Bjørn & Trygve - A vér nem válik vízzé

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés

M E T A N O I A :: Valhalla csarnokai ;;

Kiskép :

Bjørn & Trygve - A vér nem válik vízzé 075c54ce0e5819e6791ebf87862994c3

Rendeltetésem :
Fenrir vagyok
play by :
Jason Momoa
Posztok száma :
112
User neve :
Rea
Csoport :
Isteni lény
Pontgyűjtő :
95
Lakhely :
Oslo
Foglalkozás :
Biztonsági főnök
Előtörténet :
I am Fenrir
Bjørn & Trygve - A vér nem válik vízzé 7aa720b71224bc88d92e6795849eb7e8

Bjørn & Trygve - A vér nem válik vízzé 7aa720b71224bc88d92e6795849eb7e8

Keresem :
A testvérem

Bjørn Kristiansen —

Elküldésének ideje — Csüt. Márc. 24, 2022 3:34 pm

Trygve & Bjørn

Amennyire nem tetszett a gondolat, hogy egy törp közelébe menjek, annyira kezdett logikusnak tűnni az egész.
Kezdtem úgy gondolni, itt lenne az ideje a hátam mögött hagyni egy kis időre a nézeteltéréseket, és hagyni, hogy az események, másik irányba kezdjenek el folyni.
Szavaira összevontam szemöldököm, egymásba kulcsoltam mellkasom előtt karjaim, s vártam, vajon mi lesz mondanivalójának vége.
-Ühüm… Szóval velem jössz… - dörmögtem, miközben nem kerülte el a figyelmem a riadt felszolgáló, aki erre se merte tolni a képét, mi egyszerre volt szánalmas, és komikus is.
Lassan újfent felemelkedtem helyemről, s zsebembe ejtettem kezeim.
A forrást magam is szívesen megtalálnám, hogy aztán ledugjam azt a nyavalyás átkát a torkán, a karjaival együtt. Megetetni vele, hogy aztán szánalmasan múljon el, amiért így keresztbe tesz az életemnek, amiben akad egyetlen barát.
-Majd megkereslek, ha alkalmas lesz a pillanat. - azzal hátat fordítottam, és elindultam kifelé. Végig kellett gondolnom, hogy még is mennyire lenne logikus magammal cipelnem a törpökhöz. Volt is egy ötletem, kit kellene felkeresnem, ám abban már annyira nem voltam biztos, hogy szóba is fog állni velem.
Gyűlöletem, és utálatom ott burjánzott bennem, és egyre nagyobb nyomot hagyott.
Majd szétfeszített a harag, minek csak olaj volt a tűzre a tény, hogy talán pont ők lesznek azok, akik gyógyírt adhatnak a bajokra.
Összepréseltem ajkaim, s úgy döntöttem, jobb ha visszamegyek dolgozni, mielőtt még olyasmit teszek amit később megbánnék… vagy talán még sem. Vajon akad olyan dolog, amit megbántam eddigi életem során? Ám még nagyobb kérdés volt, vajon ők bánták e már azt, amit ellenem/ellenünk követtek el?
Ám a válasz egyre inkább afelé tolt, hogy bizony egyszer sem!

_________________

MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME
but failed.

Vendég —

Bjørn | Trygve

It can't be bargained with
It can't be reasoned with
It doesn't feel pity, or remorse, or fear

✒

« Zene; Humans Are Such Easy Prey »

Felrántott az asztaltól, de mivel tudtam, hogy bántani nem fog, ezért csak álltam, és hagytam, hogy ujjai ingerült görccsel gyűrjék a ruhámat. A jeges, élettelen szemeim állták az ő dühös, fürkésző pillantását, és egész lényemből láthatta, hogy pont olyan nyugodt vagyok, mint pár perccel ezelőtt. Nem félek tőle, se a haragjától, és nincs is okom rá. Közös a cél, maximum a megvalósításunk különbözne. Végül dönt, bár a vörös köd így is az agyán ül, emiatt el akar rángatni magával. Az ostobázáson, és a feltételezésen persze túl lépek, ezek az elejtett mondatok nem számítanak.
- Eddig a füleden ültél? Eddig azt magyaráztam neked, hogy mennyire utálom, ha elveszik tőlem a lehetőséget, hogy a Ragnarökkel kínozhassam az isteneket. De ahhoz, hogy ezt megtudjam tenni, kellesz te is, és Hel is. Pontosan ezért volna jó, ha a mágiát legjobban kezelő népnél kérdeznénk rá, létezik-e olyan dolog, amely megakadályozhatja az átok elkapását, vagy lassíthatja az erejét, hogy mi védelmet élvezhessünk. Célom megtalálni a forrást, és lehetőleg megtanítani arra, hogy hol a helye a táplálékláncon. Ennek mellékhozománya, hogy Tyr is élvezhetné a gyümölcsét annak, amit kiderítünk a törpéknél. Nekem nem számít a háború istene, neked láthatóan igen. - válaszolom, de ezzel már azt is elárulom neki, hogy ha ennyire akarja, vele megyek a törpékhez, bár továbbra is tartom magam ahhoz, hogy sokkal jobb ötlet lenne, ha maga menne el hozzájuk.

Kiskép :

Keresem :
A testvérem

Bjørn Kristiansen —

Elküldésének ideje — Pént. Feb. 18, 2022 3:02 pm

Trygve & Bjørn

Az, hogy hajlandó vagyok, egy elég erős túlzásnak volt nevezhető, de kezdtem úgy érezni, meg kell tennem. Nem magam miatt, hanem mert álnok módon eszembe juttatta Tyr egyre fogyatkozó emlékeit. Egy ideig morgolódtam is miatta, s igyekeztem visszafogni érzéseim, csak hogy ne kelljek ki túlságosan magamból, így aztán vettem pár nagyobb levegőt, majd állam dörgölése után visszafordultam hozzá, s közöltem, nélküle nem megyek sehova. Persze felé fordulva kötöttem az ebet a karóhoz, hogy bizony neki is velem kell jönnie. Velem jönni, mert egymagam nem megyek egy törp közelébe sem, hisz a végén képes lennék pusztán a múltam terhelő árnyéka mellett alaposan felforgatni mindent, hogy aztán a törpök hulláit hagyjam magam után.
Míg ott álltam vele szemben, vonásaim megkomolyodtak, s hangom egy árnyalattal finomabb színt öltött, miközben komolyan tartottam fogva pillantását, már ha közben le nem rázta magáról karjaim.
-Bár egyszerűbb lenne, ha elmondanád, minek is kell ez neked annyira. Nem vagyok olyan ostoba mint amilyennek gondolsz Testvér. - egy ideig még figyeltem őt, aztán lassanként elengedtem, s újfent visszatelepedtem a helyemre, karba font kezekkel.
-Ostobák mind! - morogtam. Azt már nem tettem hozzá, hogy nem látják a fától az erdőt, mert ez talán… sőt! Több mint talán, rám is igaz lehetne! -A feltételezéseink rabjai vagyunk… - tettem hozzá végül, s közben türelmesen várakoztam, vajon még is mi a fenéért megy ki a játék, mert hogy ennek nem volt a jó öreg Ragnarök szaga, az egyszer hol biztos.
Vagy csak a szimatom csalt meg, de akkor piszok módon!
Elengedni a múltunk, valahogy sosem vagyunk rá képesek. Mintha ez a mi átkunk lenne. Egy örök átok, ami végtelen körforgásban tart. Minket, és gyermekeinket egyaránt.

_________________

MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME
but failed.

Vendég —

Bjørn | Trygve

It can't be bargained with
It can't be reasoned with
It doesn't feel pity, or remorse, or fear

✒

« Zene; Humans Are Such Easy Prey »

Halkan, enerváltan sóhajtok, ahogy látom a testvérem reakcióját. Sose volt erőssége az, hogy magába tartsa a dühöt, de tudom, hogy ennyiért még nem fog bántani. Az örömtelen nevetése már-már várható volt, amikor pedig felkelt és megemelt a székről, nyugodtan álltam a lábamra, álltam éles pillantását, és az istenes vállba veregetést is.
- Szóval hajlandó vagy a törpékhez menni. - mondom nyugodt, érzelem mentes hangomon. Üröm az örömben, hogy erre csak velem hajlandó. Ugyan nem akkora tragédia, de a tökéletes az volna, ha egyedül menne. A legnagyobb bajom az, hogy nem akarom, hogy nemet mondjon. Kell az átkozott kötődése a királyi családhoz, és Tyrhez, másképp csak úgy fog tűnni, hogy a Ragnarök gyorsítása miatt megyünk. Míg távolodik is érzem a dühét, hogy szinte forognak a kerekek. Meg is áll, fújtat, megdörzsöli az arcát, az égre emeli a szemeit, majd visszafordul. Nocsak, még ő az, aki elrángat engem a törpékhez?
- Reménykedj, hogy nem miattam fognak elutasítani téged. Ha így lesz, jegyezd meg, hogy előre figyelmeztettelek. Nem csak a családom áll hozzám gyanakvón, bármit teszek, vagy kérdezek. Mindenkiből ezt hozom ki. - figyelmeztetem előre, kezeimet zsebre téve, ezzel kicsit lezserül hatva, pedig komolyan beszélek, és a figyelmem is az övé. El kell hogy érjen a tudatáig, hogy nekem nincs motivációm mások szemében segíteni a többieken, hiszen a Ragnarök a célom, az pedig el fog jönni előbb, vagy utóbb. Neki több indoka van, ami miatt hajlandóak lehetnek beszélni vele. Ha pedig páros lábbal rúgnak ki minket, akkor rendkívül kellemetlen lesz szembesíteni azzal, hogy én megmondtam.

Kiskép :

Keresem :
A testvérem

Bjørn Kristiansen —

Elküldésének ideje — Pént. Jan. 28, 2022 10:12 am

Trygve & Bjørn

Nyilván való volt. Utálatom a törpök iránt, tapintható volt a levegőben. Még talán az Isteneknél is jobban gyűlöltem őket. Nem tudtam mit tennék, ha a kezem közé kaparintanék egyet is, ám valamiért úgy éreztem, bizony akadhatnak olyan pillanatok, mikor bizony inkább kérdeznék, sem pedig az öklöm lendülne hamarabb. Bár erre elég kicsi a valószínűségi ráta.
Összepréseltem szavaira ajkaim, karba fontam karjaim, s míg a felszolgáló elment, addig összevontam szemöldökeim, s úgy hallgattam testvérem szavait.
- Hmmm… - mormogtam, s tekintetem le sem vettem róla.
Nem tetszett a gondolat. Nagyon nem.
Kérdések ezrei kavarogtak a fejemben, vajon miért is kell neki valójában a törpök segítsége. Vajon tényleg csak azért akarja, hogy bosszúja megelevenedhessen, és ismét eltöröljünk mindent a föld színéről? Vagy egészen más indok vezérlete áll mindezek mögött?
Megingattam fejem, majd mondandója végén kitört belőlem a nevetés.
- Én menjek oda? - tovább nevettem, bár ez inkább volt amolyan szarkasztikus nevetés, sem mint őszinte boldog kacagás.
Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is el, mintha ott sem lett volna. Megingattam fejem, széttártam karjaim, aztán felkeltem, megragadtam gallérját, majd annál fogva rántottam fel a lábaira, majd csaptam vállaira, de ez amolyan finomabb mozdulat volt, sem pedig agyoncsaplak típusú.
- De Te is velem jössz! Ezt a szart nem viszem el egymagam! - morogtam, egyenesen szemeibe tekintve. - Ha nemet mondasz, az én Nememet is biztosra kell venned… - elengedtem vállait, zsebembe ejtettem kezeim, és elindultam kifelé, ám egy idő után megtorpantam. Picsába szöget ütött a fejemben, hogy talán a törpök tudnának készíteni valamit, amivel Tyr nem lesz egy agyatlan hülye… amivel a folyamat megállítható… ami…
Haragosan fújtattam. Picsába!! Megingattam a fejem, megdörgöltem arcomat, majd fejem a plafon felé fordítottam.
- Velem jössz! Nemleges választ Nem fogadok el! -morogtam, miközben felé fordultam, s rá mutattam. Utáltam ezt. Utáltam, hogy fogást talált rajtam.

_________________

MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME
but failed.

Vendég —

Bjørn | Trygve

It can't be bargained with
It can't be reasoned with
It doesn't feel pity, or remorse, or fear

✒

« Zene; Humans Are Such Easy Prey »

Három testvér. Hel, én és Fenrir. Ha bizalmi mércét kell állítani, kétségtelenül a farkas áll a legjobban a többi istenhez. A húgom túlságosan heves, forrófejű, én pedig... Nos, én én vagyok, nem kell csinálnom semmit ahhoz, hogy bizalmatlanok legyenek velem szemben. Persze, Fenrirtől sem kapja el senkit a boldogság, ha megjelenik, de ő nevelkedett az istenek között, az esélye, hogy bármelyikünkkel is szóba állnak, nála a legnagyobb. Persze az említésükre Fenrir feszültsége tapinthatóvá válik a levegőben. Talán már a halandó is érzi, aki kerülgeti az asztalt, hogy elvigye az üres csészéjét, mert úgy siet végül kifelé, mintha kergetnék. Fenrir rövid szavakkal festi fel a nyilvánvalót, én pedig megiszom teám maradékát és leteszem az üres bögrét.
- Tudom, hogy gyűlölöd őket. Teljes szívedből. - bólintok egyet, míg nyugodt szemeim rá emelem bátyámra.
- Had vezessem fel, mit akarok. Ha más istennel próbálnék meg beszélni, elküldenének, mielőtt kinyitom a szám. Ha én állítok oda törpékhez, elküldenek, ismét csak, mielőtt bármit mondanék. A húgom túl tüzes, azt nem merem megkockáztatni, hogy őt küldjem oda, ráadásul felé is igen bizalmatlanok. De te Fenrir. Te jellemedből adódóan elég egyenes vagy ahhoz, hogy érdekelje őket, mit akarsz. Főleg, mivel tűz és víz vagytok. A törpéknek rengeteg dolog van a tarsolyukban. Jó lenne tudnunk, neked is, hogy tudnak-e segíteni az átkon, ha már meg kapta valaki, vagy olyan eszközt csinálni, amely akár időlegesen is védelmet ad. - fejtem ki neki. Hármónk közül neki van a legjobb esélye arra, hogy szavakat csaljon ki egy törpből, vagy akár másból.

Kiskép :

Keresem :
A testvérem

Bjørn Kristiansen —

Elküldésének ideje — Hétf. Jan. 03, 2022 11:27 am

Trygve & Bjørn

Gondolhattam volna honnan is fúj az a bizonyos szél. Helyette azonban hagytam, hogy ő maga magyarázza el, ám bennem volt annyi tartás, hogy nem löktem a képébe, hogy ez engem egy cseppet sem érdekel, hisz megfordult már az én fejemben is, lehet egymagamban nem sokra mennék.
Mégis az bosszantott a legjobban, mikor felhozta példának Tyr állapotát, és hogy lassan teljesen elveszíti önmagát.
Nem értettem miért dühít ez ennyire… meglehet túl közel kerültem hozzá, s talán barátomnak gondolom valóban, s nem csak azt a személyt látom benne, aki nem rúgott belém még egyet, mikor a padlón voltam.
Nem döntöttem rá az asztalt, nem borítottam el szóvirágokkal, pusztán karba fontam karjaim, s vékony vonallá préseltem össze ajkaim, miközben izmaim megfeszültek, akár csak egy ugrásra kész oroszlánnak.
Szemöldököm felszaladt egy pillanatra.
- Mit sem ér a bosszú, ha üres fejeket talál el… - mormogtam. Tartásom mit sem változott. Azonban mikor a törpöket említette, izmaim még jobban megfeszültek, arcom vonásai megrezdültek, s gyűlölet költözött tekintetembe.
A szalag… az az átkozott szalag…
-Kerülöm a társaságukat… - morogtam, miközben tekintetem megvillant, ám ez nem neki szólt. Sokkal inkább a törpék iránt táplált gyűlöletemnek.
Ha ember lennék, már nyilván beutaltak volna egy elmegyógyintézetbe, és kezelnének különböző módszerekkel, hogy eltudjam engedni a dühöm.
Mantrázhatnám, hogy mennyire utálom a törpöket, de már nem haragszom rájuk… azonban ez nem fog elkövetkezni.
- Egy Törp… - fintorodtam el, ami inkább volt nevezhető vicsorgásnak, s persze ott érződött a mélyen bujkáló gyűlölet is. A gyűlölet, mit egyelten cselekedetükkel érdemeltek ki mindannyian. Meglehet túlságosan kapaszkodom a múlthoz, de van amit nem lehet elfelejteni. Valami olyan nyomot hagy, amit feldolgozni, vagy éppen felejteni nem lehet.
Mehetnék akár intenzív düh kezelési tréningre, de onnan is csak elzavarnának, mert klinikai eset lennék.
Ám még is hazugság lenne azt állítani, hogy nem érdekelt mit akar kezdeni a törpökkel, de nem kérdeztem rá. Úgy gondoltam tekintetem beszédesebb ennél. Miért?
A pincér lány a közelünkbe sem akart jönni, s a lehető legnagyobb ívben került el minket, ám végül még is felbukkant, hogy elvigye a kiürült csészémet. Nem kapott mézes mázas szavakat, hogy mennyire finom volt a kávé, s milyen jólesett.

_________________

MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME
but failed.

Vendég —

Bjørn | Trygve

It can't be bargained with
It can't be reasoned with
It doesn't feel pity, or remorse, or fear

✒

« Zene; Humans Are Such Easy Prey »

A teám megkeverve pillantásomat a testvéremre emeltem, ahogy az feltette a nagy kérdést. Vajon én is "elkaptam" ezt az átkot? Kérdésemre egy szóval válaszol. Ahogy gondoltam. Kezembe fogom a csészét, kényelmesen hátra dőlök. Ő és a húgom sokkal jobb kapcsolatban vannak, mint én, gyakorlatilag bárkivel. De nincs bennem féltékenység, vagy rossz érzés. Magam is változtathatnék ezen, ám nem akarok. Nekem jó egyedül. A kígyók nem túl társasági lények, mondjuk úgy. Az én fajtám nem. Persze tudom, hogy Fenrir valamilyen szinten még is kötődik hozzám, és talán a húgom is. Egy apró fonál ott feszül közöttünk, és ezt nem csak az eljövendő Ragnarökök jelentik. Inkább az az okozat. Pontosan azért jön el majd a Ragnarök, mert meg van hármónk között ez az összeköttetés, amelyet talán egyikünk sem tud megmagyarázni. Talán nem is kell. Ezt a fonalat tapintjuk meg, ahogy Fenrir egyszerűen csak egy szóban válaszol a kérdésre.
- Sejtettem. - válaszolom nyugodtan, és bele iszok a teámba. Nem sokáig akarom húzni se az ő, se az én időmet, így végül bele kezdek. Elmondom, hogy miért hívtam ide, az oka ennek pedig végtelenül egyszerű: valaki helyettem cselekszik. Ez pedig zavar. Az ellenség pedig közös, mert tudom, hogy az első, akit megátkoztak, jó kapcsolatot ápol Fenrirrel. Nem tudom pontosan, hogy milyen mélyet, de azt igen, hogy a bátyám hálás lehet neki. A hálából pedig sok dolog következhet. Nem ok nélkül hozom fel tehát szerencsétlen Tyr esetét, és kérdezek rá a dühre. Arra a dühre, amelyet már magam is látok kiülni rá. Szemei kavarognak, teste megfeszül. Persze sejtem, hogy nem csak maga a tény dühíti, de az is, hogy mindezt én hozom fel. Azonban türelmes, és nyugodt vagyok. Az ő szöges ellentéte. Ha felpattanna és félre borítaná az asztalt, akkor is kimért és nyugodt módon tekintenék fel rá, de ez nem jön el. Csak megissza a kávéját, és fújtat. Kellünk egymásnak. Ez nem egy istenes munka, bármennyire is akarjuk megoldani egyedül. Végül bele megy. Ketten többre megyünk, mint egyedül, ezt ő is belátja a maga szűk szavaival.
- Leszünk még többen is. Nem szándékozok mindenkit beavatni, de van még egy-két személy, akire szükségem lesz, hogy felgöngyölítsem ezt az ügyet. - mondom, aztán leteszem az immár üressé vált csészét.
- Ha már itt tartunk... Mennyire ápolsz úgy bármilyen kapcsolatot a törpékkel? - kérdezem, ismét rá emelve azt a hideg, nyugodt pillantásomat.

Kiskép :

Keresem :
A testvérem

Bjørn Kristiansen —

Elküldésének ideje — Vas. Dec. 26, 2021 8:58 am

Mondhatnék bármit, akár hazudhatnék is, am tisza elöttem a kép, hogy ő bizony átlátna rajtam. Kivenné szavaim mögötti tartalmat, ám a hazugság, és alakoskodás sosem volt a kenyerem. Mily meglepő! Rosszfiú lennék, ki mindig csak a kínos igazságot tárja eléd, s pofádba önti akkor is, mikor jobban esne egy "hazug" szó.
-Részben... - morogtam azért oda, hisz jól tudta, pusztán azért érdekelne, mert vér a véremből, és nem szeretetből. Pusztán azért, mert tisztelem... Ahogy szokták mondani, Én mondhatok bármit a testvéremre, de ha te megteszed, véged van.
Ahogy beszélt, düh csendült hangjában, s ez több érzelem volt a részéről mit valaha is tapasztaltam.
Ez persze egy tipikus bagoly mondja verébnek pillanat, hisz magam sem vagyok valami érzelmes tuskó.
Látszólag nyugodtan hallgattam szavait, ám a feszültség mi mindaz okozott, nem akart szünni, s ez tartásomból, ugrásra kész helyzetemből még egy vak számára is tisztán kivehetőnek tűnhetett.
Nem mondtam semmit, csendben ültem, vártam, akár a kitörés alkalmas pillanatára váró vulkán.
Kerestem vajon mit akarhat tőlem, hisz szavaiból nyilvánvaló volt, akar valamit, és ahhoz rám is szüksége van.
Kellek hozzá... Karjaim ismételten karba fontam széles mellkasom elött, izmaim megfeszültek, szemöldököm felvontam pár másodperc erejéig, majd egy nagxobb levegő kíséretében préseltem ossze vékony vonallá ajkaim.
Tyr... Dühített ami vele történt. Dühített, hogy pont neki kellett megkapnia az átkot. Odin, vagy bármelyik másik esetében röhögve nézném végig mikémt épül le elméje, s felejti el önön magát, de nála... Nála képtelenség volt.
Elveszíteni azt, akinek nem volt pofája belerúgni a földönfekvőbe mégnagyobbat...
Nem tudtam mit mondjak, vagy szóljak e egyáltalán.
Felvettem az apró poharat, kiittam a megmaradt kávét, majd visszatettem azt az asztal lapjára mielőtt még összeroppant volna kezemben, s szilánkjai hullottak volna.
Mondhatnám, hogy megtalálom egymagam is, hogy majd ha a kezem közé kerül magam nyomom ki belőle az utolsó szuszt, ha nem szedi le az átkot Tyr fejéről.
Mondhatnám, hogy legszívesebben dühöngve pattannék fel az asztaltól, és vágnám képen testvérem az arcátlan hátulról mellbe manipulatív szövegéért, ám még is csak ültem ott vele szemben, tekintetem tekintetén nyugtatva.
Mindig kellek hozzá. Mindig kell a "segítségem" a közreműködésem...
-Hmmmmm... - fujtattam, mormogtam, lattolgattam az esélyeket, vajon hogy jutnék többre. Ha csatlakozom hozzá, és segítek neki, vagy ha elutasítom, és magam vágok bele újjult erővel.
-Kettő több mimt egy... - morogtam oda mintegy beleegyező válaszként, hisz benne akad a pakliban, hogy egymagam semmire sem mennék.

_________________

MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME
but failed.

Vendég —

Bjørn | Trygve

It can't be bargained with
It can't be reasoned with
It doesn't feel pity, or remorse, or fear

✒

« Zene; Humans Are Such Easy Prey »

Látom a bátyámon, hogy az általam kiejtett szavak bosszantják, és nem kell ehhez arcára tekinteni, elég feszülő testtartására vetnem egy pillantást. Azonban megvárom, míg a halandó eltakarodik, és csak utána kezdek bele a témába. Kérdésére rá pillantok hideg tekintettel, míg ő karba teszi a kezeit.
- Érdekelne, ha elkaptam volna? - kérdezek vissza nyugodtan, de ezzel választ is adok neki arra, hogy nem azért kérdezek erről, mert engem olyan sokban érintene a dolog. Engem senki se érdekel különösebben az istenek közül, és ezzel így vannak mások is. A saját testvéreimmel sem tartom úgy a kapcsolatot, de erre megvan a magam oka. Míg Hel egy egész birodalmat kapott a létezéséért, és Fenrirt kiskutyaként dédelgették otthon, engem szórakozásra, és arra használtak, hogy fogadásokat kössenek. Most már persze túl nagy vagyok hozzá, de attól függetlenül az emlékek nem koptak meg, és még élénken él bennem, amikor Thor, meg a többi ostoba asgardi az én nyomoromon szórakozott. Nem csoda tehát, hogy nekem van elég dühöm ahhoz, hogy minden ciklus végét elhozzam. Persze ezek a gondolatok nem ülnek ki rám, se arcomra, se szemembe, csupán hallgatom, miként ismétli el azt a bátyám, amit már tudok erről az egészről. Kissé elégedetlenül iszok bele a teámba, míg meg nem talál kérdésével.
- Nos... Tudod, hogy a szívem-ügye a Ragnarök, és nem szeretem, ha más beleköp a levelesembe. Már pedig ezzel igen csak vágja valaki a fát az én ... mondjuk úgy, munkám alatt, és ez a legkevésbé sem tetszik. Hogyan élvezhetném az istenek gyilkolását, ha nem is emlékeznek önmagukra? - a hangom a szokásostól eltérően tényleg dühösnek hangzik, de csak egy kicsit, mert mint mindig, most is nyugodtan "sziszegek" mint egy kígyó. Valóban mérges vagyok egyébként, hogy aki ezt az egészet kitalálta, az nem vont bele, vagy árulta el, mire készül. Így most nyomozhatok vissza a forráshoz.
- Szeretném megtalálni ezt az illetőt, és elvenni tőle, amit ő is elvesz ezzel tőlem. Minden örömöt. - vallom meg, és felpillantok Fenrirre.
- Te nem érzed dühösnek magad, amiért Tyr hamarosan egy húscafat lesz, aki tudatlan draugr-ok módjára vándorol fel, s alá? - teszem fel a kérdést. Egyszerű szövetséget akarok kötni a testvéremmel, és kideríteni mindenről, amit lehet. Tyrt sem véletlenül hozom fel. A világ kígyó vagyok, nem ostoba. Nagyon is tudom, hogy kölyökkora óta a háború istene volt az egyetlen, aki nem rúgott bele Fenrirbe. Habár, hogy pontosan milyen viszony húzódik közöttük, arra még nincs rálátásom.

Kiskép :

Keresem :
A testvérem

Bjørn Kristiansen —

Elküldésének ideje — Szer. Dec. 15, 2021 11:06 am

Trygve & Bjørn

A beszélgetés sosem volt az érőséggém, de valahogy mostanában akadt pár olyan pillanat, mikor még is többet kellett mondanom, mint amit legszívesebben tettem volna.
Az a sok felesleges csacsogás, hogy már nem lehet a dolgokat egyetlen ökölcsapással, vagy éppen harapással megoldani.
Szóval csendben figyeltem az apró kis jelenetet, majd engedtem is messze menni, mintha mi sem történne, s nem kellene közbe avatkoznom. Nem dolgoztam. Meg aztán illetlen dolog sem történt, és én sem vagyok egy önjelölt megmentő típus.
A nő elballagott, s nekikezdett a kávé elkészítésének, amit hamarosan meg is kaptam magam elé, s persze kérdést is intéztem testvérem felé, még is mit akar.
Beszélgetni Olyannyira átlátszó volt, hisz utoljára nem is tudom mikor beszélgettünk csak úgy bármiről is, ha beszélgettünk valaha valamiről eggyáltalán.
Egy morranással intéztem el az egészet, s ha egyszer már megkaptam a kávét, hát kezembe kaptam a bögrét, vagy poharat, amiben érkezett a nedü, s beleittam, majd tettem le ismét az asztal lapjára.
- Csak nem megkaptad a kórt te is? - tettem fel a kérdést, miközben újfent hátradültem székemben, s karba fontam karjaim.
Akaratlanul is eszembe jutott Tyr, és az egyre halványuló emlékei, amiket próbálok életben tartani a találkozások alkalmával. Igaz magam sem tudom miért teszem, de valami arra késztet, tegyem meg.
Meglehet attól tartok, egy napon magam is „elkapom” eme kórt, és minden a feledés homályába fordul.
- Átok… felejtés… mindennek elhomályosulása. - elhallgattam, ismét kezembe vettem a poharat, s újra kortyoltam. - Elfelejtenek az emberek, megszűnsz létezni. - magyaráztam. Már ez is sokkal több volt annál, mint amit nagy általánosságban mondani szoktam. De ez a valami legalább annyira foglalkoztatott, mint Jörmungandr -t. Engem a visszafordítása érdekelne, őt meg…
Hisz mi abban a pláne, ha megkapjuk, és mindent elfeledünk, s minket is elfelednek?
Többet nem mondtam, csak ültem csendben.
Nem ejtettem szót Tyr-ról, sem pedig a kis sétáinkról. Az nem tartozott ide.
- Miért érdekel?
Én magam nem akartam elkapni. Esetleg csak a terjesztőt, hogy szépen csomót köthessek a nyakára, amiért pont az egyetlen olyan „embert” kellett megfertőznie ezen a világon, aki táplált/táplál irántam némi szimpátiát.

_________________

MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME
but failed.

Vendég —

Bjørn | Trygve

It can't be bargained with
It can't be reasoned with
It doesn't feel pity, or remorse, or fear

✒

« Zene; Humans Are Such Easy Prey »

Azt hiszem, mindketten elmondhatjuk magunkról, hogy egy cikluson belül, se azok között nem változtunk. Vagy sokat. A bátyám mindig is az a magányos farkas marad, amit neveltek belőle, én pedig továbbra is az a kígyó vagyok, aki bosszút esküdött, mert nem hagyták békén. Éppen ezért nem nehéz megállapítani a másikról, hogy mit akar, vagy mit kedvel, és tudom, hogy ezzel Bjorn is így van. A felbukkanásom mindig valami sötétnek, és rossznak az előjele, és nem véletlenül. Végül is én volnék az, aki majd megkéri a kedves bátyját, hogy vesse le "láncait", és húgát, hogy az általam keltett óceáni hullámokon elhozza az élőholtakat, s ezzel én vagyok az, aki elhozza a ciklus végét... mint minden alkalommal. Feleslegesen nem járatom a szám - ahogy Fenrir se -, épp ezért szokatlan tőlem, ha csak úgy bruncholni akarok a testvéremmel. Vagy bárkivel, őszintén szólva. A köszönés elmarad, én csak annyit adok, amennyit kapok, de hát őszintén szólva ezeknek az udvarias dolgoknak közöttünk vajmi kevés ereje van. Nem fogunk egymásra máshogy tekinteni velük és nélkülük. A megjegyzésére fanyar humorral válaszolok, és ezzel sikerül belőle egy pillanatnyi mosolyt kicsalnom. Bókjára egy rövid hümmentéssel válaszolok, ami nálam szintén felér egy mosollyal, ami nem jelenik meg az arcomon. Dicséretemre elárulja, hogy csak nekem nyalta így ki magát, amitől haloványan megemelkednek a szemöldökeim.
- Nahát, bátyám. Okozol meglepetéseket bőven. - mondom színtelen hangon, de a számra úgy is az kerül, amit gondolok. Miután a frászt hoztam a pincér lányra a gyors mozdulattal és a "kéréssel", közlöm a bátyámnak, a magam szavaival, hogy bizony-bizony nem véletlenül ülünk ennél az asztalnál ketten. Persze veszi a lapot, miért is ne tenné? Farkasból van, nem hülyéből, így hát egyből rá is kérdez, mit szeretnék.
- Beszélgetni. - magyarán információt. Minél többet, lehetőleg. Megvárom, amíg a kislány kihozza neki a friss kávét, leteszi, aztán mikor intek neki, hogy semmi másra nincs szükségünk, visszaiparkodik a helyére. Nem sietem el, hogy miért kerestem meg, felemelve a teás csészét kortyolok egyet azelőtt, hogy bele kezdenék, persze tudom, hogy ezzel mások idegeire tudok menni. De hát minek siessek? Miénk a világ összes ideje, amíg én így akarom. Amikor finoman visszakoccan a helyére a teáscsésze, felpillantok a bátyámra.
- Mesélj nekem kérlek, mit tudsz erről az átokról. - bököm ki végre, hátra dőlve a széken, szemeimmel fürkészve a másikat.

Kiskép :

Keresem :
A testvérem

Bjørn Kristiansen —

Elküldésének ideje — Hétf. Dec. 13, 2021 9:16 am

Trygve & Bjørn

Modora nem sokat változott az évek során. Ugyan olyan… nos, a kritika, nem az én asztalom. Talán az első olyan lehetnék, aki inkább csendben üldögél, és semmit sem mond. Csak hallgat. Talán még egy mosolyt is megengednék magamnak az irányában, és üdvözölném, testvérhez méltón, ám valami azt súgta, van valami szándéka megjelenésének. Talán mint valami rossz Omen.
-Fiatalít. - jegyeztem meg, miközben komoly képemen egy pillanatra mosoly futott át, ám az a pillanat, valóban csak rövid életű volt.
-Ennyit megérdemel egy testvér… - feleltem hasonló hanghordozásban mint eddig.
Sosem voltam az a bájolgós fajta.
Utoljára talán gyermekként próbáltam meg kedvesnek, és barátságosnak lenni, ám a kezdeti babusgatás szinte a semmivel lett egyenlő.
A pincérnőt én magam elutasítottam, hisz nekem nem volt szükségem semmire. Legalábbis még nem. Előtte cseppet fel akartam mérni a helyzetet, hisz még mindig úgy éreztem, ez a kis találka nem azért esett meg, mert annyira kíváncsi lett volna a szőrös képemre.
Rezzenéstelen arcvonásokkal néztem végig miképpen kapta el a nő karját, és tartotta feszes fogásban. Ahelyett, hogy rászóltam volna, engedje csak el, inkább békésen dűltem hátra, karba fonva karjaim miután kioldottam kabátom.
Utasítását hallva megeresztettem egy sóhajt, megingattam a fejem, s szinte abban a pillanatban iszkolt el a hölgy is, kinek a rémülete annyira mulattató volt, akár az embereknek a cirkusz, vagy egy komédia.
Ám távozása után képem elkomolyodott, főleg miután elhangzott az a bűvös szó… „Meghívlak”
-Mit akarsz Jörmungandr? - kérdeztem összevont szemöldökkel, rá szegezett tekintettel.Nem mintha nem örültem volna a találkozásnak, és nem segítenék szívesen a testvéremnek, de… na mindegy is. Inkább a lényeget akartam hallani.

_________________

MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME
but failed.

Vendég —

Bjørn | Trygve

It can't be bargained with
It can't be reasoned with
It doesn't feel pity, or remorse, or fear

✒

« Zene; Humans Are Such Easy Prey »

Eleinte nem is figyeltem az órámat, mert Fenrir esetében nem számított az idő. Sokat úgy sem szokott késni, de valamennyit még is: pont mint a nők, akik a férfiakat váratják. A kisasszony kihozza a kellemesen gőzölgő forró vizet, és a pohárra akasztható teafűtartót, cukrot, édesítőt, citromlevet. Csak egy pillanatra illatolom meg a füvet távolról, aztán elkezdem összetenni magamnak a teát, és csak azután pillantok a csuklómon lévő órára, mikor a kanállal csilingelve elkevertem a citromlevet, és cukrot. Mire felnézek, már meglátom robosztus alakját közeledni, és ahogy belép, leengedem a kezem. 11 perc. Új rekord. Némán figyelem, ahogy ledobja magát elém, és mindenféle köszönést mellőzve ... nos, észrevételez.
- Szokásom, vedlésnek hívják. - lehet, hogy zord vagyok, de az nem jelenti azt, hogy ne lehetne meg a magam fanyar humora.
- Öröm látni, hogy izzadság és vér helyett fésűvel igazítottad meg a bundád. Mindjárt büszke leszek. - mondom színtelen hangon, a csésze mellé téve a kanalat. A felszolgáló kisasszony ezer wattos mosollyal lép ismét asztalunkhoz, és már teszi is a testvérem elé az ital és étlapot. Ő ugyan egy egyszerű mozdulattal elutasítja, mire a hölgy visszahúzza a kezét. Már indulna el, mire hirtelen ragadom meg csuklóját, a mozdulat gyors, és olyan váratlan, hogy riadtan néz rám, én viszont egyelőre az előttem ülő arcát fürkészem, mintha csak kiakarnám olvasni belőle ízlés világát.
- Hozz az úrnak egy equadorit. Úgy készítsd, mintha nekem csinálnád. - nézek fel jelentőség teljesen a fiatal leányra a második mondatnál, aki megszeppenve bólogat sűrűn, és szinte fellélegzik, amikor elengedem, és már siet is a pult mögé. Tekintetem ráérősen emelem Fenrirre.
- Meghívlak. - kulcsszó. Ismer már a testvérem, tudja, hogy minden, ami így kezdődik nálam, az azt jelenti, hogy a végén én fogok kérni tőle valamit.

Kiskép :

Keresem :
A testvérem

Bjørn Kristiansen —

Elküldésének ideje — Pént. Dec. 10, 2021 9:31 pm

Trygve & Bjørn

Pontosságot, már gyakoroltam egy ideje, de valamiért, mégsem volt az erősségem, főleg, ha nem Hel-el mentünk megbeszélésre, vagy épp a bárba.
Mikor megcsörrent a telefonom, s bátyám hangja csendült fel a másik oldalon, egy csepp meglepetés költözött az arcomra, hisz nem számítottam rá. Ő rá végképp nem.
Mielőtt elindultam volna, vettem egy könnyed fürdőt, letusoltam, rendbe tettem szakállam, összefogtam hajam, felkaptam valami ruhát magamra, s úgy indultam meg a megbeszélt címre.
Nem volt sofőröm, sem pedig testőröm, hisz mekkora égés lenne, ha éppen Nekem lenne szükségem ilyesmire?!
Szóval a kabátom magamra kanyarintása után, nyomtam egy sapkát a fejemre, majd pattantam be a kocsimba, és útra keltem.
Szerencsére nem kellett messze mennem, s találtam egy megfelelő parkolót, ahol otthagyhattam a kocsimat.
Zsebre rejtettem kezeim, majd a plázába érve lekaptam sapkámat, zsebembe rejtettem, s léptem be a kávézóba.
Odabent körbepillantottam, ám nem kellett sokáig keresnem.
Komoly képpel léptem oda hozzá, majd tettem le magam vele szemben.
- Megváltoztál… - közöltem, miközben végignéztem rajta. Tekintetem komoly volt, hisz önmagát sosem vetkőzheti le az ember.
A testvérem volt, tiszteltem. A késés, még is egyfajta olyan dolog volt, amit Én megengedhettem magamnak, és ha a fene fenét eszik is, akkor sem fogok elnézést kérni miatta, akkor sem, hogyha szóvá teszi.
Nem voltam valami kedves fickó, és így első körre semmit sem akartam kérni, szóval a pincérnőre sem emeltem oda tekintetem, hogy márpedig nekem szükségem lenne bármire is.
Maximum majd később kérek magamnak egy kávét, de addig… addig nem volt szükségem másra, csak a testvérem társaságára a bennem felmerülő kérdéssel, vajon miért is akart találkozni velem, hisz nem voltunk a legtökéletesebb testvérek soha sem.

_________________

MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME
but failed.

Vendég —

Bjørn | Trygve

It can't be bargained with
It can't be reasoned with
It doesn't feel pity, or remorse, or fear

✒

« Zene; Humans Are Such Easy Prey »

Sötétség telepszik a városra, ahogy halad az idő. Ebben az időszakban mindig korábban megy le a nap, de egyáltalán nem bánom. A város fényei misztikusan világítják meg az utcákat, amelyek latyakosak a korábban esett, kissé megolvadt hótól. Az éttermek, kávézók teraszán hősugárzó oszlopok állnak, a letakarított székeken és asztalokon meleg takarók várják azokat a lelkes északiakat, akik kimernek ülni a hidegbe, a hangulat fényes, sátorozott részre. Amikor félre húzódik a kocsi, kiszállok annak hátsó üléséről. Megigazítom szövetkabátom, majd lehajolva előre nézek a sofőrre.
- Tegyél néhány kört, hívlak, ha kellesz. - szavaimra csak biccentést kapok, és miután becsuktam az ajtót, a sofőr el is hajt. Belépek a pláza egyik kellemes, kiülős kávézójába. Gyakran szoktam ide járni, és mivel mindig kellemes összegű borravalóval távozom, mindig a legjobb kávékra és szendvicsekre számíthatok. Helyet foglalva a széken már látom is felém sietni az egyik ismerős felszolgáló lányt.
- Szép estét! A szokásosat hozhatom az úrnak? - kérdezi, de azért elém tesz egy ital és étlapot.
- Ma inkább másra vágyom. Csináljon nekem egy finom kamilla teát. - tekintek fel a nőre, lehúzva kezeimről a fekete bőr kesztyűt. Amaz bólint, és már hátat is fordít. Míg elmegy, az órámra pillantok. Korábban jöttem 10 perccel, mint a megbeszélt időpont, de nem zavar. Még így is rá fogok számolni némi időt, hogy a testvérem megérkezzen, úgy se hiszem, hogy a pontossága mára jobb lenne, mint régen volt.

Ajánlott tartalom —

Bjørn & Trygve - A vér nem válik vízzé

1 / 1 oldal