Aegir, Katrine <<>> Aaron

Wash it all away
Wash the grime off my soul
I'll see another day
With pain I pay the toll
Wash it all away
Just wash it all away

« Zene; in case you »

- Aaron, kérlek, ne mondj ilyet az apádra. – komolyan kértem rá, nem hiszem, hogy értő fülekre találnék vele, de attól még reménykedtem benne egy kicsit.
- Persze. – válaszolom röviden Aegir kérdésére. – A konyha szent hely, mint olyan. Itt szoktam főzni, lenyugodni közben. – mert néha nekem is le kell. A gondolataim sokszor jártak olyasmi körül, ami lelombozott és el kellett valamivel terelnem másra, a főzés pedig pont alkalmas ilyesmire, ahogy a takarítás is. Ezért lehetek egy kicsit kényes arra, ha rendetlenség van rögtön azután, hogy kitettem itthonról a lábam két percre.
De most igyekeztem nem háborogni és aggódni. El kellett egy kicsit engednem magam, teret adni Aegirnek aki be akarja bizonyítani, hogy milyen finomat tud ő készíteni. Jól van legyen, nem fogok az útjába állni, inkább segítek ott, ahol tudok még.
Nem kicsit lepődőm meg azon, amit Aarontól hallok, hogy bocsánatot kér. Ő kér bocsánatot. Nem tudom mit mondjak erre, mert nem számítottam rá. Valójában rá nem tudtam haragudni azért, mert nem hisz nekem. Inkább csak magamra amiért nem mutattam nekik sosem bizonyítékot arról, hogy az apjuk igenis létezik. De végül ezzel követtem el a legnagyobb hibákat.
- Elnézem neked, ha ezután megpróbálsz jobban viselkedni. – komolyan néztem rá, bár sejtettem, hogy a szívem meg fog enyhülni és nem fogok tudni sokáig komoly arccal nézni rá. Én nem vagyok igazán ilyen.
- Csak azt szeretném, ha biztonságban lennél. – és nem kevernél bajt, folytathattam volna, de helyette inkább csak elhallgattam és reméltem, hogy már ismer annyira, hogy tudja csak az ő javát akarom még ha ilyen mórgos is néha, akinek világmegváltó ötletei vannak azzal kapcsolatban, hogyan menjen a mi agyunkra vagy másokéra. Persze most éli a lázadó korát, az én hibám, hogy nem fogtam egy kicsit vissza.
- Ha megígéred, hogy egyben hagyod a házat akkor elgondolkodom rajta egy kicsit jó? – nem szívesen adnék neki erősebb italokat, de ez majd kiderül akkor, hogyha viselkedik, mennyire érdemli meg vagy sem.
A hal tényleg finom volt és nem csak az illatáról mondhattam ezt már meg, hanem az ízéről is. Szépen csendben eszegettem is és elismerően bólogattam, hogy tényleg finomat készített nekünk Aegir. Csak a megfelelő szavakat kerestem rá. Azzal, hogy itt voltam és én is segíthettem neki egy kicsit nem esett túlságosan nehezemre, hogy a konyhába engedjem. Nem mondom, hogy most már talán többször fogom engedni neki, hogy készítsen valamit, de még azt is megfontolom.
Amíg Aegir elment készülődni addig tovább eszegettem, eszegettük az ételt.
- Szeretnél áthívni valakiket hozzánk a születésnapodon? – kíváncsiskodtam. Reméltem, hogy elmondja és nem ér majd meglepetés amikor egy vele egykorú sereglet megjelenik a házunk előtt és…- Igazából nem számít, csak érezd jól magad. – egyszer lesz tizennyolcadik születésnapja és nem többször.
Már majdnem végeztem a hal és krumpli evésével amikor Aegir újra megjelent és adott egy búcsúcsókot.
- Meglátom, hogy ébren tudok-e maradni. – ha sokáig marad el, akkor valószínűleg nem. De semmi baj. Aegir egy isten, tud magára vigyázni, elég, ha Aaront féltem és miatta aggódom.
Felálltam és a mosogatókagylóba tettem a tányéromat, ha Aaron végzett az övével akkor elvettem tőle azt is, hacsak nem volt olyan kedves és hozta ide nekem, hogy elmosogathassam az összes többi eszközzel együtt, amit eddig használtunk.

Zene: - •• Üzenet:     •• Szószám: ∞ ••

Aaron &Kat & Aegir

Meglehet igaza volt, s akadtak szerencsétlen pillanataim, de nem tettem megjegyzést szavaira, csak megingattam a fejem.
-Szóval, félsz, hogy felgyújtok mindent, annak ellenére, hogy már tudod mi is a valós oda azoknak a kellemetlen pillanatoknak… - megingattam a fejem, s közben Aaronra emeltem tekintetem. - Ez mind miattad van! - nevettem el magam, aztán folytattam ami még hátra volt. Kellemessé alakult a délután, annak ellenére, hogy reggel Aaron a frászt hozta rám a kis magánakciójával.
Persze, szavaira úgy tettem, mintha, de  az igazat megvallva, lassan jobban értettem ezekhez a kütyükhöz, mint ő maga. De ha elmondtam volna neki, hogy olykor titkon elszedem a cuccait, és csak ülök a tévé előtt, valamelyik játékkal szarakodva el az időt… meglehet a haragja ismét fellángolna ellenem, szóval hagytam az egészet, s csak intettem, hogy maradjon magának.
Később mikor már elkészült az ételt, és letelepedtünk enni, elégedett képpel figyeltem Kat arcát, hogy valami olyasmit tudtam elé tenni, ami megfelelőre sikeredett. Valami olyat, ami úgy sikerült, hogy Aaron nem kotort bele.
Hallgattam, ahogy bocsánatot kért az anyjától, de nem szóltam bele, csak hátradűlve figyeltem őket.
-Egyetek! Örülök, hogy így gondolod. - villantottam egy elégedett mosolyt felé, s figyeltem miképpen tűnik el az étel a tányérjukról.
Én magam annyira nem voltam éhes, szóval csak bejelentettem, hogy majd fogok érkezni valamikor.
Aaron kérdésre megkapartam a nyakam,  majd  összevontam szemöldököm. Ezt nem akartam én magam eldönteni. Igaz hogy az apja voltam, de annyira régóta nem képeztem az élete fix részét, hogy ilyesmibe beleszólási jogot éreztem volna.
Szóval én magam csak felkeltem, felballagtam a szobánkba, majd a fürdőbe, s vettem egy zuhanyt, majd átöltöztem, és a táskámmal a vállamon indultam meg lefelé, s a konyhában megveregettem Aaron vállát, aztán Kathez hajoltam, s csókot hintettem ajkaira.
- Majd jövök valamikor. Nem muszáj megvárnod ébren. - mosolyodtam el, aztán a cipőm felvétele után, már mentem is kifelé, ám odakint hasított belém az érzés, hogy bizony a kocsim nem volt használható, szóval elhúztam a szám, és gyalogszerrel indultam meg, hogy a kikötőben találkozhassak Killiannel.

- xxx szó  // zene: Aláfestő zene Köszönöm a játékot Drágáim     //-
- ℤ -

Aegir, Katrine <<>> Aaron

Wash it all away
Wash the grime off my soul
I'll see another day
With pain I pay the toll
Wash it all away
Just wash it all away

« Zene; in case you »

Már régóta mindent megadtam volna azért, hogy így együtt lássam őket, csak azzal nem számoltam, hogy mindaz, amit szeretnék a folytonos ’civakodással’ fog kéz a kézben járni, ha Aaron és Aegir egy légtérbe kerül egymással. A kezdeti pánik ellenére jó volt az a pillanatnyi nyugalom, ami körülvett minket. Tudom, hogy egy darabig nem fogok nyugalomra számítani és valószínűleg sokkal több fog kelleni ahhoz, hogy a dolgok rendben legyenek. De reménykedek, mint mindig. Szívesen hallgattam volna még őket. Csak ugyebár Aegir birtokba akarta venni a konyhámat. Elsőre a dolog persze, hogy nem tetszett. Hogy is tetszhetett volna, amikor mindig azt láttam amikor lejöttem, hogy a konyha füstölög vagy égett szagot áraszt az egész ház? Azonban ahogy a kirakós darabjai egyre inkább a helyükre kerültek és kiderült, hogy az egészben még Aaron is segített egy kicsit, kezdtem egy kicsit kényelmetlenül érezni magam. Szóval ezek szerint nem egyedül Aegir tehet erről, hanem az én „drága” Aaron fiam.
- Bízom benned és hidd el nem fogok hozzászokni. – elvigyorodtam amikor ő elnevette magát. Olyan jó érzéssel töltött el, hogy itt ténykedik körülöttünk.
Most persze késő bocsánatot kérni Aegirtől, amiért Aaron közreműködése miatt kitiltottam őt a konyhából, ezért ennek nem is adok inkább hangot. Hanem mivel ismerem a fiam szokásait inkább segítek Aegirnek a krumpli hámozásban és a felszeletelésben is. Tudom, hogy azt kérte csak nyugodjak meg és pihenjek én is mert ő mindent a kezében tart, de így egyszerűbb lesz és hamarabb készen lesz ő is a szakácskodással.
- Majd pihenek, ha készen vagy a konyhai művészkedéseddel. – teszem hozzá a biztonság kedvéért, hogy láthassa nem idegesíteni akarom, csak nem tudok megülni a helyemen.
Valahogy sejtettem, hogyha Aegir nem Aaron kérni fog valami erőset. Felsóhajtottam és a fiamra néztem nagy komolyan. Ugye nem fogja azt gondolni, hogy neki adok valamit és az apjának nem, amíg neki fogalma sincs, hogy valójában hol szoktam én rejtegetni az erősebb italokat. Most nem mehetek a kamrába és nem kezdhetek el ott kutakodni, hogy rájöjjön a titkos rejtekhelyekre a dzsemek és a kompótok mögött.
- Van cider a hűtőben elveheted, ha szeretnéd Aaron. – nyilván nem fogok szólni neki, hogy van ennél erősebb is, szerintem anélkül is tudja, hogy nem csak sima ciderrel akartam kiszúrni a szemüket. De mivel csak ő iszik, próbálok arra gondolni, hogy az én Aaronom rendes gyerek és megelégszik a ciderrel, bár ezt csak a naiv oldalam gondolja így, a másik tudja jól, hogy már nem kisgyerek és nem is él burokban.
A születésnapjával kapcsolatos válaszára csak csendben hallgattam őt. Nem tudom miért nem akar nagy felhajtást, azt hittem fontos neki, hogy minden barátja itt legyen és a hátsó udvart a birtokukba vegyék, ahogy mindig is volt ez… kisebb korában. Nyilván a Transformers és a Bionicle témájú torták már nem nyerőek nála, szóval meg sem próbálom felhozni gyerkőcként mennyire szerette az ilyesmit.
- Én értem, ne aggódj. – már csak az alkatrész megrendelésének a díja, a kiszállítás díja és magának az alkatrésznek az árából biztos kikerül két darab olyan kütyü, ami Aaronnak kellhet. Persze az ilyeneknek a minőségéhez nem értek nagyon ezt aláírom, mindig kikérem Axel véleményét is, hogyha egy új telefont akarok venni például, mert tőle nem félek hülyeségeket kérdezni, ha éppen nem tudom mit takar az a sokféle kamera megnevezés, mint például az Ultra Wide vagy a Macro és ehhez hasonló csodás szépségek, amivel szebbnél szebb képeket lehet készíteni elvileg. Megpróbáltam nem kuncogni azon ahogy Aegir elakarta adni magát, hogy ő bizony már tudja miről akarja meggyőzni őt Aaron és igenis érti, hogy egy új sokkal jobb, mint a hozzá való alkatrészek. Tényleg jó volt őket így látni, jó érzéssel töltött el, az egészet pedig Aegir csókja koronázta meg. Oké, Aaron előtt nem szabad így viselkednem, még akkor sem, ha sejtheti milyen hatással van rám az apja.
- Rendben. Megpróbállak haza várni. – bár valószínűleg el fogok aludni az olvasásban és a könyvvel a mellkasomon talál rám, de ezt már nem tettem hozzá.
Amíg Aegir az utolsó simításokat végezte az ételen, addig szépen megterítettem, kitettem a tányérokat és az evőeszközöket is, hogy békésen helyet tudjunk foglalni az asztalnál majd, ha kell.
A végszóra vagy inkább Aegir kérésére le is ültem az asztalhoz. Kíváncsian az ételre pillantottam majd rá.
- Köszönöm. Már az illata is arról árulkodik, hogy finom lesz. – elvettem egy citromszeletet, majd egy halat és némi krumplit is. – Tehetek ki neked Aaron vagy választasz magadnak amennyit kérsz? – kérdeztem miközben a citrom kifacsarásán ügyködtem a hal felett. Ha segítség nélkül is ki tudta választani magának a halat és a kellő krumplit hozzá, akkor nem bajlódtam mással, csak azzal, hogy megkóstoljam a halat, amit Aegir készített.
- Mmm ez finom. – valóban az volt és nem csak azért adtam ennek hangot, hogy Aegir jobban érezze magát, hanem mert tényleg így volt.

Zene: - •• Üzenet:     •• Szószám: ∞ ••

Aaron &Kat & Aegir

Emlékezetes napok voltak, az egyszer biztos. Főleg miután kezdtek alakulni az események, és a maga medrében folyt tovább. Egy olyan mederben, ami mélyen kitaposta magának a kellő ösvényt, és nem engedett szabadulni. Na nem mintha akartam volna.
Közben persze beszélgettünk tovább, folytak az ígéretek, és a sztorizgatás, vajon miért is voltam kitiltva a konyhából, s ennek örömére Aaron arcába vágtam egy törlő rongyot, persze amolyan csipkelődési szándékkal.
-Mindig direkt történik! - mosolyodtam el, s sokat mondó pillantást vetettem rá, aztán az anyjára.
-Hidd el… nem fogod megbánni! Csak aztán nehogy túlságosan hozzászokj! - nevettem el magam, s közben szorgosan járt a kezem, készítettem a halat, s mellé még egy kis gombát is előszedtem.
Próbáltam rávenni Aaront a munkára, de reménytelen volt, mint mindig, ha a konyhában való ténykedésről volt szó.
A levegő nem szikrázott, egyszerűen csak ilyenek voltunk alapjáraton együtt. Régen is talán hasonlóak lehettünk egy idő után, de az már elmúlt jó néhány éve, és az ismétlés még folyamatban van.
-Az időzítéseden csiszolni kell még lássuk be! - mosolyodtam el, aztán megingattam a fejem. - Nem kell. Ülj le, pihenj, és élvezd, hogy most nem neked kell főznöd. Hidd el, nem fogod megbánni!
Megingattam a fejem.
-Nem. Most nem kell.  - nem akartam inni, hisz a találkozó majd úgy is úgy fog végződni, hogy beülünk a Talizmánba, mint régebben is, és megbeszéljük a történéseket. Ő panaszkodik, hogy valamit megint nem oda tettem, ahová annak kerülnie kellett volna, és kölcsönösen szívjuk egymás vérét, hogy aztán a mólón üldögélve pusztítsunk el pár üveg italt.
Kicsit eltereltem a témát, s kérdést intéztem Aaron születésnapja felé, ami még igaz elég messze volt, de sosem árt idejében felkészülni a dolgok menetére.
Bólintottam párat, ezzel tudomásul véve, hogy bizony nem akar nagy felhajtást, bár az igazat megvallva, azt én sem igen akartam.
-Nem kell az ünnepség. Lehetünk akár hárman is. - adtam be a derekam. - Videójáték… - sóhajtottam. - Talán a születésnapodon beadom a derekam. - közben aprítottam némi zöldséget, befűszereztem a gombát, majd a meleg sütőbe tettem, némi sajttal, vajjal, hogy a lehető legtökéletesebbre sikeredjék.
-Minek nézel te engem?! - vontam fel a szemöldököm. - Azért mert Öregebb vagyok mint az országút, attól még értem miről beszélsz! - visszadobtam neki a rongyot, aztán már a halat is a serpenyőbe raktam, hogy a frissen bundázottak szépen kisülhessenek. Tökéletes lesz majd! - Olcsóbb, és több tárhely, magasabb teljesítmény, nem laggolnak a játékok. Hé! Haladok a korral! - kacsintottam egyet, aztán Kat-hez léptem csókot loptam, majd sütöttem tovább a halat, aztán a gombát is kiszedtem. Csodás illata körbelengte a konyhát, és mertem remélni, hogy a gombamániás fiamnak is ízleni fog majd.
Felpillantottam az órára, kicsit számolgattam magamban, majd pucoltam pár krumplit, persze ha közben Kat még sem bírta ki, hogy ne segítsen, akkor már csak sülni kellett odatennem.
-Nem tudom mikor érek haza, de igyekszem nem sokáig elmaradni. - pillantottam asszonyom felé, miközben kiszedtem a kész haldarabokat, és a krumplit is egy alkalmas tálra helyeztem. Vágtam fel egy citromot, az is ott kapta meg a helyét, majd kitettem az egészet a pultra.
- És íme! - tártam szét kicsit karjaim elégedetten. - Üljetek le, és egyetek!
Ha kint voltak az evőeszközök, és tányérok, akkor az asztalra tettem az ételt, majd letelepedtem, és vártam, hogy csatlakozzanak hozzám.  

- 577 szó  // zene: Aláfestő zene //-
- ℤ -

Aegir, Katrine <<>> Aaron

Wash it all away
Wash the grime off my soul
I'll see another day
With pain I pay the toll
Wash it all away
Just wash it all away

« Zene; in case you »

Egy kis béke, olyan hatalmas nyugalommal töltött el, hogy az kimondhatatlan. Bár sajnáltam, hogy előtte minek kellett történnie, ettől függetlenül próbáltam a dolgok jó oldalát nézni. Kezdett minden csillapodni Aaron és Aegir között és ennek örülni tudtam, még akkor is, ha nem voltam biztos abban vajon meddig tarthat ez. Mindketten nyughatatlanok szóval csak idő kérdése és megint történni fog valami, arra meg fel kell készülnöm. Aaron még fiatal ahhoz, hogy igazán megértse mennyire féltem őt. Axelel mindketten, ha fel is nőttek még mindig az én „kicsi fiaim” lesznek a szemeimben.
- Minden rendben lesz, nem lesz legközelebb. Ne is gondolj erre. – ezzel inkább csak magamat hitegettem, mintsem Aaront. Nem tudom mivel segíthetnék neki, ami kevésbé káros a számára.
- Minden nap amikor „megjelentél” az volt. – szándékosan nem mentem túlságosan nagy részletekbe Aaron előtt, mert ugyanis vannak olyan dolgok és titkok, amikről jobb, ha ő nem tud.
Szerettem volna hogyha ő pihen egy kicsit, esetleg lenyugszik még jobban, ezért Aegirrel tartottam a konyhába, hogy ne zavarjam a pihenését.
- Persze, biztosan így van. – még szép, hogy nem az ő hibája volt. Ugyan.
Boldogsággal töltött el, hogy Aaron megvédte az apja főzési tudományát. Ezt valahová fel kell jegyeznem, mondjuk a naptárba pirossal. Tényleg jó őket így látni.
- Akkor legyen hal, kíváncsivá tettetek! – nem voltam a hal ellen, rengeteg módja volt, hogy ínycsiklandóra készítsük el, még akkor is, ha tele van szálkákkal. Bár hátha ez pont nem olyan fajta. Kevesebb szenvedéssel járna megszabadítani a halhúst a szálkáitól.
- Na persze… Persze. – még hogy…szikrázik a levegő… szerencse, hogy háttal álltam Aaronnak és úgy motyogtam, így nem láthatta mennyire elvörösödik az arcom, de nyilván nem a haragtól.
- Bocs, hogy mindig akkor jövök amikor még nem kell. Lehet, ha kések pár percet akkor nem látok semmit sem a művészetedből. – persze ez csak egy feltételezés volt. Ha kellett foglalkoztam a körettel, hogy az is elkészüljön. Nem tudom Aaron mennyire van segítőkész hangulatban, még akkor is ha az apja kéri rá. De ha elkezd segíteni, azon biztosan meg fogok lepődni.
- Készítsek elő valamit neked a halhoz? Esetleg kértek valami szíverősítőt a hangulathoz? Van itthon valami, hogyha innátok valami erőset is. – persze attól, hogy nem néztem ki belőlük a rövid italok fogyasztását még simán tehettek így a hátam mögött. Szóval jobb, ha én kínálom őket ilyesmivel, mintha egyszer csak arra lennék figyelmes, hogy szerezhetek be valamit újra.
- Értem, gondolom akkor semmi alkohol. – nem mintha nem tudna elmenni taxival meg visszajönni azzal, de ha az Írrel kell találkoznia, akkor inkább látszódjék rajta, hogy jó bőrben van, nincs lestrapálva és gondoskodom róla, már amennyire tőlem telik és engedni. Most is kisajátította a konyhámat. Persze nem ellenkezem, tényleg jó így együtt lenni, mint egy igazi család.

Zene: - •• Üzenet:     •• Szószám: ∞ ••

Aaron &Kat & Aegir

Sok mindent megtanultam Aaron-nal kapcsolatban, ahogy azt is, hogy egyszer majd nem lesz talán rám szüksége, és olyan stabil lábakon áll majd mint a testvére, ám addig meg akartam neki adni azt, amire már gyermekként is bőven szüksége lett volna.
Vajon önző voltam, mikor azt választottam, hogy béke legyen, és az életük ne forogjon veszélyben. Vajon azt kellett volna tennem? Maradni, és vigyázni rájuk? Tűrni az esetleges csapásokat? De ezen már nem változtathatok. Nem törölhetem el a múltat.
-Meg. - bólintottam, és még egy mosoly is odaköltözött az arcomra. Szerettem volna, ha ez a gondolatmenet így is marad, és többet semmi sem változna meg.
-Igyekszünk, hogy ne legyen legközelebb. - emeltem rá tekintetem, miközben felállítottam egy eldőlt széket, és az asztalt, aztán egy pillanatra elgondolkodtam, vajon mivel lehetne elütni az időt.
A mai napra nem volt még dolgom, szóval ráértem még egy darabig.
-Emlékezetes nap volt az biztos. Megfelelő alkalmat választottam arra, hogy idetévedjek... - mormogtam, aztán eltereltem a gondolataim, és inkább azon kezdtem el gondolkodni, vajon miféle kaját is kellene, aztán bevonultam a konyhába, és hamarosan Kat már jött is utánam, majd felszaladt a szemöldököm, benedvesítettem alsó ajkam, előkaptam az egyik törlőrongyot, vállamra dobtam, előszedtem legsármosabb mosolyomat, és a lehető legközelebb léptem hozzá.
-A múltkor az a te hibád volt! -aztán Aaron szavait hallva elnevettem magam. - A kölyök tud valamit! - aztán már léptem is a fagyasztóhoz, és vettem elő a szokásos halat, majd a mellé szolgáló zöldséges köretért is nyúltam, s úgy kerülgettem közben az anyját, mint a macska az egeret.
-A szokásost fiatalember? - tudakoltam kicsit hangosabban, ám mikor belépett a konyhába, és feltette magát a szokásos helyére, csak kérdő tekintetem emeltem rá. - Anyád nem tudja, mert sosem látta... ellenben, az apró hibákat, mikor a Te hibádból égett oda a reggelim. - böktem Aaron felé, aztán az arcába dobtam a vállamon pihenő törlő rongyot. - Kitiltott a konyhából... egész a mai napig! - kacsintottam egyet, majd a víz alá dugtam a halat, majd a mikróban olvasztottam rajta egy keveset.
-Fiam, tedd hasznossá magad, és pucolj le néhány krumplit! - aztán odaléptem a gyümölcsös tálhoz, beletettem egy almát a számba, s még az első harapással tartva a számban, emeltem le a serpenyőt a helyéről, s míg a hal olvadt, én letelepedtem Aaron mellé a pultra, az almát majszolva.
Nem volt szokásom, de ez valahogy jólesett, és nem mellesleg eszembe juttatott valamit, amit majd meg kell tennem, ha Axel, és Aviva is a közelben lesznek.
-Mellesleg... ma van egy kis dolgom a kikötőben. Az Írrel találkozom, de nem leszek sokáig távol. - leszálltam a pultról, majd figyelmem nagy részét a halnak fordítottam, hogy a lehető legtökéletesebb legyen. Olyan, amilyen általában szokott, mikor Kat nem volt itthon, vagy éppen még az igazak álmát aludta, én meg... nos nem voltam a legtökéletesebb alvó a világon.
Az almám közben elfogyott, és a hal is megkapta a maga fűszerezését.
-Szóval!! Aaron, és a születésnap... van már terved, hogy mit szeretnél? Bulizni a haverokkal, vagy itthon velünk... esetleg egy kis móka ketten, majd este családi ünneplés? - emeltem rá a tekintetem, miközben a halat betettem a serpenyőbe. A köret részét azonban teljesen rájuk bíztam.
-A másik... ajándék... még mindig azt a vackot akarod? - kérdeztem elmosolyodva, célozva itt arra a konzolra, amit már emlegetett egy ideje. A magam születésnapjával nem foglalkoztam, hisz olyan sok nevem napja reppent el számolás nélkül, hogy már szinte el is felejtettem mikor volt.
-Közben míg a válaszon gondolkozol, lehetnél olyan tüneményes, és megteríthetnél? - aztán lopva Kat mögé léptem, elcsentem egy darab krumplit, roppantottam belőle egy kicsit, majd nyakába csókolva léptem vissza a hal mellé. Most nem fogok odaégetni semmit sem.
Békülős kaja. Aaron kedvenc halával, körettel... családi kajálás.

- 577 szó  // zene: Aláfestő zene //-
- ℤ -

Aegir, Katrine <<>> Aaron

Wash it all away
Wash the grime off my soul
I'll see another day
With pain I pay the toll
Wash it all away
Just wash it all away

« Zene; Make A Move»

Jól éreztem magam közöttük, ezzel a röpke pillanattal – köszönhetően Aaron jelzésének – is úgy éreztem magam, mintha egy nagy család lennénk vagy milyen lett volna éveken át így élni. Persze most nem volt itt az ideje annak, hogy ezen merengjek, inkább csak elhúzódtam Aarontól, amikor neki már tényleg sok volt ebből az ölelésből. Persze, hogy ő az én nagy fiam és már nem szorul a mi ölelésünkre. Nem is lehetne ez másképpen, meglepődtem volna, hogyha tovább tűrte volna ezt.
Nem akartam pártatlan békebíró lenni és azt mondani, hogy mindketten megérdemelték valamilyen szinten, amit egymással tettek, de ez elég furcsán hangzana az én számból, szóval ezt inkább megtartottam magamnak. Sokat edződtek, az én közbenjárásommal valószínűleg nem éreznék ennyire a szavaik jelentőségének súlyát, hogy mindaz, amin átmentek azt szolgálta, hogy a kapcsolatukat megerősítsék vele. Persze miután megtörténtek ezek az események és a tudomásomra jutottak fájó volt látni és tehetetlennek lenni. A tehetetlenség a legnagyobb ellenségem, amikor nem tudok megakadályozni valami szörnyűt. Jó tudom nem is kell beleszólnom, csak olyan rossz nézni, hogy…
Megnyugtatott Aegir érintése, így el is hessegettem minden aggódalmamat. Legalábbis egy időre. Nem tudom mikor érkezik a következő hullám, de addig is fő a nyugalom és a vihar előtti csend.
- Jól van. De ígérd meg, hogy az ilyen esetek után mindig épségben haza jössz és túl éled. Nem akarlak elveszíteni téged sem Aaron. – azzal nyomtam egy utolsó puszit a homlokára, mielőtt kidobná nekem a taccsot a sok szeretettől, amit rá zúdítunk szegényemre.
Hálás voltam Aegirnek amiért itt volt és megmentette Aaron életét. Egy kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne közelebb lakni a tengerhez, szükség esetére. Vajon jót tenne ez mindkettejüknek? Többet tudnának hajókázni, nem kellene annyit kocsikázni. Persze amilyen gyorsan jött ez az ötlet, olyan gyorsan el is szált. Nem tudom hol lehetnénk nagyobb biztonságban és amíg egyikük sem hozakodik elő azzal, hogy bizony mennyire jobb lenne közelebb élni a tengerhez, én szóba sem fogom hozni.
- Rendben Aegir. A legközelebbi kérlek mindkettőtöket, hogy ne holnap legyen. – nem mondtam el nekik, hogy mit terveztem holnapra ezért csak bízni tudtam a kíváncsiságukban. Ha a holnapi napot elrontják egy vitával én…
Egy kicsit még Aaron mellett maradtam, amikor Aegir elkezdte összeszedni a törmeléket. Szólni akartam neki, hogy ne fáradjon. Majd én összeszedem, maradjon itt Aaron mellett még egy kicsit. De olyan jó volt nézni amint tevékenykedik.
- Mondanám, hogy nem emlékszem arra a napra, de… - elvettem tőle a fényképet, ha azzal a szándékkal nyújtotta felém. Az a baj, hogy mindent feljegyeztem, így az a nap is megvan valahol a naplóim lapjai között. Ezt persze még mindig ciki volt egy kicsit kimondani, nem csak Aegir előtt, hanem Aaron előtt is. Szóval nem huzakodtam én egyáltalán elő ezzel.
- Nem fontos. – inkább megpróbáltam magamtól újra felidézni azt, hogy milyen volt aznap.
A „majd ő főz most valamit” kijelentésére gondolkodás nélkül felálltam Aaron mellől. Na még csak az kéne, hogy valamit odaégessen.
- Segítek. Van valami terved, hogy mit szeretnél? Esetleg valami tenger isten bűbáj, amivel finomabbá teszed az ételt? – csak tréfálkoztam, de az a helyzet, hogy a mai mutatványából én bármit kinézek belőle, ezért szépen odasétáltam hozzá a konyhapulthoz.

Zene: - •• Üzenet:     •• Szószám: ∞ ••

Aaron &Kat & Aegir

Közös ölelést kapott a végén, s jó ideig nem is akartam elengedni. Biztosra akartam menni, hogy valóban megmarad, és nincs már semmi baja a riadalmon kívül, aztán még is elengedtem, mikor jelezte, hogy elég volt az egészből. Megsimítottam hátát, aztán rászorítottam Kat kezére is, s kis idő múlva, visszaadtam neki a teát, amit nem is olyan rég vettem el tőle.
-Béke! - ökölbe szorítottam kezem, majd az övéhez érintettem, s közben kerestem a tekintetét. Azt akartam, hogy ne csak légből kapott legyen az egész. Azt akartam, hogy némiképp hivatalos legyen, ám valahogy azt éreztem, ennek azért annyira még nem lesz vége.
Aztán mikor bocsánatot kért mindenért, csak ültem mellette szomorkás tekintettel.
-Az elején még megérdemeltem… aztán meg kezdtem élvezni egy idő után… - vallottam be, s megengedtem magamnak egy apró mosolyt is, aztán csak hallgattam amit mond. Csendesen, s közbevágni ismételten nem akartam.
Kellett már ez a vallomás kőr. Szükségünk volt minderre. Persze eszembe jutott az a nap a tengeren,  az Ír hajóján, mikor bevágtam a tengerbe, s a mosoly lehervadt az arcomról.
-Igyekeztem helyrehozni a hibáimat, és javítani a kapcsolatunkon… - aztán megszorítottam a vállát finoman, s kicsit magamhoz húztam, s egy puszit nyomtam a hajára. - Mindig is ez lett volna a dolgom Fiam! De a saját erőmből jutottam el idáig, és nem azért, gondolod így mert az apád vagyok… kijártam az utat magamnak… és közben én is megtanultalak tisztelni téged. - vallottam meg, majd elengedtem, felkeltem mellőle, lehalkítottam a magnót, de a zenét még nem kapcsoltam le.
Kat-re emeltem a tekintetem, felszaladt szemöldökömmel, majd villantottam magam is egy mosolyt.
-Jók leszünk egy darabig. Ígérem. -  összeszedtem a földre hullott dolgokat, majd felállítottam az eldőlt bútorokat, aztán visszaballagtam hozzájuk, s letettem magam Aaron mellé, s közben eszembe jutott, hogy beszéltem arról, mikor meglestem Aaront babaként.
Elvettem a fotót, és Kat felé nyújtottam.
-Haza jöttetek a kórházból… Aaron alig pár napos volt… Axel nem volt itthon… fáradt voltál… elaludtál… Aaron meg sírt...én meg pár alkalommal eljöttem, megnyugtattam, dúdoltam, elaludt… - magyaráztam, aztán megdörgöltem a tarkómat. - Bár maradhattam volna… - megköszörültem a torkom, majd elindultam a konyha felé.
-Mit szólnátok hozzá, ha én főznék? Ti meg nézzetek addig egy filmet… vagy… csinálhatnánk közössen… - javasoltam a konyhapultnál állva.

- 577 szó  // zene: Aláfestő zene //-
- ℤ -

Aegir, Katrine <<>> Aaron

Wash it all away
Wash the grime off my soul
I'll see another day
With pain I pay the toll
Wash it all away
Just wash it all away

« Zene; Make A Move»

A zene gyógyító hatása. Hát persze! Gondolhattam volna rá. Örültem, hogy a fiúk jól elvoltak egymással én próbáltam meghúzódni, csendben lenni amíg rendbe teszik a dolgokat egymás között. Ehhez nem kellettem én túlságosan, ők maguktól is eltudták mondani, hogy hol és mibe hibáztak. Mondjuk ezekre a hibákra csak fogni tudom a fejem, hogy mégis miért és hogyan történhettek és valószínűleg később sem fogom elfelejteni őket csak úgy. Nem akarom tudni miért csinálta ezeket a dolgokat Aaron, pedig egyszerűbb lenne, hogyha én is szembe néznék a dolgokkal és megérteném, ő is ugyanúgy vágyott az apja jelenlétére az életünkben, mint én és ezért nem tudom hibáztatni őt. Persze sajátos módon vonja fel magára mások figyelmét és szeretetét is, de attól még a fiam, bármilyen csirkefogó is legyen. Sosem akartam, hogy így kelljen látnom őt. Most mégis… Ha nem került volna ebbe a ramaty helyzetbe, most nem hallhatnám, hogy kétszer is apának szólítja az apját és az apja fiamnak őt. Jó persze Aegir részéről teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy ő képes lesz így tenni, na de Aaron. Ő engem is meglepett jó értelemben persze, legyen ilyen is ugyebár, ne csak a sok keserűség és fájdalom, amit akkor érzek, ha veszekedés van.
Igyekeztem nem rosszallóan forgatni a szemeimet, amikor Aegir arról számolt be, hogy ő ugyan titokban meglátogatta a fiamat még kiskorában, de erről egy szót sem szólt nekem eddig. Pedig kiskorában őt is elvittem a tengerhez, amikor annyira erősnek véltem, hogy egy sétától ne legyen beteg szegénykém. Ilyenkor mindig arról meséltem neki, hogy milyen nagy reményeim vannak vele kapcsolatban és milyen erős és ügyes lesz. De nem csak ő, hanem a bátyja is. Valószínűleg mindkettőjüknek ugyanazt mondtam vagy legalábbis hasonlót, mert tényleg ebben hittem és azt akartam, hogyha ők még nem is értik meg, egy nap majd elmondhatom nekik ezt. De az a nap sosem jött el, túlságosan nyálasan hatott volna és a fiúgyermekek, ezt amúgy is csak anyai gyengeségnek gondolták volna. Ám úgy gondolom, hogy esetleg ezek a szavak eljutottak hozzá. Hogy esetleg figyelt akkor. Valahonnan. Bárhonnan. Persze sosem adta jelét, a hullámokból pedig nem tudtam sokra következtetni.
Jó volt őket így látni, egy kicsit békességben a „vihar után”, egy kicsit nyugalmasan. Persze láttam, hogy Aaron-nak még egy kicsit pihennie kell, ezért nem is nagyon erőltettem, hogy megszólaljak. Inkább csak bólogattam és szavak nélkül is megértettem, hogy amit most mondanak, fogadnak, ígérnek egymásnak s, egy kicsit nekem, azt komolyan gondolják. Mégis, hogy zavarhattam volna meg ezt a csodás egymásra találást apa és fia között azzal, hogy belekotyogok a mondanivalójukba? Sehogy. Inkább hagytam, hogy a szavaim helyett a tetteim beszéljenek helyettem. Ezért amikor lehetőségem adódott rá csatlakoztam az ölelésükhöz. Tisztában voltam azzal, hogy ez Aaron minden vágya, hogy közös szülői ölelést kapjon, miután a sérüléseitől szenvedett, de ennyi „szenvedést” csak el tud viselni, azok után, ami történt.
- Szeretlek titeket és örülök, hogy végre vagy legalább egy ideig sikerült elásnotok a csatabárdot, de remélem holnap is emlékezni fogtok ezekre a szavakra, amit az imént elhangoztattatok. Már kezd egy kicsit sok lenni a folytonos civódás. – és még szépen fogalmaztam, amikor a civódás szót használtam. Újra megpusziltam Aaron homlokát, hogyha az ölelésnek vége volt, de akkor is, ha nem. Persze én szívesen maradtam még így egy kicsit, mert nem tagadom jól esett egy picit is úgy érezni, hogy mindig is egy család voltunk és ez volt a megszokott. Mégis, ha szükséges volt akkor teret akartam adni nekik. Aaron álma sem biztos az, hogy palacsinta legyen belőle, még akkor sem, ha eléggé kiérdemelte. Annyira azért nem szívesen látom őt szenvedni. Ha ő szenved és én tehetetlen vagyok közben, az nekem sem segít.
- Legközelebb ne ekkora nagy hülyeséget csináljatok, jó? Mert akkor haragudni fogok, nagyon. – próbáltam határozottnak tűnni, de ha ismernek, akkor tudják, hogy sokkal jobban szeretem őket ahhoz, hogy sokáig vagy nagyon megharagudjak rájuk. Ha pedig azt hiszik, hogy halálosan komolyan beszélek, mert ez a pillanat ezt követeli meg tőlem, akkor van egy kis szerencsém. Talán érnek valamit a szavaim, mondjuk tíz percnél tovább.

Zene: - •• Üzenet:     •• Szószám: ∞ ••

Aaron &Kat & Aegir

Csendben ültem mellette, figyeltem minden rezdülésére, ha kellett támogattam, ha kellett finoman visszatartottam, hogy ne kelhessen fel a kanapéról. Úgy éreztem, ezt kell tennem. Ez az apák dolga. Vigyázni a fiaikra, hogy ne érhesse őket bántódás, hogy biztonságban legyenek. Eddig csak távolról tehettem meg mindezt, vagy éppen titokban, apró kis figyelmeztetésekkel, de immár itt voltam. Itt, és nem szándékoztam elmenni sehová!
Annak ellenére sem, hogy olykor annyira kihozott a sodromból, hogy majdnem halál lett a vége, ami persze titok maradt, és, nos reméltem az is marad, mert vége lenne a szép időknek.
Mikor Kat meghozta a teát, segítettem felülni Aaron-nak, párnát tettem a háta mögé, majd bíztatón anyjára mosolyogtam, s szememből kiolvashatta, nem lesz baj.
A zene összeválogatásával sokat foglalatoskodtam, s igyekeztem olyanokat tenni a listára, amik részben nekem is segíteni szoktak, meg olyanokat is, amiket ő szeret. Főleg olyanokat. Kellett a nyugi zene.
Már egy ideje tisztában voltam vele, honnan ez a sok elfojtott harag, ám megtartottam magamnak. Majd talán egy alkalmas időpontban elmondom valakinek, de abban biztos voltam, hogy azokat a szarokat nem engedem tovább szedni a fiamnak, mert úgy sem segítenek semmit sem. Ezen nem. Ezen csak a gyakorlás segíthet.
Már épp szólni akartam, mikor megszólalt. Kedvesen elmosolyodtam, aztán finoma érintettem meg karját, mintha csak tartani segítenék a bögrét, aztán Aaron-ról Kat felé emeltem tekintetem, aztán megszólaltam.
- Nem tudsz olyat tenni, amivel ezt a döntést meghozzam. Nem hagyom többet el...- itt pillantottam Kat-re, aztán ismét fiamra. - Nem hagylak el. - hangom nyugodt volt, hisz minden a nyugalmat követelte meg. Csak azzal szüntethető meg benne a pánik, és terelhető a nyugalom útjára.
Ha nem egy rohadt erdő mellett lennénk, most kivinném a partra, hogy a víz közelében legyen. Nekem az mindig segíteni szokott. Visszaterel, és elviszi a haragom.
És akkor ismét kimondta… Apa, én pedig csak ott ültem, összeszorult torokkal, mint valami gyerek, aztán pislogtam párat. Láthatta mennyire jólesett ez a megszólítás, hisz alaposan megdolgoztam érte, hogy kiérdemeljem ezt a megszólítást. Ezt a címet.
-Majd ha jobban leszel, és akarod, akkor kiakadok… de ismerek egy remek szerelőt, aki helyrehozza… - mosolyodtam el, s egy cseppet meglepődtem, hogy mennyire nem érdekel a kocsi, pedig régóta rótta velem az utakat.
Szavai megleptek, ám még is örültem neki. Jó nem mondom, hogy nem fognak hiányozni az ugratások, és hogy nem nézek mindig alaposan a szekrényem mélyére, vajon akad e benne valami olyasmi, aminek semmi keresnivalója nincsen ott, de ezt nem vallanám be, ám ekkor folytatta tovább a mondandóját, és én nem vágtam közbe, helyette, csak elmosolyodtam, s igyekeztem nem elnevetni magam, mert pont az elevenébe tapintott a dolgoknak.
- Ez lett volna a dolgom mindig is. Mellettetek lenni… megmutatni mindent. Odin látja lelkem, ezt akartam mindig… - hangom elhalkult, s önkéntelenül is kicsúszott a számon, amit eddig csak Aaronnak mondtam el. - Úgy maradtam volna, mikor baba korodban meglestelek… maradni akartam, anyádat karjaimba zárni, és többet nem engedni el titeket… de akkor nem tehettem meg… de most… most már nem megyek sehová. Az életed része maradok Fiam… - elhallgattam, majd Kat-re emeltem tekintetem, s egy darabig figyeltem a reakcióit, vajon mit szól majd az egészhez. Maradni akartam. Részelenni a továbbiaknak, és nem elvesztegetni az időt. Maradni, és véglegessé tenni az egészet. Maradni, hogy minden olyan legyen, mint amilyennek lennie kellene.
Zsebembe nyúltam, majd elővettem az apró képet, és Aaron elé tettem, közben felharsant az újabb dal.
-Szükségem van rátok… mindannyiótokra. - hangom halkan csengett, s legszívesebben szorosan magamhoz öleltem volna, de a tea útban volt, szóval némi gondolkodás után, fogtam az itókát, kivettem a kezéből, majd karjaimba zártam fiamat, s ha Kat hajlandó volt rá, hát nyújtottam a kezem, és ha elfogadta, akkor odahúztam, hogy csatlakozzon az öleléshez, és ő Aaront a háta felől ölelje, én pedig közben lehunytam a szemem, s igyekeztem erősnek maradni, és nem kiengedni azt a bujkáló könnycseppet a nyilvánosság elé.

- 577 szó  // zene: Aláfestő zene //-
- ℤ -

Aegir, Katrine <<>> Aaron

Wash it all away
Wash the grime off my soul
I'll see another day
With pain I pay the toll
Wash it all away
Just wash it all away

« Zene; Make A Move»

Nem tudom, hogy mit tegyek ezt aláírom és egy kicsit kétségbe is vagyok esve. De mindenre felkészülve tettem, amit tennem kellett. Hogyha szükséges volt akkor hívtam a mentőt, de ha nem akkor későbbre hagytam a telefonálást. Aggódom Aaronért, persze és egyelőre nem igazán tudom elképzelni miként tud segíteni rajta a víz, de ha Aegirre pillantok akkor úgy érzem neki megvannak a válaszai erre. Nem kérdezek rá hangosan, hogy mi fog történni most, úgyis a szemtanúja leszek, nem kell elmagyarázni.
- Minden rendben lesz Aaron, ne aggódj. – legalábbis reméltem, hogy így lesz. Még mindig nehezen vette a levegőt, de amint Aegirhez került a víz, már akcióba is lendült. Sosem gondoltam volna, hogy ilyesminek a szemtanúja lehetek. Persze zavart, hogy ez történt, de most az volt a fontos, hogy ő rendbe jöjjön. Megdorgálni azután is ráér, hogy jobban van, már ha a nagy ijedtségtől az eszembe marad.
Csendben végig hallgatom, amit mond, hagyom, hogy befejezze, nem szólok közbe, valószínűleg csak felhergelném vele amiért nem vártam meg a bűnei felsorolásának a végét. Aaronról Aegirre pillantok. Nem tudom hogyan üzenhetném felé azt, hogy ezt majd ketten elrendezzük és ne nehezteljen a fiúnkra, amiért ezt tette.
Még mindig nem tudom megérteni, hogy miért piszkálja folyton az apját. Ha valakinek ezt kellene tennie vele, akkor az én vagyok. De nem teszik így. Nem voltak nehézségeim, amivel nem tudtam volna megbirkózni miközben felneveltem őket. Ha lettek volna, akkor lenne miért hibáztatnom őt, de nem teszek így. Persze ha mellettünk lett volna, akkor most biztos jobban bírnák őt a fiúk, de Aegirnek megvan a tehetsége hozzá, hogy belopja magát az emberek szívébe. Nem tudom hogyan csinálja.
- Rendben, hozok egy teát. – magára hagyom őket és a konyhában előszedek egy teásbögrét s, vizet kezdek el forralni hozzá. Amíg fő addig a teásfiltert is megtalálom a polcon és leveszem a pultra. Amint felforrt a víz a bögrébe csepegtetek egy kevéske mézet, beleteszem a teafiltert és ráöntöm a vizet is. Egy kiskanállal elkavarom a teát, majd, amikor úgy látszik, hogy eléggé összekavarodott benne a méz is, akkor fogom és odamegyek vele a fiúkhoz.
- Levendulás, idd csak meg szépen, de vigyázz vele, mert még forró egy kicsit. – átadnám Aaronnak, de nem tudom, hogy mennyire sikerült rendbe hozni őt, ezért még egy kicsit bizonytalanul nyújtom felé a bögrét. Látszik rajta, hogy sokat szenvedett és az is igaz, hogy fogalmam sincs most mit tegyek. Ha egy egyszerű horzsolásról lett volna szó a térdén akkor nem lennék ennyire nyugtalan én sem. De nem csak egy horzsolásról volt szó, abból, amit megtudtam tőle.

Zene: - •• Üzenet:     •• Szószám: ∞ ••

Aaron &Kat & Aegir

Az aggodalom nem hagy menekülőt. Nem enged messze menni, s egyre jobban a markában tart, miközben fiam a mellkasát szorongatja, majd a kezemre is rámarkol. Elfog az érzés, hogy talán elveszítem, és nem úszta meg néhány karcolással az egész kalamajkát.
Nem akartam magára hagyni, így Kat-et kértem meg arra, mennyen ki a kocsijához, és hozza be belőle a tengervizes palackot.
-Nem fogsz meghalni! Nem hagyom! - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, mert ha itt nekem felmeri dobni a talpát, akkor szétrúgom a seggét! Persze akkor már hiába tennék bármit is, nem segítenék vele semmit sem, szóval próbáltam elterelni a gondolatait, hogy megnyugodhasson, és egyenletesen vegye a levegőt. Még egy zenét is betettem, és énekeltem pár sort belőle, és nem is tudom mit vártam, de valahol talán azt reméltem, hogy kellőképpen eltudom terelni a figyelmét, ezzel a számára utálatos dallal.
Elnevettem magam, bár ez nem az a fajta nevetés volt, amit vidáman követ el az ember. Inkább az a fajta, ami az embernek kínjában csúszik ki a száján.
-Épp azért választottam. - feleltem, és direkt hangosítottam rajta, csakhogy a figyelme továbbra is arrafelé terelődjön. - Minden megjavul. - helyeseltem, s mikor beletúrt a hajába, és feltűnővé vált a vér a kezét, s meghallottam az anyja lépteit, már nyújtottam is felé a kezem, hogy elvegyem a palackot.
- Tudom… - bólintottam, s közben nyitottam ki a palackot, hogy a víz segítségével helyrehozzam, az esetleges sérüléseket. - Tudom Aaron… tudom… - csitítón szóltam, miközben Kat-re emeltem tekintetem, aztán nekikezdtem a dolgomnak. Annak, amit meg kellett tennem. A vízet ráöntöttem a fejére, legalábbis egy részét, majd gyógyítani kezdtem, mígnem a sérülése lassan semmivé vált, s külső szemlélő számára ott soha nem éktelenkedett volna egy seb, majd haladtam tovább a gyógyítással.
Igaz egyszerűbb lett volna bevinni a tengerbe, de mivel egy kicseszett erdő mellett volt a ház, így annyira nem volt egyszerű dolgom, szóval maradt a palack, és tartalmának gyógyító ereje. Már épp szólni akartam, s kérdezni, hol érez fájdalmat, s fáj e még valahol, mikor kimondta…. Apa... Apának hívott.
Igaz nem nekem mondta, csak egyszerűen kimondta, s lehet az egész csak egy nyelvbotlás volt, de akkor is kimondta.
Kat-re emeltem tekintetem, aztán megköszörültem a torkom, s mikor ismét mellkasába kapaszkodott, hát tovább folytattam a gyógyítást, hogy aztán minden helyreálljon benne odabent. Persze a trauma okozta elme kínjaival kezdeni nemsokmindent lehetett. Azt a víz sem gyógyítja, de a testi sérülésektől megszabadítottam.
- Gyere… felteszlek a kanapéra… próbáld hosszan venni a levegőt Fiam! Vigyázok rád... Vigyázunk... - dörmögtem, miközben felkeltem, könnyedén karjaimba fogtam, aztán a kanapéhoz sétáltam vele, és letettem oda.- Kat, csinálnál neki egy teát? - emeltem rá tekintetem, s én magam letelepedtem a kis asztalra. - Ne kellj fel! Pihenj! Lazíts! - közben a szám véget ért, s némi szünet után  a következő dal. Tudtam, hogy ezt szereti, s lassan talán én magam is megkedvelem. Elvégre egy nagyon jól összerakott dalról volt szó.
Aggodalom ott csillogott tekintetemben, azonban még is nyugodt maradtam, hisz megtettem mindent a gyógyulásáért, s a vizet is felszárítottam róla, miközben a zene hangosan lengte körbe a nappalit.

- 577 szó  // zene: Aláfestő zene //-
- ℤ -

Aegir, Katrine <<>> Aaron

Wash it all away
Wash the grime off my soul
I'll see another day
With pain I pay the toll
Wash it all away
Just wash it all away

« Zene; Make A Move»

Aaron & Aegir