búbját, miközben felvont szemöldökkel hallgattam. Fényképeket csináltak, amit nem értett sose, hogy minek kellenek... emléknek baszki, emléknek! Aegir ki be pakolta a holmikat a fiókokból meg a szekrényekből. Sóhajtottam. - Ugye tudod, hogyha elrejtette, akkor az azért van, hogy más ne találhassa meg. Felfogtad ennek a lényegét apám? - nem hinném, hogy annyira érdekelné a dolog, hiszen akkor már abbahagyná a dolgot. De hát azt hiszem pont mi leszünk azok akik nem hagyják annyiban ezeket a dolgokat. Tőle örököltem a makacsságomat. Ha kutya kutyát eszik is de akkor is megkeresi, meglesz mindenképp. A munkáját befejezte...hát tényleg átaludtam az egész napot. Remek! Anya amúgy hol van? Igen, hallottam a legfontosabb dolgot, nem kommentálom. Ez egy ígéret volt részéről, szóval megnyugodtam tényleg, hogy a szobám tabu téma lesz. Örökre. Kincs keresés. Nem, itthon ez a téma a saját cuccaink között nem fogott meg. Kint a természetben? Valahol másutt? Annál inkább. Elhúztam a szám. - Ez minden, csak nem kincskeresés...itt egy bomba robbant! - megszívom fájdalmasan a fogam, de anyám tuti ki fogja ezért herélni és ezt szóba is hozom neki finoman, amire csak jótékonykodni akar. Majd helyre hozza. Csak fényképeket keres és nincsenek meg. Bizonyítékok... hogy segítsek-e? A romhalmazra pillantottam, amit ő hozott létre. Elidőztem rajta, hiszen eszembe sem jutna, hogy összepakoljam az ő szarját. De a fotókat eleve nem ruhák között tároljuk... és vajon merre lehet ez a piros akármi. Sóhajtottam, majd visszaléptem a szobám irányába. - Felöltözök, ne csinálj ennél nagyobb disznóólat! - figyelmeztetem, majd behuzom magam után az ajtót és ruhát keresek elő. Egy póló és egy nadrág. Itthonra nem kell zokni sem, de nem fogok kutakodni egy szál gatyában...az apám előtt. Még nem is parádéztam előtte úgy és vér cikinek gondolom. Jó, a bátyám előtt igen, de ő mégis a testvérem. Aegir nos...az apám. Visszasétáltam hozzá, de a fejemet ingattam a mondanivalójára. - Nem. Soha nem láttam. De ha fotót keresel, azt a konyhaszekrény legtetején akad pár darab rólunk... talán amit keresel azt is oda pakolhatta... könyv nélkül. - sosem láttam anyám piros füzetét, azt sem tudtam hogy van neki a szokásos jegyzet füzetein túl ilyesmije is. Az meg hogy ajándékot akar készíteni, meglepő dolog. Na, nem tőle, hiszen anyáról van szó... érte pedig mindent! - Kedves gesztus. Milyen alkalom miatt? - mosolyodok el, majd belépünk a szobába, ahová nem sűrűn járok, tekintve hogy semmi dolgom nem szokott itt lenni. Max ha az egyik gatyám eltűnik, akkor itt keresem. Aegir leült, magam pedig tarkót vakarva körül néztem... - Öhm. Azért vigyázz, vannak még ellened csapdák a múltkorról, szóval óvatosan. Fogalmam sincs merre...egy egércsapda. Vagy kettő... - figyelmeztetem rá emelve a pillantásom, ahogy majdnem hogy csak minden úgy van ahogy hagytam. Van pár dolog, amihez még nem nyúlt. Felkelt és a szekrényhez lépett, majd beszélni kezdett. A padlót figyeltem, majd hallgattam a mondanivalóját. Igen, ők ketten fasírtban vannak, ezt most már tudom, vagyis hát a múltkori után leesett. Eddig semmit nem tudtam kettejükről, hát most... talán így is marad. A kezembe nyomott egy apró dobozt, amire meglepődtem. Felpillantottam rá. Anyának szánja. Elvenni nem veheti, de neki ez fontos. A dobozra emelem a pillantásom, majd újra Aegirre, de aztán lassan a kíváncsiságom győz és felnyitom a dobozt. Egy gyűrű. Vagyis hát kettő. - Wáó! - emelek hangot a rejtett kincsnek, jó, nem voltam annyira lelkes, mint egy kisgyerek, de szerintem ez is sok mindent jelenthet. Főleg tőlem. Főleg ennyi szarság után...de igen, ez még engem is jobb kedvre derített. - Fogalmam sincs hogy tetszeni fog-e neki, de ez... - rápillantok Aegirre, szélesen elmosolyodok. - Anyával madarat lehet majd fogatni. Kösz, hogy vagy neki! - rápillantok újra a dobozra és a tartalmára, végül visszacsukom azt és átnyújtom neki. - Mi oka van, hogy nem házasodhatsz össze vele? - kíváncsiskodok, mert azért biztos van oka, hogy miért nem veheti el normális kereteken belül. Igen. Anyám boldogságát nézem, hogy az istennel tényleg mindent megtesznek egymásért. Kár, hogy mindez nem a kezdetektől van így.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Nov. 17, 2022 6:53 pm
Aaron && Aegir
Kerestem égen földön, az összes létező helyet átnéztem már, de még mindig nem találtam meg semmit sem. Valahogy nem volt meg a megfelelő hely. Ha ő lennék, vajon hová rejteném el őket? Karbafontam karjaim egy időre, aztán elkezdtem visszapakolni pár holmit, ám abban a pillanatban jött Aaron, bár mondjuk elsőre nem is figyeltem oda, majd bólintottam. -Igen az! - megvakartam a fejem, aztán újabb adagot tettem vissza oda, ahonnan nem is olyan régen kiszedtem. -Mert úgy sem árulná el, mert fényképekről van szó! Sokat készített, bár nem értettem akkor a miértjét, hogy mire is jó... -megvontam a vállam. - Most meg, szöget ütött a fejemben, miért nem láttam sehol sem. Ismét visszapakoltam valamit a szekrénybe. -Nem. Nem kellene. Mára végeztem. - pillantottam Aaron felé. - Nyugi, a te cuccaid között nem fogok turkálni. - ígértem meg, felszedve a cuccokat a földről, hogy azért legalább nyoma ne legyen annak, hogy kutakodtam. - Kincs keresés. - megengedtem magamnak egy mosolyt, ám szavaira egyből elhúztam a szám, és végignéztem a lakáson. -Igen... tudom, de majd kárpótlom mindezért...vagy összepakolok, mire hazaér. Visszafordultam a rakodáshoz, és közben próbáltam kitalálni mit hol találhatnék meg. Elég nagy volt a ház ahhoz, hogy a lehető legjobban eltudjon rejteni mindent. Bár az is lehet, hogy olyan nyilvánvaló helyen van, hogy már csak azért nem veszem észre. -Fénykép... bizonyíték, és egyebek. - megvontam a vállam.- Kíváncsiság. Segítesz? Keresni... - tettem hozzá, hisz tudtam, a kupi az én saram, meg aztán amúgy sem tudnám rávenni arra, hogy segítsen összerámolni, főleg, hogy nem ő készítette. -Biztos láttál nála ilyen kis piros könyvecskét. Hátha abban őrzi a képeket. - Aaron felé fordultam. - Ajándékot akarok neki csinálni a képekből, hogy felkerüljenek a falra. Nos? Segítesz meglepni őt? Lassan megvoltam egy szakasz elpakolásával, így legalább egy sávban járhatóvá vált az út. Valahogy úgy gondoltam, ha két óra múlva sem találom meg őket, akkor nyilván elégették őket, vagy kidobódtak a kukába, mikor költözködött, vagy elkeveredtek. Megdörgöltem a nyakam, aztán fiamra pillantottam, hagytam a pakolást és a szobánk felé vettem az irányt. Ha Aaron is velem tartott az álmos fejével, akkor csak örültem neki, és talán rá tudom majd venni , hogy segítsen cseppet a kutakodásban. Mondjuk abban is biztos voltam, hogy valamit nem oda tettem vissza ahol volt, de majd bizonyára megfogja érteni. Leültem az ágy szélére, összepréseltem ajkaim. Az ajándék egyéb részéről nem beszéltem, hisz úgy gondoltam Aaron nem az a fajta, aki annyira lelkesedni tudna mondjuk azért, hogy pár napja vettem egy gyűrűpárt. Elvenni igaz nem tudom, de valamit azért adhatok neki. Majd végül felkeltem, a szekrényemből előszedtem egy apró dobozt, és Aaron kezébe nyomtam. -A nagyapáddal, nem állok szóba, és valószínüleg megint nekem esne, amiért nem vállalnék már felelősséget... de... ezt Anyátoknak szánom. Elvenni igaz nem vehetem el, de... nyisd ki! - az apró fa ládikában egy puha bársonypárnán kettő gyűrű feküdt. - Szerinted tetszeni fog neki? - emeltem rá tekintetem.
- xxx szó // zene: cím // Let's find a diary! - - ℤ -
Az éjszaka sokáig voltam fent, videojátékot nyomattam végig teljesen, haza vágtam a lemezt is. De mivel nyári szünet van, simán megtehetem, hogy hajnali 4-kor feküdjek le és délután kelljek fel. Jelenleg nem érdekelt a család többi tagja, Axelt nem értem el a szokásos időpontunkban, így feladtam ezen részét. Több dolga lehet, mint azt gondolta, így nem ér rám. De hát jól van, sosem ér rá 2 percre sem, így nem izgatom tovább magam rajta. Így az ágyban lustálkodva a plafont figyeltem, nem akartam kikelni, fogalmam sincs mindenki más merre tespedett. Ez a nap is a pihenőé. Ki kell használnom, hogy hamarosan nem tehetem mindezt meg. És Cassie is távolabb lesz tőlem, ami megint csak kellemetlen helyzeteket fog szülni. Hiányozni fog és most is jelenleg, pedig éjfélkor még beszéltünk pont. Félt, aggódott, hogy mi vár majd rá, megértettem a helyzetét akárhogyan is elleneztem a távollétét tőlem. Az apja miatt volt. Apa? Nevelő apa. Mostoha apa. Utálatos fickó. Aggódunk mindketten. Ő az új suli miatt parázik, de izgatott is. Nekem elég sok minden nyomja most a lelkem. Axel távolléte, az egyetem, az apám jelenléte, hogy próbál szigorúbban venni, hátha hat rám...17 és fél évet nem lehet egy mozdulattal eltörölni. Szóval ezt hagyhatjuk is. Dora nem jelentkezett, így kezdek aggódni, a banda maradéka pedig a szokásosnál is nagyobb seggfej. De akik onét elmenekültek, jóban vagyok velük. Szerencsére az osloi egyetemen is lesznek tőlük páran, így egyedül nem leszek. De vajon jól döntöttem? Mi lenne ha visszavonnám az Osloi sulit és Cassievel mennék Bergenbe? Együtt tanulhatnánk, nem kellene elválnunk. Nem kellene őt féltenem... nem is vagyunk együtt ami azt illeti, de a jelenléte az életemben fontos és hiányozni fog rettenetesen. Csipog a mobilom, így ránézek, de csak egy sms Duncantől, hogy minden rendben. Az meg hogy a gondolataim újra Cassiere kalandoznak és hogy milyen távol leszünk egymástól...aggasztani kezd, így felülök és a hajamba túrok. A laptopomhoz lépek, felébresztem az alvóból és a chetre kalandozik a figyelmem. Nem írt. Rendben. Megkordul a gyomrom, így az ajtómhoz lépek. Eszembe sem jut felöltözni, egy alsógatyában lépek ki a szobámból, miközben nyújtózkodva lépdelek ki a folyosóra, de aztán meg is bánom a döntésem, mert eltaknyolok valami keményben. Felemelem a fejem és a rendetlenséget figyelem...óh basszus. Kiraboltak míg aludtam? Várj! Fülelek és kezdek izgatott lenni...még itt van a betörő. Figyeltem kicsit erősebben, felálltam, majd odébb mentem, hogy lássam mi is a helyzet. Az isten volt. Az egész házat felkutatta... romhalmazt csinálni a házból? Normális? Mi a fészkes fenét csinál ez az idióta? - Mi a szart csinálsz?! - morogtam oda neki kicsit mérgesen, mikor a közelébe értem, de csak egy hümmentésre futotta tőle. Elfintorodtam, hiszen milyen válasz ez már. Hümmm... kezem ökölbe szorult, de végül beszélni kezdett. Keresett valami szart, piros könyvet ami anyáé. Kérdésére csak nagy levegőt vettem. Első számú szabály. Anya cuccai között nem turkálunk. Hát nem tanulta meg ez a jó isten? - Ennyire fontos? Miért nem tőle kérdezed meg hogy hol van? - miért kell egyáltalán más cucca között turkálni? Legközelebb hol fog keresgélni valamit? Nálam? Akkor kiverem két fogát az biztos. Aztán csodálkozik, hogy mérges vagyok állandóan? - Nem dolgoznod kéne ez helyett öreg? - nyomok el ezzelk együtt egy ásítást, majd körül néztem... - Anya kifog nyirni, már előre sajnállak haver! - együttérző volt a hangom, csak megsajnálni nem fogom, hiszen ha szart kavar magának, engem ne rántson bele. Érdemlek ennyit legalább?
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Nov. 17, 2022 10:26 am
Aaron Bergström and Katrine Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Átlagos napnak indult. Reggel egy csókkal búcsúztam Katrinetől, elmentem a kikötőbe, dolgoztam egy keveset az épületen amit alig pár napja vettem meg, falat bontottam, és hogy a velem dolgozó munkásokat ne rémítsem meg, bontókalapácsot használtam, aztán csak álltunk ott az eddig rejtett szoba előtt, és elgondoltuk, hogy így már bizony elég nagy lesz a tér. Koszosan, porosan sétáltam be a házba aztán délután, rúgtam le magamról a cipőm, dobtam le a kabátom, hisz rajtam kívül még senki sem volt otthon. Az emeleten, a ruháimat ledobtam a fürdőben a földre, majd beálltam a zuhany alá, hogy kimossam hajamból a törmeléket, és a festék is lekerüljön az ujjaimról, és a bőrömről, majd mindezek után egy törölközővel a derekam körül ballagtam le a nappaliba, hogy a konyhában keressek valami kaját, és mivel főzni nem volt kedvem, így egy almát emeltem el a pultról, majd haraptam bele, és torpantam meg a fényképek mellett. Valami szöget ütött a fejembe. Kiszedtem a számból, felmentem átöltözni, majd visszatértem, és kutakodni kezdtem, és kipakoltam a fiókokat. Nem tudom mennyi időt töltöttem el vele, és még is meddig tartott, hisz egy idő után, már csak a feladatra koncentráltam. Álltam a nappaliban, karba font karokkal, összevont szemöldökkel, miközben egyik lábamról a másikra helyezkedtem. Mióta visszajöttem, nem hagyott nyugodni a gondolat, s olykor előkerült újra. Úgy éreztem, valami nem stimmel. Egyik képtől a másikig mentem, egyik fiókot túrtam fel a másik után, és olyan hatalmas kupit csináltam a falon lévő képek bámulása előtt, hogyha azt Kat meglátja, bizonyára agyon fog érte csapni, de sokkal jobban érdekeltek, még is merre vannak a fényképek, amik régen készültek. A romhalmaz kellős közepén állva, nyílt az ajtó, és Aaron lépett be rajta, én pedig felé se pillantottam, csak meredtem magam elé a falra, aztán lassan fejet ingatva léptem a következő szekrényhez, és ott is feltúrtam a fiókokat, és annak tartalmait kipakoltam. Ha közben Aaron megszólalt, elintéztem egy hümmentéssel, aztán fejet rázva léptem távolabb. -Aaron...Anyádnak volt egy piros füzete… már már könyv szerűség…. Meg egy rakat fénykép! - emeltem aztán rá a tekintetem kérdőn, hátha látott esetleg valahol olyasmit, aztán a halmokra emeltem tekintetem, de nem kezdtem el magyarázkodni. Ám tudtam, össze is kell raknom mielőtt az anyja hazaérkezik, ellenben, lehet a kanapén kell töltenem az éjszakát. -Nem láttad? - ismételtem meg a kérdést, felfordulása, kezemben pár holmival, amit azért elkezdtem visszatenni a helyére.
- xxx szó // zene: cím // Let's find a diary! - - ℤ -
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (94 fő) Pént. Nov. 26, 2021 11:34 am-kor volt itt.
Kezdőlap
//
