Tyrgve & Reana

Mother is a verb. It's something you do. Not just who you are.

Tik-tak. Az óra ketyegett és mégis mintha megállt volna az idő, amint szemben találtam magam vele. Hűvösség fogta el a termet, mintha ezernyi apró jégtömbbel lennénk körül véve. Ez betudható kettőnk hűvös modorának, mely totális ellentéte mindenféle szeretetteljes családi találkozónak. Pedig a mi vacsoránk is az lenne, bár a körülöttünk lévők ezt sosem mondanák meg. Inkább tűnik az egész egy üzleti megbeszélésnek, mintsem találkozásnak anya és fia között.  Elengedtem magam mellett a mesélés lehetőségét, hiszen semmit mondadó társalgás lenne, mely jobban untat, mint bármi más. Mégis apró mosoly bujkál a szám sarkában, mint valami láthatatlan érzelemfoszlány, amikor válasszal illet. A valódi életem. Mégis melyikre gondol? Arra, amit Loki felé mutatok vagy felé vagy bármelyik másik testvére felé. Érdekes, hogy ő azt hiszi egyetlen valódi életem van, pedig tudhatná - hiszen tőlem örökölte - mennyire taktikus vagyok. Arcok milliójával rendelkezem és sosem lehet tudni éppen melyiket rántom elő a kalapból mint valami ügyes bűvész. A kérdés a levegőben maradt, ahogy a pincér meghozta a bort. Kellemetlen, mennyire ügyetlenül viselkedik gyakorlottsága ellenére. A fiam velem ellentétben egy apró hanghatás kíséretében szóvá is teszi. Lételeme a precizitás, így egyből felitatja a kósza cseppet, hogy mentse a menthetetlent. Ilyenkor olyan naivnak tűnik, kissé oldalra döntött fejjel szemlélem cselekedeteit.
- A szeretet egy szubjektív fogalom, mely túlértékelt a mai világban, ami pedig a bátyádat illeti. Nézd el neki, sosem tudott mit kezdeni a paranoiájával - hangom nyugodt, már-már monotonnak tűnhet, ahogy a testvéréről beszélek. Nincs bennem kritika Fenrir irányába, a tényeket mondom ki, melyekkel mindannyian tisztában vagyunk. Mégsem gondolnám, hogy a testvéréről akar beszélni, főleg nem gyermekien ujjal mutogatni a másikra. Az ilyesmit mindig maguk között rendezték el, nem véletlen, hogy az egyik ciklus végét a húgával való vitája okozta. Kissé megemelkedik a szemöldököm, ahogy szóba hozza Helt, majd kíváncsian szemlélem a vonásait. Mellékesként hozakodik elő a dologgal, mintha érdeklené a testvérei sorsa, de mindketten tudjuk, hogy ez áll tőle a legtávolabb. Aprót bólintok jelezve, hogy igaza van. Reidun nem fogad el segítséget egy kígyótól, akármilyen szálak is fűzzék hozzá. Csettintek egyet a nyelvemmel, majd iszom egy kortyot a kért borból. El kell ismerni Trygve mindig is jó ízléssel rendelkezett.
- Találkoztam a húgoddal a bárja hivatalos megnyitója előtt. Az emberei egészen jól és gyorsan újjá építették a helyet, bár erre se lett volna szükség, ha nincs az a kellemetlen incidens - kissé neheztelően megrázom a fejem, miközben a poharam tartalmával játszom, mint egy jó borszakértő. A lányommal való beszélgetésem kellemesnek tűnt, mintha kezdene olvasni a jégpáncélja, mellyel körbe vonta magát. - Ugyan drágám, mikor szolgáltátok ti egymás javát? - kérdezek vissza, ugyanolyan mellékesen, majd rá emelem a pillantásom - Mégis mennyit tudsz az egészről és mi a célod? - mindketten tudjuk, hogy nem a testvéri szeretet vezérli a gyermekem, így egyértelműek a kérdéseim.

Reana & Trygve  

Valamelyest mindig szórakoztatott milyen művi precizitással tudta anyám viszonozni mindazt a ridegséget, amelyet az irányába nyújtottam. Minden mozdulata, éles vonalú arcának minden apró rezdülése úgy volt komponálva, hogy a Jötunheim hegyeinek hideg szelét borítsa a világra, mégis rávegye az ostobákat a fagyhalálra egy csöppnyi szépségért. Hiszen ki ne akarta volna saját szemével látni a szikrázó jégcsapokat a barlang belsejében, mielőtt azok túlvilági csilingeléssel a szemébe fúródtak volna? Anyám mosolya éppen ilyen volt. Ahogy az is, ahogy azt mondta "öröm". Nem érzett örömöt, ezt jól tudtuk mindketten. Elégedettséget talán. Nyugalmat, büszkeséget. De örömöt nem.
- Mesélni mindig érdemes, hiszen sokkal fontosabb a valóságnál. De ha már kérdezted, én inkább a valódi életedre lennék kíváncsi. - feleltem, aztán egy kis időre elhallgattam, ahogy a borunk megérkezett. A pincér gyakorlott volt, de egyetlen borostyán csepp így is a pohár rossz oldalára került, a külsején csorogva lefelé, a terítő irányába. Csak egy lemondó sóhajjal nyugtáztam, miközben egy szalvétával felitattam a kósza cseppet, aztán belekortyoltam a borba és újra anyámra koncentráltam. - Nemrég meglátogattam a bátyámat, és ő is megvádolt, hogy valamilyen céllal érkeztem. Mintha nem szeretném a családomat.
Az ilyesfajta pávatáncoknak meg volt a maguk koreográfiája. Nem hozakodhattam fel azonnal a saját céljaimmal, akkor itt maradtunk volna egy több fogásos vacsorán beszédtéma nélkül, tespedve vagy az elégedettségben, vagy a keserűségben, a válasz függvényében. Azonban nem is húzhattam túl sokáig a dolgot, különben eluntattam volna jóanyámat. Ha pedig unatkozott, sokkal kevésbé volt szívélyes.
- Hallottál róla, hogy Reidun bárjában történt egy kis baleset? Igazán dühítő. Vigyázhatna jobban magára. - jegyeztem meg szinte mellékesen. Hiszen ő kérdezte, miért akartam vele találkozni, szóval ideje volt elővezetni a témát. Egy jó beszélgetés olyan volt, mint egy jó vacsora. Megfelelően megválasztott előételekkel, a főfogáshoz illő kísérőkkel és kellő borral. - Felettébb veszélyes játékokat űz drága húgom. Kissé aggódok érte, de félek, ha felajánlanám a védelmemet, elutasítana. Pedig az ő javát szolgálná, nem gondolod?

Tyrgve & Reana

Mother is a verb. It's something you do. Not just who you are.

A szívem jegesnek tűnt és valamennyire az is volt, érdekek fűztek általában a többiekhez. Egyetlen kivétel ez alól talán a családom, ha lehet egyáltalán ilyet mondani. Hiszen mi nem vagyunk többek csupán szörnyek, akik a nornák fonásának - és akaratomnak- hála egy múlton osztozunk. Sose volt belsőséges a kapcsolatom egyik rokonommal sem, a szerelem pedig olyan banális botorság, amivel nem élek. Lokihoz sem eme érzések kötnek, a kettőnk kapcsolata inkább érzéki és szakmai, legalábbis a részemről. Könnyű volt az ujjaim köré csavarni, hogy aztán általa életet adhassak a gyermekeinknek. Ők úgy gondolják nem sok anyai érzés költözött belém, hiszen sosem mutattam feléjük a szeretet leheletnyi szikráját sem. Ugyanakkor mindig érdekel a sorsuk és bármit megtettem azért, hogy beteljesítsék a végzetüket. Ez mi ha nem törődés? Éppen ilyen megfontoltságból engedtem a kérésnek, ami az asszisztensemen keresztül érkezett. Parancsba adtam neki, hogy Mr. Nesheim által kínált időpontban tegye szabaddá a naptáramat. Az étteremválasztása is tetszett az ízlésemnek, főleg Reana Bergének, aki csak úgy nem jelenik meg bárhol. Adnom kell a hírnevemre, hiszen a rajongóim aggódnának, ha egy lepukkant étteremben látnának, mindamellett a csillogásomhoz kizárólag a legjobb jár. Pontban fél kilenckor áll meg a sofőröm a Ruffino Ristorante nevű étterem előtt. Egy utolsó pillantást vetek magamra a kézitükrömben, majd hagyom, hogy kinyissa nekem az ajtót. Tűsarkúm kopogott a fényes padlón, ahogy az asztalunkhoz kísért a pincér. Nem érte meglepetésként, hogy a férfi már az asztalnál ül feketét kortyolgatva. Milyen kifinomult, mint mindig. A pincér sietve távozott, amint kihúzta nekem a széket, hogy helyet foglalhassak vele szemben.
- Az öröm kölcsönös - válaszoltam éppen olyan stílusban, ahogy ő tette. A gyermekeim közül talán ő hasonlított hozzám a legjobban, sikamlós, hűvös kígyóként tetszelgett egy másik alakjában.
- Köszönöm, tökéletes lesz a mai estéhez. Van értelme mesélni? Hiszen mindenhol szembe találkozhatsz a nevemmel és a rólam szóló hírekkel. Mondd csak miért akartál velem találkozni, fiam? - kezeimmel elhessegetem a mesélés lehetőségét, hiszen felesleges lenne hosszadalmas, unalmas beszélgetésbe bonyolódnunk, hiába úgy kívánná az illem. Jobban érdekelt, hogy miért kért tőlem találkozót ilyen sürgősen. Híve voltam az egyenes beszédnek, legalábbis akkor, ha vele találkoztam, hiszen az én fiam volt. Tudom milyen éles elmével rendelkezik, őt nem olyan egyszerű becsapni, mint a testvéreit. Érzem, hogy átlátna rajtam, így nem is próbálkozom.

Aláfestőzene: Katt