Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

Erők és képességek
- Halhatatlanság: mint skandináv istennő, Sif halhatatlan. Csak egy kellően erős fegyver vagy egy rendkívül erős lény képes megölni.
- Klorokinézis : A betakarítás istennőjeként Sif képes irányítani a természetet és bármilyen növényi anyagot. A szántóföld megszemélyesítője; hajzata az aranyos vetés, melyet a nyári nap heve megérlel, s amely a sarló alatt le is hull, de nemsokára ismét kihajt.

Régmúlt
Hosszú egy éj, hosszabb kettő, hármat hogy birok ki? Gyakran egy hónap gyorsabban telik, mint fél-éjt várni vágyban. Drága Thor, kedvesem, hogyan bírok ki nélküled ennyi időt? Sóhajaim nélküled semmi sem érnek, forró bőrödet hiányolom, csókjaid után vágyakozom.  
- Anya mesélj még! - kizökkentenek a hiány tengeréből, a kisfiúra pillantok, ki nyakig betakarozva várakozik rám.  
- Ugyanazt a mesét szeretnéd? - kérdezem meg a mai estén már másodszorra. Mire egy nagy mosolyt is meglelek a csöpp kis arcon.  
- Igen!
- Rendben! Szóval lássuk csak. A kezdetek előtt nem volt semmi! Se föld! Se menny! Se csillagok! Se égbolt! Csak a formátlan-alaktalan ködvilág és az égő tűzvilág. Északra volt Nilfheim, a sötét világ. Ott tizenegy mérgezett folyó vágott át a ködön, mindegyik ugyanabból a forrásból fakadt mindenek közepén, a Hvergelmir nevű harsogó örvényből. Nilfheim a fagyosnál is fagyosabb volt, mindent vastagon borított a zavaros köd. Az eget is köd takarta, a földet pedig jeges dér. Északra feküdt Muspell. Az volt a tűzvilág. Ott minden izzott és lángolt. Míg Nilfheim megdermedt ködvilága szürke volt, addig Muspell csupa fény; előbbi fagyott köd, utóbbi olvadt láva. Egy kovácsműhely tüzének izzó heve uralta a földet: nem volt szilárd föld, se ég, csak szikrák és kilövellő hőség, olvadt sziklák és égő zsarátnokok. Muspellben, a láng peremén, ahol a ködöt felemészti a fény, ahol a föld véget ér, ott állt Surt, aki már az istenek előtt létezett. Ott áll ma is. Kezében lángoló kardot tart a bugyogó láva és a dermesztő köd között. Neki egyre megy. Azt mondják, hogy Surt csakis akkor hagyja el helyét, amikor elérkezik a Ragnarök, vagyis a világnak a vége. Surt akkor lángoló kardjával előjön Muspellből, tűzzel égeti fel a világot, és az istenek egyenként elhullnak előtte. Muspell és Nilfheim között űr tátongott, üres, alaktalan semmi. A ködvilág folyói táplálták ezt az űrt, amely a Ginnungagap, azaz „Káprázó űr” nevet kapta. Mérhetetlen idők folyamán ezek a mérgezett folyók a tűz és a köd közötti űrben hatalmas gleccserekké szilárdultak. Az űrtől északra a jeget fagyott köd és jéggolyócskák borították, ám délre, ahol a gleccserek a tűzföldre értek, Muspell zsarátnokai és szikrái találkoztak a jéggel, és a lángföldek meleg szelei olyan kellemessé tették a levegőt a jég felett, akár egy tavaszi napon. A jég és a tűz találkozásánál megolvadt a jégtakaró, és az olvadékvízben megjelent az élet: egy emberalak, nagyobb a világoknál, hatalmasabb minden óriásnál, ami valaha létezett vagy létezni fog. Nem volt se férfi, se nő. Egyszerre volt mindkettő. Ez a lény volt minden óriás őse. Ymirnek nevezte magát. Nem Ymir volt az egyetlen élőlény, amelyet az olvadó jég öntött alakba: volt egy szarvatlan tehén is, hatalmasabb, mint amit a képzelet befogad. A sós jégtömböket nyalta étel-ital gyanánt, és a tőgyéből úgy áradt a tej, akár egy folyó. Ez a tej táplálta Ymirt. Az óriás itta a tejet, és egyre nőtt. Ymir nevet adott a tehénnek: Audhumla. A tehén rózsaszín nyelvével egy emberalakot nyalt ki a jégtömbökből: első nap csak a haját, a második nap a fejét, a harmadikon az egész testét. Ő volt Buri, az istenek őse. Ymir elaludt, és alvás közben szült: egy férfi és egy női óriás született Ymir bal hóna alól, egy hatfejű óriás a lábaiból. Ymir eme gyerekeitől származik minden óriás. Buri az egyik óriást vette feleségül, és lett egy fiuk, akit Bornak neveztek el. Bor feleségül vette Bestlát, az egyik óriás lányát, és három fiuk született: Odin, Vili és Vé. Odin, Vili és Vé, Bor három fia elérte a férfikort. Ahogy nőttek, a távolban megpillantották Muspell lángjait és Nilfheim sötétségét, de tisztában voltak vele, hogy mindkét helyen halál vár rájuk. A testvérek örökre Ginnungagapban rekedtek, a hatalmas űrben tűz és fagy között. Mintha a seholban lettek volna. Nem volt tenger vagy homok, fű vagy szikla, talaj vagy fa, ég vagy....
A szuszogó gyermekre pillantva elmosolyodok, piroskás arcára jóízű puszi kerül.
- Jóéjt Ull! - kelek fel mellőle, majd kilépek a friss levegőre, hogy kedvesemet köszöntsem.
A szerelemnek csak a szikrája az első időszak, a lángjai akkor lobbannak fel, amikor a két test lélekben is össze tud kapcsolódni, addig az a valami, ami vonz a másik felé, csak a kezdet, csak valami nagyon nagy mélységű és magasságú, iszonyú tág amplitúdójú érzeleminga, ami lüktet a gyomor és a szív tájékán felváltva. Kattan jobbra és balra, és az ereidben lüktető vér pulzálása nem hagy megnyugodni. Egyre csak űz és hajt afelé, hogy megtudd, a másik is ezt érzi-e. Hogy vajon az ő metronómjának a hangja egy ritmusban kattog-e a tiéddel.

Jelen
Gyorsan a vállamra kanyarítom a szövetkabátomat, miközben fél szemmel Liliant figyelem, nehogy rosszabbul legyen és valakinek a lábán végezze a kései ebédje az eddig elfogyasztott alkohollal felhígítva.
- Szerintem jobb, ha leültetjük és hagyjuk pihenni.
Tartom a kabátujjakat a kolléganőmnek, hogy belebújtassák a karjait és kivihessem a bárból. Nagyon fülledt, meleg van idebenn, fátyolosan tapad homlokára az izzadtság, mint bármelyik táncolónak a kisebb méretű parketten, ahonnan kiskutya szemekkel néz rám a házigazda. Nem mondom, hogy szívesen hagyom hátra erre az időre a megszervezett banzájt, de nem csak Lil az, akinek szüksége van egy kis oxigéncserére…....
Három hónapomba tellett, mire összeszedtem magamat úgy igazán. Thor megcsalt. Gyermeke született a nőtől. Ezt az 5 évvel ezelőtti afférját csak most három hónappal ezelőtt nyögte ki nekem. Dühös voltam kicsit. Pihentetni szerettem volna a kapcsolatunkat, de be kellett látnom...nélküle nem megy! Nem tudok tőle elszakadni. Ujjaimat a homlokomra szorítottam és két mély lélegzetvétellel igyekeztem nyugalmat erőltetni magamban, nem éreztem, hogy sikerrel jártam volna… de Thort kerestem a házban. A házunkban, amit magára hagytam. Mindkettejüket.
Ha az ember élete nem áll másból csak állandó körforgásból, amit a munka, alvás és étkezés tesz ki nagyobb részben, akkor bizony könnyen megfeledkezhet arról, mi az a lazítás. Ma pihenő napom lett volna, de ez nem számított, mert voltak elintézetlen ügyeim; számlák befizetése, bevásárlás és takarítás, netalántán főzés és esetlegesen egy kis olvasás vagy alvás a televízió előtt. Fogalmam sem volt, hogy mennyi lehetett az idő, ami annyira elszaladt, hogy észre sem vettem – nyilvánvalóan azért, mert az sokkal inkább lefoglalt, hogy milyen szavakkal kérjek bocsánatot és az, hogy az órát figyelgessem eszemben sem volt. Az elmúlt néhány napomat ítéltem mindeddig szerencsétlennek, most úgy tűnt, hogy az újabb mérce ez lesz, elvégre a bántó szavakkal egyszerűbb volt nem foglalkozni vagy az olyan megjegyzésekkel, hogy ide se jövök többet, habár a helyes pofiért talán mégis megéri, mutathatna kicsit többet is magából. Szerintem már éppen így is túlságosan sokat engedtem a kíváncsi tekintetnek, elvégre a miniszoknya, melyet egyesek ruhának neveztek, alig ért a combom közepéig. Igazából kellemetlenül éreztem magam ebben a viseletben. Végül megéreztem az ő tekintetét... felé fordultam. Thor meghökkent arckifejezésével találtam magam szembe.
- Kérlek ne haragudj rám Thor... remélem nem vagyok rosszkor rossz helyen...