Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

Egy mostohaanya belépése az ember életében sosem egy egyszerű dolog. Főleg akkor nem, ha egy pénzéhes nőszemélynek tituláljuk őt. Nos, ez történt nálam. Adele összejött az apámmal, de ha ez még nem lett volna elég, apám 5 évvel ezelőtt még feleségül is vette, én pedig bárhogyan is törtem magamat nem tudtam tönkre tenni az esküvő napját. Pedig aztán tényleg mindent megpróbáltam, de nem sikerült. Szerintem röhejesnek tartottak. Egy kisgyereknek aki nem képes egy új nőt elfogatni az apja életében és kapar, mint egy kiskutya, hogy tönkre tegye a nagy napot. Azt sem értettem, hogy tudta, hogy apám beteg, még is hozzá akart menni...így persze, hogy rögtön aranyásónak tekintettem. Apa meghal, így övé lenne minden vagyon, mindenki jól járna. Az ő szemében.
Az esküvő után pár hónapra, el is veszítettük apát...elmondani nem tudom azt a pillanatot amit akkor éreztem. Mintha kitéptek volna belőlem egy darabot és én nem tudtam semmit sem tenni. A temetést végig sírtam, utána pedig napokig nem voltam hajlandó kimászni a szobámból, igazából, ha jobban belegondolok ebben az időszakban enni se nagyon ettem. Egy héttel ezelőtt tettem ki a lábam a szobámból, Adele-hoz készülődtem menni, igazából be se kopogtam hozzá, mert nem érdekelt volna mit mond, így rögtön benyitottam, de nem számítottam arra ami akkor fogadott. Láttam, hogy könnyes volt a szeme és maga alatt van, az ágyon ült és olyan...törékenynek tünt. Sosem láttam ezelőtt még ilyennek. Valami akkor megtört bennem vele kapcsolatban, mert nem gondolkodtam csak odalékedtem hozzá, leültem vele szemben az ágyra és gyengéden végig simítottam a kezét. Akartam, hogy érezze: én itt vagyok mellette, rám számíthat, hiába nem adtam ezt eddig a tudatára. Elmeséltem neki én hogyan élem meg apa halálát, és milyen érzések kavarognak bennem azzal kapcsolatban, hogy ha ő nem lenne, akkor árva lennék, hiszen a vér szerinti anyám már a születésem után lemondott rólam, most pedig apámat veszítettem el, akit mindennél jobban tiszteltem, szerettem és becsültem. Talán pont ezért fájt annyira, mikor Adele hirtelen, szinte egyik napról a másikra elutazott Oslóba. Egyszerűen nem vagyok képes elfogadni azt, hogy végre közel kerültünk egymáshoz, vigyáztunk egymásra, ő pedig itt hagyott...egyedül maradtam. Újra… Nem maradt senkim akire számíthatnék, egyedül élek ebben a nagy házban és teljesen elveszettnek érzem magamat. Fogalmam sincs mihez kezdjek. Nem tudom, hogy utána menjek-e. A szívem azt súgja, hogy üljek repülőre és menjek utána, ne hagyjam veszni a kapcsolatunkat, na de az agyam. Az egy teljesen más tészta. Az agyam folyamat sikítozza, hogy ne legyek hülye, ne menjek utána, hiszen csak úgy elhagyott. Két döntés között lebegek és még nem tudom melyiket fogom meghozni.