Hallr & Anita

- Nos, eddigi tapasztalataim alapján, nem.
Majdnem rávágtam, hogy különben nem járnék ki a palotán kívülre, dehát az esélyt meg kell adni mindenkinek, szóval nem gondolnám, hogy ha esetleg több lenne as rossz íz a számban, akkor mondjuk képes lennék elzárkózni a világtól. Szeretem hinni, hogy alapvetően nem rosszak az emberek, csak belesodródnak olyan választásokba, ami nem éppen elfogadott. Illetve hát..nem tudom, nehéz dolog az emberi elme.
- Nyugalom, azért egészen megbízható emberek állnak a rendelkezésemre, csak a szoborhoz kapcsolódó munkálatokba nem szólhatnak majd bele és ott egyezetet majd velük, hogy mi-hogyan is kéne megalkotni.
Van éppen még szobrász is a családi tarsolyba, de vele végképp nem akartam ezt a munkálatot elvégeztetni. Neki túl régies a stílusa ehhez. Szépen képes megalkotni bármit, ami úgy néz ki, mintha századokkal ezelőtt alkották volna meg. Hallr művei ellenben tényleg úgy néztek ki, mintha bármelyik pillanatban életre kelhetne az a bizonyos szobor, valójában élethűek voltak. Nekem pedig pont ez kellett.
- Ezzel nem teljesen értek egyet, de próbálom elfogadni.
Nem hinném, hogy valakinek kisebbnek kéne lennie mint maga a feladat, ahhoz, hogy szerény maradjon. Dehát bizonyára nekik is megvan a saját szemléletük, ezt pedig úgy kell elfogadni, ahogy van.
- Óh, én elhiszem...
Végtére is miért ne? Miért ne lehetne valaki, aki összeverekszik a másik féllel jámbor, akár egy "bárány". A megfelelő inzultussal, a megfelelő ponton, bárkit ki lehet hozni a béketűréséből. Gondolom. Én mondjuk még sosem kerültem olyan állapotba, hogy bárkire is olyan ideges legyek, hogy bántani akarjam, azonban ami késik az nem siet és még bármit előfordulhat.
- Ha kép, ha nem, akár egy szobornál is, szerintem egy tehetséges művész képes érzelmeket csempészni az élettelenbe is.
Tény, hogy a kép amit mutattam nem egy ünnepelt zseni műve, de a könyv írójáé aki... szerintem így is megragadta a lényeget és elszánt ábrázatot varázsolt a hercegnőre. Valamint, ismerve a történetet, én nem tudok ezt a képet érzelemmentesnek vélni.
-Rendben van, akkor nyomtatva elküldöm.
Felettébb furcsa, mikor a mai világban valaki le tud a technika vívmányainak a segítségéről mondani. El sem tudom képzelni, mennyivel nehezebb dolgunk lenne nélkülük. Egyszerre tartom furcsának és ismerem el a férfi kitartását, ezen a téren.
Majd egyszer csak közbelép Ivar, hogy figyelmeztessen, vannak ám néha kötelezettségeim is, így kénytelen voltam elköszönni Hallr-tól.
- Remek, annak örülök. Engedje meg, hogy elvigyük, a városig.
Végülis, amíg útba esett, miért is ne? Ez a minimum, ha már a barátságomat ígértem neki. Az út hazafelé hosszas, de cseppet sem unalmas, s így elköszönve tőle, tartok haza a palotába, tudván, az én ajándékom igazán mesébe illő lesz.


Köszöntem én is a játékot. ^^

Hallr & Anita

- Olyan, mint amikor az ember rájön, hogy nem csak csoki ízű fagyi van a világon. Ezer féle íz létezik, némelyik a kedvére való és némelyik kimondottan visszataszító.
Ennél pontosabban nem tudtam volna körbeírni a dolgot, pláne nem találtam rá megfelelő szót. Úgy éreztem, ez így tökéletes is lesz.
- Mint mondta, nem mindenki vélekedik így a munka elvégzésével kapcsolatban, így igenis szerencse, hogy ön ilyen lelkiismeretesen dolgozik.
Belefuthattam volna valami elfuserált, linkeskedő művészbe is, aki aztán ha elvállalja is a szobrot, de időben vagy nem is készül el az alkotással, vagy teljesen mást hoz ki belőle. mint amit el szerettem volna érni. Azért ismerek a nemesi körökben is olyat, aki csak arra képes amit ő maga el akar érni, ha már másért kéne tennie valamit, hiába van meg a szándék, ha egyszerűen nem érdekli eléggé.
- Nos, ha ön úgy érzi, hogy nincs meg önben az ami hozzá kell, akkor nincs mit tenni. Nem igaz?
Pedig aztán az ittlétünk során volt egy-két olyan mondata, melyekről elhittem volna, ha azt álltja magáról, ő egy ilyen zsebköltő. Olyan aki szeret otthona magányában tollat, papírt megragadn és írni a szóvirágokat.
- Áh valóban? Azért elsőre, nem teljesen így hangzott a dolog, de örülök, hogy nem azok közé tartozik, akinek hamar elpattannak a húrok.
Habár másképp álltak a kilátások korábban, így már csak az üt szöget a fejembe, hogy ők ketten ezek után még barátok maradtak. Lehet, hogy ez amolyan férfi dolog? Ivart nem láttam még verekedni és remélem, hogy ez így is marad. Nem vagyok benne biztos, hogy örülnék a látványnak, amit két önmagából kivetkőzött ember tusája mutat. Mikor tanítottak annak idején a gladiátor játétkokról, már az is nehezemre esett, hogy azt felfogjam, miért szerette annyira a nép.Dehát nem lehetünk egyformák, s lehet, én sem ismerem magam eléggé ahhoz, hogy bármit is ki merjek jelenteni. Soha sem ütöttem meg még senkit, egy pofon sem repült más arca felé. Nem tudhatom, hogy ha egyszer ez megtörténne, akkor nem-e lennék az érzés megszállottja, s onnantól minden kis kellemetlenségért nekiesnék valakinek. Gondolataimban jót kacagtam magamon. Én ennél sokkalta nyugodtabb vagyok. Közben Hallrnak kerestem ki a képet, nehogy ne tudja, mi az amire gondolok "szépség" alatt.
- Hm? Ennél a képnél? - A telefonmom képernyőjét immár magam felé fordítom.- Áh, ugyan már. Biztos vagyok benne, hogy csak előnyösebb számomra a megvilágítás. Szóval, átküldjem a képet vagy sikerült megjegyezni? Szívesen küldök belőle esetleg egy másolatot, mármint a könyvből.
Közben egy harmadik fél, ismerős hangja szólít meg miután finoman megköszörülte a torkát.
- Hercegnő, lassan ideje lesz távoznunk, ha oda szeretne érni a zongora órájára.
- Áh igen. Köszönöm Ivar, hogy figyelmeztettél. Mr Nafnisson, szeretne esetleg még valamit megbeszélni?
Laikusként, én nem tudom, hogy ez mind milyen procedúrával jár végülis.

Hallr & Anita

Miközben hallgatom a beszámolóját az emberekről, kissé visszább veszek és elgondolkozok? Valóban ennyire buta lehetek mások szemében? lehetséges, hogy nem is megalapozatlan a dolog és csak én nem gondolnám magamról, hogy egyébként meg van a magamhoz való eszem? Lehet, a bátyám Andreas is azt látja bennem, hogy egy idióta vagyok és ezért nem kedvel? A kedvesség s illem álarcát magamon hagyva hallgatom mégis a férfit. Már úgy hozzá vagyok ehhez szokva igazából.
- Igen, volt már szerencsén néhány embernek a maszkja alá belesni Hallr, a munkamoráljaikkal, azonban már kevésbé vagyok tisztában. Így örömmel tölt el, hogy sikerült magára lelnem, hiszen így biztos lehetek abban, hogy időben el is készül az ígért műalkotással.  
Számomra korábban nehézséget jelentett meglátni mások valódi arcát, mivel mindig mindenkinek meg akarom adni az esélyt. Szeretem, mikor valami jót fedezek fel olyanokban, akikről nincsenek jó véleménnyel. Gyermekként hittem, hogy valójában mindenki jóságos, csak van egy remek kis indokuk arra, hogy úgy viselkednek...ahogy. Ebből kinőttem ugyan, viszont néha azon kapom magam, hogy igyekszem a bátyám viselkedését irányomban kimagyarázni. Nem tartom őt rossz embernek, ahogy magamat sem. Ő mégis mintha annak látna. Na de hol is vesztem el? Áh igen, ott, ahol Mr Nafnisson kijelenti, hogy senki sem lehet tökéletes. Ezt én nem is várom el másoktól, inkább tőlem szokták.
-Egy igazi többszáz éves bölcs szólalt most meg önből Hallr, lehet önfejlesztő könyvek írásával kellene foglalkoznia a szobrászat és ékszerészet mellett.  
Számomra ugyan természetes, hogy minden ballépést jóvá kell..jóvá lehetne tenni valahogy, páran a királyi családból már nem biztos, hogy egyetértéssel bólogatna a szobrász szavaira. De most igyekszem minél több figyelmet fordítani arra, amit nekem ad elő. Áh igen, hallottam már arról a bizonyos vörös ködről. Az én világom inkább rózsaszín vattacukor, kellemes bézs s néha élettelen szürke. Nem igazán látom magam, amint hagyom, hogy előtörjön belőlem a szörny ami vörös ködöt lélegzik be, s maró sav a tápláléka.
- Na jó, ez azt hiszem, hogy egy kis magyarázatra szorul. Szóval mit ért az alatt, hogy nem értett egyet az ön módszerével? Nem túlzás ezért kicsit, hogy kiüti?
Szemeim sarkából rápillantok a biztonság kedvéért Ivarra, nem lett volna szerencsés, ha ez valamilyen agresszív véleménycserévé alakul, mert elértik egymást. Én sem akartam olyan helyzetbe kerülni, hogy felhúzza magát a férfi, mert nem értünk egyet a szobor részleteiben. Nem nézem ugyan ki Hallrból, hogy nőket megütne akár egy ujjal is, Ivarnak azonban pont az a dolga, hogy mindenkiből kinézzen mindent. Nem féltem, nem remegnek lábaim, s így gondot sem akartam, hiszen olyan kellemesen telt a nap. Hála az égnek nem történt semmi egetrengető balhé, talán a testőröm is érezte, hogy nem bántana Hallr. A szobrász ettől függetlenül nem volt rest meglepni minket ismételten, az öleléssel. Kedves tőle, nem állítom, hogy nem vagy, hogy kényelmetlen lett volna. Sőt egyenesen aranyosnak találom a kedvességét, hogy próbálna kiszedni a saját borongós gondolataimból. Szavai alapján úgy döntök, hogy több ilyen remek meglátással rendelkező ember kellene az apám és majd a bátyám mellé is, miikor eljön az ideje s átveszi apánktól az ország irányítását.
- Köszönöm a sok segítséget, csak azt szeretném még mindenképpen letisztázni, hogy hogyan is kellene a hercegnőnek kinéznie. Sajnálom, de ezt nem bíznám csak úgy másra. Fontos, hogy a királyné, mikor az alkotásra néz, azonnal tudja, hogy kit ábrázol a szobor.
A könyv, amiből anyukám olvasptt, szépen el van téve, nagybecsben őrizve, hogy semmi se árthasson neki. Az interneten biztosan rengeteg kép van róla.
-Igen, nagyon kegyes hozzánk ma Freyr.
A palotában nem gyakran hangzanak el az Isteneink nevei, nem bízik senki sem abban, hogy az életünket a természetfeletti irányítaná, számomra ettől még fontosak a hagyományaink és az, hogy tiszteljük a kultúránk, az eszméket amiken felnevelkedett az ország.
Kezemet a blézerem zsebébe mélyesztem, s előveszem belóle a telefonomat.
- Engedje meg, hogy gyorsan rákeressek Runa hercegnőre.
Hamar megtaláltam a képet, ami a könyvből lett bescannelve. - Itt is lenne. Ugye milyen gyönyörű?
Katt ide

Hallr & Anita

A palotában mindenki sürög-forog, s úgy tűsténkedik mintha egy hangyabolyt figyelnénk meg. A saját munkáját csendben, néha jókedvvel intézik, így nekem furcsa volt, hogy vannak olyan emberek, akik ilyen könnyen megússzák a munkát és még fizetéshez is jutnak. Hallr rengeteg mindent tapasztalhatott már munka terén, hogy ilyen bizonyossággal tudja állítani.
- Valóban vannak ilyen emberek? meg lehet ilyen könnyen úszni a fáradságot a pénzért?
Nem tudtam eldönteni, hogy az ilyen embereket eszesnek, vagy szimplán lusta alaknak tartsam. Végülis van az a mondás, hogy "Többet ésszel, mint erővel". Nem? Az ettől függetlenül mindenképp becsülendő, hogy Hallr inkább megdolgozna azért, ami az ölébe kerül. Nekem nem igazán kellett bármit is megtennem akármiért. Én csak megrebegtetem a pilláimat és többfélét is elém tesznek. Ez nem teljesen fair, dehát ez az élet rendje és mindig is lesznek különbséget ember és ember között. Még ha ezek a különbségek nem is valódiak és könnyebben eltörnek mint a cukorból készített, hamis üveg.Vannak borongósabb időszakaim, mikor a gondolat, hogy piedesztálra vagyok emelve mégis kevesebbet érek mint mások, annyira zaklat, hogy egyszerűen nem bírok elaludni. Utána bűntudatom van, hogy ilyenek miatt kesergek, mikor másoknak annyi gondjuk van, hogy ki sem látnak belőle. Ahogy mondani szokás, jó dolgomban azt sem tudom, mi más bajom legyen.
- Ha nem tapasztaljuk meg a saját bőrünkön, hogy miért rossz ami rossz, akkor soha nem is fogunk tőle félni igazán nem? Aztán inkább minél korábban történjen meg, mikor még van több idő ezeket a hibákat kijavítani. - Nekem csak ez a véleményem, de a családomnak teljesen más. - Valóban? Összeverekedett volna? Na és miért meg hogy?
Hallr nem egy kicsi ember, én biztosan nem kötnék bele. Nem olyan személynek tűnik ezek ellenére, akit könnyű lenne odáig sodorni, hogy üssön. Lehet rosszul ítélem meg. Ki tudja? Ritkán de előfordulhat nálam is, mikor elvakult vagyok, akkor nem látom a fától az erdőt.
Talán ezért is zavart ennyire hirtelenjében az, hogy egy számlát sem tudnék elkészíteni és az emberek napi teendőjéből hatalmasat buknék. Azt gondoltam, hogy mestere vagyok a pókerarcnak és az angyali mosolyok kifaragásában, de úgy látszik, ezen HAllr vagy átlátott, vagy ezennel sikerült ebben is kudarcot vallani. Egyszer csak azt veszem észre, hogy megöleltek. Ez nálunk a királyi családban nem szokás, nem vigasztalgatjuk egymást, nem mutatunk ki gyengeséget. Nem "alacsonyodunk le" odáig, hogy kimutassuk az érzelmeinket. A valósakat. Még egy temetésen is elrejtjük arcunkat, mikor úgy érezzük, hogy nem tudnánk visszafogni a könnyeket. A királyi család..."tökéletes".
Így nem is öleltem vissza, mert az már olyan bensőséges lenne, amit még családdal sem nagyon tapasztalok meg, és nem akarom magamban felkelteni ennek az érzését. Ellökni nem löktem viszont, hiszen rosszat nem tett és csak jót akart.
Finoman jelzek fejem ingatásával Ivarnak, hogy ne aggódjon, nincs semmi baj. Korábban én voltam az aki a biztonsági őrt hasonlóképpen igyekezett megvigasztalni, nem lett túl jó vége. Nem mindenkit lehet csak úgy megszelidíteni.
- Remek! - Lelkendeztem, immár sokkalta jobb kedvvel. - Bizonyítsa be nekem a természetfeletti létezését azzal, hogy olyan rúnát alkot, ami örökké megóvja Runa hercegnő szépségét. - Nagyon közel áll a szívemhez a története, s habár imádom a szobrokon felfedezni az idő fogainak nyomát, azt sem bánom, ha csodálatos pompában marad meg az idő végezetéig. Ennyit megérdemel a történet maga.
- Lehetne, hogy minél kisebb legyen és olyan legyen, mintha a ruha része lenne? Ezen egyáltalán nem gondolkoztam el. Hogyan lehetne megoldani?
Sokkal több részletet kíván a szobrok megalkotása mint gondoltam és őszintén nem voltam ilyen kérdésekre felkészülve.
- Oh, tényleg azt is meg kellene neked mondanom, hogy hogyan is nézne ki a hercegnő, hogy legyen minek a mintájára elkészítenie a remekművet.
A baj csak az volt, hogy nincs itt velem a könyv, amiben van illusztráció minden egyes szereplőjéről a történetnek.

Hallr & Anita

Ejnye. Milyen elánnal társalog az uraság. Igaz, csak úgy éreztem, hogy illendő megdicsérni a szándékát, hogy jóban legyen a szomszédaival. Egy picit mintha kioktatva éreztem volna magam. A palota, szinte erődnek tetsző kapuin belül, nekem semmilyen kapcsolatom nincs "szomszédokkal". Már, ami nem a szomszédos országokat illeti. - Ennek a tényét nem is firtattam Hallr. Örülök, ha a kellemetlenségek ellenére, megpróbálnak egymásra tekintettel lenni. - Mindenesetre a mosolyom kedves marad, s megértő. Végtére is a férfiak általában nem szeretik, ha azt az oldalukat fényezik, amire egyébként kevésbé büszkék. Ilyenek lehetnek a puhább, kedvesebb és akár törődő vonásaik. Az apám és bátyám is, mind a ketten ilyenek.
- Ezt igazán nagy öröm hallani. - Zárom le végül az edzettségének kérdését. Ha azt állítja, hogy minden gond nélkül megcsinálja a szobrot, akkor adni fogok a szavára és elhiszem, hogy így is lesz. Gondolatban már el is képzeltem, ahogy a tökéletesen megmunkált, kecses ámde rendíthetetlen márvány szobrot anya meglátja és repesni kezd örömében. No persze tud, hogy ő nem az a nő akit csak úgy el lehet varázsolni. Mégis reméltem, hogy ez évben más lesz. Az egész ország a műremek csodájára fog járni, a sok méltóságos úrral, s kevély dámákkal az élen. Ebben Hallr Nafnisson lett a segítségemre, a szinte nem is evilági tehetségével.
- Ugyan. - A kertjét is nyilván olyan gonddal fogja felépíeni, ahogy a márványt is szinte életre kelti az eszközeivel. Biztos úgy érzi olyankor magát, akár Pygmalion, aki saját kezeivel formálta meg magának azt amit tökéletesnek talált. Nagyon szeretem azt a mítoszt, még akkor is ha a görög mítoszok és istenhit eltér attól, amit mi vallunk Norvégiában.
- Meghiszem azt. Én, alig várom, hogy "felnőjjek". Huszonhat évesen, nagyon keveset tudok a világról, legalábbis mindig megpróbálnak engem óvni és elszigetelni minden bajtól. Ily tapasztalatok híján, nem nevezhetem magam felnőtt nőnek, még akkor sem ha a korom ezt sugallja.
A mindennapi emberek gondjai és cselekedetei, amikkel bizonyítják, hogy rátermettek, nekem ezek hiányoztak. Még egy olyan számlabefizetős csekket sem tudnék kitölteni. Az omlett is gondot okozhat. Ajkaim lefelé konyultak, hiszen csalódott voltam önmagamban. Ennyi kellett eldönteni, hogy a királyi konyhára lopózzak, hátha besegíthetek.
- Hahahah - Elkacagtam magam, de gyorsan megálljt parancsoltam a hahotának. Reméltem, hogy nem nevettem ki, pedig ő komolyan gondolta. - Inkább annak, hogy ön lesz az egyetlen, aki ért a szobrához. Akiket felveszek, majd csak a vezetékekhez fognak érteni.
Viszont..mintha hallottam volna valahol, valamikor ezt a szófordulatot. Egy régebbi film lenne? Szerintem a bátyám nézhetett valamit, aminek emlékét én már szépen eltemettem magamban, a többi viszonylag figyelmes cselekedeteivel együtt.
Most sem volt itt az ideje ezen töprengeni, hiszen komoly munka előtt állunk épp. A savasesők és egyéb természeti csapások számomra adnak némi plusz hangulatot, méltóságot egy szobornak, de nem ártana ha egy ideig makulátlan maradna. Erről jut eszembe egy korábbi eszmecsere.
- Na és...mi lenne, ha. Tudja, használná azokat a védelmező rúnákat? Azt nem lehet a szobor megóvására felhasználni?
Kíváncsiságom nem csappant a témában, így bátorkodtam rákérdezni. Elég szuper lenne, ha nem kellene valamivel elfedni, mégis megtartaná a bájait, az éleket a hercegnő szobra.

Hallr & Anita

- Ez igen kedves gesztus. - Valóban az. - Viszont inkább arról számoljon majd be, hogy mennyi új barátot szerzett a sütikkel. - Nem tűnik a férfi olyan típusnak, aki keresné a többi ember társaságát, némely megszólalása alapján..olyan kis magánakvaló, néha kissé zsémbes úrnak tűnik, még ha egyébként az illemet nagyon is jól ismeri. Na de, erre mondja a dadus mindig, hogy senkit se a látszat alapján ítéljünk meg, hiszen az emberek mosolya mögött is nagyon sok minden rejtőzik.
- Természetesen nem hagyhatom, hogy a szobrász kidőljön, mielőtt még elkészülne a rendelésemmel. Nem igaz? - Ajkaim a játékos görbület jelzi számára, hogy valójában nem csak azért nem akarnám, hogy halálra dolgozza magát mert akkor mi lenne a szoborral. Tudom vagyis hát sejtem, hogy eléggé kevés időt hagyok neki és van némi bűntudatom. Ellenben csak annyit szerettem volna kérni tőle, ami meg is valósítható.
Szerencsére ez az elgondolás, amit szeretnék, nem túl cicomás és Hallr is biztosít arról, hogy a kezei alatt megszületett alkotás egy valódi darabja lesz a művészetnek. Végülis ezért ő a szobrász, nem?
- Biztosra veszem, hogy a mostani állapotában is esztétikus látványt nyújt a kertje, de minden elgondolás jól hangzik.
Habár nekem a kavics szökőkutak nem igazán tetszenek és habár tudom miről van szó, elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet egy bográcsozás vagy szalonnasütés. Ezek mind kimaradtak az életemből, úgyanúgy mint az osztálytársakkal való kirándulások. Vagy tényleg egy igazi kirándulás akár. Most azonban teszünk a férfivel egy kört az udvaron, ahol a kedvenc helyem található az egész birtokon. Amióta az eszemet tudom a napsütés és a víz közelsége tudnak nekem igazán nyugalommal szolgálni, így mélyen értékelni tudom mind a kettőt.
- Örülök, hogy így vélekedik. Nem gyakran fogadok vendégeket egymagam, de ez különleges eljárást igényel a részemről. Azért csak az édesanyám szülinapja lesz. A király felé ezt jeleztem, de anyának nyilván nem szólhatok.
Iiiigen, ami azt illeti, ide kell majd a szülinapi rendezvényét szervezni, nehogy pont én ne tudjak neki felmutatni semmit. Innen is jutott eszembe, hogy megkérdezzem, Hallr Nafnisson mégis mióta foglalkozik ilyesmivel, hogy ennyire kifinomultak az érzékei és a munkássága. Elhiszem, hogy vannak olyan emberek, akik egyszerűen ezzel az érzékkel születtek, de mégis érdekelt, hogy neki ez mennyi időbe telt. A 490 és az 50 év még ehhez a szintű tudáshoz is meredeknek hangoztak, de amilyen komolysággal mondta és a meglepettségem, kiváltotta azt a bizonyos nevetést.
- Az ékszerészet is egy olyan szakmának hangzik, ami igen nagy türelmet igényel. Sok lehet a pepecs munka rajtuk. Na és mennyi idős ön? - Olyan harminckilenc-negyvenöt körülire saccolnám. Sokkal idősebb vagy fiatalabb nem lehet. Kíváncsi voltam, hogy ha idősebb, akkor mivel foglalkozott mindezek előtt. Nagyon sokszor fordul elő, hogy az emberek akkor találják meg a hivatásukat, miután az eredeti szakmájukból nos..kicsit kiégtek. Nem mintha én annyit dolgoztam volna életemben. Fiatalabb lányként akartam egyszer segíteni a kertészünknek lapátolni, titokban, de végül abból is kórház lett. Elrántott egy lapát homok, elvesztettem az egyensúlyt és becsaptam a fejem egy igen éles térkőbe. Azóta vagyok eltiltva az egésztől. Harrl-al nyilván nem fordulhatott volna elő ilyesmi.
- Megoldjuk, mind az ön kezei alá fognak dolgozni Mr Nafnisson, csak utasítgassa őket. - Pft, majd biztos hagyom, hogy egy vízvezetékszerelő belekontárkodjon a munkálatokba, amit Hallr végez. Sejtettem ugyan, hogy ha velem és a sütikkel szemben magabiztosan kitartott, akkor néhány ismeretlen szaki sem okoz majd neki gondot. A lényeg, hogy kész legyen időben.
- Hogy? - Ezt a részét nem igazán tudtam elképzelni. Már hogyan legyen fedett vagy mit szeretne? - Ezt miként lehetne kivitelezni? A munkálatok alatti időre céloz vagy...?
Amíg dolgozik rajta, teljesen megoldható..de hogy örökké el legyen valamivel fedve? Azt nem annyira szerettem volna. Hiszen egy idő után, mikor a szobrokat megtalálja a borostyán, az nekem annyira tetszik. Kíváncsian vártam, hogy mivel tud meggyőzni, s addig a híd korlátjára könyököltem, hogy figyeljem a benne úszkáló halakat.

Hallr & Anita

- Úgy lesz, Ygritte sütijei nagyon hamar fogynak.
Végülis, láttam már olyan filmet, ahol a diák süteményt vitt másoknak, meg rendes volt és akkor meg is kedvelték. Gondolom, a valóéletben így megy - dehát ezt nem annyira fogom megtapasztalni, tekintve, hogy sosem jártam állami iskolába - ... végtére is, mézzel lehet legyet fogni és nem ecettel. Pozíciómnál fogva pedig ritkán tapasztalom meg, hogy bárki  azért kedvel meg, aki vagyok és nem azért mert nem tehet mást.
- Ugyan! - Kellmesen felkacagtam. Furcsa, de külseje ellenére sokkal illedelmesebb és talán visszahúzódóbb, mint azt első ránázásre gondolnánk. - Hiszen ön a mester, nyilván nem szeretnék olyat kérni, ami emberileg teljesíthetetlen.
Biztosra vettem, hogy szeretett volna segíteni a tanácsával és egy átlag ember művével kapcsolatban, lehet, könnyű lenne a választás, csakhogy ez az anyámé lesz. A királyné szobra. Magasztosnak és mégis jóságosnak kéne tűnnie az emberek szemében, csakhát... Kínomban az ajkam szélét a fogaim közé húztam, amíg vaciláltam. Miért akarok más képet festeni anyámról, mint amilyen?
- Igazság szerint a történetben egy hercegnő feláldozza magát a kalózért, akit szeret és a hajóhoz kötözi magát, hogy megmentse őt a háborgó tengertől. A szobor a hercegnőt szimbolizálná, a kezében a hajó pedig, hogy védelmezi azt. Vagy ez így nagyon giccses?
Nem félelmetes, milyen hamar veszít az ember a magabiztosságából? Olyan mint egy gyufának a gyenge lángja, elég egy erőtlen szellő és máris megremeg. Néha így érzem magam. Mint egy szál gyufa, viszont ilyenkor mindig emlékeztetem magam, hogy a megfelelő időben ez a gyufa képes felégetni az erdőket, egy szigetet..a fákat. Az idő homokja pedig pereg a beleszőlásunk nélkül és máris a fizettségről beszélünk. Nem térek magamhoz, hogy valaki egy ekkora melót képes lenne szimplán barátságért cserébe elkészíteni. Szerencsére nem akart velem ezen vitázni, na nem mintha tehetett volna bármit is az ellen, hogy fizessek. Ha akarok, akkor igen makacs tudok lenni.
- Remek, akkor indulás Hallr Nafnisson, biztosan elnyeri majd a tetszését. - Nemes egyszerűséggel karoltam belé, tudván..érezvén, hogy Ivar mögöttünk figyel minden egyes lépést és mozdulatot. Az ő bizalmát kissé nehéz elnyerni, de ki hibáztathatja ezért? Óvatosan lépkedtem a tavacska felé, egyre inkább felfigyerve a víz eltévesztetetlen hangjára és kellemes nyugodtság fog el. Csak... Nem gondoltam volna, hogy a szobrász ilyen hamar indít egy következő támadást a kis világom ellen.
Figyelem és filyelem, miközben beszél és várom azt a pillanatot, azt a rezzenést arcának izmain, ami elárulja, hogy csupán csak viccel. Nem találtam ilyet, mégis kitört belőlem egy hangos kacaj.
- Hát ez nagyon jó volt Hallr Nafnisson.
Elengedtem karját és megigazítottam a ruhámon a nem létező ráncokat. Mégis mi máshoz kezdhetne valaki egy ilyen információval? Inkább haladtam tovább gondolatban, s a szigetre sétáltam a hídon keresztül. A már jelenlévő kis, ódivatú szökőkútnak ideje volt mennie.
Óh! Mi lenne, ha kissebb lenne esetleg a szobor és mindenféle munkást felfogadnék.... meg lehetne oldani, hogy szökőkút-szerűen a hajó alól, a hölgy tenyeréből follyon ki a víz?

Hallr & Anita

Szórakozott mosollyal hallgattam a szobrász magyarázatát, hogy miért is nem eszik süteményt. Végülis érthető, csak épp a világ legjobb sütijéről csúszik le.
- Ez becsülendő, én nem is tudom, hogy képes lennék-e tényleg lemondani a cukorról.
Elvégre az édes ízeket szeretem a leginkább. Mondassanak le inkább a tiarámról, de ne az édesről. Nem szándékoztam azonban elérni, hogy a művész úr teljesen infantilisnak nézzen, szóval ezt az utóbbi gondolatot nem is mondtam ki hangosan. Foglalkoztam inkább azzal, hogy mennyire aranyos volt, hogy ezzel a sütivel szeretne barátkozni a szomszédaival.
- Szívesen csomagoltatok önnek, hogy megpecsételjük az üzletünket. Ygritte biztosan ki fog ugrani a bőréből, ha megtudja, hogy nem marad majd mind a nyakára. Nem gondolnám mondjuk, hogy rengeteg maradna meg, ha nem is vinné el Hallr, ő igazán aranyszívű és el szokta vinni rászorulóknak. Olyan nemes, hogy ha választhatnák az ország élére uralkodót, az bizony apukám után, ő lenne. Közben Heidi meg is hozta a szobrásznak a szükséges eszközöket. Hallr apró mosolyát a sajátommal fizettem meg, mielőtt rátértem volna a terveimnek a felvázolásában. Mikor éppen magyarázott valamit, akkor bőszen bólogattam.
- Az is teljesen tökéletes lesz, teljesen önre van bízva, hogy mekkora. - Egy ló méretű szobor, ennyi idő alatt már igazán derék. Tőkéletes! Pár pillanatig vaciláltam, hogy rámenjen-e anyám kedvenc idézete, szintén  a könyvből. "A szív lassú halállal hal meg." Ehm..nem. Nem egy ilyen nemes ünnepre, s nem egy ilyen különleges ajándékra való. Én is teljesen elkalandoztam és láthatóan a sötét hajjal rendelkező férfi is, akinek ujjai elvesztették tónusukat, elengedve a ceruzát, szabadesésben.
- A lábainál szeretném, ha a tenger hullámai jelennének meg, vagy jobb lenne, ha a tenyerében tartaná a tengert is, a hajó alatt? - Vagy túl nagy hülyeséget mondtam volna? Túl nagyravágyó voltam? Idiótán fog kinézni? Pillanatok alatt el vész a magabiztosság is, pont ugyanúgy, ahogy egy tollpihe hamvadna el a vulkán tüzében. Az asztal alatt ujjaimat tördelni kezdtem, míg nem parancsoltam magamra. Egy hercegnő nem ilyen. Hála az égnek, mind a ketten magunkhoz tértünk, bármilyen sokkban is volt részünk, a saját kis világainkban.
Csak azért, hogy még egy sokk-hatásnak kitegyen. Rúnák, mágia, természetfeletti..mind az a téma részesei, amikben nem igazán hiszek. Mégis oly biztossággal állította, szemeiben egy szemernyi kétséget sem véltem felfedezni. Ez volt az igazán hátborzongató.
- Márványból szeretném. Ismeri a Piéta szobrot? Michelangelotól, engem lenyűgöz. Szóval igen, egyértelműen márványt szeretnék, a pénz miatt meg ne aggódjon, mindent állok, csak legyen kész.
Hihi, könnyű az apám pénzével dobálózni, dehát őt nem érdekli, hogy mire költöm a keretet, amíg az nem drog, alkohol vagy bármilyen tudatmódosító szer, ami a föld alá kényszeríti az ember méltósságát. Hm, viszont kellett egy szép helyet kinézni a szobornak, ha ilyen körülményes a szállítgatása.
Pont felálltam a helyemről, a háttérben Ivar is követte a példámat, amikor kicsúszott valami a szobrász ajkain, ami igazán meglepett.
- Hogy? - Szempilláim sűrű csapkodásba kezdtek ismét. Még sohasem lettem ennyire kendőzetlenül megdicsérve, már hozzászoktam a finom, alig észrevehető bókokhoz.
- Nem várhatja el, hogy olyannal fizessek egy ilyen komoly munkáért, ami egyébként ingyen is járna. Nos..Nos..úgy értem a barátság. A legjobb barát címért még meg kell küzdenie.
Felvettem a tálcáról egy sütit és kiléptem a pavilon árnyékából, ahol egyből belekapott hajamba a tavasz eleji szellő. Imádtam ezt az időszakot. Egyszerre hordozza a levegő magában a tél jeges hűvösségét és a nyár vidám ragyogását. - Jöjjön Hallr, elvezetem ahhoz a helyhez, ahol majd meg kell oldania a szobor elkészítését.
Karomat megemeltem a levegőbe, elegánsan, ahogyan az egy hölgyhöz illik, elvégre egy nemes kisasszony nem sétálgathat olyan terepen ami nem teljesen egyenletes, segítség nélkül. Nem igaz? Amennyiben Hallr elfogadta a karomat, belékaroltam, mint egy régi jó cimbora és úgy vezettem a tavacska felé, aminek a közepén egy sziget van, fehér virágokkal, oda pedig egy széles, igen masszív híd vezet. - Látja? Oda szeretném, azt a műremeket! - Lelkendeztem, majd egy kíváncsi mosollyal pillantottam fel a szobrászra. - Na és mondja, mióta műveli ezt? Mióta szobrász? Hol tanulta ki?

Hallr & Anita

A művész úr irányából valahogy olyan megérzéseim támadtak, hogy habár rendelkezhet valami mély bölcsességgel, mégsem az a fajta, aki az ilyen pucchoz lenne hozzászokva. Inkább tűnik még a szép ruháiban is nyersnek, ami igazából nem baj. Sőt, eléggé üdítő tud lenni ha az ember pingvinekkel van összezárva az élete nagyrészében. Mégis igyekezett minél "alkalomhoz illőbb" lenni. Ezt értékeltem, még ha reméltem is, hogy nem érzi magát túl kényelmetlenül.
- Semmi baj. - Nevettem el magam, de nem gúnyosan, hanem humorral megfűszerezve. - Gondolom Ygritte nem fog dühében kirontani és megtömni minket a sütikkel. - Néha önérzetes tudott lenni a cukrászunk, dehát mit tehetnénk? A has vonzásában sem a szív, sem az agy nem tud ellenkezni.
Én mindenesetre, élvezve a vidéki levegőt és az erre röppenő madarak énekét, elvesztem a citrusos krém és a puha piskótának tökéletes harmóniájában. Közben igyekeztem összeszedni a gondolataimat a megrendeléssel kapcsolatban, teljesen laikusként, semennyi fogalmam sincs arról,hogy milyen munkába kerül egyet megalkotni.
- Természetes. Heidi, kérem hozzon az úrnak papírt és tollat. A negyvenes nő egy gyors pukedlivel előzte meg távozását. Őt nézve eszembe jutott, hogy a lányának nem sokára esküvője lesz. Nem lenne jó, ha lemaradna róla, viszont sosem merne megkérni minket arra, hogy engedjük el. Na, majd én megbeszélem a szüleimmel. Nem mintha nem tudnánk egy pár napig nélkülözni a nőt. Hamarosan megérkezik a vörös fürtökkel rendelkező hölgy és Hallr elé tesz egy papírt, aminek alsó jobb sarkában a királyi címert találja és egy egyszerű tollat is.
- A méreteit nem igazán tudom, mint mester ember inkább öntől kérdezném meg, hogy ilyen rövid időn belül mekkora szobrot lehet elkészíteni? Anya szereti a kirívó dolgokat, szóval azt hiszem, minél nagyobb? Maximum..ember méretűre gondoltam, de persze lehet kisebb is. [/b] - A külsejét illetően, még...nem tudtam, hogyan is adhatnám elő a gyermekkori képeket, amik a fejemben voltak. - Szeretném, ha egy hölgyet ábrázolna, akinek szépsége Freya istennőével vetekszik. Lábainál a tenger, két kezében egy kalóz hajót tart, mintha őrizné azt.
Igen, azt hiszem ez lesz a tökéletes koncepció. Senki más nem gondolhat ilyesmire. Fejemben fellapoztam az összes műalkotást, amit valaha is megcsodálhattam, és Michelangelo Pieta szobra az, ami mindig lenyűgöz a maga megmunkálásával, hogy a szobrász életet lehelt a kemény márványba. Olyat szeretnék és biztosra vettem, hogy Hallr is képes lesz hasonlókat megalkotni. Bíztam a férfi képességeiben.
- Mi? M...mágia? - Mivel suttogásra hasonlított a hangneme, én is nagyon halkan kérdeztem vissza, mégsem tudtam a meglepettségemet palástolni. Szempilláim sűrű csapásokkal, szemeim kikerekedve fogadták a kérdést. Most csak viccelt, vagy valami ősi okkult, rúnás dolgokra gondolt? Ő érthet ilyesmihei? A modern-kori boszorkányokkal kapcsolatban sem tudtam soha, hogy mennyire hiteles a dolog, révén, hogy nem volt még részem semmilyen természetfeletti dologban. Viszont ki vagyok én, hogy ítélkezzek?
Rendeztem vonásaimat és úgy pillantottam a szakállas úriemberre. - Ilyen védelmező rúnákra gondolt?

XXX SZÓ // @Hallr Nafnisson

Hallr & Anita

Nyakláncom zafír drágaköve rendíthetetlen szilárdsággal gördül ujjaim között, ahogy játszadozok vele szórakozottan, az egyik kertünkben lévő padon ülve. Ez... egy amolyan pótcselekvés lett amióta hordom az ékszert. Egyszerre imádom és utálom. Nem hiszem, hogy valaha is képes lennék megválni tőle, ahhoz túlságosan is sokat jelent nekem. Ugyanúgy születésnapra kaptam ajándékba, ahogy most én is éppen azon pörgetem az agytekervényeimet, hogy mit is kéne anyának adományoznom a születésnapjára.
Valami egyedit akartam, amit nem adhatna neki oda bárki, olyat amin látszik, hogy tényleg szívből adják... tehát nem egy századik gyémánt csecsebecsét, vagy selyemből készült ruhadarabot.
Igen, csak ezt mindig könnyebb eldönteni mint meg is valósítani, hiszen az utóbbi időben olyan más lett. Olyan mintha a lelke mélyén már semminek sem tudna örülni igazán. Figyelem, mikor azt hiszi, hogy senki sem látja. Azt az érzést kelti bennem, mintha teher lenne neki a család. Szemei távolságtartó homályba vesznek, míg hamis mosolya szétterül az arcán. Olyan személlyé, akit már nem biztos, hogy ismerek. Persze néha még felkeres a szobámba és mesél. Mesél a fiatalkori álmairól, mik ugyanúgy feledésbe vesztek, mint az emlékei mielőtt még királynévá vált volna.
Nem, tudom, hogy nem felejtett el semmit és nem is állít ilyet. Egyszerűen csak nem beszél róla szívesen, kezében a közöny kendőjével áll a folyó partján, hagyva, hogy az elsodorjon mindent a feledésbe. Ki vagyok én, hogy emiatt bíráljam? Megvannak nekem a saját hőn dédelgetett emlékeim róla, arról a nőről aki esténként kiküldte a dadust, hogy maga olvassa fel nekem a kedvenc meséimet.
Volt egy közös kedvencünk. Egy hercegnőről, aki megszökött az otthona kényelméből azért, hogy a szerelmével lehessen. Azzal a kalózzal akinek szeme az akvamarinéval vetekedett, tánctudása pedig a bálon mindenkit lenyűgözött. Ott találkozott vele először a puha dallamok ölelésében. Arcukat álarc lepte el, de érzelmeiket az istenek se tudták volna palástolni. A történetnek szomorú vége van mondjuk. A kalóz beleszeret egy kocsmáros egyszerű, de cserfes lányába és a hercegnő hiába szegődik melléjük a hajóra, hiába ajánlja fel a világ összes kincsét a kalóz szívét sosem szerezheti meg. Egyik nap hatalmas vihar tör ki a tengeren, a hajó legénységének a felét halálba sodorja egy hatalmas hullám, a hercegnő elkeseredetten felajánlja magát Njördnek a tenger istenének és a hajó orrához kötözi magát. Látva a hercegnő áldozatát, Njörd megkímélt mindenkit. Egyedül a hercegnő nem élte túl.
A füleim elkaptak a levegőben egy kellemes, ismerős dallamot. A kertészünk dúdolgatta az ismert kalóz dalt, míg metszett egy magasba nyúló, kecses tuját.  Ez az!
Igaz, ami igaz az emléket beárnyékolja anya hozzáállása a férfiakhoz, de mégis a legszebb emlékeink egyike, a kettőnké.
Felpattantam a márvány padról és sietve lépkedtem a szobám irányába. Biztosan tudná értékelni, amit kigondoltam! A szobám rejtekébe érve azonnal kikerestem egy barátnőmnek a számát és felhívtam. Nem telik sok időbe Norvégia hercegőjének, hogy előkerítsék neki Hallr Nafnissont, a művészt, akivel egy galéria megnyitóján már volt alkalmam, ha futólag is de találkozni. Anyának is nagyon tetszettek a művei, de végül nem volt alkalmunk megvenni azt a szobrot, amit kinézett. Nos, majd kap egy sokkalta jobbat!
Ivarral az oldalamon beültem a kocsiba, ahová Ivar már elirányította a sofőrömet addig amíg készülődtem a találkára. Útközben párszor megnyugtattam, hogy a szobrász teljesen megbízható, rendes ember, nem kell magára pakolnia ellene az összes fegyver arzenált.
Igaz, kicsit féltem, hogy átverésnek gondolja majd a férfi a levelemet, de reménykedtem, hogy el fog jönni.
Talán plusz egy-másfél órát vártunk végül az egyik kerthelyiségben, teával előkészülve, meg süteményekkel, mire megérkezett. Azonnal felálltam, Ivar mögöttm helyezkedett el. Neki aztán hiába is mondják, hogy minden rendben van, az végtére is a dolga, hogy ne bízzon senkiben sem, aki körlülöttem van.
- Köszönöm, hogy idefáradt Hallr, foglaljon helyet. - Kedves mosollyal intettem a pavilon irányába, miután elengedte a kezemet. - Vegyen kérem a süteményekből. - Egy alkalmazott, Heidi, ha jól tudom, öntött neki is italt. - Máris a lényegre térnék. Pár hónap múlva, anyának..az őfelségének születésnapja lesz. Szeretnék rendelni neki egy egyedi szobrot, és mivel nagyon megtetszett neki a galérián kiállított művei nagy része, önt szeretném megkérni. Nem tudom, mennyire lehetséges.
Fogalmam sem volt, hogy mégis mennyi időbe telik egy ilyet elkészíteni, de reménykedtem, hogy van annyi befolyásom, hogy az én rendelésemmel akarjon először elkészülni. Magam is elvettem a tálról egy kekszet és elmajszoltam, míg válaszolt.