Testünk egymásnak feszül, ahogy az orgazmus vad hullámaira evezem magunkat. Az érzés olyan, amelytől képes vagyok elveszteni egy kicsit a kontrollt, de nem változok vissza eredeti alakomba. Az aktus utáni percek azonban kérdésekkel és bizonytalansággal töltenek meg. Látom rajta, hogy kissé kiesett a világból, elengedve őt pihenni hagyom, a gondolataim úgy is lefoglalnak most. Az ágy szélén percekig csak figyelem őt, ahogy félig ájultan fekszik az ágyamon, piheg azok után, amit műveltem vele. Mindez egyszerre növeli az egomat, és valahol össze is kuszálja a gondolataimat. Nem vagyok az a fajta, aki... milyen is? Nem adózok a kéjnek. Nem bonyolódok semmilyen kapcsolatba. Örök agglegényként élem a ciklusokat, minden figyelmem a világ végére fókuszálva. Mi változott most? Azon kívül, hogy az összes ostoba isten lejött Midgardra, ahol én oly békésen éltem nélkülük. Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy miért van Sif az ágyamban. Már nem is az a kérdés jár a fejemben, hogy tudni akarja-e, amit én, hanem az, hogy ő mit akar tőlem. Annyira céltudatosan tekert az ujjai köré, hogy így, tiszta fejjel visszagondolva nem is értem, hogy nem álltam ellent neki. Gondolataim cikázásából mozdulata ránt ki. Figyelem, ahogy felém nyúl, és egy pillanatra elgondolkodom azon, hogy elhúzódjak-e, de nem jutok döntésre. Nem is kell, mert megáll a mozdulatban, és követve pillantását meglátom kezein a foltokat, amelyeket az imént okoztam. Látva keze remegését és furcsa pillantását azt hiszem, hogy mindez arra reakció, ami történt. Visszafordítom a fejem előre, és szusszanva egyet megmasszírozom orrnyergemet. Mikor leeresztem a kezem, már érzem az ágy rugózásán, és hallom a takaró susogásán, hogy felkel. Mellőlem áll fel az ágyról, így figyelhetem, miként lép sietősen az ingemhez a ruhája helyett, és veszi magára. Látok a mozgásában valami.. kótyagosságot. Aztán úgy siet be a fürdőbe, mintha kergetnék. Ha eddig zavart voltam, most már végképp elvesztem. Az imént felém nyúl, most meg szalad előlem? Talán a durvaság az oka? Miért gondolkodok ilyeneken? A felismerés dühös fújtatást késztet belőlem. Felkelek az ágyról, és a földre dobott, fehér inghez lépek, és akkor kapom fel a földről, amikor meghallom a csapot. Már gondolkodom, hogy miként tudnám ezt az egészet meg nem történtté nyilvánítani, mert számára utólag hallhatóan rossz benyomást tettem. Azonban ezek a gondolatok kezdenek elcsendesedni, ahogy meghallom a hangját. Először nem is értem, hogy talán nekem szól-e, de aztán rá kell jöjjek, hogy nem hozzám beszél. Mint a vadász merevedek meg, hogy ruhám súrlódásának hangja se hallatszódjon. A szavakat azonban nem tudom kivenni, így közelebb sétálok az ajtóhoz. Várok pár másodpercet, de nem hallok már semmit. Óvatosan tolom be az ajtót, és bepillantva már nem találok mást, csak egy üres fürdőszobát.
Vendég —
Jörmungandr & Sif
Talán egészen eddig nem voltam tisztában azzal, hogy kivel is van dolgom. Bizonygattam, hogy pontosan tudom, hogy Jörmungandr kicsoda, hogy mire képes… de egészen más ezt gondolni, mint tudni. Ez rögtön elkövetkezik, amikor megpróbálom levetni magamról szorítását. Nem akarok ellenkezni vele, nem is gondoltam meg magam hirtelen – csupán viszonozni akarom azt, amit ő nyújt nekem ezekben az erotikától túlfűtött pillanatokban. A kígyó viszont, aki pillanatokkal ezelőtt éhesen figyelt engem, valószínűleg egészen máshogy fogja fel ezt a kis mozdulatot. Bár nem sikerült kiszabadulnom fogságából, ő mély torokból jövő morranást enged rám, jégkék ragadozó szemei pedig rám villannak. Levegő után kapok és szemeim igazán elnyílnak a meglepettségtől, mit hangja váltott ki. Egy hosszan kihúzott pillanatig ismét kitisztul a látásom, őt nézem miközben fölém magasodva teljesen elveszti az önkontrollt. Soha nem hallottam még olyanhoz hasonlatos hangot, mint ami előbb tört elő belőle és mielőtt még heves lökései újra elvennék az eszemet, arra gondolok, hogy félnem kéne. Mégis csak egy veszélyes ragadozó kaparintott a markába. Teljesen megadtam neki magam, odaadtam a testemet és… a lelkemet is, bár remélhetőleg ezzel nincsen teljesen tisztában. Talán csak az igazi állati ösztönei fedezték fel ezt bennem, és ezért ragaszkodik annyira, hogy így tegyen magáévá. Ezen gondolattal roskadok hát vissza az élvezetbe, ráébredve, hogy egyáltalán nem félek, sőt… Ahogy újabb morranás tör fel belőle, csak izgatottabbá válik vérem. Szinte olyan hangosan zubog ereimben, mintha csak ki akarna törni onnan. Mintha csak szólítaná őt Jörmungandr állatiassága. Testem újra és újra megrezzen erős lökéseitől. Boldog remegés fut végig bennem, a lábaim közötti helyről kiindulva egészen fel torkomba. Mintha csak tudná, és meg akarná rekeszteni bennem a kéjt, hogy ne szökhessen ki belőlem hangos nyögéseim által, megragadja azt. Erősen. Felnyögnék, helyette csak valami visszafogott nyöszörgés jön ki rajtam, ahogy puha húsom vadul rászorít férfiasságára, próbálva magába húzni azt olyan mélyen, amennyire csak lehet. Mámortól elhomályosult szemeimet kinyitva összekapcsolom pillantásomat az övével, hogy az utolsó pillanatokat így… egymáshoz láncolva tölthessük el. Látásomat már vadul villogó fehér fény vakítja el, amikor felszólít mély, karcos hangjával. Végtagjaim már kezdenek megfeszülni férfias, szikár alakja alatt, remegés költözik csontjaim. Felforrósodott testem megvonaglik ölelésében. Már rég túl vagyok azon, hogy engedelmeskedni tudjak neki. Szerencsére nem is kell, mert az orgazmus, ami magával ragad ösztönösen összerántja izmaimat, ha lehet az eddigieknél is erősebben. Mintha csak ki akarná facsarni az utolsó cseppig az óriáskígyót. Én magam mélyre, mélyre… oly mélyre süllyedek, ahol soha nem jártam még, lerángat a legsötétebb helyre elmémben, hogy aztán felszálljak a fellegekig a gyönyör hullámai alatt, az eufória finom remegéssel tölti ki a kis zugokat bensőmben. Mikor ismét magamhoz térek már egyedül fekszem az ágyban. Olyan ernyedten és olyan nyugalommal, hogy akár halott is lehetnék. Talán tényleg meghaltam, merengek, ahogy a plafont bámulom, élvezve az gyönyör utolsó kis forrásait végigcsörgedezni ereimben. Soha nem éreztem még ilyen békét, ami most rátelepszik mindenemre, mint egy nagyon finom hóréteg, mi csillapítani akarja felhevült bőrömet. Egy pár percig csak egyszerű megelégedéssel hunyom be szemeimet, nagyot lélegezve talán most először mióta lejöttem Midgardba. Érzem, ahogy elmémet a sötétség próbálja magával ráncigálni az édes álmok világába, de valami nem hagy nyugodni. Kinyitom a szemeimet és mellettem, az ágy szélén ülő férfi felé nézek. Tekintetem végig fut hátát beborító pikkjein és a látvány valamiért egy vágyakozó sóhajt csal ki belőlem. Lehetséges mert ez igazán emlékeztet arra, hogy kivel is töltöttem az elmúlt vágytól ködös órát. Hoh, boy, nem mintha el tudnám felejteni valaha is… Lassan csúsztatom végig a takarón hozzá közelebb eső kezemet, hogy aztán nagy nehezen felemeljem és kinyúljak felé. Azonban a sötétség továbbra is próbál magával ragadni, a látásom egészen körbe keretezi. Egy pillanatra el fog a pánik, hogy talán Jörmungandr többel is megmérgezett még nem sokkal ezelőtt, mint amit eredetileg gondoltam. De nem… azt nem tenné… ugye? Nem, ez valami más. Érzem megint azt az emelkedő erőt mélyen a hasamban. Olyan meleg és csábító. Hívogat magával, hogy markoljam két kézzel és tömjem az arcomba. Olyan mint az éhség, mégis más. Szürke pillantásom ekkor esik kinyújtott kezem csuklójára és látom meg a foltokat, amit a kígyó szorítása hagyott rajtam. Meglepő a látvány. Még soha egyetlen férfi sem tett velem hasonlót… Thor amilyen haragos és viharos tudott lenni, egyszer sem emelt rám kezet. Nem mintha a kettő összehasonlítható lenne… A világom hirtelen bucskázik egyet, megszédül velem a szoba. Egyre jobban magával ragad a bizonytalanság érzet, és végtagjaimba gyengeség érzet költözik. Felé kinyújtott kezem megremeg és végül leengedem azt. Nem tudom mi történik, de nem akarom, hogy lássa rajtam. Helyette felkelek az ágyból lassú mozdulatokkal. Úgy érzem egyetlen gyors moccanat és széthullok darabjaira. A sötétség, mint csendes ragadozó meghúzódik elmém hátuljában és vár. Fogalmam sincs mire, fogalmam sincs mit akar. Fogalmam sincs mi az. Ahogy elsétálok az ágy mellett, nem nézek vissza Rá, ellenben pillantásommal az inget keresem, amit még nemrégiben viseltem. Nem tudom miért nem a saját, nem messze felakasztott ruhámért nyúlok, de nem is érzek most késztetést arra, hogy ezt megpróbáljam megmagyarázni. Inkább csak felkapom a ruhadarabot a földről, és magamra penderítem. Vontatott mozdulatokkal dugom bele karjaimat, de lépteim szaporák, ahogy visszasietek a fürdőbe. Nem is igazán figyelek, hogy becsukjam magam mögött rendesen az ajtót egyenesen a mosdónak rontok. Lihegve nézek magam elé, ahogy a lefolyót bámulom. Olyan érzésem van, mintha rosszul lennék, de ez semmi fizikális rosszulléthez nem hasonlítható, amit eddig megéltem. Szinte érzem, ahogy az erő szivárog ki belőlem a pórusaimon keresztül, mintha én magam kezdenék… megszűnni. Mi a fene folyik itt? Előre nyúlok és megnyitom a csapot, hogy aztán gyorsan megmosakodjak, amennyire tudok. Hátha attól egy kicsit jobb lesz ez a szinte hidegrázós érzés, mi körbe öleli testemet. A sötétség itt van, már nagyon közel, szinte hallom ahogy a fülembe suttog. Aztán felnézek. És megrökönyödök. A tükörből egy szellem néz vissza rám. Alakom szinte már teljesen elhalványodott, mintha áttetsző lennék. Először buta módon azt hiszem, hogy a tükörrel van valami probléma, így gyorsan lenézek a kezeimre is. De nem… mindenem… tetőtől talpig olyan halovány, hogy látom a lábaimon keresztül a csempét alattam. Hirtelen el fog a pánik, de visszaszorítom torkomon feltörni akaró nyöszörgést, mert nem akarom, hogy a kígyó odakint meghalljon. Helyette remegve nézek vissza a tükörbe – és majdnem megáll a szívem, amikor azt látom, hogy velem ellentétben tükörképem hívogatóan nyújtja ki felém a kezét. Hát ez az… teljesen meghasadt az elmém. …nem olyan egyszerű az... Ijedten hőkölök hátra mikor meghallok egy hangot a fejemben, ami az enyém, de mégsem. - Ki vagy te…? – suttogom magam elé, miközben akaratlanul is előrébb hajolok. …én vagyok te…te vagy én…egyek vagyunk…gyere velem… Ösztönösen megrázom a fejemet, amikor ismét kinyújtom… kinyújtja a kezét felém. …gyere…valamit mutatnom kell… - De… - motyogom és gyorsan átnézek a vállam felett az ajtóra, mi visszavezetne Hozzá. – Még dolgom van itt… …ne várass tovább…meg.kell.mutatnom…gyere…visszatérhetsz hozzá utána… Megrázom ismét a fejemet, de ezúttal nem felé irányítom reakciómat. Attól tartok ide többet már nem jöhetek vissza. Azonban mielőtt még túlságosan belemerülnék ezen gondolat boncolgatásába, előrenyúlok. A vágy, hogy engedelmeskedjek neki… ez az éhség mi összehúzza gyomromat, nem hagy más kiútat. És… kíváncsi vagyok. Tudni akarom, hogy milyen titkot rejteget, amiről ennyire szeretném, hogy tudjam. - Jól van hát – lehelem finoman és kinyúlok a tükör felé, kezeim szinte már teljesen elhalványodtak. Egy árny vagyok csupán. …gyere… Ujjaink összeérnek. Illúzió és valóság. Egybeolvad. Míg nem marad semmi más hátra csak egy csendes, magányos fürdőszoba egy üres tükörrel.
Viszonylag hamar pozitúrát váltok. Sif mozgása, és körmeinek éle a bőrömben meglehetősen izgató, és bensőmből kezdi előhúzni azt a szörnyet, ami vagyok, még se érzem elégnek, így a hátára dobom, hogy másként közelítsem meg. Meglepett sikkantását figyelmen kívül hagyva tornyosulok fölé, de döbbenete hamar átmegy kéjbe, ahogy felpillant rám, szemének ködös csillanása jelzi nekem, hogy egyáltalán nem bánja. A kezeit összefogva hatolok újra belé, érzem, ahogy megfeszülnek az izmai, kellemesen préselve farkamat. Most látok csak valami bosszúságot arcán, de mindez elenyészik az élvezetek folyamában. Éhesen esek neki, aktusunkat és őt figyelve. Zajos tőlünk a szoba, kéjes nyögéseibe, zihálásába, testeink zajába bele vegyülnek gyors légvételeim. Amikor kezeit megpróbálja kiszabadítani, akkor érzem csak igazán a vadászösztöneimet beindulni. Szabad kezem torkára simul, leheletnyivel erősebben, figyelmeztetően szorítva rá, míg belőlem egy sárkányra jellemző morgás tör fel, elnyomva kicsit a többi hangot a szobában. Sif megadta magát nekem, most már nem fog ebből a béklyóból szabadulni, míg én úgy nem döntök. Márpedig ő, itt, így tökéletes, ahogy van. Összeránduló izmokkal, zihálva, nyögdécselve, alattam, kiszolgáltatva. Szünet nélkül ostromlom őt, és legközelebb már csak akkor adok ki hangot, amikor a beteljesülésről szólok neki. A gondolatra szenvedélyesebb lesz, körém fonja lábait, és egyre csak ösztönöz, míg nem valamivel több jelenléttel nem hogy engedélyt ad, de követeli, hogy élvezzek belé. Csak egy pillanat erejéig gondolkodom azon el, hogy soha nem akartak engem ennyire, ám a tarkómba szökő érzés nagyobb teret nyer magának. Fújtatva simulok verejtéktől nedves testéhez súlyommal rá helyezkedve, hogy teljesen érezzem őt, de csípőm egy pillanatra sem áll meg, sőt. Elengedem magamat és erősebb lökésekkel döngölöm az ágyba a nőt, csuklóira erősebben rászorítva. Kezem nyakáról állkapcsának vonalára kúszik, hogy azt fogva félre hajtsam fejét, szabaddá téve kecses, törékeny nyakát. Oda hajolva ismét bele harapok a puha, heves szívdobogásától lüktető húsba. Elégedetten mordulok kiszolgáltatottságára, amelyet ő ajándékozott nekem. Mozgásom úgy lesz hevesebb, ahogy érzem férfiasságom hegyén, hogy az engem kerülgető gyönyör már itt kopog az ajtóban. Az élvezet felforralja vérem, és arra ösztönöz, hogy a végletekig hajszoljam őt is, és magamat is. - Szoríts rá, ha ennyire akarod! - morgom több állatiassággal a hangomban, mint talán normális volna, de egyáltalán nem figyelek most erre. Ha megérzem ismét magam köré szorulni hüvelyét, legyen ez a beteljesült orgazmusától pulzáló, vagy tudatos, magam is elérem a csúcsot. Morgással egybe szűrt nyögéssel hatolok belé tövig, hogy ott megállva, lüktetve engedjem belé forró nedvemet. A katartikus élménytől végig borzongok gerincem mentén, majdnem el is éri, hogy megkezdjem az átváltozást, de ez végül nem történik meg. Ugyan érzem, hogy pikkelyeim türelmetlenül a felszínre akarnak törni emberi bőröm burka alól, az érzés épp úgy ül el, mint a lüktetés testemben. Lassan, egyenletesen. Mély lélegzetekkel engedek csuklóit fogva tartó markom szorításán, mintha csak most jutna el a tudatomig, hogy talán fájdalmat okoztam az imént. Megemelkedve pillantok rá, őt fürkésző szemeimben találhat mindent. Elégedettséget, jóllakottságot, de talán több benne a kérdés, mint minden más. Elengedem állát, mintha erre is most jönnék rá, most térnék észhez abból a kábulatból, ahová Ő rángatott engem. Nem értem, hogy lehetett erre képes, ennyire elvenni az eszem, mikor az aktus eddig nem volt más számomra puszta felszínes testi vágyak kielégítésénél. Ez most más volt. Addig figyelem, és fürkészem, míg légzésem meg nem nyugszik, aztán kicsusszanva belőle felkelek róla. Az ágy szélére ülök, gond nélkül fordítok neki hátat: egyébként is látta már a testemet itt-ott befedő, bőr alól kitüremkedő pikkelyeket, semmi nincs, amit rejtegetnem kéne. Jól elterelte a figyelmem. Azért hoztam ide, hogy kijózanítsam, és hogy megpróbáljam emlékeztetni, erre kéjesen pihegve fekszik az ágyban. Mi történt? Hogy tudott ilyen könnyen a bűvkörébe vonni? Eszembe jut, ahogy kijött a fürdőből, ingemmel a testén. Megfordul a fejemben, hogy talán pontosan tudta, mit csinál, és hogy mivel manipulálhat. Manipuláció volt ez egyáltalán? Nem tudom. Szemem sarkából hátra pillantok rá, és figyelem őt, feszültté tesz, hogy olyat ért el, amelyet más senki: összezavart.
Vendég —
Jörmungandr & Sif
Zihálva markolok a lepedőbe magam előtt, ahogy újra és újra magamba fogadom mély lökéseit. Azok egyre erősebbek lesznek, ahogy kezével úgy irányítja csípőmet, akár csak egy karmester a zenekarát, hogy a dal minél magasabbra szállhasson. Én bennem is így szökik az élvezet egyre nagyobbra, hogy már egész testemet megtölti az édes gyönyör. De nem elég. Ennél többet akarok. Így ismét saját kezembe véve az irányítást feltolom magam egy félig ülő, félig térdelő pozícióba. Több kontaktusra vágyom a kígyóval. Én is érinteni akarom, legalább annyira, mint ő teszi velem. Ahogy ritmusosan mozgatom csípőmet, kezeimmel őt simogatom végig. Körmeim cirógatására érzem, ahogy lökései agresszívabbak lesznek. Felsóhajtok, amikor széles tenyere testemet kényezteti, és elégedett mormolással jelzem, amikor melleimet simogatja végig. Hamarosan visszatér azonban csípőmhöz, hogy aztán ismét meglepjen következő tettével. Finoman felsikkantok, amikor megragad és fordít rajtam egyet. Kicsikét rugózik a testem, ahogy ledob a matracra, de időm sincs levegőhöz kapni, mielőtt rám veti magát. Szemei most igazán beszédesek, az éhség, amit bennük látok bizsergetően fut végig bőrömön. Igen, gyere, Nagy Kígyó! Falj fel! - Igen – sóhajtom elégedetten, hangosan is, miközben kétségbeesetten kapkodok oxigénért. Amikor azonban megragadja csuklóimat és fejem fölé szorítja őket – bár a mozdulatra heves pulzálás keletkezik lábaim között – kissé bosszús vagyok. Teljesen megfoszt a lehetőségtől, hogy viszonozzak bármit - ami az előző pozíciómnak volt a célja. Azt hiszem most már végképp vége lett annak, hogy én irányítsak. Csak hagyni tudom, hogy birtokba vegyen engem - amit meg is tesz egy eddigieknél durvább behatolással. Hangosan szökik ki ajkaimon a kéj, amitől összerándul a testem és hüvelyemen izgatottan, kétségbeesetten markol rá férfiasságára. - Mmm… - nyöszörgöm mámorosan, szemeim szinte teljesen elhomályosulnak a vágy heves hullámaitól, mik testemet csapkodják. – Olyan izgató – lehelem szinte öntudatlanul, ahogy kába pillantásom követi az övét és testünk találkozására esik. Annyira izgató valójában, hogy nem is bírom tovább nézni, csak megemelem csípőmet, hogy ezzel is könnyítsem mozgását, miközben szemeim fennakadnak. Lihegésem, Jörmungandr szapora légzése, és testünk nedves csattanásainak hangja tölti meg a grandiózus szobát. A levegőben érzem a szexünk szagát, az Ő szagát és ettől úgy érzem csak még jobban megőrülök. Mellbimbóim megfeszesednek figyelő, ragadozó tekintete alatt és ugyanez a sajgás kerül alhasamba is, minél tovább hajszol a végcél felé. - Én is… mm… érinteni akarlak, Sjøslange – nyafogok neki, miközben agyam lassan olvadozni kezd. Kezeimmel ellenszegülök vasmarkának, de túl gyenge vagyok. A percek kezdenek egybeolvadni és csak az érzések és élvezetek azok, amik átjutnak hozzám fizikális megjelenésem filterén keresztül. Egészen addig, míg le nem hajol hozzám, hogy aztán fülembe suttogja azokat az őrjítően izgató szavakat. Puha húsom, mi boldogan fogadja újra és újra magába merev hímtagját, hevesen összerándul a gondolatra, amit felvázol nekem. Alig kapok levegőt, ahogy alakom megfacsarodik kezei, teste alatt a gyönyörtől, ami már ott kopogtat agyam hátsó részén. - Ahhh- ne állj meg! – lihegem, és felemelve combjaimat szorosan ráfogok csípőjére, sarkaimat egyenesen csodás hátsójába tolva, hogy így ösztökéljem. Aztán valamilyen csoda folytán sikerül valamennyire kontrollt magamhoz ragadni, ahhoz, hogy kitisztuljon a fejem kissé. – Élvezz belém – utasítom, ahogy felemelve fejem egyenesen jelentőségteljesen a szemébe nézek. – Érezni akarom.
Nem vagyok az a fajta, aki a külsőségekre ad. Magamból kiindulva tudom, hogy egy mások számára átlagos arc milyen szörnyetegeket rejthet. Így hát, amikor megnézem magamnak Sifet, és ahogy oda adja magát nekem, gyönyörűnek tartom. Nem maga a hús és vér, a szürke, ködös szemek, vagy a pihegő hangja fog meg. Valami más. Csak kicsit kell gondolkodnom, hogy rájöjjek, üzenete okozza ezt, ezért tartom szépnek. Felötlik bennem a mohóság, hogy többet akarok ebből, de elnyomom a gondolatot. Nem tartunk ott. A behatolás egyszerű, még is, még számomra is euforikusan hat. Egyébként is szűknek érzem, de ahogy rám szorít izmaival, mintha a maradék önkontrollt is ki akarná belőlem préselni. Hangja megtölti a szobát és a fejemet, elérte, hogy ne tudjak másra oda figyelni, csak rá. Mozdulataim alaposak és lassúak eleinte, ő pedig többet akar. Ahogy ismét kiejti ezt a megnevezést, már tudom, hogy soha nem fogok ugyan úgy tekinteni rá, mint eddig. Ez most már az övé, neki adom. Csak ő vehet így ajkára, nyögve, suttogva, ahogy akarja. Szavaira engedelmesen cselekszem, és a mozdulatok csak úgy lesznek gyorsabbak, hogy így erősíthessek rajtuk. Kezemmel húzom a csípőm mozdulataiba, de érzem, hogy egyébként is rá segít, így olyan mélyre kerülök benne minden alkalommal, amilyen mélyre csak lehet. Kicsit gyorsabb lesz légzésem, de zihálni még nem kell. Arra a pontra is elfogunk egyszer jutni, úgy gondolom, de most még csak bevezetjük egymást egymás mélységeibe. Nem telik bele azonban sok idő, hogy a nő megmozduljon. Felkel, háta kecses ívbe feszül, hogy lapockái mellkasomhoz érjenek, de közben jobban szét is terpeszt. A mozgásterem leszűkül, de így mély, kisebb mozdulatokkal folytatom, amit elkezdtem. Kezeim felkúsznak bőrén a csípőjéről, végig simítják a selymes bőrt a testén, míg tekintetem az övébe fúrom. Karmolása kellemes borzongást kelt bennem, egy pillanatra erőszakosabb lesz a lökésem. A kérdésére a választ Ő maga is láthatja, én viszont rájövök, hogy nekem ez nem elég. Mélyen elmerülve benne állok meg, élvezem a szorító érzést még egy pillanatig, aztán egy türelmetlen szusszanással csúszok ki belőle. Kissé lehajolva, kezemmel összefogom térdeit és megemelve őt dobom hátára az ágyra. Nem húzva az időt tornyosulok fölé, kezemmel türelmetlen mozdulattal nyitom szét lábait, hogy közéjük nyomulhassak. Ismét belé hatolok, de ebben nincs olyan lassúság, mint az előzőben. Minden mozdulatom, és tekintetem éhes. Csuklóit megragadva nyomom azokat feje fölé, bal kezemmel összefogva őket azzal is támaszkodom, így ismét kiszolgáltatottá téve őt. Ez a látvány is tetszik. Talán csak azért jobb így, mert jobban láthatom szemeit, és le tudok pillantani összeforrt öleinkre. Ismét mozogni kezdek, erősen. Vörösre dolgozott szemérem ajkai gyönyörködtetnek, hangja mámoros hatást kelt. Szabad jobb kezemmel hol testét simítom, hol csípőjét ragadom meg, hogy megtartsam egy-egy erős lökés erejéig. Érzem, hogy ha sokáig folytatom így, akkor magam is elfogom érni az orgazmust, de egy kérdés felmerül bennem. A mozdulataim lelassulnak, hogy időt nyerjek, és hogy ne kelljen annyira levegőért kapkodnia. Hozzá simulok testemmel, füléhez hajolva suttogok bele. - Így beléd fogok élvezni. - ez egyszerre kijelentés és kérdés. Akarod? Ha nem Sifről lenne szó, még csak nem is figyelmeztetném. Ám ez az egész, amit vele teszek, más. Habár legszívesebben megtenném, az engedélye nélkül, kivételesen nem hagyok helye önzőségemnek, és eldöntheti maga.
Vendég —
Jörmungandr & Sif
Az egyetlen dolog mi bensőmet megtölti a forró vágyon kívül az izgatottság, ami úgy cikázik szerteszéjjel, mint villámok az égen. Amióta felmásztam ide az ágyra és felvettem alázatos pozíciómat várom, hogy a kígyó mit reagál rá. Még az utolsó pillanatban sem tudom eldönteni, hogy jól tettem-e, hogy megadtam magam neki teljesvalómban. Elvégre mégis csak egy hihetetlen nagy ragadozóról van szó, aki ugrik, ha prédát lát. Nem igazán az volt a tervem ezzel, hogy prédának állítsam be magam, mint inkább, hogy előcsalogassam Jörmungandr ösztöneit. Amióta csak azt mondta nekem, hogy ’érezni akar’ meg nem akar szűnni bennem ez az elhatározás, hogy olyan élményt nyújtsak neki, amiben igazán kedvét leli. Ami nem csak rólam… vagy róla szól. Hanem rólunk. Azt akarom, hogy együtt éljük meg ezt az élményt. Csendesen figyelem félig fekvő pozíciómból, mikor megközelít. Először oldalt áll meg mellettem, és amikor ujjával finoman végigcirógatja az arcomat… menthetetlenül összeszorul a torkom és szemem mögé forróság költözik. Nos… az egyetlen dolog, amire ma nem számítottam. Mégsem tudom megakadályozni az érzést, ami megrohamoz gyengéd érintésére. Mindazok után, amit tettünk, mondtunk, mondtam... mégis így érint meg. Egyetlen dolog biztos ebben a mai estében: nem tudom kiismerni ezt a férfit. Mielőtt igazán rákoncentrálnék arra, hogy mégis milyen érzelmeket kelt bennem jelleme, hagyom, hogy magával ragadjanak a fizikális érzések. Ahogyan hosszú, férfias ujjai felfedezőútra indulnak bőrömön. Arcomról át a vállaimra, majd lapockáimon le a hátamra, hogy aztán gerincem mentén fusson tovább. Egyetlen érintés csupán. Én mégis megremegek rá, és hihetetlen élvezettel görbítem be magam alatta. Mint egy macska, aki elégedetten dörgöli magát tulajdonosa simogatásába. - Tetszik, amit látsz? – kérdezem pihegve. Bár nem várok tőle igazi választ. Már kezdek hozzászokni ahhoz, hogy a kígyó csak akkor mond valamit, ha igazán fontosnak véli azt megosztani. Mégis… bujkál bennem néminemű vágy arra, hogy tudjam mit gondolni. Mivel arcvonásai kifürkészhetetlenek, tettei kiismerhetetlenek, így szeretnék bemászni a fejébe, és megtudni gondolatait. Nemcsak magamról, de arról is, hogy… mi játszódik le benne ebben a pillanatban. Kíváncsivá tett, és ez egyre csak növekszik bennem. Kisebb nyöszörgést lehelek a takaróra előttem, amikor ismét megérzem ujjait elmerülni bennem. Rögtön kihúzza fejemet a gondolatok sűrű csomójából, hogy megint arra figyeljek, amire kell. Az ő érintésére, ujjainak játékára. Megemelem csípőmet, ahogy tovább akarom kutatni, mélyíteni ezt a kontaktust, de ő túl hamar elveszi tőlem. Felháborodottan szusszanok egyet és vállam felett hátranézek rá. Ekkor kapom el elsötétedő szemeit. Olyan tekintettel néz rám, ami megrekeszti bennem a levegőt. Olyan ominózus, ahonnan tudom, hogy igenis komolyan vette a szavaimat. Csak abban nem vagyok biztos mennyire komolyan. Aztán eszembe jut, hogy úgy sem számít mit tervez velem. Így vagy úgy, de megkapom azt, amire vágyom és csak reménykedem benne, hogy közben ő is elveszi azt, ami számára fontos. A következő pillanatban kezével megragadja a csípőmet és erősen rámarkol. Forró lávaként folyik ereimben a vér, levegővételem szapora, ahogy várok rá - de nem kell sokáig. Érzem, ahogy merevedése belém nyomul és szétfeszíti síkos izmaimat. Egy elégedett nyögéssel izgalmamban rászorítok merevedésére. Aztán egész gerincem mentén remegés fut végig, mikor határozottan belém tolja magát. Ebben a pozícióban igazán élvezhetem hosszát, hogy milyen mélyen elér bennem, szinte hüvelyem végét dörzsölve, amire lábujjaim kéjesen begörbülnek. - Mmm… - mormolom elégedetten, ahogy hátradobom a fejemet, és fenekem mozgásával segítek neki, hogy lökései még több pontot sikeresen végigmasszírozzanak. – Ahhh… Sjøslange, még! Keményebben! Érezni akarlak mindenhol! Miközben ezeket a szavakat kiejtem, felnyomom magam az ágyon. Ez a pozíció kicsit megnehezíti a mozgásunkat, így szélesítik lábaimon, hogy már majdnem teljesen ráülök Jörmungandr combjaira. Azonban bízom abban, hogy ha az én erőm felmondja a szolgálatot, akkor majd ott lesz ő, hogy megtartson. Hátranyúlok két kezemmel, hogy először selymes hajába mélyesszem ujjaimat, majd nyakán húzzam végig körmeimet. Csípőmmel egy pillanatra sem állok meg a körözésben. - Jörmungandr… Ah… Itt vagy velem? – kérdezem, ahogy mámoros szürke íriszeimet összekapcsolom az Ő jégkék börtönével.
Soha nem volt részem hasonlóban. Maga az aktus nem ismeretlen számomra, de az eddig mindig száraz és egyhangú volt, mindig célt szolgált. Kielégíteni egy felszínes testi vágyat, vagy szolgálat kész gyereket nemzeni. Nem volt köztes állapot. Nem volt tűz, nem volt szenvedély. Épp ezért volt számomra oly meglepő Sif kezdeményezése, kívánsága, és az, hogy milyen hévvel éli meg a kettőnk nászát. A gondolataim nem tudom elvonatkoztatni arról, amit Ő érez, és akarok magamnak ebből a tűzből egy szeletet. Így amikor ismét ölembe helyezkedik, és férfiasságomra engedi magát, nem vagyok rest mozdulni, és finom erőszakkal kényszeríteni rá még jobban őt, ezzel addig az orgazmusig kergetve, amire már figyelmeztetett. Hosszú, sziszegős sóhajként hagyja el a tüdőm a levegő, míg érzem farkamon pulzáló izmait, kezeim közt reszkető testét. Hangja betölti a teret és a fejemet is, de én bizonytalan vagyok. Kívánom őt, épp úgy, mint eddig. Nem hiszem, hogy erről beszélt. Valami másnak kell lennie. Mást kellene éreznem. Zavar a tény, hogy belőlem nem csalt ki többet nyögése amivel ajkára vette nevemet, rángó izmai. Talán már végleg elvesztem. Beletörődök, bár rajta épp mást látok. Mintha ő csak határozottabb lenne, mint eddig. Mozogni kezd az ölemben, ettől úgy érzem, hogy oda lent csak mélyebben fedezem fel, de nem eléggé. Egy pillanatra letekintek öleinkre, nedvtől csillogó combjaira. Szűk ez a hely. Ez számára is feltűnhet, mert a következő mozdulattal felemelkedik, és ezzel kicsusszanok belőle. Elégedetlenül fújtatok egyet a hűvös érintésére, de látva, hogy tartogat még valamit a tarsolyában, türelmesen figyelni kezdem. Ismét lehajol, ajkai érintenek, aztán felkel, és az ágy felé hátrál. Éhes pillantással figyelem, miként dobja le magáról az ingemet. Kérdésére nem válaszolok, érzem, hogy ez csak felvezetése valaminek. A türelem meg is hozza a rózsáját. Megfordul, és olyan mozdulatokkal mászik az ágyra, amiből egy átlag ember vallást alapítana. Mély lélegzettel figyelem, ahogy lassan végig simít magán, aztán a tartása leereszkedik, mellei a takarót érintik, míg fenekét pucsítva tartja. Szinte megbűvöl ezzel az alázatos pózzal, és szavai alapján most már szabad préda. Felkelek a székből, nem fordítok figyelmet a nadrágjaimra, vagy az övem csilingelésére. Úgy, ahogy vagyok, oda sétálok hozzá. Először még is mellé térek, hogy oldalról is megszemléljem azt a gyönyörű ívet a hátán. Ujjam felfedező simítása arcától indul, és fut tovább át vállán, lapockáján át a gerincére. Annak hajlatát követi végig, míg tovább lépve el nem érem fenekét, annak csúcsán azonban nem áll meg az ujjam, hanem nedves dombjaira siklik. Gyönyörködöm benne pár másodpercig, mutató és középső ujjamat ismét belé engedve. Legutóbb elvette tőlem a lehetőséget, hogy gyönyört okozzak eképpen, ahogy azt is, hogy elsőként ízlelhessem. Még mindig olyan nedves, mintha hatna rajta a mérgem, pedig ebben már egyáltalán nem vagyok biztos. Néhány mozdulat után kiveszem belőle ujjaim, hogy azokon újra ízleljem nektárját. Szemeim közben éhesen, és egyfajta kegyetlenséggel figyelik. Mint a vadász, aki éppen elkapta a prédáját, és most készül megölni őt. Mögé térdelve simítok lentről fölfelé végig combjain, hogy aztán csípőjén húsába marjak. Többet nem tudok várni. Farkam a helyére helyezve, csípőjénél fogva húzom rá őt. Hüvelyének szűk érzése mámorító ismét, érzem miként feszíti szét férfiasságom az izmokat. Ajkaimon jóleső sóhaj sziszeg ki, és egy pillanat múlva már nem érdekel, hogy eddig az ő szabályai játszottak. Most már az Én ágyamban van. Egy ráérős, de erős fogással húzom őt tövig. Csak egy pillanatra hunyom le a szemem a kéjes élményre, aztán lassú, de annál határozottabb mozgásba kezdek. Majdnem teljesen kihúzom belőle, hogy aztán ismét tövig toljam, és ezzel lassan, de módszeresen dugjam őt. Kezeimmel a mozdulatokra segítek, elnyílt ajkaimon sűrűbben lélegzek, a szoba megtelik övem, nyögése, és bőrünk találkozásakor, azok csattanásainak ritmusos orchestrájával.
Vendég —
Jörmungandr & Sif
Végre ez is elérkezett hát. Itt vagyok Jörmungandr ölében ismét. Kezei rajtam. Szemei engem figyelnek. Légzésünk szapora, bőrünk forró. Csupán arra a pillanatra várunk mikor is olvadhatunk egybe. Előtte hüvelykujjával mellem érzékeny csúcsát kényezteti, mire sóhajok szakadnak fel belőlem. Előre hajolok, hogy megcsókoljam a szünetben, amit ingerlő beszédemben tartok. Nem is igazán figyelek szavaimra, hogy milyen gondolatok buknak ki belőlem. Azt mondom, ami az érzésekre jön, amit ő kelt bennem érintéseivel. Meg akarom értetni vele, hogy itt most semmi más nem számít csakis az, amit egymásnak adhatunk. Nem számít kik vagyunk vagy hogy mi a rendeltetésünk. Nem számít az sem, ha éppen az összes Világok most omlanak össze. Csakis egyetlen dolog. Ez pedig egyre közelebb kerül hozzánk, amikor kezembe veszem őt. Látom arcán és nyakán megfeszülni az izmokat, ahogy magam cirógatom duzzadó hímtagjával. Hihetetlen látni rajta azonban ezt az önkontrollt. Azt hittem nincs semmi sem izgatóbb annál, amikor egy férfin látszik mennyire kívánja az áhított nőt. Azt hittem mindig is arra vágytam, hogy valaki úgy epekedjen értem, hogy csakis engem akarjon, mint amennyire én vágyom az elismerésre… Erre megint csak szemembe nevet ez a kígyó azzal, hogy szembesít mennyire rosszul is gondoltam ezt az egészet. Nyugodt, ragadozó tekintete, amivel éhesen figyel engem, miközben csendesen várja, hogy elvegyem tőle, amire vágyom a legvérpezsdítőbb dolog, amihez valaha szerencsém volt. Felötlik bennem a gondolat, hogy nem akarom, hogy mindez véget érjen. Aztán csak kirázom a fejemből ezt a kívánságot. Ennek a dolognak egyszerinek kell maradnia. Hiszen másodjára már nem lehetne ilyen idegőrlően pompás, nem igaz? Aztán nem bírok tovább várni és magamba engedem. Hosszú, vaskos férfiassága lassan csúszik egyre beljebb, ahogy én jobban és jobban lazítok csípőmön. Közben kezeimmel belékapaszkodva továbbra is szemeit fürkészem. Így figyelem ahogy egyre több és több érzés és gondolat szivárog ki rajtuk, ahogy Jörmungandr is kezdi elveszteni vágyait felett az uralmat. Minden porcikám egyetlen pontra koncentrál, a lábaim között feszülő érzésre. A kéj mámorossá alakítja gondolataimat és lassan az ösztönök veszik át felettem az irányítást. A forróságtól, mi egész bensőmet fűti finom veríték ütközik ki bőrömön. Kezei mégis könnyedén markolják meg csípőmet, hogy aztán egy határozott mozdulattal lejjebb nyomjon. - Ahhhh – bukik ki belőlem a váratlanul hangos nyögés és minden izmom, de főleg hüvelyem összerándul az élvezetre, amit ez a mozdulat okoz. – Jörmungandr… - lihegem aztán, és majdnem lecsukom a szemeimet, de pillantása szinte vasmarokkal tartja az enyémet. Mintha megbűvölt volna, nem engedi, hogy félrenézzek. Előbb felém intézett szavai csak ezek után jutnak el hozzám, ahogy próbálok hozzászokni ahhoz most már milyen mélyen van bennem. Puha húsom heves pulzálással fogja közre merevedését. Bennem kis minirángások futnak végig édes gyönyört keltve testem különböző pontjain. Ajkamba harapok, hogy kitisztítsam kicsit a gondolataimat. Érezni akar? Pontosan hogy érti ezt? Hangja valami felfoghatatlan jelentéstől terhes és úgy érzem nem hagyhatom, hogy ez a mondat a felhevült vágyaink ködében tűnjön el. Mondanom, reagálnom kell rá valamit, hogy tudja… számít nekem, amit ő akar. Agyam azonban olyan, mint a mocsár, minél erősebben gondolkozom, annál mélyebbre süllyedek a semmibe. Amikor azonban csípőmmel ide-oda mocorogni kezdek, hogy még többet fogadhassak magamba belőle, közben kéjes kis nyöszörgéseket adok ki, mert még ez is hihetetlenül jól esik… Rájövök, hogy ez így nem fog menni. A lábaim túlságosan bevannak szorulva és már kezdenek kellemetlen tartásukban begörcsölni. Egyszerűen nem tudok jobban ráülni a kígyó farkára. Így bár a döntés szinte sírásra késztet, erőt veszek magamon és megemelkedem róla. - Umfff… - morranok egyet kelletlenül, ahogy kicsusszan belőlem és nedvesen csattan alhasára. Ez a hang egy pillanatra teljesen elvonja a figyelmemet és végül elszakítom szemeimet az Ő jégkék börtönétől. Lepillantok és közben le is hajolok hozzá, egyik fülem mögé simítva hajamat a mozdulat közben. Forró, lassú puszikkal hintem végig hosszát, az aljától egészen a makkig. Arra adok egy finom csókot, miután nyelvem megnyaltam az alját. Aztán felnézek az óriáskígyóra. Egészen végig tartom vele a szemkontaktust, miközben felállok és ledobom magamról az ingét. Kissé hiányolom meleg selymességét, amivel eddig körbe ölelt… de aztán arra gondolok, hogy úgy is helyettesítem valami sokkal jobbal. Szemeim incselkedve villannak rá, miközben beharapom az ajkam és elkezdek hátrálni tőle. Egészen még lábaim neki nem ütköznek az ágy szélének mögöttem. Aztán megállok egy pillanatra. - Érezni szeretnél, Sjoslange? – kérdezem lassan. Hangom kissé karcos az eddigi megerőltetésektől és füstös hangulattól. Aztán fogom magam és megfordulok, hátsómat prezentálva felé, miközben mint egy macska csábosan felmászok az ágyra. Amikor már lábaim nem lógnak le a végéről megállok és feltérdelve visszanézek rá a vállam felett. Szemeimmel elégedetten mérem végig leáldozott királyok módjára trónoló alakját. Aztán ismét rávezetem pimasz tekintetemet. – Gyere hát… Érezz. Eméssz fel! – hívogatom, ahogy félredöntöm a fejemet és közben végigsimítok combjaimon. Majd ahogy térdeimhez érek, kezeim lecsúsznak a hűvös takaróra aztán előre nyúlnak. Egészen addig, míg hátam meg nem hajol és könyökeimet le nem tudom tenni, hogy azokon támasszam meg magam. Ezzel teljesen kitárulkozom neki… jóformán a legelemibb módon adom meg magam neki, miután szóban teljes engedélyt kapott arra, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. A gondolat olyan izgatottsággal tölt el, hogy szívem ismét hevesen dobol fülemben, és belső izmaim is összerándulnak.
Olyan szenvedéllyel éli meg ezt a katarzist, olyan lánggal, amelyet én már régóta nem láttam. Jelenlétemtől jegessé válnak az erek, nem pedig felhevülnek, éppen ezért szokatlan, hogy bárki is orgazmusig hajtsa magát, miközben rám gondol. Az egész egyszerre csábító és irigylésre méltó. Igen, irigylem őt. A szabadságát, a tüzet, amelyet birtokol. De tudom, hogy nem tudok több lenni annál a fagyos szélnél, ami jelenleg vagyok. Az érzések, és a szenvedély, hogy a világot, és az életetélvezni tudjam, már rég eltűntek belőlem. Talán mások számára nem tűnhet úgy a pompa és a végső cél okán, de az igazság az, hogy mára már nem élvezem a létet. Minden újabb ciklus egy újabb kínzás, amellyel egyre több darabot vesznek ki eonokkal ezelőtt összetört lelkemből, míg abból semmi nem marad. Az üresség már így is közel jár. Nem kell majd ennél több, mint egy tucat ciklus, hogy elérjem a nihilt. Nem érzem magamat ettől szomorúnak. Nem érzem sehogy. Egyszerűen beletörődő türelemmel várom, hogy eljöjjön ez a pont, mert én visszafordíthatatlannak érzem. Persze, az érzelmi sivárság nem zárja ki a testiséget. Mostanra ugyan úgy kívánom Sifet, mint bármelyik más férfi a világokban, és sokszor kell emlékeztetni magamat a ténykedései miatt, hogy betartsam az ő szabályait, és ne akarjam magaménak idő előtt. De ahogy parancsolta, nem teszek semmit, amelyet ne engedne. Az érintések és markolások, simítások úgy tűnik, nincsenek a tiltólistán, így bátrabban érintem őt, amikor tehetem. A tettek végül tetteket követnek, s ő a térdeim közt köt ki, ajkaival kényeztetve engem. Fejének mozgása lassú, szenvedélyes, nyelvével forrón dörzsöl, amitől ereimben felhevül a vérem, és valamivel gyorsabban is veszem a levegőt. Látványa, hogy magát kényezteti közben, pikáns fűszerezést ad a pillanatnak, ahogy pedig nevemet nyögi orgazmusa közben, érdeklődően fürkészem arcát. Ha akarná sem tudná rejteni, hogy rám gondolt, míg elérte az eufórikus kitörés. Tisztább gondolataim közt végig simítok arcán és felteszem a kérdést. Remélem engem nem szándékozik kihagyni a jóból. Ajkai mozdulnak, mintha válaszolni akarna, de végül nem teszi. Tekintetünk találkozik, látom arcára kúszni a pírt, hiába fordítja el a fejét. Félre biccentett fejjel fürkészem őt. Csak nem elértünk odáig, hogy szégyellje a tettét? De vajon mit? Azt, hogy kielégítette magát, vagy hogy mindezt úgy tette, hogy közben én jártam a fejében? Tekintete aztán újra arcomra vándorol, fürkészik engem, mintha csak gondolataimat akarná tudni. Milyen titok érdekel? Mit szeretnél tudni, istennő? A kimondatlan kérdésekre soha nem fogok választ kapni, de nem is szükséges. Ha kérdezni akar, ha tudni akar, úgy is felteszi a kérdéseit. Combjaimra támaszkodva kel fel, és hajol oda hozzám. Ujjai végig járják arcomat, ajka szám szegletét éri. Bókja furcsán hat. Szép? Furcsa megnevezés, de ha ő eképpen lát, rá hagyom. Ismét ölembe helyezkedik, a fotel karfája szűkös helyet biztosít, lábai egészen hozzám szorulnak tőle. Kezeimet fogva melleire vezeti azokat, én pedig nem vagyok rest finoman rájuk fogni erre a néma kérésre. A puha, kerekded keblek bele simulnak tenyereimbe, ujjaim bele mélyednek gömbölyded széleikbe. Hüvelykujjammal mellbimbóira simítok, körözök velük kicsit, míg szemeim továbbra is Sif szürke, ködös szemeit figyelik. Nem is tudnám elvenni a pillantásom, annyira magával ragadja azokat. A szavakat sem zárom ki. A hangja vágyaktól terhes, szavai mint valami vallomás, bekúsznak az elmémbe. Kint, az utcán talán önmagamat láttam benne, de most... a szenvedélye meggyőzött, hogy különbözőbbek nem is lehetnénk. Még is magával ragad, ahogy édes hangján beszél hozzám. Magával ragadnak a mozdulatai, amivel lenyúl, és ahogy a nyakamba leheli a szavakat. Játéka férfiasságommal, és nedves dombjaival erősen feszíti a húrt, de várok. Végül lejjebb engedi magát, én pedig megérzem, hogy mennyire forró, és milyen szűk is oda lent. Egy mély sóhaj szakad fel belőlem, és habár igyekszem úrrá lenni a tarkómra tévedő állatias ösztöneimen, Sif nyögése, szavai, és ahogy egyre lejjebb engedi magát, minden akaraterőmet próbára teszik. A kezeim elengedik melleit, hogy az ing alatt a hátára és a derekára simítsak. Amikor megáll, és pihegve kimondja a szavakat, csókunk közben eszembe jut, amit mondott. Hogy okozhat az is örömet, ha örömet okozunk a másiknak. A gondolat egyetlen mondatba összpontosul bennem, és elhúzva ajkaim felpillantok rá, hangom halk, de határozott. - Érezni akarom. - érezni akarom, amit ő érez. A tüzet, a szenvedélyt, és őt, remegve, nyögve karjaim között. Tudni akarom, hogy képes vagyok-e még rá. Akarom, hogy képes legyek rá. Kicsit engedek hát az állat pórázán. A kezem derekáról csípőjére kúszik, ezzel egy időben pedig nyakához hajolok. Erős fogással nyomom lejjebb magamon, mélyebben hatolok belé, ezzel egy időben pedig nyakába harapok - ezúttal méregfogak, és méreg nélkül. Kezemen egy kicsit enyhül a szorítás, de csak azért, hogy utána ismét magamhoz szoríthassam, az előbbinél is mélyebbre ültetve őt. Azt akarom, hogy tövig üljön meg, érezni akarom erős, forró, nedves szorítását farkam körül, tetejétől az aljáig.
Vendég —
Jörmungandr & Sif
A bensőmet megtöltő afrodiziákumtól egyre jobban beszűkül világom, ahogy telnek a percek. De nem… nem is az idő itt a lényeg, hanem az, amit ez idő alatt tesz velem. Ahogy ujjai szinte finoman simogatják testemet. Szenvedélyes érintései a mellemen, ahogy összedörzsöli ujjai között mellbimbómat elégedett hümmögéseket kelt mélyen a torkomban. Amikor pedig tenyere combjaimon simít végig ismételten levegő után kapok, bár úgy érzem sosem elég. A fejem zsong és zsibbad az eddig átélt élményektől. Testem felhevültebb, mint valaha… érzékenyebb… olyan helyeken is, amiket eddig soha nem tartottam erogén zónának. Csókunk olyan akár a méz, és én vagyok a méh, aki lelkesedésében beleragad az édes, ragadós nedűbe, hogy aztán belefulladjon. Tökéletesebb halált nem is tudnék elképzelni és egy pillanatra megfogan bennem az elhatározás szirupos gondolataim közepette, hogy ha bármikor eljönne értem a Végzet, arra fogom kérni, hogy így vessen véget életemnek. A következő alkalom, amikor elmém kitisztul annyira, hogy magamról is tudjak, mikor ujjaim kígyóbőrét érintik. Meglepetésként ér a dolog, mert semmi hasonlóval nem találkoztam még eddig… persze, soha nem is voltam nagyon szörnyek közelében, nehéz lett volna bármilyen tapasztalatot magamra szedni. Azonban csodálkozásom nem elég ahhoz, hogy teljesen kizökkentsen eddigi hangulatomból. Nem borzaszt el, vagy furcsálkodom rajta… főleg, mert nincs miért. Jörmungandr Kilenc Világunk óriáskígyója és ezt a tényt soha nem felejtettem el, még ha nem is érezhettem eddig igazán saját bőrömön. Most hogy ezen is túlestünk viszont, nincs min fennakadnom… a kinézet számomra legalább annyira nem jelent semmit, mint az Ő számára. Nem ez fogja személyét definiálni, hanem tettei. Mindig is így gondoltam, és ez soha nem fog megváltozni bennem, ciklusokon át sem. Főleg, ha isten társaim sem fognak változni a jövőben – amire sok lehetőséget nem látok –, akik igazán megerősítik bennem ezt a hitet. Ezt bebizonyítva neki és magamnak is, hamarosan térdei között találom magam, kezemben merev hímvesszőjével. Nem vesztegetek időt arra, hogy igazán elkezdjem őt kényeztetni… elvégre ez volt a nagy tervem, nem igaz? Én adok neki gyönyört. Nem nézek fel rá, hogy lássam reakcióját ajkaim és nyelvem munkálkodására, de hallom lélegzetének szaporaságát és kisebb sóhajait. Ezek pedig csak tovább tüzelnek arra, hogy még odaadóbb legyek, még lassabban és bujább mozdulatokkal, nyelvcsapásokkal jutalmazzam. Belőlem is feltörnek kisebb nyögések és elégedett hümmögések, mikor hajamba túr hosszú, kecses ujjaival, majd félrehúzza azt. Minden bizonnyal többet akar látni abból hogyan adok neki örömöt. Belőlem. Amint elképzelem azt a hűvös kék tekintet rajtam pedig csak még jobban felizgulok. Hamarosan nem tudok ezzel a hatalmasra növekedett vággyal mit kezdeni, mi szinte szétfeszíti testemet. Egyszerűen nem talál utat, ahová elvezethetném, miközben farka nedvesen csúszik ki és be ajkaimon keresztül nyelvemre. Egyszerűen nem elég, hogy ízével beteljek, mert azt szeretném, hogy ő is megérintsen. Érezni akarom őt mindenhol… mélyen… bennem. Így végül saját magam helyettesítem ezt az érzést, ahogy ujjaimat magamba süllyesztem. Nedvességem, hogy ennyire izgatónak találom az eddig történteket csak még többet ad, amúgy is egetverő gyönyörömhöz. Ujjaim helyett azt képzelem, hogy ismét ő van bennem és ettől csak még nedvesebb leszek, ha ez még lehetséges. Hamarosan a vágy oly nagyra hág bennem, hogy nem bírok már semmi másra figyelni csak arra, hogy milyen gyorsan tudom eljuttatni magam a teljes kielégülésig. Nevét nyögöm, ahogy felrobban orgazmusom és lávát ereszt bensőm minden kis zugába. Testem megfeszül és az eufória elvakítja látásom. A gyönyör tökéletes és egyszerű. Pillanatokkal később izmaim, mik eddig remegtek a megfeszítettségtől elernyednek és én Jörmungandr testére zuhanok. Leheletem kemény, nyálamtól sikamlós merevedését éri, tekintve, hogy arcom még mindig csak egy pár centire van tőle. Érzem ujjait, ahogy finoman végigsimít a hajamon, arcomon, és visszaemlékszem, hogy akkor is engem tartott, amikor elélveztem. Ennek gondolatára azonban testem újra éledezni kezd. Rájövök, hogy az előző csak csekélyke élvezet volt csupán, de nem elég. Többet akarok. Őt akarom. Soha – csúszik ki ajkaimon majdnem a gondolat, amikor ismét megszólít. Ez a reakció azonban zavarba hoz egy kissé, így finoman belekapaszkodva szilárd combjaiba eltolom magam tőle. Pihegve elfordítom a tekintetem róla, ahogy igyekszem összeszedni szétzilálódott elmémet. Ez csak szex, nem igaz, Sif? Nincs értelme többet belegondolnod az egészbe szimplán csak, amiatt mert… Ő más, mint a többiek. Azonban ismét elterelődik a figyelmem, ahogy a mámor ködén át ténylegesen eljutnak hozzám szavai. Ahogyan kiejtette őket. Ahogy megszólított engem. Felnézek rá, mert tudnom kell mit gondol. Arcára viszont semmi nincs kiírva, sőt még csak az sem látszik rajta, hogy igazán megdolgoztattam az előbb. Egyetlen jele arra, hogy itt van velem a finom pír, mi kiült arccsontjának tetejére. Mégis az előbb olyan… furcsán hangzott. Mint eddigi együtt töltött időnk alatt sohasem. Nem tudom természetesen kitalálni, hogy pontosan min is járhatott az esze az előbb, amíg én saját élvezetemmel voltam elfoglalva, de elönt egy pillanatra a bizonytalanság. Soha még egyetlen egyszer sem kételkedtem tehetségemben, hogy el tudok csábítani bárkit. Ha más képességemben nem bíztam, abban mindig is hittem, hogy erre az egyre számíthatok. Minden férfi könnyedén térdre esett előttem, ha azt éppen úgy kívántam. Aztán jött ez a hím és minden más lett. Összekuszálta az eddig oly jól ismert játék lépéseit, kimeneteleit. Felzavarta az egyensúlyt, amit eddig teremtett bennem az édesgetés megszokott rutinja. Ha róla volt szó semmiben sem voltam biztos… kivéve egyetlen dolgot. Lassan kiegyenesedem, miközben szemeimet továbbra is az arcán tartom. Előbb szürke íriszeim futnak végig márványból faragott arcvonásain, majd kezemet emelem fel. Kecsesen végigrajzolom ujjaimmal a vonalak, dombokat és völgyeket, amiből összetevődik szilárd pillantása, markáns férfiassága. - Szép kígyó – suttogom elé, mielőtt egy óvatos csókot nyomnék szája sarkába. Túl gyengéd vagyok, fogan meg bennem egy pillanatra a pánikból fakadó gondolat. Aztán ezt csirájában folytom el, mert… olyan érzésem van, mintha Jörmungadnrnak szüksége lenne rám. Ami ostoba feltételezés már önmagában is, hiszen neki soha senkire nincsen szüksége, hát még egy ilyen elcseszett istennőre, mint én végképp nem. Nem is engedem, hogy ez az elmélkedés tovább fusson, figyelmemet kifelé irányítom. - Egyetlen feladatot adok neked, Sjøslange – mondom neki, bűvösen ejtve a szavakat. A kéj elnehezíti akcentusomat, és beszédem régiesebbé válik, ahogy visszamászok ölébe és két kezem közé fogom az arcát. – Egyetlen dolgot csupán. Nézz engem… figyelj énreám… Látod a szemeimet? Látod benne önmagad? Mert én most csak téged látlak. – Már nem is tudom miről beszélek, csak azon jár az eszem, hogy ne engedjem a nagy kígyó gondolatait elkalandozni rólam. Megfogom kezeit és egyenesen melleimre teszem őket. Ahogy tenyerei befedik kebleimet, megremegek az élvezettől. Légzésem szapora lesz… de nem eresztem jégkék lélektükreit. – Érzed felhevült bőrömet kezed alatt? Hevesen dobogó szívemet? Te okoztad ezt – lehelem torkára, miközben elengedve kezeit, magunk közé nyúlok és ujjaim közé fogom forró hímtagját. Óvatosan lábaim közé vezetem azt és egy ideig csak ingerlem mindkettőnket azzal, ahogy hegyével szeméremajkaimat masszírozom. Nedvességemtől könnyű ezt a manővert elvégezni és én felsóhajtok az élvezettől, amit ez nyújt számomra. Csak abban reménykedek, hogy Jörmungandr hasonlóan érez. Továbbra is összekapcsolva tekintetünket elkezdem lassan leengedni csípőmet és magamba fogadni őt. Kemény merevedése utat tőr puha, sikamlós hüvelyembe, hogy aztán izmaim úgy öleljék körbe, mintha soha többé nem akarnám elengedni. Heves borzongás fut végig testemen, és egy kéjes nyögés szakad fel ajkaimról. Testem megremeg, miközben még lejjebb csúszok rajta, de már ez is olyan élvezetet nyújt, amit alig tudok elviselni. Közben a fenntartott szemkontaktus csak még jobban ingerli tüzes bensőmet. - Érzed ezt? – pihegem, ahogy fölé hajolok. Kezeimmel megkapaszkodom vállaiban. Körmeimmel kicsit megkarcolom kígyóbőrét, ahogy szermémem újabb centimétereket fogad magába. Szemhéjaim megrebbennek, de nem engedem magamnak, hogy lecsukjam őket. – Te hoztad elő belőlem mindezt… A tiéd… mmm…. – Újabb nyögések törnek fel belőlem, még időben megakadályozva azt, hogy valami olyasmit mondjak neki, amilyet egy kontrollmániás kígyónak nem szabad. – Nem hiszem, hogy képes vagyok többre – pihegem, mielőtt megcsókolnám és remélem, hogy rájön ezzel mire gondolok. Nem hiszem, hogy további mozdulatokra képes lennék, anélkül, hogy elélvezzek. Megint. Én viszont azt akarom, hogy ezúttal ő is legalább olyan örömben részesüljön, mint amiben eddig nekem volt szerencsém.
Nem mondom, hogy sokszor bonyolódok bele ilyen testiségekbe. Nem mondom, hogy nem kívánom néha, de az, amit Sandrával csinálok néha napján, igen csak messze van attól, amit most Siffel teszek. Ő kiérdemli a mérget, és egyébként is több okom van neki gyönyört okozni, mint a másik emlegetettnek. Épp ezért nem igazán értem, mire gondol, mikor kérdésemre megadja a válaszát. Neki miért okoz örömöt engem gyönyörbe vonni? Habár ez számomra kissé felfoghatatlan paradoxon, nem vitatkozom. Céljaim vannak vele, terveim, és épp ezért ma piedesztálra emelem az istennőt, ha úgy kívánja. Ma hajlandó vagyok meghajolni az akarata előtt. Erre a következtetésre jutok, miután eltaszít magától, és leengedve bőszült testtartásom - és védelmem - teszem, amit mond, miután megtisztogattam ujjaim. Pillantásommal végig mérem, de arcára pillantva látom rajta, hogy milyen zavarba jön ettől, és egy pillanatra mintha a járása is bizonytalanná válna. Amikor közel ér hozzám, nyugodtan figyelem, miként simít végig combjaimon. Parancsára a tekintetem azonnal felemelkedik arcára, és ha már úgy döntöttem, hogy átadom neki az irányítást, teszem amit mond. Lábaim követik mozdulatát, és azok közé engedem őt, lecsökkentve a távolságot. Puha mellei magukra vonják a figyelmemet, bal kezem megemelve óvatosan markolok rá. Most végül is az van, amit Ő akar, így az érintés eleinte inkább kutakodó, hogy tudjam, hol vannak a határok, amelyet most felállított. Ha nem zavarja őt az érintés, akkor a markolás bujább lesz, és csak finoman erősebb, mutató és hüvelykem ujjbegyei között finoman morzsolok rá mellbimbójára. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy egyik lábát felhúzza rám. Csak egy pillantást vetek meztelen combjára, aztán felpillantok rá. Ajkai az enyémre simulnak, én pedig viszonozom azt. Nyelveink lassú eleganciával járják táncukat, ajki akár a méz, kezdem megérteni, mitől tud annyi férfit a bűvkörébe vonni. A csók közben hajamba túr, kicsit szenvedélyesebbé varázsolva azt, majd ujjai megindulnak lefelé a gombokra. Érzem bőrömön, miként enged feszültségén az ing minden egyes kiszabadított gombnál, míg aztán az utolsó is kibújik a helyéről. Örülhetek, hogy levettem a mandzsettákat, mert így legalább az ujjai végén lévőkkel nem kell bajlódnia az istennőnek, miközben - akár a zakót a kocsiban - leveszi rólam, édesen csengő, suttogó szavai közben. Kicsit előrébb is dőlök, hogy ez sikerülhessen, karjaim hátrébb mozdítom, hogy segítsek legalább ennyivel. Ha már ennyire közel kerültem hozzá, lassú mozdulatokkal hintek mellkasára egy-két csókot, míg leveszi az inget, és az a földre kerül. Ezután másik lábával is ölembe költözik, térdei alá fogva húzom egy kicsit feljebb, nehogy leessen rólam. Kezeim ezután lassan, ráérősen elindulnak térdétől felfelé, hüvelykjeim a belső combját simítják végig. Puha bőre forrónak hat tenyerem alatt, de én is kezdem érezni magamon, hogy hideg vérem melegszik, ahogy ujjai bőrömet simítják, ajkai pedig a nyakamon táncolnak érzékien. Akkor ocsúdok fel az általa okozott nyugodt mámorból, amikor megérzem ujjait kígyóbőrömön. Felemeli a fejét, hogy megnézze, én pedig nem tudom, mire számítsak tőle. Amikor rám tekint, felemelem én is a pillantásom rá. Nem vagyok olyan emberi, mint társaim. Sose tudnék olyan lenni, és ezt a következtetést ő is levonja. Nem tudom, hogy amit érzett, taszítja-e őt, arcáról nem tudok leolvasni semmit, de kezei kutakodóan indulnak meg újra, hogy felfedezzék az eddig gondosan rejtegetett helyeket. A lapockák környékén, oldalaimon itt-ott, tricepszemen haloványan látszódik ugyan, de kézzel érintve nagyon is kitapintható, hogy mit rejt ez a bőr. Hogy mi van az arc mögött. Nem véletlenül vagyok csendes, nyugodt, és hidegvérű. Nem véletlenül vagyok én a Világkígyó. Ujjai kacérul játszanak ezeken a részeken, és engem pedig egy ismeretlen érzés környékez meg, amelyet nem tudok megfogalmazni. Eddig minden isten undorral és ítélkezve tekintett rám, és én hozzászoktam ehhez. Minden alkalommal várom, hogy megvádoljanak, hogy rám eresszék dühüket és gyűlöletüket, mintha én tehetnék mindenről. De ez elmarad. Sif arcán nem látok fintort, inkább érdeklődően érint, és ez a változatosság összezavar. Megint. Ez persze nem jelenti azt, hogy zavarna. Csupán nem értem őt, kifürkészhetetlen számomra. Ez pedig megnehezíti a dolgomat. Én viszont nem akadályozom az övét. Így mikor lejjebb indul, elengedem kezeimmel, amikkel eddig oldalát és hátát simítottam leheletnyien. Figyelem, miként száll le rólam, és térdel lábaim közé. Már akkor sejteni vélem, hogy mit fog csinálni, amikor rám villantja azt a mosolyt, körmei pedig végig szántják megfeszülő hasamat. Légzésem egy fokkal lesz csak szaporább, az előbbihez képest alig észrevehető. Szavaira ismét megemelem a fejem, mintha csak elfogadnám a kihívását, aztán figyelem, miként bontja ki az övemet, nadrágomat. Amikor ujjait a ruhákba akasztja, segítek neki kicsit lejjebb tolni azokat. Csak annyira húzzuk le, hogy az ő elhelyezkedését ne zavarja, ne húzza össze lábaim, viszont teljes mértékben szabaddá tegye merev férfiasságom, amely azonnal elé is tárul, ahogy felszabadítja a ruhák börtönéből. Őszintén szólva, nincs viszonyítási alapom. Nem is foglalkoztat különösebben, hogy kinek nagyobb, vagy kisebb, de látva első meglepettségét, majd elégedett mosolyát, úgy sejtem, hogy nem helyezkedem alacsonyan ezen a toplistán. Tekintetünk összeakad, míg előre hajol, de nem sokáig tudom tartani a szemkontaktust. Forró, nedves nyelvének érintésére megborzongok, és egy mélyebb sóhaj szökik ki ajkaim közül. Nyelve érzékien járja körbe a makkot, majd csúszik le merevedésem oldalán. Az állatias érzés a tarkómon ismét erősödik egy kicsit, de visszafogom magam. Most ő irányít, és erre emlékeztetnem kell magam akkor is, amikor kezeibe veszi, aztán bekapva megszívja a farkamat. Jobbommal félre túrom arcából haját, és bele is markolok, nehogy visszaszökjenek a tincsek. Mindez azért, hogy láthassam, amit művel. Minden érintése és mozdulata olyan izgató, hogyha nem ő lenne, már nem lenne választása abban, én mit csinálnék vele. Azonban most is, sokadjára, emlékeztetem magamat. Behunyom a szemeim, és átadom magam az érzésnek, amelyet ad. Nyelve fürgén kergeti a bőröm alatt húzódó ereket, ajkai olyan szorosan fonódnak körém, hogy azokkal szinte az őrületbe taszít. Újabb mély szusszanás tör fel belőlem, ahogy egyik kezével saját lábai közé nyúl, és habár nem látom, tudom, hogy mit művel oda lent magával. A fejemben ködösen kezd újra bekúszni egy gondolat, de egy ideig nem adok neki jelentőséget. Élvezem, ahogy férfiasságom ki és be siklik ajkai közt. Forró szája, nyelve felhevítik a testem, és ahogy rá gyorsít, eddig szabadon pihent kezem a karfán most arra szorul, fájdalmas ropogást csalva elő belőle. Akkor tudom, hogy ujjaival behatolt magába, amikor kéjes nyögéssel adózik mozdulatának. A hang borzongással tölt el ismét, vibrálása, amely végig fut farkamon, rá tesz egy lapáttal az élvezetre. Mélyet szusszanok, és nem is igazán kéne sokáig tovább dolgoznia ahhoz, hogy beteljesüljön az érzés, mikor elenged. Szemeim csak egy pillanat erejéig értetlenek, aztán az imént háttérbe szorított gondolat ismét kezd teret nyerni. Rendkívül furcsa a tudat, hogy másnak gyönyört okozok, már csak a gondolatommal, hiszen esetünkben nem teszek tulajdonképpen semmit. Ez hát az, amiről beszélt. Hogy gyönyört ér el azzal, ha ő okozza nekem. Mély lélegzetekkel figyelem reszkető testét, vágyának illata az orromba kúszik, és habár rettentően kívánom, most inkább érdeklődve figyelem őt. Haját lágy mozdulattal simítom ki az arcából eddig azt markoló kezemmel, tenyerem fejére helyezve tartom úgy a hullámos hajszálakat. Így figyelem alhasamat belehelő ajkait, és másvilágon járó ködös szemeit. Nem akadályozom meg neki, hogy elérje az orgazmust. Teste remeg az enyémen, és ahogy így nézem, egyfajta irigységet érzek. Irigy vagyok erre a szenvedélyre és tűzre, amellyel lobog, mert tudom, hogy én már nem lennék képes ilyen lánggal égni. Már régóta nem. Jó sok ciklussal ezelőtt talán. De azóta megváltoztam. A szépsége attól még nem lesz kisebb a dolognak, hogy számomra nem okoz már örömet a másik öröme. Kétségkívül gyönyörű látvány, és a tudat is elégedettséggel tölt el, hogy mindezt rám gondolva érte el. Tincseit besimítom füle mögé, és ezzel a mozdulattal viszem le ujjaimat állkapcsának vonalára, hogy azon tovább simulva álla alá érjen, és ott megálljon. Finoman emelem fel így, hogy rám tekintsen, és én pár másodpercig a köd szürke íriszeit fürkészem, mielőtt halkan megszólalnék. - Remélem azért nem feledkezel meg rólam se.
Vendég —
Jörmungandr & Sif
A nyögés mi elhagyja torkomat megtölti a közöttünk húzódó oly kis teret. Testével egészen szorosan közre fogott minket, mintha csak az egész világomat szeretné elnyelni, hogy nem maradjon semmi más hátra… csak Ő. Csak az Ő szemei, amikben végletekig elmerülhetek, miközben ujjai az én mélységeimet kutatják. Az út könnyű. A vágytól mi szaporán terjed szét ereimben és túlhevíti testemet, teljesen nedvessé váltam, ott ahol igazán számít. Nem mintha az izgalom, ami kísérte eddigi interaktusainkat ne tette volna dolgát… amióta viszont belém fecskendezte mérgét semmi másra nem tudok gondolni, csak ahogy testemet ingerli. Főként, ahogy csiklómmal játszik éppen. Heves bizsergés fut végig végtagjaimban, és sajgás keletkezik a legérzékenyebb helyeken. Fogaimat használom rajta én is, beleharapva alsó ajkába, mielőtt elhúzódnék. Ál-vádamra csak felveti a fejét, mint aki örül neki. Szavaira megrázom kissé a fejemet. - Amit kívántam az nem egyirányú volt. Miért ne adhatnék én gyönyört neked? Kérdésem őszinte, bár van sejtésem arról miért csodálkozik. Ezen találkozás előtt soha nem volt igazi kontaktusom Jörmungandrral és nem képzelem, hogy akár kis részben is kitudnám találni a gondolatait… azt viszont érzem rajta, hogy hozzá van ahhoz szokva, hogy ő irányítsa a helyzeteket. Hogy mindig mindent ő irányítson és mindenki más csak meghajolni tud akarata előtt. Ez már látszott eddig együtt eltöltött időnkből is. Nyilvánvalóan úgy látja, hogy ez én esetemben nem egy rossz dolog, hiszen csakis élvezet lehet a jussom. Ellenben eredeti elhatározásom miszerint nem csak kapni, de adni és elvenni is akarok továbbra is kitart. Így magabiztos utasítást adok neki és hevesen dobogó szívvel figyelem reakcióját. Elsőnek düh villan a tekintetében, és a vágy mi eddig vadul dúlt szívemben elcsendesedik, mert… egészen ijesztően néz ki, ahogy rám néz. Azonban hamarosan kiül arcára az értetlenség, ami valószínűleg tényleg váratlanul érte, különben nem láthatnám ennyire tisztán vonásain. Hamarosan azonban rendezi magát és az én ideig borzolódnak fel, ahogy szájához emeli a kezét. Majdnem felnyögök megint, ahogy nézem miként nyalogatja le az ujjait… A látvány olyan férfiasan erotikus képet fest fel előttem, aminek egyetlen nő sem tudna ellenállni. Nem is akarok. Amint engedelmeskedik nekem és belesüllyed a fotelbe megindulok felé. Azonban pillantása, ahogyan végigmér engem egészen a fejem búbjától lábujjam végéig majdnem arra késztet, hogy megbotoljak, miközben borzongás fut végig rajtam, amitől libabőrös leszek szinte mindenhol. Hogy lehet egy tekintetnek ilyen súlya? Akárcsak ha ujjaival érintene. Megnyalom ajkaimat székben elterült alakja látványára. Mikor pedig elé érek lassan lehajolok előtte, hogy kezeimmel végigsimítsak izmos combjain. Közben szemeimmel egy ideig kezeim útját figyelem, majd felpillantok rá. Nem bírok sokáig jégkék pillantása nélkül lenni. - Tedd szét a lábad – mormolom búján, de már mondatom közben finoman szétfeszítem őket, hogy aztán könnyedén közéjük léphessek. Így testemmel, amit alig fed már előbb magamra húzott inge hihetetlen közel kerül hozzá. Melleim egyenesen egy vonalban vannak szemeivel. Ismét előrehajolok hát. Lassan, érzékien előrecsúsztatva jobb lábamat feltérdelek csípőjére. Ajkammal az övét keresem, és egy gyengéd csókkal jutalmazom meg eddigi türelmét és engedelmességét. Hagyom, hogy nyelveink lassú ismerkedésbe kezdjenek, míg kezeimmel hajába túrok, majd levezetem őket mellkasára. Könnyedén megtalálom a kemény gombokat, mik ingjét tartják össze, hogy aztán fürge mozdulatokkal kiszabadítsam azokat. - Erre már nem lesz szükséged – suttogom a fülébe, ahogy megfosztom a felsőjétől. A ruhadarab suhogva zuhan le mellettünk a szőnyegre, hogy aztán örökre elfelejtődjék. Most már mindkét lábammal az ölébe mászok, de csakis a józan eszem megtartása végett tartok egy kis távolságot öleink között. Helyette számmal kezdem el őt kényeztetni és kezeimmel simogatom végig felső testét, ahol érem. Kihasználom, amíg ilyen nyugodt kedvében van, és hagyja nekem, hogy felfedezzem testét. Éppen nyakán csókolok lefelé, kicsike, de annál forróbb nyomokat hagyva bőrén, amikor ujjaimmal végigszántok valami hűvösebb és keményebb dolgon, mint a bőre. Meglepődötten elhúzódom és lenézek rá. - Nahát – bukik ki belőlem, mielőtt még kontrolálhatnám magam. Visszanézek szemeibe. – Az igazi éned erősebb, mint gondoltam. Ez azonban engem egyáltalán nem zavar, sőt… ami azt illeti még érdekesebbé teszi a dolgokat. Kezeim ismét őt simogatják és most már tudatosan keresem a helyeket, ahol rálelek kígyóbőrére. Hogy aztán szenvedélyemmel melegítsem fel ott is. Hamarosan figyelmem azonban egyre lejjebb kalandozik. Egyúttal ajkaim is nedves utat hagynak maguk után, ahogy lentebb szentelem meg férfias idomait csókjaimmal. Mígnem már nem tudom tovább tartani ülő pozíciómat. Felnézek rá csak épp egy villanásra, mielőtt vontatott mozdulatokkal szépen lemásznék öléből, hogy aztán két lába között térdeljek. Vetek rá egy csábos mosolyt, majd körmeimet végighúzom hasán, egészen le az övéig, mi nadragját tartja a helyén. - Most kell, hogy igazán jófiú legyél – búgom, ahogy fölé hajolok, miközben kibontom alsóját. Övének fémes csilingelése szinte kettészeli a közöttünk kialakult csendet, bár nem ez az egyetlen hang, mi betölti a teret. Szapora levegővételem legalább olyan hangos, ha nem hangosabb. Saját füleimet szívverésem heves üteme tompítja még el, és a zubogás csak egyre hangosabb lesz, ahogyan megfosztom őt utolsó ruhadarabjától is. Férfiassága egyenesen arcom elé ágaskodik és bár nem ez az első, hogy ilyet lássak szám mégis egy „o”-t formál. Utána lassan, de elégedetten görbülnek felfelé szám szélei. Szürke íriszeimet ismét összekötöm az övéivel, miközben előre hajolok. Igazán nem vesztegetem az időt, de nem látom értelmét minek tenném. Nyelvem találkozik merevedésének forró tetejével, hogy először játékosan körbenyalja azt, mielőtt lefelé vezetném az útját. Ráérősen végigszántom hosszát, majd határozottan két kezembe veszem. Egy izgatott sóhaj után ajkaim közé engedem kemény farkát, hogy minden további nélkül mélyet szívjak rajta, mielőtt nyelvemmel kezdeném kényeztetni. Közben érzem milyen hatással van rám az, ahogyan őt izgatom. Férfiassága olyan forró és kemény, de tapintása puha, ahogy bőre ki-be csúszik a számban. Nyelvemmel ott simítok végig rajta, ahol csak érem, és lelkesen keresem rajta a kiduzzadó ereket. Fűszeres íze a számban csak növeli a pulzusomat, ami egyenesen lábaim között lüktet. Fejemet elködösíti, ahogy erős combjai közre vesznek és halovány kék színű ingje még mindig testemet fedi. Minden, ami körülvesz csak rá emlékeztet és nem enged szabadulnom. Így nem bírom tovább, és amikor munkálkodásom közepette felnézek jégkék szemeibe, ujjaimat lábaim közé csúsztatom. A sajgás lágyékomban olyan elviselhetetlenné válik, hogy muszáj enyhítenem rajta, ahogy csak tudok. Lassan kezdem izgatni magam, miközben szám egyre gyorsabban és lelkesebben dolgozik Jörmungandr férfiasságán. Nyögés szakad fel torkomból, mi végigvibrál merev hímtagján, ahogy ujjaimat mélyen magamba süllyesztem és érzem, miként folyik le nedvem combomon. - Sjøslange… - szakad fel belőlem, miután egy finom cuppanással engedem el őt. Előredőlök homlokomat alhasához dörgölöm, ahogy ujjaim hevesebb tempóra váltanak és combjaim megremegnek. Már nagyon közel járok.
A harapás váratlanul éri. Érzem, ahogy izmai megfeszülve dermednek meg, kezei vállamba markolnak, ám sikoly, vagy kiabálás helyett végül forró sóhaj hagyja el ajkait. Ellazul, érzem ajkaim alatt, a bőre alatt zubogni a vért az ereiben. Szívverésének heves üteme finoman dobol a fülemben. Még is, hiába mindez. Kiszámíthatatlan vihar. Mint egy hurrikán, olyan ez a nő. Hol magához ránt, hol ellök. Felajánlja nyakát egy ragadozónak, majd megdöbben, mikor az él a lehetőséggel. Azzal a lehetőséggel, amelyet ő kívánt. Ő kért gyönyört, ő akart egy szeletet a kígyóból, ami vagyok. Ám hiába kapta meg részben, amit akart, nem adja át magát az érzésnek. Ismét mást akar. Nyögése fülemet simítja, ajkai az enyémre forrnak. Teste felhevül, mutató és középső ujjam akadály nélkül merül el benne. Kijjebb húzom azokat, majd újra mélyen belé engedem, ügyelve hogy tenyeremmel érzékeny csiklóját is ingereljem. Aztán mint a hirtelen irányt változtató szél, el emeli ajkait az enyémtől. Piheg, s míg levegőért kapkod, én fürkészem tisztuló szemeit, megragadja a csuklómat, és eltolja a kezemet. Ismét félre biccentem a fejem, lassú, ráérős mozdulattal. A szavaira megemelem a fejem, mintha csak büszke lennék vádjára. - Te kívántál gyönyört. Miért nem hagyod hát, hogy megadjam neked? - suttogom ajkára, és szabad kezem ujjaival leheletnyien végig simítom bentről kifelé kulcscsontját, félre simítva jég kék ingemet, felfedve dús keblét az egyik oldalon. Testem továbbra is az övéhez simul, nem eresztem a faltól. Érezheti ő is a lüktetést ágyékomnál, nem csak ő kíván engem ennyire. Elérte, hogy én is akarjam őt. Habár elméjét tisztítja, a méreg még ott dolgozhat benne, ez a finom érintés, amelyet lágyan, akár a selymet levezetek mellén, bimbóján, hasán, sokkal erősebbnek hathat, mint egyébként lenne. Persze nem tudom, mennyire küzd ellene. Mennyire gondolta meg magát. Ahogy felpillant rám, jeges tekintetem az ő viharába akasztom. Látom, hogy gondolkodik valamin és amikor lepillant, követem a tekintetét. Figyelem, miként kerül ajkaira egy csábító mosoly. Mi jár a fejedben? Nem ellenkezek, amikor felemeli eddig fogva tartott csuklómat. A fényben megcsillan ujjaimon vágyának bizonyítéka, és figyelem, miként veszi ajkai közé mutató ujjam. Egy állatias érzés terjed szét a tarkómon, ahogy figyelem. Nyelvének forró, selymes érintése felmelegíti jeges ereimet, szemeim éhes, de továbbra is nyugodt, és türelmes ragadozóként fürkészik arcát. Ujjam végül kisiklik ajkai közül, és az a mosoly, amelyet megenged magának csak erősíti ezt az éhséget. Elenged, sőt. Ellök magától. Szemem megvillan a mozdulatra, és kihúzva magam fölé is magasodok, ahogy a lendület hátrébb kényszerít, de ahogy kiadja a parancsot, dühödt pillantásom zavart lesz. Senki nem vette még a bátorságot, hogy nekem parancsolgasson. Senki, akit cserébe könnyen elnyelhettem volna. Pár másodpercig gondolkodva fürkészem őt, bőszült tartásom enyhül, vállaim leengedem. Legyen. Felkeltette az érdeklődésemet. Újabb lépést teszek hátrébb, míg őt kutatom, felemelem kezem, amely lába közt kutakodott. Mintha valami nagyon finomat ettem volna, először középső ujjamat nyalom végig, megkóstolva sós nedvét, aztán a mutató ujjamról is letisztítom édes nyálát, amelyet ott hagyott. Magamhoz húzok egyet, és leülök a fotelbe, felé fordítva azt. Karjaim kényelmesen teszem a karfára, úgy ülök, mintha csak egy trón lenne. Ismét végig mérem karcsú alakját, de ezúttal tüzetesebben, mint a tükörben. A rövid, fekete hajat, a viharos szemeket, a csillogó ajkakat. A kecses nyakát, amelyet átharaptatna velem, előbukkanó mellét, karcsú derekát, széles csípőjét, lágyékát, nedves szeméremdombjait, és belül nedvességtől csillogó, karcsú combjait, vádliját, lábát. A pillantásom aztán újra arcára siklik, és azt fürkészve próbálom kiolvasni belőle, mit akarhat igazán.
Vendég —
Jörmungandr & Sif
Bizsergés fut végig végtagjaimban, ahogy megragadja a karomat, majd a nyakam fölé hajol. Megrebbenek szemeim, hogy aztán lágyan lecsukódjanak, ahogy felkészülök arra, hogy elfogadjam ezt az erotikus csókot. Olyan érzés, mintha ezzel a mozdulattal, azzal, hogy felajánlkoztam neki – véglegesen, visszavonhatatlanul – és ő elfogadta, megpecsételnénk az elkövetkezendő időt. Nem is igazán fogom fel ennek jelentőségét, egészen addig míg meg nem érzem fogait bőrömön. Meglepődöttem megdermedek fogságában és csak ekkor veszem észre csípőm köré szorosan fonódott karját. Kinyílik a szemem a felismerésre, de már túl késő: a kígyó elkapott. Elnyitom a számat, hogy tiltakozzak, de addigra méregfogát belém mélyeszti, és pillanatokon belül beszennyezi véremet. Így a hang, amit végül kiadok egy kéjes sóhajtás lesz, lábaim megremegnek, kezeimmel vállaiba markolok, ahogy magamba fogadom, amit ad nekem. Forró láva folyik végig ereimben és érzem, ahogy eltompulnak egyes érzékeim, helyettük átveszi a gyönyör… az élvezet a helyet és kitaszít minden mást, ami felesleges. Lihegek, amikor végre elenged. Vad borzongás fut végig gerincem mentén, amikor nyelvének egy utolsó simításával még végigkényezteti a helyet, ahol egy örök csókot adott nekem. Kábult szemekkel nézek rá, de alig van időm lereagálni azt, ami történt, mert újra akcióba lendül. A falnak nyom és szája már egy újabb csókkal nyeli el az enyémet. Tüzesen viszonzom azt, nyelvemet készségesen hozzásimítva, dörgölve az övéhez. Hangosan felnyögök, amikor szétnyitja lábaimat és nem sokat késlekednek hosszú ujjai sem. Könnyedén combjaim közé csusszanak, majd mélyen belém hatolnak, ahol egyértelműen érezheti, hogy mennyire... hihetetlenül… nedves vagyok. Ez a felismerés felébreszt annyira, hogy magamhoz térjek a kéj ködén át és gondolkodni tudjak. Egy utolsó izgató mozdulattal elválok bűnös ajkaitól. Nagy levegővételekkel markolom magamhoz az oxigént, ahogy megpróbálom megtisztítani az elmémet, mielőtt megragadom a csuklóját és kihúzom a kezét lábaim közül. Bár még ez a kis kontaktus is borzongásra késztet. Lehajtott fejjel nézek fel rá. - Te alattomos kígyó… - vetem rá, de nem hangzok igazán mérgesnek. Elvégre nem bizonygattam magamnak, hogy nyitott szemmel sétálok bele ebbe az egészbe? Igazán nincs jogom min meglepődni, hiszen Jörmungandr igazán jól játszotta a kártyáit. Én pedig nem megkaptam, amit akartam? Érzékeny testem forró pulzálása csak aláírja ezen gondolatomat. Az viszont valamiért nem tetszik nekem, hogy ilyen váratlanul el tudott kapni ezzel a kis trükkjével. Nem akarok megint a passzív szerető lenni ebben az aktusban. Vele nem akarok az lenni, mint a többiekkel. Azt akarom, hogy ez az alkalom más legyen, mint bármely eddigi tapasztalatom. Ezt már azaz egyetlen tény is elősegíti, hogy az óriáskígyóval kezdtem bele ebbe a táncba, de… úgy veszem észre magamon, hogy ez nem elég. Vetek rá egy kalkuláló pillantást, amit könnyedén felismerhet, de nem teljesen tudhatja, meddig terjed elhatározásom. Most pedig igazán felkeltett bennem valamit, amit muszáj lesz kielégítenem. Szürke szemeim leesnek a kezemben tartott csuklójára, majd egy finom mosoly görbül egyik szám sarkába. Csábosan felnézek rá, ahogy magamhoz emelem hosszú ujjait, amin még ott csillog sóvárgásom bizonyítéka. Ezen ujjakból választok magamnak egyet, amit számhoz emelve lassan, tartva vele a szemkontaktust a nyelvemre csúsztatok majd a számba veszem, hogy ráérősen körbenyaljam. Érzem saját ízemnek sós fűszerességét szétoszlani és ez valamiért ismét mosolygásra késztet. Talán azért, mert megfosztottam tőle, hogy ő kóstolhassa meg először. Kivezetem ujját ajkaim közül, majd teljesen elengedve őt, lökök egyet a mellkasán. - Ülj le – utasítom mély, határozott hangon, miközben a fotelekre mutatok. Ezúttal nem vagyok kedves, nem kérem. Ez lehetséges nem fog tetszeni a nagy kígyónak, de jelen pillanatban túlságosan mélyen vagyok vágyaim medrében, hogy ez érdekeljen. Ellenkezhet is, ha szeretne… de akkor nem tudja meg, hogy mit terveztem a számára, és szerintem eléggé kíváncsi ahhoz, hogy ne így tegyen.
Ha bármelyik isten látná, mit művel most az istennő, valószínűleg őrültnek titulálnák. Oly sokszor aggattak már rá különböző neveket, hogy nem lepődnék meg rajta. Azonban én tudom, hogy csak elveszett, elvesztette önmagát, elfelejtették vele régi énjét. Egy csiszolatlan gyémánt, és én nem hagyom ezt kárba veszni. Megteszek hát ezért mindent, ami tőlem telik. A cél ebben az esetben szentesíti az eszközt. Sif emlékei mindent megérnek nekem. De nehéz rajta kiigazodnom. Tudom, hogy nem szereti, ha használják, épp ezért mikor csábítón elém lép és ajkát enyémre simítja, még mindig nem tudom eldönteni, hogy komolyan gondolja-e. Felteszem a kérdést, még akkor is, ha egész lényén érzem, hogy akar engem. A válasza hosszas, kezei bejárják rezzenéstelen arcomat, de még mindig nem tudom, honnan indul neki ez az egész. Nyakát érintem, érzem, hogyan rázza ki a hideg. Újabb kérdésemre most már sokkal tisztábban, és határozottabban felel, míg rám néz. Gyűlöli ezt a létet. Még mindig kívánja a véget. Némán kutatom szemeimmel viharfelhőit, hallgatom kívánságát, aztán tekintetem a nyakára siklik, ahogy felkínálja nekem. Szemem rá villan, kezemmel megragadom fejétől távolabb eső felkarját, másik kezemmel derekánál fogva szorítom magamhoz. Most már ha menekülni akarna, se tudna. Gyönyört szeretne? Megkaphatja. - Ahogy kívánod. - suttogom és határozott mozdulattal hajolok hozzá. A válla és a nyaka közötti pontra, a finoman feszülő bőrre harapok rá. Az éppen csak megjelenő méregfogak nem hatolnak mélyre, de eléggé ahhoz, hogy amit szeretnék, az elérjem. A méreg gyorsan oszlik szét szervezetében, hála hevesen pörgő szívének, de ő is érezheti, hogy ez nem egy halálos csók. Eufória. Érezheti, miként élesednek ki bizonyos érzékei, és miként tompulnak mások. Példának okáért, miután elengedem felkarját, hogy végig simítsak hátán, az érzés sokkal intenzívebb. Mintha ezernyi tenyér simítana végig buján a testén. Az is intenzív érzéssel töltheti el, ahogy nyelvemmel simítom végig a lassan eltűnő sebet a bőrén. Határozottan megragadva fordítok a helyzetünkön. Édes börtönbe zárom őt testem és a fal között, lábamat combjai közé szorítom, finoman szétfeszítve azokat, hogy míg ajkaim az övével van elfoglalva, kezemmel lenyúlva ujjaim érzékeny kelyhét érintsék, és kérdés nélkül hatoljanak be, megnézve mennyire is kíván engem valójában.
Vendég —
Jörmungandr & Sif
Az izgalom vér helyett aranyló nektárral tölti meg ereimet. Szívem vadul kalapál, ahogy reakciójára várok, miután végre megteszem az első hivatalos lépést felé. Amikor pedig ez nem marad el, sőt… viszonzásra lel csak nagyobbra hág bennem a vágy. Lassú, de annál érzékibb csókja feltüzeli a testem és egy apró, de annál elégedettebb sóhaj hagyja el számat. Hosszú ujjai bőrömet érintik, amitől megborzongok és boldogon húzódom közel, amikor közelebb von magához. Én magam is felemelem kezeimet, hogy előbb végigsimítva mellkasán, nyakán terítsem szét ujjaimat, míg ajkaink felfedezik egymást. Szenvedéllyel folytatnám ezt a tevékenységünket, miközben testemmel vágyakozva dörgölőzöm hozzá… Ő viszont arrébb húzódik, hogy feltegye kérdését. Kábultan nyitom ki szemeimet, és jégkék pillantása rögtön rabul ejt. Lassan térek magamhoz és fogom fel a hozzám intézett szavakat, mert túlságosan a hatása alatt vagyok még. Ajkaim duzzadtak és nedvesek csókunktól. Kihasználva ezt a kis szünetet végigszántok rajtuk nyelvemmel, hogy szenvedélyünket tovább ízlelhessem. - Hát nem voltam elég egyértelmű azzal mi a vágyam? – kérdezek vissza, ahogy szempilláim alól felpillantok rá. Erre csak újabb kérdés érkezik, mielőtt szája a nyakamat érintené, amire ismét borzongás fut végig rajtam. Viszont kételkedése megakaszt. Szemeim ezúttal teljesen kinyílnak, nem a vágy ködösíti el őket, ahogy kissé arrébb hajolva tőle ránézek. Ujjaimat lassan feljebb futtatom nyakáról, egyenesen meglepően selymes hajtincsei közé. Tekintetemmel az arcát fürkészem egy darabig, mielőtt válaszolnék. - Félni…? Nem… nem félek tőled – felelem, ahogy félredöntöm fejemet, majd visszahúzom egyik kezemet, és mutatóujjammal végigrajzolom arcvonásait. Szemöldökét, nagy orrát, majd nekinyomom ajkainak. – Bár tény, hogy nem voltam teljesen önmagam, amikor rám találtál… egyszer sem hazudtam neked. Ha akarsz most ebben a pillanatban elpusztíthatsz – mondom és bár hangom megremeg kissé, mint talán minden élőlényé tenné, ha veszéllyel áll szemben, szemeim szilárdan tartják vele a szemkontaktust. – Ám azt kívánom, hogy előtte adj gyönyört. – Elgondolkozva simítok végig férfias száján, majd visszavezetem kezeimet a vállára és kissé közelebb hajolok hozzá. – Ha még mindig nem hiszel nekem, akkor tessék – mondom és lassan félredöntöm fejemet az útból. Nyakam megnyúlik és kitárulkozik előtte, védtelenné téve azt és engem. Remélem, ez már meggyőzi őt arról, hogy komolyan gondolom, amit most szeretnék vele eltölteni az elkövetkezendő pár órában. Egyszerre meglepő és újszerű számomra, hogy nekem kell biztosítani őt elhatározásomról… Az ilyen alkalmakkor más partnereimmel mindig inkább befogadó voltam, mint maga az agresszor, és passzívan részesültem minden gyönyörben, amit kínáltak. Jörmungandr most arra kényszerít, hogy elvegyem azt, amit szeretnék. Ez viszont akkor is két személyes játszma – vajon megadja azt, amire vágyom?
Habár Sandra lefoglal a szobában, a figyelmemet nem kerüli el a kádon csúszó bőr hangja, és a halk sikkantás. Egy pillanatra az ajtóra tekintünk, de minthogy nem hallok esésre utaló hangokat, mindent úgy folytatunk tovább, mintha mi se történt volna. A percek telnek, és ahogy Sandra távozik, én nyugodtan várakozok. Csend borul rám, és a szobára. A tükörbe pillantva megtekintem mai szerződésem pecsétjét. Nincs időm sokat figyelni, mert az ajtó nyílik, s rajta nesztelen léptekkel kilép rajta Sif. A tükörből látom, hogy az én ingemet öltötte magára, s még csak be sem gombolta, misztikusan épp csak annyit engedve a szemnek, amennyit ő akar. Ám fehérnemű nincs rajta. Van egy mondás az emberek között, hogy egy férfi inge a nőn, a kitűzött zászló a meghódított földön, de kétlem, hogy Sif is így gondolja. Itt ő akar hódítani. Ismét felötlik bennem a kérdés, hogy vajon rettentő bátor-e, amiért tesztel engem, és az idegeimet, vagy egyszerűen csak a határaimat keresi. Vagy talán meggondolta magát? Ahogy megindul felém, elfordulok a tükörtől, hogy közvetlenül rá tekintsek. Szilárdan, és némán állom tekintetét, pedig teste vonzaná a pillantásom. A kavargó fellegeket figyelve hallgatom szavait. Józan. Csábít. Most már nem kiszolgáltatott. Ahogy az utcán, most is egy ragadozó feszült várakozásával figyelek. És várok. Látom, miként szaporodik meg légzése, szinte hallom fülemben, hogyan kezd egyre gyorsabban verni a szíve. Közelebb jön, vágyakozó illata nem kerüli el a figyelmem, de egyáltalán nem rejtegeti. Amikor egészen közel lép, fejemet lassú mozdulattal engedem felé, hogy szemeimmel könnyebben fürkésszem. Suttogása vágja a csendet, és ahogy megáll, szinte érzem teste melegét. Lábujjhegyre emelkedik, és szavaival valami nagyon kellemeset ír körbe. Figyelem, miként harap ajkába, és ezúttal érzem, hogy hat rám. Kérdésére azonban nem vár választ. Ajka az enyémhez ér. Eltolhatnám. Elutasíthatnám újra. Utalhatnék korábbi szavaira, dühére. Ám nem teszem. Forró ajkait lassan, de határozottan veszem birtokba, ujjaim pedig fürkészően simítanak bőrére az ing alatt, a csípőjén. Először lassú, és felfedező ez a mozdulat, de aztán törékeny testét magamhoz húzom kezeimmel. Csak annyira húzódok el, hogy a már általa ismert hanggal ajkára suttoghassak. - Tényleg ezt akarod? - a kérdés, mint korábban, most is szinte a fejében szól. Mintha csak kiakarnám olvasni belőle a választ. Ám a kérdéseknek még nincs vége. Közelebb hajolok füléhez, leheletem karcsú nyakát éri. - Nem félsz tőlem? - akár a szél, hangom halkan, de határozottan töri meg a csendet. Ajkammal olyan lehelet finoman érek nyakához, mint ahogy az előbb suttogtam. Nem hiszem, hogy tudja, mire vállalkozik. De ha megakar futamodni, most lesz itt az ideje. Mert később nem lesz.
Vendég —
Jörmungandr & Sif
Könnyedén bújok ki egyetlen ruhámból, mi testemet takarja. Soha nem voltam igazán szégyenlős, bár nem igazán tudnám elmondani miért. Amikor megpróbálok visszaemlékezni arra, hogy mikor alakulhatott ki bennem ez az egyszerű lezserség… valahogy az emlékeim zavarosak lesznek. Mintha soha nem is érdekelt volna, hogy ki és hogyan tekint a testemre. Egészen addig, míg az istenek között valakinek a feleségévé nem váltam. Utána már minden számított. A kinézetemtől kezdve a beszédemen, a megjelenésemen és modoromon át szinte már a gondolataimig is. Talán ezért van, hogy ugyanezt a szabadságot érzem most a kígyó közelében. Ő… nem úgy néz rám, mint a többiek. Nem látok rajta olyan ítélkezést, olyan mérlegelést, mint társaimon, akiknek valamennyit is számít a presztízs. Ó, nem azt mondom, hogy egyáltalán nem figyel rám. Amennyire sikerült ebben a pár órában megszoknom jelenlétét egyértelművé vált számomra, hogy mindennel tisztában van, ami a környezetét és az abban lévő személyeket illeti. Mégis egyszerű érdektelensége mindenfelé, ami nem válik a javára, ad egy fajta felhatalmazást arra, hogy ne keljen saját magam azon aggódnom, hogyan nézek ki. Úgy értem eleve már azon nem borzadt el ahogyan kinézhettem, amikor megtalált. Ez – megint csak – a legtöbb férfiról nem mondható el. Amikor azonban fehérneműmért nyúlok észreveszem mozdulatát… azaz éppenséggel azt, ahogy nem mozdul többet. Így – bár azt mondtam, hogy nem vagyok zavarban, kerülni szerettem volna a teljes szemkontaktust – nem tudom megállni, hogy ne nézzek irányába. Amikor a pillantásunk összeakad a szívem nagyot ugrik, majd pulzálása egy új… lentebbi, mélyebb területen kezdődik újra. Látom kalkuláló tekintetét, mintha nem tudná eldönteni mit kezdjen most velem. Azonban mást nem igazán tudok leolvasni róla, így hagyom, hogy a pillanat tovább szálljon. Mozdulatom viszont, amivel utolsó ruhadarabomtól válok meg talán kicsit lassabb, mint eredetileg terveztem. Aztán mire észhez kapok, már a fürdő felé veszem az irányt. Közben végig azon gondolkozom, hogy miért vagyok ennyire ostoba. Pont Jörmungandrt akarom elcsábítani? Én mit érnék azzal, szimpla gyönyörön kívül? Még azután is ezen gondolkozom, amikor belépek a tökéletesen megformált kádba. Nem tervezem sokáig igénybe venni házigazdám nagylelkűségét, így bár jó alaposan, de metodikus gyorsasággal igyekszem megmosakodni. Azt azonban nem tudom megállni, hogy egy pár percig ne pihentessem elfáradt tagjaimat a forró víz zuhataga alatt. Közben továbbra is a frusztráló kígyó jár az eszemben, még akkor is… főleg akkor, amikor kezemmel éppen lábaim közé simítok. Hangok szűrödnek át hozzám a csukott ajtón keresztül és én majdnem megcsúszok a kádban, ahogy hirtelen rendezni akarom végtagjaimat. Egy picike sikkantás csúszik ki az ajkamon, majd dobogó szívvel sikerül megkapaszkodnom rendesen a kádszélében. - Ostoba, ostoba… - mormolom magamnak, miközben érzem, hogy az arcom olyan forró, hogy akár a Nap felszíne is lehetne. És nem a rázuhogó víztől. Mikor végre végzek mindennel és teljesen tisztára suvickoltam minden porcikámat – egyes helyekre kifejezett figyelmet fordítva -, kilépek a fürdő hideg csempéjére. Gyorsan magamhoz veszek egy puha törülközőt, majd megszárítkozom, amennyire alaposan tudok. Hajamat nem mostam meg, mert nem akartam azzal is vesződni – csak abban reménykedhetek, hogy nincs túl füstös illata. Nem mintha számítana, Sif, emlékeztetem magam határozottan. Aztán kilépek a fürdőből, de mielőtt még végigsétálnék az öltözőszobán, vissza a hálóba, megtorpanok. Sikerült azt az oldalt választanom, ahol a férfi dolgai vannak elhelyezve. Így előttem megannyi fehér, fekete, szürke és ezek variációiból álló ingek és zakót és hasonló ruhadarabok sokasága terül el a vállfákon és valószínűleg a zárt szekrényekben is. Odalépek hozzájuk és kezemet elgondolkozva végighúzom a vállrészeken, ahogy előre haladok a sorban. Aztán megállok egy nagyon halovány jegeskék ingnél. Bár itt minden az ajtó túloldalán tartózkodó isten tulajdona, mégis valamiért ez kiáltja legjobban felém, hogy az övé… és emiatt lehet, hogy úgy határozok, hogy most… csak egy kis időre… az enyém. Leveszem a finoman suhanó anyagot a vállfáról, és alakomra libbentem. Selymes szövetből készülhetett, valószínűleg a legdrágább designernél, mert hihetetlen puha, ahogy beborítja alakomat. Habozok azzal, hogy begomboljam-e, miután eligazgattam az ujjait, amik kicsit túlérnek a kezeimen. Aztán felötlenek bennem azok a jéghideg rezzenéstelenül figyelő szemek és úgy döntök, hogy ha már előzőleg sem aggódtam emiatt… most sem fogok. Talán egy kis dacosság is rejlik tettem mögött. Nem fogom most elrejteni magam előtte, ha eddig nem tettem. Így hát fogom magam és így lépek vissza a szobába és hozzá. Szemeim egyből széles vállaira esnek, amikkel háttal áll nekem, ahogy magát szemléli a tükörben. Ebből a szögből tökéletes rálátása rejlik én rám, és azon kapom magam, hogy hevesen verő szívvel már csakis ezt a pillanatot várom. Ennek ellenére nem szalasztom el a lehetőséget arra, hogy megfigyeljem hátsóját, miközben puha léptekkel közeledem felé. - Nos… - mondom, mély kissé sejtelmes hangon, bár nem direkt alakítom ilyenné. – Itt vagyok hát. Tisztán és józanul. Vagyis nagyjából józanul – teszem hozzá, egy félmosollyal. Őt figyelem egy rövid percig, majd ha eddig nem fordult felém, akkor könnyedén közé és az előtte falra függesztett tükör közé csusszanok. Akár csak egy kígyó, bár az ő mozdulatai leutánozhatatlanok. Szürke íriszeimet lassan emelem fel az ő jégkék tekintetére, de aztán úgy kapcsolódunk össze, mintha soha többé nem engednénk el a másikat. Légzésem egyre szaporább, ahogy őt figyeli, de ugyanígy emelkedik bennem az érzés is, amit már nem tudok tovább ignorálni. Lehetséges, hogy az előző alkalmakkor nem adott nekem semmilyen jelet arra, hogy akár csak egy gondolaterejéig is kívánna… sőt, visszautasított – bár nem azon indokból, mint hogy ne akarna engem. Lehetséges, hogy ostobaság, felelőtlenség, udvariatlanság a részemről egy határozott nemért könyörögni. Mégsem tudom annyiban hagyni a közöttünk gyűlő feszültséget. Egy finom sóhaj szakad fel belőlem, amikor közelebb lépek. Egészen közel. Közben továbbra sem engedem el szemeit. Azt akarom, hogy engem nézzen. Mindig engem nézzem, amíg a közelében vagyok. - Jobban belegondolva, talán félre tehetnénk egy kis időre ezt a megbeszélésünket – suttogom elé a szavakat. Hangom olyan selymes, akárcsak egy jó brandy. És ezúttal… egyértelműen direkt csinálom. – Lehetne – feljebb emelkedek a lábujjaimra, hogy közelebb legyek arcához – hogy valami _sokkal_ érdekesebbel foglaljuk el magunkat. Hmmm… - mormolom, aztán ajkamba harapok, mikor sikerült olyan közel hajolnom hozzá, hátravetve fejemet, hogy közvetlen hívogató szája alatt legyek. – Mit szólsz, Sjøslange? Azonban nem várok tovább. Nincs több bizonytalanság. Nincs több habozás. Csak egyetlen dolog maradt hátra: a vágy a Végzetem felé, ami szétfeszíti testemet, és édes sajgást kelt alhasamban. Végleg elveszem közöttünk az utolsó millimétereket és megcsókolom.
A nő épp olyan szeszélyes, mint egy vihar. Jellemét tökéletesen tükrözik viharfelhőkre emlékeztető íriszei. Kicsapongásai, hol elülnek, hol fellángolnak. Néha csábító, néha dühös. Nehezen igazodok ki rajta, de épp ez teszi olyan érdekessé ezt a játékot. Meg akarom nyerni magamnak bizalmát, így amikor arra kér, hogy hajoljak közelebb, nem gondolkodom sokat. Ajkamra kalandozó tekintetén látom, és tudom, hogy mi jár a fejében, de aztán vagy az önuralom, vagy akár a félelem, de megállítja, hogy mások által ostobaságnak elkönyvelt dolgot tegyen. Ehelyett kisajátítja zakómat, és én engedem neki. Elégedetten ül ő is, és én is vissza az ülésbe, ám ez nem marad így sokáig, ugyan megjegyzései után, kérdésére ismét csak homályosan adok választ, amikor megérkezünk. Amikor kiszállok a kocsiból, ő még marad, de adok neki időt. És teret. Rufio persze kinyitja neki az ajtót, hiszen így képezték, és tudja, hogy miként kell bánni a hozzám hasonló hatalmasokkal. Még akkor sem rebbent a szeme, amikor a hölgyhöz ér, csak leszegi a pillantását, majd becsukva az ajtót a helyére áll a Bentleyvel. Addig én a habozó nőre pillantok, és biztosítom arról, hogy nincs mitől tartania. Kijavít, mint aki nem érti, amit mondtam. De ez így van jól. Jobb, ha fél tőlem, mint mindenki más is. Az ajtóban kiadom az egyértelmű utasításokat Sandrának, amelyeket aztán Sif felül ír. A nekem szánt megjegyzésére csak szemem sarkából pillantok hátra. Meglátjuk, mikor akar majd elmenni. Sandra lelkes mosollyal fogadja az érintést, bár igyekszik kerülni a nő pillantását. - Szóljon, ha bármiben szolgálatára lehetek. - süti le a szemeit, de arcán ugyan úgy ott virít az a boldog mosoly. Hány ember mondhatja el magáról, hogy ilyen közel lehet egy istennőhöz? Kevesen. És ő ezért kivételesnek is érzi magát. A lépcsőfordulóban látom, miként követ engem az istennő. Ha nem akarja a kiszolgálást, nem erőltetem rá. Persze így másik szobát sem kap, mert én nem vezetem oda egyikhez sem, egyenesen a sajátomba megyek. Tudva, hogy úgy is be fog lépni mögöttem, nyitva hagyom az ajtót számára. Belép, körbe pillant, majd leveszi a zakót. Szemem sarkából végig követem mozdulatait, finom érintését. Én ekkor már az egyik fotelre helyezem a nyakkendőt. Kérdésére felé fordulok. - Azt mindkét irányban találsz. - erősítem meg őt tudásában. Figyelmemet a mandzsettáimra fordítom, mikor látóterem széléből meglátom őt mozdulni. Csak a szemeim emelem rá, épp időben ahhoz, hogy lássam, miként hullik le róla a vörös kelme. Megállok a mozdulatban, kezemben az apró gombbal. Talán hideg vagyok és távolságtartó, de amit felkínálnak megnézésre, azt nem utasítom vissza. Kiegyenesedve figyelem, miként habozik egy pillanatra, s még is milyen könnyed mozdulattal szabadul meg a fehérneműtől is. Némán fürkészem pőre testét, és nem tudom eldönteni, hogy bátor, vagy őrült, amiért így cselekszik. Mintha a korábbi aggodalmai, vagy dühe semmibe veszne. Talán épp elutasításom az oka ennek? Próbára tesz ismét? Megemelem a fejem, ahogy következő szavaival, és mosolyával eltűnik az ajtó mögött. Tekintetem ismét a vörös anyagra siklik a földön. Leteszem a mandzsettákat az asztalra a nyakkendő mellé, majd oda lépve lehajolok, és kezembe veszem a még meleg, vérvörös anyagot. Nem kell közel emelnem magamhoz, hogy érezzem belőle áradó illatát, és azt örökre magamba igyam. Felfogom ismerni ezer közül is most már, ha nem látom, akkor is. Ujjaim közt morzsolom még egy pillanatig az anyagot, majd megfordulok vele, hogy eltűnjek a másik irányban a gardróbszobában. Talán pedánsságból, talán előre látásból, talán oda figyelésből, de vállfára teszem a ruhát, és azt a szobába helyezem, hogy ha kijön, felvehesse. A fehérneműt közel helyezem hozzá. Míg Sif zuhanyzik, Sandra egy tálcát hoz be. Rajta víz, poharak, keksz. A zakómat látva azonnal a helyére teszi azt, ahogy a nyakkendőt és a mandzsettát is. Amikor rám tekint, figyelme nem kerüli el a fehér ingen lévő vörös foltot. - Holnap elviszem a tisztítóba. Szolgálhatok egyébbel? - kérdezi. Szavai ébresztenek rá arra, hogy az ing nem tiszta. - Elmehetsz. - válaszolom, s míg ő kilép, és halkan becsukja maga után az ajtót, én addig a tükörhöz lépek, hogy megnézzem az árulkodó, vércsepp nyomát az ingemen.
Vendég —
Jörmungandr & Sif
Érzem, ahogy minden perccel, amiben Őt érintem egyre csak emelkedik pulzusom. Felpillantok jégkék szemeibe, amik teljesen magukkal ragadnak intenzitásukkal. Mégis kicsit megmosolyogtat mozdulatlansága, ahogy figyel engem miközben megfosztom őt a ruhadarabtól. Mint egy vipera, aki éppen azt latolgatja, hogy mikor csapjon le az irányába nyúló kézre. Arcunk igazán közel kerül egymáshoz, amikor egy kicsit jobban előre hajolok, hogy teljesen kibújtassam őt az anyagból. Ettől megfogan bennem az a veszélyes gondolat, hogy most bezárom közöttünk a távolságot lesz, ami lesz. Jörmungadr is csak egy férfi... Aztán állatias kíváncsisággal félredönti fejét és én ráébredek, hogy ez nem igaz. Kilenc Világunk nagykígyója minden... csak nem egy szimpla férfi. Így inkább elhúzódom tőle, de nem tudom tagadni magamban, hogy mennyire élveztem ezt a kis közjátékot. Rápillantva pedig azt látom, hogy mintha az ő szoborszerű arcára is elégedettség ülne ki, de valószínűleg csak kivetítem rá az érzéseimet. Válaszára miszerint egy befolyásos úriembert játszik el, majdnem elnevetem magam. A villára, a... sofőrjére nézek, majd vissza rá. - Igen, azt hiszem így is nevezik mostanság - utalok itt arra, hogy inkább egy crime lord, mint igazi üzletember... de lehetséges, hogy megint csak előítéletes vagyok, így tovább nem bővítem a megjegyzést. Újabb nem-válasz-válaszára szusszanok egyet, miután Ő maga kiszállt a kocsiból. Hirtelen nagyon is jól emlékszem haragomra korábbról. Igazán nem tetszik, ahogyan pórázon rángat maga után. Mintha csak egyértelmű lenne, hogy úgy is követem, mert nem tehetek mást, ha meg akarom tudni, hogy mit szánt nekem. Egyszerre nagyon, nagyon gyűlölöm magam. Gyűlölöm a helyzetemet. Gyűlölöm tehetetlenségemet. Gyűlölöm, hogy gyenge vagyok, hogy egy senki vagyok. Gyűlölöm ostobaságom, de egyúttal gyávaságom is, hogy nem tudok kiállni magamért - de közben nincs is alap, amire támaszkodhatnék. Rólam nem zengtek ódákat, vagy harci történeteket nagy tetteimről, mint akár drága férjemről, Thorrol. Nem tettem le soha semmit az asztalra, amiről érdemes lenne szót ejteni. Egyetlen dolog, amit rólam megemlítenek az a fránya aranyhajam, de van ennek értelme? Az összes többi Áz társam legalább olyan fényes, ragyogó, aranyba költött, mint én... Nincs semmim, amivel kitűnhetnék soraikból és ezt mind én, mind ők, mind Jörmungandr is tudja. Mégis mit akarhat tőlem hát, ami számára értékes lehet? A testemet nyilvánvalóan kihúzhatjuk a listáról, különben már elfogadta volna az első ajánlatomnál... Egyetlen szerencsétlen lelkemmel mit tudna kezdeni? Neki mindig is Ragnarök volt a célja, az egész Kilenc Világ bukása. Megrázom a fejemet, ahogy beismerem, hogy nem tudom őt kifürkészni. Pedig abban igazán jó vagyok, mert soha nem volt igazán más feladatom az udvarban, vacsorákon, rendezvényeken. Minthogy figyeljek. Nézzem őket. Elemezzem az arcukat, és magamba szívjam a róluk összegyűjtött információkat. Azt hittem közéjük tartozok? Talán mindig is kívülálló voltam. Mint halandók, ahogy a képernyőiket bámulják, hogy kikapcsolódjanak a körülöttük történő eseményekből. Én ugyanezt tettem, amikor a magamfajtával voltam egybe zárva. Révedésemből a sofőr ráz fel, aki kinyitja nekem az ajtót. - Ó, köszönöm... - mondom kissé kábultan, majd kihalászom magam az ülésről. Ahogy azonban elhaladok a férfi mellett, vállunk egy pillanatra összeér és hirtelen valami az elmémbe nyíllal. ....Jörmungandr fia.... Tessék? Még mindig a férfi után nézek, aki elhajt az autóval – gondolom, hogy leparkolja azt –, amikor Jörmungandr szavai kúsznak az elmémbe. Lassan visszafordulok hozzá és úgy pásztázzák végig szemeim alakját, mintha most látnám először. Kérdések sokasága kavarog a fejemben, hogy hirtelen azt se tudom melyiket ragadjam meg, hogy jobban megvizsgáljam. Végül csak nyelek egyet, és a fejemre szorítva a kezemet, megpróbálom összeszedni magam és a jelenre koncentrálni. - Már úgy érted a helytől nincs mit tartanom… - motyogom, mert az egyértelmű, hogy kijelentése a legegyszerűbb formában nem igaz. Hiszen itt van Ő. Mégis követem, amikor tovább indul, bár sokkal lassabbak, kevésbé határozottak a lépteim. Amikor pedig az ajtóban megjelenik egy nő, a felismerés olyan érzést kelt bennem… amit egy ideje már nem éreztem, de igen friss még. Hogy én milyen ostoba vagyok, gondolom, amikor rájövök, hogy pontosan milyen pozíciót is tölthet be a hölgyemény, mikor házigazdám utasítgatni kezdi. Rosszallóan összevonom szemöldökömet parancsai hallatán, de nem is tudom mire számítottam. Magam is odaérek az ajtóhoz és a szőke szolgálólány felé fordulok: - Ez igazán nem szükséges – mondom lágyan, miközben finoman megérintem a karját. – Majd én gondoskodom hogylétemről és amúgy sem tervezek sokáig maradni – teszem hozzá kicsit hangosabban, hogy a már távozó kígyó is hallja szavaimat. Nem mintha nem lenne roppant jó hallása. Ezek után követem őkelmét fel a lépcsőn az emeletre. Egy-egy pillantást vetek a környezetünkre, de nem igazán érdekel, hogy milyen berendezéssel vette körbe magát. Valahogy soha nem érdekeltek a halandók javai, vagy világuknak bármely aspektusa. Az emberek gondolkodása, érzelmei és kapcsolataik már annál inkább. Néha érdekesebb volt az ő „problémáikkal” foglalkozni, vagy a csodálatukat élvezni, mint bármi másra fordítani az energiáimat a saját életemben. Hamarosan kilyukadunk a fő hálószobában, legalábbis amiről azt gondolom, hogy az. Tekintetem épp csak körbe tekint a helyiségben, mielőtt visszaterelődne az istenre előttem. Figyelem őt, miközben megfosztja magát a nyakkendőjétől és csak miután letette, emlékszek vissza, hogy zakója még mindig rajtam van. Így fogom és gyorsan leveszem magamról, majd finoman az ágyra helyezem. Valamilyen furcsa indítattásból a kezemmel még picit végigsimítok rajta, mielőtt teljesen elengedném. - Ha viszont nem gond, tényleg igénybe venném azt a fürdőt – mondom Jörmungandrnak, ahogy szemügyre veszem zilált külsőmet. Felnézek rá, kérdőjelleggel felhúzott szemöldökkel, majd a tőlem jobbra levő ajtóra tekintek a hatalmas szoba túlvégén. – Arra lesz a fürdő? – kérdezem, miközben ujjaimat már be is csúsztatom ruhám spagettipántja alá, hogy aztán egy könnyű mozdulattal ledobjam magamról azt. Ehhez a ruhához nem lehet felvenni melltartót, így azzal már nem kell vesződnöm. Amúgy sem vagyok kifejezetten híve annak az emberi találmánynak. A következő ruhadarab, amitől megválnék az alsóm lenne, ami egy szimpla fekete csipke… nem sokat hagy a képzeletre. Nem mintha ez izgatná az óriáskígyót, így csak egy pillanatnyit habozok, mielőtt lehúznám a csípőmről és engedném, hogy lecsússzanjon a lábaimon. – Törülközőt gondolom találok odabent – mondom egy kis mosollyal, majd elindulok a fürdőbe, hogy végre megtisztálkodjak és előkészüljek a tárgyalásunkra.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
Talán egészen eddig nem voltam tisztában azzal, hogy kivel is van dolgom. Bizonygattam, hogy pontosan tudom, hogy Jörmungandr kicsoda, hogy mire képes… de egészen más ezt gondolni, mint tudni.
Zihálva markolok a lepedőbe magam előtt, ahogy újra és újra magamba fogadom mély lökéseit. Azok egyre erősebbek lesznek, ahogy kezével úgy irányítja csípőmet, akár csak egy karmester a zenekarát, hogy a dal minél magasabbra szállhasson. Én bennem is így szökik az élvezet egyre nagyobbra, hogy már egész testemet megtölti az édes gyönyör.
Végre ez is elérkezett hát. Itt vagyok Jörmungandr ölében ismét. Kezei rajtam. Szemei engem figyelnek. Légzésünk szapora, bőrünk forró. Csupán arra a pillanatra várunk mikor is olvadhatunk egybe.
A bensőmet megtöltő afrodiziákumtól egyre jobban beszűkül világom, ahogy telnek a percek. De nem… nem is az idő itt a lényeg, hanem az, amit ez idő alatt tesz velem. Ahogy ujjai szinte finoman simogatják testemet. Szenvedélyes érintései a mellemen, ahogy összedörzsöli ujjai között mellbimbómat elégedett hümmögéseket kelt mélyen a torkomban. Amikor pedig tenyere combjaimon simít végig ismételten levegő után kapok, bár úgy érzem sosem elég. A fejem zsong és zsibbad az eddig átélt élményektől. Testem felhevültebb, mint valaha… érzékenyebb… olyan helyeken is, amiket eddig soha nem tartottam erogén zónának. Csókunk olyan akár a méz, és én vagyok a méh, aki lelkesedésében beleragad az édes, ragadós nedűbe, hogy aztán belefulladjon. Tökéletesebb halált nem is tudnék elképzelni és egy pillanatra megfogan bennem az elhatározás szirupos gondolataim közepette, hogy ha bármikor eljönne értem a Végzet, arra fogom kérni, hogy így vessen véget életemnek.
A nyögés mi elhagyja torkomat megtölti a közöttünk húzódó oly kis teret. Testével egészen szorosan közre fogott minket, mintha csak az egész világomat szeretné elnyelni, hogy nem maradjon semmi más hátra… csak Ő. Csak az Ő szemei, amikben végletekig elmerülhetek, miközben ujjai az én mélységeimet kutatják. Az út könnyű. A vágytól mi szaporán terjed szét ereimben és túlhevíti testemet, teljesen nedvessé váltam, ott ahol igazán számít. Nem mintha az izgalom, ami kísérte eddigi interaktusainkat ne tette volna dolgát… amióta viszont belém fecskendezte mérgét semmi másra nem tudok gondolni, csak ahogy testemet ingerli. Főként, ahogy csiklómmal játszik éppen. Heves bizsergés fut végig végtagjaimban, és sajgás keletkezik a legérzékenyebb helyeken. Fogaimat használom rajta én is, beleharapva alsó ajkába, mielőtt elhúzódnék.
Bizsergés fut végig végtagjaimban, ahogy megragadja a karomat, majd a nyakam fölé hajol. Megrebbenek szemeim, hogy aztán lágyan lecsukódjanak, ahogy felkészülök arra, hogy elfogadjam ezt az erotikus csókot. Olyan érzés, mintha ezzel a mozdulattal, azzal, hogy felajánlkoztam neki – véglegesen, visszavonhatatlanul – és ő elfogadta, megpecsételnénk az elkövetkezendő időt.
Könnyedén bújok ki egyetlen ruhámból, mi testemet takarja. Soha nem voltam igazán szégyenlős, bár nem igazán tudnám elmondani miért. Amikor megpróbálok visszaemlékezni arra, hogy mikor alakulhatott ki bennem ez az egyszerű lezserség… valahogy az emlékeim zavarosak lesznek. Mintha soha nem is érdekelt volna, hogy ki és hogyan tekint a testemre. Egészen addig, míg az istenek között valakinek a feleségévé nem váltam. Utána már minden számított. A kinézetemtől kezdve a beszédemen, a megjelenésemen és modoromon át szinte már a gondolataimig is.
Érzem, ahogy minden perccel, amiben Őt érintem egyre csak emelkedik pulzusom. Felpillantok jégkék szemeibe, amik teljesen magukkal ragadnak intenzitásukkal. Mégis kicsit megmosolyogtat mozdulatlansága, ahogy figyel engem miközben megfosztom őt a ruhadarabtól. Mint egy vipera, aki éppen azt latolgatja, hogy mikor csapjon le az irányába nyúló kézre. Arcunk igazán közel kerül egymáshoz, amikor egy kicsit jobban előre hajolok, hogy teljesen kibújtassam őt az anyagból. Ettől megfogan bennem az a veszélyes gondolat, hogy most bezárom közöttünk a távolságot lesz, ami lesz. Jörmungadr is csak egy férfi... Aztán állatias kíváncsisággal félredönti fejét és én ráébredek, hogy ez nem igaz. Kilenc Világunk nagykígyója minden... csak nem egy szimpla férfi.