Skye & Ren

Mikor meghajolt felém, igyekeztem komoly képet vágni, és amolyan királylányosan felé fordulni, hogy bizony én is tudok úgy viselkedni, bár az már más téma, hogy az arcomnak nem sokáig tudtam parancsolni, hisz szinte azonnal ott termett rajta egy szélesebb mosoly.
-Írhattam volna… - hátam mögött összekulcsoltam kezem, s tettem pár szórakozott lépést előre, aztán megvontam a vállam. - Ahogy te is! De ne rágódjunk ezen, ki írhatott volna. - ráemeltem pillantásom, aztán kicsit jobban összehúztam magamon a kabátom. Persze nem mintha annyira fáztam volna, pusztán megszokás volt a széllel szemben.  
Mesélt a barátnőjéről, és a haverjáról, akik összefeküdtek egymással, mire persze igyekeztem felvidítani, bár gondoltam, hogy ilyesmin azért annyira nem egyszerű túl lendülni. Valahogy az egészben volt valami, ami az érzés ismeretlensége nélkül is tudatosította bennem, hogy bizony cefet szar lehet, ha valakit megcsalnak.
-Hát nézd...mázlid van velem! A legalkalmasabb barát vagyok a világon! - villantottam egy mosolyt, büszkén kihúztam magam, persze csak a szám járt, hisz valójában nem tartottam magam a legjobb barátnak a világon. Tudtam, hogy számtalan hibám van, és akad olyan is, amit talán sohasem fogok elismerni, de nyilván annak kell vetnie rám az első követ, aki azt az egészet megakarja cáfolni, hogy benne nem található egyetlen hiba sem, és tökéletessége fénylő csillagként ragyog az égen.
Aztán apáról is esett pár szó, s szavaira kibukott belőlem a nevetés.
-Oh nem is tudom miért!! - megingattam fejem. Számomra apám volt a minden. Az egyetlen fickó az éltemben, akinek valaha is azt mondtam szeretem. Bár eddig még nem éltem olyan sokat, és nyilván más talán jobban ismeri, de tudtam, hogy tényleg nem egyszerű eset olykor.
-Oh!! Őt könnyen az ujjaim köré csavarom! - kacsintottam. - Tudom mivel tudom levenni a lábáról. Apa jó „ember”, csak tudni kell vele bánni. - felsóhajtottam, arcom elkomorodott egy pillanatra. - Anyáról hamarabb eltudom képzelni, hogy toronyba zárva tartana, amíg nem adom be a derekam arra a pasasra, akit kinézett nekem. Pfff… - körbeforgattam szemeim, morcosan rúgtam egyet, egy nagyobb kavicsba, ami kecsesen tovagördült, s a vízben kapta meg az őt megillető helyet
-Látod?! Akkor már csak a megfelelő alkalmat kell megtalálni arra, hogy összebarátkozz vele! - villantottam egy mosolyt, finoman meglöktem a csípőmmel, aztán ballagtam tovább mellette, aztán felpillantottam rá.
-Nagyon helyes! De remélem nem csak apa megpuhítása miatt akarsz sűrűbben jönni! - nevettem, majd a mosoly ott maradt az arcomon. - De zaklass nyugodtan! Az egyetemen úgy se igen akadnak barátaim. Túl sekélyesek. - húztam el a számat, majd kérdésén egy cseppet elgondolkodtam.
-Apának?… hát az igazat megvallva, büntetésben lennék, mert a múltkor kilógtam a barátnőmmel egy buliba az engedélye nélkül… de mint mondtam, inkább anya akarna bezárva tartani. Van egy pasas… olyan mint mi… apa nem kedveli, de anya hajthatatlan az ügyben. Én meg… - megingattam a fejem. - De mindegy! A lényeg, hogy itt vagy, és akkor most egy jó darabig nem is szándékozol elmenni innen. Nincs kedved eljönni hozzánk? Barátkozhatsz apával, meg a macskámmal! - kérdeztem komolyan, miközben megdörgöltem a karom, ott ahol az a szőrös vadállat összekarmolt, csak azért  mert nem ott simogattam meg ahol neki éppen jó volt.  

Skye & Ren

Nevetésére elmosolyodtam magam is. Persze a dög jelzőt sem gondoltam komolyan, vagy éppen nem abban az olvasatban, ahogy azt általában mondani szokták. Sokkal inkább annak szólt, hogy nem volt képes üzenni mi van vele, de ha az óriás lányának ilyen barátai vannak, akkor nem lehet ellene tenni semmit sem, ha csak nem megy maga a dolgok után.
Igaz, én is jelentkezhettem volna, de az jelen helyzetben teljesen mellékes volt, hisz nem én lettem előszedve, hanem ő.
-Azt hiszem, jelen helyzetben elnézem eme kilengését jó uram! - ütöttem meg egy hivatalos hangsúlyt, s még jobbom derekam mögé helyeztem, s tartásomban is fellépett egyfajta változás, mely a régi korokat próbálta felidézni.
Az én olvasatomban már csak egy olyan ruha hiányzott, és teljes volt a kép.
Leszámítva persze a kósza tincseket, amikbe belekapott a szál.
-Nagyon helyes! Épp ideje volt megunni a távollétet! - persze az én egyetemi éveim még hátra voltak, hisz apa nem akarta megengedni, hogy világgá rohanjak, és ne azzal foglalkozzak, hogy mindent is megtanuljak a világról, amibe beleszülettem.
-Oh… a ribanc… - csúszott ki a számon, aztán kezem szám elé is kaptam, s bűnbánó képet vágtam hozzá. - Bocs, de erre nincs jobb kifejezésem! Elhiheted, én aztán nem bújnék ágyba a barátnőddel! - tartottam ki magam elé tiltakozón a kezem, aztán megvontam a vállam. - Bár… nem… biztosan nem tenném! Tőlem biztonságban vannak a barátnőid. - engedtem meg magamnak egy széles mosolyt.
A nők sosem érdekeltek, leszámítva akkor, hogyha próbáltak épp kicseszni velem, amiért nem voltam olyan mint a többiek, vagy ha az érdekelt, hol vette a cipőjét, és hogy neki miért nem rúgja ki a haja a hajvasalást két pillanat múlva. Bár az igazat megvallva, nem is tudtam voltam e valaha igazán csajos csaj…
Aztán megemlítettem apát, és a reakciójára kibuggyant belőlem a nevetés, s meg is kellett kapaszkodnom karjában egy pillanatra, csak hogy ne keljen leülnöm, vagy épp megtámasztanom magam a combjaimon.
-Persze! Az arcodra van írva mennyire! - ismét nevettem, aztán megingattam a fejem. - Nem értem miért tartasz tőle ennyire… igazán kedves fickó! - zsebembe ejtettem kezeim, majd meg vontam vállaim.
-Szerintem a messziről való üdvözlést ő is értékelné...már azon is meglepődtem, hogy elengedett. Ha a középkorban élnénk, szerintem bezárva valami fém kalickába, hogy senki se jöhessen a közelembe, aki nem nő, vagy aki neki nem szimpatikus. - morfondíroztam, persze tudtam, hogy elég csak párat pillognom, elrebegnem hogy „Apaaa” és már nyert ügyem is van.
-Amúgy szerintem ha gyakrabban látogatnál, idővel megszokná a jelenléted, ahogy te is az övét, és lehetnétek barátok is… - elmélkedtem.

Skye & Ren

Általában nem szoktam annyira izgatottnak lenni, de nem minden nap történik meg, hogy egy régi baráttal találkozok, akivel történetesen tényleg csak barátok voltunk, és a „kedves” kombinálások ellenére is, valóban csak barátok voltunk, cáfolva a tényt, miszerint fiú és lány között, nem létezik barátság. Bár lehet ez az elmélet csak Bry barátnőm fejében létezik?
No mindegy is, hisz nem azzal kellett foglalkoznom, hanem hogy várjak türelemmel, és ne legyek türelmetlenebb a kelleténél.
Mikor aztán megéreztem a kart a karomon, az első reakcióm kivételesen nem az volt, hogy odakapjak, hanem próbáltam egy sikkantással a talpamon maradni, majd fordultam, és csaptam egyet a vállára, persze nem teljes erőmből, még akkor sem, ha tudtam, nem igen tudnék ártani neki vele.
Inkább csak bele boxoltam a vállába.
- De dög vagy!! - nevettem el magam, majd megöleltem, aztán távolabb léptem, hogy alaposan megnézhessem magamnak. Ő persze semmit sem változott, én meg… nos én idősebb lettem. S talán még egy ideig fogok öregedni, aztán az egész majd szépen lelassul. Alaposan lelassul majd.
- Épp ideje volt, hogy errefelé told a képed! - nem hangzott szemrehányás a hangomban, pusztán megengedtem magamnak egy mosolyt, majd zsebre tettem kezeimet, és úgy álltam ott, figyelve szőke fürtjeit, testtartását, miközben kíváncsiság égett arcomon.
Igaz nem fáztam, és szerettem a tengert, a sziklákat meg főleg, de még is moccanni akartam valamerre, szóval el is indultam a part mentén, abban a reményben, hogy követni fog.
-Merre jártál? Se egy sms, se egy mail… aztán egyszer csak felbukkansz. - villantottam egy mosolyt. Ő volt az első olyan barátom, aki hasonlóan a természetfeletti világához tartozott. Egy másik lény volt, s nem kellett titkolóznom előtte. Nem kellett megjátszanom, hogy egy gyenge virágszál vagyok, akit meg kell menteni, hisz Apa mindenre megtanított.
Megengedtem magamnak egy félmosolyt, miközben kisimítottam hajamat az arcomból.
-Apa üdvözöl… jó nem ezekkel a szavakkal, de szerintem üdvözöl. - elnevettem magam. Apa kevés emberrel volt kedves, de akiket megtisztelt a kedves arcával, az nyilván alkalmas arra a feladatkörre, amit be akart tölteni.

Skye & Ren

Unalmasnak hatottak a mindennapok, és a nyár sem telt olyan gyorsan, mint ahogy annak kellett volna, szóval odakint heverésztem a nappaliban, felhúzott lábakkal, mert apa megtiltotta, hogy bárhová is elmenjek amíg haza nem érkezik, szóval addig élveztem a… mit is? A nagy büdös semmit, csak azért, mert a múltkor két órát késtem. Nagy ügy! Nem vagyok már olyan kicsi, mint amilyennek ő gondol… persze az ő korához képest az vagyok, szóval…
még is inkább fújtattam egyet, aztán kinyújtottam lábaim, egyiket a másik után emeltem, majd tettem le újra.
A telefon pittyegésére felültem, majd mintha annyira nehezemre esett volna keltem fel, és léptem az asztalhoz, ahol hagytam a készüléket, aztán a szám láttán felszaladt a szemöldököm.
-Mi a… - megnyitottam, majd elsőre egy halvány, aztán egy kicsit szélesebb mosoly költözött arcomra, aztán már pötyögtem is a választ. Persze! A tengerpart jó lesz! Alig várom, hogy találkozzunk!! aztán már rohantam is a lépcső felé, fel a szobámba, hogy összekapjam a táskámat, majd megálltam a tükör előtt, vetettem egy pillantást göndör fürtjeimre, ami reménytelennek hatott, aztán megvontam a vállam.
Dobtam fel egy gyors sminket, majd robogtam lefelé a lépcsőn, s talán épp időben érkeztem, mert apa akkor toppant be az ajtón.
-Hová rohansz? - kérdésére megtorpantam, majd felpipiskedtem, hogy puszit adhassak, aztán felnyúltam gallérjához.
-Emlékszel Skye -ra?
-A srácra, akivel valamelyik nyáron haverkodtál? - szaladt össze a szemöldöke, miközben letette melós táskáját.
-Aha! - villantottam egy mosolyt.
-Tudod, hogy büntetésben vagy! - hangja ellentmondást nem tűrő volt, én meg csalódottan biggyesztettem le ajkaim.
- És ha megígérem, hogy időben hazaérek? - nagyokat pislogtam, előszedtem a kiskutyanézésemet, aztán villantottam egy mosolyt felé, hisz körbeforgatta szemeit. - Kösz Apa!! Ígérem időben jövök!! - azzal adtam neki még egy puszit, és már loholtam is, hogy időben odaérhessek.
Buszra szálltam, majd meg sem álltam a kikötőig, ahol aztán lesétáltam a partra, s ott letelepedtem az egyik sziklára, hogy ott várhassam meg őt.
Jó érzéssel töltött el, hogy annyi idő elteltével is emlékezett rám, és nem ment a kukába azaz együtt töltött nyár. Bármennyire is furcsán néznek, akkor is csak barátok voltunk, és ezen semmi sem változtathatott.
Dobtam egy üzenetet a barátnőmnek, hogy most nem tudok átmenni hozzá, mert más programom van, ő persze egyből gyártotta az elméleteket, amiknek semmi alapja nem volt.
Szóval csak ültem ott a sziklán, a vizet fürkészve, s közben azon gondolkodtam, vajon milyen lehet, ha egy cápa kicsit jobban megkóstolja az embert ebben a hatalmas kékségben? Vagy ha egy kardhal úszik bele az emberbe?
Meglehet túlagyaltam a dolgokat.
Aztán fogtam magam, és bandukoltam a víz közelébe zsebre tett kezekkel, fejembe húzott sapkával, várva a barátom.