Kifakadására apró mosoly jelenik meg a szám sarkában. Nem léteznek? Akkor Axelt minek lehetne betitulálni? Élő és halott is, hiszen halott volt és él. Persze ő másabb, hiszen a víz gyógyította meg a kritikus időszakban, aminek rettentően örülök, de éppen ezért sem akarok a temetőben császkálni. Ezek az egyetlen olyan helyek, amiket sosem szentségtelenítettem meg a dacos korszakomban. Tiszteltem a halottakat. Sosem rongáltam sírt, vagy épp hugyoztam le halottak buckáját. Éppen ezért is maradok az iskolánál, akármilyen katolikus hülyeség az egész. Még ha őr is van benne...iskolát őrizni pffff. De amit igazán kéne, ott egy rohadt rendőr sincs. De az ablak nyitva. Egyetlen egy, az elsőn. Cassienek sem tetszik a dolog, de fel kell jutnunk, így felajánlok 2 módszert, hogy legalább feljusson és legalább megoldja az első számú problémát. Bólintok, majd beállok elé, hogy a tenyereimet felfelé összeakasszam az ujjaimmal, hogy egy kisebb, de lassan lendülettel feljebb emeljem, hogy feljebb kapaszkodhasson. Kérdésére nem szólalok meg, hülyeséget kérdezett részemről. Majd hagyom leesni, hát persze...előbb darabolok fel pár útonállót, minthogy ő megsérüljön. Mindenét látom, igen, mindenét. A segge... kmh... felfelé kéne egyáltalán bámulnom? Kellene néznem igen a seggét...mármint, hogy feltud kapaszkodni a seggével, mármint az ablak párkányba.... Cassie! Igyekezz már! Szemet forgatok, végül felhúzza magát, még utolsó pillantásokat veszek a seggéről, mármint ahogy eltűnik az épületen belül. Figyelem, hogy mit dolgozik, majd a környezetemre is azért oda figyelek, hogy akad-e mozgolódás. De síri csend...majdnem hogy hullaszaggal párosul. A lényeg, hogy sehol senki, de Cassie máris ledob valami rongyot, amire kicsit megakad a szemem. Ez miez? Ez az ötlete? Fel kellene másznom rajta? Kötél? Biztonságos? Kicsit hátrébb lépkedek, majd gyorsabb tempóval rugaszkodok el a talajtól, kapaszkodok meg a kötélben, majd a talpaimat is megvetem a falban, hogy felmásszak lépkedve, kapaszkodva. Ha ezt bárki meglátja, végem! Felérve bemászok rajta, behúzom a teljes köteget, majd az ablakot is behajtom. Leguggolok, hogy se kintről, se az ajtóból ne vegyenek észre ha úgy alakul. - Maradunk itt csendben, vagy...? - suttogom, fogalmam sincs micsoda csoda őr lehet az itteniek kabalája, de nem kockáztatok. Körül nézek a teremben, lassan osonva guggolva a sarokban lévő seprűért megyek, magamhoz veszem, majd távolabb megyek az ablaktól. Az ajtóig slasszézok. Maradni kellene, úgy fél órát, aztán ugyanúgy kijutni az ablakon és haza menni... de mi van ha értékesebb dolgok akadnak itt? De nem vagyok tolvaj... nem vagyunk tolvajok.
Két lehetőségünk is van elbújni, a közelebbik az a temető, de mikor kiejtem a számon, Aaron megütközve néz rám. Aztán én rá. - Zombik?! Aaron, nem léteznek zombik! - fakadok ki értetlenül. Pont abban a helyzetben próbál poénkodni, amikor mi is hullákká változhatunk? Aztán azt mondja, hogy "rossz emlékek", én pedig úgy érzem magam, mint akit pofon csaptak egy nyálkás, hideg, nagy hallal. Hát persze. - Ne haragudj... - mondom végül halkan. Tudhattam volna, hogy a bátyja miatt kerülné a temetőt, de őszintén szólva nem jutott eszembe. Több időbe telik eljutni az iskoláig, mivel meg kell kerülnünk a temetőt, de csak oda jutunk. Átmászok a kerítésen, Aaron akrobatikusan átlendül rajta, aztán az épület felé tartunk. Idegesen nézek körbe és kérdezek rá a bejutásra. Elkezdünk a fal mentén sétálni és közben gondolkodunk. - Vallásos iskola, ki tudja mi minden értékes van bent. - vonom meg a vállam míg ő felfelé néz, aztán jelzi is, hogy véletlenül nyitva hagytak egy ablakot. Az elsőn. Kicsit elsápadok, mert azért innen a földről még is csak magasnak tűnik, de nem nagyon van más választásunk. - Ha nyitva maradt az ablak, beriasztani se tudnak. - mondom, aztán Aaronra nézek, amikor rákérdez, hogy bak vagy nyak, én pedig elgondolkodok, hogyan érném el könnyebben a párkányt. Lendülettel, vagy magassággal? - Bak... - mondom végül. Ha lendülettel kapaszkodom meg, egyszerűbb lesz fel is húzni magamat. Megint felpillantok a magasba, kicsit elkap a félelem. - Elkapsz, ha leesek? - kérdezem aggodalmasan nézve Aaronra, és ha biztosít ebben, akkor bólintok egyet és hátrálok pár lépést. Nyugi Cassie, jó vagy tesiből, menni fog ez. Ügyes lány vagy... Legalább is remélem, elég ügyes leszek. Mély lélegzetet veszek és fújok ki, mielőtt három lépésből neki lendülnék. Aaron kezén támaszkodom meg a negyedik lépésre, és kihasználva, hogy felfelé lendít, már nyúlok is az első emeleti párkányért. Éppen elérem, így a lendület nem segít sokat, de legalább kapaszkodom. Mély levegőket veszek, és nem nézek le, abban meg főleg reménykedem, hogy Aaron nem most stíröli szét a hátsómat. Minden erőmet bevetve húzom feljebb magam, igyekszem a nyitott ablak alsó szélében megkapaszkodni, és amikor ez egy kézzel sikerül, akkor a lábammal is a falnak támaszkodva igyekszem feljebb mászni. Remeg minden tagom az adrenalintól és félelemtől, de azért sikerül fel és bemásznom. Kinyitom az ablakot teljesen, és lenézek Aaronra. Túl magasan vagyok ahhoz, hogy akár a kinyújtott kezem is elérje. Elgondolkodóan nézek körbe, aztán jelzek neki, hogy várjon. - Van egy ötletem! - mondom, és eltűnök egy kicsit az ablakból. Egy tanteremben vagyunk, így az egyik széket használva felállok, hogy a függönyt leszedjem. Amint ez meg van, az ablak alatti radiátorhoz kötöm szorosan az egyik végét, a másikat pedig ledobom Aaronnal. Ha sikerül fellendülnie legalább az aljáig, akkor fel fog tudni mászni.
A hanyagolási időszaktól a hideg futkos a hátamon, kicsit megviselte a dolog, az én hibám igen. Nem kellett volna sosem eleresztenem...főleg úgy hogy közben egy vadabb díler is járja az utcáinkat. Nem, fogalmam sincs, hogy milyenek a dílerek, de veszélyesek, ha függők. Nem akarok belegondolni, hogy Dora a veszélyes szint melyik polcán álldogál, de remélem nem a legtetején. A temetőt elkerülném, a többi ötlet, akármi jobb pedig sima ügy, az meg hogy kivel haverkodok... - Ne kelljen megmagyaráznom, hogy a zombik honnan jönnek! - háborodok fel majdnem hogy csak kétségbe esve, de aztán elkomorodok és mielőtt bármit is mondana, választ is kap. - Rossz emlékek maradjunk ennyiben! - Axel halála és a temetése is ide illő lenne, de mégis adjak pont neki magyarázatot. Nem fogok, Axel él, amiről nem is beszélhetek, így kussolok. A lényeg hogy az iskola felé vesszük az irányt, de túl sok időt nem vagyok hajlandó ott eltölteni. Az meg hogy bírja-e a kiképzést, csak pozitív visszajelzést kapok. Szóval ha még kicsit kibirja, akkor hamarosan megpihenhetünk. Én meg alap hogy bírom, hozzá szoktam már a folytonos futéáshoz, meg a félisteni szarság miatt is többet bírok. De aki amiről nem tud... A suli keritésnél előre engedem, ha visszaesne elkapjam, meg figyelek a hátunk mögé is. Mikor ő átért, csak utána lendülök át pár pillanat alatt a keritésen, hogy mellé érve meginduljunk. Már nem fogom meg újra a kezét, sietős léptekkel haladunk az épület közelébe. A bejutás...nah igen, ez a gond. Csendben és gyorsan kellene...az meg nem segítene a helyzeten ha bedönteném a bejárati ajtót. Amúgy az épület háta mögött vagyunk... a gyerekmászókát nézve biztosan...mi van ha kikerülünk az utcára? Tuti elkapnak. - Csendesebb megoldás... mi a tökömnek biztonsági őr egy ilyen mihaszna suliba? - morgolódok halkan, miközben felfele nézelődök az ablakokat nézve. Zárva, zárva, zárva, nyitva, zárva, zárva...mi? - Az ott nyitva... szerinted nem fog vinnyogni ha bejutunk? - mutatok fel, igaz kicsit magasan van, az első emeleten, közben Cassie irányába is figyelek, hogy lássam a reakciót, de nem érünk rá, így intek. - Gyere! Bak, vagy nyak? - ha bak, akkor tartom az összekulcsot kezeimet, ha nyak, akkor letérdelek, hogy felmásszon oda...
Annyira sok keserű érzés lappang bennem. Gyakorlatilag minden jobb lett volna ennél. Minden jobb lett volna, mint látni, hogy Aaronból bűnöző lett. Szívesebben láttam volna egy csajjal smárolni egy sötét utcában, mint azt a valamit fogni, amit éppen a kezébe nyomtak. Az sem lett volna kellemes, de ennél még az is jobb lett volna. Most meg futásra vagyunk kényszerülve, mert titkolt előttem mindent, és ezért bajba kevertem őt is, és magamat is. Jó, tarthattam volna a számat, vagy maradhattam volna távol, de... nem tudtam csak úgy végig nézni. - Remek, akkor a hanyagolásod időszakából csak az utolsó pár hónapban volt benne. - motyogok az orrom alatt, de futás közben, levegőért kapkodva nehéz beszélni, úgy hogy aztán el is hallgatok. Akkor kezdek újra beszélni, amikor tippeket kér, hová rejtőzzünk. - Ilyen baromarcúakkal dolgozol, de egy temetőtől meg fosol? - nézek Aaronra értetlenül, de nem fogom berángatni oda. Második opció az iskola, ahová el is indulunk sietve, bár a biztonsági őrt ki kell játszani, azt meg végképp nem tudom, hogy a zárat hogy a fenébe fogjuk feltörni. Sietve haladunk arra, még mindig egymás kezét szorongatva, de közben közli is, hogy csak félórát fogunk ott tölteni, aztán megyünk haza. - Oké... - zihálom, de amikor hátra kérdez, hogy bírom-e, akkor hevesen bólogatok. - A lány suli coopert én vezetem! - biztatom egy kicsit. Lehet, hogy kapkodom a levegőt, de bírom a futást. Azt mindig is bírtam, meg az ilyen erőnléti dolgokat. Az iskolához érve átmászunk a kerítésen, aztán óvatosan megközelítjük az épületet, én közben azt nézem, hogy jön-e biztonsági őr valahonnan, de szerencsére üres minden. - Hogy fogunk bejutni? - halkítom le suttogásig a hangomat, mintha attól félnék, hogy már a szél is felkapja és messzire viszi a hangomat, és lebukunk. Akár az őr, akár az üldözők előtt.
Nem gondoltam volna a mai napról, hogy a találkozó ilyen fordulatot fog majd hozni. Hogy Cassie beleköp ebbe az egészbe, Dora pedig majdnem belerántott valami másba. Kettőnket. Hogy a lány meg én is az ügyleteibe keveredjünk. De majd tarthatom megint a hátam, majd egy újabb találkozónk ez miatt biztos lesz még a dílerrel. Le kell meccselnem vele, hogy hagyja a barátaimat békén...igaz, ennek ára lesz, de futás közben ilyeneken nem agyalhatok. Kéz a kézben szaladunk, úgy tűnik a lányt sem zavarja, hogy ekképpen érintkezünk. Nem akarok fájdalmat okozni, de előfordulnak erősebb szorítások a nem figyelésem végett. Magamban sűrűn elküldöm magam melegebb éghajlatra, próbálok lehiggadni, de folyton felszökik bennem a harag. Emlékeztetem magam, hogy velem van Cassie és hogy nem eshet baja. Semmi pénzért nem eresztem el. És nem vállok el tőle. - A két év azért túlzás...alig 4 hónapja ette be a fene a képét a bandába...elszedett tőlem mindent! - válaszoltam meg a dolgokat. Gunn akkor jött az életembe, amikor öngyilkosságot akartam elkövetni a bátyám halálhírének másnapján. Ha azt vesszük, megmentette az életemet és tartozok neki...sajnos ezt a lány nem tudja és nem is tudom, hogy érdemes lenne-e neki elmondanom. Mármint azt, hogy megakartam halni január ötödikén. Az ide járás meg a mai nap kezdődött el, nem jártam a környékén még...nem is akartam, de feladata volt számomra, lusta volt értem jönni, engem küldött a területére. Dühöngenék, de meg van a visszafogó személy a jelenemben Cassie személyében. Amiért roppant mód hálás is voltam. Ahogy azért is, hogy helyettem böngészte a térképet, mivel magam túl elfoglalt voltam, hogy azt is figyeljem. - Egy temető? - húzódik fel a szemöldököm, majd felciccenek...miért pont temető? Jobb helyek nincsenek erre? - Gondolod, hogy képes lennélek behurcolni egy TEMETŐBE? - emelem fel a végére a hangomat is, nem, nem vagyok mérges, rá meg főleg nem. Kicsit az indulatok beszélnek belőlem, az adrenalin és az, hogy rohanunk... - Oda aztán rohadtul de felejtős... - fejezem be a mondatot végül a temetővel kapcsolatban. Hullák közé nem megyünk... lehet hogy gyávaság, de akkor inkább az iskola. Ott több a búvóhely, szóval ezen ötleten fel buzdulva lassítok, hogy a térképolvasó mutassa az utat...meg amúgy is...számára ez a tempó gyors és fárasztó. Nekem alig kottyant meg... csak a szívem szapora dobbanásait érzem már már a fülemben. - Fél óra és tiplizünk haza... csak kerüljük ki az idiótákat...- már rég megfeledkeztem arról, hogy fel kellene hívnom a személyi testőrömet, aki kinevezte magát az apámnak. A vér szerint is az apám és valószínűleg most menne haza a hajójától. Túl makacs vagyok ehhez...megfutamodás lenne a részemről mindez, ráadásul akkor Aegir győzne a "csatánkban", ha felhívnám ezzel. Azt hinné, hogy megbékétem vele... de nem lehet erről szó. De ha nem lesz más megoldás...akkor vagy erődemonstrálást tartok, vagy felhívom a vénséget, ha már Axelt nem hívogathatom ilyenkor... Szóval lapozok is egyet és a tekintetem máris másfelé kalandozik. Figyelem a parkoló autókat, az egyéb járműveket, de ezen a részen jelenleg annyi a mozgás, mint a temetőben az élőhalott felkelés. Semmi. - Birod még? Vagy lassítsunk? - kérdezem a hogylétét a magam módján, tekintetem egyből ráirányul kicsit enyhébb pillantással. Persze hogy aggódok érte, túl sok szar van körülöttünk...
Szaladunk, ahogy csak tudunk. Amikor megállunk, alig fújom ki magam, már repül is a saller a tökfejnek, amiért ilyen bajba keveredett, és kevert engem is. Meg gondolom az anyját is, hiszen ez a gengszter nem olyannak tűnik, mint aki ne látogatná meg otthon, ha nem tetszik neki valami. Rendesen meg is mondom neki a magamét, és ő csendben elfogadja. Aarontól nem ezt szoktam meg, de most kifejezetten örülök, hogy nem kezd el velem vitatkozni a nyilvánvalóról, hanem emészti, amit mondok. Amikor pedig újabb rossz arcokat látunk felbukkanni, elindulunk, a karjaink szorosan összesúrlódnak, és őszintén szólva fel is húzom a kezem, hogy azt fogja, ne a csuklómat. Így valahogy jobb érzés, és könnyebb is mozogni. - Te jársz ide a seggfejhez két éve, és nem ismerted meg a környéket? - nézek rá rosszallóan, de nincs időm túlságosan őt méregetni, mert inkább előre, és gyakran hátra figyelek, hogy követnek-e minket. Az utcák szegényesen jártak, tekintve, hogy este van, és sötét. Pár másodperc múlva sajnálkozni kezd, és már bele kezdene valami hosszabba is talán, de nem jut semerre, mert megtorpanunk, amint meglátunk egy gyanús alakot. Talán ismeri Aaron, vagy itt mindenki ennek a szemétládának dolgozik?! A baj, hogy most kap valami fülest, amitől Aaron megszorítja a kezem, és én majdnem felszisszenek, de helyette a kezembe nyomja a telefont és már futunk is. - A Vår Frelsers park-temető itt van egy sarokra. Ott eltudunk bújni, amíg ki nem tisztul a levegő. - meglehetősen rosszul hangzik, hogy halottak között szaladgáljunk és rejtőzködünk, de elég nagy, van egy csomó bokor meg fa, és őszintén szólva még képes is lennék fára mászni, ha ezen múlna. A park mellett van egy középsuli is, ha kell, most oda is bemászok, nem érdekel. Sőt! - Van mellette egy iskola. Ha lehagyjuk őket, oda bemehetnénk. - nézek fel a telefonból Aaronra. Ha tetszik neki az ötlet, akkor együtt futunk Frelsers felé, aminek a kerítésén még csak átmászni sem kell, mert 0-24-es. Amikor viszont bent vagyunk, szinte kiráz a hideg, és csak futok vele, hogy olyan helyet találjunk, ahol nem találnak meg minket egy hamar.
Kihasználom, hogy nem csak ember vagyok és szedem a lábamat, vonom magammal Cassiet is. Nem ellenkezik, nem kiabál, csak teszi a néma és kimondott kérésemet. Kicsit odébb állunk csak meg, hogy ő kifújja magát és hogy tudjam, meg lássam merre tartunk, illetve kik tartanak felénk. Nem voltam túl sűrűn ezen a környéken, nem vagyok túl ismerős Chez colin és környékén. A lány tenyere pillanatok alatt csattan a képemen. Döbbenten esek túl a tényeken, hogy nah most ezt komolyan gondolta valóban? Ha tudtam volna hogy ez következik, kivédtem volna? Megérdemlem? Tőle kaptam, szóval biztosan. Ahogy a szavait is megkapom ezek mellé. Tudom jól, hogy önző vagyok. Folyamatosan kapom érte a fejmosást otthon is. Megérett már a tudatomban mindez, de nem vagyok hajlandó törődni vele hosszútávon. Ilyen vagyok igen. De majd változtatni akarok ezen is. Egyszer majd eljön ez az idő is. Csak magam elé bámulok és hallgatom a szavait. Teljes mértékben elfogadom a kifakadását és azt, ahogy kiejti felém a szavakat. Orvos akarok lenni, igen, de így? Egyáltalán belegondoltunk-e mindketten abba, hogy ezzel a temperamentummal, amit én birtokolok...menni fog-e? De megint csak én... ő mindig mellettem állt és most ilyenekbe keverem bele. Illetve magától keveredett, hívta a fene. De ha már így alakult, nem veszíthetem el a barátomat. Jobb belátásra kell térnem. Ami pedig a veszélyforrást illeti. Nem tudom mennyien jönnek és hogy milyen fegyvereik vannak...szúró vagy lőfegyver...Cassie is mellettem van...tehát eleve kudarcra van ítélve hogy ellenük menjek. Marad a futás és a még több futás. Nem eresztem el, ahogy megindul megyek magam is szorosan mellette. - Mennyire ismered a környéket? Ez a 17 évem alatt kiesett...nem erre vannak a járataim. - vallom be az őszintét, nem nézelődök hátra, egyszerűen csak tartom a tempót. Szívem vad hajszát kerget, jelenleg Cassie épsége miatt, hogy ne dobjam nagyobb balhéba, mint amibe most bele csöppent. Élve és sértetlenül kell haza vinnem, ha kell, akkor kiütök pár szemet és fogat is érte, de őt nem adom! - Sajnálom, hogy bele kevertelek és talán jóvá sem tudom majd tenni...de... - nem tudom befejezni a mondatot, előttünk is felbukkan egy tetkós alak, pont telefont kap és már figyeli is a területet. Szinte azonnal. - Rohadj meg Gunn! - morgom ingerülten, kicsit szorítok a lány kezén, de eszembe jut pont ezmiatt, hogy nem egyedül vagyok. Végül magam után húzom Cassiet egy másik utcába, kicsit többen mozognak erre. Minden csoda három napig tart...mondják sokan...vajon erre is igaz ez a szólás? Előkapom a mobilom és a térképünkre tekerek, átadom Cassienek, hogy nézze helyettem, merre tudnánk meglépni, hol vannak forgalmasabb helyszínek az állomásokon kívül.
Nem tudom, mi bánt jobban. Az, hogy Aaron idáig süllyedt, vagy az, hogy nem vettem észre ebből semmit, és nem állítottam meg soha semmiben. Azt hittem, hogy még mindig graffitizik és vandálkodik, mint régen: miért hittem volna mást? Az eszembe se jutott, hogy valaha is drogügyletei lennének.. hiszen az egész családja olyan távol áll ettől... tanár az anyja, a bátyja meg katona volt, míg élt. Az ő halála hozta volna meg ezt a változást? Nem volt elég, hogy itt voltam neki? Annyi kérdőjel van a fejem körül, és még is az egész keltette ködön úgy vágnak át a szavai, mint kés a vajon. Ez a faszi segít neki. Én ezt nem érthetem. Halott ember, ha elmegy. Jó... ha ezen múlik. Megmondom neki, hogy ne keressen, és hátat fordítok nekik. Elindulok haza, a könnyeimet törölgetve, de még egyelőre nem fakadok ki, előttük nem akarok ennél is jobban. Azonban erre nem is lesz időm, mert hirtelen sűrű lépteket hallok. Mire hátra pillantok a vállam felett, Aaron szinte elsuhan mellettem, közben pedig megragadja a csuklóm és magával ránt. A szerencsének köszönhetem, hogy nem esek el, mert iszonyatos ereje van, amin meg is lepődök hirtelen, de aztán a lábaim szinte automatikusan mozdulnak is utána. Nem vagyok annyira edzett, mint ő, de tudom tartani a tempót, főleg hogy nem enged el. Szerintem két utcát tuti szaladunk, miközben kivágja a cuccot is a kukába, a hideg pedig csak azért nem fagyasztotta az arcomra a könnyeket, mert sósak. Lihegve állok meg és állok a fal mellé, Aaron pedig úgy fogja a kezem, mintha oda ragadt volna. Aztán meg is jegyzi, hogy nem hagyna csak úgy kisétálni az életéből, én pedig összezavarodom. Egyszerre esik jól is a gondolat, és egyszerre tesz dühössé is. Amikor azt mondja, hogy nem drogozik, mert undorító, ahová lesüllyednek az emberek, egy kicsit a düh felé billen a mérleg. A szabad kezem lendül, és ha csak nem fogja meg azt is, akkor az arcán csattan a tenyerem. - Önző vagy! Olyan önző vagy!! - kiabálok rá, a mellkasom sűrűn emelkedik és süllyed. - Mindig minden rólad szól! Gondoltál valaha arra, mi lesz a hozzád közelállókkal? Mi lesz másokkal? Így akarsz te orvoskutató lenni? Az embereket segíteni? - ezek teljes mértékben költői kérdések. Nem akarom, hogy válaszoljon, azt akarom, hogy gondolkodjon. Sajnos a gondolkodás azonban várat magára, ahogy az utca végén megjelennek az idegen alakok. Amikor azt mondja, hogy haza visz, és hogy már nem kér abból, amit ez a Gunn csinál, megfeszül az állkapcsom. Korábban miért nem gondolt erre? Vagy csak nekem játssza magát? - Először le kell rázni őket. - mondom, és már indulok is tovább sietősen. Ha továbbra is fog, vagy jön, vagy kirántom a kezemet a markából. Egy olyan hely kellene, ahol nagy a tömeg. Egy bevásárlóközpont, vagy szórakozóhely, bármi... Gondolkodj Cassie, mi van a közelben, ahol el tudnál bújni?
Cassie könnyes szemei gyomorszájba vágnak, nem akarom őt sírni látni, nem ellene vagyok, hanem vele. Ezért sem akartam, hogy ezt lássa, vagy épp hazudjak neki... vagyis hát... most hazudtam neki, vagy az igazat mondtam? Dora irányába hazudtam? Vagy magam sem tudom már, hogy kinek mit monok...magamnbak is hazudok már nem igaz? Felesleges köntörfalazni, kiléptem a bandából, Dora mellett is csak azért vagyok, hogy lerójam felé a tartozásom. A baj csak az, hogy az életemmel tartozom neki... De amíg hasznosnak talál, addig nyert ügyem van. A bátyámhoz nem fogok rohanni, hogy intézze el nekem, van elég baja rajtam kívül, már megszoktam, hogy egyedül maradok a szar helyzetekbe... megeszem amit megfőztem. Így ahogy van! Egyedül másztam bele, egyedül is fogok kikecmeregni belőle. Szavaival arcon csap, igaza van - mikor nem volt? -, minden szavával egyet tudok érteni, és pontosan ez az, amit neki nem akarok és senki másnak. Épp elég ha én benne vagyok...féllábbal. Mert nem akarom ezt, de meg kell tennem, hogy életben tudjam magunkat! De ezt hogyan magyarázzam el neki? Úgyis azzal jönne, hogy léteznek rendőrök...igen, léteznek, Dorának meg kitudja mennyi helyre elér a keze. Nem tartanék sehol, így marad ez a verzió. Nem mozdulok Cassiopeia mellől, figyelem minden mozdulatát, fél szemem és fülem azonban a drogdíleren tartom. Egy gyanús mozdulat tőle és itt sem vagyunk, nem kockáztatok tovább, Cassieről van szó. A további szavaira felszisszenek...maradjak távol tőle ha megakarom óvni őt. Csak magára számíthat jó ideje már... szúrós szemmel meredek magam elé, majd elengedem ahogy hátrálni kezd, a földet bámulom, ahogy bemutat Gunnak, majd indulni akar. Dönts, vagy mindent elveszítesz egy pillanat alatt Kis Bergström. Össze fog omlani a gondosan felépített kártyavárad! Minden eddigi lépésemmel csak rontani fogok a helyzeten...kattognak a fogaskerekek, de szerencsére Dora már helyettem is dönt; látom a fegyverét! Azt is hogy nyúl érte! Így aztán másodpercek alatt hátrálok meg, fordítok hátat neki, rohanok Cassieért, ragadom meg a kezét, hogy magam után húzzam sietve...ha akarja, ha nem, futnunk kell! Gyorsak a reflexeim, kihasználom a félisteni erőt, amiben nem akartam hinni, bár eddig sem hittem, de mindig ezt csináltam, nem? Kihasználtam azt, ami a sajátom! A reflexeim, hogy az éppen kisétáló hölgyet a lépcsőháztól kikerüljem, hogy a hosszútávú futás ne okozzon gondot...azonban jelenleg nem egyedül vagyok! - Ne állj meg, csak fuss! - szólalok meg, amint kiértünk a Gunn általi helyről, majd megindulok a lánnyal arra, amerről jöttünk. Időközben egy kukába pont sikerül beledobnom a kapott szajrét is. De őt...őt nem eresztem el. Csak kicsit odébb, méterekkel, torpanok meg egy kihaltabb helyen, igaz, sokat itt sem időzhetünk. Ez Dora területe...kitudja mennyi embere van erre. - Mintha hagynám, hogy csak úgy kisétálj az életemből... - fogom még mindig Cassie kezét, úgy néz ki, hogy el sem akarom ereszteni, ha csak ő ki nem rántja a kezét a sajátomból. - De. Nincs. Igazad! - nézek le rá végül, az arcomon dühös vonások kezdenek kialakulni, de nem a lány felé irányul. A helyzet teszi. A stressz. - Igaz, hogy jól lehet vele keresni...főleg ha van egy állandó használó, az olyan meg többet is ad, mint amennyi...de soha nem használnám magamnak. Tiszta vagyok Cassie! Undorító amivé vállnak...nem kérek belőle, így is nehéz eset vagyok. - magyarázok halkan, közben figyelem a környezetünket is. Igen, magamra gondolok legtöbbször, de tudom, hogy vannak olyanok, akikre számíthatok. De nekik is számítaniuk kell rám... nem fordíthatok hátat neki! Mozgolódást látok a távolban, punkokat, kereső tekintetük kissé frusztrálttá tesz, így intek a fejemmel. - Haza viszlek! A banda már nem a régi, mióta Gunn belépett az életünkbe, kicsit változott a felállás is...abból meg köszönöm, de nem kérek... - újabb magyarázat, hogy tisztában legyen nagyjából a dolgokkal. Nincs okom hazudni neki. Vagy elhiszi, vagy sem ezekután. Abba már nem megyek bele, hogy történtek azóta ritkítások is, az nekem is ijesztő dolog, hát még neki...láttam meghalni egy társamat. Egész közelről... szóval nem, több barátot nem akarok elveszíteni. Sem senki mást!
Nem tudom, hogy éppen mit érzek erősebbnek. A féltést Aaron irányába, vagy a hihetetlen mértékű csalódásom. Tudtam, hogy bandázik, de arról egyáltalán nem szólt a fáma, hogy itt gengszterekről van szó! Hiába hajol közelebb, és hiába tölt el ez általában kellemes melegséggel, most csak félek. Nehéz észre venni a fehér bőrömön, de a rózsásból szürkébe hajló ajkaimról észre veheti, hogy elsápadok, amikor azt mondja, hogy már azért is az életével fenyegették, hogy onnan kilépett, és ha most ennek az alaknak is hátat fordít, akkor tényleg halott lesz. Közben arrébb terelget, én pedig hagyom, hogy arrébb sétáljon velem, és közben igyekszem nem katatón módon bámulni rá. Figyelem Aaron arcát és közben azon gondolkodom, hogy teljesen félre ismertem őt. Azt hittem, hogy csak a csonka család miatt ennyire dühös, hogy egyébként minden kitörése és haragja ellenére jó srác. Erre itt és most kiderül, hogy drogot terjeszt - talán szed is, nem tudom?! Sok mindent megmagyarázna... - és nem egyszerűen egy bandában van benne, hanem egy bűnszervezetben. Lelombozva és letaglózva bámulom a mellkasát, miközben érzem, hogyan szorítja össze a torkomat a sírógörcs. Amikor azt mondja "ő csak segít", akkor már könnyes szemekkel nézek fel rá. - Kinek? Mert neked nem, az biztos. Nem lettél több egy pitiáner bűnözőnél, aki mások sírját ássa annak a pornak hála, amit.. terítesz? A franc se tudja, mit csinálsz vele. - mondom remegő hangon és nagyot nyelek, majd megszívom az orromat, aztán az alkaromba bele is törlöm, a szemeimmel együtt. - De... jó... ha te ezt akarod... akkor legyen így. Maradj itt a seggfejjel és tedd tönkre amid maradt. Ha meg tényleg védeni akarsz, akkor soha többet ne keress fel. Az utóbbi időben úgy is hozzá szoktam, hogy csak magamra számíthatok. - hiszen már jó ideje ezzel foglalkozik a tanulás, vagy a barátai helyett, anyám is inkább a szerelemnek él. Másom meg nincs, szóval... tessék. Eljutottam oda, hogy egyedül vagyok a világ ellen. Elhátrálok pár lépést, és a szememet Aaron mögött "Gunnra" szegezem. Még egyszer azért megmutatom neki a középső ujjamat, hogy nemzetközileg mindenki értse, hogy elmehet a picsába, mielőtt hátat fordítanék, és zsebre téve a kezeim elindulnék haza.
Nem tetszik a helyzet. Cassie...mi a tökömnek kellett megjelenned...most tervelhetek ki valamit, hogy ne keveredj bele ebbe. Hogy élve kikecmeregj ebből. Hogy tartsd a szádat. Hogy élve haza juttassalak mindennap. Csak ez jár az agyam minden szegletében, még akkor is, mikor Dora visszakunyizza a tasakot. Ugyanaz jár mindkettőnk fejében, de más opciókat vezetünk fel, ez biztos. Nem érdekel, hogy szerinte a csajom, lehetne, még sem az. Cassie szavaira felszisszenek, nem kellene így lerendezni, de most nekem is lépnem kell. Vagy vége mindennek. Dora szavai nem nyugtatták meg, de hát ez Cassie, ő ezzel jár, így aztán tenni kell valamit. Dorára is csak rásózták az árut...chh, jah. A lány szerint elég gondom van enélkül is, menni akarunk... mintha az olyan könnyen lehetséges lenne. Kicsit ingerült vagyok, de csak Cassie miatt aggódok. - Cassie... nem megy. - hiába kapaszkodik belém, hogy menne már, hogy ránt egyet a karomon, ahogy a tekintetébe nézek...ugyanazt érzem. De ha most hátra arcot veszek és lelépek vele, Dora fog nyitni és onnantól kezdve végem. - Te ezt nem értheted...sajnálom. - nyalom meg a számat, majd közelebb hajolok hozzá, hogy csökkenjen a távolság, hogy halkabbra vegyem a hangerőt. - Tényleg sajnálom...de vagy ez...vagy az örök baszakodás...nézd, kiléptem a bandából, kiakartak nyírni érte...de ha most Gunntól is lelécelek, ténylegesen is halott leszek...értsd meg. Ezzel téged is óvlak. Ha nem teszem, amit tennem kellene most is, rátok száll. - közben távolabbra osonok vele, hogy Dora ne hallja, de csak egy része igaz mindennek... szavaim végeztével visszalesek az említett tetkósra, hogy lássam rajta, van-e még időm a továbbiakra. - Én választottam, nem rőszakolta rám... ő csak segít! - csak hogy ne mindig a rosszat lássuk a Gunn srácban sem, na nem mintha Axelnek teljesen mást mondtam volna...félek tőle igen, ezért is vagyok vele...mert akkor mindenki mást békén hagy. Ez már nekem bőven elég.
Még soha nem láttam ilyennek őt. Rendesen arcon csap a viselkedése, ahogy szinte haragosan rám szól, aztán szinte védelmezni kezd az állig tetovált faszitól, akitől a hideg is kiráz egyébként. Hallgatom, ahogy Aaron felajánlja magát megverésre, de engem hagyjon ki. - Egy francokat! - mondom riadt döbbenettel, aztán hideg kék pillantásom a férfire emelem aki épp mint egy húst mér végig, ahogy közelebb lép, és elveszi Aarontól a csomagot. Nagyon helyes, vegye csak vissza! Azonban a szavai olyan, akár a mérgezett méz, jól néz ki, jó az illata, finom is, de tudom, hogy most épp hülyére vesznek. Amikor bemutatkozik és felém nyújtja a kezét, majd elkezd arról papolni, hogy ez csak kiegészítés, meg hogy félre értem, meg hogy rásózták a cuccot, miközben egyértelműen ő a főcsődör ebben a nyomorult bandában, már Aaron hozzáállása elárulta. Összeszorítom az ajkaim én elzárkózva karba teszem a kezeimet, még úgy is, hogy bűntudatosnak tűnik. Talán akkor megenyhül. - Fiatal vagyok, de nem ostoba, seggfej! Nem érdekelnek a hamis szavaid se az, hogy mit csináltok, de Aaront hagyjátok ki belőle! Elég gondja van így is! Szóval mi most megyünk.. Ugye, Aaron?! - nézek rá nyomatékosan, kissé könyörgően. - Kérlek! - suttogom neki halkan, a karjába kapaszkodva. El kell tűnnünk innen. Minél hamarabb!
Vendég —
Rascals
Néha komolyan nem értem ezt a gyereket. Ha hívom az a baja, ha lerázom mert dolgom van, akkor azért hisztizik. Teljesen dinka, de így szeretjük... Vagy hogy is mondják ezt? Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk! Igen, határozottan erre gondoltam. Mindenesetre nem is ez a legfontosabb, hanem hgoy csinálja a dolgát, még ha néha húzza is miatta a fogát. Összességében úgyis élvezi, másként már rég meg kellett volna ölnöm. - Ha ezen múlik a boldogságod, maradhatsz is, bár lehet, hogy a csajod nem repes az örömtől. - látom Aaron döbbent arckifejezését, és bevallom tetszik is így egy kicsit. Végre, nem csak düh ragyog azokon a fiatal pofikon. Biztos ez a csaj nála a befutó. Ahogy számonkéri, végig is nézek rajta rendesen, kicsit talán még el is mosolyodok. Mit tehetnék? A nők egyszerűen megőrjítenek... Ah, eddig tartott a döbbenet, már jöhet is az ismerős terep. Az imént átadott csomag felé nyúlok, hogy visszavegyem. Majd kiderül, mi lesz ebből, viszont semmiképp sem maradhat így nála. Túl nagy a kockázat a harmadik szemlélő miatt, aki viszont vagy beszáll innentől kezdve, vagy valamivel nagyon erős és megható bizonyítékot kell adnia arra, hogy bízhatok benne és a szájában, ami tartva marad. Egyéb esetben... A töki valószínűleg barátnő nélkül marad. Szomorú, de ilyen az élet. azonban mielőtt erre sort kerítenénk, próbáljuk meg kultúráltan intézni a dolgokat. - Mielőtt sokkal jobban elfajulna a helyzet, a csomagot szeretném visszakérni. A chiquitának igaza van, nem szabadna ilyesmibe keveredned. Ahogyan neki sem! - nyomatékosítok Aaronra emelve a tekintetem. Amit megígértem, azt be szoktam tartani, akármennyire nem nézi ezt ki belőlem senki. Persze, a fizetési határidők miatt tudhatják, de az üzlet. Nem gondolja senki, hogy simán emberként is képes vagyok elég meglepő nyugodtsággal és ésszerűséggel, törvénytisztelő módon funkcionálni. Sosem az volt a célom, hogy tönkretegyem az embereket. Én csak szórakozni szeretnék, és élni. Kár, hogy a mondás élni hagyni felét nem szokták viszonozni a kinézetem miatt. Nem én baszok rá általában az előítéletre. - Dora Gunn, a kisasszony szolgálatára. - kezet nyújtok a csajnak, holott már mindent tudok róla. Nem kell egyből vészmadárnak lenni, Töki. Hidd csak el, hogy megoldjuk ezt az egészet. - Tudom, nem nézhetett ki túl jó, amit láttál, de van egy olyan érzésem, hogy félreérted a helyzetet. Nem olyan komoly egy üzlet ez, csak egy kis kiegészítés. Rám is csak rámsózták a cuccot, Aaron meg kedves srác, és segít. A banda összetart, és amik bepánikolva elmondtam nekik a sztorit... - tartok egy kis hatásszünetet. Leszegem a fejem, elvégre bűntudatom vagy, hogy Aaront is belerángattam ebbe. Jah, nem! - Ugye nem hoztuk rád teljesen a frászt? - kedvesen nézek rá, mint akinek tényleg bűntudata van. Komolyan, a nyolcvan éves tapasztalatom mire nem elég...
Dora végre megjelenik, biccentek neki, majd felé lépek. Nem akar feltartani, amire aprón elmosolyodom. - Persze. Most pont ráérek, erre te rázol le. - felelem tetetett sóhajjal, de amúgy igen, tényleg ráérek a mai napon. A tekintetem rávezetem a csomagra, elég nagy adag ami azt illeti, talán a tripláját is megérné az egyik kuncsaftnak. Dehát az is olyan helyen él, ahová csak én tudok bejutni, Dora kicsit már feltűnő lenne, egyből elzavarnák. Vagy...a gondolatmenetemet sem tudom befejezni, egyből a másik fiúra kapom a tekintetem. Kicsit ridegen figyelem és hallgatom. A szomszéd... Cassie! Már épp fordulnék hátra, de amaz megelőz és mellém lép, karon ragad, majd a zacskót is kiütné - ha hagynám - a kezemből. - Mi a faszt keresel itt!? - nem, egyáltalán nem tetszik sem az, hogy ilyen közel került Dorához, sem az, hogy ez a szarjancsi tudja, hogy ő a szomszédom. Tudom, hog tudja hogy merre lakom és melyik házban, de arra nem számítottam, hogy azt is tudja, hogy Cassie pont a mellettem lévő házban tanyázik. Patthelyzet vagy mi! - Igen! Ebbe és totál semmi közöd hozzá! - pillantok le rideg kékjeimmel a lányra, aki szinte erőszakkal akar elrángatni az idegen közeléből. még csak meg sem rezzenek a rántástól. A hangstílusom már most nem olyan, ami Cassievel szoktam megütni, nem lágy, hanem egyszerűen a harag felé közelít. Dorára pillantok, majd fejet ingatok. - Nem fogom őt is belerángatni. Nem adom a kezedre! Nem fog tetszeni?! Nem baj! Majd addig püfölhetsz, ameddig akarsz! - emelem fel Dora ellen a hangom, ám Cassie-nek nem mondom, hogy menjen haza egymaga. Azért mert Dorának csak egy szavába kerül és Cassie nem jut haza még holnap se. Inkább maradjon itt. Mellettem. Biztonságban. Még akkor is, ha Axelt belekeveri ebbe a harcba. Ez már nem az ő harca, már rég nem... igaza volt korábban. Jóval korábban. Nem fogja elrendezni ezt helyettem senki. Sem ők Avivával, ha már ő sincs itt, ráadásul Axel maga alatt van, nem keverem bele. Edd meg a kurva levest, amit megfőztél! Igen, szólnom kellett volna, de még van időm! De ennél több embert nem keverhetek bele! Ez az én utam, az én harcom, amiből fogalmam sincs miképp kerülök ki győztesként vagy vesztesként.
Úgy volt, hogy játszunk. Még a suliban megbeszéltük, hogy ma este együtt fogunk R6S-ezni, és én tartottam magamat a megbeszéltekhez. Bejelentkezve vártam, hogy neve mellett lévő szürke karika és offline felirat át váltson zöldre, online-ra. Azonban hiába vártam, nem jött el a megváltó változás. A telefonomra néztem, de még csak arra sem írt. Tudom, hogy a bátyját gyászolja, de annyi mindenen mentünk keresztül együtt, miért pont most zár ki az életéből? Morcosan kelek fel a számítógép mellől és lépek az ablakomhoz, ami az ő házukra néz. Csak ennek köszönhetően látom meg, hogy pont a bejárati ajtót zárja. Most nem fogom hagyni, hogy lerázzon. - Ezúttal biztos nem! - morgom az orrom alatt, és olyan sebességgel kezdek neki öltözni, mintha a suliból késnék el. Letrappolok az emeletről, a lépcső alján majdnem bele ütközök a mostohámba. - Hova-hova? - Aa.... Elmegyek sétálni. - tudom, hogy kevéssé kedveli a Bergström családot, félek, hogyha kitálalok neki, akkor nem enged el. Gyorsan megkerülöm, felveszem magamra a kabátom és a cipőm, aztán magamhoz ragadva a kulcsom kilépek a házból. Aaront még pont látom az utca végén bekanyarodni, szaladva futok el a sarokig, aztán onnantól kezdve, lemaradva követem. Ha netán hátra néz, elrejtőzök egy kocsi mögé, de egyébként nem úgy tűnik, mint aki számítana arra, hogy követik. Pedig de! Most már tele van a hócipőm a kifogásaival, meg a bandájával, akiket inkább választ. Ha most nem enged belépni közéjük, úgy leoltom, hogy el is áshatja majd magát utána! Hogy pontosan mit fogok neki mondani, azt még nem tudom... De addigra kitalálom! Egy csendesebb, elhagyatottabb környékre érek őt követve. Nem igazán tetszik, ahogy méregetnek itt az erre járók, de hé... Aaron is ide jár, akkor nekem sincs okom félni, nem igaz..? Amikor megáll valami fura hely bejárata előtt, akkor én is megállok, és egy szemetes mögé rejtőzöm el. Izgatottan és kíváncsian várom, hogy megjelenjen a banda és előadhassam magam, ám ez elmarad.... Csak egy tokától bokáig varrt csávó jelenik meg, és kezd el neki vakerálni. Akkor kerekedik ki a szemem, amikor látom, hogy mit ad át neki, és kétlem, hogy liszt lenne a zacskóban! Felpattanok a szemetes mögül és nagy, lendületes léptekkel elindulok feléjük, még a hajam is csak úgy lobog utánam. Látom, hogy a fura fazon már észre is vett és épp rólam kérdezi Aaront, de ignorálom őt, mintha attól csak eltűnhetne. - Aaron! Mit csinálsz?! - lépek közvetlenül mellé és a karjánál fogva próbálom elhúzni a láthatóan nem normális és veszélyes alak mellől. Ha sikerül kihasználni a meglepetését is, akkor kiverem a kezéből a zacskót, ha nem, akkor csak megpróbálom. - Tudom, hogy gyászolsz, de nem ez a megoldás! Komolyan ilyenekbe keverted magad?! - nézek rá aggodalmasan, a zacskóra mutatva.
Vendég —
Rascals
Mindig öröm találkozni az én kis tökimmel. Bár gondolom soha nem kölcsönös az érzés, de ki tudja? Talán enyém a jackpot, elvégre mióta már nem az én kis lelkes pincsikutyám, még inkább szalad a hívásra? Lehetséges, hogy tényleg sikerült belőle valami nagytestű, erőszakos kutyát nevelnem? Kétlem, ahhoz nem elég tökös. Amúgy meg a kurva anyját az összes kis szarosnak. Minddel csak a baj van, pedig én eskü jól bánok velük. Most komolyan, melyik kortársuknak van több pénze, mint nekik? És itt ne számoljuk bele a képletbe az elkényeztetett kis nebáncsvirágokat. ki kéne nyírni ezt a gyereket is. Túl sokat tud, és idő kérdése, hogy nem adja fel magát annak érdekében, hogy én is vele bukjak. De csak szólok - így fejben - a kis tökinek, hogy hogyaz elnevezésemen túl nem sok köze van a tökösséghez. Valamennyi időre márpedig lesittelnék, és ott nem élné túl egy hétig sem. Főleg, ha találkozik néhány emberemmel. Elvétve van pár ilyen a börtönökben, de hogy felismerik-e a jeleket... Ők is bénák igazából, de valakiből a szart is kiverni kifejezetten szeretik. Dobtam egy gyors SMS-t Aaronnak, hogy dolog van, irány a főhadiszállás. Lassan én is befejeztem a jól megérdemelt ebédemet, és elindultam. Meg kell mondanom, néha igazán hosszú útnak tűnik átmászni az út másik oldalára. Jóllakottan meg főleg, de sebaj. Ennyit megérdemlek néha. Ezt meg szinte a kapualjban elintézzük, csak egy kis termékátadás, semmi extra. - Csá töki. - néha fizikai fájdalom kiejteni a számon ezeket a szavakat. Trágár vagyok meg semmivel sem törődök, ami a normához kapcsolódik, de ez a fiatalos szleng valami borzalmas. Mindenesetre a látszatért mindent. - Ne aggódj, nem tartalak fel sokáig. Nesze, fogd! - kezébe nyomom a csomagot. Tele van új cuccal. Eddig csak egyszer adtam neki ilyesfajta szállítmányt, és akkor jól ki is sajtolta belőle a maximumot, szóval ez a fajta mostmár az ő dolga lesz. Vaaaaaaagy a háta mögött álló kiscsajé. Mit ne mondjak... mint a biciklit! - Te, figyu már... Az nem a szomszéd kiscsaj ott mögötted? Nem is mondtad, hogy beszállna. Eddig mindig csak alkudoztál, hogy hagyjam a fenébe, most meg tálcán knálod? Még a végén büszke leszek rád! - gonoszul rávigyorgok. Valószínűleg fogalma sincs arról, hogy a csaj követte. Fasza dílerem van, nem? Azt se értem, hogy van még életben, ha a szomszédját se veszi észre, hogy követi őt.
Újabb telefon, újabb SMS tőle! Nem tudok mit tenni, mint hogy teszem azt, amit Dora kér. Tudja, hogy hol lakom és azt is tudja kicsoda az anyám, így hogy ne sérüljön anya, magamat keverem bele újba ebbe az egész őrületbe. Sakkban tart. Hogy is mondta legutóbb, mikor újra a szemébe néztem és másodszorra is a fejéhez dörgöltem, hogy vége a mi kis kettősünknek? Gyenge vagy te ahhoz, hogy játszd a nagyfiút! Igen...nos én is eképpen érzek, ám mégsem hátrálok meg. Nem, mert akkor anyám issza meg a levét a dolgaimnak. Axelnek erről nem kell tudnia, így is akad dolga, nem akarom, hogy eltévessze a célját, hogy megvédje a nőjét és magát. Ők már egyek, egy család. Próbálom elfogadni, ám nagyon nehéz. Ezt magamnak kell elintéznem, Dora az én problémám. Lépéseim a házon kívülre érnek, bezárom az ajtót, majd megindulok a szokásos találkahelyre...mint egy kibaszott randi...csak épp nem szórakozni megyünk. Vagyis aki szórakozik, az csakis ő. Én meg szívom a fogam miatta. A hatalomtól szörnyeteggé válik az ember...ahogy Dora is. Ez van...újra magába szippant az őrülete. Mérges vagyok rá, olyannyira, hogy legszivessebben addig püfölném, amig él. De mire eljutnék addig, hogy hozzá érjek, már le is puffantott. Ennyit erről. Gyalogosan megyek Dora elé, nincs messze Chez Colin... azzal szemben van a találka helyünk. Minden egyes alkalmat megragad, hogy ide rángasson. Utálom, a helyet is, azt amit és ahogy csinálják. Dorát is. Írtózok ettől. A hideg ráz ki. Akad pár autó, meg járókelő, de ahogy a megbeszélt helyre érek, mindez egyre kihaltabb lesz. Mint valami szellemtanya. Elég csak a kékszínű étteremre nézni...ezen belül pedig akad minden. De ez csak a látszat. Az összes itteni dolgozó Dora tenyeréből eszik.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.
Kezdőlap
