A változás nehéz. Úgy mondta mindezt, mintha én magam nem tudnám, pedig nálam jobban nem élheti meg ezt senki. Megváltozni, és másképpen állni a dolgokhoz, meglehetősen furcsán hat a dolgokra.
Egyik pillanatról a másikra következnek be változások, s lassan talán még te magad is képes lehetsz elhinni azt, hogy kész vagy a változásra. Készen állsz, és nincs miért visszafelé tartanod, hanem mehetsz tovább egyenesen.
Megvontam a vállam, s kicsit megpiszkáltam a poharam. Elgondolkodva csendült fel hangom.
-Túl éltem már pár csalódást. Talán az elkövetkezőket is ki fogom bírni. - ráemeltem tekintetem, aztán felemeltem poharam, s peremén át figyeltem egy darabig, majd beleittam tartalmába.
Kezdtem érezni magamon a változást, mit az ital generált bennem. A változást, ami lassan úgy is hatalmába fog majd keríteni.
Aztán persze közöltem, hogy csak indok kell ahhoz, hogy kidobjam, és tudtam, a szavai nélkül is, hogy én igen is képes lennék megtalálni azokat az okokat. Megtalálni, és eleget tenni nekik.
-Mibe fáradtál bele? - hátradültem. Lassanként többet beszéltem, mint eddig bármikor. Többet kommunikáltam, a szavak tovább jártak, én meg… lassan talán feloldódok, és megteszem azt, amit Asa mondott. Nyitni az Istenek irányába. Bár, meglehet nem éppen erre az istenre gondolt.
Sóhajtottam.
- Újra és újra ugyan az a kör, és változásra egy fikarcnyi esély sincs. Hiába akarod, hogy másképp legyen… a vége mindig ugyan az lesz. - morogtam ökölbe szorítva kezem. - Vagy tán te is ebbe fáradtál bele? Nem akarom ugyan azt a kör lefutni.
Valóban nem akartam, s erről eddig csak Asa-nak beszéltem. Magam sem értettem, hogy miért nyitottam Vidar felé. Miért gondoltam arra, hogy pont vele kellene megosztanom ezen nézeteimet.
Pedig valóban változást akartam. Elszakítani a szálakat, mit a Nornák megszőttek, s újat tenni a helyére. Olyat, ami nem skatulyáz be. Ami… ami hajlandó lenne megismerni… megismerni engem.
Mivel az italt bírta, ezért újratöltöttem a poharát, majd szavaira felvontam szemöldököm, s enyhén oldalra billentettem fejem.
Villantottam egy mosolyt, megsimítottam hajam, aztán szakállamon siklott végig kezem. Valóban változtam. Oh ha tudná… ha tudná, hogy egy nő… nem is akármilyen nő miatt akad ez a változás. Egy nő miatt, aki okán talán elhiszem, hogy érdemes változni. Hogy érdemes megmutatni ki lakozik a vad külső mögött.
-A frizurámnak ehhez semmi köze. - karbafontam karjaim egy pillanatra, helyezkedtem picit, majd visszadülve ismét leengedtem karjaim. Semmi fenyegetőt nem éreztem magamban. Mintha lényemnek az a fele szabadságra ment volna.
-Hogy érted? Isteneket? Berszerkereket? Félvéreket? Az jön aki akar.- megvontam a vállam. - De ez a mi helyünk. - széttártam karjaimat. Hamarosan talán lesz majd konkurencia, de elég nagy ez a város ahhoz, hogy több hely legyen erre. - Miért kérded?

Magam sem tudtam igazán, miért is említettem meg azokat az estéket, és eseményeket. Túl közlékeny voltam, és valahogy nem éppen úgy viselkedtem, ahogy az tőlem megszokott volt. Asa hatása lenne talán? Az, hogy akad valaki aki… nem...vagy talán még is.
Igaz nem képeztünk egy párt, hisz csak egy randevún voltunk, de akkor is. Valahogy még is úgy éreztem változáson kezdtem keresztül menni, ami vagy jó irányba vezet, vagy épp ez lesz majd a vesztem, ám meglepő módon eddig egyetlen ismétlés alkalmával sem történt ilyesmi. No de most most még is.
Gondolataimból Vidar hangja szakított ki, mire megvontam a vállam, s talán még egy félmosoly is kúszott az arcomra.
-Hogy csak Tyr van a „kedvenceim” listáján? - mosolyom alábbhagyott, s talán egy cseppet sejtelmes lett. - Nem tévedsz sokat. De talán ideje egy cseppet változtatni. Vagy megpróbálni változtatni. - magyaráztam, miközben ajkaimhoz emeltem a poharat, ráemeltem felette tekintetem, majd kiittam annak a tartalmát.
Tudtam, hogy a megítélésem az alapján történik amilyennek látni akartak, s nem olyannak, amilyen én akartam lenni.
Meglehet, azért is kezdtem el nyitni Asa felé? Az én csodás Nornám, aki a vesémbe lát szinte a szó legszorosabb értelmében, s bármennyire is akarnám tagadni előtte, tudja… már az előtt tudja, mielőtt kimondanám.
-Okot mindig lehet találni. Elég egy rossz pillantás. - újratöltöttem a poharakat, aztán letettem az asztal közepére az üveget. Eszembe jutott, hogy talán szereznem kellene még, főleg, ha a tenger isten valóban nekikezd a főzőcskézésnek… lesz ital dögivel, a forgalom is megnőhet… De vajon a halandókra milyen hatással lenne ez a lőre?  
Annyiszor kalandoztak el gondolataim, hogy lehet nem kellene többet innom, de erős volt bennem a gyanú, hogy akkor a haragom győzedelmeskedne, és nem az a felem, aki ígéretet tett arra, hogy megpróbál nyitni az istenek felé. Nem az a felem, aki egykor együtt italozott Odin-al. Bár az már hosszú hónapokkal ezelőtt történt, s talán igaz sem volt.
-Igen… meg. - morogtam az orrom alatt, s egy pillanatra ökölbe szorult a kezem, s ajkam is vékony vonallá préselődött össze, aztán egy pillanatra karba fontam mellkasom előtt karjaim, s hátam nekidöntöttem a támlának. Asa elégszer elmondta ahhoz, hogy felfogjam, akármit is teszek, nem változtathatok a sorsomon. Megfonták a szálakat, és  nem áll hatalmamban változtatni rajta.
Válaszára csak bólintottam, hisz megelégedtem ezzel a felelettel. Nem akartam tudni minden lépéséről. Nem akartam, hogy azt gondolja már alig vártam a találkozásunkat.
Nem akartam semmit sem sürgetni, ami közel vezethet a végzetemhez, hisz épp csak elkezdtem azt érezni, talán fontos lehetek valaki számára. Talán több lehetek, mint a nagy gonosz farkas. Talán.
Aztán megköszörültem a torkom, közelebb hajoltam cseppet, miközben elé toltam az üveget.
- Bírod még, vagy …. - válaszától függően vagy felkeltem, vagy ott maradtam. Ha bírta még az italt, akkor felkeltem, egy pillanatra hátramentem, majd hoztam egy újabb üveggel eme csodás italból. Ami azt illeti az utolsó előtti volt már, szóval kezdtem kifogyni belőle, de talán lesz majd utánpótlás belőle, szóval annak az üvegnek a társaságában foglaltam helyet vele szemben, majd tettem le a másik mellé, ám még nem nyitottam ki, csak letettem a másik mellé, s betettem a poharam középre, hogy bizony azt még újra fogom tölteni.
Azonban ha elég volt neki az italból, akkor elvettem a majdnem üres üveget, rácsavartam a tetejét, s lassan felkelve a helyemről elsétáltam onnan, hogy tovább folytassam a munkám, annak ellenére, hogy közel álltam a nem józan állapothoz.

-Két hetente… - mormogtam válaszként, miközben tekintetem a poharamon tartottam. - Élő zenével, olykor amatőr bandákkal, van mikor profikkal. - megvontam a vállam, bár magam sem értettem miért is válaszoltam az amúgy sem kérdés dologra. Meglehet mindezt Asa számlájára írom, hisz mióta része lett az életemnek, figyeltem meg magamon változásokat.
További magyarázatára csak felvontam szemöldökömet. Nem mintha érdekeltek volna a vendégek olyannyira, hogy megjegyezzem az arcokat.
Abban biztos voltam, hogy néhányat azért sosem fogok elfelejteni, míg ezen a világon vagyok, de olyanok is akadnak, kik felejthetősége vetekszik az unalmas napokéval.
A nevük meg? Őszintén szólva egy cseppet sem érdekelt, ám meglepő módon nem vágtam oda hanyag eleganciával, unalommal terhes hangon, hogy nem érdekel. Talán meglepően türelmes is voltam, és többet beszéltem mint átlagban.
Mikor Aegir említésére rám emelte tekintetét, egy amolyan „most mi van?!” pillantást kapott válaszképpen, majd az újabb pohárka ledöntése után laza eleganciával válaszoltam.
-Nincs vele semmi bajom, és neki sincs velem… a fiait is ismerem… - bár ezt sem tudtam miért osztottam meg vele, szóval magam elé meredve szaladt össze a szemöldököm, miközben magamban eldöntöttem, hogy itt az ideje lakatot tenni a pofámra.
Szóval inkább felkeltem, és elindultam egy üres box-hoz, ahol letettem magam, majd magamat is meglepve invitáltam, csatlakozzék hozzám, s mivel furcsa mód meg is tette, hát teletöltöttem a poharát, és a magamét is.
Mikor közölte gyanús vagyok, mintha csak egy ártatlan bárány lennék, magamra mutattam, s kérdő lett tekintetem, aztán egy lebiggyesztett ajakkal társítva megvontam a vállam, majd felemeltem poharam, mintha csak koccintani akarnék, s beleittam a tartalmába, majd letettem azt.
-Normál esetben, kidobtalak volna, amint felfedezem ittléted… normál esetben, de...valaki azt mondta, meg kell próbálnom nyitottnak lenni. - szánt szándékkal nem említettem csodás Nornám nevét. Nem akartam mindent az orrára kötni.
-Szóval úgy határoztam, hogy inkább iszok veled, afféle békejobb képében, mintsem sürgessem azt, ami ha belegebedek is, akkor is megtörténik. - összepréseltem ajkaim, mik így csak egy vékony csíkként voltak jelen arcomon, aztán megdörgöltem tarkómat, majd ökölbe szorítottam kezem, s úgy helyeztem az asztal lapjára.
-Mióta vagy Midgardon? - szakadt ki belőlem a kérdés, mi mióta felfedeztem jelenlétét piszkálta a csőrömet.
Sokakkal találkoztam már, jó néhányukkal sikerült szépen elválnom, s egyszer még Odin is társammá szegődött egy italra, akit meglepő módon nem akartam agyoncsapni, de erről nem kellett tudnia senkinek sem.

Az ital miatt jött. Ide tolta a képét, hogy italozzon, és még azt is elvárja, hogy el is higgyem neki. Ott ült az arcán az a pimasz mosoly, amit legszívesebben magam töröltem volna le, de valamiért még sem tettem. Talán eszembe juthatott Asa, és az, hogy olyannak kell lennem aki mélyen önmagamban vagyok, bár így jobban belegondolva, ez egy eget verő baromság is lehet. Hisz milyen is vagyok én?!
Nagydarab, hatalmas fogakkal, akinek sosem adtak esélyt. Akit belehajszoltak egy olyan sorsba, amit lehet eredetileg nem is akartam. Megfelelni… elfogadást kapni. Bizonyítani. Változni, és egyed fejlődni.
-Hát persze… mi másért… - mormogtam az orrom alatt, aztán körbeforgattam szemeim, s vártam a válaszát a következő kérdésemre, s közben a gyanakvása az ital felé, egy cseppet sem érdekelt. Féljen csak. Ha még annyit sem képes kinézni belőlem, hogy nem holmi méreggel irtanám el, akkor megérdemli a gyanakvás súlyát a vállaira.
Én magam a koccintás után felhajtottam a magamét, majd mikor ő is megtette, az arckifejezését látva félmosoly kúszott képemre.
-Mert közel van… - mormogtam az orrom alatt, majd fogtam az üveget, és ismét töltöttem egy pohárkával a számára, és magamnak is, minek tartalmát gondolkodás nélkül gurítottam le.
- Akad pár jó ital erre. - vontam meg a vállam, majd ha elfogyasztotta, jöhetett a következő adag, ám ezúttal nem hajtottam fel azonnal, inkább kezembe fogtam, majd finoman oldalra billentettem fejem, s kicsit megemeltem a poharat, hogy szemügyre vegyem a tartalmát.
- Azt beszélik Aegir megszerezte az üstöt… - duruzsoltam, mintha csak valami régi cimborával fecsegnék. Mintha csak a tüzes óriással, kivel ideje lenne beiktatnom egy találkozót. Talán ő is értékelne egy ilyen italt, és felidézne benne pár régi emléket.
Lassanként felkeltem, majd az üveggel, és a poharammal megindultam egy szabad boksz felé, ahol aztán letelepedtem, hátamat a puha támlának vetettem, s várakoztam, vajon erre hozza e a lába.
A lába, amivel egykor kifeszítette pofámat, és kardot döfött belém. Kellemetlen szituáció, hogy pont akkor fog el az ihatnék, és a gondolat, hogy jónak kell lennem, meglátni a lehetőséget, mert Asa szerint ha leülnék eggyikükkel beszélni, talán megváltozna rólam a véleményük.
De miért pont Vidar?! Miért nem lehet mondjuk egy olyan közülük, akivel nem volt akkora konfliktusom?!
Miért nem lehetett mondjuk Tyr? Vele is szívesebben ittam volna, és hiányoztak a beszélgetéseink is.
Ha nem tolta oda a képét, hát felemeltem karom, intettem egyet felé.
-Na told ide a képed! Ülj le! Sok van még benne! - utaltam az üvegre és a tartalmára, miközben várakoztam érkezésére.

Nem tudtam, miért pont ezt a helyet választotta, ahogy talán nem is akartam tudni. Egyszerűen csak ott égett bennem a szikra, hogy nyakon kellene vágnom, amiért a kardot megkaptam a pofámba.
Meglehet alaposan megsértődtem, és az a szilánk még mindig ott volt bennem. Úgy véltem, nem az a fajta vagyok, aki csak úgy képes elengedni az ilyeneket. Meglehet haragtartó, és lobbanékony vagyok, de vessenek meg érte bátran.
A cigarettázó pasas végül csak elfogadta a hamutartót, én pedig ott ültem továbbra is mellette, miközben a falon lévő tükörből emeltem rá tekintetem. Figyeltem arcvonásait, miközben kért egy újabb italt, én meg bólintottam, így meg is kaphatta azt.
Mikor megemelődtek a számok háromra, felvontam szemöldököm, aztán karba fontam karjaim, s úgy fordultam immár felé.
Ajkaim apró vonallá préselődtek. Nem nem akarom sürgetni az időt, és belelovalni magam egy harcba, de valami mélyen bennem elkezdett riadót fújni. Még egyszer nem adhatom meg számára az esélyt, hogy végezzen velem.
-Csak az ital miatt jöttél? - kérdeztem meg végül, majd szólnom sem kellett, s kaptam egy pohárral magam is, mit megforgattam magam előtt, s elgondolkodtam egy pillanatra, vajon mit is tennék akkor, ha nem csak az ital vonzotta volna ide.
Tudtam, hogy meg kellene adnom magamnak az esélyt egy boldogabb életre, de valahogy nem voltam képes rá. Valahogy úgy gondoltam, ha egyszer megszőtték azt a fonalat, lehet tényleg Asa-nak van igaza, és ezen nem lehet változtatni. Amit megszőttek, az úgy marad. Meg kell ölnöm Odint, és a testvéremet, ahhoz, hogy beteljesedhessen újra a körforgás. De mi van, ha nem akartam? Mi van, ha más sorsot akartam magamnak?
Mielőtt a csapos odaadta volna számára a kért három italt, leintettem.
- A pult alatt találsz egy üveget. Abból tölts neki… - de végül megkaptam az egész üveget, és két poharat, amibe aztán én magam töltöttem. Egyet neki, egyet pedig magamnak. Elé löktem az övét, a magamét pedig kezembe fogtam, majd koccintásra emeltem azt.
Ha megtörtént, hát csak utána hajtottam fel, ha nem hát akkor koccintás nélkül húztam le az italt.
Régi volt már, és kitudja mióta tartogattam, de ritka pillanat, mikor olyannak hozza össze a sors az „embert” aki jó pár alkalommal végzett már vele.
Nem mondtam áldomást, nem szónokoltam, csak ha kiürült a pohara, hát újra töltöttem. Nem közönséges ital volt. Még a legkeményebbet is képes volt fejen csapni pár pohárka után.
-Gyakran szeretnél ide járni? - eszembe jutott, hogy a múltkor még a Kraken is betévedt ide, és okozott egy egész apró meglepetést a számomra, hát ha még őt is hozzá vesszük, akkor ideje újfent szemfülesebben járnom a világban.  

Próbáltam rájönni, az egész vonzatára, és hideg fejjel gondolkodni, hogy miért, és vajon nem csal e meg a gondolatom, de a borsódzó hátam arról tanúskodott, hogy olyan személy keveredett a helyemre, akinek nem lenne szabad, vagy éppen ajánlatos ott lennie.
Karba font kézzel figyeltem egy darabig, míg végigfutott fejemen a gondolat, miképpen téphetném darabokra, hogy aztán valami bevégeztessen általam, de végül elvetettem a gondolatot, és inkább másfelé tekintettem.
Alig pár perccel később, kaptam egy italt. Fekete volt, akár a tinta. Összeszaladt szemöldökkel pillantottam a pincérnőre, majd arrafelé, amerre mutatott.
Elvettem a poharat, mert nem bitangolunk, s végül megindultam arrafelé ahol a furcsán ismerős pasas ült.
Megálltam mellette, majd letelepedtem mellé, összepréselt ajkakkal, a pultra letett pohárral, aztán felhajtottam annak tartalmát, s csendben ültem ott tovább egy ideig csendesen, majd tekintetem a pultosra emeltem, aki vállat vont, majd bólintott, és odébb oldalgott. Mintha olvasott volna bennem úgy állt odébb. Nem volt köze az egészhez, meg aztán voltak még páran, akiket ki kellett szolgálnia.
-Kraken… erős választás elsőre... - morogtam az orrom alatt, miközben lélektükreim egy pillanatra megvillantak, aztán benyúltam a pult mögé előszedtem egy hamutartót, s ellöktem a pulton az éppen rágyújtani készülő pasas felé egy rosszalló pillantással, aki magasról szart arra amit mondtam neki, mintha nem is érdekelné, a hamutartó használata, ám ha rámer hamuzni a pultra, bizony megnézheti közelebbről a fa erezetét, és megpecsételheti a vérével.
Ám mintha érezte volna, hogy bajt készül keverni magának, már maga elé is húzta a hamutálat, és abba pöccintette bele cigarettája hamvait.
Vajon mit mondhatnék a mellettem ülőnek? Vajon egyszerűen kérdezzek rá arra, hogy ismét meg akar e ölni? Vagy egyszerűen csak dobjam ki valami mondvacsinált üggyel? Vagy szimplán beképzelem magamnak, hogy ismerős a számomra?
Míg gondolkodtam rajta, a pult mögött lévő tükörre emeltem tekintetem, s azon keresztül figyeltem az ismerős vonásokat. Én ismeretlen lehettem számára, hisz nem ez volt a szokványos alakom régen. Farkasként nagy feltűnést keltenék, de így… ebben a formában bizony én voltam a nagydarab pasas, aki őrzi a rendet, és derékba töri az egód, ha megpróbálsz kárt okozni mindenben.
Nem volt az erősségem a csevegés, így nem szóltam semmit, csak ültem ott, és a tükrön keresztül tartottam rajta a szemem.
Megvan még a cipője? azonban hangosan nem mondtam ki a kérdést. Majd a megfelelő időben megfogom tenni. Sem később, sem hamarabb.

Kezdtem úgy érezni, hogy ez a nap már nem lehet vacakabb. Az egész egy rendbontó bandával kezdődött, kik beakarták mutatni, mennyire jó móka egymást elverni biliárd dákóval, vagy éppen hozzávágni a gyanútlan haverhoz az egyik golyót.
Talán még karba tett kézzel is végignéztem volna a kis mutatványt, és meglehet, még szurkoltam is volna a nyertesnek, de amikor befutnak az ellenőrzések, az ilyen szórakoztató pillanatok messze kerülnek az embertől.
Szóval tettem a dolgom, és szépen kitessékeltem a csapatot, kicsit finomabban, mint általában szoktam. Valahogy sosem gondoltam volna, hogy egyszer még szükségem lesz némi jó modorra, főleg, hogyha Asa sem volt a közelben, aki valamiféle furcsa módon, olyan hatást gyakorolt rám.
Szóval épp kitettem az egyik bandát, mikor nagy hirtelenjében feltűnt a másik, én meg szemet forgatva, helyeztem tenyereim az asztal lapjára a pultnál. Már csak ez hiányzott…
Minden esetre, hogy ne legyek szem előtt, megálltam az egyik sarokban, s mintha csak vadásztam volna, onnan figyeltem az eseményeket.
Egyiküknek ismerős ábrázata volt, így minden mozdulatát szemmel tartottam. Vajon ki és honnan olyan ismerős?
A következő pillanatban egy részeg fazon próbált rányomulni az egyik pultos lányra, így csendben, akár a zsákmányát elejteni készülő ragadozó teremtem mögötte, majd a pultnak nyomtam, persze nem teljes erőmből, de amolyan érezze a törődést módon a vállánál ragadtam meg, s nyomtam rá a pultra, minek hatására feje koccant egyet a kemény tölgyfa burkolaton.
-Van egy aranyszabály mifelénk… nem zaklatjuk a pincérnőket… - morogtam oda neki, ő pedig köpni nyelni nem mert. - Hányadik alkalom is ez a héten? Ötödik? - elvettem kezem a válláról, majd karját ragadva meg húztam azt a lapockák irányába. - A következőnél már nem leszek kedves… - morogtam a fülébe, aztán elindultam vele kifelé, hogy aztán majd odakint szépen útjára engedjem. Mocskos halandók! Meglehet egyik sem jobb a másiknál… de még is ki vagyok én, hogy ítélkezzek, mikor én magam is megítéltettem?!
Összepréseltem ajkaim, miközben visszafelé ballagtam, aztán az egyik oszlopnak támasztva hátamat álltam meg, s akaratomon kívül is a srácok társaságát fixíroztam, karba font kezekkel, le sem véve róluk tekintetem.
Lelki szemeim előtt felrémlett egy kard, mely átszúrja állkapcsaim. Lélektükreim villantak egyet. Már tudom, hogy ki vagy... Mélyről jövő halk morgást hallattam, miközben tovább figyeltem a társaságot, ám közben azért a többi ott lévőn is rajta tartottam szemeim.
Mi a francot keres itt?! Pont itt?!
gondolatok ezrei cikáztak elmémben, azt latolgatva, vajon hányan halnának meg, ha átváltoznék, és itt helyben végeznék vele?! Bosszú a halálért… bosszú a kínokért. Gondolatban rávetettem magam, erős álkapcsaimmal ketté harapva, ám a valóság teljesen más volt. Ott álltam, csendesen, majd elfordítottam a tekintetem. Még nincs itt az ideje...