Ragnar & Trygve  

Nyilvánvaló volt, hogy a sárkány első, természetes reflexként védeni fogja jelenlegi munkaadóját, ezen egyáltalán nem lepődtem meg. Próbált bábáskodóan rávezetni, hogy én magam fogalmazzam meg a húgom mennyire jelentős ellenfél, erre azonban egyelőre nem voltam hajlandó. És egyébként is, viszonylag könnyen kiforgathattam a szavait, figyelmen kívül hagyva a tényleges jelentésüket. Ha egy kígyóval üzletelsz, légy mindig rendkívül precíz a megfogalmazásban.
- Nem szándékozom elvitatni a trónját Helheim-ban. Annyi ciklust tölt az alvilág királynőjeként, amennyit csak szeretne, ezt tiszteletben tartom. Azonban Midgard az én területem, így azt hiszem érthető, ha nem tölt el örömmel a ténykedése. Korokkal ezelőtt meghúztuk a határainkat, és szeretném, ha ez most sem változna. De megtörtént, így kénytelen vagyok válaszlépéseket tenni.
A következő szavaira csak elmosolyodtam, hidegebben, mint a körülöttünk hánykolódó óceán. Igaza volt, felettébb vakmerő lépés volt ezt nyíltan közölni, de azt is helyesen látta, hogy nem igazán tartottam retorziótól. Sosem ütköztünk meg ezelőtt, tiszteletben tartottuk a másik erejét, de ha Nidhogr meg akarta tapasztalni, melyikünk is állt magasabban a ranglétrán, nem zárkóztam el előle. Végülis egyszer ennek is meg kellett történnie.
- Megtehetnéd, valóban. Megpróbálhatnál akár ennél az asztalnál is végezni velem, de felettébb értelmetlen próbálkozás lenne. Az én sorsom a Ragnarök, így van ez korok óta. Nem gyűrhetsz le, ahogy én sem téged. Szólhatsz drága húgomnak, hogyne, ahogy jól esik. Ez is a tárgyalás egy lehetséges végkimenetele. Egy olyan lehetőség, amivel jó előre számoltam, ezért hosszabb távon igen keveset változtatna a terven, egyszerűen felesleges bonyodalmat jelentene mindkettőnknek. Ezt szeretném elkerülni. Üzletember vagyok, tudom, mikor kell kompromisszumokba bocsátkozni némi kényelem reményében.
Ezután jöttek a kérdések, amik minden hasonló beszélgetés sajátjai voltak. Árak és kétségek, előnyök és sötét lehetőségek. Ragnar sem volt gyáva, ha ilyen nyíltan merte belengetni az árulása lehetőségét, bár akik így tettek, valójában sosem vetemedtek volna ilyesmire. Csupán el akartak tántorítani a saját veszélyességük felértékelésével. De éppen azért kerestem meg, mert veszélyes volt.
- A világ felettébb gyorsan változik, Ragnar. Talán ami tegnap még tisztességes ajánlat volt, ma már kevésnek bizonyul az új fejlemények tükrében. De talán ha nyíltan elmondanád, mi is az alkud Hellel, ketten rájöhetnénk, milyen veszélyek fenyegethetik és azokat hogyan lehet elhárítani.
Tükröztem a testtartását, közelebb hajolva hozzá, fokozva a gyűlő feszültséget. Egyenlő ragadozók voltunk, a kihívására nem hátráltam meg, inkább viszonoztam. Nem kerekedtem fölé, hiszen az sokat rontott volna a viszonyunkon, de éreztetni akartam ezúttal kivel beszélgetett.
- Nem hiszek a bizalomban, sem a hűségben. Az érdekekben hiszek. Ezért olyan üzletet akarok kötni veled, ami biztosítja, hogy nem áll érdekedben keresztbe tenni nekem, ezáltal nem fenyeget az árulás veszélye. De ha úgy hiszed kihasználhatsz később, miért habozol?
Logikátlan lépés volt egy gyengepontot kihasználatlanul hagyni, felhívni rá a figyelmet pedig végképp. Ragnar nem volt üzletember, harcos volt, dúló fenevad, de ezt neki is értenie kellett.

Jörmungandr && Níðhǫggr

Értettem, hogy neki célja volt valamiért a társaságomat felkeresni, de valahogy mégsem hatott rám ez annyira, hogy előszedjem a naptáramat és heti rendszerességgel beírjam őt, mintha pszichológushoz járnék. Egyikre sem volt szükségem, de elutasításra nem került a társasága, mert az alapvető kíváncsiságot váltotta ki belőlem: mire kellhetek éppen most, amikor egészen eddig csak ritkán verődtünk össze egy légtérbe és akkor sem felebaráti szeretetből elsősorban. Nem volt értelme a hirtelen jött nemeknek, ezért is nyugtáztam csak egy bólintással a jövőben történő esetleges randevúinkat. Ha viszont a jelenre koncentráltunk, nem engedtem el magam teljesen mellette, mert ő ugyanaz a Világ Kígyó volt, aki ide is eljutott hajó nélkül, én pedig ugyanaz a halottzabáló voltam, aki rágta azokat a nyomorult gyökereket. Egyikünk sem a kedvessége miatt tartott ott, ahol és ezért nem is hagytam, hogy teljesen a figyelmem elvonhassa Trygve. Kettőnk közül én ismertem úgy a tornyot, mint a tenyeremet, de nem áltattam magam.. nem tartana sokáig neki sem kiismernie magát itt - a méreteiből adódóan. A szavaimra kapott válaszát hallgatva elég sok kérdés merült fel bennem, de jobb volt, ha magamban tartom őket - egyelőre.
- Azon még nem gondolkodtál, hogy miért is ő irányítja Helheimet minden egyes ciklusban? Pedig nem csak te és én vagyunk a történelem során, akiknek ugyanannyi közük van a holtakhoz így vagy úgy? - érdeklődtem tőle, mert valóban érdekelt az eszmefuttatása, hogy mégis hogyan gondolta mindezt ki. A magam részéről teljesen elégedett voltam azzal, amim volt: a feladatommal, azzal, hogy hogyan is kell pusztítanom, hogy utána újraépítsek mindent, ami minket azzá tesz, amik voltunk. De tisztában voltam azzal is, hogy a hatalom megmételyezi az elmét, oda furakszik be méregként, ahol annak helyet talál. Volt, akinek nem volt elég az, amivel rendelkezett. Volt, hogy az irigység, a hatalomvágy, a területféltés vált motivációvá. Mint ahogy most is.
- Bátor vagy, hogy ilyen nyíltan beszélsz ezekről a sérelmekről. Ha szeretném, ellened is fordíthatnám és anélkül állíthatnánk félre akár téged is, hogy megkezdd a tényleges háborúdat húgoddal szemben - tűnődtem el, hangos szavakkal élve. - De nem tartasz igazán attól, hogy itt és most akarnám a nyakadat venni - jelentettem ki, nem kérdésnek szánva. Pontosan tudta, hogy ezen az épületen nem tennék ilyet. Hogy ahogyan ő egyedül kevés volt ahhoz, hogy a húga ellen menjen, úgy talán mindketten tudtuk, hogy okosabb volt a másik ellen állítani másokat is kettőnk közt is. Ha a túlélésre játszott az ember, kevésbé akart meghalni. Örök igazság. És ha én nemet mondok neki, Hel lesz a következő, akinél kilincselni fog ellenem? Nem kizárt. Kígyó volt, nem is számítottam tőle másra.
A hajba mártott ujjakat rezignált pillantással követtem végig, de jól tudtam, ez nem a zavar jele volt. A magam részéről csak a székem alá vontam be a lábaimat, hogy alkarral támaszkodjak az asztal lapjára, közelebb dőlve Trygvéhez, miután az alku rá eső részét ismertette velem. A hátamon az izmok kényelmesen nyüszítettek fel, de még nem voltam feszült. Csak rám fért volna már egy újabb találkozó Krakennel, mert már rég véreztünk mindketten.
- Miért akarnék többet? Szerinted nem kértem el azt az árat, amit szerintem megérdemeltem az alkunk során? Szerinted belementem olyan egyezségbe, ahol tudom, hogy a másik fél többet kap mint én? - tettem fel azokat a kérdéseimet, amikre szerintem a választ nem tudná most megadni nekem. Felsóhajtva horgasztottam le a fejem, a szemeimmel követve a visszatükröződő lámpafényt a fémlapon, de csak annyi időre, amíg lazán megráztam a fejem. - Honnan gondolod, hogy a neked adott hűségemet nem fogom felrúgni és nem akkor használlak ki, amikor a legkevésbé sem számítasz rá? - a szemeit figyeltem, ahogy a fejemet felemeltem, vissza, felé nézve el. - Hogy amikor azt hiszed, hogy legyőzheted Helt, akkor harapom ketté a gerinced és tépem ki azt a testedből? Miért bíznál meg bennem, mondd?! - nem, egyelőre nem akartam tudni, mi a konkrét terve. Hogy miről akarna lemondani a segítségem miatt. Hogy mennyivel tudnám őt megrövidíteni, de ha beszélgetni akart, itt volt az alkalom. Teoretikusan. Mert mindennek ára volt. A ma estének is, ezzel a beszélgetéssel.

Give me six hours to chop down a tree and I will
spend the first four sharpening the axe.
- ℤ -

Ragnar & Trygve  

Valamiért úgy éreztem, volt valami mélyre rejtett üzenet abban, ahogyan azt mondta - az enyém is. Valami nekem címzett figyelmeztetés, esetleg egy görbe tükör, de akárhogy kerestem, nem találtam meg. Talán csak nyíltan és egyértelműen próbálta kifejezni, mennyire nem örült a látogatásomnak.
- Felettébb gyors következtetés ez, Ragnar. - feleltem arra, miszerint nem tervezett következő találkozót. Még szerencse, hogy az ő tervei jelenleg a legkevésbé sem számítottak, ugyanis főleg rajtam múlt, hányszor keresem meg és milyen formában. Hacsak nem akart birokra kelni velem, de magam sem tudtam, abból melyikünk kerülne ki győztesen. - Talán miután végére értünk ennek a kis találkozónak, alig várod majd, hogy újra beszélhessünk.
Letelepedtem vele szemben, ujjaim között forgatva a felkínált vizes flaskát, miközben a válaszát ízlelgettem. Nem ejtették a fejére, de a húgom nem is támaszkodott volna rá ilyen mértékben, ha nem vágott volna az esze. Nekem pedig könnyebb dolgom volt, az értelmes lények tudták, mi állt érdekükben, még ha néha makacskodtak is.
- Biztosíthatlak, ha nekem módomban álla Hel draugrjait bármilyen módon irányítani, már megtörtént volna és drága húgocskám csupán egy szomorú leány lenne egy üres birodalomban. De nem tehetem, ezért azt sem érhettem el, hogy egyikük felgyújtsa a Vortexet. Már ha igazak a pletykák. Néhány ottani dolgozónak felettébb laza a nyelve. Egyébként minden másban igazad van. - feleltem vállat vonva, miközben óvatosan belekortyoltam a vízbe. Ahhoz képest milyen égszakadás volt odakint, az üvegben valahogy mégis meleg maradt, csak hogy ezzel is megkeserítse az itteniek életét. - Gyengének tartom. Szerintem csak úgy az ölébe hullott a hatalom, amiért én szenvedtem. Körülötte kialakult egy világ, míg én az óceánban fuldokoltam, aztán egyszer csak úgy döntött, hogy Midgardra költözik. Ahogy te is utaltál rá, nem vesszük könnyedén, ha azt próbálják elragadni, ami a miénk. Midgard pedig a Midgard-Kígyóé, és ha jól emlékszem, az én vagyok. Ezért valóban félre fogom állítani, amihez lényeges könnyebbséget jelentene a segítséged.
Szórakozottan félresöpörtem egy esővízben ázó hajtincet a homlokomból, újra benedvesítve a lassan megszáradt ujjaimat. Amit tettem éppen, az nyílt hadüzenet volt, így ha Nidhöggr végül nem ált mellém, csak értesítettem Helt a szándékaimról. De - természetesen - ez is része volt a tervnek.
- Bevallom, ez a részlet még titok számomra, szóval egy lehetőség neked. Most újratárgyalhatod az alkut, kérhetsz többet, hiszen sosem fogom megtudni, eredetileg mit kaptál fizetségként. A kérdés csak az, élsz a lehetőséggel. De azért hozzátenném, előbb vagy utóbb, bizonyos áron mindenképp félreállítom a húgomat. Csak az a kérdés, vele együtt ki mást kell még.

Jörmungandr && Níðhǫggr

A kígyók egyik előnye az volt, hogy mindent képesek voltak kiszagolni - félelmet, heves szívdobbanást, pánikot és számukra szinte minden élő és lélegző egyenlő volt a jutalomfalattal, ami ha nem volt elég gyors, kegyetlenül beléjük mélyeszthették a méregfogaikat. Habár nem készültem fel arra, hogy pont ezt a kígyót kelljen megvendégelnem az életemben, ezen a napon, attól még megtettem. Senki elől nem futamodtam meg, úgy igazán soha. Inkább csak elkerültem a felesleges fölényeskedő összecsapásokat, amiknek a kimenetele sosem tőlem függött. Trygve szavaira csak egyetértően bólintottam. Egyetlen éjszaka alatt nem fog összedőlni a világ, annak még nem volt itt az ideje, és talán egy éjjelt még a norna is kibírt anélkül, hogy az a nyomorult nő rátalált volna. Egy éjjelt, s abból pár órát pedig a Világkígyó is megérdemelt tőlem - ha már ő volt az, aki időt áldozott arra, hogy elém jöjjön és nem elérte, hogy őfensége elé vessem magam - amit amúgy sem tettem volna. Sokkalta büszkébb voltam annál.
Beleegyezni abba, hogy csak meghallgassak valakit, nem fájt egyáltalán.
Ezért is indultam meg, utat mutatva a másik férfinak, hogy a kérésének eleget tegyek, ha már komoly témákról akart velem beszélni, ne egy nyomorult Szerelmünk lapjai elcseszett jelenetét éljük meg mi ketten, odakint, a zuhogó esőben. Menet közben azért sikerült odaszúrnom neki azt, ami bökte a csőröm, a felelet pedig mosolyra húzta a számat. Nem túl vidámra.
- Ahol jelen vagyok, az részben az enyém is. Te talán nem tartod sajátodnak azt, amire rátetted valamennyire a kezed? - teoretikus kérdés volt. A kígyók sosem szeppentek meg, egyetlen környezetben sem. Asszimilálódtak, beolvadtak és akkor támadtak, amikor fenyegetve érezték magukat, vagy ha éhesek voltak. Vagy csak pusztán szórakozásból, ami Trygve esetén leckéztetésnek is beillett. Nem becsültem le a képességét, a lényét, mert tudtam, hogy ki volt ő, milyen hatalmas lény és azzal is tisztában voltam, mire volt képes. - Nem terveztem legközelebbi találkozót. Vegyük úgy, hogy ez a házavatóm - megvontam a vállam. Sosem voltam az a mindig tervező típus, az Ygdrassil gyökereit sem ugyanabban a sorrendben rágtam a Ragnarökök közti ciklusokban. S ha már megkérdeztem, hogy miért is voltunk egy helyen mindketten, ami az angol királyi családnál sem volt megengedett - egy helyen mutatkozni idegen földeken rokonoknak, úgy Trygve szavai, a jöttének kifejtését szenvtelen vonásokkal hallgattam végig. Úgy tűnik, hogy sok mindent tud a velem szemben ülő, mégsem azt, annyit, mint én. Nem mintha nekem minden áron abba az ügybe bele kellene folynom, ami a Vortexben történt, de azért a mondandója végén felsóhajtottam halkan. Értettem, hogy miért kellett így felvezetnie a teóriáját. Mégsem válaszoltam első körben, helyette ahogy ő korábban, úgy most én kortyoltam párat az üvegből, ahogy leszedtem a kupakot, amit végül az asztalra helyeztem. Felfordítva.
- Amilyen részletesen tudsz arról, hogy mi történt a Vortexben, akár gyanúra adhatna okot - ellened legfőképpen - néztem egyenesen az élettelennek titulált szemekbe. Vádoltam? Nem mondhatnám. Direkt biztosan nem tettem. - Anélkül akarsz segíteni a húgodon, hogy kérte volna tőled és tulajdonképpen nem a draugrjai, hanem te nevezed most előttem őt gyengének - számító mosolyra húztam a számat, miközben megráztam a fejem, de csak alig, jobbra és balra lengett ki a fejem egyszer-egyszer. - Ha tippelhetnék a felvezetésedből, akkor arra tenném a voksom, hogy a magad útjából akarod eltávolítani őt, Sleipnirrel együtt, de egyedül nem feltétlenül tudnád ezt kivitelezni, ehhez kellene a segítségem. Mert mindketten tudjuk, Hel magától soha nem fog lemondani arról, ami az övé - nem véletlenül az övé volt minden ciklusban Helheim. Persze ez csak az én logikám lenne, ha nem egyezik a tieddel, nyugodtan kijavíthatsz - előzékennyé válva, de érzelmek nélküli mimikával, a logikájára akartam rájönni. A terveire, hogy ne kerülgessük a forró kását úgy, mint az éhes vaddisznók.
- Tudod, hogy mi az alkum pontosan a húgoddal? - tettem fel a direkt kérdést. Nem voltunk abban a helyzetben, hogy trubadúrként egymást körbenyálazzuk és szépeket szóljunk. Lehet, hogy kígyó volt és megkerülve, hátulról szeretett támadni, de nekem ez sosem ment. Ha bárki elém került, azt képes voltam eltaposni úgy is, hogy látott. Nekem nem kellettek trükkök.

Give me six hours to chop down a tree and I will
spend the first four sharpening the axe.
- ℤ -

Ragnar & Trygve  

Bizalmatlan volt, szinte párolgott belőle, keresztül a zuhogó esőn, megülve a nyelvemen. Az íztől elmosolyodtam, de épp csak annyira, ami szinte nem is látszott a viharfellegek alakította sötétben. A bizalom dőreség volt a magunk fajta vén bestiáknak, és számtalan múltbéli tapasztalat bizonyította, mennyire veszélyes. Tudtam, hogy nem fogok benne bizalmat ébreszteni a személyem iránt, ezt meg sem próbáltam. Voltak hatásosabb eszközeim.
- Tisztában vagyok vele, hogy eddig sokkal gyümölcsözőbb volt elkerülnünk egymást. De a világ változik. Biztosíthatlak, hogy mindkettőnknek hasznot jelenthet, ha meghallgatsz.
Főleg nekem, mivel egyelőre nem tudtam, milyen árat akart a szolgálataiért cserébe. Minden esetre egyszerűen elszakítani a húgomhoz kapcsolódó kötelékét is jelentős előnyt jelentett a hamarosan esedékes konfrontációnkban, a magam oldalára állítani lett volna az igazi nyereség. Ezért pedig hajlandó voltam fizetni, bizonyos kereteken belül.
Követtem Ragnart a hideg, félhomályos kantinba. Próbálták ugyan néhány strapabíró lámpával világossá tenni, de ami bírta a vihart, az nem volt elég kifinomult, hogy rendes fényt bocsájtson ki. Ennek ellenére épp az egyik, néha pislogó fénycső alatt foglaltam helyet és szemem végig a sárkányon tartottam, ahogy vízért ment.
- Nem tudtam, hogy a területednek tekinted ezt a fúrótornyot. - feleltem eltűnődő arccal, egy pillanatig azt az érzést keltve, mintha tiszteletben tartottam volna mit is tartott a területének. Az ő fajtája makacs tudott lenni, ha a barlangjaikról volt szó, de egy ilyen acél és olaj monstrum aligha ért fel a Nibelungok kincséhez. - De rendben, akkor mondd meg te, hol szeretnél legközelebb találkozni.
Már ha szeretett volna, de egyelőre nem adtam meg neki az opcióját sem, hogy végérvényesen lerázzon magáról. Az gyengeséget, függést sejtetett volna, és nem voltunk abban a viszonyban.
- A sietségem oka végtelenül egyszerű: szorít az idő. Bizonyos mértékben. - feleltem, miközben felnyitottam a vizes flaskát és néhányat kortyoltam belőle. - Hel marka Oslo alvilága körül foszladozik. A draugrjai az akarata nélkül cselekednek, túlságosan önállóak, suttogások szerint egy odáig merészkedett, hogy felgyújtotta a Vortex bárt. És abban a kígyóveremben, amiben drága húgom tengeti élőhalálát, az ilyen gyengeségért szétmarják. Akkor pedig bármit is ígért neked, minden alku semmissé lesz. De nem fenyegetni akarlak, éppen ellenkezőleg. Úgy döntöttem kisegítem Helt, megvédem a rá leselkedő veszélyektől és leveszem a válláról a terhet, ami megnyomorítja. És szeretném, ha segítenél ebben. Cserébe én garantálok mindent, amit ő megígért neked, vagy akár többet is. Az észszerűség határain belül.
Ezt azért általában fontos volt hozzátenni, mivel a legtöbb ragadozó szeretett nagyobbat harapni, mint amit le tudott nyelni. És jobban jártunk, ha Níddhögr egyelőre nem fulladt meg a mohóságtól.

Jörmungandr && Níðhǫggr

Igazat adhattam volna neki: civilizált lények... Talán csak itt, Midgárdon voltunk mi azok, mert a saját környezetünkben romboltunk és építettünk mindketten: a Világkígyó és az a gyíkszerű sárkány voltunk mi ketten, amit mindenhonnan kivetettek és úgy igazán soha nem tartoztunk senkihez sem - már csak amiatt sem, ahogy kinéztünk és akik voltunk. Hogy meglepett-e az, hogy itt volt előttem? Igen, mondhatni, bár ez a ciklus olyan eseményeket sodort elénk, amit az előzőek nem és ezzel felborult minden rendszer, minden volt, ami egykor kiszámítható volt, ma már nem az. Az új kor miatt lehetett, talán a világ változása miatt. Mégis csak biccentettem szavaira, mintegy bocsánatkérésképpen, azonban szavakkal nem reagáltam le mindazt, nem éreztem szükségét.
A kérdésemre adott reakcióra hosszú, sejtettem mosoly terült szét az arcomon, amibe talán egy apró csakugyan? gondolatszilánk is vegyült. Nem volt sejtésem arról, hogy Hellel tea délutánokat szervezve beszélik meg azt, mégis melyikük kivel is állt partnerségben vagy üzleti viszonyban. Ahelyett azonban, hogy kérdőre vontam volna, megkérdőjeleztem a tudását, leginkább csak hagytam, hogy végigmondja mindazt, amiért felkeresett. Vagy legalábbis a bevezető részét annak, amiért sikerült megtalálnia. Nem a tényben kételkedtem, hanem abban, hogy innentől kezdve örök barátságot és szövetséget fogadnánk egymásnak. Ezért is néztem a szavai közben az arcvonásait, hátha elárulják a hazugságait. Mert egyetlen kígyóban sem bíztam. Tulajdonképpen senkiben sem igazán.
- Nem igazán volt eddig sem érdekem veled üzleti síkon mozogni, Trygve - annyit megtehettem, hogy a jelenben használt nevén szólítom. Ahogy ő akarta, hogy hívják. - De ha beszélni szeretnél és meggyőzni, úgy nem akadályozlak meg benne - legalábbis abban, hogy végighallgassam, amit mond. Ha pedig a nem szavammal távozna tán megbeszélésünk végén, nem fogom diadalnak elkönyvelni azt. Túlságosan ősi lények voltunk ahhoz, hogy a nem sértő legyen számunkra. Minden esetben kerestünk másik megoldást abban az esetben. Egy könnyebben meggyőzhetőbb lényt, akit fel és kihasználhattunk.
- A kérésednek tán a kantin lesz a legmegfelelőbb. Kényelmetlenek a székek huzamosabb ideig, de pont olyan rideg, mint ami ilyenkor jól esik mindkettőnknek - ahhoz, hogy ne tartson tovább a beszélgetésünk, mint amennyire hosszúnak kell lennie. Még egy utolsó pillantást vetettem arra a fémpallóra, amiről el akartam tűnni innen. Egy utolsó pillantás szólt annak, hogy Sirona óvóhelye felé induljak, mert nem tetszett, hogy órák óta nem hallottam a nornáról. Mégis megfordultam, hátamat mutatva a Kígyónak, hogy visszafelé induljak meg az épület száraz helyiségei felé.
A hatalmas vasajtón át, ahogy érkeztem, úgy is léptem be, hogy aztán a remélhetőleg mögöttem lépdelő embernek engedjek utat oda, ahova igazán be se kellett volna tennie a lábát.
- Örülnék annak, ha többé nem keresnél itt fel engem - anélkül jegyeztem meg mindezt, hogy hátranéztem volna rá - követve az alig fényes folyosókat elvezettem magunkat az étkező felé; élettelen volt, csak funkciójában ért bármennyit is. Asztalokkal, székekkel, olyan pulttal, ahol nappal ételek sorakoztak és kiválaszthattuk, aznap épp burgonyát, rizst, tőkehalat vagy épp tonhalat kívántunk-e enni. Hagytam, hogy Jörmungandr válassza ki, hova szeretne ülni és csak azután helyezkedtem el vele szemben az asztalnál, hogy letette magát. Már ha ez volt a terve, ám előbb még két flakon vizet pakoltam le magunk elé. Egyet áttolva Trygve oldalára az asztalon.
- Miért a munkahelyem jutott eszedbe, hogy felkeress? Miért volt ennyire sürgős, hogy láss? - dőltem neki a szék támlájának nyugodtan, mintha két olyan ember volnánk, akik a földi emberek világában gyerekként az óvoda homokozójában egymásnak dobálták volna a játékvödrüket. Bizarr gondolat volt ez, jól tudom.

Give me six hours to chop down a tree and I will
spend the first four sharpening the axe.
- ℤ -

Ragnar & Trygve  

Sosem tudtam, pontosan milyen is volt a viszonyunk a Világfa gyökereit rágó sárkánnyal és soha nem is gondoltam kideríteni. Addig nem, míg meg nem tudtam milyen üzleti szálak kötötték drága húgocskámhoz, ami rögtön érdekessé tette számomra. De felismertem, ahogyan szembe jött. Éreztem belőle a haragot, ami a lételeme volt, azt a kesernyés ízű, mély gyűlöletet minden élő iránt. Talán éppen ezért értették meg olyan jól egymást, ő és Hel.
- Civilizált emberek az utcán is üdvözlik egymást. - feleltem neki engedékeny mosollyal, kissé emelt hangon, hogy a zuhogó eső ne mossa el a szavaimat. Nem hiszem, hogy rajtam kívül más gyönyörűnek találta volna az ilyen időjárást, Níddhögr valószínűleg végképp nem. De szerettem kényelmesen érezni magam, és kényelmetlenné tenni az üzletpartnereimet. Sokkal könnyebb volt kedvező ajánlatot kialakítani. - Hallottam a testvéremmel kötött ügyleteidről, Ragnar. - Végülis így nevezte most magát. Illett a választott nevén megszólítanom, nem csupán sárkánynak hívni. - És gondoltam személyesen kérdezem meg, nem akarnád-e bővíteni a kapcsolataidat esetleg velem. Úgy hiszem meg tudunk egyezni valami kölcsönösen kedvező üzletben. De ha van egy helység, aminek van négy fala és egy teteje, esetleg két szék is akad benne és valami ital, szívesen kifejtem.
Természetes volt, hogy nem bízott bennem. Mindenki ismerte a hírnevemet, a legendákat, de Níddhögrnek semmi félnivalója nem akadt. Csak akkor akartam volna ártani neki, ha így hozta az érdekem, egyelőre pedig épp ellenkezőleg álltak a dolgok. Ha kompetíciót akartam adni az Alvilág Királynőjének, jobb volt az alsőbb ágakat letördelnem a fájáról még most, amíg a gyújtogatás nyomott hagyott a hírnevén. Az pedig a fogdmegjein keresztül vezetett.

Jörmungandr && Níðhǫggr

A víz méregként fordult meg a nyelvemen, szájpadlásomon, hogy aztán szinte azt is öklendezve köpjem ki a csapba, aminek peremét görcsösebben fogtam a balommal, mint kellett volna. El kellett volna hagynom már rég a tornyot, vissza kellett volna térnem az emberek közé, de a nappalaim a munkával teltek, hogy aztán éjjel pedig olyasvalakit keressek a sötétben, akit gyorsabban kellett volna megtalálnom, mint neki engem. Elegem volt abból a játszmából, az értetlenkedésből és minden egyes nappal egyre dühösebbé válva kutattam azt az egy nyamvadt szalmaszálat a bálában. Az órákkal ezelőtt megírt üzenetre sem kaptam választ, ezért is fordultam ki aztán a hányásillatú fürdőből a szobába, hogy azért egy melegítőnadrágot magamra rángatva, a katonai bakancsomat be sem fűzve induljak meg a folyosók irányába, hogy a tornyot magam mögött hagyva ismét az enyémnek tudhassam az éjszakát. Csendesen húztam be a keretbe az ajtót és ugyanúgy mozogtam a sötét folyosón, ahol csak minimális fények világították be biztonsági okokból a padlót és a falat - költségcsökkentés céljából, meg amúgy sem kellett, hogy világítson ez az épület a semmi közepén, hogy aztán minden jött-ment tudja, hol is vagyunk, hogy ránk találjanak, hogy tudják, mikor is van igazi élet idekint.
A folyosón csakis én közlekedtem, tudva, hogy kinek az ajtaja előtt haladok el, de még akkor sem álltam meg, amikor elhaladtam Niklas ajtaja előtt. Három holdciklusnyi idővel ezelőtt halt meg egy szerencsétlen baleset következtében. Habár már más aludt a kabinjában, számomra nem mondott sokat az új név. Haladva és leküzdve folyosók adta labirintust gyors léptekkel közeledtem a nehéz vasajtóhoz, ami a kinti szakadó esőtől választott el, de nem vártam arra, hogy elálljon, és még arra sem vetemedtem, hogy indokolatlanul a cigaretta megnyugtató nikotinja után sóvárogjak ebben a lehetetlen időben. Pár pillanattal később már a hideg szélben tomboló felhőszakadás kellős közepén találtam magam, de ahelyett, hogy megindultam volna a szokásos helyem felé, hogy ismételten eltűnjek, ismét magamra ölthessem a sárkányom alakját, a perifériában érzékelt mozgásra fordultam oda. Az alak ismeretlen volt, a járása pedig még inkább, ami itt, az isten háta mögött kettővel az óceán közepén nagyon is.. furcsa volt. Talán épp ezért léptem felé. Ezért indultam meg az alak felé, aki habár egy volt közülünk, mégsem éreztem annak és ezt a felém érkező szaga is bizonyította. Ezért is álltam meg valahol félúton, hagyva, hogy ő érjen oda hozzám, hogy felmérje  és kiismerje magát az építményen. Nem kellett hozzá sok idő, tudtam jól. Az érzékei sokkalta jobbak voltak egy átlagembernél és nem is egy ostoba óriás vagy isten volt, hogy csak úgy hívatlanul, indokolatlanul bárkit is felkeressen. Engem főleg, aki igyekezett minden tébolyba mártott drámától távol maradni mindig is - ha azt nem én okoztam.
- Üdvözölnöm kellene Téged, de nem otthon vagyok, hogy szívesen lássalak - köszöntöttem őt, mégis enyhén biccentve/bólintva felé. A ruházata egyértelműen másé volt, ám inkább nem kérdeztem meg, kitől szerezte. Pontosabban nem voltam hajlandó a névtáblára nézni. Holnap úgyis ezt visszhangozzák be a falakon belül. - Mi járatban vagy itt? - nem ajánlottam fel neki, hogy húzódjunk beljebb. Főleg azért sem, mert úgy még több ember közé engedném, akik nem ismerték őt. Közel sem tudták volna, kit nem kellett volna maguk közé fogadni. A hangom érdeklődő volt, nem kérdőre vonó, mégis hangosabb, hogy az eső ellenére tisztán halljon. Úgyis eléri majd, hogy nyugodtabb környezetben folytassuk, ha akarja, és be fogom invitálni. De ameddig ezt elhúzhattam, meg is fogom tenni.

I cannot give you what you want, Birdie
- ℤ -

Ragnar & Trygve  

A halak ismerték a hideget. A halak ismerték a sötétet. A halak azelőtt ismerték a titkokat, mielőtt az emberek a közelében jártak volna. Ők tudtak a sápadt fényű szemekről a tengerfenéken, a köveket morzsoló pikkelyekről a szirtek alatt. Ők tudtak a lindwörm bestiáról, aki a hullámok között lakott.
Az egyik hullám magasabbra emelkedett, mintha valami alulról horpasztotta volna a háborgó víztükröt, és ahogy nekicsapódott a hajó vastag fémlemezeinek az egész, tonnás szerkezet megbillent. Az emberek pedig sikoltoztak. A felhők között cikázó mennydörgés fénye lecsapódott a sötét tengerre, az árnyak pedig nem úgy tekeregtek, ahogy illett volna. Sokkal inkább mintha valami lassan, andalgó mozdulatokkal összetekeredett volna a hajó alatt. Aztán jött még egy hullám, még egy embertelen dörrenés, néhány konténer pedig levetette magát a rakodótérről.
Aztán csend lett.
Az árny tovább úszott a korlátnak kapaszkodó tengerészek szemétől kísérve és felolvadt a víz feketeségében, tovább gyűrűzve az Északi Tengerben, űzve egy természetellenes célt a távolban. Egy fúrótornyot, egy vasfogú emberi alkotmányt, ami a medret harapta olaj után kutatva, mint egy óriási szúnyog. Az árny körbetekeredett a torony oszlopai körül egy pillanatra, aztán mint egy örvény forogni kezdett. Egy perc se telt el, és a fűrészként felcsapő hullámkör közül egy emberi kéz nyúlt elő és kapaszkodott meg a torony egyik létrájában.
Trygve Nesheim keze.
A viharral nem törődve felhúztam magam a csúszós fokokon, alig-alig érezve a fedetlen bőrömet áztató cseppeket. Hideg volt. Ahogy én is.
Az egyik vastag acéloszlop mögül egy ember közeledett vakon, a kezével takarva a szemét az esőtől, kis híján egyenesen nekem szaladva. Előzékenyen megállítottam, megragadva a ruhája szélét, mielőtt elcsúszhatott volna a vaslemezeken.
- Mi a... Maga meg hogy kerül ide? - kérdezte. - És mi a francért meztelen?
Egészen jogos kérdés volt. Niddhögr elé még sem volt illő ruhátlanul menni. Nem volt professzionális, és most határozottan üzletről kellett beszélnünk. Hazudhattam volna valamit, hajótörést, elszabadult csónakot vagy hasonlót, de egyik sem magyarázta, hová lettek a ruháim. Így inkább csak felemeltem a szerencsétlent a nyakánál fogva és egy túlnyújtott mozdulattal ellenkező oldalra csavartam a fejét. Kezdtem kiesni a gyakorlatból.
Ezután nagyjából három perc volt levetkőztetni, a testét pedig bedobni a hullámok közé, aztán már az itt dolgozók egyenruhájában lépkedtem a víztől és sótól sikamlós platform fémutcáin, keresve a sárkányt, akihez jöttem. Kellett lennie egy irodának valahol a nevével.