Wolf and Lamb

Mondhatnám, hogy rosszul esett az az ajtóstól a házba fogadtatás, amivel Fenrir megérkezett, de végülis ez az ő ajtaja volt, az ő háza és az ő báránya. Persze kellett hozzá az én kezem munkája, hogy ne shashlikként végezze, de mégiscsak az ő otthonában voltunk. Ami, megjegyzem, fájdalmasan hiányolt egy jó francia bort a clapassade mellé, de gyanítom nem várt vacsorára senkit az én ízlésemmel.
- Ajj, vérzik a szívem már csak a feltételezéstől is. - feleltem ugyanazzal a semmilyen, értéktelen mosollyal. - Nem vágyhatok a ritkán látott fivérem társaságáraa szürke hétköznapok monotóniájában?
Elé toltam a tányért, miközben egy fiókból evőeszközöket szereztem, aztán leültem vele szembe és óvatosan villára szúrtam egy darabot a húsból. Talán egy kissé sok csillagánizs került rá, de azon kívül egészen mennyei volt. Avagy asgardi.
- Való igaz, várakozhattam volna odakint is. De az rendkívül unalmas lett volna, ráadásul kettővel kevesebb tányér meleg étel vár, mikor hazaérsz egy meglepően kurta nap után. Jól tudom, hogy még mindig drága húgunk körül őrködsz?
Költői kérdés volt, mindig gondosan megválogattam az információkat, amit elém tártak. Igen ritkán informáltak félre, és ennél is ritkábban tévedtem. De szerettem hallani a saját hangomat, és az idegességet, amit az ilyesfajta vontatott intermezzok okoztak az emberekben magam körül - még ha Fenrir nem is volt éppen ember.
- Hogy van Hel mostanában? Jól alakul az üzlet?
Újabb költői kérdés, de egy igen fontos apróság. A Vortex nemrég kigyulladt, a tettes pedig nem volt egyértelműen azonosítva. Egyes brókerek szerint egy rebellis draugr volt, mások szerint én - ez volt a kedvencem -, megint mások apánkat gyanúsították. Viszont ahol mások szabotázst és tragédiát láttak, én egy piaci rést, amit feltett szándékom volt kitölteni. Ehhez pedig Fenrir segítsége, ha nem is nélkülözhetetlen, de felettébb értékes volt.

      Wolf and Lamb

Fenrir nem volt otthon, azonban biztos forrásokból tudtam, hogy nemsokára hazaért. Sajnos rossz szokásom volt túl hamar érkezni az olyan megbeszélésekre is, ahol nem vártak rám egyáltalán, olyankor pedig el kellett ütnöm az időt valamivel.
Természetesen beengedtem magam. Mint jó testvér, hamarabb volt kulcsom fivérem lakásához, mint neki eszébe jutott volna akár egyetlen pótkulcsot is másolni, de ennyi szabadságot megengedtem magamnak. Másnak egyébként sem volt jogában, még Fenrirnek sem, akármennyire szerette volna azt hinni.
A lakás maga spártai mód egyszerű volt, legalább is az én ízlésemnek. Ő biztosan remekül érezte magát benne és legalább nem volt megláncolva, ahogy a születésünk után. A hűtőben nem volt kifejezetten nagy választék, csupán ami egy agglegény igényeit kielégítette, viszont valamilyen érdekes oknál fogva a fagyasztóban találtam némi bárányt, egy polcon némi mézet és egy pár olajbogyó, és biztos voltam benne, hogy a maga bumfordi módján csak elpocsékolta volna.
Miközben a bárány lassan párolódott, a köretként szolgáló zöldségek pedig még nem álltak készen, volt némi üres időm gondolkodni. Fenrir az utóbbi években a Vortexben dolgozott, bár a konkrét munkakörét sosem sikerült teljesen megértenem. Rendkívül marconán ácsorgott, néha felkapott és kihajított a húgunknak nem tetsző elemeket, de fel nem fogtam, ez neki miért volt kielégítő. Valójában szinte semmit nem értettem meg bátyám miértjei közül, éppen ezért is voltam itt. Ezért, és hogy bevédjem magam egy esetleges vezércsel ellen, ha Hel végül még sem a számításaimnak megfelelően felelt az egyik bábja elrongyolódására.
Az ajtón túl egyre közelebbről hallatszott egy motor bőgése, ami végül meg is állt. Bimm bamm, a farkas hazatért. Miközben ő végigcaplatott az ajtóig én rutinos mozdulatokkal felszegtem a bárányt és egy, Morozov étterméből ellesett konformációban tálaltam a párolt zöldségekkel együtt. Mire az ajtó kinyílt, én egy hűvös, udvarias és teljes mértékben megjátszott mosollyal várakoztam, derekam körül egy fehér köténnyel, könyékig feltűrt acélkék ingben és közelebb toltam a két tányért az éppen csak hazaérkező Fenrirnek.
- Üdv itthon, testvér. Clapassade?