Kat && Aegir

Háttal ballagtam, mi nem okozott problémát, és szerencsémre talán még senkinek sem mentem neki, és még egy villanyoszlopot sem találtam telibe, legalább is egy ideig, hisz sikerült nekihátrálnom egynek, de laza eleganciával ejtettem kezeim zsebembe, s úgy fordultam el az oszlop elől, mintha szánt szándékkal így akartam volna.
Elégedett mosoly költözött arcomra, mikor beleegyezett a találkozásba. Magam sem tudtam miért, hogy a társaság végett, vagy mert akadt valaki, akivel szabadon beszélhettem, és nem kellett megjàtszanom magam.
-Most már nem is kell.- jelentettem ki komoly képpel, rá emelve tekintetem. Abban biztos voltam, hogy hazakísérem majd, s akkor is erre a következtetésre jutottam volna, hogyha nem engedélyezi, vagy csak tisztes távolból figyelem, hogy biztosan ne essen baja.
A boltba sem kellett egymagamnak elbaktatnom, hisz velem tartott oda is, ám úgy gondoltam, már nem azért, nehogy kárt tegyek valakiben. 
-Apád kért meg, hogy vegyek párat. Nem rajongok érte, a csapoltat jobban preferálom.
Egy darabig csendben haladtam mellette, majd a bolthoz érve előre engedtem, majd vettem magamhoz egy kosarat, és úgy ballagtam mellette, figyelve a kinálatot, megszemlélve az árakat, aztán megálltam egy  pult mellett, ahol mindenféle sör sorakozott, s mikor megtaláltam a megfelelő márkát, odatettem kettő zsugor csomaggal,aztán mentem Katrine után, ha csak nem várta meg míg sikerül választanom. Ha megvárt, akkor együtt mentünk el a csokoládék irányába, s felvont szemöldökkel szemléltem.
-Itt vagyok egy ideje Midgardon, de csokoládét még nem kóstoltam. Neked melyik a kedvenced?- nem pillantottam felé, csak figyeltem a kinálatot, próbálva dönteni. Ám ha Kat javaslatot adott, akkor azt tettem a kosárba.
Kiváncsi voltam, vajon mit lehetett benne szeretni. Mi lehet az, ami annyira megfogta a Midgardiakat. Meglehet, én magam voltam az egyetlen, aki viszolygott a gondolattól is, ám lehet akadna azért köztük olyan, mi nekem is elnyerheti a tetszésemet.
Ha már bent volt a kosárban, akkor indultam tovább, hogy aztán válasszak valami játékot egyetlen négylábú barátomnak, aki teljesen önként választott ki magának, s döntötte el, bízni fog bennem.
Nem akartam sok időt elpocsékolni ott, szóval hamar indultam meg a pénztár felé. Útközben a virágos pultnál leemeltem egy szál virágot, megálltam Katrine-el szemben, tekintetét keresve nyújtottam felé, lágy mosollyal arcomon, aztán a pénztárhoz léptem, s mindent kifizettem.
Egy papír zacskó lapult a karomban, másikban az egyik zsugor sör foglalt helyet, s úgy ballagtam visszafelé.
-Elgondolkodtam rajta, hogy kellene valami munka. Tudod, be szeretnék illeszkedni. Olyan "ember" lenni akire lehet számítani. -ráemeltem tekintetem. Be akartam illeszkedni, megszemlélni, milyen az ő életük, ha valóban beleadnak mindent. Megfigyelni olykor már nem elég.
Barátokat szerezni, hitet adni, és imákat gyűjteni. Kicsinyes indok, de ez mozgott szemeim elött. No meg itt volt a lány... A lány, akiben bíztam...

- 666 szó  // zene: Zene Semmi problem xD
- ℤ -

Kat && Aegir

A rokonok olyanok olykor mint egy tüske, ami annyira kapaszkodik, hogy eltávolítani sem lehet rendesen, ám még is van egy olyan pillanat, mikor az ember csak és kizárólag rájuk számíthat, mert más nem állna oda mellé teljes vállszélességgel.
Mikor kijelentette, hogy semmi ilyesztő nincs bennem, mosolyom kiszélesedett, s kihúztam magam. Picit mulattatott a gondolat, de aztán megköszörültem a torkom, s fejet is hajtottam, majd rá emeltem kékjeim.
-Ez igazán megtisztelő! Annak ellenére is, hogy régen én voltam Aegir a kegyetlen! - egy időben erre a címre voltam a legbüszkébb. Úgy éreztem ez a legjobb amit elérhettem, ám egy idő után, nos valamiért ez a nincs bennem ijesztő talán jobban tetszett, bár azt magam sem tudtam volna megmondani hogy miért.
Aztán beszéltem neki a vitáimról Rán-al, aztán ő megemlítette a szüleit, mire tekintetem az apja felé emeltem, s elmosolyodtam, hisz az említett férfi épp csókot lopott a feleségétől, ki kedves mosollyal lépett aztán távolabb, majd intett felénk egyet, amit viszonoztam is egy mosollyal, s egy intéssel magam is, aztán elgondolkodtam.
-Ha egy kapcsolat évezredek óta tart, és mindketten ugyan olyan temperamentummal rendelkeztek, egy idő után hatalmas viták képesek kerekedni, ami a mi esetünkben lássuk be elég veszélyes lehet. Jó ideje több volt a vita, de nem akarok nyafogni. - megdörgöltem a nyakam, majd elhúztam a szám következő szavaira.
-Meglehet hogy megharagudnak majd, de idővel megértik miért jöttem el. Majd visszamegyek, de még nem akarok. Kedvelnéd őket...9 en vannak. Gyönyörű hableányaim. - megvontam a vállam. - Tudnék, de nem akarok. Még nem. Szemmel tartom őket, figyelek rájuk. Sosem veszítem szem elől őket.
Szerettem a lányaimat, a világon mindennél jobban, de vágytam valamiféle változásra. Valamire, ami egy kicsit kirángat a mindennapjaimból.
-Nem érzem elpocsékoltnak. - morfondíroztam.
Aztán a kutyás akciót követően mosoly költözött arcomra, miközben még a földön üldögéltem a kutyát dögönyözve, majd körbehordoztam tekintetem. Már nem voltunk olyan érdekesek senkinek sem. Egyszerűen csak a saját dolgukkal foglalkoztak.
Felkeltem, majd zsebre vágott kezekkel laza eleganciával kérdeztem rá a sétára, mire olyan választ kaptam, amire nem is igazán számítottam, szóval felvontam szemöldököm, kicsit közelebb hajoltam hozzá, s mosoly költözött arcomra.
-Sosem árt a védelem! - jelentettem ki, aztán kacsintottam is egyet, majd tisztes távolságot vettem fel, s ugyan úgy zsebre vágott kezekkel indultam meg elfelé.
Persze még nem akartam elmenni onnan, csak kellett egy kis távolság a tömegtől, a zajtól, hogy aztán mesélhessek a honvágyamról, ami néha rám talál, s azt miképpen tudom csillapítani.
-Valóban. Akkor a legcsodálatosabbak. Akár a nap fénye, mikor vörösre festi a viz tükrét, s feltűnik a határ az ég és víz között... csodálatos! - duruzsoltam, aztán kicsit közelebb léptem, s kértem, meséljen nekem a srácról, kiért barátnője szíve repes, mire meg is kaptam a megfelelő választ.
-Szóval illedelmes, tud bánni a lányokkal... kedves, és hangosan kimondja a véleményét... ahhmm... - bólintottam párat, majd Katrine elé kerültem, s úgy mentem ismét háttal a menetiránynak, miközben zsebembe ejtettem balomat, aztán jobbommal felé böktem. - Ha nem lép, a srác találni fog mást. Az ilyen fickók, hamar találnak maguk mellé valakit. De az is lehet, hogy a srácnak is tetszik, csak nem akar lépni... - megvontam a vállam, majd mellé keveredtem, aztán megragadtam a mellettem lévő oszlopot, s onnan emeltem a lányra a tekintetem.
-Meglehet, már öreg vagyok, de úgy hiszem nem kellene közbeavatkoznod. Ha úgy van megírva a sorsuk, úgy is egymásra találnak.- megvontam a vállam, aztán Kat elé keveredtem ismét, s talán szemtelenül közel léptem, miközben zsebembe ejtettem másik kezemet is. - Van kedved lejönni a partra valamelyik nap este? Utána hazakísérlek... csak hogy ne félj a sötétben. - engedtem meg magamnak egy mosolyt, majd távolabb léptem ismét, s immár úgy haladtam mellette.
Szerettem vele beszélgetni. Nem a sport, nem a köznapi dolgok, hanem mindenfelé nyitott volt. Kedves, és... és valahogy már nem csak egy kislánynak kezdtem látni...
-Be kell ugornom egy boltba... a sör elfogyott... velem tartasz? Láttam valami csontszerű akármit, amire egy kutya képe volt ráakasztva... Stig biztos örülne egy olyannak... - morfondíroztam kicsit, miközben arrafelé vettem az irányt.

- 666 szó  // zene: Zene Semmi problem xD
- ℤ -

Kat && Aegir

-Olykor képesek ilyen hatást kiváltani az emberből a rokonai. - mosolyodtam el, hisz én magam is szinte kifutottam a világból, s messze mentem. Persze nem a gyermekeimből lett elegem, sokkal inkább az örökös vitákból, mik mindig otthon vártak. Sokkal jobban érdekelt, és lefoglalt ez a világ. Midgard világa, s mind az ami ott körbevett.- Örülök, hogy nem akarsz elmenekülni a közelemből. - vallottam meg komolyan, aztán még is ismét mosoly költözött az arcomra, majd kifejtettem én mit tennék, ha a fiú helyében lennék, aztán szavaira megvontam a vállam.
- Míg meg nem próbálod, nem fogod megtudni. De talán a barátnődnek nem tetszik annyira, hogy ő maga lépje meg a dolgot. - magyaráztam elgondolkodva, aztán jött az elragadásom, és bizony elszakadtunk egymás közeléből. Kedveltem a lányt, hisz annyival másabb volt mint a vele egykorúak, vagy mint a többi nő.
Sokat beszélgettem az apjával, a barátaival, a rokonaival, s közben igyekeztem illedelmes lenni, és kellő emberséggel viseltetni irányukba.
Aztán mikor nem tartottak igényt a társaságomra, hát jöhetett a hinta, ahol nem is ültem olyan sokáig egymagamban, hisz hamarosan Katrine is csatlakozott hozzám.
Szavaira elmosolyodtam. Szóval csak be kellett volna mennem ahhoz, hogy vethessek rá egy pillantást, ám még is kint maradtam a társasággal.
-Néha hazavágyom, de olyankor eszembe jut, miért is jöttem el. Az utóbbi időben sokat veszekedtünk Rán -nal. Rémes viták voltak azok. - ingattam meg a fejem, s még egy grimaszt is megengedtem magamnak. - De nem akarok hazamenni. A lányaim rég felnőltek már, és talán ha egyszer ők is erre vetődnek, majd elmondom nekik miért jöttem el. - halvány mosollyal arcomon tekintettem felé, majd megemlítettem mire emlékeztet ez az egész, s kérdésére bólintottam párat.
-Talán egy kicsit. De minden pillanatát kihasználtam azt hiszem. - közben a kutyát figyeltem, ki akkor még az asztalhoz igyekezett, majd jöhetett a kutya kergetése, amibe magam is besegítettem, s szerencsére a hús is megmenekült, s én a kutyával értem földet, ki rátelepedett a mellkasomra, s játékosan nyalt bele képembe, mire elnevettem magam, s úgy toltam el arcom közeléből.
-Sok az inge. Az illat. - magyaráztam megdörgölve a kutya fejét, majd felkeltem a földről, elballagtam a kerti csaphoz, s lemostam magamról a kutyanyálat.
Engem nem zavart a többiek nevetése, hisz én magam is nevettem az eseményeken.
Miután végeztem arcom tisztításával, odaléptem a lányhoz, s kicsit közelebb hajoltam, hogy a hangos zene mellett is rendesen hallja hangomat.
- Van kedved sétálni egyet? - körbepillantottam, s mivel az apja amúgy is elfoglalt volt a többiekkel, és rám sem voltak már kíváncsiak, így bátran megtehettem, hogy kicsit eltávolodok a közelükből.
Ha igent mondott, akkor megindultam kifelé, majd odakint zsebre tettem a kezem, s indultam amerre esetleg ő akart menni. Közben nem vettem észre édesanyját, aki kedves mosollyal arcán az ajtófélfának dőlve mosolyogva figyelt utánunk.
Mentemben szembefordultam vele, s háttal haladva kezdtem el magyarázni.
-Tudod, olykor valóban megesik, hogy honvágyam van, de olyankor kimegyek a tengerpartra, leülök, lehunyom a szemem, vagy a csillagok ragyogását fürkészem. Eszembe jutnak a régi idők, mikor Viking hajók szelték a vizeket, fedezve fel új tájakat. - magyaráztam, s közben fel sem tűnt, hogy nekisétáltam egy villanyoszlopnak, szóval hírtelen megállva, tettem karba kezem, mintha tényleg úgy akartam volna, s ha mellém ért, léptem oda mellé, ismét zsebre téve kezeim.
-De mesélj nekem arról a fiúról… mi tetszik a barátnődnek annyira rajta, hogy zavarában megszólítani sem meri?

- 666 szó  // zene: Zene Semmi problem xD
- ℤ -

Kat && Aegir

Kezdetben mindenki jó. Nincs fekete vagy fehér, senkit sem bélyegez meg. Minden megy a maga medrében, s idővel, mikor mindenki megmutatja a foga fehérjét, kiderül kiből lesz rossz, s ki marad éppenséggel rossz.
Érdekes meglátás volt, s talán igaza is lehetett fiatal kora ellenére, és bölcsebb mint sem arról más álmodni merne. Az igazat megvallva, magam sem gondoltam néhány héttel ezelőtt, hogy majd e-képpen fogom gondolni, hisz ott a parton annyival másabbnak tűnt. Talán más szemmel néztem rá. Talán akkor nem láttam még olyannak, mint amilyennek látnom kellett volna.
-Bizsergés a tarkódon? - elmosolyodtam a gondolatra. - Vagy rossz érzés a gyomrodban, vagy a szíveddel érzed? - Őszintén kíváncsi voltam miképpen tudja mindazt kikövetkeztetni, s hogy nem esik bele egyéb hibákba.
Aztán szókerült a napjáról, és a barátnőjének tetsző fiúról. Benedvesítettem alsó ajkam, majd felé emeltem tekintetem.
-Nem minden esetben, de olykor az lesz a kiszemelt… legalábbis így gondolom. Ha én lennék az a fiú, akihez odamennél, azzal, hogy a barátnődnek tetszek, úgy gondolnám, Te vagy az a barátnő, és randevúra invitálnálak... - megengedtem magamnak egy apró mosolyt, aztán megvontam a vállam. - De lehet rosszul gondolom, és túl öreg vagyok ehhez.
Sok mindenről szó esett, mit elhessegettem, hisz akadtak olyan dolgok a múltban, amiről nem akartam beszélni, vagy nem láttam eljöttnek a pillanatot arra, hogy ecseteljem mi is volt azon az estén, aztán felmerült bennem, vajon nem szeretne e elmenni valamerre, más tájakat látni, de válasza számomra nemlegesnek bizonyult.
Lesz időm megismerni, s valamiért tetszett a gondolat. Értékeltem, hogy megkaphatom az esélyt arra, hogy kiismerjem, s rájöhessek az emberek érzésvilágára, s arra, vajon mi ragadott meg ebben a lányban.
Aztán szinte észre sem vettem, hogy bókot ejtettem, s talán udvaroltam egy cseppet. Nem az volt az eszem szándéka, de még is úgy alakult a mondanivalóm, mit biztatásnak szántam, hogy bókká kerekedet ki magát, s az igazat megvallva, egy cseppet sem bántam.
Aztán az apja elhívott, s az egész beszélgetés félbemaradt, hisz nem tehettem meg hogy nem megyek a házigazdával, ha egyszer vendég voltam a házában.
Sokáig távol voltam, aztán végül, mikor engedtek elszabadulni, letelepedtem a hintába, s a csillagos eget fürkésztem, majd Katrine hangjára eszmélve, egy mosoly költözött arcomra.
- Persze! A Te hintád. - mutattam a másik irányába, majd ha beleült ismét felé pillantottam, aztán löktem egyet magamon, kicsit helyezkedtem, majd a hinta  láncán átfogva dugtam zsebembe kezeim.
-Merre jártál? - nem tolakodásnak szántam, s tudtam semmi közöm nem volt hozzá, de azt sem akartam, hogy csendben üljünk egymás mellett. Bár olykor a csend beszédesebb bármi másnál. - A zene, és a lakoma emlékeztet egy cseppet a régi időkre. Mikor gyerekzsivaj töltötte meg a termeket, a lányaim rohangáltak körülöttünk. - egy pillanatra elhallgattam, aztán bólintottam párat, de hangom csak annyira volt erőteljes, hogy épp csak ő hallja szavaim. Megingattam fejem, s csak csendesen ültem tovább, várva az esetleges megjegyzéseket, vagy kérdéseket.
-Mond csak… a kutyád… jó lesz, ha ellopja azt a sültet az asztalról? - böktem arrafelé a fejemmel, majd felkeltem, de nem indultam meg azonnal, ám ha ő megindult, akkor én is aképpen tettem, s talán próbáltuk elkapni a kutyát.
Igaz én gyors voltam, s hamar elkaphattam volna, de nem akartam megrémiszteni az állatot, szóval lassan mentem felé, s ha Kat is jött, akkor talán megpróbáltuk bekeríteni a sülttel rohanó állatot, már ha nem rohant el anélkül, hogy otthagyta volna.
A végeztével hátul a fűben sikerült elkapni a kutyát, míg a többiek meglepetten, s némelyikük nevetve figyelték az akciót.
Ha Katrine nem indult meg, s a kutya még sem lopta el a húst, akkor ültem ott tovább a hintában, figyelve a kutyát, majd füttyentettem, mire az odaszaladt hozzám, fejét ölembe ejtve.
-Rejtély mit kedvel bennem... - megdörgöltem fejét, aztán mosolyogva emeltem kékjeim Katrine-re. - Van kedved sétálni? Úgy hiszem lassan ideje indulnom...

- 666 szó  // zene: Zene Semmi problem xD
- ℤ -

Kat && Aegir

Kézzel fogható ténynek vettem, hogy a kutya megkedvelt, révén, hogy eddig akár hàny alkalommal erre jártam ő volt a leglelkesebb. Általában akkor hívott az apja, mikor más nem volt odahaza. Beszélgettünk, sört ittunk, én gyakran hallgattam, vagy én meséltem merre jártam és ő hallgatott. Világ csavargónak tartott, de mindazok ellenére olybá tűnt, kedvel is.
Mondjuk nem sokat túlzott, vagy talán egyáltalán nem mikor rám aggatta a vilàg csavargó jelzőt, s én nem bántam.
Kedves mosoly költözött arcomra.
-Jó ember lennék? -semmi gúny nem volt hangomban, inkàbb csak kíváncsiság. -Mi teszi a jó embert Katrine? Mitől lesz valaki jó a szemedben? - valóban kíváncsi voltam a nézőpontjára, s arra, vajon még is mi kell hozzá emberi szemmel, hogy valaki jó legyen.
Megkérdeztem milyen napja volt, s közben a kutyát cirógattam.
-Akkor téged venne észre. A barátnőd pedig csak egy félszeg mosollyal lenne gazdagabb.- magyaráztam nekidülve a korlátot tartó oszlopnak, s úgy fordultam a lány felé.-Elkönyvelné milyen aranyos vagy, és randevúra hívna... Vagy kinevetné a barátnődet. Ha rendes kölyök, akkor randevú lenne.- magyaràztam, aztán felpillantottam. Kat anyja állt elöttem, kezében egy üveg sörrel, mit megköszöntem, ő pedig a lányára mosolygott, majd eloldalgott.
Aztán meséltem cseppet a tapasztalataimról,majd válaszára felvontam szemöldököm mosolyom kiszélesedett.
-Azt én sem szeretném.
Kedves volt. Akár az első alkalommal. Talán kicsit nyiltabb. Talàn kicsit közvetlenebb. Mintha valami megváltozott volna benne. Aztán ismét mesélni kezdtem, bár nem eresztettem bőlére a dolgokat, de elmondtam milyen is volt a csarnokaimban egy lakoma, s persze nem szaladztottam el lányaimra gondolni, de szót még nem ejtettem róluk. Ahhoz túl sokan voltak. Megaztán ha mindenről beszámolok első beszélgetés alkalmával, többre úgy sem fog sor kerűlni.
-Úgy volt. Nem tetszett neki, és úgy gondolta megteheti. Egy szolgát megölni nem szép dolog. Jó...öhm... Jó ember volt.- magyaràztam eképpen némi gondolkodás után, hisz mi másnak írhattam volna le? Mit mondhattam volna róla?- Jó barát.De hagyjuk is. Rég volt már. - megvontam a vállam, kicsit igazítottam pozíciómon, majd ittam egy kortyot, aztán eszembe jutott, hogy megemlítem az apró ajándékot, amivel beállítottam, s hogy apjának nem hoztam italt, csak a virágok.
Megingattam a fejem, vágtam egy grimaszt.
-Nem... Egy jégóriás jobban megtudna rémiszteni... Vagy kettő. - húztam el a szám. Azoknak valóban nem örültem volna.
Aztán kérdeztem, hisz hajtott a kívàncsiság, és ő elkezdett mesélni, én meg minden figyelmem neki szenteltem.Szinte ittam minden szavát.
-Nemhiszem, hogy irigy lenne. Tudod, nekem úgy tűnik szeret téged, és büszke... Én az lennék ha ilyen gyermekem lenne. Úgy hiszem, apád az a fajta ember, akinek csak a saját igaza a jó. Aki szeret, de nem képes rendesen kimutatni, de szólj ha tévedek.- elhallgattam, hagyva őt tovább beszélni, s terveit hallva elmosolyodtam.
-Remek gondolat. De nem pihenned kellene egy keveset? Nem gondoltál arra, higy világot láss? Hogy járj máshol is, ne csak Norvégia szerte? Hogy megnézt a fövenyes meleg tengerpartokat, a pálmafákat... A fagyos fjordokat, idegen városokat, hol oly' sokszínű az emberek sokasága, hogy belesajdul a szem. - messze menni. Menni, és meg sem àllni, ezek voltak az én álmaim.Legalább is akkor még.
Leszegtem fejem, párszor körbeforgattam üvegem a kezemben, majd rá emeltem kékjeim.
-Kéretlen tanàcsokat osztogatnak. De valóban megismernélek. Még nem sűrűn beszéltem emberekkel.-magyaràztam. Megismerni, hisz ki más tudhatná jobban, hogyan kell embernek lenni, mint egy ember?
Aztán unokatestvérei felé tekintettem ahogy kérte, majd vissza őrá, s kicsit közelebb hajolva simítottam ki egy tincset az arcàból.
-Valóban másabb vagy... Kedvesebb, érdekesebb... Szászorta szebb mint bármelyikük... Mint a tó tükrén úszó virágba boruló Tavirózsa... Káprázatos.- leengedtem kezem, aztán visszaültem a helyemre.
-A rózsa sokkal szebb. Szúrós tövisei óvatossàgra intenek, de ha megtalálod, hogy érhetsz hozzá, a legcsodásabb látványt, és illatot ontja magàból. -magyaràztam magam elé bámúlva, majd Kat apja lépett oda.
-Gyere! Ezt meg kell kóstolnod! -azzal már mennem is kellett, hisz az invitálást nem szabad félvállról venni, így hamarosan kaptam a kezembe egy apró poharat, s mellé egy körítést, hogy azt az italt, egy baràtja hozta Görögországból, és ott minden étkezéshez isszák, szóval ott volt az ideje, hogy magam is megízleljem.
Valóban jófajta lőre volt, de párját nem alkothatta volna a hazai italoknak.
Nem számoltam meddig voltam távol beszélgetve húst edve, s italokat fogyasztva, de egy idő után a kertben lévő egyik hintára telepedtem, s tekintetem a csillagokra szegeztem.
Kicsit távolabbról énekszó, s zene csendűlt, jókedvű nevetéssel, én pedig csak azon gondolkodtam, vajon fogunk e még beszélgetni... Katrine és Én....

- 666 szó  // zene: Zene Semmi problem xD
- ℤ -

Kat && Aegir

Népes, s hangos család volt, de egy pillanatig sem éreztem kellemetlenül magam. Persze a rengeteg kérdés elég sokat felvetett bennem is, ám egy folyamatosan állandó maradt. Még is mennyi minden az, amit elmondhatok magamról egy embernek anélkül hogy őrültnek nézzenek, és végleg elzárjanak a világ elöl. Jó persze biztosan akadna olyan is, aki tárt karokkal vára, és ismét régi fényemben tündökölhetnék, de akadna olyan is, aki a háta eldugott közepére sem akarná látni az arcom
Nem sok időt lehettem a lány közelében, hisz az apja hamar elragadott magával, hogy ne az asszonynép között legyek.
Beszélt a sütésről, az új sörfajtáról amit vett, s kaptam is belőle egy üveggel, minek örültem egy cseppet, hisz tudtam valamit kezdeni magammal.
Jó persze minden emberi szokást meg kell ismerni, ha az Isten fia arra adja a fejét, hogy beáll a halandók közé.
Kicsivel később bepróbàlkoztak az asszonyok is, beszédbe elegyedni személyemmel, kérdezgetve, mi a szándékom a környéken, s persze szóba kerültek a szívügyek, én meg nem mondtam semmi konkrétat, hisz a szívemet nem éreztem foglaltnak. Nem voltam szerelmes.
Talán még kakukk tojásnak is éreztem volna magam a hölgyek között, kik csupán akkor hagytak magamra, mikor a férfiak elhívtak, ám nekem másfelé kalandoztak a gondolataim.
Eszembe jutottak a régi italozások, hatalmas lakomák, mit csarnokaimban tartottunk. A lányaim mosolya, vidám pillantásaik. Én gyönyörűségeim. Igaz rég nem láttam már őket, de sosem feledtem el gondolni rájuk.
Később mikor szabadulni tudtam, a verandán telepedtem le egy sörrel, s hamarosan a kutya is társult hozzám, s fejét minduntalan kezem alá tolta, így megsimogattam, majd vakargattam fületövét, s hamarosan ismét akadt társaságom, ám ezúttal sokkal kellemesebb.
-Meg is lepődtem rajta! Ő az első.- engedtem meg magamnak egy mosolyt a kutyára pillantva, majd a lányra fordítottam kékjeim. - Hogy telt a napod Katrine?
Kicsit jobban szembefordultam vele, s talán még egy mosolyt is megengedtem magamnak. Igazítottam egyet hajamon beletúrva abba, aztán megingattam fejem.
-Nem igazán. Hangosak ugyan, de ha kiismerem kinek mit mondhatok, nem okoz gondot.- megvontam a vállam.- Ez persze nem azt jelenti, hogy majd egy Isten lakik a hàtsókertben. - jegyeztem meg, aztán elnevettem magam.- Félretéve az egészet, odahaza, sok lakomát tartottunk. Mindenki eljött. Olyankor mindig béke volt. Olykor Loki okozott felbolydulást, de megoldottuk azokat is.- beleittam sörömbe, megvontam vállaim, majd megtámasztottam alkarjaim térdeimen, s kicsit nyitva lábaimon az üveget oda emeltem, majd ott kezdtem el kapargatni a cimkét.
-Hoztam volna egyéb ajándékot is, talán nevesebb italt atyádnak, de aztán eszembe jutott anyád kedvessége, és inkább a virág mellett döntöttem.- ismét Katre emeltem kékjeim, s ott is felejtettem arcának lágy vonásain. Akkor és ott, valahogy nem láttam gyermeknek. - Nem tudom illik e, de gondoltam megkérdem... Én rettenetesen öreg vagyok már... Kortalan ha úgy tetszik...de érdekelne, hogy mennyi Te mennyi vagy? Az unokatestvéreid szerint, majd faképnél hagysz, ha megkérdezem, de a kor az releváns. Mint a szinek... Fekete és a fehér. Két külön dolog... A harmónia a lényeg...- a kutyát dörgöltem közben párszor fülénél, majd Kat-re emeltem pillantásom. - Nem akarlak behálózni ha ez fordulna meg a fejedben, csak kíváncsi vagyok. De ha nem akarsz, nem kell válaszolnod. De örülnék ha végre valaki olyannal beszélgetnék, aki két lábbal a földön jár.

- 666 szó  // zene: Zene Semmi problem xD
- ℤ -

Kat && Aegir

Nem akartam a háborúkról beszélni, szóval hamar lerendeztem az egészet, de észrevettem, bizony ő maga sem rajongott értük. Szóval hagytam az egészet messze menni, s inkàbb megjegyeztem mennyire nem ízlett a forrócsoki, s hogy nem esett jól, ám a védelmére kelt, én meg elnevettem magam. Vicces volt miként kelt az ital védelmére, de nem szóltam meg érte, csak mosolyogtam, s ráhagytam a dolgot.
Távozott, bement az épületbe, én magam meg visszamentem a létrára, hogy befejezzem a munkát, aztán hamarost távozóra fogtam, s visszamentem a városba, az ivóhoz, hogy a napom méltó befejezést kapjon mielőtt még a tengernél tölteném az estét.
A napok a megszokott ütemben zajlittak, egy apró csavarral, hisz talán megnyertem magamnak barátnak a lány apját, ki előszedetettel hívott el magukhoz, s mikor megérkeztem, már egy üveg sörrel fogadott minden alkalommal, már mikor nem az ivóban futottunk össze. Szerettem szórakozni, hisz kellemes elfoglaltság volt, kiengedni a gőzt, s végre nem a csatározásokra, s vitákra kellett gondolnom az asszonnyal.
Vettem egy üveg Gint, meg egy csokor virágot az asszonykának, s egy szàl rózsát. Egy rózsát a lánynak, hisz nem volt olyan kicsike, hogy holmi édességgel szurjam ki a szemét.
Megérkezve kezetfogtunk, átadtam az italt, majd a csokrot az asszonykának, mit pironkodva, mosollyal arcán fogadott, s kaptam mellé egy puszit is, a pasas pedig csak vigyorgott, aztán már vett is elő két poharat, s indult kifelé velük, hisz kis sütögetést tervezett arra az estére, s voltak már ott egy néhányan.
Az asszony a rózsa láttán egyből tudta kinek hoztam, szóval meg is mutatta hol találom.
Megálltam vele szemben, kedves mosollyal arcomon, felényujtottam a virágot, fejet hajtottam, megfogva apró kezét, csókot hintve kézfejére.
Épp mondani akartam pár szót, mikor felcsendült az apja hangja, én pedig megindultam kifelé.
-Jövök! - mosollyal arcomon vettem át a teli poharat, átfogta karom, koccintottunk.
-Sütünk... Oldalas, marha hús... Szarvas...
-Jól hangzik!-mosolyodtam el, aztán felhajtottam magam italát, majd hamarosan érkeztek a többiek, nők is páran, ám nem érdekeltek. Ellenben a lány. Ha kijött, vagy kint volt, tekintetünk találkozott. Kíváncsi voltam vajon mi volt az iskolával, hisz az én gyermekeim másként élték meg a világot. Meg aztán az egyetlen volt aki tudta ki is vagyok.
Szóval míg készült a hús, letelepedtem a verandára, a kutya szinte azonnal csatlakozott, s fejét ölembe ejtette.

- 666 szó  // zene: Zene Semmi problem xD
- ℤ -

Kat && Aegir

Nem kellett kitartás, de ezt nem kötöttem az orrára. Tettem a dolgom, s csak annyi időre álltam meg, míg az anyja hozott egy kis pitét, ami fizetségnek egy ilyen apró cselekedethez éppen elég lesz. Nem kezdtem vitába, nem kezdtem beleszólogatni a beszélgetésükbe, csak megettem a magamét, majd visszamentem a létra tetejére, míg ők tovább beszélgettek.
Az anyja kedves teremtésnek tűnt. Jóravaló apró asszonyság, akinek elkélt a segítség, lévén férje mibenléte… de nem az én dolgom volt ítélkezni senki felett sem. A sors majd megítéltet.
Azzal sem foglalkoztam, mikor megemlítették, honnan lehettem ismerős az örege számára. Az igazat megvallva, nem is érdekelt.
Aztán érkezett a limonádé kérdése, és én igent mondtam, amiért le is merészkedtem a létra tetejéről, s áttetettem az utolsó helyre, ami még kívánta a preparálást. Nem istennek való feladat, de nem voltam finnyás. Megkapom az áldozatot, és ez volt a lényeg.
Míg Katrine bement, én addig leheveredtem a fűben, a felhők táncát figyelve, fejem alá kulcsolt karokkal, s csak akkor könyököltem, majd ültem fel, mikor már visszaérkezett.
Kíváncsian kérdeztem, vajon mi volt az a dolog amire nem válaszolt az iskolában, s válaszára felvontam szemöldököm.
- Ostoba háborúk! - körbeforgattam szemeim, aztán megingattam fejem, talán még fújtattam is hozzá egyet. Az emberek, és az ostoba természet romboló háborúik! Irtják egymást, s nem figyelnek oda a körülöttük lévőkre! Lélektükreim haragosan villantak egyet, aztán mikor téma terelésnek meghallottam a limonádét, felvontam szemöldököm, majd egy fintor kíséretében megingattam fejem.
-Nah olyat soha többet! Soha! Borzalmas egy lötty! Édes, nyálkás! Blahh.. - megborzongtam. Nem kedveltem az ilyesmit, és ennek végre pontot is tehettem a végére.
A savanyúság említésére bólintottam.
-Remek! - fel is keltem, majd töltöttem magamnak egy pohárral. Előbb csak apró kortyot ittam, kicsit forgatva a számban, aztán hümmentettem egyet. - Jó lesz! - újabb kortyot ittam, aztán visszatelepedtem, s úgy emeltem tekintetem a lányra, ki ott álldogált, s olyan volt, mint akiben megváltozott valami. Valahogy másképpen tekintett felém, de eme apróságnak nem adtam hangot, csak figyeltem inkább egy darabig arcvonásait, aztán felkeltem, megmozgattam izmaim, majd visszamásztam a létra tetejére, hogy aztán találjak egy régi labdát az ereszben, majd füttyentettem a kutyának, ki felkapta fejét, megemelte farkát, s rám szegezte tekintetét, majd a labda után loholt, mit eldobtam neki, persze nem teljes erőből.
Kedveltem az állatokat. Annyival tisztább érzésűek voltak mint az emberek. Tiszták, és romlatlanok…
Hamarosan végeztem a munkával, s elégedett ábrázattal másztam le onnan, majd léptem a kerti csaphoz, hogy leöblítsem kezeim, majd a vízzel lemossam arcomat is.

- 666 szó  // zene: Zene Semmi problem xD
- ℤ -

Kat && Aegir

-Kitakarítom az ereszt, helyre teszem a tetőt, és cserébe kapok valamit. Így szokott ez lenni. - feleltem, miközben kiszedtem pár nagyobb halom levelet az ereszcsatornából, ahová elképzelésem szerint, nem éppen ennyinek kellene bérletet szereznie, szóval a sanszom az volt, egy ideje már nem takarították ki, ám ennek megállapítása nem az én tisztem volt, szóval inkább csak tettem tovább a dolgom, miközben lepillantottam a lányra egy kis időre, aztán ismét tettem a dolgom, míg ő és az anyja odalent váltottak pár szót, majd le lettem invitálva, aztán az asztalhoz is odaültetődtem, miközben a kutya hűségesen követett, s még kaját is adtam neki egy óvatlan pillanatban.
Fülemet megütötte, hogy nem tud figyelni az iskolában, s volt rá egy sanszom, hogy talán ezer felé csapongó gondolatai lehetnek érte a felelősek.
Anyja kedvesen elmosolyodott, finoman megfogta lánya kezét, majd szabad jobbjával megsimította arcát.
-Most kicsit ideges vagy, de menni fog minden! Én tudom, hogy képes vagy rá! De ha épp más vonja el a figyelmed… én azt is megértem. - mosolyodott el, s közben rám emelte tekintetét, amit persze én nem láttam, csak akadt egy olyan érzésem, hogy akkor nem szabad odafordulnom, hanem egyszerűen csak tennem kell a dolgom, ők pedig tovább beszélgettek.
-Ah!! Akkor onnan volt ismerős az apádnak! - bólintott, aztán megingatta a fejét, felvette az üres tányérokat, aztán mosolygós arcát emelte felém. - Mr. Wiker! Kér egy sört?
Odaemeltem tekintetem, aztán lemásztam a létráról, megingattam a fejem.
-Igazán kedves, de munka közben sosem iszom. - mosolyodtam el, miközben megtöröltem kezeimet a nadrágomban, aztán az asztalon lévő üres limonádés palackra emeltem tekintetem. - Viszont egy pohár limonádét elfogadnék!
- Oh rendben! - látszott rajta a vidámság, miközben haladt befelé. - Kat kicsikém! Kérlek vigyél ki az úrnak egy adagot belőle!
Aztán a létrát az utolsó helyre tettem, majd nekiveselkedtem, hogy ott is rendbe tegyem a dolgokat, ám az egészben megakasztott a kutya.
Még sosem volt kutyám, szóval kuriózum volt a számomra az a négylábú jelenség, és a szenvedélye, miképpen csaholva hozta a labdáját, mit eldobtam neki, abban a reményben, talán ellesz vele, ám hamarosan ismét ott landolt a lábam mellett, szóval letettem magam mellé, ő meg letelepedett velem szemben, rám szegezve nagy mindent tudó szemeit, én pedig nem voltam képes megállni, hogy ne simítsak végig fején, majd vakarjam meg füle tövét, mit mikor abbahagytam, már dugta is kezem alá az orrát, hogy kikövetelje az ismétlést, aztán kicsit játszottam vele, majd leheveredtem a fűben néhány pillanatra, felhúzva jobb lábam, balom fejem alá fektette, a kutya pedig a mellkasomra hajtotta fejét, miközben az égen úszkáló felhőket figyeltem.
Úgy gondoltam, kijár nekem némi pihenés, hisz már csak kevés volt hátra abból, amire „felfogadtak”.
Ha közben Kat visszatért, felkönyököltem, s úgy emeltem rá tekintetem. Elmosolyodtam.
-Mi volt a kérdés az Iskolában? - tudakoltam, miközben lassan felültem.

- 666 szó  // zene: Zene Semmi problem xD
- ℤ -

Kat && Aegir

Érdekes volt olyasmit csinálni, amit egy magamfajta nem szokott. Érdekes volt olyat csinálni, ami nem a vízhez kötődött, s tulajdonképpen semmi köze nem volt hozzá.
Kis ideig még egymagamban voltam, aztán ismerős hangot hallottam, s felé fordultam, majd mentem is le a létráról, no de nem az üdvözlése volt a cél.
A kutyát azért megdögönyöztem, a létra is odébb került, majd következhetett az ismételt munkavégzés az „àldozatért” cserébe.
-Teljesítek egy kívánságot. -feleltem nagy komolyan, majd elmosolyodtam. Igyekeztem végezni mihamarabb tovább a dolgom, ám hamarosan Katrine édesanyja, kezében a húsos pitével lehívott a létráról, s közben kedélyesen cseveget lányával.
-Mint mindig. Vagy a kocsmában üldögélnek, de persze én erről nem tudok semmit! -elmosolyodott, s mikor leértem hozzá, finoman megérintette a tálat elvevő kezem, én pedig visszamosolyogtam, majd letelepedtem, és persze hamar lett egy „ őszinte rajongóm a kutya személyében, aki egyre csak böködött a mancsával, hogy márpedig nekem adnom kell neki az ételemből.
-Gyere enni te is amíg meleg! -azzal mosolyogva eloldalgott, én meg nem vártam el, hogy behívjon, ám meglepetésemre kihozta a tálcát a friss pitével, villákkal, majd letelepedett egy kerti padhoz.
-Jöjjön Mr. Wiker!- mosolyogva invitált, én meg a kutyával a sarkamban, aki rá sem bagózott a gazdájára telepedtem le az asztalhoz, hogy ott folytathassam az evést. Persze a kutya nyüsszögve feküdt le mellettem, mire szándékosan „nem direkt” ejtettem le neki pár falatot, mit elégedett farkcsóválással fogadott.
-Na de Mr. Wiker!!- nevetett az asszony, mire megvontam a vállam, mint aki nem tehetett semmiről sem.
Tekintetem Katrine-re emeltem, figyelve miképpen reagál, vagy ha éppen figyelt ő is, hát megengedtem magamnak egy kedves mosolyt irányába, lélektükreibe fúrva kékjeimet, aztán újfent a kajával voltam elfoglalva, ami meglehetősen jól sikerült elemózsia volt.
-Köszönöm! Igazán finom volt! – nem vártam magyarázatot, sem pedig kérdést, csak egyszerűen visszamásztam a létra tetejére, ahol aztán megigazítottam egy félrecsúszott cserepet is.
Éreztem a rajtam ragadt tekintetet ám elvoltam foglalva a feladatommal, így nem figyeltem arra, mi történik odalent.
-Van még odabent pite ha szeretnél kicsikém! Jó napod volt? Jobb mint eddig? - hangjában őszinte kiváncsiság égett. -Nem tzdtam nem észrevenni...de ismeritek egymást?- megkavargatta limonádéjàt, mit időközben kihozott, aztán bele is kortyolt.

- 666 szó  // zene: Zene Semmi problem xD
- ℤ -