Meglettem dícsérve, s ez tőle azért nagy szó. Tekintetem követte a mozdulatát, így egyből rájöttem az index helyzetére is. Apró mosoly kísérte mindezt, jól estek a szavai, talán ő többet tett ezzel, mint Axel azzal, hogy leosztogatott, hogy megint ki kellett hozni a rendőrségről valami hülyeség miatt. Mindegy. Jelenleg most itt van dolgom, Axel kicsit várhat...lenne dolgunk bőven, de mókázhatok kicsit, kiélem magam, ameddig csak lehetséges. Ráadásul egy díler mellett. Átadva neki vissza a kormányt bepattanva az anyósülésre és őt hallgatva csak vállat vonok. - Szar napom van, korán keltettél, a te hibád az is, hogy most kioktatsz... - durrogom vissza neki, nekem ne jöjjön itt a rendszeres vezetéssel meg oktatóval. Neki lehet az anyja előbb megengedte a vezetést, azért ilyen jó benne, ezért is oszt ki ezen részről...sajnos az én anyám nem ennyire engedékeny, hiába vagyok erőben és másban felette...ez a része már nem hat odáig. Van amikor már én is meghajlok az akarata előtt. Főleg mikor már úgy néz....Dora kérdésére azonban már elkell gondolkodjak, most Haugenben vagyunk, tehát osloba kellene kitérnünk. Itt nem ismerek semmit. Rajta kívül. - Hát őőő, várj egy kicsit. - agyalok a neveken, ahol olcsó és tényleg faja currys szendvicset adnak. - Fly Chicken. Stenersgata felé kellene kanyarodni....vaaagy a Roti Shop, de az nem friss...azt nem ajánlom. A Steen & Strøm sem rossz kfc típus. Kurva nagy adagokat kapsz...Az Astoria Hotel környéke...mennyire vagy ismerős arra egyébként? - még mielőtt kinyögi hogy mi a francról beszélek. - Max Burger? Karl Johans... - folytatom, de aztán úgy vagyok vele, hogy majd eldönti ő maga, hogy melyikbe akar majd menni, Hiszen ő vezet. Kérdésére csak rátekintek, majd ki mellette az ablakon. - Érdekel? Full unalmas...abból is már lement egy órám, szóval nem kell sietnünk semerre se. Mit gondolsz, elférek a mai napirendedbe egész nap? Egy óráról ha hiányzok, akkor egész napra beírják, ha ott vagyok utána, ha nem...olyan mindegy akkor már...van valami feladatod számomra? - anyám ki fog herélni, ha megtudja, hogy ellógtam egy egész napot a suliból, de jelenleg ez mindent is megér. Unbalomra esélyem sem lesz mellette, ha benne lesz a társmunkában. Tekintetem az arcát fürkészi, hátha meglátok egy mosolyt, vagy fintort vagy bármi, amiből leszűrhetek akármit.
Mondjuk ebben hasonlítunk. Én sem szeretem szarral tömni magamat. Persze az egyszerűséget szeretem igazán, de azt is csak akkor, ha minőségi. Nem a felfújt csirkét akarom enni a telepermetezett salátával párhuzamosan, mert csoda ide, csoda oda, lehet hogy már most sem élnék. Bár aki túléli a kommunizmust és összebarátkozik az azt leváltó rezsimmel, az szerintem mindent megold valahogy. Magamat legalábbis úgy ismerem, hogy nem kell félnem feleslegesen a bokorból jövő rezzenésektől. Figyelem, ahogy elhelyezkedik az ülésben és beköti magát, aztán elindítja az autót. Azt hittem, még ezt sem fogja tudni, és gyorsan cserélünk. Azt kell mondanom, hogy rendkívül meglepett, és bízom benne, hogy még sokszor meg is fog lepni a szó pozitív értelmében. Tetszik, amit látok tőle mostanság. - A helyzethez képest profin. Pont azért mondom, mert még feltételeztem soha nem vezettél. Csihadj le egy kicsit. - mondanivalómat mozdulat is kísérte, és odanyúltam az indexhez, hogy ez lesz az. Úgy érzem, feleslegesen pofázunk erről ennyit, pedig az soha nem felesleges, ha vezetés közben valakit meg kell nyugtatni. Komolyan, nem para amit eddig csinált, szóval nem értem, mire fel az a nagy hiszti. Án mondom, nála nagyobb drama queent is rég hordott hátán a föld. Mondjuk ha sokáig folytatja ezt a drámázást, és ilyeneket fékez, akkor fel fogom képelni rövidesen, mert az én türelmem is véges. Ráadásul nem is tűröm sokáig az ilyesfajta viselkedést. Felesleges a picsogás, nem azért adtam neki oda a kulcsot. Mindenesetre amikor látom, hogy egy kicsit azért szarul viseli a helyzetet a még kicsit messzebb sétálgató nénivel, inkább meghajlok az akarata előtt, és átülök a volánhoz. - Igazság szerint, nem vezettél rosszul, csak sajnos bepánikoltál itt a zebránál. Lassabb fékezéssel egész szépen meglett volna, gyorsan bele fogsz majd tanulni, ha elkezdesz rendszeresen vezetni oktatóval. - próbálom nyugtatni egy kicsit, elvégre nem hiányzik, hogy itt mellettem kapjon mindjárt dührohamot. Tudnám persze azt is kezelni, de rövidesen vége lenne ennek a gyönyörű barátságnak. Na meg tudjuk, hogy még ezen felül mi is veszne a múlt homályába. Azt pedig nem engedhetem meg magamnak. - Hol adnak ilyen flancos kaját, ahol jól is csinálják meg? Én ezeket nem ismerem. - elindulok a város ismerős része felé, és remélhetőleg a válasza miatt sikerül a megfelelő paraméterek szerint módosítanom a szokásos útvonalaimat. Nem olyan nagy ez a város, mint amilyennek elsőre tűnik. - Milyen napod lesz?
Én megtettem, amit ő kért, az meg már nem számít, hogy szerintem milyen igényeim vannak ezek után. Megérdemlem? Meg. Úgyse sűrűn fizet kajában, na nem mintha szükségem volna a jótékonysági adományaira. - A hamburger unalmas és hizlal...ezek legalább egészségesek nagyjából...mondjuk pont neked dumálok, mikor benned semmi egészséges nincs! - billentem a fejem felé, amolyan "kellett ez neked?" stílusban, ám csak szivom a vérét. Olyan nekem, mióta vele vagyok, mintha egy másik világi fivérem lenne. Aki mindent megenged - amit Axel soha az életben -, szóval ezt szépen ki is használom az előnyömre. Tudom, hogy tudja, hogy olykor a magam malmára hajtom a vizet, sokszor pedig hagyja is...mi ez ha nem testvérieség...a nem normállis fajtából. Beülve a volánhoz könnyű az induás, meg a kihajtás is az útra. Anyát szoktam nézni vezetés közben, meg a bátyámat, mikor mellette szoktam ülni, mikor nem a veszekedések zajlott épp. De mindegyik máshogy vezet, szal' próbáld eldönteni, hogy az ülésed hogy kényelmes... a te 170 cm, anyád 160-as méretéhez, vagy a tesód égimeszelői méreteihez igazodj! Nem könnyű eskü, hogy figyelembe kell ezeket is vennem. - Profin? Szórakozol?! - nézek rá kissé mérgesen, hiszen ez minden, csak nem profi. Ám közben az autó egyre jobban a szembe jövő sávba gurul. Mire észre veszem, addigra megáll bennem az ütő is, meg a szívem is kihagy egy ütemet, de hamar egyenesbe rántom, behúzom a nyakam, nehogy sallert kapjak a mellettem lévőtől. - Nincs se jogsim, vezetni sem vezettem sosem...mégis mitől érzed ezt profinak? Indexet hol kapcsolok? - morgok egy sort, a kérdésem közben a műszerfalra pillantok, majd ha megmondja, akkor kapcsolok is, hogy a következő kanyarnál beforduljak. Amint ez megvan és az index is a helyén, lassan fékezve fordulok be a másik útra, ahol utána gázt adok, talán kicsit többet is. Nemsokára zebrához érünk, ahol eddig semmi járókelő nincs, szóval újra megszólalok. - Csak annyi vezetési tapasztalatom van, amiket a bátyámtól és az anyámtól láttam...szóval ez egy nagy nulla... - vezetni és beszélni egyszerre? Sajnos ez nem megy, elég későn veszem észre az átsétáló nénit, aki járókerettel halad át... hamar a fékre taposok tövig, ám még lett volna 2 méter a zebráig, a kormányt figyelem, majd felpillantok az öregre. - Anyád! - morgok egy sort, majd a dílerre pillantok és elengedem a kormányt, megadóan emelem fel a kezem. A szívem a torkomban dobog, kissé sokkolt a hirtelen fékezés...vagy bármi más. - Azt hiszem ez a terep még nem nekem való... te ismered a városodat... - kötöm ki magam, hogy kissé frusztráltan kipatanjak a kocsiből, hogy átsiessek a kocsi másik oldalára, hogyha Dora kiszál, csak bemásszak oda az anyósülésre. Ezt még gyakorolnom kell...
Kétségtelen, hogy jó munkát végez a srác. Semmi okom nincs a panaszra, elvégre nem csak drogot árul, hanem simán elintézi az ennél véresebb, piszkosabb munkát is. Mondjuk az életemet ettől még nem bíznám rá, ahogyan senki másra sem a bandából. Az igazi életbiztosításom nem ebben az országban van természetesen. A pontos helyét viszont nektek nem kell tudnotok, kedves olvasóim. Túl rizikós lenne számotokra, ha kiderülne rólatok, milyen információkkal is rendelkeztek. Ugyan, senki nem hagyja élni azokat, akik igazi, releváns titkot őriznek. Mitől is lenne tehát ez másként a naiv kisfiúkkal és szende kislányokkal? Na ugye, hogy semmivel! - Micsoda ficsúr kajája éhezel - horkantok fel a válaszára. Lazac! Komolyan mondom, beszarok ettől a gyerektől. Bár ez a currys dolog se hangzik túl egyszerűnek. Van egyáltalán tippje, hogy hol csinálnak ilyeneket finomra? Mert általában szar helyeket tudok csak, ha ilyen kajáról van szó. Mindig az egyszerűség híve voltam, ha evésről volt szó. - Mindenesetre megérdemled a jó kaját. Csak tudd, hogy hol eszel szívesen. - szerencsére sokkal nagyobb hasznot termel, mint amennyibe fájni fog a megkajáltatása. Nyilván belehalt volna, ha egy sima hamburgert kér, vagy tudom is én, egy normális szendvicset, aminek ki lehet mondani egy szusszal a nevét. Komolyan, ilyenkor mindig azt érzem, hogy így a kilencvenet taposva elég öreg vagyok már. Csak ne látszódjon... Esküszöm rettegek beülni mellé. Komolyan, jobban félek mintha üldöznének. Az vicces, játékként is fel tudom fogni, de itt csak beülök egy koporsóba lényegében. Ha bármi történik, autóval együtt el lehet bennünket ásni, senkit nem fog érdekelni. Legalábbis az én hiányom valószínűleg csak átmeneti zavart okozna a fejekben. Mindenesetre nem tűnik bénának. Egész ügyes egy kutyához képest, én azt mondom. Mindenesetre az indulás és egy kanyar bevétele még nem a világ összes tudása, szóval csak óvatosan. Az sem érdekel, ha tízzel megyünk. - Egész profin csinálod. Csak figyelj arra, hogy amikor előznek minket, akkor ne nyomd a gázt, hanem nyugodtan engedd egy kicsit előre. Nekünk most nem kell szerintem előzni. Persze, ha van kérdés, lökjed nyugodtan. Mondjuk ahogy nézem, elég jól boldogulsz. - kezdem azt érezni, hogy túl fogjuk ezt élni. Feltéve, ha nem kapcsol le minket egy zsaru. Akkor taposson csak oda, hadd dögöljünk meg. Inkább a halál mint a sitt. Bár ezt még lehet, hogy szeretném párszor átgondolni, mielőtt bármelyik bekövetkezne. Szóval nem most.
Egy hét múlva ugyan itt találkozunk az ipsével, gondolom hajlandó lesz fizetni ezek után. Ha nem akar fizetni, akkor dupla, vagy tripla verést kap. Nekem mindegy. Ha rajta kiélhetem a robbanásaimat, akkor kihasználom. Nem nagy dolog...igaz, hogy eltudnám jutattni a kórházig is, de akkor nagyobb bajba kerülök. Sebaj. Mindent vagy semmit. Megindulunk kifelé, kérdésére vállat vonok. Bármit bereggelizek, ezen aztán nem akadok fent, de mivel elég korán van, a gyomrom sem üzemképes még. De előbb a kaja és utána suli...bár előbb haza kellene jutni. - Valami lazacszerűt. - megeszem a halat, nem vagyok ebben válogatós, legalábbis most. Otthon másabb a helyzet, otthon anyám azt készít, amit tudja, hogy meg is eszek. Ha nem, akkor úgysem nyúlok hozzá. - De egy csirkés currys szendviccsel is megelégszek! - bólogatok, szinte már érzem a számban az ízeket, igen, éhes vagyok, tegnap este (délután 6) óta nem ettem. A kocsihoz kiérve meglepő dolog ér, Dora rossz irányba lép a kocsi másik oldalára, én meg csak attól másfél méterre ácsorogva felvont szemöldökkel figyelem. Nekem dobja a kulcsot, el is kapom egyből, észre veszem a kacsintást, majd a kulcsot is szemügyre veszem. Mire leesik, hogy mi is következik, szélesen elmosolyodom, sőt, még ökölbe is vágom a kezem hogy magam felé húzzam. - Király! - a vezető ülés felé sietek, kinyitom, bepattanok, majd bevágom az ajtót. Bekötöm magam majd a kulcsot is a helyére illesztem. Anyám sosem engedte meg, hogy a kocsiját vezessem, a bátyámról nem is beszélve. Még egyikük sem engedte meg, hogy megpróbáljak vezetni, mondjuk egy külsős terüeten, ahol senki se jár. Legalább csak érezni, hogy mit kell tennem bizonyos esetekben. De egyiknek sem jutott eszébe sosem. A bátyám azért gondolhatott volna erre...de úgy tűnik Dora jobb fej a bátyámnál, hiszen előbb adja át a kulcsot, mint a saját testvérem. Jó persze, amíg azt nem tudom melyik a fék és a kresz szabályaival sem vagyok tisztában, addig felesleges. De nem jogsival megy az a kurva autó. Igaz, fél füllel elcsiptem már egy beszélgetést, hogy az én hirtelen haragommal nem hiszik, hogy tudnék hosszabb távon vezetni, felejtsem el a jogositvány megszerzését is. Elinditom a kocsit, kiengedem a kéziféket, majd lassan gázt adok, hogy kikanyarodjak a parkolóból. Izgatott vagyok, azt sem tudom, hogy hogyan fogjam a kormányt, de elég erősen szorítom, hiszen azért ott van a para is. Széttekintek, bár fogalmam sincs, hogy kinek van elsőbbsége. Mindenesetre lassan kikanyarodok az útra és a gázra lépek, figyelem a táblákat is. Majd a mellettem ülőre pillantok, hátha ellát valami útmutatással...nem ártana egy kettő.
Nem is tudom, miért pont Aaron hoztam el. Tényleg ennyire törődnék a kis szaros lelki világával? Mondjuk, ha azt nézzük, hogy szó szerinti lelki fröccsöt kapott tőlem első találkozásunkkor is kicsit a bornál keményebb formátumban, akkor teljesen érthető. Jó gyerek ez, feleslegesen rontom meg. De ha egyszer már benne van a buliban, akkor benne is marad. Kevesek mondhatják el magukról, hogy ekkora megtiszteltetésben lehet részük. Mégis csak Dora Fucking Gunn utasítására verhetnek meg egy hasonló semmirekellőt, mint amilyenek ők maguk is, csak most az én felhatalmazásom alatt cselekszenek, ami azért presztízs sok esetben. Főleg az ő kis nyomorult életükben. Komolyan, a gyereknek még apja sincs… De talán csak megsajnáltam, amiért nekem is hasonló volt a sorsom? Áh, kizárt! Egyszerűen lehetetlen. Bucky nyughatatlan lelkesedését látva igyekszem gyorsan átadni a terepet a pincsikutyámnak, hadd élje ki magát. Nem is okoz csalódást, ami azt illeti, de azért aggódik a biztonsága miatt. Sweet summer child, drága gyerekem! Már hogy ne lehetne ebből bajod? De nyugi, majd Dora papa megvéd, Dora papa kihoz a sittről. Na meg a nagy lószart! Max engem is bedugnak mellé a rácsok túlfelére. Az meg éppen senkinek nem hiányzik. Fejemmel nemet intek a kérdésre, majd a falnak dőlve élvezem a műsort. Hallgatom a lágyan ropogó csontok fenséges szimfóniáját, és igyekszem egy pillanatra sem elszalasztani a felszínre jutó vér látványát. Nincs is szebb annál, ha egy áldozat a saját vérébe fullad bele. Nincs is ennél nemesebb, ennél magasztosabb halál. Mint egy hős, aki nem hagyja, hogy más által veszítse el az életét, sokkal nagyobb annál az önérzete, ezért a teste segítségére siet. A tested és a benne lakozó élet soha nem felejti el, hogy felelősséggel tartozik irántad, és soha nem is hagy cserben. - Már ha lesz egyáltalán legközelebb – horkantom a pasas felé. Többször eljátszotta már ezt, és szerintem egyikünknek sem kellemes a következménye annyira, mint amennyire én azt szeretném. Ha az áldozat nem örül a verésnek, az mégsem jár igazi élvezettel. De ezt majd Aaron is biztosan érzi, hisz nem olyan jó egy elkeseredett arcot szétmarcangolni ahelyett, hogy lenne benne egy kis élet, egy kis lelkesedés. Legalább egy kis életre való törekvés. – Egy hét múlva jövök a pénzért, Bucks’ – természetesen a duplája kell mostmár, de ezt ő is jól tudja. Ha meg nem adja ide, abból már nem csak verés lesz. Semmirekellő, rákos sejtje ő is a városi körforgásnak. Semmi értelme, hogy most életben hagyta őt a kis töki-kutyám. - Jól van, a kaját én állom. Mit ennél? – elindulok kifelé az épületből. Biztosan nem itt fogunk enni, már a szagoktól meg a látványtól elmegy az étvágyam, és valami borzalmasan émelyítő hányinger alakul ki bennem az éhség helyén. Ahogy megállok a kocsi előtt, magamnak az anyósülést nyitom ki, és a kissrác felé dobom a kocsikulcsot. – Remélem nem ma halunk meg. – kacsintok rá fapofával, majd beszállok és bekötöm magam. Nem szoktam, de most lehet érdemes.
Utálom a töki megnevezést, bár mindig ezzel jön, rég nem abban a korban vagyok, hogy ezzel illessen. De állandóan ezzel szivat, lassan már hozzá kellene szoknom. De nem akarok. - Rajtam? Ne már... hajnalok hajnalán elrángatsz a picsába ezért? Fáradt vagyok! Mi lenne!? - érezhető rajtam a feszültség, a morgolódásomból kihangzik, hogy tényleg nem akartam ma korán kelni. De ez mellett más is akad persze, hogy elkerültem volna ma ezt a találkozót. Lenne ezer meg egy dolgom, de nem kötöm az orrára. Köze nincs hozzá. Ami pedig a helyet és az itt lévő dolgokat illeti...mindkettőbe beletrafáltam, szóval csak elhúzom a számat. Görcsbe rándul a gyomrom a szagok miatt, mindenféle szag összeér, új egyveleget alkot, hányingerkeltő ez az egész érzés. De a folyosón csak Dora hátát bámulva folytatom az utat, az irodaszerűségbe belépek magam is, ahol máris zsebre tett kézzel megállok pont az ajtó előtt. Egy fickó kapja fel a fejét, kicsit megijedt a látogatásunktól. Csak figyelem és hallgatom őfelségét, hogy mit ad elő. Szóval ez a helyzet, az ipse nem fizet. Hát ez gáz. Ráadásul fizetnie kell ezért, összehúzott szemekkel figyelem a fickót, ahogy kezd feszültté válni, ijedté. Vajon azért, mert tudja mi következik? Nekem is tudnom kellene? Azt hiszem igen, hiszen a következő szavakra a tetkós csávóra figyelek. - Mi van? - kérdezek vissza, nem tudom mire vélni, miért én adjam meg a csávónak a fizetség helyett a verést. Miért én? Adjam le rajtam? Vezessem le rajta a feszkót? De mi van a zsarukkal? Nem köpnek? Mi van ha többen vannak? Tekintetem visszafordítom a Bucky nevezetű ipsére, figyelem a vonásait, azt, ahogy felkel a helyéről. Chh-t nyögök ki, majd összefűzöm magam előtt az ujjaimat és egy nyújtásra ki is roppantom őket. A nyakam következik, jobbra balra egy egy roppanás, újra Dorára pillantok. - Nem lesz bajom belőle, ugye? - szúrós a pillantásom, de aztán meg is indulok az ellen felé, megragadom a felsőjét, majd a falnak passzirozom, hogy azzal a lendülettel ökölbe szoruló kezemmel bemossak neki. Nem kell kétszer mondania senkinek se, hogy ettől majd eloszlik kicsit a feszkó rajtam. Oldalra csapódik ettől a feje és még vér is kiszalad a szájából. Kellemes a bizsergés, ami átjárja a testemet ettől, majd újabbat vágok az arcába, egy újabbat a gyomrába és még csak nem is ellenkezik. Milyen jól teszi, így is egy pillanat alatt lepte el a köd az agyamat. Pedig nem gyenge ütések ezek. Kurva bokszzsák. Elvigyorodok tőle, majd egy lendülettel a földre lököm magam mellé. Még rúgok párat bele, az oldalába, kifújom a levegőt... ez egy darabig elég lesz... nem tökéletesen tisztultam ki a haragtól, de megteszi. - Legközelebb fizess! - köpök le a feje mellé a földre, majd visszasétálok a magasabb mellé, rideg tekintetet kap, de egy apró mosoly is bujkál ott. Amolyan kösz féle. De mehetnénk visszafele, lassan indulnom kellene, de olyan érzésem van, hogy egy jó darabig még itt esz minket a fene. Ez pedig még morcosabbá tesz. - Kajás vagyok... ha már eljöttem és helyetted végeztem el a piszkos munkát...ennyi kijár!
Bár még sötét és hideg van, mégis kedvemre való az időjárás. Alkalomhoz illő, ha úgy jobban tetszik. Nincs is annál kellemesebb, mint amikor a hűvös szél símogatja a nyakamat, bekúszik a kabátom ujja alá, és segít elengedni kicsit a fantáziám. Elképzelem, ahogy a vér lassan csordogál a bőrömön. Követi a szél irányát, a szél pedig rajzol a tetoválásaimra egy igazán újat, egységeset. Olykor a hideg futkos a hátamon és minduntalan beleborzongok, hogy a természet mennyire ismeri a szeszélyeimet. Vagy a szeszélyeim időzítenek az időjárási viszonyokhoz? Mesés mégis borzasztó a jelenség így félistenként is. Milyen érzés lenne, ha átlagos lennék? Milyen érzés lenne, ha csak egy semmirekellő isten fiaként kellene élnem a mindennapjaimat, aki még egy méltó képességet sem tudott úgy rámhagyni, hogy azt tudjam rendesen kezelni. Erre mondják, hogy piszok mázlista vagyok, pedig csak jobb vagyok az emberek nagy részénél. - Neked is jó reggelt, töki. - üdvözlöm a srácot magamhoz képest kedélyesen, ami neki nagyjából olyan lehet, mint egy átlag ember, amikor normális hangnemre vált. De már ismer annyira, hogy érti a helyzetet. Igazán viszonozhatná ő is a lelkesedésemet, elvégre igazi finomsággal készültem neki mára. Mindenesetre ez van, kezdem megszokni, hogy egy csapat anyámasszony katonáját kell felügyelnem nap mint nap. Mindennek elmúlik egyszer a maga bája, márpedig ennek rég felszívódott. - Ne aggódj az idő miatt, csak rajtad áll majd, hogy mikor végzünk. Mi ez a negatív hangulat amúgy? - tipikusan nem vagyok túl bőbeszédű, és általában nem is érdekel mások hogyléte, de ez most úgy érzem túlmutat a reggeli fáradtságon. Márpedig ha veszélyben van a kis vállalkozásom, arról szeretnék minél hamarabb tudomást szerezni. Akár magától a veszélyforrástól is. Ahogy leparkolok a célállomásunk előtt, máris görcsbe rándul a gyomrom a tömör hányingertől. Gusztustalan ez a hely a gazdájával egyetemben. Úgy építi meg a helyet, ahogy azt a filmekben látni. Még jó, hogy csak a személyzeti részén kell végigmennünk ahhoz, hogy megtaláljuk a tulajt. - Fogjuk rá, hogy mindkettő. - Aaron előtt haladok a szűk folyosón. Könnyebb így, mintha előreküldeném akár egy drogkereső kutyát. Na persze akkor olyan lenne, mint most is - bár nem tudom mire vélni, hogy mindig a saját farkát kergeti, és ha már skandinávok vagyunk, olykor-olykor bele is harap. Eléggé beszűkült a látótere, de majd én segítek ezen. Tágítjuk érdeklődése horizontját, és megismertetjük vele a szakma örömeit. A kínzás örömeit... Benyitok a maffiafilmekből ismert "rejtett irodák" kiköpött másába, és megvárom Aaront is, hogy követve engem belépjen a gusztustalanul leutánzott helyre. Csak ezt követően csapom be magunk mögött az ajtót, és fordulok az asztal mögött ijdet arccal ülő férfihoz. - Hogy érzed magad, Bucky? - ez a név is... - Úgy hallottam nem szeretnél fizetni a harmadik felszólításra sem. Nem szép dolog. - zsebre dugom mindkét kezem, és rosszallón megrázom a fejem, mielőtt folytatnám. - De abban szerintem egyet tudunk érteni, hogy a jó termékért fizetség jár. Még ha nem is mindig kézpénzzel egyenlítjük ki a számlát. - látszik az ember arcán, hogy már tudja mi fog következni, de annál kevésbé akarja átélni a helyzetet. Sajnos azonban nincs választása. Három hónapja tartozik egy viszonylag nagy összeggel. Ha azt akarja, hogy a bárjában extra szolgáltatások is minőségi szórakozást nyújtsanak, annak ára van. Amit ő most úgy döntött, hogy vérrel fizet ki. - Nyilvánvalóan mindenki tudja, hogy most mi következik. Nekem már nagy benne a gyakorlatom, Bucky neked kevésbé, de van itt valaki, aki még teljesen új ilyen téren. Mondd csak Aaron, nem vagy dühös? Add ki magadból a felesleges feszültséget. - biccentek a rendbontónk irányába, és várom a nem túl lelkes pincsikutyám rotweilerré fejlődését. Ugyan Aaron, tudom hogy elég düh gyülemlett fel benned, hogy akár el is intézd a srácot.
Ma biztosan felakarom hívni a bátyámat, de Dora úgyis kitalál majd valami mást, hogy ne tudjam időben megtenni. Mindig ez van. Mintha olvasna bennem. Mintha nagyon is jól ismerne, pedig semmit sem montam el úgy igazán magamról. És mégis...a vesémbe lát. Mintha ezeréves jóbarátok lennénk. Mióta is van velünk? Fogalmam sincs igazából. Kezdem az eszemet is elveszteni mellette. Talán miatta van mindez. Túl sok minden kavarog bennem, hogy biztos legyek bármiben is. Sosem éreztem még ezt. Az összezavart elme, a megbéklyózott tanácstalanság. Rühellem. Utálom. Nem bírom elviselni. S mindeközben ő mindezt tudja. Az az idegesítő tekintet. Ismer, még ennyi idő után is. Lófaszt! Mit ismer? Semmit se tud rólam! Kurvára, semmit! És bosszant, az idegeimre megy ezzel, hogy olvas a mocsokban, amit bennem lát, a mozdulatokból, érzésekből, illatokból, mindenből, ami én vagyok, és ahelyett, hogy megmérgezné a lelkem, csak egyre magába issza, és mulat rajta. Utálok a közelében lenni, de mégis itt vagyok és nem tudom mi a fészkes franc folyik itt. Még aludhatnék, hajnali öt van, de kirángatott, hogy segítsek neki valami szarban. - Csak úgy szólok, másfél órát adok magamból, aztán vége a mai kívánságműsornak! - morgok a fekete autóba beszállva mellé, bekötöm magam,feszült vagyok, ingerült, álmos! Ettől is elég hamar fel fogok csesződni bassza meg! A mobilom óráját figyelem... még mindig nem hiszem el, hogy ilyen korán van. Sose kelek fel ilyenért. Az autó is valami lopott cucc lefogadom. Hánynom kell, ha belegondolok mi történhet még ezért. Így is egy csomó mindenbe beletenyereltem már, ha a bátyám fülébe jut ez is...végem! Ki fog nyírni! Ki herél! St.Hanshaugen felé kanyarodtunk. Elhúztam a szám, hiszen ennél jobb helyre nem is jöhettünk volna. Csak ne akarjon megint feltűnni a bátyám. Kapna Dora is, én meg fülem farkam húzhatnám be. Tiki bár... miért egy koktélostáncklub? Mi van itt, hogy a szerénysége ide jön? Biztos az éhsége volt az úr, de azt Grünnerlokkában is elrendezhette volna. Akadt volna meg a torkán! Riogatott korábban mindenféle jóval és rosszal egyaránt, hogy pontosan mire is számíthatok majd, ha belépek ide. Érzések, vágyak, ilyesmik. Mondjuk az elhatározásom erőteljesebb volt az esetleges aggodalmamnál, mert azért végső soron van kapaszkodóm, mentőhálóm az az a bátyám személyében. Vagy épp bukom az egészet. Igazság szerint kicsit talán elszámoltam magam, mert amikor a személyzeti bejáraton bejöttünk, akkor is éreztem valamit, ami a szokottól eltérő zizegésként hatott rám, de messze nem volt rosszabb, mint a Grünnerben grasszáló embercsoportok jelenléte. A hely amúgy is kellően sötét és zavaros lesz ahhoz, hogy a szemem mellett lévő csávó tetoválásai inkább koszfoltnak tűnjenek, mint bármi konkrétnak. A zene hangosabban és durvábban lüktetett a fülemben, a szagok felerősödtek, gyakorlatilag olyan érzésem kezdett lenni, mintha valaki egyszerre tetoválná az egész testemet. Tömény alkohol és valami más...szarban leszek. - Valami kuncsaft...vagy csak farkaséhes vagy? - teszek fel egy óvatos kérdést a kisfőnök irányába.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
