to: Hrooar

Out of my head // Május közepe

- Tudod, hogy nem fogok Osloban maradni. - szólaltam meg halkan, kezemmel az ajtó ablakához könyökölve, kezemmel a fejemet támasztva. Olyan szorosan ültem az ajtóhoz, amennyire csak lehetett, minél távolabb tőle.
- Majd meggondolod magad. Hiányoznál anyádnak, és nekem is. - kiráz a hideg a szavaira. A gyomrom szinte felfordul, és nem azért, mert anyámnak hiányoznék, hanem azért, mert tudom, hogy neki miért.
- Nem fogok tudni eljárni az edzésekre. - sokaszorra ellenkezek, és látom, hogy most már kezdem őt idegesíteni. Összepréseli a száját, és idegesebben tolja feljebb az indexet a kanyarhoz.
- Majd megoldod. - ez már inkább parancs, mint kérés. Elhúzva a számat fordítom el a fejemet. A bandás dolog óta sokkal rövidebb a póráz, és egyszer már kijelentette, hogyha nem találok magamnak normális elfoglaltságot iskola és lefekvés között, majd ő talál nekem. Gondolhatott volna sokkal rosszabbra is, de mivel anyám is jelen volt, ezúttal nem gondoltam rosszra. Legalább is tudom, hogy akkor nem arra gondolt.
Az egyetem parkolójában megállva kiszállok a kocsiból. Kellemetlen, hogy pont ő kísér be, mintha nem tudnám magamtól is megkeresni a megfelelő termet, de sajnos nincs választásom. Hoz és visz, ahogy ő mondta, és anya ennek még örült is.
Kellő távolságot tartva tőle sétálunk be az épületbe, és keressük meg a tornatermet, ahol elvileg már telefonon megbeszélte az edzővel, hogy érkezünk. Persze most is folyik két csapat között egy baráti, iskolán belüli mérkőzés, úgy hogy türelmesen megállunk a szélen, és várakozunk, hogy vagy vége legyen, vagy szünet. Én még le is ülök a nézőtér egyik padjára, míg ő türelmesen álldogál. Hamarosan úgy tűnik, észre is vesz minket a szélen látható fiatalember, és a sípszó után elindul hozzánk. Felállok - mert jó modorra tanítottak -, és némán, kedvetlenül figyelem, ahogy az edző közelebb sétál. Kinézetre nem tűnik edző korúnak, legalább is azt képzeltem, hogy majd egy ötvenes pocakos pasas fog majd dirigálni, de inkább néz ki úgy, mint aki még az egyetemen tanul és nyomul a végzős csajok után.
- Hrooar Anders, ha nem tévedek? Üdvözlöm. Edvard Bjørheim vagyok, velem beszélt telefonon. - nyújt kezet a szörnyeteg, majd ha kezet fogott vele a férfi, ha nem, felém eső kezét a vállamra teszi, amitől megfeszülök egy kissé, de az arcomra egy gyenge mosolyt varázsolok, amikor rám hárítja a figyelmet.
- Ő pedig Cassiopeia Sund-Kusken, ő lenne a leendő csapattag. - mutat be, mire magam is kezet nyújtok, és ha elfogadja, kezet rázok vele.
- Örvendek. - üdvözlöm halkan, láthatóan nélkülözve a lelkességet, aztán ha kezet fogott és ha elengedett, a kezemmel megigazítom a táskám pántját a vállamon, ezzel "véletlenül" lesöpörve a mostohám kezét rólam.