Támogatom őket a menekülésben, segítek nekik abban, hogy kussolok, hogy igyekszem nem bajba keveredni. Nehéz lesz az utóbbi, de a bátyámról van szó, őérte meg mindent is. Biztosít arról hogy számára is fontos vagyok, hogy akármekkora szemét is velem kapcsolatban, vagy dühös, vagy bármi más, csak miattam, engem néz, hogy nekem jó legyen. Aprón elmosolyodom, hiszen a nagytestvér ezzel jön, jól esik, de úgy vagyok vele, hogy miattam ne akarjon másnak ártani...okkal kapok mindent a sorstól ... Mintha hinnék is benne, de ha valaki valamiért jól elver majd a nagy pofám miatt, akkor nem a bátyám lesz az első akit értesítek erről. Senkit nem fogok értesíteni, inkább a tenger bármit megold lesz a célom. Nekik semmiről nem kell tudniuk, csak hogy nyugtuk legyen. A korkülönbség miatt kicsit nagyon széthúzunk, mind véleményileg, mind pedig máshogy látjuk a világot magunk körül. Nem fog majd számítani mindez később. Most mondjam azt, hogy puhítják a szavai a lelkemet? Hogy jól esnek a szavai? Hát nem pofázok vissza, csak a pillantásom szelídült meg irányába. Szerinte meg kell tanulnom az asszertív kommunikációt, amit felhoztam számára, na azt kijavította. Hogy őszinte legyek passzolom miről beszél, de együtt majd átjutunk ezen is. De a példája nagyjából érthetően eljut hozzám a hajóval kapcsolatban, így szemet forgatva elmosolyodom. - Igen. Világos, mint a nap. - nem tervezek több hajót szétszedni, ezzel sem ez volt a terv, épségben akartam vissza vinni, de hát sosem gondolkodom ilyeneken, most is elkapott csak a hév. Aviva tuti kiröhögne engem, ha sután érdeklődő lennék irányába, ám Axel okosat mond. Ők nem ilyenek, csak a bandám, vagyis a volt bandám miatt gondolom ezt, mert ezt tanultam közöttük, így csak az létezhet, más megoldásban nem látom a nyereséget. Hát...igaza lehet. Figyelem a technikát, amivel a hajót Irányítja, ahogy a tenger figyeli őt. Nem nyúlok bele egyáltalán, asszem kifáradtam ezzel kapcsolatban mára, így egy alvás is jól esne. A RAM azért még piszkálja a fantáziám, vezetni akarom, felhozom a kérdést. A bátyám válaszán csak egy ez azt nyögök ki, miközben ököllel a levegőbe bokszolok. Amíg ő vezet, addig én tuti kumtam pár percet, amíg nem beszéltünk, egy órát egybe nem aludtam, ám muszáj volt lehunynom a szememet. A fáradtság. A düh leszívott teljesen. De majd otthon lesz időm aludni...jah. Mikor megérkeztünk a kikötőbe, már újfent mellette voltam, nem kíváncsiskodtam hogy mit hogyan merre kell a hajón csinálni. Hagytam a saját tempójában ügyködni, hiszen biztos sietne vissza Avivához. Ráadásul nem is biztonságos mutatkoznia, akár sötét van, akár nappal. Sóhajtok a kérdésére. JÓ lenne nem belefutni a bandába ilyenkor. - Eldobsz haza? Messze parkolsz? Nem okoz gondot? - kérdezem meg körül nézve, majd újra rátekintek. Ha haza ugraszt, akkor figyelek én is, Axel félvak, szüksége van plusz szemre, sötét van, így jól jöhet egy kis támogatás. Tekintetem fürkésző az úton, amerre haladunk, hol a bátyóra pillantok, hol az útra. - Nem lesz gond visszafelé? - kérdezem, mikor megáll az utca elején, kicsatolom magam, majd szusszanva előre nézek. - Hétfőn hívlak, hogy tudok-e menni az edzésre, vagy sem. Ezúttal nem hagylak cserben. Mert te sem tetted! Nem tudom hogyan hálálhatnám meg... - ám a választ már meg sem várom, kinyitom az ajtóm, ám felé pillantok. - Vigyázz magatokra! - még visszafordulok felé, öklom nyújtom egy pacsira, ha ezzel megvagyunk, és lepacsizik velem, mosolyogva szállok ki mellőle, majd csukom be az ajtót. Intek neki, majd megindulok haza...visszapillantok felé, majd haladok tovább. Otthon csak az ajtóm előtt állva figyeltem az ágyra dobott levelet, kezem ökölbe szorult, ám nem tudtam maradni. Piába fogom folytani a lappangó keserűségem. De nem itthon...
Vendég —
Aaron <<>> Axel
Breathe in What is happening? Walls are in the way How do I escape losing you? Fading out of view now Losing you feels like the earth is falling through
Örülök, hogy végre egy álláspontra tudtunk jutni. Csendben marad, nem ugrál, így lesz mindenkinek könnyebb, és jobb. Amikor azt mondja, hogy maradunk életben, bólintok egyet és rámosolygok. - Ez a cél. Köszönöm, hogy segítesz ebben. - köszönöm meg hallgatását, aztán amikor azt mondja, hogy fontos vagyok neki, elmosolyodom. - Te is nekem, öcsi. Tudd, hogyha szemét, vagy erőszakos is vagyok veled, akkor is mindig a te érdekeidet figyelem, és miattad cselekszem, oké? Tudom, hogy nem mindig vagyunk ugyan olyan állásponton, és azt is, hogy a nagy korkülönbség kicsit széthúz minket, de örülök, hogy vagy. Hidd el, idővel a korkülönbség sem fog számítani, amikor már teljes értékű felnőtt leszel. - aztán elbeszélgetünk arról, miket kapnék tőle haragjában - már ismerve őt -, és hogy meg kellene tanulnia asszertíven kommunikálni a dühöngés helyett. A szavaira megrázom a fejem. - Az asszertív kommunikáció sosem másról, hanem rólunk szól. Bele kell foglalnunk a célt, az érzéseinket, és hogy mit akarunk a másiktól. Például én szeretném, ha nem lopnál el több hajót, mert aggódok értek, és ezért megkérlek, hogy ne csinálj több ilyen ostobaságot. Érthető? - nézek rá a szemem sarkából jelezve azt, hogy ez a példa egyébként éles is, tényleg jó lenne, ha nem csinálna ilyeneket. Amikor pedig Avivát hozza fel, hogy kiröhögné, elmosolyodom. - Szerintem Aviva értékelné a próbálkozást, nem pedig kiröhögne. Rossz emberek között szocializálódtál, mi nem csinálunk ilyeneket. - nyugtatom meg, aztán összegzi, hogy mivel segít, és hogy fog is azzal, hogy nem kerül bajba, és csendben marad. Bólintok a felajánlására hogy szólok, ha tud segíteni bármiben. A céljait kitárgyalva aztán adok neki egy-két tanácsot az oktatóval és a jogsival kapcsolatban, közben megnézi, miként használom a tengert a hajóval együtt, hogy gyorsabban haladjunk, mint a maximális csomó. Elmosolyodom a lelkességére, aztán a kérdésére, hogy vezetheti-e a Ramot, ha a kabin kész, megvakarom a tarkóm egy kis gondolkodás idejéig. - Meglátjuk, lesz-e szabad terep hozzá, de ha nem a hegyekben, akkor majd valami üres placcon kipróbálhatod, oké? - megyek végül bele egy bólintással.
Innentől kezdve már csak egy óra, míg visszaérünk a kikötőbe. Sötét van már, kikötök, ha érdekli őt, meg is mutatok neki mindent ezzel kapcsolatban, ha nem, hát automatikusan gyorsan megcsinálom. - Eldobjalak valamerre? - kérdezem, míg kifelé indulunk. Igyekszem úgy hagyni a hajót, ahogy elhoztam.
Képzett katonákkal van dolguk, így érthető Axel aggodalma, védelmező ösztöne felettem, a szavai amiket eddig elhangzottak. Főleg hogy majdnem megölték őt...rohadt szemetek! Kicsit ridegen figyelek magam elé, ahogy ez elhangzott, de nem teszek semmit rá. Szóval ezért ez a nagy felhajtás erre a dologra. Értem. - Jó. Kussolok. - döntöm el végül, most már nem is érdekel - ezek után - hogy milyen néven emlegetik ezek magukat. Ha ezzel védhetem Axel seggét, akkor így teszem. Kussolok mindenről. Nem is kell tudnom ki van a nyomukban, a lényeg, hogy mindenki gyanús lehet. - Ha kell, akkor így védem a segged...kussolok. Nincs több vita erről. Csak...kurvára maradj életben. A nőddel együtt! - adom tudtára az érzéseimet, hiszen bőven elég volt egyszer elveszíteni. Többet nem akarom, nem élném túl. Sem lelkiekben, testileg meg főleg. Vele halnék, vagy utána mennék lényegében. - Igen! Fontos vagy nekem! - adom végre tudtára a valós érzéseimet felé, hiszen erről nem nagyon beszéltünk. Illetve, nem mindig volt idő erre, a kifakadásaim, a veszekedések, vagy épp amikor távol volt és telefonon hívott minket, akkor sosem volt alkalmam kimondani felé. Mikor meghalt, akkor már bántam, hogy nem szóltam erről. De most ketten vagyunk és őszinték is a másikhoz. Magyarázata, hogy mit kerüljek és mit használjak ellenük csak bólintok. Nem kell túlmagyarázni, ha felcseszik az agyam úgyis mindegy már. De nincsenek sehol, később is maradjanak a seggükön. Újabb fejmosás a haragommal kapcsolatban, mi volna ha ő leordítaná a fejem mert feszült lenne? Hogy bemosnék neki egyet? - Hát bemosni biztos nem...inkább elhúznék a picsába... - javítom ki, de biztos be is mosnék neki, de az is lehet hogy inkább km-re húznám el a csíkot, hogy ne engem basztasson. Utálom ha kiabál, ha felemeli ellenem a hangját, volt rá sok alkalma ami azt illeti. Elég volt belőle. Ami meg a kérdést illeti. - Asszertív kommunikálás... hallgassam meg a másik igényeit? A saját érzéseimmel erősebb, kapcsolatot építsek? Ebben nulla vagyok... - igen, kicsit az, hiszen a saját világomon kívül nemigazán érdeklődöm a másik élete és hogy léte felől. A bátyám más tészta. - Hát figyelj...próbálkozhatok valami gagyi szöveggel, de ha a csajod kiröhög miatta, te kapsz helyette is! - ingatom meg a fejemet, hiszen semmi jóindulatú nem jut eszembe, főleg Aviva kapcsán, hogy tőle érdeklődjek bármivel kapcsolatban. Anyámmal még csak csak, de Axel nőjével...kifog rajtam. Jó persze Axellel a nő elhülyülhet, de velem? Nem tudom mi lesz majd. De ha velük akarok időt tölteni kénytelen leszek meglépni mindezt. Sakk matt ugyebár! Nem akarok jing jang effektet. Kellemes érzéssel tölt el, hogy bizalmat fektet belém, ami a legfontosabb, hogy nem kúrhatom el semmivel. Ez így is lesz. Segítenék nekik, de csak az útjukban állnék, tudom, de valahogyan csak lehetek a szolgálatukra. - Hát akkor csak úgy segíthetek, ahogy a magam erejével tudok...nem kerülök bajba és ha kellek, bármi apróságban, csak szólj! - tárom szét a karjaim. Legyen, nem avatkozok a dolgaikba, de szeretnék képben lenni a dolgok alakulásában. De ha töltök időt velük, akkor tudni fogok mindent...nem? A hónapokra való lebontás megnyugtat, ahogy a tudat is, hogy nem kell őrültnek lennem egy ilyen hülyeség miatt. A jogositványis más téma. Nem kell az autóhoz, hogy működjön. Jön is a szöveggel, hülyegyerek. Csak somolygok, majd magyarázni kezd, hogy nem engednek ki úgysem és hogy szalagkorlát helyett abroncsnak mennék. Vállat vonok. Szerintem mindkettő esélyesen tarolva lesz, szal" mindegy a helyesbítés. A nőt ne válasszak oktatónak pedig... - Észben tartom, de nem mostanában lesz ez se... - jövőre, vagy majd azután, attól függ, hogy mikor érik be a fejem lágya. Akkor akarom, mikor nem húzom fel magam egy analfabéta megszólaláson. Figyelem a vezetési technikáját, majd kihajolok a korláton, hogy a vizet is lássam, ahogy rásegít a haladásban. - Überkirály ez a dolog. - az lényegtelen hogy örököltük Aegirtől és hogy lényegében miatta vagyunk itt, de ha nem is bukan fel a közeljövőben, hát attól még az erőnk páratlan. Én abban fedeztem fel az erőmet, hogy erősebb voltam a társaimnél verekedésben, vagy futásban gyorsabb, esetleg a reflexeim hamarabb életre keltek egyes szituációknál, vagy hogy több időt töltöttem a dokkoknál. Jó nem olyan sokat mint Axel, mert ő világéletében rajongott a vízért... én mostanában merészkedtem csak közelebb a parthoz. Az erőmet másokon használtam, hogy felülkerekedjek mindenkin, s azt hiszem továbbra is használni fogom. - Majd a RAM-mal tehetek egy kört az új kiköltözésetek színhelyén? - már régóta böki a csörömet az a cool járgány, de most volt időm rákérdezni. Pillantok hátra a tesóra, miközben hátradőlök és elfekszem, a lábamat lefelé lógatom.
Vendég —
Aaron <<>> Axel
Breathe in What is happening? Walls are in the way How do I escape losing you? Fading out of view now Losing you feels like the earth is falling through
Nem érti még mindig, látom rajta, de ennél egyszerűbb és egyértelműbb nem tudok lenni. Az ő biztonsága érdekében hallgatunk, mert az ellenség nevének elhangzása is túl könnyen felhívhatja magára a figyelmet. Amikor rá kérdez, hogy az olyan képzett katonák is tartanak tőlük, mint én, akkor tudom, hogy lényegében arra kíváncsi, én félek-e... Szusszanok egyet és rápillantok. - Igen. Meg mint Aviva. Majdnem megöltek, Aaron. Kétszer is. Persze, hogy tartok tőlük egy bizonyos szinten. Mesterkéltek és mindenhol ott vannak. Paranoiásan hangzik, de tudom, hogy működnek az övékhez hasonló csoportok, szóval azt is tudom, hogy ők tényleg minden kibaszott bokor mögött ott lehetnek. Azért bujkálunk Vivával, álnével, hamis iratokkal, tőletek távol, érted? Mert ha egyszer elhangzik a nevem, vagy Aviváé, akkor már felkapják a fejüket. - válaszolok bővebben, mint indokolná, de azt szeretném, hogy tudja, hogy miért tartok tőlük, nem csak azt, hogy ez így van. Amikor arról kezd el beszélni, hogy mivel védheti meg magukat otthon, elmosolyodom egy kissé. - Azért tanítalak önvédelemre, hogy azt használd, ne a gördeszkát. A kést pedig kerüld el. Csak olyan fegyvert használj, amit nem tudnak ellened fordítani. Azt megtanulni használni külön, és több idő. - mondom halkan sóhajtva. Ha elveszik tőle a kést, azzal fogják megszurkodni. De az ökleit nem vehetik el tőle. A következő "és akkor mi van" kijelentésére igyekszem nem felkapni a vizet. Nem ebben a világban él? Nem azt látja az utcán, hogy az emberek hol kiabálnak egymással, hol nem. Ezt ő csinálja, és ha tudja, hogy rossz, akkor ne vonogassa a vállát, hanem próbáljon tenni ellene. - Ez még nem jelenti azt, hogy ez jó! Neked hogy esne, ha én állandóan leordítanám a fejed, csak mert feszült vagyok?Mert szerintem úgy besérülnél, hogy bemosnál nekem egyet. Mindig helyezd bele magad a másik helyzetébe. Próbálj meg asszertíven kommunikálni. Tudod milyen az? - kérdezem végül halk sóhajjal. Aztán meg is mondom neki, hogy jobb, ha visszavesz magából, mert mindkettejüket szeretem, és nem akarok választani. A szavát adja, aztán a Bergström szavát is, mire elégedetten hátba veregetem. - Jól van. Beléd fektetem a bizalmamat. - mondom ki kerek perec, de ez egyben figyelmeztetés is: ne baszd el. Utána visszatérünk arra, hogyan lehetne normális életünk, és amikor elmondom, hogy ez még egy kicsit nekünk is sok, akkor megint felhozza saját magát, mire fáradtan felsóhajtok. - Nem egy harag-bajos 17 éves tinédzserre van szükségünk. Mindketten huszonéve katonák vagyunk, és ha nekünk sok az a feladat, tudod jól, hogy veled nem leszünk kisegítve. - mondom, de aztán ránézek és elmosolyodok kedvesen. - De értékelem, hogy segíteni akarsz. Tudom, hogy miattam és talán most már miatta is megtennél bármit, de csak bajba keverednél. Ami pedig csak még hátrább vetne minket a dolgainkban. - mondom vigasztalóan. Aztán ismét egy gyenge dühroham, amiért a fordítási és olvasási készségeit cukkolom, majd a korával kapcsolatban is. Amikor már hónapokra bontom a dolgot, hogy még annál is pontosabb legyek, akkor csak ledinkázik. Elvigyorodom, mert legalább végre megenyhül. A dinkázás egyébként sem zavar, én "hülyegyerek"-eztem régen. A jogsira és vezetésre térve felvont szemöldökkel, de játékosan rá meredek, amikor azt mondja, hogy az autó nem jogsival működik, de aztán elnevetem magamat vele, amikor azt mondja, csak viccel. - Hülyegyerek. - jön tőlem a bátyói szitok, amelyet természetesen nem gondolok komolyan, de ő ezt nagyon is jól tudja már. - Nem tudsz neki menni a szalagkorlátnak, mert addig nem engednek ki a forgalomba, amíg a gyakorlópályán nem teljesítesz jól. Szóval maximum gumikerekekbe tudsz hajtani. - mosolygok. - Egyébként meg az iskola adja az oktatót is, tudsz majd választani. Lehetőleg ne olyat válassz, aki a telefonját nyomkodja tanítás közben. És.. ez szörnyen szexistán fog hangzani, de ne nőt válassz. - adok neki nehány tippet közben. A norvég hegyek már haloványan feltűnnek a távolban. Már csak egy óra és visszaérkezünk.
Csak magyaráz, darál, értem én hogy mit akar ezzel, de mégsem. Az az egy kérdés igenis kérdés volt, amire illet volna válaszolni. Miért nem tette? Miért? Utálom, ha nem válaszolnak a kérdéseimre. Utálom ha megválaszolatlanul lógva hagynak valamit. Nem kaotam választ, igen, kiborult a bili, ilyen vagyok. Most mi a baj vele? Miért kerülne bárki is közel hozzám azzal, ha tudom kitől kellene tartani? Úgysem ismerem, ő honnan ismerne? Mindegy. A témát lezárta, nem hozom fel újra, a végén még leordítja a hajamat a fejemről. Volt már rá példa, igen. Ő lezárta a témát, de én felhoztam újra és szó szerint felemelte az egekbe a hangját, majdnem nekem esett miatta...ezt most elkerülném, így csak kussolok. Talán helyesen is teszem. Tényleg megválaszolatlanok maradjanak a kérdések? Avivával jóban akarok lenni, de nehéz ha semmilyen arccal néz az emberre. Felhozom ezt, aztn szintén leharapja ez miatt a fejemet a bátyám. Az én hibám ez is. Hát de jó vagy komolyan. Ő csak védeni akar. Jah, úgy hogy egyik sem mond el semmit? És ha jön az illető megkérdezni, hogy ismerek e valaki hasonló alakot és kikotyogom, vajon honnan tudom, hoy ő volt az ellenség vagy sem? Észre venném? Nem, mert nem tudom kitől kell tartani... ennyi. - Képzett katonák? Mint te? - az már nem is érdekel, ami velem kapcsolatos, hogy agresszív voltam a lánnyal szemben. - Hát figyelj...vannak serpenyőink, késeink, meg van még a baseball ütőm, a gördeszkám is ott van még...talán megtudom magunkat védeni. - nevetségesen hangzik, meg gyerekesnek, de mégis ötletes, ha bemerne valaki jutni hozzánk. Tavaly egy betörőt intéztem el a bátyó és anya tudta nélkül az ütőmmel, így ez a része stimmel. Ami meg Avivát illeti. - Jó! Nem tudom olykor kontrollálni magam és akkor mi van? Elszáll az agyam és kitöltöm akin tudom. De utána nyugi van, elbeszélgettünk rendesen, nem? - kompenzálom a dolgokat, hogy a rossz dolgaim mellett akadnak jók is. Axel ismer, talán a legjobban. Tudja jól, lehet velem beszélgetni, csak ne legyek felcseszve agyilag. Tavaly is ilyesmik voltak velem, igaz hogy többet veszekedtünk mi ketten, mint normálisan elcseverésztünk, mint mostanában. De ez van. Kiakarom hozni a legjobbakat Aviva felől, hogy jóban legyünk, hogy ne veszekedjünk mindenen. Axel felhozza a drogot, azóta nem nyúltam hozzá, tartom magam az igéretemhez. Bólintok. - Úgy lesz! Bergström szavam adom! - ez egy eskü, még kicsiként hozta fel a bátyó irányomba, am9olyan kisujjeskü volt közöttünk. Nem pisilek be, nem árulkodom, nem firkálom össze a falat, nem füllentek, szóval egyre erősebb fogadalmak. Ezek be is lettek tartva, egészen a drogokig és most a nője irányába is fogadom mindezt. Nem akar választani kettőnk között, megértem. Nem akarok se csúnyát mondani erre. Ha választania kellene bármikor, hogy Aviva élete vagy az enyém... a jó szex mindig nyugtató hatású lehet. Ez jusson eszébe mindig. Nem nézek rá, én csak az öccse vagyok, a nőjével több mindent képes csinálni, ráadásul én már szúrtam őt hátba nem is egyszer ami azt illeti. Többet veszekedtünk már egész életünkben, amit bánok is, de ez van. Avivával sokkal jobban kijön, főleg ahogy elmesélték az egész sztorit, elég kellemesen hangzott. Jó érzés volt ilyeneket hallani, hogy ők ketten miként edzettek. Velem ilyet sosem lehetne. Csak a baj van velem. Ez van. Halggatom, ahogy Aviva dolgát ecseteli, hogy mikor tudna rendes életet élni, meg mikor tudja az ő életét rendbe hozni. Nem tud tervezni, hiszen ez egy nagyob dolog a saját életénél. De ennyire? - Mint amivel ketten elbírtok. Jelentkeztem kisegítésnek... de mindegy... - inkább kussolok, mert csak hátráltató tényező vagyok, mint tényleges segítség. De izgalmasnak hangzik, szeretem az izgalmakat. Az meg hogy leanalfabétázott megkapta a jussát érte. Csak szívja a vérem, hát ne tegye, az ilyen poénos valamiket nem szeretem, így hagyja ezt abba. 17 és fél vagyok, pontosít hónapokra. - Dinka... - ingatom meg a fejem apró mosollyal, a szóból hallhatja, hogy nem haragszom érte. A dinka amolyan szójárás nálam csakis az ő irányába, még talán 12 éves koromban jött a számra és ha poénos a hangulatunk, akkor jön elő. A menj a picsába pedig mikor dühöngök...szójárás. Van pár. A sétarepülés jól hangzik, szóval jöhet bármikor amikor időnk engedi. Ami a jogsit illeti, ő is helyesli a dolgot, hogy nem most kezdem el. - Te mégis kinek a pártját fogod? - nevetem el magam jókedvűen, miközben a balesetekkel jön. - Mondjuk nem jogsival megy az autó...így aztán oly mindegy, hogy megszerzem vagy sem, nem? - hülyülök csak, csintalankodok vele, jó érzés hogy a bátyámként van jelen az életemben és nem valami tiszként, hogy fejet mosson. - Jövőre neki állok ennek is, idén keresek egy iskolát hozzá, meg aki megtanít vezetni, aztán beleugrok a mély vízbe. - igen, ehhez is vannak terveim, mint általában bármi máshoz, mondjuk a kisrgítés a harcukban. De ezt komolyan is gondolom. Legalább ezt. - Bár már előre látom, hogy az első utam egy szalagkorlát lesz, mert vitatkozni kezdek az okoskodó oktatómmal...
Vendég —
Aaron <<>> Axel
Breathe in What is happening? Walls are in the way How do I escape losing you? Fading out of view now Losing you feels like the earth is falling through
Látom rajta a frusztrációt, de nem fogom tagadni, vagy kiadni a dolgokat, ha arra egyszer nincs rá lehetőség, vagy szükség. A szavaira csak összeráncolom a homlokomat. Nem gondolkodik egyenesen. - Kezdjük ott, hogy túl dramatizálod, mert csak egy kérdésedre nem kaptál választ a sokból. Folytassuk azzal, hogy ha mondanék valamit se lennél több vele. Ha megnevezem az ellenséget se fogsz tudni többet tenni, viszont ők közelebb kerülhetnek hozzád, és ezt akarjuk elkerülni. Elég kettőnknek menekülni, nem fogunk titeket belekeverni. A témát ezzel pedig le is zárom, Aaron. Nem vita tárgya. - rázom meg a fejemet szigorúan. Nem, nem vagyok az apja, de ha helyre kell tenni, akkor helyre kell tenni. Ha már az apja nincs itt, hogy megtegye. Aztán jön azzal, hogy majd megtűrik egymást, úgy hogy felvezetem, hogy ezt mennyire nem szeretném. Nincs rosszabb a kimondatlan haragnál és ellenszenvnél. Persze a vége felé már bele szól, és azzal jön, hogy elfogadja, csak Viva nem mutatja ki az érzéseit, mire rá kapom a pillantásom, a homlokomon meg magasra emelkednek a szemöldökeim. - Azzal kezdted, hogy leordítottad a fejét, majd később is volt egy ilyen alkalom, amikor nem válaszolt a kérdésedre, és egyszer sem kértél bocsánatot. Még is mi mosolyognivalója lett volna a szituáción, Aaron? Agresszív és ellenséges voltál, pedig ő csak téged akar védeni egy olyan ellenségtől, akitől képzett katonák is tartanak. - mutatok rá arra, hogy mi történt valójában. Amikor azt mondja, hogy megígéri, hogy a legjobban hozza majd ki a dolgokból, halkan sóhajtok. - Ezt úgy ígérd meg nekem, mint amikor a drogról volt szó. - nézek rá komolyan. - Szeretlek, Aaron. A fél karomat oda adnám érted, ha kellene. De őt is szeretem. Nem akarok választani. - jelentem ki határozottan, ismét előre nézve. A kérdésére elmerengek kicsit. Hogy lehetne Vivának normális élete? - Ha megszüntetjük az okot, amiért keresik, vagy halottnak hiszik, lehet még normális élete, még ha nem is a saját nevével. Ami engem illet.. nem biztos. Egyelőre nem tudok tervezni, mert ez úgy tűnik, hogy sokkal nagyobb szabású akció, mint amivel mi ketten elbírunk. - az egyik fele legalább is biztos ilyen, a másik pedig majd még kiderül. Amikor azzal szívom a vérét, hogy analfabéta lenne, mert egyszerű angol szavakat sem képes lefordítani, az oldalamra öklözik, én pedig nevetve görnyedek egy kicsit arra az oldalra. - Nyugi már, csak szívom a véred, öcsi. - fogom meg még mindig nevetve a sajgó bordáim, aztán lassan kiegyenesedek, mikor már úgy érzem, hogy kevésbé fáj. Persze jön a következő morgás, hogy ő nem 17, hanem 17 ÉS FÉL! - Jól van már, akkor 210 hónapos vagy, így jó? Elég pontos? - kérdezem a szememet forgatva. Minden apróságon fennakadni! Az persze tetszik neki, hogy mi mindent tudok vezetni, a helikopteren fel is pörög és finoman a vállamba is boxol. Egy félmosollyal pillantok rá a szemem sarkából, amikor arra kér, hogy mutassam majd meg. - Majd egyszer elmegyünk sétarepülőzni, és akkor megmutatom. - aztán rákérdezek arra is, hogy ő jogsit akar-e majd szerezni, amire a választ persze igen, de anya nem engedi - érthető okokból -, és hogy még volán mögött se ült soha. Halkan sóhajtok, és elmerengek. - Vezetni tanulni váltós autón volna jó megtanulni, mert ha az megy, akkor onnantól kezdve minden megy. A RAM viszont automataváltós. Illetve böhöm nagy is, inkább kisebben kéne tanulnod. Azzal egyébként egyetértek, hogy a haragoddal kezdeni kell valamit, mielőtt volán mögé ülsz. Az a sok baleset a hírekben sokszor fakad a dühös emberek hibáiból. - mesélem neki komolyan.
Szavaira csak nagy levegőt veszek az orromon, majd ugyanazon ki is engedem kicsit később. Épp lebaszást kapok, mert nem úgy van, ahogy én azt hiszem. Akkor árulja már el, hogy Aviva miért nem árult el semmit az üldözőiről? Axel már belekeveredett, eggyel több fő vagy sem, már olyan mindegy. Attól mert rokonok vagyunk, nem fog nekem igazat adni ... ugyanígy igaz másra is. Az meg hogy a kapcsolatokat nem lehet kihasználni...csak elmosolyodva fejet ingatok, eltekintek másfelé. - Mert az mennyivel jobb, hogy nem mondasz el semmit egy olyannak, aki pont megismerne. Örültem volna ha elmondja ki vagy kik elől bújkáltok, hogy mégis mitől óvjátok meg egymást... Nem kell megóvnia, nem kürtölöm világgá a létezéseteket...de olyan feleslegesen dumálok, mert kurvára leszarod és nem hiszel nekem, vagy bennem, ez miatt. Te sem szólsz semmit, hogy kik vannak a nyomotokban....mert őt követed, minthogy legalább te szólnál róla valamit, bármit... Aviva kedvelése vagy megtűrése újabb dolgokat vet fel, köztük az is hogy Axel tényleg oda meg vissza van érte és többet akar tőle. Még ennél is többet. - Jó! Figyelj már! Hé! - szólok bele a szavaiba a vége felé. Utolsó szavam kicsit erőteljesebben sikerül. - Elfogadtam, nem? Neked ő kell, oké. De adj már neki egy kézikönyvet arról, hogy hogyan mutassuk ki az érzéseinket mások felé...anyád szívrohamot kap ha nem kap mosolyt a jövendőbeli micsodájától... - igen, észrevettem hogy a csaja nem épp olyan mint más lány, hogy mindenen mosolyog, vagy épp bőg egy filmen, vagy épp bármit elpletykál... legalábbis én így látom őt, de lehet csak velem volt ilyen... - Tudom nem vagyok könnyű eset...- sóhajtok, majd lassan ránézek, mivel neki mindez tényleg fontos. -...De figyu... megígérem neked, hogy kihozom a legjobbat a dolgokból, ha engeded, hogy továbbra is veletek legyek, suli után, vagy amikor ráértek egy óra hosszára. Megmutatom mindkettőtöknek, hogy elfogadom azt hogy nem csak te vagy ő van ... Ti vagytok. Nem leszek olyan! - nem vagyok dühös, csupán mérlegeltem kicsit. Nem akarok fasírtban lenni egyikkel sem, mert akkor lőttek annak, hogy Axellal legyek. A bátyámat visszakaptam úgy ahogy, de ez mégis csak több mint ha halott lenne igazából. Ami még a haragomat illeti, a bátyám jól tudja, hogy nehezen kezelem az indulataimat, szóval azt meg sem ígérem, hogy nem fogok majd kiabálni, vagy nekik menni ha úgy alakul. Ez velem jár. És a közös edzés is éltet, és igen, a magam malmára hajtom részben a vizet ilyen téren. De ezt nem kell tudnia ... Megtanulom ha megtanulom hogyan üthetek ki a divatból másokat egyszerűbben...már ezért megérné. - Van egyáltalán terved hogy hogy tudna normálisan élni? És arra, hogy ne legyél... - elhallgattam hirtelen, hiszen még mindig nehezen emészthető dolog számomra, hogy Axel hivatalosan meghalt, nem is mutatkozhatunk többet nyilvános helyeken. Pedig annyi tervem volt...dobhatom mindet ki. - Létezhet arra is megoldás? Mi van ha több éven keresztül lesz ez így? Nem akarom hogy így éljen...nem érdemeli ezt. Nem értem a hajó feliratait, persze a számokat látom, erre Axel szól be erősen, amire a válaszom egy erősebb öklözés az oldalába. Rideg pillantással nézek az arcába, a szemeibe, kicsit oldalra billentem a fejem. Csak ne analfabétázon itt nekem, még a haverjaimnak sincs mersze ilyenekhez, neki sem kellene a fejemhez vágnia a gyengeségeimet. A saját testvéremtől sem tűrőm hogy lenézzen ilyen téren. Én sem tettem. - Tizenhét és fél! - javítom ki a téves tudását, már eltelt azóta 6 hónap...csak neki nem tűnhetett fel, hiszen ideje sem volt még körül nézni ilyen téren. Kifújom a levegőt, mielőtt neki esnék az előző beszólása miatt, nem volt joga hozzá. Tartotta volna meg magának. Kicsit felhúzta vele az agyam. Hallgatom a felsorolást, hogy miket képes elvezetni, szemöldököm felcsúszik, mosolyom felfelé kezd görbülni. Máris elszállt rólam az előbbi köd. - Ne már! Helikoptert ha időd és minden másod is engedi, mutasd már meg! - érintem meg ököllel finoman a vállát, amolyan jelzésként, hogy hahó ez már komoly ám! Ám nem is hagy tovább ezen elképedni, jön a jogsival, amire csak felciccenek. - Tudom. Akarok is jogsit, csak anya nem engedi még elkezdeni...még vezetni sem engedett...meg te se ami azt illeti. Egy lakatlan területen legalább... Anya szerint, majd ha nem kapom fel minden apróságon a szart, ha nem leszek ilyen ingatag, ha változik egy cseppet a magatartásom, majd akkor elkezdhetem. Az meg eltarthat még egy jó darabig. De szeretnék. Nagyon is...
Vendég —
Aaron <<>> Axel
Breathe in What is happening? Walls are in the way How do I escape losing you? Fading out of view now Losing you feels like the earth is falling through
A kérdésre értetlenül nézek rá. - Nagyon el vagy tévedve a világgal Aaron, ha azt hiszed, hogy valaki csak bizonyos feltételekkel érdemel igazat a szavainak. Avivának nem azért van igaza, mert a nőm, és főleg nem azért, mert a felettesem lenne. Azért van igaza, mert józan paraszti ésszel és logikával alá lehet támasztani a döntését. Neked sem lesz igazad attól, hogy az öcsém vagy. Nem is értem, honnan jönnek ezek a hülyeségek. Nem arra valók a kapcsolatok, hogy kihasználd őket. Ha azt hiszed, arcon köpöm az igazságot, mert úgy kényelmesebb, akkor nem ismersz eléggé. - pfu, nagyon sok dolgot kell még megtanulnia Aaronnak ezzel a gondolkodás móddal. Nem tudom, hogy lehetne ezt bele verni a fejébe hogy nem attól lesz igaza, csak mert valakinek valakije, hanem mert igaza van, vagy nincs. Halkan sóhajtva folytatjuk tovább a beszélgetést és jutunk el odáig, hogy Avivának nem kell őt kedvelnie, csak tűrje meg. - És szerinted meddig működne? Te se találkozol szívesen olyanokkal, akiket nem kedvelsz, nincs ez másokkal se máshogy. Szerinted nekem milyen lenne a kereszttűzben lenni? Milyenek lesznek a családi ebédek, ha néhány év múlva sikerül kiharcolni, hogy Viva is úgy élhessen, mint bármelyik ember? - feszültséggel és kínos pillanatokkal teli, amire senkinek nincs szüksége. Nem akarok választani a családom és Aviva között, sőt, azt akarom, hogy a családom része legyen. Most is összetartozunk, ezért hordjuk a horgonyt a csuklónkon, és vagyunk az alteregoink által összekötve. Amikor az erők használatáról beszélünk, Aaron olyan nagyképűen fogalmaz, hogy a végén a tengerre mutatok, miszerint a vendégem lehet és haza úszhat, ha annyira akar. Nekem elég az is, hogy a vízzel együtt hajtom a csónakot, gyorsabbá téve a haza jutást. Persze visszakozik, mire amolyan "megmondtam" fejjel nézek rá. A lehetősége megmarad, hogy megtanulja a csónak vezetését, és igazából közelebb is jön, de a műszerfalra nézve csak káromkodik és arrébb megy. - Mi az, analfabéta vagy? - vigyorodom el. - A számokat azért csak felismered 17 évesen. - bökök a mutatókra. A mértékegységeket úgy is meg kell tanulnia, ha norvégul lenne kiírva. A következő kérdésére kicsit elmosolyodom. - Repülőt nem, de helikoptert igen. - válaszolom elmerengve. Mondjuk azt már régóta nem csináltam, de elvileg ezek olyanok, mint a biciklizés, sosem felejti el az ember. - Autót, motort, különböző motorcsónakokat, vitorlás hajót, helikoptert, különböző harcjárműveket tudok vezetni. - felelem meg bővebben a kérdését, csak hogy eloszlassam a ködöt. - És te mikor tanulsz meg vezetni? Hivatalosan már lehetne jogsid, tudod? - kérdezek rá kis mosollyal.
Szerinte fair volt Aviva részéről...csak értetlenül ingatom a fejem és figyelem a bátyámat. Igazat ad a lánynak, még nekem kéne hálálkodnom, hogy ennyit is elmondott, hogy jó pár dolgot nem akart elmondani. - Komoly? Az ő pártját fogod? Most akkor tisztázzuk már Axel... Ő a NŐD vagy a felettesed? - egyetért vele sok dologban, azt meg nem értem, hogy miért nem tudhatok dolgokat? Mert hamar köpnék? Ugyan. Ahhoz olyan szinten kellene felhúzniuk hogy szószerint tomboljak, törjek zúzzak. Ha megkínoznak, na akkor abból nem esznek, akkor elharapom a saját nyelvem. Nem szoktam titkokat kiadni. Az első benyomás a legfontosabb és nem fog bízni bennem, ha ilyeneket csinálok. Csak elhúzom a szám, a hajamat seprem ki a szemeimtől. Akkor legközelebb csak adjon nyugtatót, hogy ne essek a lánynak, ha nem akar elmondani az én érdekemben valamit. - Nem kell hogy jóban legyen velem, csak türjön meg...tanuljon meg osztozkodni... - nevetek fel a szavaim végeztével. Mondjuk nem is gondolom komolyan, hiszen fontos lenne nekem is, hogy Aviva bízzon bennem a későbbiekben. Főleg ha kellene neki akármikor a segítségem, hát bátran forduljon hozzám is. Mintha olyan sokra menne velem egy háborúszerűségben. Nem akarok senkit sem megbántani, az meg egy másik dolog, ha bepöcenek és úgy vágok hozzájuk dolgokat...hogy azt komolyan veszik-e vagy sem... Az edzést még nem tudom mi legyen, de majd összehangolom a tanóráimmal, még van időm, ám jó lenne hamar találni valamit az energiáim levezetéséhez. Talán szét kellene magam veretni mindennap...na nem mintha én azt hagynám... nem lenne belőle semmi sem. Közlöm vele, hogy hajó vezetési praktikákra nem vagyok rászorulva, hiszen lazán eluszkálnék a víz alatt hazáig. Erre ő jön ugyanezzel, de felemelem a kezem megadóan. - Visszaszívtam. - na azért arra nekem is van eszem, hogy számolni tudjak. Két órás hajóút van mögöttünk kisebb rásegítéssel, ha még úsznék is...6 órás út lenne és még el is fáradnék. Jó nekem a hajó is, kényelmes, csak legyen, aki elvezesse. Szerinte nem kell mindig a hatalmamat fitogtatni...de ha egyszer van? Most hogy már tudom, hogy miért vagyok jobb, mint egy mezei halandó, miért ne? Nyilvánosan persze nem is akartam búvárkundot játszani... nem kell elmondania, hogy ez amolyan kussolós téma... hiszen ha valaki nem ért valamit, az félni fog és az csak a bajt vonzza. Közelebb lépek az irányító panelhez, közel hajolok az egyik gombhoz. Angol szöveg...komoly? - Anyád! - morgok egy sort, hiszen nem norvégul van felcimkézve, így inkább csak visszatelepszek. Hajóirányítás, idegen nyelv tanulás... a kettő nem fér össze egymással. Figyelem azt továbbra is, de aztán csak egy lökéssel közelebb kerülök és csak azért is megnyomom a gombot. Aztán kivárok... felhúzott szemöldökkel nézek körbe, hogy ezzel vajon mit okozok. Okoztam. Semmi? Vállat vonok. - Repülőt tudsz vezetni? - pillantok fel a bátyám arcára. Kitudja, hogy legközelebb milyen kalandra invitálom...
Vendég —
Aaron <<>> Axel
Breathe in What is happening? Walls are in the way How do I escape losing you? Fading out of view now Losing you feels like the earth is falling through
- De igen, nagyon is fair volt. Már annak is örülnünk kell, hogy egyáltalán bele ment abba, hogy kérdezz. Az, hogy néhány dolgot nem mondott el, még a legjobb eshetőség volt, amiért hálásnak kell lenned. - mondom ki az egyértelműt, aztán a további szavaira megcsóválom a fejem, főleg a lemeccselést illetően. - Elfogult vagyok veled szemben, Aaron. Az első benyomás pedig mindenkinek fontos, neki főleg, és hát.. jah, az nem sikerült fényesre. Szóval igen, ezen még dolgoznod kell, hogy biztonságosnak tartson. Nehéz, ha ilyeneket csinálsz. - hogy ezt a kitörésekre értem, vagy a hajó ellopására és elsüllyesztésére, azt meghagyom rejtélynek. Arra azért figyelmeztetem, hogy ne bántsa meg a kedvesemet, mert nem állok jót magamért, és erre a vicces felvetésre olyan komolyan válaszol, hogy én is az leszek hirtelen. Rápillantok, ahogy a drogos megjelenését emlegeti, és halkan sóhajtok. - Az egy jó lecke volt mindkettőnknek... - jegyzem meg halkan, mert végül is így van. Én akkor jöttem rá, hogy mennyire elhanyagolta mindenki Aaront, és mennyire befolyásolható lett emiatt, ő pedig arra, hogyha nem fordul vissza erről az útról, akkor több dolgot is elveszíthet, mint amennyit akar. Örülök, hogy azóta nem voltak drogproblémái, legalább is látnám rajta, ha megint be lenne állva, vagy elvonási tünetei lennének. Az edzésre és boxra térve inkább mást ajánlok neki, ő pedig elgondolkodik rajta, de bővebben nem kommentálja. Tanítottam neki önvédelmet, fogásokat ebből-abból a harcművészetből, de úgy tűnik, hogy nem fogta meg különösebben, ha még is csak boxolni akar. Pedig sokkal sokrétűbb lenne, ha keleti harcművészetet tanulna. A döntés joga persze az övé, de ha meglágyul az agya, mert elmegy boxolni, akkor roppantul fogom sajnálni, hogy meghagytam neki ezt a lehetőséget. Amikor felajánlom neki, hogy megtanítom hajót vezetni, szinte kiröhög, mire felhúzom a szemöldökömet egy kis mosollyal. - Azt én nem a fia vagyok? De ha ennyire akarsz, tőlem úszhatsz is haza. - mutatok a tengerre nyitott tenyérrel, mint a lehetőségre. - Csak azért, mert meg van a hatalmad valamihez, nem jelenti azt, hogy minden esetben azt kell használni. - mondom, miközben figyelem, ahogy visszalép. Mivel ez egy motorcsónak, sokkal több gomb és kijelző van rajta, mint azon amit elsüllyesztett.
Bocsánatot kérni, ha valakit lehordok a sárga földig, mint Vivát...igen. Szájalni az jól megy, de hogy bocsánatot is kérjek. Na az nem megy. Legalábbis mások irányába nem, Axelnél sem mindig alkalmazom, pedig elengedhetetlen lenne. Mindig igaza van, most is. Bocsánatot kell kérnem. De majd. Még ahhoz össze kell szednem magam fejben és nem megy az olyan hamar. - Az akkor sem volt fair a részéről... - vontam vállat, ezzel letudva azt a részt, hogy a nője nem válaszolt minden tetves kérdésemre. Jó persze, nem kell mindenről tudnom, ezt elismerem, túl nagy a pofám és még elszólok ezt azt, amit talán mélyen magamba kéne tartanom. De héj! Eddig párszor már felhúztak és mégis remekül tartom magam ahhoz, hogy ne köpjek senkinek arról, hogy a haditengerész testvérem életben van. Ez talán nem jó érv ahhoz, hogy kicsit megnyiljon előttem? Nem? Nem. - Még jó hogy tudod, hogy van lelke, mikor együtt éltek szinte... a többit nem fejteném ki bocsi...te látsz bele a nőd fejébe... én tök idegen vagyok a számára, nyilván csak a szavaid alapján ismer... de te is tudod, hogy nem vagyok mindig olyan... ha kell ezt neki is bebizonyítom... akár lemeccselhetjük, nekem kilenc. - vonok vállat, azt azonban nem tudom, hogy Axel meddig engedne miket "küzdeni", vagy lenne-e rá alkalmam, esetleg ahhoz, hogy megmozduljak ellene. Nem félek tőle, Viva lány, a harci tudása izgat lényegében. Jó, meg persze az is, hogy a bátyám asszonypajtása, ezt meg közöltem már velük is. Az meg hogy szeret, de ha megbántom akármivel, akkor összehajtogat. Szemet forgatok, majd felhúzott szemöldökkel pillantok rá. - Drogosan ültem a kocsidba, azt hiszem nekem az elegendő volt, hogy hátbaszúrtalak...nem tudom jóvátenni. Többet nem teszek ellened irányul dolgokat...- szavaim őszinték, elég hatalmas fejmosásban és szívenszúrásban volt akkor részünk mindkettőnknek. De tulajdonképpen az a nap térített észhez. Ha akkor az a nap nem úgy alakult volna, szerintem halott lennék a következő felszívott adagtól. De inkább hagyjuk ezt a drogtémát, nem csak neki kellemetlen és még mindig fortyog miatta, a bizalmát vissza kell majd szereznem. Igen, rajta vagyok az ügyön. Az hogy letettem a fegyvert és beszéltem pár szót Doráról, az semmit nem jelentett. Az meg hogy elkap a hév és a fejére olvasok, azt úgyis visszaadja kamatostul. De úgy igazán még nem ártott nekem. Azt hiszem ez a testvéri szeretet, amit már régen alkalmazni kellett volna. Az edzést átvezetem konditerembe, hiszen mindig őt sem üthetem, főleg hogy akad ezer meg egy jobb dolga mint én, így amit felhoz Mudo-t csak bólintok, na nem nézek meg mindent Norvégia területén...amit mondtam, az lesz a székhelyem aztán kész. A boxolásban nincs benne, el is magyarázza, miért és azt is, hogy mit ajánlana helyette. - Harcművész tréning... - hát jó, nem tudom, hogy akad ilyen hely, ahol ezt oktatják, vagy egyáltalán anya benne-e lenne abban, hogy harcolni tanuljak. Mert ugye a másokat elverést nem dijjazza, meg azt sem, ha engem gyepálnak. De ez mennyivel másabb? Azt hiszem utána kell néznem. Fogalmam sincs hogy foglalkozik-e a közelben valaki ezek valamelyikével, de az internet a segítségemre lesz ha kell. Szerintem szardarab az elsüllyedt kacat, szerinte antik darab, hát azt hiszem ebben sem értünk egyet már megint. Ezen gondolatokra pedig csak nevetni kezdek. Mellé sétálok, megragadom a vállát, rászórítok, meglapogatom, de mikor kérdezi, hogy megakarom-e tanulni, csak szélesen elmosolyodok a vizet bámulva. - Hülyéskedsz? Aegir kölykeként a víz alatt is cirkálhatnék lazán órákat, majd pont hajón fogom elcseszni az életem...nincs az az isten, hogy ilyet tanuljak. Szükségtelen. Előbb kötök el egy autót... - de aztán befogom és elpillantok róla, mintha csak visszaszívnám az utóbbi pár szót. Hirtelen behúzott nyakkal odébb is somfordálok, nehogy nyaklevest kapjak. De csak szívom a vérét, hamar vissza is telepszek mellé, figyelem a mozdulatokat, amit elvégez rajta. Az első hajó, amit megtanult vezetni, kezelni, az vajon mi volt? Annyi de annyi kérdésem akadna, amiket soha nem tettem fel sem régebben, sem mostanában, de azt hiszem elég sok időnk lesz rá...egy épületet szedünk rendbe... együtt. Elég sok meló, unatkozni sem fogunk ráérni.
Vendég —
Aaron <<>> Axel
Breathe in What is happening? Walls are in the way How do I escape losing you? Fading out of view now Losing you feels like the earth is falling through
Amikor a nagy arcáról beszél, amolyan "tagadhatatlanul nagy arcod van" arckifejezéssel bólintok egyet, de aztán el is mosolyodom. - Tudod, többet tudnál megtartani, ha néha bocsánatot kérnél azoktól, akiket megbántottál, de nen akartad. Például amikor leordítottad Viva haját, csak mert nem válaszolt a kérdésedre, de utána láttam rajtad, hogy megbántad. Akkor kellett volna például ilyet mondani. - fejtem ki, de szavaim mögött nincs lebaszás, mindent csak tanító jelleggel mondok. - Te is meg tudsz könnyebbülni, ha kiadod a feszültséget, de utána azt, amit keltesz vele másban, ezzel oldod fel. Mondjuk Vivát nehéz megbántani, és tökéletesen el tudja játszani, hogy nincs, de azért én tudom róla, hogy van lelke, és pont olyan törékeny tud lenni, mint bárki másé. - mondom majd hozzá teszem: - Szeretlek öcsi, de ha sikerül megbántanod valamikor, bármivel, akkor összecsomagollak egy sprotnis konzervdobozba. - vigyorodom el, mert nyilván viccelődök, de minden viccnek van alapja. Aaront nagyon oltári lebaszást kapna tőlem egy ilyen esetben. Ha már levezetésről beszélünk, megmondom neki, hogy az edzés jó erre, ő pedig elárulja, hogy már egyébként is gondolt erre. Bólogatok kis mosollyal, aztán megvonom a vállam. - Azt nem ismerem, így nem tudom megmondani, hogy jobb-e nála, de mi anno a fiúkkal a Mudo Gymbe jártunk a Hasleveien-re. Jó hely, lelkes edzőkkel. - mesélem, aztán amikor a boxról kezd beszélni, megrázom a fejemet. - Ha rám hallgatsz, nem boxolni kezdesz. Ott állandóan a fejed a cél, 10 év után minden boxoló vagy retardált, vagy agyhalott a sok károsodástól. Nem is annyira diverz, mint más, keleti harcművészet. Azok megtanítanak nem csak arra, hogyan használd az öklöd, de arra is, hogy mikor használd. Neked inkább erre van szükséged. Karate, judo, taekwondo... - sorolok példákat. Miután elindulunk, felteszek azért egy fontos kérdést. Nem tudni, hogy látták-e, ami azért fényes nappal elég nagy kockázat, főleg, hogy legutóbb Aaron még arról vakerált nekem, hogy nincs több dobása, ha elkapják a rendőrök, akkor mehet szemetet szedni meg ilyenek... Nem kívánok ilyen sorsot neki, de be van kamerázva minden, szóval reménykedjünk, hogy nem látszódott rajta az arca. Amikor szardarabnak hívja a másik hajót rá pillantok. - Hé! Nem is tűnik szardarabnak, inkább csak antik. Lehet többet ér, mint ez a motorcsónak, csak mondom. - jegyzem meg kis mosollyal, aztán amikor azt mondja, hogy "ez menő", rá pillantok kis mosollyal. - Mi? Hogy vezetek? - kérdezem, aztán amikor közelebb jön, rá mosolygok, aztán amikor köszönetet mond, akkor biccentek. - Nincs mit. Meg akarod tanulni? - bökök fejemmel a kormány és a gombok felé. A motorcsónak másképp működik, mint a vitorlás, ha azt tudja kezelni - legalább annyira, hogy ide eljusson - akkor ez is menni fog neki.
Sajnálja. Hát igazából nem kell sajnálnia a dolgot. Tulajdonképpen a jó ügy érdekében ment el és tartottuk távolságban a kapcsolatot. Ami félre siklott. De nekem kellene inkább sajnálnom a dolgot, mert én voltam vele mindig olyan ízé. Meg sem érdemlem tulajdonképpen azt, hogy bármiért ami velem kapcsolatos kisegítsen. De ugye ő számomra nem tud soha nemet mondani. Jó, ha úgy van és olyan a dolog, meg dühös is, akkor a fejemre olvassa. - Jah...senki sem néz vissza. A barátságok nem mindig bírják az igazságot. Az igaziak meg itt vannak. Ők még bírják a nagy pofámat... - igazat kell adnom neki ezzel kapcsolatban, mondjuk az is igaz, hogy nem mindenkit engedek közel magamhoz pont emiatt. Higy csalódok, hogy hátbaszúrnak. Dora is csak azért került hozzám ilyen közel...fájó kimondani, de azt akartam, hogy valaki legyen a bátyám helyett a bátyám. Legyen az akármilyen, de töltse ki valamilyen mód azt a tátongó űrt. Kérdésére nem tudok mit válaszolni, fogalmam sincs hogy mit éreztem akkor ott pontosan. Haragot és félelmet. És mindkettő egy személy felé irányult. Dornak akartam ártani, mégis más kapott...ő meg csak figyelt a szúrós szemeivel. Hogy mi történt ott pontosan? A mai napig nem jövök rá igazából. Talán jobb lenne, ha valaki úgy igazán elgyepálna, akkor talán észhez térnék, eltűnne a haragom is... meg minden más nyomorom, de persze Axel szúrós tekintete megcáfolja mindezt. - Igen, arra már én is gondoltam. Már kinéztem egy edzőtermet is, elég jó a társaság is aki összegyűlik ott... a Domus Athletica a Trimveien 4. szám alatt...ismered esetleg? Vagy van annál jobb? - kérdezek rá a dologra, bár az izmait nem biztos, hogy edzőteremben szedte össze. Nekem jelenleg más választásom nincs. Axellel ököl harc, vagy egy edzőterem. A bátyámat nem püfölhetem állandóan, ha haragos vagyok valamiért, más megoldás kell. Ő sem tarthatja állandóan oda az orcáját. Egyszer kétszer ha nincs más megoldás belefér, de nem állandóan. Erre már én is rájöttem. Feláll mellőlem és elkezd öltözni. Figyelem a mozdulatait, ahogy felveszi magára a ruhákat, majd ahogy elmegy beindítani a hajót. - Azt hiszem a boksz is megfeleleő lenne... - mintha Dora is bokszolni járna, legalábbis hobbiként azt végzi, de ő meccsre jár, szóval nem tudom, hogy összefuthatnék-e vele egy edzőteremben. Nem mintha hajlanék rá, de majd megoldódik ez is, hogy mit kezdjek a felszabaduló energiáimmal. A bátyám úgyis rám bízza, max annyit kérdez, hogy merre találhat meg, ha választok végül. Meg persze azt is tudja, hogy melyik a veszélyesebb... Belép a pitbe, meginditja a hajót, kérdésére az elsüllyedt említettre nézek. Elhúzom a számat, majd elnevetem magam... hosszasan. - Csak a cél volt a szemeim előtt, de legközelebb megnézem van e bárki a környékén. - na nem mintha akarnék majd újabb hajót rongálni, meg elkötni és a közelébe merészkedni, de mondjuk ez is hangulatfüggő volt. Basszus...Magnus ki fog nyírni...ondjuk azt sem tudja, hogy ki vitte el a dögjét és hova lett...szerencsém lesz. Felkelek a helyemről, kicsit erősen megkapaszkodok a korlátba, majd még utoljára ránézek a művemre. - Remélem nem fog előkerülni ez a szardarab... - fintorgok egy kicsit, majd a fivérem felé pillantok, aki a hajókormányzásra figyel. - Ugye tudod, hogy ez azért tök menő! - az, ahogy a hajót vezeti, ahogy a vízet irányitja magunk alatt. Ahogy az velünk van és nem ellenünk. Kár hogy nincs nálam a mobilom, ez a testtartás ezen a hajón...megérne egy fotót. Nem kerülne fel sehova, nagyon nem igazán vagyok fent egy közösségi oldalon sem. Inkább csak kinyomtatnám és kitenném a falra, vagy a pénztárcámba vele.. - Tényleg ne haragudj. Sajnálom. - őszíntén sajnálom a dolgot, hogy ki kellett értem jönnie ide. De legalább jött és nem hagyott szarban. Meg ugye végig kellett hallgatnia a szitkozásimat amiket Aegir felé intettem. Őrá tényleg lehet számítani. Ezért is szeretem. - És kösz. - lépek mellé közelebb, majd megfigyelem, ahogy vezeti a hajót. Figyelem hogy mennyi minden más ezen, mint azon volt. Egész kicsike...
Vendég —
Aaron <<>> Axel
Breathe in What is happening? Walls are in the way How do I escape losing you? Fading out of view now Losing you feels like the earth is falling through
Beszélgetünk, mindentől távol, a tengeren hullámozva, a kékség kellős közepén. Meghallgat engem, és arra jut, hogy örül, hogy a testvére vagyok, és hogy olyan lettem, amilyen. Egy kicsit magunk vagyunk és talán ez az ismerős, nyugodt közeg, a magány és a csend az, amitől megnyílik végre. Meghallgatom, hogy miért dühös, és rájövök a szavai alapján, hogy mindez csak azért alakult ki benne, mert senkit nem akar túl közel engedni magához. Mert túl sokan bántották őt, köztük én is: még ha nem is mondja ki egyértelműen. Tudom. Hiszen jöttem, mentem a munkám miatt, az utóbbi időben a törésem pedig még ennél is messzebbre sodort tőle. Bántottam őt, és ezt szégyellem. - Sajnálom, Aaron... - mondom halkan, együttérzően. Dora emlegetése persze kellemetlen, nem szeretem, hogy ennyire hatással van az öcsémre. Szeretném, ha megszabadulna tőle, még a gondolatától is, de azt is tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. - Tudom, hogy ez nem segít a gondodon, de az emberek ilyenek. Barátok és ismerősök jönnek, mennek. Akik igazán fontosak lesznek neked, és te nekik, megmaradnak majd az életedben, a többiek pedig lassan eltűnnek. - ez lehet, hogy kellemetlen, de ilyen a világ, ezzel kell élnünk, el kell fogadni. - A dühödet félelemből töltötted ki máson Dora helyett? - kérdezek végül vissza egy részletre. Egyszer, remélem majd láthatom, vagy hallhatom tőle, hogy elégtételt vett rajta... Bár ha ennyire képes befolyásolni, félek, hogy nem megy majd neki egyedül. Amikor arra kérdezek, hogy mit akar úgy igazán, elgondolkodik egy kicsit, aztán ismét a családról kezd beszélni, meg a szerettei védelméről. Halványan elmosolyodom, hogy az életcél kérdésére ilyesmivel válaszol, de csak némán hallgatom őt, mert tudom, hogy ez neki fontos, és én nem kinevetni akarom, hanem megérteni. Amikor a saját elgyepálásáról beszél egy másik isten által, akkor szigorúan nézek rá, de már rögtön szabadkozik is, hogy vicc volt. - Ajánlom is! - nevetem el magam halkan, aztán amikor azt mondja, hogy sajnálja, hogy nem tudok a kabin felújítására koncentrálni, megrázom a fejemet. - Szívesen segítek neked bármikor. Megpróbálhatnád azért az edzést, hátha még is segít neked is. Vagy legalább tanulgasd az erődet, mert az még hasznos is lenne. - mondom bátorítóan rá mosolyogva. Felkelek, a ruháimhoz lépve felöltözök, aztán a pitbe lépve beindítom a motort. - Látta bárki, hogy elvitted ezt a hajót? - kérdezem, megkerülve a vitorlást a vízen, és elindulva visszafelé Norvégia partja felé. Hosszú utunk lesz...
Kérdésére csak lassan megrázom a fejem. De aztán folytatja, igen hasonlóra gondoltam én is. De mivel régen sosem kérdeztem, így sosem került szóba ezen dolog, szóval úgy voltam vele, hogy pár erőnléti edzés, pár fejmosás, aztán mehetnek terepre. De az ő magyarázata a dolgok miatt bonyolultabb, a testet kell kordában tartani, hogy elnyomd magadban, hogy a megfelelő állapotban légy egy fegyver elsütéséhez. Szóval ezért is nem adott még Coltot a kezembe? Azt hiszem akkor ez még nagyon odébb van, hiszen én sem biztos, hogy készen állok arra. Pedig imádom a coltot és szívem szerint éjjel nappal magamnál tartanám, tudom, hogy nem tehetem. - Ha megtanulsz előbb gondolkodni, mint ütni... - ismétlem el a szavait, áhitattal figyelve őt miközben beszélt. Igen, a bátyám elég menő a szememben, igazi férfi, igazi mintatestvér, jobb mint régebben. Bagyis akkor is jó volt, csakhát kicsit eltúloztam a dolgaimat és leszartam. Ahogy ő is leszart engem és ment a tengerre kalandért. De ez nem így van, hiszen magyarázatot is kapok rá, és igen megértem a szavait. Rákoncentrálok, iszom a szavait, figyelek a súlyra, majd elmosolyodom. - Örülök, hogy az lettél aki ma vagy...- nyújtom is felé az öklömet egy ökölpacsira, ezzel együtt szeretnék végre megszabadulni a felesleges gondolataimtől. A bátyám mindig is szeretet, szóval ez egy olyan nagy dolog most, mint hogy tudom már hova is megyek továbbtanulni. - És annak is örülök, hogy a testvérem vagy... - figyelmem újra a nyugodt tengeren kalandozik, ám mikor őfelsége és a haragomat közlöm vele, kérdése az ami megakaszt. Utálom kimondani a nevét, frusztráltá tesz és gyomorgörcsöm lesz csak a nevétől. De megkell magyaráznom neki és azt is, hogy mire gondolok. - Dora... - olyan halkan beszélek, hogy a víz simán elmossa, de pont elég hangosan hogy a fivérem hallhassa. Mintha halálos vétek lenne kimondani a nevét. - Látott már több alkalommal bepöccenni és volt, hogy ő gyújtotta meg a gyújtózsinórom és más kapott őhelyette... sokszor volt, hogy kiakadtam és szavakkal vagdalóztam. Szinte kiharcolta az egészet egy pillanat alatt. A haragom amely a csalódás, megbántottság, elutasítottság, szégyen és más hasonló érzéseim együttese, a szeretetem ellentéte. Mindez csak azért, hogy elkerüljek egy újabb hátbaszúrást, hogy távol tartsak magamtól fontos embereket, hogy legalább ők ne sérüljenek. Taszítok egyet rajtuk, anyán, rajtad, Cassien, meg meg 1-2 fontos emberen...de ti maradtatok. Mindenki más hátat fordított és elment. Emlékszel, mikor a legutóbb a fejedhez vágtam elég sok mindent? Azokat sajnálom. Igenis szükségem van olykor a fejmosásodra és a basztatásodra ha úgy van! Már csak azért is, mert használt... - most én magyaráztam csendesen, ráérősen, hogy én magam is felfogjam az értelmét a szavaimnak, ám még mindg nem tudtam az előző kérdésére sem válaszolni, de talán ha felfogom a kérdésének az értelmt, menni fog. Mi az, amire igazán vágysz, Aaron? - Megakarom védeni a hozzám közel állókat, ha kell, hát a saját testemmel. Ha kell, akkor kivágom a saját nyelvem, hogy ne okozzak fájdalmat. Nem akarok pusztittani magam körül, ha kell hát visszatartom bármi áron ezt az egészet. Aztán majd kirobban egyben... - az meg nem biztos hogy jókor jó helyen lesz a megfelelő alkalom, szóval ez megint bukta. Elhúzom a szám, de aztán folytatom. - Te a gyalogságnál tudtad elsajátítani az önfegyelmet... talán nekem egy edzőterem is kevés lenne...talán ha megfűzök valami nagyon menő istent, hogy kiüsse belőlem a szart is... - gondolkodok elmélázva, de aztán elhallgatok és felemelem mindkét kezem a magasba a bátyám felé. - Csak viccelek, csak viccelek... - hiszen tudom hogyan érez a családi negativitással, előbb lőné fejbe az ellenséget, minthogy az én kezem vágják le. De végül visszahelyezkedem, elhúzom a számat, majd Axelre pillantok. - Sajnálom, hogy miattam nem tudsz a kabinra fókuszálni. Aviva már biztos aggódik miattad... húzzunk vissza... kell segítség? Bármiben! - nem tudok neki értelmes válaszokkal szolgálni a vágyódással kapcsolatban, hiszen amire vágyok, az pont itt ül mellettem. De nem is erre volt kíváncsi. Úgy voltam vele, hogyha otthon nem lehetek boldog, majd követem a szívemet, és az leszek a tengeren. Vajon az én szívem mit súgna, ha hallanám? Ha békességet hoznék magamra? Tudnék én egyáltalán bármikor békét kötni saját magammal? Talán majd ha meghalok, akkor a lelkem is békére talál, na meg mindenki más is, akiknek ártottam a viselkedésemmel.
Vendég —
Aaron <<>> Axel
Breathe in What is happening? Walls are in the way How do I escape losing you? Fading out of view now Losing you feels like the earth is falling through
Nem tudom, hogyan segíthetnék neki annál többel, hogy elmondom a saját tapasztaltaimat. Egy vér vagyunk, egy család, és magam is éreztem azt, amit ő, csupán nekem jobban sikerült magam alá nyomni a démont. Nekem mondjuk annyi szerencsém volt, hogy mikor Aegir teherbe ejtette anyánkat vele, én már épp az akadémiára mentem, ahol bőven volt időm ledolgozni és megtanulni irányítani és fókuszálni azt a haragot, amely bennem volt. Amikor ezt elmondom, és látom rajta a meglepettséget, félre biccentem a fejem. - Mi az? Azt hitted, hogy csak a kezedbe nyomnak egy fegyvert, azt' szélnek eresztenek? Nem. Főleg nem a tiszteket, mint én is ... voltam. Az egyszerű gyalogosok sem pánikolhatnak és dühönghetnek kedvükre, ha egyszer éles fegyvert kapnak a kezükbe, nekünk tiszteknek meg főleg nem adatik meg a luxus, hogy elveszítsük a fejünket, hiszen mindenki, aki az irányításunk alatt áll, a mi felelősségünk és ránk támaszkodnak. Így hát rengeteg pszichológiai teszten és edzésen megyünk keresztül, azon is, hogy lehet a legjobban kiadni, hogy lehet "meghackelni" a testet, hogy olyan hormokat gyártson, amely elősegíti ezt az ideális állapotot. Persze, nem mindig tudja az ember takarni, vagy elfojtani, vagy átkonvertálni, amit érez, de ha megtanulsz előbb gondolkodni, mint ütni, gyakorlatilag ezeket a szituációkat is képes vagy az irányításod alá vonni. - magyarázom el neki, aztán rá kérdezek, hogy mi a szíve vágya, és hogy mondja ki azt, ami elsőre eszébe jut. Amikor erre azt mondja, hogy csak nem hitte el, hogy nem akarok a testvére lenni, ráncolni kezdem a homlokomat... Mármint... Miből gondolta ezt? - Csak azért, mert én már szinte felnőtt voltam, és egy olyan hivatást választottam, ami távolra hívott, nem jelenti, hogy nem akartam a testvéred lenni, Aaron... Még azelőtt tengerészgyalogosnak készültem, mielőtt megtudtam, hogy érkezel. Haragos pedig nem rád voltam, hanem Aegirre és anyára. Amikor megszülettél, akkor örültem, és tudod, volt bennem egy olyan büszke-bátyus érzet, csak a tanulmányok miatt nehéz volt gyakran kivitelezni. - mondom bátorítóan rámosolyogva, hátha végre elhiszi, hogy nem miatta választottam ilyen munkát, hanem tényleg magam miatt, és mert erre vágytam. Aztán folytatja, és én figyelmesen hallgatom, ahogy megkérdőjelezi magát, és valami őfelségére hivatkozik, én pedig megint csak ráncolom a homlokomat. Aztán a tanácsomat kéri, de azt hiszem van itt valami mélyen, elrejtőzve, ami nagyon fontos lehet, de csak érintőlegesen beszél róla, és ez nem jó. - Kezdjük az elején. Ki az az őfelsége? És hogy érted, hogy "így", hogy ne sérülj? Arra gondolsz, hogy a haragoddal tartasz távol mindenkit, hogy ne érjen csalódás? - kérdezek rá a dologra, addig nem igazán akarok tovább menni, és tanácsot adni, amíg ezekre a kérdésekre választ nem kapok, hiszen ha nem ismerem minden részletét a kiindulópontnak, nem tudok rá okosat mondani.
Rémületet keltettem a bátyámban, nem akartam ráhozni a frászt. Érzem a vállamon a kezét, együtt fogjuk fel, hogy senki nem vesztett el semmit. Elmondok neki mindent, ami miatt eljöttem, de nem sikerült a tettem, Aegir leszarta a fejem nagy ívben, így ez kissé lelombozott. Keserű csalódottság uralkodott el rajtam, ám a testvérem maga mellé hív, így kis tétovázással, de lehuppantam mellé. Nem néztem rá, a vizet figyeltem, mely nyugodtan hullámzott. Csak fejét ingatok a nem bölcs megszólalására, nem, valóban, egyikünk sem bölcseskedésre született. Amúgy miért jöttünk erre a világra? Miért kellett Aegirnek felbukkannia? Érzem magamon a tekintetét, ám mégsem nézek rá. Pedig nem megszidni akár, vagy vérig alázni, vagy elküldeni melegebb éghajlatra. Aztán mesélt. Hogy őt se kereste Aegir sose, miután megszülettem, dühös volt ő is. Főleg ahogy másokat látott az apjukkal. Anyára is mérges volt. Ekkor pillantottam rá, tekintetem az ő íriszeit kereste, de aztán a folytatást már így hallgattam végig. Őt figyeltem. Nem volt boldog. Szóval apánkkal együtt én is boldogtalanná tettem. Jó tudni...de legalább már tudom, hogy a szívét követte, nem akart nagytestvért játszani. Megértem. Hiszen. Tizennyolc tetves év húzódik közöttünk. Hogy ez áldás vagy átok, fogalmam sincs. A seregben megtanították az érzelmei irányítására. Erre csak egy halk Wáo csúszik ki, őszintén meglepett ezzel a dologgal. Pont erre nem számítottam, hogy ott ezzel is foglalkoznak. De talán ez miatt tudja leplezni az érzelmeit. Azt hiszi azt miatt nem tudok figyelni a dühömre, mert nincs fókuszom. Nincs amire rákoncentrálhatnék. Kérdéseire csak meredek rá tanácstalanul, de csak fejrázás a vége. - Nem tudom. Fogalmam sincs Axel. Régebben, arra gondoltam... - elhallgattam, elfordultam tőle, hátra túrtam a hajam az ujjaimmal. Sóhajtottam. Nehéz erről is beszélni. - Azt hittem régebben, hogy nem akarsz a testvérem lenni, azért akartál távol maradni. Anya hiába magyarázta, hogy ez nem igaz, de ezt akkor tőled akartam hallani. - pillantásomat ismét rátereltem. Kicsit csendben maradtam, végig néztem a bátyám arcát, majd kicsit megroppantottam a vállaimat előre nyújtva, átkarolva a másikkal. - Ha hónapokkal ezelőtt kérdezed ezt, talán kinevettelek volna, talán a mások elgyepálása, a zsarukkal való összetűzést válaszoltam volna erre. Azt hiszem az orvosi a jövőre nézve elég gyérül fog indulni. Nem tudom mihez kezdjek ezzel az egésszel. Talán igaza volt őfelségének azzal kapcsolatban, hogy egyszerűen csak így a legjobb. Távol tarthatok mindenkit így...hogy ne sérüljek. De... - kitárom a két kezem a víz felé, amely két oldalról hirtelen egymásnak csapódnak. Két hullám összetűzése. - Nem akarok egyedül maradni...az olyan, mintha magába vonzana valami fekete olajos massza, egy mocsárféle, ami magába ránt. Nem akarok ebbe süllyedni...nem akarok magamra maradni. - a szavakat szinte már suttogom, ahogy érzem, hogy kicsit mélyebb érzelmek is kerülnek ebbe bele. Nem akarom hogy igaza legyen Dorának, nem erre születtem. - Te mit tudsz tanácsolni?
Vendég —
Aaron <<>> Axel
Breathe in What is happening? Walls are in the way How do I escape losing you? Fading out of view now Losing you feels like the earth is falling through
Féltem attól, hogy baja lesz. Az érzelmek rendkívülien tudnak hatni a szervezetre. Megrövidíthetik az ember élettartamát, és még akkor is, ha tudtam, hogy mi nem vagyunk csak simán emberek, féltettem őt saját magától. Attól, hogy kárt tesz magában, vagy hogy egyszerűen csak beadja a sok haragra a szíve a kulcsot. Nem csoda tehát, hogy amikor bele esett a vízbe, akkor nehéz mellkassal ugrottam utána. Kihúztam a csónakra, és mivel először nem reagált, hátra hajtottam a fejét, oda hajoltam a füléhez, szememmel a mellkasát figyeltem és vártam 10 másodpercig. Nem lélegzik. Már majdnem pánik tört rám, és a kezem kulcsoltam össze, hogy neki álljak mellkasi nyomásokat csinálni, mikor hirtelen levegőért kapva ült fel, és felpattantak a szemei. - Bassza meg... Azt a kurva... Rohadt élet.... - zihálok megkönnyebbülten, kissé görnyedve túrom hátra a vizes hajamat, és próbálom csillapítani a heves szívdobogásom. Nyelve egyet támaszkodok a térdeimre, míg ő visszafekszik. Halkan zihálva figyelem, ahogy beszélni kezd, majd elpillant. Mély levegőt szívok be, és fújom ki lassan az orromon, ahogy ismét rám tekint, hogy nem akart senkit se bántani. Megfogom a vállát és finoman megszorítom. - Jól van, semmi baj. - mondom, de ezzel nem csak őt, magamat is nyugtatom kicsit. A térdelésből áthelyezkedek ülésbe, és egyik térdem felhúzva rá fektetem a kezem. Még egy kicsit hatása alatt vagyok annak, hogy az előbb majdnem halottnak hittem, de már lassan kezdek megnyugodni. A figyelmemet is eltereli az, ahogy újfent beszélni kezd és a kezét kezdi figyelni. Tudtam, hogy most arra van szüksége, hogy kiadja magából a dolgokat, így csendesen figyelem és hallgatom őt. Azt, hogy azt hitte jobb lesz, de az ellenkezőjét érte el, hogy azt hiszi, nem érdemli meg a figyelmét, de már nem érdekli, és hogy el akar tűnni, kontrollálni akarja magát. Persze minden mozdulatából kiolvasok egyfajta szenvedést, és nem is tekint rám, de nem akarom, hogy pont tőlem féljen, vagy nekem ne akarjon megnyílni. - Gyere, ülj le. - szólok neki, és ha hátra néz, akkor magam mellé bökök fejemmel. Hátamat neki döntöm a csónak felemelkedő részének, amely egyben elválasztja ezt a kis kilógó szakaszt a fedélzettől. Ha ide ül, pár másodpercig figyelem a vizet és gondolkodom. - Szeretnék neked bölcset mondani, de rohadtul nem érzem magam annak. - mondom egy halvány, apró mosollyal rá tekintve. - Én is voltam dühös, és elkeseredett. Én is hittem azt, amit te: hogy nem vagyok méltó arra, hogy lásson, mert amikor anyánkat teherbe ejtette veled, nem keresett meg. Azt hittem, hogy nem akart látni, ennél nagyobb fájdalmat pedig nem éreztem azóta soha. - mondom elmerengve fürkészve magam elé. - Rengetegszer kaptam magamat azon, hogy csak úgy a semmiből dühös voltam rá, vagy elkeseredett, ha másokat boldogan láttam az apjukkal az utcán. Egy ideig még anyára is nagyon haragudtam. - mondom halkan szusszanva, kinyújtva a lábamat, és ölembe veszem a kezeimet. Nem volt könnyű időszak, se anyánknak, se nekem, de talán pont ezért jött jól, hogy végül olyan utat választottam, mint amilyet. - Úgy voltam vele, hogyha otthon nem lehetek boldog, majd követem a szívemet, és az leszek a tengeren. - nézek az öcsémre, arcát fürkészve. - A seregben nem csak fegyvert fogni tanítottak meg, de irányítani az érzelmeidet. Célt adtak, olyasmit, amellyel ezelőtt nem igazán rendelkeztem. Azt hiszem, azért annyira irányíthatatlan a dühöd, mert nincs, amire rákoncentrálhatnál. Nincs, amely feleméssze az energiád, amelyre igazán fókuszálhatnál, így minden gondolatod oda lyukad ki, amely végül elönt ezzel az érzéssel. Mi az, amire igazán vágysz, Aaron? - kérdezem kissé félre biccentve a fejemet. - Mi az első gondolatod, ami erről a kérdésről beugrott? Még akkor is, ha hülyeségnek tűnik?
Kérésemre megjelent Odin, bizonyára csak én láthattam őt, de végtelenül hálás voltam az itt létéért. Még akkor is ha ilyen röpke volt. Elillant rólam pillanatok alatt a harag, ír magja sem maradt, ám már csak az maradt meg, hogy Axel távolodik tőlem, majd csobbanok egyet. Sötétben vagyok, fekete tengeren ringatózok, fölöttem csillagtalan ég. Nem hallottam semmit, nem láttam semmit. Ebben a pillanatban tökéletes feketeség vett körül. Arra számítottam, hogy fájdalmat fogok érezni, Olyan, mint a félálom, vagy az ébredéshez közeledés. Tompán elér a külvilág, érzed, hogy valaki mászkál körülötted, hozzád szól és mindjárt felkelt, mert új nap kezdődik, neked pedig a részesévé kell válnod. Amikor megkérdezed az embereket, azt szokták mondani, hogy készek arra, hogy jobbá váljanak, de az az igazság, hogy valójában fogalmuk sincs, hogy min kéne változtatniuk. Azt tudják, hogy valami nincs rendben azzal amit tesznek, és ettől kényelmetlenül érzik magukat. Nincs meg a tudatukban, hogyan oldják meg a helyzeteket, és mivel nincs megoldás a tudatban, nem is tudják a dolgokat megváltoztatni. Azt hiszem, vagyis biztosan velem is ez a baj. Kipattanak a szemeim, levegőért kapok, majd felülök, körül nézek. A mellkasomhoz kapok, a ketyegőm rendben, már nem tombol, helyre állt a rend. Megkönnyebbült sóhaj hagy el, majd visszaeresztem magam fekvő pozicióba. - Sajnálom...én csak... - hallgatok el, majd elpillantok másfelé, nem akartam Axelt nézni, de kénytelen vagyok, lassan vissza is terelem rá az iriszeimet. -...nem akartam senkinek sem ártani... - fejezem bevégül a mondatot, a hajamhoz nyúlok, hogy a homlokomből kiseperjem az oda elterülő szálakat. Ezzel egyetemben a tenyeremet is elkezdem figyelni, mintha bármi válasz vagy további folytatást, puskát, megtalálnék rajta. - Azt hittem, ha kijövök ide és a fejére olvasok, jobb lesz. - az meg hogy hol is vagyunk, milyen messzire eljöttem, nos az lényegtelen. Nem számított a fejemben akkor semmi. - De rosszabb lett... - újra feltornáztam magam, majd a tengerre néztem. Elidőztem rajta hosszasan, majd elhúztam a számat is. - Úgy tűnik...nem érdemlem meg, hogy szemtől szemben álljak vele... süket fülekre találtam. - elhalkultam, mintha a korábbi haragom nem is létezett volna. Axel felé fordítottam a fejem, végig mértem, majd az arcán állapodtak meg kékjeim. - De már nem érdekel... - suttogtam végül, majd lesütöttem a pillantásom, újra elszúrtam valamit, amit soha nem tudok majd helyre hozni. Nem akarom ezt. - Csak elakarok tűnni... - álltam fel, majd a hajamba túrtam, léptem egyet távolabb Axeltől, majd úgy fordultam, hogy háttal legyek tőle. - Kontrol alatt akarom tartani ezt az egészet! Elég volt... - hogy áldás-e vagy átok mindez, ez az egész harag dolog, erről alighanem személyenként is megoszlanak a vélemények.
Vendég —
Aviva, Aaron <<>> Axel
Breathe in What is happening? Walls are in the way How do I escape losing you? Fading out of view now Losing you feels like the earth is falling through
Tanácstalan voltam. Aggódtam érte, mert nem tudtam, hogy mit tehetnék, amivel könnyebbé tehetném a lelkét, amivel megszabadíthatnám ettől a fojtó haragtól, amely állandóan a lelkét tüzeli. A legrosszabb nem is az volt, hogy dühös, hanem hogy mindezt úgy tette, hogy közben ártott magának. Most is... hogy a francba került a dán tengeri határra? Miért jött ide? Felteszem a kérdéseim, és természetesen haraggal válaszol. Aegirt kereste, neki akart beolvasni. Halkan sóhajtok. Tudom, hogy mit érez, hiszen én is tombolni akartam, amikor megkaptam tőle a levelet. - A tengerpartról is hallott volna téged. - mondom halkan, aztán tovább figyelem őt. Próbálom elterelni a figyelmét, felhívni inkább arra, hogy hol vagyunk, hogy neki álljon gondolkodni a helyett, hogy csak elengedi a dühét. A hullámok csapkodnak körülöttünk, de a csónak, amelyen állok, magabiztosan cövekel a vizen. Nem csak az ő hangulatát veszi fel a tenger, nem csak ő rá hallgat. - Tudom, hogy dühös vagy rá. Én is az vagyok, mert nálam Vivát használta tudtán kívül postásnak. De ha hagyod magadon így eluralkodni, ahelyett, hogy irányítanád... az senkinek nem jó. - mondom kicsit elhúzva a számat. Jót tenne neki az edzés, az hogy az energiáját, amelyet a haragba fektet, a saját fejlesztésébe fordítsa. Akkor kezdek igazán aggódni, amikor mintha rosszul lenne, tántorog és félszeműhöz beszél. - Aaron..? - ráncolom a homlokom, ahogy hiperventillálni kezd, és egy pillanatra attól félek, hogy talán most fog szívrohamot kapni, vagy hasonló. Mintha hirtelen nyugodtabbá válna haragos görcsbe szorult arca, de ezzel egyetemben dőlni is kezd. - Aaron!! - kiáltok rá, és kihajolva a korláton kapok felé, de ujjaim csak súrolják a vállát. - Bassza meg! - rúgom le a cipőm, levetem a felsőim, a nadrágom, és utána ugrok. Tudom, hogy a víz vigyáz rá és hogy gyógyítja. Jó magam is kibírtam levegő nélkül heteken át víz alatt, így attól nem félek, hogy baja történne, de nem akarom, hogy a fenékre süllyedjen. Márpedig a ruhái húzzák lefelé. Gyorsan tempózok utána, elkapva a pulóverét megállítom a süllyedésben, aztán hátulról átkarolom az egyik karja alatt átnyúlva mellkasánál az állára fogva, és felúszok vele a felszínre. Ott már ezzel a fogással tartom fejét a víz felett, és félkézzel, úszok vele a csónak hátuljához, magammal húzva őt is. Megkerülve a járművet nem egyszerű kirakni őt a vízből, de hála annak, hogy tengerben úszunk, elég csak arra gondolnom, és egy nagyobb hullám szinte a segítségemre van, és megemel minket annyira, hogy őt fel tudjam lökni a csónak végére. Ezután magam is kimászok, és fölé térdelve azonnal elkezdem az elsősegély alapjait. - Aaron hallasz? - rázom meg finoman a vállát, hangosan beszélve hozzá, remélve, hogy eszméleténél lesz.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
