A gyerekeit mindig óvni fogja egy édesanya. Én is a mai napig védem őt, akár csak szavakkal is, pedig nincs szüksége rá. Már rég felnőtt. Teljesen jól elboldogul egyedül is. De a gyerekem és ez sosem fog változni. De erről nem tudok vele beszélni. Kissé meglepő lenne a számára, ha közölném neki, hogy van egy több száz éves fiam… Nem… Majd, ha végre nem kell titkolóznom előtte, akkor elmondom majd, vagy apa… Ha eddig nem mondta volna el, hogy ő már nagypapa.
- Biztos szép hely. De majd akkor elmondom az őszinte véleményem róla.-Mondjuk én még nem lelkesedtem ennyire egy helyért sem, de ha ő ennyire szereti rossz biztos nem lehet. Én is szeretem az édességet és ha lesz forrócsokijuk biztos kérek majd egy nagy bögrével.
Ebéd után olyan érzésem van, hogy az idő még lassabban telik mégis az utolsó pillanatba veszem észre, hogy már rég el kellene indulnom. Túlságosan is belemerültem a munkába. Kapkodva szedem össze a holmim, kapcsolok ki mindenféle gépet és hagyom magam mögött a szobát, hogy ismét találkozhassak Kattel. Apa ezt még visszakapod tőlem, de duplán, vagy triplán!
-Szia. Bocsi, egy kicsit megfeledkeztem az időről. De mehetünk, ha te is készen állsz.-Mosolygok rá kedvesen, majd el is indulok kifelé és hagyom hadd mutassa ő az utat.
-Milyen volt a délután? Számomra iszonyatosan lassan telt az idő. Pedig félre ne érts, szeretem a munkám, de néha legszívesebben máshol lennék… Vagy nem is tudom… Biztos volt veled is ilyen, mikor érezted, hogy bármit csinálsz egyszerűen nem találod abban a pillanatban a helyed és máshol akarnál lenni.-És remélem azt sem érti félre, hogy az ő társasága teher lenne a számomra. Persze nehéz mellette úgy viselkedni, mint aki nem tudja ki is ő és titkolózni arról, hogy ki vagyok én igazából. De kedves nő és jó vele beszélgetni, meg legalább jobban megismerem és hátha jobban megértem, hogy apám miért is szereti annyira. Miben más, mint anya….

Most mondhatnám neki, hogy minden rendben lesz vele. Mondhatnám, hogy a fia jól van és Aegir jól bánik vele. Mondjuk tény nem ismertem, hogy milyen volt előtte és biztosan sok mindent nem is mondtak még el róla, de rendes srácnak tűnik. Kicsit bolondos, de az apja is ilyen. Szerintem semmi gond nem lesz vele. De ha most ezt mind elmondanám neki vagy őrültnek gondolna, vagy valami kukkolónak. Azt hiszem egyik helyzetben sem járnék jól.
-Mindennek eljön a maga ideje.-Nézek rá bíztatóan. Na jó azért nem ölelem meg. Azt még akkor sem tenném meg, ha tudná, hogy ki vagyok. Ennyire nem vagyok érzelgős típus.
-Erről nem tudok még nyilatkozni. Szülőkkel sem volt dolgom, de ilyen szempontból a tanárokkal sem.-Oké van egy fiam, de őt nem járattam halandó iskolába. Szóval nem tudom milyenek is lehetnek az ilyen szülőik. De szerintem nem is fogom megtudni, ha csak nem mesél még róluk. Bár hangjából ítélve úgy érzem nem éppen egy vidám program.
-Nem is kell. Néha tényleg szükség van rájuk.-De ilyen gyakran és ilyen felesleges témákról. No, de milyen jogon szólom le én ezeket a megbeszéléseket. Én nem akarnék egy ekkora intézményt vezetni. Bőven elég az a pozíció ahol vagyok… Nah meg mellette az, hogy isten vagyok. Az is nagy felelősséggel jár. Főleg ebben a családban.
-Nem, nem ismerős a neve. Legalább megismerek egy újat… Mikor azt hinné az ember, hogy már mindegyik cukrászdát ismeri a városban ki kell derüljön, hogy nem. Még mindig vannak olyan helyek, amiknek a süteményeit nem kóstolta még. Múlt héten is belefutottam egy ilyen helybe. Oké mondjuk nem volt a legfinomabb, de nehéz időkben az is lecsúszik.-Msolyodom el. Az ebéd nagyon jól esett. Le is teszem a villám, majd a maradék vizemet is kiiszom a poharamból. Most túl sok kedvem nincs visszamászni a laborba, de úgy érzem muszáj lesz még foglalkoznom vele.
-Te mikor végzel?-Kérdezem meg tőle, hisz nem ártana akkor úgy időzítenem nekem is a munkát, ha együtt szeretnénk elmenni sütizni. Ha választ kapok a kérdésemre egy köszönöm kíséretében elköszönök tőle, a tálcámat annak a gyűjtőhelyére teszem, majd vissza is vonulok. Megpróbálok még haladni a munkával az óra előtt. Utána szerintem már semmi kedvem nem lesz ismét leülni a gép elé. Így ebbe a két órába kell belezsúfolnom, amit csak lehet.

-A fiad? Mikor fog ide járni? Mondjuk ettől függetlenül nem biztos, hogy tanítani fogom. Nem éppen a legnépszerűbb szak, ahová tartoznak az óráim… Sajnos. -De nem szomorodom el miatta. Legalább kevesebb diákkal kell foglalkoznunk. Jobban meg lehet őket ismerni, nem úgy, mint a tucat szakoknál. Szóval nincs okom panaszkodni. Nem is lenne több időm az egyetemen tanítani. Nem akarom hanyagolni a kutatásainkat sem.
-Amúgy úgy hallottam sok gyerek az egyetem ideje alatt megkomolyodik, hisz ott már sokkal nagyobb a tét. De lehet látni is egy-két diákon, hogy az első napján még egy nagyképű kis suhanc, de a végére már kész felnőtt. Szóval lehet a te fiad is itt érik be teljesen.-Apámat ismerve biztosan nem engedi, hogy a fiából valami kis suhanc legyen, aki az utcákat rója. Biztosan szigorú lesz vele, ha már nem az. Inkább Katből nézem ki, hogy ő játssza a jó zsaru szerepét.
-Mondjuk legjobb lenne, ha meg sem tartanák, de ne legyek telhetetlen mi?-Mosolyodom el halványan, majd kicsit elmerengek a gondolataimban. Jobb dolgom is lenne, mint részt venni ilyen ostobaságokon, de hát ha ez teszi boldoggá a dékánt, hát legyen. Kibírom azt az egy-két órát.
Nem kicsit lepődőm meg, mikor elhív, hogy tartsak vele a kávézóba sütizgetni. Őszintén szólva túl sok kedvem nincs hozzá és nem miatta. Egyszerűen nagyon fárasztó úgy tenni, mint aki nem tudja, hogy ki is ő, hogy ő apa új élettársa… Szóval ez az egész helyzet nagyon furcsa, de továbbra sem érzem azt, hogy nekem kellene beavatnom őt az igazságba.
Inkább lassan rágom meg a falatot a számban, hogy legyen időm átgondolni az „ajánlatot”.
-Benne vagyok.-Bólintok egyet végül. Apa sokkal tartozik nekem, nagyon sokkal. És nem kell aggódni, ezt be is fogom hajtani rajta.
-Mi a hely neve?-mondjuk nem járok túl ok kávézóba, de hátha láttam már az utazásaim során.

-Örültem, hogy most el tudtam jönni. Mondjuk tény a gyomrom korgása nem igen segített abban, hogy koncentrálni tudjak a munkára.-Egy apró mosoly kúszik az arcomra, majd inkább elkezdek foglalkozni az étellel.
Igazából nem szándékozom sokáig itt maradni. Jól esik egy kis kikapcsolódás, de a mai napon a tervezett munka végéig akarok jutni a nélkül, hogy túl sokáig bent kéne maradjak. Így is már jobban ismeri az éjjeli őrt, mint bárki mást az egyetemen.
-Őszintén… Elég rendesek a diákok. Persze vannak fárasztóak, de szerencsére ők kevesebben vannak. Szeretem átadni a tudásomat, megosztani a kutatásainkat a fiatalokkal. Főleg, hogy sokszor nagyon is jó tippeket kapunk tőlük. Tudod sokszor a külső szemlélő olyat is meglát, amit mi nem feltétlenül veszünk észre. -Néha egy-egy szorgalmasabb diákot be is szoktam vonni a munkába, ha úgy érzem túlságosan is el vagyok maradva az adminisztratív részével.
-Oh rendben. Ezt jó tudni. Örülök neki, hogy átrakták.-Mondom neki teljesen őszintén. A hátam közepére sem kívántam ezt a megbeszélést. Általában sok értelme nem szokott lenni az ilyeneknek. De persze leülöm, ahogyan az összes kolléga is megteszi.
-Hmm csak két óra múlva.-Nézek rá az órámra. És ha minden jól megy utána már haza is mehetek.
-Szóval nekem akár egy kávé is belefér még az ebéd után, ha gondolod…-Ha apa ezt látná… Hogy rohadjon meg, amiért ezt kell csinálnom. Tudom, tudom nem az Kat hibája, de akkor is… Miért így kell megismernem őt? Miért nem volt képes bemutatni nekem, nekünk… Nem szeretek bájologni, de titkolózni sem. Így is mindennap egy szerepet kell játszanom… Jó lenne ha egy emberrel kevesebb lenne… Mondjuk azt sem tudom mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy én vagyok az egyik lánya. Vajon örülne neki, vagy megváltozna és távolságtartó lenne velem?

Mindig újból és újból rá kell döbbennem, hogy ő még mindig nem tudja ki is vagyok. Igen ismeri a nevem, tudja mi a munkám itt ezen az egyetemen, de fogalma sincs arról, hogy igazából a párja egyik lánya vagyok. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen idősen engem ez zavarni fog, de mégis. Pedig már rég felnőttem, sőt még az én gyerekem is felnőtt… De olyan nagy baj az, hogy még így is fontosak a számomra?
Minden alkalommal mikor találkozom vele próbálom ezen gondolataimat jó mélyre elásni és úgy tenni, mint aki nem tudja, hogy mégis milyen élete van. Nem utálom őt és nem is vagyok mérges rá, hisz ő nem tehet semmiről. Egyszerűen csak megismert egy férfit, egy istent és belé szeretett.
Gondolataimból az ő szavai zökkentenek ki, majd gyorsan egy mosoly varázsolok az arcomra és bólintok egyet.
-Igen úgy tűnik… Legközelebb lehet várok még egy kicsit, bár akkor félő, hogy elfogynak a legjobb falatok.-Leginkább a süteményekre gondolok, hisz szinte arra ugornak rá legelőször.
Már éppen számhoz emelném az első falatot, mikor rádöbbenek milyen illetlen is vagyok.
-Öhm jó étvágyat.-Csak ez után veszem a számba a villát. Meg kell hagyni ma is kitettek magukért a konyhások. Többször kellene itt ebédelnem, ha már nekem nem erősségem a főzés. Egy-két egyszerűbb fogást össze tudok dobni, de egy idő után már unalmas mindig ugyanazt enni.
-Igen, kérek.-Én se hoztam magammal vizet, vagy bármiféle üdítőt, így kihasználom a felajánlását. Egy ideig őt figyelem, ahogy a vízadagolóhoz sétál, majd csak kinézek az ablakon és megint elmerülök kissé a gondolataimba, míg vissza nem ér az asztalunkhoz.
-Nagyon szépen köszönöm.-Veszem át tőle a poharat, majd bele is kortyolok.
-És hogy vagy? Sok a munka az irodában?-Nem igazán tudom, hogy ők ott bent, mit is csinálnak, néha igaz én is kérek tőlük segítséget, de gondolom az összes diák is őket keresik fel, ha valami gond van.  

Fújtatva dőlök hátra a székembe. Már elgémberedett minden végtagom. Túl régóta görnyedek már az asztal felett, de úgy érzem, hogy semmit nem haladtam előre a munkával. Van valami, amire egyszerűen nem jövök rá.
A kávés bögrém felé nyúlok, de ahogy kortyolnék belőle rá kell döbennem, hogy az bizony üres.
Talán ideje lenne kimozdulni innen, sétálni egyet, felfrissíteni  magam.
Azt hihetnénk, hogy ennyi év után már mindent tudunk az északi sarkon történi természeti eseményekről, de ez nincs így. Még mindig sok meglepetéssel találkozunk. Oké, nem azt mondom, hogy mindennap. De van még mit felkutatni ott is. Mint például azt, hogy mi a veszélye annak,ha egyszercsak az egész eltűnik... Azon kívül, hogy az ott élő fajok nem tudnak hová menekülni majd.
Ahogy a folyosókat járom és a kantin közelébe érek megérzem azokat a kellemes illatokat. Egy pillanatra megállok, majd végül belépek az ajtón. Még egy kis időre hanyagolhatom a munkát. Nem ez alatt az egy óra latt fogom megváltani a világot... Bár megtehetném, sőőőt... De gondoljunk csak bele mekkora rémület lenne, ha megtudnák a halandók, hogy az isteneik közöttük járnak.
Kissé hosszú a sor, de türelmesen várakozom, míg végre nem találkozom a konyhás nénivel, ki mosolyogva várja, hogy mit is szeretnék kérni.
Egy jól megpakolt tálcával indulok el helyet keresni magamnak. Ilyen sok embert még nem is láttam itt... Na jó, nem is gyakran járok ide. Fordulok egyet és... Ez most komoly? Apa ez tutira a te műved! De mégis mit mondhatnék neki? Semmi közös nincs bennünk...
-Öhm szia! Leülhetek ide?-Pillantok a szabad helyre, majd körbe forgatom a tekintetem a kantinon, hogy lássa mindenhol ülnek. Nem őt akarom direkt zaklatni.