Anywhere you, anywhere you are

Ane 'n' Rune

I'm good at keepin' my distance
I know that you're the feelin' I'm missing
You know that I hate to admit it
But everything means nothin' if I can't have you

Mivel tekintetem eléggé kipuhatolózza, hogy megsütötte-e magát a kávéval, amit mondok, már tényleg csak azért van, hogy ne álljak bambán előtte, amiért legszívesebben már pillantásommal tovább vetkőztetném őt, hiába mondja a józan eszem, hogy vegyek már vissza... nem olyan egyszerű az, mikor mióta ismerem, egy apró mosolyával elvarázsol, és ez ekkor sem hat másképp, ha évek óta nem találkoztunk, és ha bőven lenne mit megbeszélnünk. Sosem lesz közömbös számomra egy pillanatra sem, ebben teljesen biztos vagyok..
- Biztos kijön majd belőle valahogy, milyen anyag? Pamut, vagy kötött? Ha kicsit jobban műszálas akkor... - magyarázom mint akit köteleznek rá, de végül elhallgatok, lelövöm magam, inkább lehajtom valamennyire fejem, szemeim dörzsölöm, de azért hozzáteszem: akkor könnyebben kijön... - morgolódom végére, hát nem biztos, hogy jelen helyzetben a mosási gondokba kellene belelovalnom magam, de úgy ver a szívem, hogy csoda, hogy egyáltalán csöndben tudok maradni. Amúgy is, szerintem a 'kedvenc' szó jutott el hozzám igazán, kedvenc felsőt meg meg kell menteni, nem?! De aztán, hogy le is hajol felvenni azt az áldott inget, hát hab a tortán.. Vagy inkább azon a cseresznye... vagy a csokidara. Már mindennek a teteje! Az előbbi szóáradat helyett inkább még a levegő is bennakadna legszívesebben, noha arra még sikerül reagálnom, hogy visszahozza az inget, utána már.. nem sok kell, hogy inkább elinduljak felé. Egyszerűen vonz, még ha másra is próbálok gondolni, muszáj kapnom belőle, különben megőrülök, teste apró jelei beindították ezeket a gondolatokat, és már nem eresztenek. Ha egy pillanatra azt látnám, vagy érezném rajta, hogy gyűlöl, hozzá se szóljak, hozzá se érjek, ha nagyon fájna is, de hátrálnék, a világból kiszégyellném magam, de... de ez nincs így. Még azt is imádom, ahogy nevemet sóhajtja, élvezettel szívom be bódító illatát, hogy aztán alig pár pillanat alatt már bőrét csókoljam, érintsem, szeretgessem... Hamarosan pedig tarkómon érzem meg kis kezét, ujjai simítását, na meg jobbomon iránymutatását, ami egyáltalán nincs ellenemre, sőt . . ahogy öléhez érek, simítok is rajta erősebben, persze csak nadrágon át, egyelőre. Kérdésén nagyon halkan belenevetek a csókokba, mert tudom, mit jelent, mit jelentett, és azt is tudom, érteni fogja, amit felelek rá, miközben szeretgető kezeimet ezúttal inkább csak szorosan köré fonom; jobbom mellkasán fonódik át, míg balom valamivel lentebb, hogy magamhoz tudjam őt szorítani ahogy hozzám dörgölőzik.
- De, és éppen zuhanyozni akartam. - válaszolom, mintha csak azt mondanám ezzel, igen, tartson velem, szeretném... ó hogyne szeretném.. Nyelek egy nagyot, kihúzom magam miközben elengedem őt, de azzal együtt fordítom is lágyan magam felé, majd ha már egészen velem szemben van, arcát két kezembe fogom, cirógatom, homlokomat pedig övének döntöm, orrommal néha piszézem, mintha minden porcikámmal bújni szeretnék hozzá. Hosszú másodpercekig tartom őt így, mert bár vágyom rá mindennél jobban, sokkal jobban szeretem közben, és sokkal jobban hiányzott is, ezt pedig szavak nélkül most így tudom csak kifejezni, még ha közelébe sincs az elégnek.. Ez után hajolok picit jobban, illetve emelem arcát, hogy puha ajkait csókolhassam meg végre, amikről annyit álmodoztam az elmúlt években, azt gondolva, hogy soha többet nem ízlelhetem őket.. úgyhogy nem sietem el az újbóli találkozást, kiélvezem minden pillanatát, ahogy újra és újra megcsókolom őt, az én drága istennőmet, mintha nem lenne holnap. Ha Ane nem gondolja máshogy, mert hát tudom én, hogy nem szeret várni, én most mégis váratom - csak valamennyi idő után engedem el arcát, hogy kezeit fogjam meg, remélem már nem szorongatja az inget, ekkor már mindenképp hagyja a francba, hiszen számhoz emelem mindkét mancsát, sűrű puszikkal illetem ujjait, kézfejét, ahol érem, mert szeretem és tisztelem őt, és ezt akarom, hogy tudja. Az utolsó érintésnél még kezeit számnál tartom, de szerelmes tekintetem már övét keresi, arcát fürkészi, gyönyörködök benne boldogan, és csak eztán teszem kis kezeit kulcscsontjaimra, amiből ismerős lehet neki, hogy felvenni szeretném éppen, szóval nem árt kapaszkodnia. Ha ez megvan, combjai alá nyúlok, hogy egyszerűen magamra kapjam őt, miközben tekintetét el sem engedem, megszereztem, enyém, nem adom... kezeim pedig fenekénél tartják őt. Újra csókját kérem, egészen a fürdőig kapni szeretnék belőle, csak néha pillantok ki az útra előttünk, majd nyitom az ajtót odaérve, de ekkor már érezhetően hevesebben csókolom őt, szinte sietve nyúltam a kilincsért, és ekképpen is teszem le magam elé már a kabin mellett állva. Félúton valahol sietős lett a helyzet... Ahogy földet érnek lábai, már tolom is a kabin üvegének, ajkait falva, majd arcát, nyakát csókolva, kezeim pedig már a farmer gombjával vesznek össze, majd a cipzárral, és már tolom is lentebb rajta a fehérneművel együtt egy finom, mégis határozott mozdulattal, csak annyira, hogy jobbom kényelmesen öléhez férjen. Már attól a csókba nyögök halkan, hogy érzem mennyire vágyakozik, balom újra arcát érinti ahogy csókolom őt, miközben érzékeny ölén simítok puhán párat, majd ha kell, még tolok picit ruháján, de muszáj annyira combjai közé furakodnom, hogy egy ujjam belé veszhessen, lassabb tempóval, de mélyen kényeztetve őt egy rövid ideig.

| the house 1 & 2 | outfit |

3

XXX SZÓ // @Rune Akselsen

Anywhere you, anywhere you are

Ane 'n' Rune

I'm good at keepin' my distance
I know that you're the feelin' I'm missing
You know that I hate to admit it
But everything means nothin' if I can't have you

Nem számítottam rá, hogy mikor legközelebb látom őt, éppen egy szál melltartóban fog állni a hálószobánkban - mármint ugye csak felső ruházatát nézve -, így mikor megtapad rajta pillantásom... azonnal össze is kuszál minden józan gondolatot bennem. Egyszerűen nem bírom nem megnézni őt, még ha gyorsan végigfuttatva is rajta tekintetem, bőre látványa annyi emléket elém vetít hirtelen, hogy alig bírok el velük, ezért is makogok össze-vissza, mint egy hülye kamasz aki először lát nőt életében. Pedig már sokadszor látom őt így... meg ígyebbül, is láttam már, és bár igaz, minden egyes alkalommal elvette az eszem régebben is, ennyi év elteltével még inkább megdobogtatja a szívem. Meg az eszem. A fantáziám. Végem... Szóval bár kilépek az ajtón, pár pillanat és már vissza is fordulok egy hülye kérdéssel, igazából csak muszáj hozzászólnom, mondanom neki valamit, akármit. Lassacskán az is eljut az agyamig, hogy ahogy beléptem, épp hátradobott egy inget, ezzel tetézve az elém táruló gyönyörű látványt, nem csoda, ha eddig csak most jutnak el a gondolataim!
Ahogy ő válaszol, én alig észrevehetően, de egyre jobban mosolygok, mert már-már úgy érzem, mintha minden normális lenne éppen, melengeti lelkem minden hangja, ajkainak mozdulása, tekintete... el nem tudnám mondani, mennyire hiányzott. Minden porcikája.. öt év után először végre úgy érzem, jó helyen vagyok, még ha nem is olyan a kapcsolatunk, mint volt. Csodáló, szerelemmel teli tekintetem elengedi övét egy rövid időre, ismét bőrén táncol, mi közben libabőrössé vált, én pedig lassan, éppenhogy befordítom alsó ajkam fogammal, szinte már fájón ráharapva ahogy tudatosul bennem pillanatról pillanatra, hogy ez mit jelent. Vagyis mit jelentett... jelent?
- Remélem nem sütötted meg magad. - emelem vissza szemeibe tekintetem, szavaim puhák, és bár sejtem a választ, muszáj mondanom valamit, megint. Na meg nyelnem is egyet ahogy elfordul, így, hogy nem lát, már "rossz érzés" nélkül legeltethetem rajta barna tekintetem, ahogy lehajol az ingért, még levegőért is hirtelen kapok orromon.
- óh, jó, persze... Ahm. Nálad is maradhat, ha .. szeretnéd. - bólintok is hozzá, noha nem látja, talán inkább megszólalnom se kéne, mert legszívesebben azt mondanám, el se vigye, el se menjen, maradjon itt... akkor visszahozni sem kell. Legyen úgy minden, ahogy volt, legyen itt nekem, hagy legyek itt neki.. ettől pedig elönti mellkasom egy meleg érzés, ami kezet fog felgyorsult szívverésemmel, hogy itt áll előttem életem szerelme, az én istennőm, akihez annyira lökdösne minden porcikám, hogy megérintsem, hogy az már őrjítő kezd lenni. Pár hosszú másodperc után végül engedek is az érzésnek, noha lassan engedem el az eddig 'biztonságot nyújtó' ajtót, és lépek Ane mögé, hogy újabb pár tétova másodperc elteltével hozzá is érjek végre, ne csak az auráját taperoljam... mint aki nem mer hozzáérni. Jobbom derekára simul a lehető legpuhábban, míg balom hátára-vállára teszem, illetve csak ujjaim hegyével cirógatom forró bőrét, miközben minden pillanatban azt figyelem, megtehetem-e egyáltalán, vagy mindjárt elzavar, vagy... Tényleg elveszi az eszem. A közelsége, az illata, a bőre, mindene..
Ha enged, úgy cirógatásom egyre nagyobb területen érinti őt, közelebb is lépek picivel, hogy hátához simuljak, kezem is derekáról hasára kúszik, fejem puha hajára hajtom, tekintetem szerintem mondanom sem kell, merre kószál így fentről... A cirógatás pedig szintet lép, melltartója pántjába akasztom ujjam, hogy lassan simítsam le vállán, ahogy pedig teljesen szabaddá válik finom bőre, ráhajolok pár apró pusziért. Minden mozdulatom lassú, furán érződik de már-már ismerkedő, ahogy ajkaim válláról nyakára haladnak lágyan, kezem pedig, mi eddig cirógatta őt, előre simul vállához, kulcscsontjához, majd lefele halad, eleinte csak egy ujjammal lerajzolva melle vonalát középen, majd oldala irányába, míg végül egészen kezembe veszem a puha formát, lágyan masszírozva rajta egyelőre az anyagon keresztül csupán. Ezzel együtt persze hasánál is bőrére marnak ujjaim, még szemem is belehunyom az érzésbe, és az ölelésén is szorítok egy pillanatra, ahogy a puszik is csókká válnak, finom nyakát ízlelgetve néha nyelvemmel is, aprókat szusszantva minden egyes érintés nyomán. Annyira szeretem.. és bár évek teltek el külön, még mindig úgy vágyom rá, mintha egy pillanatot sem töltöttem volna el nélküle, ez sosem fog elmúlni, teljesen magához láncolt, szinte szomjazom a közelségét.. őt magát.

| the house 1 & 2 | outfit |

2

XXX SZÓ // @Rune Akselsen

Anywhere you, anywhere you are

Ane 'n' Rune

I'm good at keepin' my distance
I know that you're the feelin' I'm missing
You know that I hate to admit it
But everything means nothin' if I can't have you

Érzem, vagyis éreztem, hogy jót tesz a beszélgetés nagyanyuval, hiába mondtam többet, mint eddig szerettem volna, és hiába tartottam egy kicsit attól, hogy amiatt ami történt, majd más véleménnyel lesz rólam.. a család az család. Mindig feldob velük lenni, és itt az ideje talán, hogy legalább ő, no meg legalább anyu tudja, mi is a helyzet a házasságomban. Utóbbihoz még össze kell szednem a bátorságom, deh.. ha valamit megteszel, legyél büszke rá, de legalábbis ne tagadd, nem? Hát büszke nem vagyok... nagyon nem, sőt. De ha tagadom sem válik semmissé, hiszen pont azt bántottam vele, aki a világom volt, és lenne is a mai napig szívem szerint.. Megígértem magamnak, hogy helyrehozom, akármi is kell hozzá, nem akarok már így éldegélni tovább, hogy minden gondolatom körülötte forog, egyre jobban, hiába mondják, hogy idővel múlik minden érzés. Ez nem...
Arra is rá kellene vegyem magam, hogy a rendelő felé dugjam az orrom, ami bizonyára tökéletesen működik nélkülem is, Ane miatt, de egyszerűen még nem sikerült, látni is akarom, de tartok is a találkozástól, minden érzelem és gondolat olyan vegyesen kavarog bennem, mintha legalábbis nem a házhuszonöt éve feleségemről lenne szó... olyan hosszúnak tűnt ez az öt év. Ebben a házban meg főleg nehéz, mert bár imádom minden pontját, minden apró milliméterét, pont az hiányzik belőle, aki miatt megszerettem egykor, így viszont csak az emlékek sejlenek fel előttem lépten-nyomon, akárhová pillantok vagy akárhol állok meg egy szösszenetre, és ez kimerít. De akkor se akartam máshová menni... Ez, a mi otthonunk. Még ha most egyedül is járom nap mint nap.. Órákon át képes lennék bámulni a ruhái hűlt helyét, a szekrényt, amin az ékszeres doboza díszelgett, a dísztárgyakat, a növényeket, mindent, amit hozzá tudok kötni emlékképekkel, de még a kötött takarót is plüssként ölelgetem, mert emlékszek, ő akarta annyira, hogy ilyet vegyünk, mert mennyire szép...
Éppen ezért nem is mindig egyszerű itthon lenni, így a reggeli futást is egyre korábbi időpontra datálom néha, vagy többször megyek, menekülök... majd visszatalálok. Ahogy most is, ma is, már vagy egy órája elindultam, mire végre hajlandó vagyok arra a járdára kanyarodni, ami hazavisz, noha az ajtóhoz érve azonnal megtorpanok. Nem lehet... vagy mégis? Idejönne? De... hát az csak feltűnt neki, hogy a cuccaim itt-ott hevernek, vagy.. nem kerülné csak azért a helyet, hogy ne találkozzunk véletlenül se? Pár végtelennek tűnő pillanatig azért vacillálok, mi lenne a jó döntés, a vezeték nélküli fülhallgatókat kezembe veszem, most már ne rejtsen el a zene a világ elől, majd balom a kilincsre nyomódik, és bár szívem majd kiugrik a helyéről - már nem igazán a futás miatt -, nem tétován lépek be, egyszerűen csak kíváncsian. Csukom magam mögött az ajtót, még neki is dőlök picit, tekintetem sehol se leli őt, a torkom meg már szorít is, hogy bizony a ház valamelyik pontján mindenképp szembe fog jönni... és még mindig, amennyire örülök, annyira tartok is az egésztől. Leveszem a cipőm, elindulok, leteszem a nappaliban lévő asztalra a fülhallgatót, a telefont, a kulcsaimat, a pulcsimból is kibújok, ami a kanapé karfájára kerül, majd úgy igazgatom a pólóm, a hajam, és tördelem az ujjaim, mintha legalábbis az számítana most a leginkább... mély levegő, kifúj, indulj tovább! Az egybenyitott térnek köszönhetően csak a fürdőszobáról kell meggyőződnöm, hogy nincs ott, de mire az ajtóhoz érnék, már fentről hallok neszezést, így fel is ballagok a lépcsőn, hogy a háló fele induljak először - mivel az van legközelebb a lépcsőhöz -.
- Ane? - ejtem nevét puhán, valamivel hangosabban, igazából teljesen fölöslegesen, mert én tudom, hogy ő az, ő is érezheti, hogy én vagyok..... de mégis, mintha szólni szeretnék, hogy itt vagyok. Bentebb nyitom az ajtót, belépek tekintetemet körbehordozva a szobán, és amikor megállapodik rajta.... mármint .. hát először is arcán, de szemeimet vonzza bőrének látványa, így végig is szalad rajta pillantásom hirtelen, mielőtt torkomat megköszörülve, sűrű-apró pislogásokkal találnék vissza a kék szempárhoz.
- bocsi, én ... ahm.. - nézek rá kissé még a látványa hatása alatt elvarázsolva szinte, még mindig az ajtót taperolva egyébként, majd egyik kezemmel mutatok is kifele rajta, előrejelelve, hogy kifelé készülök egyébként.
- kint leszek, ha .. szóval kint leszek. - habogom össze, majd még bólintok is egyet egy 'igen' szócskával, miközben ténylegesen kifordulok az ajtón. Mi a franc, azért láttam már melltartóban párszor, jó, nem így, nem ennyi idő után, de ... De aztán visszafordulok, és vissza is lépek, hogy újra benézzek az ajtón.
- Egyébként miért nincs rajtad felső? - bukik ki belőlem a kérdés, mintha legalábbis ez lenne a legfontosabb részlet az egész momentumban.
- Mármint... nem baj, hogy nincs, mármint.. nem úgy értem, csak.. - te jó ég, maradjak már csöndben... inkább megdörzsölöm orrnyergem, és veszek egy nagy levegőt.

| the house 1 & 2 | outfit |

1

XXX SZÓ // @Rune Akselsen