Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Ápr. 17, 2023 4:43 am
Aaron Bergström and Katrine Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Kat& Aegir
Szerettem. Minden pillanatát szerettem annak, amit vele tölthettem. Mafa a gondolat, hogy önzőségem, s hogy nem hagyom ideje korán távozni, tökéletes volt minden! Imádatom nem halvànyodott egy pillanatnyit sem, s mikor mellém állt, s nem Aaron pártját fogta, elégedett mosoly költözött képemre, s vetettem egy pillantást Aaron felé. Az is puszta tény volt, hogy hajtottam a kölyköt, és nem hagytam neki pihenést, de abban is biztos voltam, hogy a végén meglesz az eredménye, és talán még hálás is lesz nekem. A szigony ott pihent a hajón, s nem is akartam mindenhová magammal cincálni. Míg ők beszélgettek, én elvoltam a gondolataimban, aztán a vallomások után finoman szorítottam rá kezére szavai nyomán. Mi más is lehetne? Szeret minket, törődik velünk. Drága egyetlen tavirózsám! Odakint egy kis ideig álldogáltam, majd kiérkezésük után ráfogtam Kat derekára, s úgy ballagtam vele a kocsi felé, s persze nem felejtettem el megemlíteni, hogy szándékomban áll elrabolni egy kis időre. -Belefér! Egy hét...velünk.-villantottam egy mosolyt, s kicsit közelebb vontam magamhoz. Hiányzott. Minden porcikája, lényének minden darabja. Elementálisabb érzés volt, mint amit eddig tapasztaltam. - De igen kellene. De akár repülhetünk is. -megvontam a vállam, aztán legközelebb már csak a kocsiban szólaltam meg az anyósülésen ülve. Nem akartam vezetni. A visszapillantónbkeresztűl néztem hátra Aaronra, majd enyhén hátrafordúltam, s egy félmosollyal arcomon vontam fel szemöldököm. -Egyszer? Volt az több is...- Kat felé fordulva hozzátettem azért, nehogy valóban megharagudjon rám, amiért ilyen eszetlenséget hagytam a kicsi fiának.- Vigyáztam rá. Ha szigorúan vesszük, nem egymaga ugrott.- szaladt össze ismét a szemöldököm, aztán megvontam a vállam. Isten voltam. Nem ártott a dolog. Persze akkor meg sem fordult a fejemben, hisz annyira hiányzott a víz érintése. Annyira hiányzott Kat is, és talán csak azért akartam annyira a vízbe menni hogy közelebb kerüljek. Hátha lemegy párszor a partra, s belesuttog a szélbe. Nem unatkozott. Csajos esték, barátnős programok. De akkor miért volt még is bűntudatom?! Miért éreztem azt, hogy mellette lenne a helyem? Eszembe jutott Aaron hege a kezén, és a saját marhaságaim is, de csak csendben üldögéltem. Egy üveggel még mindig akadt a hajón az italból, amit a törp adott... -Egy hét, egy olyan helyen, ahol tényleg kipihenheted magad. Egy hét, és talán még ránk is unsz, azt kívánva, bár elmennénk már.- elmosolyodtam egy pillanatra, aztán csak figyeltem az ismerős tájat. Ha nem szóltak, hát csendben voltam hazáig. Őrültség lehet, de még az erdő közeli ház is hiányzott. Mikor megérkeztünk, kipattantam a kocsiból, kinyitottam Kat-nek az ajtót, kezem nyujtottam felé, s segítettem kiszállni, bár tudtam, hogy egymagának is menne, valahogy még is megtettem. -Aaron... Nincs elkószálás... Pihenés, itthon lét! -emeltem fiamra tekintetem, majd elengedtem az anyja kezét, s utána ballagtam zsebembe ejtett kezekkel, elgondolkodva rajta, vajon előszedjem e fiatalabb arcomat, avagy maradjon az idehaza megszokott idősebb változatom. Odabent aztán a cipőből való kibújás után, a konyhapultra tettem le magam, bár magam sem tudtam miért. Elszedtem egy almát, beleharaptam, majd körbekémleltem, hátha akad valami változás. -Megvan már a ruhád az esküvőre? -újabb harapás után leszálltam a pultról, majd gomboltam párat ingemen.
Apa szerint kell az életembe a szigor. Az ami mindig elmaradt az eddigi életem során és talán ez miatt kerültem túl sokszor bajba. Ez a szigor dolog hiánya miatt nem tanultam meg a kontrollt. Ez miatt képtelen voltam lenyugodni ha már felpiszkáltak. De ez megint mindegy. Anya szerint fárasztó lehet a viselkedésem. Igen, az szokott lenni. Érzékelem, hogy mások még mindig tartanak tőlem. Mert olyan vagyok...mielőtt bele élném magam ebbe, anya kezét érzem az arcomon. Nem lököm el magamtól, nem húzom el a fejem. Kiélvezem. Hiszen hiányzott nekem is ő. Csak... én nem tudom őt felhívni, nem tudok úgy csinálni mintha semmi nem történt volna. Ha felhívnám...a honvágyam miatt hátra arcot vetnék és húznék haza. És ezt akarom elkerülni, mert nekem erre szükségem van. Neki meg arra, hogy néha felhívjam és beszéljünk. De nem megy. Ha megérti jó, ha nem, akkor is ez van. Ha felhívnám, megbőgetném saját magamat és ennyire elgyengülni nem akarok. Gyorstalpalót mondtam, mit kell csinálnom és anyát meg is leptem ezzel. Sokat fejlődtem mióta leléptünk, látható és érezhető most is. Megindultunk kifelé, hiszen Aegir kint megvárt minket, ő már leakart lépni haza. Szóval utánamentünk anyával. Az öregem magával akarja hozni anyát egy kis tengeri útra. Mondjuk ez nekem csak jó, mert akkor vele lesz elfoglalva én meg léphetek... kicsit el majd én is. Most is leakartam lépni, de apa megtiltotta és így marad a hosszas pihenés. Anya sem engedne el a haverokhoz és Duncanhez sem. Mondjuk nem is azért jöttünk haza, hogy őket látogassam. Ne csináljak semmi meggondolatlant. Megadóan felemelem mindkét kezem. - Jól van nyugi már! A fejemben volt a gond, nem a testem többi részével. - nem kell aggódnia értem, pihenni a sírban is lehet. Jó, az is igaz, hogy nem ártana aludni sem, de akkor félő, hogy újra előbukkannának a rémálmok, azt meg nem akarom. Szóval kicsit ébren maradhatok és nyúzottabb leszek, mint eddig bármikor. Szóval ezt úgysem hagyná egyik ősöm sem, szóval hadd lapuljak meg kicsikét. Anyát felcsigázta a nyaralás, apró mosoly kúszik az arcomra, mert ezzel nyert ügyem lehet. Amíg ők kettesben tudja tököm mit akarnak majd csinálni a “nyaralás” során, addig tényleg lesz időm nekem is. Bármire. Az mondjuk megnyugtató, hogy nem fél egyedül és programokat talál magának, szóval unatkozni sem unatkozhat. Megvártam míg az őseim beülnek a kocsiba, anya előre ült és apa is, akkor nekem marad a hátsó hely. Hurrá. Megvártam míg beindítják az autót, addig kint figyeltem a járókelőket. Hiányzott Oslo. Hiányzott Grünnerlokka. Hiányzott anya. De legalább egy kicsit még maradunk és ez örömmel töltött el. Beszálltam végül hátra ám még most sem vettem le a sapkámat. Majd otthon ráérek ezzel foglalkozni. Hiszen házfogságban vagyok a mai naptól az ittlétünkig. Hurrá. Micsoda haza jövetel. A kocsiban levettem a kabátomat, hiszen ez csak egy álca, hiszen nagyon is jól birom a hideg éghajlatot. Szóval a sapka is lekerült rólam és magam mellé helyeztem őket. - Így ezerszer jobb. Tudsz arról anya, hogy apa képes volt repülőre szállni? - igazából nem is ezt akartam elmondani, hanem a két picsáról, akik felakarták szedni a tengeristent...de betartom a szavam, nem mondom el. A tükörbe nézek, majd a hajamat, azt a kicsikét kezdem fixirozni, elhúzom a számat, majd előre dőlök kettejük közé. - Sok kilómétert sporolunk meg így a tengerig. És ne nyírd ki apát, de kiugrottam egyszer 50 méter magasból egy helikopterből. bele a vízbe! Többet se ez biztos! - jó ha tud ezekről a kis apróságokról, bár az is tuti, hogy ezzel kiakasztom. De ennek a sztorinak is története van, szóval... mosolyogtam.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : ✦ Carla Gugino Posztok száma : 103 User neve : ✦ Avocado Csoport : ✦ Halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : ✦ Oslo, Grünerløkka Foglalkozás : ✦ titkárnő, táncoktató Előtörténet : ✦ Heart of the Ocean Keresem : ✦ ...to be Loved Kor : 58
Katrine Bergström —
Elküldésének ideje — Vas. Márc. 12, 2023 3:09 pm
Aaron Bergström and Magnus Wiker felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron, Ægir & Katrine
Örültem, hogy végre hazajöttek és velük lehetek egy kicsit, mert hiányoztak. Ezt nem tudtam elégszer leírni Aegirnek és elmondani sem akkor amikor hívott engem és hallhattam a hangját. Az más volt. Persze megerősített, mert mindig jól esett, hogy itt van és tudatja velem onnan a távolból sem szűnt meg szeretni engem vagy gondoskodni rólam. Aaron megjegyzésére, hogy az apjához türelem kell, mert egy hajcsár csak szemet forgattam és igyekeztem még nem elnevetni magam. - Csak annyira lehet fárasztó, mint neki a viselkedésed. – anyáskodón megsimogatom az arcát, de csak egy pillanatig, tudom, hogy nem szereti, ha babusgatom, kicsiként mondjuk elviselte, ám az akkor volt, most pedig most van. Kész felnőtt lett belőle. - Egyetértek. Kell neki az a kis szigor. – bólintok Aegir megjegyzésére miközben el is húzom a tenyerem Aaron arcától. - Nem semmi. – elismerően bólintok Aaron gyorstalpalójára, hogy mitől érzi magát úgy ahogy. Az én hibám volt, hogy ő nem volt ennyire hozzá szokva a strapához, mert mindentől megkíméltem őt. - Az üresség egyikötöket sem fogja szeretni, de én igen, ezt alaposan véssétek az eszetekbe. – mindkettőjükre komolyan néztem és hagytam nekik elég időt arra, hogy felfogják nem viccből mondtam ezt. Aztán elmondtam, hogy milyen megoldást találtam ki Aaron problémájára, de mivel nem vágott közbe vagy nem mondott jobbat úgy könyveltem el, ez neki is megfelel. Valójában nem is volt akkora nagy hazugság az egész, mert azért volt távol itthonról, hogy felépüljön. Odakint pedig Aegir karol derékon és mondja el az ötletét, ami egy kicsit meglep. Mármint számíthattam volna rá, hogy nem akarnak hátra hagyni, csak biztonságos otthont akartam nekik, ha visszajönnek. - Elraboltok? – térek magamhoz egy kicsit jobban, Aegir javaslata után, de aztán Aaronra figyelek, aki arról beszél, hogy legalább most kipihenheti magát és ha akarna se tudna lelépni. Lelépni?! Eszébe se jusson! - Ne is jusson az eszedbe lelépni Aaron fiam! Itthon vagy, pihenj egy kicsit. Rád fér. Rosszalkodni máskor is tudsz. Amíg itthon vagy ne csinálj semmi meggondolatlant. – bár ez a kérés nem tudom mennyire talál el hozzá. Már nem volt a régi, vagyis reméltem. Azzal, hogy megölelt, hogy ő ölelt meg, egy kicsit olyan volt mintha… Nem is tudom milyen érzésem volt, de jól esett és ezt nem tudom elfelejteni egyhamar. - Az egy hét akár még bele is férhetne, de ha hajóval mennénk, akkor nem kellene valamiféle varázslatot bevetned? Hogy pikkpakk ott legyünk, ahol lenni akarsz? – kíváncsiskodom, bár tisztában vagyok azzal, hogy ez nem teljesen így megy. De ábrándozni ettől még ugyebár lehetett, mindig is, főleg úgy, hogy magamon érzem, tapasztalom Aegir végtelen szeretetét. Majdnem el visítottam magam örömömben, csak nem viselkedhettem így. Aegir nagyon-nagyon-nagyon hiányzott. De ezt majd akkor is megtudom mondani neki, amikor otthon vagyunk. - Nem félek egyedül. Néha csajos napot tartok az ismerőseimmel. Nincs semmi baj, mindig kitalálok valami programot magamnak és akkor nem vagyok magányos. – persze néha zavart a csend, hogy nem hallom a hangjukat, de azt reméltem, hogy ez nem tart már olyan soká és visszakaphatom őket. De most már beszállhattunk végre a kocsiba és hazamehettünk.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Márc. 01, 2023 11:52 am
Aaron Bergström and Katrine Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Kat& Aegir
Az egyetemek világába annyira nem folytam bele, de készen álltam arra, hogy vállamra vegyem a világot, és figyeljek mindarra, ami körülöttem kereng a világban, és ne csak azzal legyek elfoglalva, amit én generálok, vagy épp ami a közvetlen környezetemre van hatással. Igaz a bizalmam még nem volt a legtökéletesebb Aaron irányába,de közel állt ahhoz, hogy ismét bízzak benne annyira, mint a történtek előtt. Míg beszélgettek, figyeltem Kat arcát, s próbáltam elraktározni magamban mindazt amit képviselt. A nyugalom szigetét, akit sosem akartam magára hagyni. Aki észrevétlenül is magához láncolt, s ki mindennél fontosabbá vált az életemben. Mikor Aaron felém bökött a fejével, csak elnevettem magam, aztán megvontam a vállam. -Ez puszta tény! Kell egy kis szigor! - meg is vontam a vállam, aztán intéztem egy mosolyt is felé, s közben megfogtam egy pillanatra Kat kezét. Valóban a személyiség fejlesztés volt a megfelelő kifejezés arra, amit messze innen végeztünk. Fejlődni, és fejleszteni. Ez volt a megfelelő megnevezés a célunkra, de ez majd itthon sem fog másképpen alakulni. Minden mehet a megfelelő keretekben tovább, úgy, ahogy annak lennie kellett volna mindig is. Vissza akart kapni, és ez hízelgő érzés volt. Jóleső melegség öntötte el lelkem. Fontosnak lenni valaki számára, talán ez a vágy, még bennünk Istenekben is ott lakozik. Aztán mikor befejezte mondatát, odahajoltam, csókot hintettem ajkaira, elmosolyodtam, s megsimítottam arcát. Szerelmes voltam… még mindig...azt hiszem menthetetlennek bizonyultam ezen a téren. Aztán elmondtam neki, mit is akartam tenni, s elöntött a keserűség, s az emléke mindannak, miért is akartam megtenni. Miért is nem akartam visszajönni, és miért akartam mindent eltaszítani magamtól. Lehajtottam fejem egy pillanatra, hisz tudtam, úgy is megbántam volna egy idő után a tettemet. -Hiba lett volna elmennem… és ha nem is azonnal jöttem volna rá, de rájöttem volna… és nem akarom azt az ürességet. Téged annál inkább… - aztán felkeltem, elballagtam fizetni, majd kimentem, és az épület előtt megvártam őket. Bíztam benne, hogy Aaron rémálmai majd szépen elmúlnak, és kitisztul annyira a feje, hogy mindenre emlékezzen, és akkor majd visszajöhetünk. Vissza oda, ahová tartozik, és ahová én magam is tartozok. Aztán mikor kiértek, átkaroltam Kat derekát, s megindultam hazafelé, vagy épp a kocsi irányába. -Az igazat megvallva, arra gondoltam, hogy elrabolunk egy picit… - csínytevő félmosoly költözött arcomra. - Egy hétre… vagy akár tovább is. Nem szeretem a repülőket, de azt hiszem az lenne a legjobb megoldás… De mehetünk hajóval is…. Ha igent mondasz csodás lenne! - mosolyom kiszélesedett, s egy pillanatra elfelejtettem, hogy Aaron is velünk van, szóval ha Kat hagyta, kicsit jobban fogtam magamhoz, nyakába hajolva hintettem csókot puha bőrére, aztán a kocsinál megálltam, zsebre tett kézzel, s várakoztam. Hiányzott… nagyon hiányzott...
Aegir az ottani egyetemmel jön, amire felvontam a szemöldököm és kisebb fintort vágtam. Aprón fejet ingattam. Hiszen túl sok lenne. A szerzetesekkel való edzés, az ő tréningjei, meg még ez mellé a fejtágítás is. Egész napos kicseszés és csak az alvás, meg a rémálmok maradnának osztályrészül mint kikapcsolódás. Ki akar tolni velem? Vagy mi ezzel az egésszel a terve? A kínzásom? Megleszek ezzel így áldva. - Hogy mi fáraszt le? Anyaaaa! - háborodok fel szinte majdnemhogy csak, majd elmosolyodok. Fejemmel az öregem felé bökök. - Egy hajcsárral vagyok összezárva! - fejet ingatok. - Viccelek. De az igaz, hogy nem kímél. Edzem a testem és az elmém. Koncentrálnom kell egyszerre három négy dologra és közben fent kell tartanom egy vagy két vizgömböt. Tényleg semmi extra. Meg közben tanulj új mozdulatot egy ütéshez... - A személyiségfejlesztő tréning egész jól hangzik, szóval mikor azzal jön, hogy van-e jobb ötletem ehhez, csak megadóan emelem fel mindkét kezemet. Nincs semmi ötletem ehhez kapcsolódóan, szóval teljesen megfelel ez is. Ha elhiszik, nekem mindegy mi van eléjük tolva. De az biztos hogy nagyon hiányzott neki anya és ezt meg is említem, amire replikázni kezd. Felhúztam és majdnem itt hagyott minket a picsába. IIiiigen, teljesen kiborítottam, szóval részben az én hibám lett volna hogy lelép....ha lelépett volna, szóval mindegy is. Hagyjuk a témát. Végig hallgattam apa szavait, le sem vettem róla a kékjeimet. Nem nyálas. Mindez őszinte dolog. Amit tudok értékelni és egészen bánom a dolgot amiket a fejéhez vágtam. De szeretném elfelejteni, még akkor is ha ő ezt soha nem fogja tudni. De tenni fogok azért, hogy rendben legyünk. Csak legyünk túl ezen az egészen és minden klafa lesz. Remélem. Apa megindult kifelé, szerinte otthon ezt bőven folytathatjuk, szóval kint meg várt minket. Anya pedig egy csomó mindent irt le nekem, nehogy lemaradjak. Széles mosollyal ingattam meg a fejem, majd intettem az ismerős arcoknak és anya után indultam. Nem akartam megszegni apa legújabb szabályát, szóval nem léptem le. Arra azonban én is kíváncsi volnék, meddig maradunk. Mit takar az a pár nap... mert nekem annyit mondott, hogy az esküvő után vissza megyünk. De ez tényleg bármikor lehet. - Legalább kipihenhetem a dolgokat...ha már nem léphetek le... tulajdonképpen ha megtehetném se tenném, mert hulla vagyok. A rémálmok még mindig jelen vannak és elég intenzíven. Félek hogy sosem tűnnek el... örökké velem maradnak... - nem, nem vagyok hajlandó még levenni a sapkámat. Majd talán otthon sort keríthetek rá, de itt ahol mindenki ismer, itt nem fogom rászánni magam. - Nem félsz egyedül, ugye? - kérdezek rá óvatosan anyánál, hiszen ilyen hosszú időre még sosem maradt egyedül. Mindig ott voltam neki, egy egy éjszaka kivételével, de otthon voltam állandóan.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : ✦ Carla Gugino Posztok száma : 103 User neve : ✦ Avocado Csoport : ✦ Halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : ✦ Oslo, Grünerløkka Foglalkozás : ✦ titkárnő, táncoktató Előtörténet : ✦ Heart of the Ocean Keresem : ✦ ...to be Loved Kor : 58
Katrine Bergström —
Elküldésének ideje — Hétf. Feb. 13, 2023 9:14 pm
Aaron Bergström and Magnus Wiker felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron, Ægir & Katrine
Iszonyatosan sok volt már, hogy nincsenek mellettem és egyedül kell lennem hosszú időn keresztül. A telefonhívások néha enyhítették a hiányt, de nem volt ugyanolyan. Persze, hogy hiányoztak és minden nappal egyre jobban vártam őket, egyre jobban igényeltem azt, hogy írjanak nekem. De legtöbbször hiába vártam a fiam szavaira szinte soha vagy alig méltatott engem a figyelmével. Nem zavart. Ismerem már. Ő így kezeli a honvágyat, ami ott bújik meg benne is, akárcsak bárki másban aki az idegenben jár. - Nagyon remélem. Szeretném, ha ez tényleg az ő napjuk lenne, megérdemlik, hogy végre boldogok legyenek. – mindkettőjükre pillantottam, először Aaronra, majd Aegirre, hogy lássák ez a leghőbb vágyam most és nem kérek tőlük mást csak megerősítést. Az éppen elég, hogy mindketten azt hajtogatják, hogy minden rendben lesz. Teljesen feleslegesen aggódom. Végül is mi rossz történhetne? De komolyan, mi rossz? Ki akarna elrontani egy esküvőt? Ki? Kérdem én. Olyan hülye senki sem lenne… lehet szerintem. Vagy ha mégis, akkor arra megharagszom, úgy megharagszom, mint még soha senkire. - Ez azért egy kicsit bonyolultabb szerintem, de papírmunkával és sok türelemmel minden megoldható lehet. – kontrázok bele Aegir egyetemmel kapcsolatos megjegyzésébe. A sok türelmet pedig nem csak kifejezetten Aaronra értettem, hanem rá is. Félő, hogy a titkárságokon lévő várakozásba ő is beleőszülne, nem csak Aaron türelme fogyna el. - Pihensz egy kicsit azért nem? Vagy mesélj mi fáraszt így ki? – érdeklődve nézek a fiamra, amikor arról beszél, hogy neki a napjai teljesen egybe folynak. Ez elég szomorú. Nem kellene így éreznie szerintem. De most nem áll szándékomban túlságosan kérdőre vonni őt, ha csak annyit mond, hogy a szerzetesekkel töltött idő fárasztja le mert ennyi önkontrollt sose gyakorolt még, akkor azon egyáltan nem lepődnék meg. - Személyiségfejlesztő tréningen veszel részt, ami nagyon sokáig húzódik el. – elhúzom a szám, de tudom, hogy ez neki segít végül is. – Nem akartam túl nagyot hazudni tudod… Sosem ment. – tettem hozzá. – Most is nehezemre esik. – fejezem be végül. – De ha van jobb ötleted, amit mondhattam volna, csak rajta. – kétlem, hogy lenne, de hirtelenjében jobb megoldást tényleg nem tudtam kitalálni amikor cselekedni kellett. Annyi a szerencsém vagy pont nem az, hogy az anyámon keresztül megismertem pszichológusokat is, de nem csak. - Igyekszem. Tudom, hogy ez az egész a te javadat szolgálja, ezért várnom kell, nem lehetek önző. Már tudom, hogy vissza fogom az apádat kapni előbb-utóbb. – de inkább előbb szeretném visszakapni, mint utóbb, ezt azonban nem teszem szóvá. Már így is nehéz volt nélküle. Kíváncsian felpillantok Aegirre amikor belekezd az őszinte vallomásába. Először nem tudom mit mondjak neki, de aztán: - Ez nagyon kedves tőled, mármint az, hogy elmondtad. Amit tenni akartál az nem! – sértődöttséget mimelek, bár nem kell túlságosan megjátszanom magam, ha tényleg el akart menni és magunkra akart hagyni minket akkor azért ugyanolyan dühös lettem volna, mint amennyire megérdemelné, hogy az legyek ha megteszi. Dühös és csalódott. Főleg csalódott, de azért dühös is. Inkább magamra, mint rá. - Haza mehetünk. Otthon adok neked egy kis olvasnivalót Aaron. Minden, amiről esetleg lemaradtál az le van írva neked. Nem az unalmam jele esküszöm, csak attól féltem, hogy elfelejtek valamit. – már idős voltam, az a bizonyos notesz elkellett már a memóriám mellé sajnos. Már nem vagyok mai lány én sem, akármennyire szeretnék az lenni. Felálltam az asztaltól, ha Aaron is készen állt, hogy mehessünk. - Meddig maradhattok? – kíváncsiskodtam, már odakint a Talizmán előtt.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Feb. 01, 2023 5:06 pm
Aaron Bergström and Katrine Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Kat& Aegir
Hiányzott, s alig vártam, hogy ismét a karjaimba fogjam. Vele akartam lenni, és erre a napokban eszméltem rá, hogy nélküle nem bírnám. A szívem visszarántana, hiába is akartam volna elmenni, akár az idők végezetéig, hisz bánnám az egészet. Ott égne bennem az önvád, hogy kegyetlen, és önző módon csak magamra gondolva hagytam magára, és vissza se néztem. Bánnám a percet örök időkre. Szóval hiányzott… visszarántott abba a tudatba a gondolata is, bármennyire is nem akartam, elég volt egy kósza gondolat az irányába, és minden megváltozott. Kicsit magukra hagytam őket, had beszélgessenek, had élvezzék egymás társaságát, hisz amúgy is szándékomban állt kisajátítani majd Kat-et, és az esküvő napjáig el sem engedni. Miután váltottam pár szót Davide-el, s kértem magunknak némi innivalót, vissza is sétáltam hozzájuk, majd letettem magam az egyik székre, Kat mellé, s Aaron elé toltam a kólát. Az egyetemet valóban nem említettem neki, de megvolt rá a magam terve, hisz annyit csak nem mulaszthatott, szóval kiötöltem egy b tervet erre a célra, amit majd meg is fogok velük osztani. Kat válaszán elmosolyodtam, majd odanyúlva finoman fogtam rá kezére. - Minden rendben lesz. - biztató mosolyt költöztettem arcomra, s egy ideig nem is engedtem el kezét, csak kis idővel később, aztán Aaronra emeltem tekintetem. - Arrafelé is van egyetem. Majd bemegyünk egyszer. Megnézzük mi a helyzet arrafelé. Felveszel pár kurzust, és addig sem maradsz le szinte semmiről. - beleittam az italomba, aztán hátradűltem, majd megforgattam kezemben a korsómat. Kíváncsi voltam mennyire akad ki az egészen, vagy éppen mennyire fogja simán viselni. Igaz fárasztó lesz tanulni, edzeni, és gyakorolni egyszerre, s eltölteni vele az egész napot, de ha kellett az egyetem, akkor megkellett tenni bizonyos lépéseket annak érdekében, hogy meglegyen a szinten tartás. Aztán Kat-re pillantottam, s csendesen figyeltem. Aaron megjegyzésére felvontam a szemöldököm, aztán felemeltem korsómat, és annak pereme felett elmosolyodva emeltem lélektükreim ismételten Kat-re. -Aaron kiakasztott.. le akartam lépni, és vissza se nézni. Sokáig puffogtam, haragudtam az egész világra… - kezdtem bele a magyarázatba az elveszettségről. - Aztán eszembe jutottál, és rájöttem, mióta idejöttem, te voltál az aki visszahúzott ide...nyálasan hangzik, szóval Aaron fogd be a füled bátran, vagy fintorogj… de rájöttem, hogy szükségem van rád. - jobbom arcéléhez emeltem, s hüvelykujjammal simítottam meg bőrét. Annyi év után is szerelmes voltam. Kitartott az érzés, és szerencsére nem akart alábbhagyni. Ahhoz sokkal több idő kell. - No de…. Akár haza is mehetünk egy kis időre, míg elérkezik a nagy nap. - kiittam italom maradékát, s elmosolyodtam miközben felkeltem, majd elsétáltam fizetni, ezzel hagyva hogy ismét maguk legyenek egy kicsit, majd kisétáltam az épület elé, ott megtámasztottam a falat, és zsebre tett kezekkel vártam rájuk.
Anyát ölelni felemelő érzés volt. Nem sok időt szenteltem neki soha régebben, főleg mikor kellettem volna számára, akkor húzódtam el. Akkor hagytam magára, mikor a szüksége volt rám. Hát több ilyen nem lesz. Megértettem a dolgokat a hetek alatt. A honvágy mardosott és az érzés valószínűleg hasonlított a bátyám elvesztéséhez. Csak anyu irányában éppen. Ő is szeret és hiányoztam neki. Mindennél jobban vágytam erre, de Aegir szerint még nem vagyok teljes és egész, így mennünk kell még vissza. Végül letettem a seggem és a kólát is megkaptam. Egész hamar ami azt illeti. - Köszi. - a modor és az illem még bennem van, így hamar kapok is az alkalmon, hogy a felét meg is igyam. Ahol mi járunk azon a környéken nincs ilyen, így ki kell használnom az alkalmat, hogy igyak. Vagy jutatok fel a hajóra. Az talán még működne is és apa sem venné észre. Killian érkezése apát is vidámmá teszi, hiszen gondolom én hogy hiányzott neki a haverja. Ahogy engem is üdvözöl, ahogy végig trappol a helyen... a helyen... az ivó. A mi ivónk és a tervek! A terveim. Elmerengek kicsit, el is felejtettem, hogy anya közben már válaszolt a kérdésemre, szinte nem is reagálok rá. Hova tettem le a terveket? Kattog az agyam a dolgon, de rá kell jönnöm, hogy nem fog eszembe jutni. Megint akkor fog a felszínre szökni az emlékkép, amikor nem vagyunk itthon. Gáz. Apa időközben leült végre, a sörébe kortyolt, ráemeltem a pillantásom, majd anyára siklott a figyelmem. - Tuti, hogy nem lesz elszúrva semmi! Jól alakulnak a dolgok... - mormogom az üveg szájára, majd szavaim végeztével belekortyolok. Hogy mi mindent szeretnék tudni? Az összes történést. Mivel nem voltam, mi minden történt Duncannal vagy Cassievel, vagy kaptam-e levelet az Egyetemtől? Esetleg tudja-e már hogy milyen szöveggel kell nyomatnia a hiányzásomat? Vagy hogy mi lesz a leckékkel, azokkal amiket tanulnom kell. Milyen hónapot írunk most? Vagy milyen nap van? - Olyannyira összefolynak a napok mostanában, hogy fogamam sincs milyen nap van. - jó oké, augusztus 19, az addig stimmel is, de hétfő, vagy kedd...ráadásul a haverjaimat is látni kéne... jókat ökörködni. Lehetetlen és megszökni sem akarok. Apa kinyilvánította a dolgokat, nem léphetek le mellőle. Ha itt leszünk egész nap, akkor itt leszünk. És ha meglógok a Wc ablakán? Észre venné? Hát dühös lenne az biztos. A telefonomat már napok óta a kezembe sem fogtam, nem szokott eddig sem érdekelni, nem szoktam nyomkodni, bújni a netet, de mióta leléptem már annyira sem érdekel, hogy ránézzek, írt-e valaki, vagy hívott-e. - Apa nem mesélt még róla, szóval nem tudom, említetted-e, de milyen okból nem járok majd az egyetemre? - kérdeztem anyára pislantva felvont szemöldökkel, hiszen jó lenne ha majd ugyanazt mondanánk minden. Jó, még nincs itt az ideje, csak szeretnék felkészülni mindenre is. Nyugodt vagyok, ami felemelő érzés, szokatlan még, hogy ennyire körülölel a béke, hogy most nem basszák fel az agyam. Mégis ki tenne ilyet amúgy? Mindenki ismer. Tudják milyen vagyok... - És amúgy hogy bírod a napokat apa nélkül? Ő nélküled kicsit el van ám veszve... - szívom az öregem vérét is közben, megpróbálok úgy odébb osonni észrevétlenül, nehogy kapjak egy tockost. Persze, csak szórakozok. Az meg már nem az én dolgom közölni, hogy elakart húzni a rákba korábban, mert elege lett. Szerintem megbánta, vagy tököm se tudja.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : ✦ Carla Gugino Posztok száma : 103 User neve : ✦ Avocado Csoport : ✦ Halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : ✦ Oslo, Grünerløkka Foglalkozás : ✦ titkárnő, táncoktató Előtörténet : ✦ Heart of the Ocean Keresem : ✦ ...to be Loved Kor : 58
Katrine Bergström —
Elküldésének ideje — Vas. Jan. 22, 2023 5:34 pm
Aaron Bergström and Magnus Wiker felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron, Ægir & Katrine
Teljesen a fellegek között jártam, amikor Aegir felemelt és megpördült velem. Olyan boldogság fogott el, amire már nagyon régóta vágytam és ezt velük is meg akartam osztani. Túl sokáig voltak távol tőlem, túl sokáig. De a viszont látás annál inkább felemelő érzéssel tölt el, az már csak hab a tortán, hogy tényleg fel is lettem emelve maradjunk annyiban. Aegirre mosolygok és nem tudom levakarni az arcomról a mosolyomat sehogy sem. Nagyon-nagyon örülök nekik. - Hiányoztál... - sóhajtom Aegirnek végül. Mindketten nagyon hiányoztak és képtelen voltam eldönteni melyikükre figyeljek előbb miután Aaron is a látóterembe került. Mindkettőjükhöz húzott a szívem ezt aláírom, mert hosszú-hosszú hetek óta nem láttam őket és nagyon hiányoztak. Megnyugvás fogott el Aegir karjaimban és úgy tűnt, akár örökké a karjaiban is maradnék, hozzásimulva a mellkasához, de egyszer minden ölelés véget ér. Különben sem akartam, hogy mások minket figyeljenek. Ezért, ha Aegir ellépet a pulthoz, akkor Aaronra figyeltem és rá szenteltem minden figyelmemet. - Szia Aaron. – kedvesen elmosolyodom és ölelésre nyitom a karjaimat, mert még tényleg nem merem rá erőltetni a szeretetemet. Ezért csak várok, hogy hátha ő lép valamit. Aaron nagyon meglepett, amikor jött és átölelt anélkül, hogy először én érnék hozzá és húznám magamhoz… túlságosan jó érzéssel töltött el, hogy most nem fújjol egyből, amiért ölelkezni kell. - Te is nagyon hiányoztál nekem kicsikém. – tudom, hogy már nem is olyan kicsi, de nagyon hiányzott. Teljesen mindegy, hogy éveken át csak veszekedtünk és sikertelenül próbálkoztam a megnevelésével. - Én is nagyon szeretlek téged, ezt ne felejtsd el sose fiam. – össze se lehet hasonlítani a mostani Aaront a régivel, a régi ugyanis nem hagyta volna, hogy ennyire belefeledkezzek az ölelésbe és még azt is mondja, hogy szeret. Hát ezt a pillanatot fel kell valahová jegyeznem az biztos! Amikor lehetőségem nyílik rá, jól szemügyre is veszem őt, legszívesebben lehúznám a fejéről a sapkáját is, de tiszteletben kell tartanom az ő érzéseit is. - Kérhetsz. – nem tettem hozzá, hogy akármit kérhet, mert megkapja ezt inkább át adtam a lehetőséget Aegirnek, aki közben odament a pulthoz amíg mi ölelkeztünk és üdvözölte Davidet. - Köszönöm. – megköszöntem neki a forrócsokit, amit hozott nekem Aaron kólája mellé. Egy kávé már volt előttem, ezért gondolom, hogy a régi emlékekért választotta ezt. - Izgulok hát… Annyira nagyon szeretném, ha minden jól alakulna és felejthetetlen lenne a nagy napjuk. – válaszolok Aegirnek és megpróbálok arra gondolni, amit Aaron kérdezett tőlem. - Mit szeretnél, miről meséljek neked Aaron? – nem mondom, hogy a biztonság kedvéért még jegyzetet is készítettem arról mi minden történt ide haza, hogy úgy érezze semmiről se maradtak le.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Jan. 18, 2023 2:47 pm
Aaron Bergström and Katrine Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Kat& Aegir
Elsőre nem gondoltam, hogy ennyire hiányozni fog. Mikor elakartam hajítani a mobilomat a fenébe, hogy nekem arra nincs szükségem, és senkinek sincs én rám, mert csak terhet jelentek az életükben. Úgy gondoltam, akkor és ott, hogy le kell lépnem, megszegnem az adott szavam, és ott hagyni mindent. Aztán történt egy változás, és ismét visszahúzott a szívem. Eszembe jutott a mosolya, a kedves szavai, s a szeretet, mit irányomban táplált mindig is, s rá kellett jönnöm újfent, hogy szükségem van rá. Hogy nem akarom elhagyni. Hogy vele akartam lenni a távollétem alatt is. Míg karjaimban tartottam a magasban, felnéztem rá, aztán csókot váltottunk, s egy ideig, míg hozta magával a pillanat szorosan öleltem magamhoz. Olyan nagyon hiányzott. Vajon ha szaladni akar a lelkem… akkor hozzá szaladna, vagy a távoli messzeségbe, ami ugyan olyan módon csábít? De még is minden alkalommal, mikor meglátom, s magamhoz ölelhetem, úgy érzem, Hazaértem. Hazaértem. Aztán hagytam, had forduljon Aaron felé. A kérdésen, elmosolyodtam, már-már vigyorszerű lett az egész, s majdnem kibukott belőlem egy nevetés is, de inkább összepréseltem ajkaim, s komolyságot erőltettem ábrázatomra, zsebre téve kezeim. Nem szakítottam meg az idillt, nem léptem közbe, ám kíváncsi voltam, vajon Aaron hogyan is adja elő az egész hajlevágós szertartást, vagy megmutatja e anyjának a megváltozott külselyét, ám azért csak a pult felé léptem, kezet fogtam David-el. -Rég jártál felénk! Már azt hittem vissza sem térsz! - közben már mosolyogva mérte a sört, s tolta elém a korsót. - Aaronnal elmentünk világot látni, de hamarosan Kat-et is elraboljuk. - mosolyodtam el. - Helyes! Ráfér! - pillantott felé, aztán biccentett Aaronnak, és már vette is elő a kólát, én meg felvontam szemöldököm, de nem akadályoztam meg benne. - Örülök hogy visszatértél Magnus! Az apósod már kevésbé… de…. - Mindketten tudjuk miért ilyen… - doboltam párat az asztalon, s jelentőségteljes pillantást vetettem David felé. -Igen. - bólintott nagy komolyan, majd ismét kezet fogtunk, s persze kértem egy kávét Kat-nek, ha addig még nem ivott volna, ha igen, akkor egy forró csokit, már csak a felbukkanó emlékek miatt is, aztán letettem az asztalra, s a kólát Aaron elé toltam. Elöntöttek az emlékek. A gondolat, hogy mennyi minden történt ezen a helyen régen. Hogy mennyi mindent szúrtam el, mikor megpróbáltam embernek lenni. Mennyi mindent rontottam el, és hoztam helyre, s milyen sokat tanultam a halandókról, s tőlük. Kipillantottam az ablakon, aztán épp le akartam ülni, mikor Killian lépett be az ajtón, s megindultam felé. Megragadtuk egymás alkarját, erőteljesen, majd egy rövid ölelésre összeért mellkasunk, rácsapva a másik hátára, aztán elengedett, Aaron vállát is meglapogatta, majd Kat-re kacsintott, aztán ment is a dolgára. Nem akart zavarni, csak köszönteni akart érkezésünk alkalmával. Végül letelepedtem, beleittam a sörömbe, aztán fiamra, és asszonyomra emeltem tekintetem. Elégedett voltam azt hiszem. -Izgulsz már… igaz? - pillantottam Kat felé, finoman fogva meg kezét, már ha volt rá lehetőségem.
Aegir a Talizmánba invitált. Anya ott várakozott. Vajon ránk? Vajon tudja? Nem akartam megszegni a szavam, amit Apa követelt tőlem, így nem tűntem el mellőle és nem is maradtam le tőle. Szóval csendesen lépkedtem mögötte egészen addig míg a helyhez érve beléptünk. Én kicsit megálltam, de apa tudta hova menjen és ment is. Körül néztem, majd lassan megindultam Aegir jelenléte felé, ahol már anyával ölelgették egymást. Majd elcsattant a csók is. Apró mosoly tolult az arcomra. Nem voltam féltékeny. Nem volt a jelenet undorító. Jó volt őket így együtt látni. Ha meghaltam volna végleg...kétlem, hogy ez így kettejük között így lenne. Majd anya felém pillantott. - Szia Anya. - velem mi történt? Mert sapka van rajtam? Vállat vonok, nem érdekes a dolog, de nem is fogom levenni a fejemről. Kopasz vagyok... vagyis hát full rövid hajam van. Már megszoktam, de az itteniek nem így ismernek. Ciki! A karjait tárja ölelésre, nem hezitálok, azonnal megrohamozom a saját ölelésemmel. Melegség tölt el, ahogy megölelem a tíz centivel alacsonyabb testét. Úgy ölelem mintha nem lenne holnap többé és most láthatom őt utoljára. Majdnem így is van. - Hiányoztál! Nagyon! - bököm ki végül még mindig szorosan ölelve, majd szusszanok és elmosolyodok úgy hogy ne lássa. Mosolyom kellemes és lágy, jó érzés öntött el, nyugalom és béke. Végre láthatom őt. - Szeretlek! - mormogom még, majd el is eresztem, hogy rám nézhessen végre. Hetek teltek el mióta nem láttam. Fogalmam sincs hogy apa küldözget rólam képeket. Beszélni anyával én magam nem szoktam se akkor mikor Aegir felhívja...nem akarok, mert honvágyam van és fájdalmas. Hát még ha beszélnék is anyával, akkor aztán elszöknék az edzésről, hogy haza menjek. Sose voltam még ennyit távolt az otthonomtól, anyától. Ráadásul ilyen messze... sokszor ijesztő és gyomorgörcsöm támad. De most minden tökéletes. Bár fogalmam sincs, hogy milyen módon váltunk el, mikor utoljára láttam és beszéltünk. Remélem nem voltam vele dúvad. Megérdemelném az utálatát akkor! - Kérhetek egy nagy üveg kólát? - teszem le magam anya asztalához, arra a székre, ahol senki se ült. Majd anyára emeltem a kékjeimet. Kíváncsi szemek fürkészték irányomból, hiszen tényleg rég nem beszéltünk, rég volt hogy elhúztunk. Az én érdekemben. A kóla azért kell, mert sem a kolostorban, sem a kis városban, sem rohadt Csittagongban nincs egy deka se! Semmilyen formában! Igaz, hogy le lettem tiltva róla, mert felpörget, talán most kivételt tehetünk...meg hát hé, azt hiszem elmúltam 18. Na nem mintha ez sokat számítana... még mindig sokszor úgy érzem csak 16 éves vagyok fejben. És azt hiszem ezt mindenki tudja rólam... - Mi a helyzet errefelé? Miről maradtam le? - direkt nem térek ki Cassiere, a lány lassan költözik, hogy új suliban tanulhasson, kollégiumos lesz. Heti egy hétvégét jön csak haza, én meg lemaradok arról, hogy elmegy. Nem tudok elköszönni tőle és még csak felhívni sem merem. Azóta nem beszéltünk...hogy kibuliztuk magunkat a szülinapomon. Hiányzik? Aha! De most nem mehetek el hozzá, ha haza megyünk sem mehetek át hozzá. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó! Majd ha végleg visszatérünk, majd akkor kiélem magam mindenféle téren.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : ✦ Carla Gugino Posztok száma : 103 User neve : ✦ Avocado Csoport : ✦ Halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : ✦ Oslo, Grünerløkka Foglalkozás : ✦ titkárnő, táncoktató Előtörténet : ✦ Heart of the Ocean Keresem : ✦ ...to be Loved Kor : 58
Katrine Bergström —
Elküldésének ideje — Kedd Jan. 17, 2023 10:26 am
Aaron Bergström and Magnus Wiker felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron, Ægir & Katrine
Annyira izgatott voltam és szerettem volna, hogyha minden a legnagyobb rendben van, hogy közben aludni is elfelejtettem. Egyik gondolatom után jött a másik és csak az járt a fejemben, hogy viszont fogom látni a fiúkat, végre magamhoz ölelhetem őket és egy darabig el se szándékoztam engedni őket. Gondolatban minden egyszerű volt. Tűkön ülve vártam már a pillanatot, ezért amikor 5 órakor szólt az ébresztőm én már pattantam is ki az ágyból, révén, hogy nem fogok tudni tovább aludni úgysem. A színlelt alvás pedig nem az én mesterségem volt. Ha aludtam akkor ahhoz nem kellett úgy tennem, mintha azt tenném. Itthon minden készen várta a fiam és Aegirt is, szóval amíg nem indultam el eléjük addig lefőztem magamnak egy kávét, reggeliztem és a mobilomra is ránéztem, hogy minden rendben van-e, kaptam-e bármivel kapcsolatban üzenetet és hasonlók. Kora reggel az volt az első dolgom, hogy szépen kimegyek a parthoz és ott várom őket a kikötőben, de nem akartam sem a kocsiban ücsörögni, sem pedig a hidegben ácsorogni, így első gondolatom az volt, hogy benézek a Talizmánba. David biztosan örülne, ha meglátogatnám őt munka közben. Úgyis régen beszéltünk már négyszemközt, mert mindig akadt valami, ami miatt megzavarták a beszélgetésünket a legújabb hírek megbeszélésében, ilyenkor csak nem lesz zsúfolásig tele a hely. Nem igazán figyeltem arra, hogy rajtam kívül kik vannak a helyiségben, mindegyre csak a tengert figyeltem és reméltem, hogy még időben észreveszem Aegir hajóját közeledni vagy bármi hasonló. Itt rendeltem magamnak egy csésze teát, azt reméltem, hogy az majd melegen tart és nem egy fázós Katrinenel találkoznak, hanem azzal az éberrel, akire számítanak, hogy leszek ilyenkor. Egy kicsit kialvatlanok voltak a szemeim, éreztem, hogy talán egy kávé se ártana, mert az otthoni nem volt elég erős ahhoz, hogy ébren maradjak, de talán éppen időben lépet oda hozzám valaki. Egy kicsit meglepődtem mondjuk azon, hogy valaki köszönt nekem. Nem számítottam arra, hogy ennyire a gondolataimban veszek el és ők ide jönnek majd. Először Aegirt vettem észre és álltam fel, hogy üdvözölhessem őt. Arra, hogy derékon ragad és örömében felemel a magasba szintén nem számítottam. De elbűvölt, úgy éreztem magam, mint egy tündérmesében. Át tudtam karolni őt a nyakánál így valóban mesebelinek hatott az egész jelenet, aminél a csókunk csak ráadás volt. Ezután vettem észre Aaront is, aki sapkában volt. - Örülök, hogy itthon vagytok. – még utoljára megölelem Aegirt, majd a fiam felé fordulok teljesen, hogy szemügyre vehessem őt. - Veled mi történt Aaron? – nem mintha nem sejteném, folyamatosan kaptam tőlük fényképeket vagy hasonlókat, amikor ráértek, de ettől még lehetek kíváncsi. A karjaimat ölelésre nyújtom, néha jobban esik, ha ő jön közelebb hozzám, nem pedig én rohanom le őt.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Jan. 09, 2023 5:10 pm
Aaron Bergström and Katrine Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Kat& Aegir
Izgatott voltam. Már akkor, mikor Axel bejelentette, hogy elveszi Aviva-t feleségül, s nem holmi keresztyén szarságot választ, hanem régi viking esküvőt szeretne, aminek igazán örültem. Szóval mivel se öltöny, se semmi nem volt nálunk, így elvittem Aaront öltönyt venni, s szereztem még valamit ami Katnek is épp tökéletes ajándék lesz. Igaz nem telt el hosszú idő azóta, hogy utoljára láttuk egymást, de még is annyira vágytam már rá, mint egy kamasz. A karjaimban akartam tartani, s el sem engedni őt, egy pillanatra sem, ám tudtam, fontosabb dolga is lesz, mint a karjaimban maradni, hisz nem sűrűn adatik meg egy anya életében, hogy megnősül a fia. De még is úgy voltam vele, egy ölelés, egy csók, egy érintés… annyi mindig belefér. Az események nem a legnyugodtabban teltek a napokban, és bizony be kellett keményíteni. Előszedni az erőt, a magabiztosságot, s a meggyőző szavakat, hogy márpedig mellettem marad, nem csinál hülyeséget, és nem kószál el. Amennyiben megteszi… nos, tisztában volt a következményekkel. A hajón aztán átöltöztem, mikor közel értünk a harmatos horizonthoz, s szívem hatalmas dobbanásával egyetemben, nagy hullám szökkent el mellettünk, majd tűnt el a semmiben, én meg a kikötés előtt belesimítottam hajamba, s arcom abban a pillanatra öltötte fel a helyiek által már megszokott ábrázatomat. Az idősebb énemet. Kaptam a rádión egy üzenetet, mitől mosoly költözött az arcomra. Hogy Killian honnan tudta, hogy a közelben vagyok, nem tudtam megmondani, talán látták páran a hajóm. - Öregem… ha meglepetést akarsz, told a képesebbik feled a Talizmánba! -Honnan tudod… mindegy… -Menj oda! Majd meglátod miért! - mosoly csillogott hangjában, pedig ő nem szokott mosolyogni sűrűn. Szóval vetettem egy futópillantást Aaronra, aztán meglapogattam a hátát. Mikor már a kikötőben álltunk. -A talizmánba megyünk! - jegyeztem meg miközben zsebre tettem a keze, s ellentmondást nem tűrő volt a hangom, s mutattam az utat, a kikötő közelében lévő kocsma felé. Nem érdekelt, ha esetleg megszólt érte, vagy furcsán nézett, amiért nem azt az arcom látja mint addig. A bejárati ajtó előtt, megálltam, megigazítottam zakómat. Izgultam. Látni akartam, de nem akartam elkiáltani magam, s akartam időt hagyni arra, hogy Aaron kiérzelgősködje magát. Odabent Aztán megálltam odabent, földbegyökerezett lábbakkal, s úgy figyeltem a nőt, akiért mindent képes lettem volna feladni. Ám nem mozdultam, csak némán álldogáltam, ám ha Aaron nem mozdult, akkor csendesen szólaltam meg. - Szia Katrine… - hangom komoly volt, pont mint régen, mikor az első pár alkalommal találkoztunk. Ha esetleg felém fordult, hát megindultam felé, s ha felkelt addigi helyéről, hát derekánál fogva emeltem magasba, majd léptem vele párat körbe, majd úgy hoztam lefelé, hogy átkarolhassa nyakam, s csókkal illethessem ajkait. Ám ha előbb Aaront vette észre, s azt ölelgette, akkor egyszerűen csak álltam ott, zsebembe ejtett kezekkel, szelíd mosollyal arcomon, s csak figyeltem a kedves jelenetet, kivárva a sorom, de akkor nem emeltem magasba, s csak egy ölelést adtam, végén csókkal, ami semmiképpen nem maradhatott el, akár a köszönés sem. Ám ha a magasba emeltem, s fordultam vele párat, kis ideig még karjaimban tartottam, majd tettem le, s hagytam, had ölelgesse meg Aaront is, aki a sapkával a fején egész furcsán nézett ki. Már megszoktam a rövid haját.
Vissza kell térnünk Osloba, fontos és lemaradhatatlan dolog veszi kezdetét holnap! Axel házasodik és se én se apa nem akar lemaradni róla. Szóval útra keltünk időben. Persze az edzést nem szakítottuk meg, hiszen szükséges a lecsillapításomhoz. Meg hogy testileg is rendben legyek. Úgy néz ki kezdek helyre billeni, de még koránt sem tökéletes. Vannak még dolgok melyeken még csiszolni kell. Hamar eldurran az agyam még mindig. Ehhez még kis idő kell, ezt elfogadtuk mindketten. A kolostorban is nekiestem az egyik szerzetesnek, szóval igen, Apa szigorúbban fog mint eddig bármikor. A rémálmaim még mindig megvannak. Tegnap ő ébresztett fel belőlük, nem voltam ébren, de felébresztettem az egész kolostort az üvöltéssel. Szóval kora reggel indultunk útra, előtte napon pedig öltönyt vásároltunk mindkettőnknek. Hát eleve nem akartam, de apa kérdésére, hogy van-e használható olyasmim, eléggé elgondolkodtatott. Szerintem ami van, azt kinőttem, a középiskolás címerest meg nem ide találták ki. Szóval nincs, így venni kellett. Talán 3 órát is elvett ez az időnkből, de mindegyikünk megtalálta a tökéletest a maga számára. Én csak elfektettem az ágyra a kabinba. Én sapkát is kértem, apa megvette. A kopasz fejem fázni fog, de nem ez miatt akartam a sapkát...maga az hogy kopasz vagyok, a renomém nincs sehol, eléggé kiborít. Főleg ha más is meglátja. Az edzés a haza úton extrém volt, hiszen mozgás közben, mármint a hajó mozgása közben kellett folyamatosan gömböket létre hoznom, sokat. A célba találós múltkor eléggé lefoglalt, főleg mozgó célponttal. Itt most másra kell figyelni, ha visszatértünk a kolostorba, akkor újra a mozgó célpontokra kell figyelni. És minden másra, amit Aegir a nyakamba zúdít. Elviselem persze, nagy nehezen, hiszen fontos mindez. Nem csak neki, leginkább nekem. Meg hogy vissza tudjak térni a családhoz. Hiszen ha egy évig nem fog menni a türelem dolog és az edzések nagyja, akkor maradunk. Kizártnak tartom, hogy kibírom az egy évet, ez az egy hónap is nehezen ment. Honvágyam volt. Ám csak az esküvő napjáig maradunk, megnézzük, aztán mentünk is vissza... már beszéltünk róla és nem akar ennél jobban kizökkenteni, hiszen elértünk egy állomást. Ami úgy néz ki tartós állapot. Ráadásul megtiltotta olyan nagyon komolyan, olyan istenszerűen, hogy Osloban csakis mellette maradhatok, nincs elcsatangolás, nincs szökés, nincs kibúvó. Nincsenek haverok. Még nincs. Nem vagyok olyan állapotban, tudja, látja, érzi, nap mint nap. Nem mehetek el mellőle. Komolyan, képes volt megtiltani. Bele egyeztem. Megigértem. Állom a szavam. Szünetet tartottam, hiszen hosszabb huzamosabb időre kifáradva hullanék bele a vízbe, kell a pihenés, volt már rá példa, szóval Aegir mellé léptem, bárhol is munkálkodott időközben. - Anya tud az érkezésünkről? Beszéltetek arról, hogy mit tudunk besegíteni? - hiszen kommunikálnak egész sűrűn, mikor idejük engedi...én nem akarok sem anyuval, se Axelékkel beszélni, hiszen akkor feltör még jobban a honvágy és nem arra koncentrálnék, hogy erősödjek, hanem mindenképp haza akarok jutni. Szóval így a velük való telefonbeszélgetés és egyebek elmaradnak, meghagyom apának ezt a megtiszteltetést. Az osloi öböl lassan megmutatkozik a távolban, a mosolyom végre teljes ezt látva. Ez az mozdulat telepszik rám. Egyből az orr részbe bandukolok, megkapaszkodva figyelem az ismerős látványt és az érzések is rám telepszenek. Alig várom, hogy végre az ismerős földre lépjek. Aztán eszembe jut, hogy nem vettünk anyának semmit... nah, majd máskor. Az meg hogy a bátyám is végre látómezőn belülre kerül majd...látni akarom, beszélni vele. Rég volt már az utolsó beszélgetésünk. De hát felnem hívom, ha ő sem teszi...utóbbit fel sem venném, tekintve, hogy azonnali lesz a honvágyam. Cassievel is beszélni akarok, hiszen úgy ott hagytuk, hogy el sem köszönhettem tőle...tuti haragszik rám. De előbb mindent sorjában... 2 napba mennyi minden fér bele? Aegirrel a vállamon? A telefonomra pillantok, térerő is létezik, de nem hívok fel senkit...az olyan mintha elhagynám az öregemet...reggel 6:20. Korán van. És egész éjjel fent voltam, nem voltam hajlandó aludni a rémálmok miatt... olyan érzés, mintha minden reggel visszahúzna a régi állapotokba. A zsebemből előhúzom a sapkát és a fejembe húzom...
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
