Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

Vaksötét, hó födte puha talaj és egy bagoly huhogása voltak a kísérőim a hideg, téli éjszakán. Na meg az édesapám, aki előtt ott térdelt anyám és az éppen nem szerelemtől megrészegültnek, hanem félelemben fürdőző szánalomgombócnak tűnő szeretője is. Azt hittem csupán mendemonda, hogy egy ember szemeinek csillogása vagy éppen villanása áthatolhat akár a legfeketébb éjszakán, de a nő pillantását elkapva mindent megértettem. Ilyenek egy igazi áruló íriszei: semmi konzekvencia nem volt benne, hiszen azt hinném, ha valaki árulásra adja a fejét legalább lesz benne annyi tartás, hogyha belebukik a tervébe tartani fogja magát a motivációihoz és a saját maga által kijelöl úton marad, de nem... remegett a teste, az izmai összevissza rángatózott a sírástól, a könnyeitől alig lehetett érteni, mit próbált kinyögni. Kérlek! Ne tegyétek! Eltűnök innen! Hagyjatok békén! Sajnálom! Nekem pedig hallva a szófoszlányokat ökölbe szorultak az ujjaim. Kérlek? Én is kértem, hogy ne tegyen hülyeséget! Ne tegyétek? Pont, ahogyan te nem árultad el a családodat, a férjedet, a gyermekeidet? Eltűnök innen! Megtehetted volna, ám neked szükséged volt a dicsőségre, ami a leigázásunk okozott volna. Hagyjatok békén? Ne aggódj, ezután senki sem fog foglalkozni veled. Sajnálom? Én is, hogy te hoztál a világra.
Papa meghúzta a ravaszt, de előtte még megtisztelt egy tizedmásodpercig tartó rám nézéssel. Mintha az engedélyemet kérte volna, pedig tudta, hogy nincs ellenvetésem a büntetés ellen. Aki a család ellen vétett, abban nem lehetett többé megbízni és nem lehetett vállalni annak a kockázatát, hogy ismételten megszorongasson minket. Talán azt hitte, nem szerettem, nem kötődtem anyámhoz, ami nem volt igaz: emlékeztem a mindkettőnk szórakoztatására készült hajfonatokra, a finom ebédekre és közös vacsorákra, a kirándulásokra, amikre együtt csináltuk a szendvicseket és a szomorúságára, mikor apa végül mégsem jelent meg, mert dolga volt. Ugyanakkor felrémlett bennem a nap, mikor egyetlen szó nélkül eltűnt otthonról és a következő róla hallott hír arról szólt, hogy be akarta dobni a családot a farkasok közé. Az volt a búcsúajándéka, hogy kihirdette a halálos ítéletünket és soha nem magyarázta meg, miért. Hátrahagyott a bátyámmal együtt és el akarta venni tőlünk papát is, aki önmagát meghazudtolva, másik fokozatba kapcsolva kezdett törődni velünk: ezért amikor Ivana Smolenskaya fejébe golyó repült és szeretője élettelen testére dőlt, én voltam, aki felemelte a földről a benzines kannát és lelocsolva a tetemeket rájuk dobtam az égő gyufát.

***

Zúgott a fülem, a kis idegesítő zaj segített a magamhoz térésben. A fejemet mintha satuba préselték volna, a szemhéjaim nehezek voltak, alig bírtam beengedni a fényt. Nekidöntöttem magam az első falszerűnek tűnő támasztékhoz, ami rezgett alattam és túlságosan hideg volt ahhoz, hogy egy épületé legyen. Mozgásban voltunk, egyenletes, jellegzetes zaj ütötte meg a fülemet, ami jelezte, hogy kocsiban ültem. A hűs üveg kissé kijózanított, nyeltem egy nagyot és bár hosszú évek óta tréningeztem magam arra, hogy a pulzusom egyetlen helyzetben se emelkedjen meg, most nagyobbat dobbant a szívem. Jobbra fordítottam a fejem és egy kétajtós szekrényt megszégyenítő figura meredt rám. Meglepődött. Nem lett volna szabad még felébrednem, ahogy kifejezte.
- Ezt most... nagyon elcsesztétek. - Lehetőségeimhez képest széles mosoly húzódott az arcomra. Dimitriy arca jelent meg a képzeletemben és már láttam is magam előtt, ahogy ezek a szerencsétlenek porrá fognak sorvadni a kezei között. Ha ma este nem jelenek meg a vacsorán és a telefonomat sem veszem fel, eljön értem. Ebben nem kételkedtem annak ellenére sem, hogy ugyan nem beszél róla, de érzem, hogy mostanában orrol rám, mivel nyilvánvalóan nem tetszik neki papa belém fektetett bizalma és inkább tenyészkancaként látna szívesebben, mint papa tanácsadójaként. De csak azért, hogy ő jól érezze magát, nem fogok lemondani egy ilyen felelősségteljes szerepről.
A korlátozottságom végett én magam aktuálisan csak annyit tettem, hogy a lábaimmal szekrény-barátom felé rúgtam, de én kicsi voltam, az autó pedig kifejezettem nagy, arról nem is beszélve, hogy realizáltam a lábaim és kezeim összekötözöttségét is. Úgy döntöttem, nem hozom magamat kínos helyzetbe a kapálózással, hanem méltóságteljesen viseltem, ahogyan az oldalamba injekciós tű fúródott. Újabb adag nyugtatót kaptam, arra viszont még volt erőm, hogy elgondolkozzak azon, kik lehetnek ezek? Ismételten lehunyódott szemeim előtt a testvérem vonásai lecserélődtek és visszaemlékeztem, ahogy ez mellettem ülő vadállat egészen egyszerűen az utcáról behúzott egy sikátorba és mire észhez tértem lekavart egy pofont és belém szúrta a kiskedvencként magánál tartott tűt. Aztán megjelent egy másik személy is. Fekete, göndör fürtök, széles vállak, sötét szemek... ó, Fredrik! Ezt még megkeserülöd. Pedig egy fél pillanatra elhittem, hogy mégsem vagy akkora szemétláda, ahogyan azt Dimitriy mondta.