Zavaros gondolatok és még zavarosabb érzések egész hada kísér hazáig. Túl sok minden történt, túl sok mindent kellene feldolgoznom, de a gondolatok csak kiibogozhatatlan összevisszaságot alkotnak a fejemben, és ez zavar. Sőt, ingerült leszek tőle. Erőszakkal kell rávennem magam arra, hogy megnyugodjak, de még így sem sikerül teljesen. A bőrömet kaparó érzés sem akar szűnni, ennek az okára viszont már egyáltalán nem emlékszem. Vagy mégis...? Valahogy mindennél sürgetőbbnek érződik, hogy pótoljam a gyógyszereimet. Napok óta nem jutottam hozzájuk, és ez olyan érzés, mintha Jamie megpróbálna előtörni a mélyből, mintha a hatszorosan lelakatolt, berozsdásodott zárakkal bebiztosított és földdel beborított ajtókon dörömbölne a fejemben. Olyannyira lefoglal ez az egész, hogy mire észreveszem, hogy nem vagyok egyedül, túl késő - lenne, ha más lenne odabent a házban. Savannah ismerős vonásai jótékonyan világítják át a ködöt a fejemben, de egyszerűen nem tudom feldolgozni a jelenlétét, képtelen vagyok összeadni egyet a kettővel. Az asszisztensem kereste fel. A gondolat tovább fokozza a fejfájást a szemeim mögött, a következő vádló szavakra pedig megrándul az arcom is. Öröm az ürömben, hogy az eltűnésemnek hála ő is itt van, de ettől nem fog enyhülni a lelkiismeretem nyomása. – Sajnálom – sóhajtok fel, fáradtan dőlve neki a hátammal a mögöttem levő falnak. Tudom, hogy a sajnálatommal aligha tud mit kezdeni, de a valódi, az igazi okokat nem tárhattam fel előtte. Ahogy közelebb lép, meg sem próbálom leplezni a kimerültségemet, mikor felnézek rá. A táskámat egyszerűen csak elengedem és hagyom leesni a földre, a cipőmet pedig hagyom leesni a lábaimról, nem foglalkozva azzal, hogy nem katonás rendben sorakoznak fel az előszobaszekrény alatt. – Egy jótékonysági este mentem, de nem egészen úgy alakultak a dolgok, mint gondoltam – mutatok a még mindig rajtam levő, bár az eltelt napok miatt már eléggé viseltesnek tűnő, elegáns ruhára. – Emlékszel, mit mondtam neked az idegenekkel kapcsolatos bizalomról? – teszem fel a költői kérdést, miközben nehézkes léptekkel, a halántékomat dörzsölve odatámolygok a nappali határán elhelyezett szekrényhez. – Beleestem a saját csapdámba – folytatom, míg szinte feltépem a fiókot és vadul turkálni kezdek benne. Kínomban felnyögök, amikor csak egyetlen egy narancssárgás kis dobozkát találok a sálak és kesztyűk alatt. Elvesztettem az időérzékemet, de biztos vagyok benne, hogy elmulasztottam az időpontomat a terapeutával. Bassza meg. Lehet, hogy az egyik órámon sem jelentem meg...? – Hányadika van? – kérdezem hirtelen, teljesen elveszítve az előző gondolatok befejezetlen fonalát. Fogalmam sincs, mennyi idő telt el. – Meg fog ölni ez a fejfájás... – teszek hozzá még egy teljesen idegen gondolatot az egész eszmefuttatáshoz, aztán, mintha csak erre akartam volna magyarázatot adni az előző szavaimmal, felpattintom a doboz tetejét, a tenyerembe szórok két pirulát és úgy ahogy vagyok, a számba dobva lenyelem őket. Persze kis híján a torkomon akadnak, mert egyébként is majdnem szomjan halok, de hogy ezen is segítsek, beljebb sétálok a nappaliba. Az üvegszekrény ajtaját sem több eleganciával tépem fel, és ugyanígy ragadom meg az odabent ácsorgó egyik whisky-s üveg nyakát. Letekerem a kupakot, nagyot kortyolok az üvegből, grimaszolva, ahogy a pirulák fájdalmasan elindulnak lefelé a nyelőcsövemen, de üdvözölve az alkohol mámorosan tompító érzését.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : Josephine Langford Posztok száma : 16 User neve : rapunzel Csoport : halandó Pontgyűjtő : 7 Lakhely : frogner Foglalkozás : tanuló Előtörténet : Shine bright like a diamond
Savannah Crawford —
Elküldésének ideje — Vas. Nov. 06, 2022 8:03 pm
Adele&& Savannah
where are you mom?
Ha valaki pár nappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy ide utazom Oslóba, hogy Adele-t próbáljam előkeríteni akire amúgy pokolian haragszom, akkor valószínűleg jól képen röhögtem volna. Mégis mikor arról van szó, hogy féltünk valakit, akkor minden düh tovaszáll és helyére lép a szeretet. Igen, szeretem Adele-t, legalábbis azt hiszem. Szerintem akkor tört meg a jég mikor láttam, hogy milyen nehezen viseli apa halálát. Eddig nem tapasztaltam azt, hogy gyakraln eltűnt volna és ne szólt volna senkinek. Nálam is először fordult meg, hogy felszívódott, bár bevallom, az én hibám is lehet, mivel egyáltalán nem érdekelt mi történik vele és merre járhat...nem hívtam nem kerestem őt. Mi van, ha megmenthettem volna, ha egy kicsit érdekelt volna az élete? Szerintem inkább a sértődöttség beszélt belőlem. Rettentően megsértődtem amiért hagyta, hogy megszeressem őt, és aztán kilépjen az életemből. Hirtelen felkapom a fejem amikor hallom, hogy valaki babrál a zárral, majd kinyílik az ajtó. Felkelek a kanapéról, de egyenlőre nem megyek a bejárat felé. Mivan, ha nem az jelenik meg akire számítok? Vagy mivan, ha olyan állapotban amire nem számítok? Óvatosan lépkedek párat és egy halk ugyan, de megkönnyebbült sóhaj hagyja el a számat amikor nevelőanyámat pillantom meg. Ha engednék az érzéseimnek akkor valószínűleg a nyakába ugranék, de nem engedem meg magamnak ezt a luxust. Nem viselkedhetek úgy, főleg, hogy hivatalosan még dühös is vagyok rá. - Az asszisztensed keresett fel engem, hogy 3 napja nem hall felőled és tudok-e rólad valamit. Nem akartam mondani neki, hogy engem csak úgy magamra hagytál. – akaratlanul is, de hangom átmegy kicsit sértődöttbe. Hagy érezze csak mennyire neheztelek rá. - Miért hagytál magamra?... – kérdezem halkan, alig hallhatóan. Azóta is ezt kérdezgetem magamtól. Nem szeretett úgy, mintha a saját gyereke lennék? Miközben a válaszára várok közelebb lépkedek hozzá és jobban szemügyre veszem. A ruházata és a haja nem olyan, mint amilyen szokott. Sokkal rendezettebb tisztább és letsiztultabb szokott lenni. Biztosra veszem, hogy történt valami vele. - Adele… Mi történt veled? És ne mond azt, hogy semmi, mert úgy sem hinném el. Szerintem megérdemlem az igazat.
Fogalmam sincs, hogyan jutok el a házig. Még csak igazán rosszul sem vagyok, mármint fizikailag; meg sem tudnám mondani, pontosan mi bajom van. Legalábbis azon kívül, hogy a gondolataim zavaros, végeláthatatlan, kavargó folyamként kergetik egymást, amitől a halántékom mögött egyébként is tompán lüktető fejfájás egyre élesebbé válik. Tényleg nem tudom, ki figyelő szemeinek köszönhető, hogy nem okozok balesetet, és a kék Arteon épségben kanyarodik fel a villa behajtójára, majd gördül be a garázsba. Halk nyögéssel megdörzsölöm az orrnyergemet, mielőtt leállítanám a motort, de még nem szállok ki, amikor az automata fényszórók már lekapcsolnak. A fejemet a kormányra döntöm, próbálok megszabadulni az érzéstől, amit nem tudok hová tenni, de már napok óta kínoz, és mintha belülről kaparná a bőrömet... A gyógyszereim. Be kell vennem a kibaszott gyógyszereimet. Élesen és mélyen szívom be a levegőt, ugyanazzal a mozdulattal markolva fel a táskámat és tárva ki a kocsiajtót. Furcsa delírium ül a fejemen az elmúlt napok történéseitől, különösen azok súlyától, nem is beszélve a ténytől, ami egyfajta véres kardként lóg a fejem felett: akár ott is maradhattál volna. A véres kard pedig szinte a tarkómat karcolja, amikor arra gondolok: mi van, ha ő az? Mi van, ha máris megtalált? Lendületesen nyitom ki a garázsból a házba vezető ajtót, hogy aztán kis híján átessek a küszöbön, amikor szinte arcon vág a felismerés: nem vagyok egyedül. Hogy a picsába nem vetted észre, hogy fel vannak kapcsolva a lámpák? A fejfájás még erősebben kezd lüktetni, most már bekúszva a szemeim mögé is. Gyógyszerek nélkül Jamie egyre hangosabban dörömböl a képzeletbeli hátsó ajtón és ez a bőrömet belülről kaparó érzés... Föld hívja Adele-t. Nem. Vagy. Egyedül! A pánik körülbelül két tizedmásodperc alatt kúszik fel a gerincemen, mert az az egész tökéletesen beleillene egy bizonyos forgatókönyvbe. Teszek egy bizonytalan lépést előre, és ezen a ponton már akkor is meglátnám a hívatlan vendégemet, ha azóta is a kanapén ülne a nappaliban, de ha esetleg az érkeztemet felfedezve elindult felém, akkor pláne. – Savannah?! – nyögök fel megrökönyödve. – Mi... hogy...? Ambivalens érzések egész armadája önt el, ami ugyan nem segít a fejfájásomon és az egyébként is átláthatatlan káoszon a gondolataim között, Savannah ismerős vonásai egyfajta váratlan napsugárként világítják át a zavaros gondolataim ködét. Fogalmam sem volt, hogy jön. Azóta nem volt hajlandó beszélni velem, hogy elmondtam neki a Norvégiával kapcsolatos elhatározásomat, de most mégis itt van... Miért? Hogyan? Hallott az eltűnésemről? Hallhatott róla? Fogalmam sincs, mi történt a külvilágban az elmúlt napokban, jövök rá, és a gondolattól hányinger kezd kerülgetni, megfejelve a fejfájásomat. Beletúrok a hajamba, és ekkor ismerem fel azt a tényt, hogy az is csapzott. Tudom, hogy nem nézek ki teljesen kaotikusan, de az is biztos, hogy nagyon távol állok attól az összeszedett tökéletességtől, amit ő látott eddig belőlem.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : Josephine Langford Posztok száma : 16 User neve : rapunzel Csoport : halandó Pontgyűjtő : 7 Lakhely : frogner Foglalkozás : tanuló Előtörténet : Shine bright like a diamond
Savannah Crawford —
Elküldésének ideje — Vas. Okt. 30, 2022 8:24 pm
Adele&& Savannah
where are you mom?
Már egy jó ideje nem hallottam Adele-ről. Sőt, ha őszinte akarok lenni akkor nem is kerestem őt mióta csapot papot maga mögött hagyva elutazott Oslóba. Őszintén hittem azt, hogy apa halála összehozott minket. Az, hogy együtt gyászoltunk és megmutatta végre az igazi oldalát végre segített az anya-lánya kapcsolatunkon, de aztán mikor már minden kezdett jól alakulni, itt hagyott… Nem akartam írni neki vagy hívni őt, akartam, hogy érezze mennyire haragszom rá. Még akkor sem szóltam hozzá amikor lelépett, csak be voltam zárkózva a szobámba, zenét hallgattam és próbáltam tudomást se venni arról, hogy ezentúl se apám, de még mostohaanyám sincsen. Nagyon hamar meg kellett tanulnom gondoskodni magamról, de segített az, amikor beköltöztem a koliba, lefoglalt a tanulás vagy éppen a különféle viták a szobatársakkal. Komolyan mondom ezek a lányok kb mindenen tudnak hisztizni, mintha nagyobb probléma nem lenne az életben csak az, hogy ki mikor menjen este zuhanyozni. Néha csak a fejemet fogom és gondolkodom azon, hogy haza költözök, de aztán rájövök, hogy csak egy hatalmas üres ház várna rám, egyedül pedig nem igazán szeretnék lenni. 3 nappal ezelőtt felhívott Adele asszisztense, hogy nem tudok-e valamit a mostohaanyámról. Közöltem vele, hogy mióta magamra hagyott azóta nem tartom vele a kapcsolatot, viszont a hívás után még 2 napig folyamatosan a hívás kavargott a fejemben esténként. Mi van ha történt vele valami, én meg nem teszek semmit azért, hogy kiderítsem vajon mi történhetett vele? Hagytam, hogy 2 napig érlelődjön bennem a gondolat, aztán vettem a neten egy repjegyet Oslóba és magam sem hittem el, hogy azután a nő után mentem aki csak úgy magamra hagyott. Teljesen elment a maradék józan eszem is? Estére értem ide. Szerencsére még otthon találtam kulcsot szóval nem kell bajlódnom a bejutással. Gyönyörű ház fogad, egy tipikusan olyan ami illik a nevelőanyámhoz. Gazdag, puccos, többet ér egy bútor itt, mint egy normál ember teljes háza. Meg se lepődök. Persze szeretem a gazdagságot, hiszen annak köszönhetően van lehetőségem a Harvardon tanulni. Körbe nézek a szobákban, de igazából semmi különöset nem találok amivel kitudnám deríteni, hogy Adele hova tünt. Leülök a kanapéra, veszek egy mély levegőt és beletúrok a hajamba. Most mit csináljak? Igazából semmi ötletem sincs, hogy merre kéne tovább nyomoznom. Nem ismerem ezt a várost és ismerőseim sincsenek itt.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 64 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 64 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.