Már pusztán a jelenlétével olyan hatást gyakorolt rám, hogy egyetlen pillanat alatt képes lettem volna lekaparni a bőrt az arcomról, már ha nem tudtam volna, hogy úgyis hiába, nem tudok ártani magamnak, legalábbis így, ebben a formában biztosan nem. Azt az örömet pedig még elgondolás szintjén sem akartam megadni neki, hogy megkérjem, döfjön át valami hegyes tárgyat a szívemen, mert legalább ennyire élveztem ezt az egész felhajtást körülötte és a testvére körül. Az pedig titkon nagyon is bökte a csőrömet, hogy még csak az okokat sem tudhattam, és Ő, mint aki ezzel teljesen tisztában van, nem is félt borsot törni orrom alá néhány újabb szóval, ami épp ugyanezt akarta sugallni. Bármi is volt Fredrik terve ezzel a kettővel, velem nem osztotta meg, talán azért, mert még Ő sem tudta, pontosan mire kellenek majd neki, vagy mert tényleg nem bízott meg bennem a kis kirohanásaim után, így talán egyszerűbb lett volna, ha a főninek ajánlom fel azt a karóba húzást. Bármit csinálhatott volna belőlem, erre betett pesztonkának egy kislány mellé, még ha tisztában is voltam vele, hogy a kinézet esetében semmit nem jelent. Sőt, jóval idősebb volt, mint én, ennek ellenére egy pillanatig sem voltam hajlandó azt éreztetni vele, hogy elrettentenének a képességei vagy hogy össze akarnám csinálni magam a félelemtől. Nekem nem volt veszítenivalóm, így ha egy jégcsappal akarna átdöfni, ami mondjuk az ujja hegyéből búja nki, talán még meg is köszönném neki.
- Te csak ne foglalkozz az én munkamorálommal - forgattam meg szemeimet rögtön azután, hogy elhúztam karjaimat, amivel eddig akadályoztam a távozásban, bár, még magamnak sem esett jó bevallani, hogy milyen hatást is gyakorolt rám azzal, ahogy karizmomat tapogatta, mint akinek amúgy lett volna bármi köze hozzá. Incselkedni próbált, de még azelőtt tudatosult bennem kettőnk helyzete, hogy eszembe jutott volna belemenni ebbe a nevetséges játékba. Főleg úgy, hogy egyértelműen birizgálni próbálta az idegeimet, csak hogy jó nagyokat taposson rajtuk a szolíd cipőjével, de minden önuralom ellenére egy lemondó, kellemetlen sóhajt sikerült előcsalogatnia belőlem. - ... de addig mondjuk fel is riszálhatnád magad a színpadra. Ha már úgyis az a Te munkád, és azért fizetnek - böktem orrommal az emlegetett irányba, kicsit sem véve barátságosra a figurát, főleg hogy tényleg kezdett útban lenni, bár róla nagy eséllyel akkor is ezt gondolnám, ha átköltözne egy másik kontinensre, én pedig ugyanitt maradnék, és itt rohadnék ebben a színtelen bárban. Neki pedig nem kellett nógatás, bár inkább saját elhatározásából tipegett ki a pult mögül, semmint szavaim miatt, de valamelyest megnyugodtam, mikor végre eltűnt mellőlem, nem mintha ne követtem volna minden lépését, míg visszatalált a színpadig. Észre sem vettem, hogy bámulom, főleg, hogy tényleg szó szerint felriszálta magát oda, és csak az rántott vissza a saját valóságomba, hogy a két tag, aki nemrég belépett az ajtón, a pulthoz lépve leadta az italrendelését.
Tudatosan ignoráltam hangját, a dalszöveget, a dalok ritmusát, miközben néha elkaptam pillantását, hol poharakat törölgetve, hol pedig egy-egy újabb vendéget szolgálva ki, néha azzal törve meg a monoton rigmust, hogy én magam is benedvesítettem torkomat némi alkohollal, majd két karommal a pultnak támaszkodtam, onnan vizslatva Őt tovább, félrebillentett fejjel tartva szemmel, ha már hivatalosan ez volt a dolgom.
A levegő azonban mintha megfagyott volna a helyiségben, méghozzá szó szerint, lassan forgatva meg a fejemet, azt fürkészve, hogy vajon más is észrevette-e. Láttam magam előtt, hogyan válik néhány vendég poharában jéggé az alkohol, hasonló sorsra jutott körülöttem pár üveg is, és ahogy ismét a lányra emeltem tekintetemet, már semmi nem akadályozott abban, hogy kiszáradjon a torkom, mert már tudtam, hogy Ő csinálja. És nem úgy tűnt, mint aki tudatosan műveli ezt a jégparádét, csak hogy ezúttal is borsot törjön az orrom alá a vendégeim előtt, így feszítve túl a húrt. Valami kegyetlen, jeges érzés markolászta a gyomromat, elöntött a tanácstalanság, újra szemeibe kapaszkodva. Láttam azokat a könnycseppeket, amik menet közben szintén arra a sorsra jutottak, mint a poharakba töltött alkohol, és bár testem-lelkem nem kívánta, hogy megtegyem, de nagy léptekkel kerültem meg a pultot, egyetlen másodpercre sem eresztve el pillantását, de ahogy egyre közelebb értem Hozzá, úgy fagyott meg körülöttem a levegő, egyre hidegebbé vált az oxigén, amit magamba szívtam, az utolsó pillanatban érve fel a színpadra, hogy az egyik karommal elkapjam, miután úgy csuklott össze, mint egy bábu, aminek elvágták a zsinórjait. Egy pillanatra még az én súlyom is megbillent, ahogy nekem dőlt, másik karom a dereka köré nyúlt, közben pedig hallottam, hogyan tolják ki jópáran maguk alul a széket, csak hogy tovább bámészkodjanak, és jobban lássák, mi történik épp. Csak akkor voltam hajlandó levenni róla a szemeimet, mikor a másik két felszolgáló is a színpad mellé lépett, egyértelmű utasításba adva nekik, hogy tüntessék el innen a kíváncsiskodó szemeket, és zárják be a helyet, egyetlen intéssel zavarva le a színpadról a zenészeket is, és ahogy lassan csitulni kezdett körülöttünk minden és mindenki, leguggolva vontam közelebb magamhoz, arcából kisöpörve a hosszú barna haját, de bárhol értem hozzá, mindenhol jéghideg volt a teste. - Hé, drámakirálynő - pofozgattam meg finoman az arcát, tőlem szokatlanul nyugodt hangnemben, mert bár kicsit sem szívleltem, amit kihozott belőlem, de valami történt vele. És Fredrik meg fog nyúzni, ha úgy esik baja, hogy közben velem van.

Nem szívesen vallottam be, de esetükben muszáj volt elismerni, hogy ha kell, megvédik magukat. A nővérével nem törékeny kislányok már, éppen ezért lehetett haszna Fredrik-nek belőlük, még ha nem is igazán értettem, hogy mégis milyen egyezség születhetett közöttük. Nem is agyaltam túl a kérdést, általában hagytam történni az eseményeket, és volt egy olyan megérzésem, hogy amúgy sem most kell előléptetésre számítanom. Még nem tudtam, Fredrik milyen apropóból rángatott ide vissza, de nyilván okkal történt, és csak remélni tudtam, hogy az az ok nem az előttem álló pimasz és bosszantó kislány. Amúgy sem állt túl jól az apáskodás, jobbnak láttam visszavonulót fújni, bár égtem a kíváncsiságtól, hogy lássam, mégis hogyan védi meg magát szorult helyzetben. Nem esett jól beismerni, de tudtam, hogy nem lenne problémája az önvédelemmel, ez pedig egyszerre tette vonzóvá és baromi irritálóvá.
Nem is nagyon próbáltam titkolni, hogy valamelyest kibillenteni akarom a helyzet magaslatáról a furcsa gesztusaimmal, a rögtönzött börtönnel, amibe zárom, de megőrizte a szokásos stílusát, én pedig egyre szimpatikusabbnak tartottam annak a gondolatát, hogy lekaparjam a bőrt az arcomról. Ingerelt a jelenléte, még ha nem is tudtam egyértelműen megnevezni a miértjét, és szerettem volna mielőtt kívül tudni innét, de egyelőre kevés esélyem nyílt arra, hogy reklamációt nyújtsak be Fredriknél. Amúgy sem voltam az a fajta, inkább a saját módszereimben hittem. Bár, amikor megfordult a karjaim között, csak hogy az italokkal kezdjen foglalatoskodni, és megcsapott a nőiesen gyengéd illata, pár pillanat erejéig még én is elfelejtettem, hogy mennyire kibaszottul irritált már pusztán az ittlétével.
Miután lecsúszott az ital, nem köntörfalaztam tovább a nagy kérdéssel, viszonylag hűvösen ejtve ki a szavakat, csak hogy újfent ne cáfoljak rá saját magamra. Engem kicsit sem lepett meg, hogy Fredrik nem avatott be, szinte teljesen peremre szorított, vagy inkább én szoríttattam oda magam a viselkedésemmel, mindenesetre amíg nem rángatott vissza a városba, kicsit sem érdekelt, milyen üzletekbe kóstolgat bele épp. És hogy mi haszna van két ilyen... akármiből. - A főninek elég sok terve van. Titeket valószínűleg nem tartott annyira fontosnak, hogy beszámoljon róla - válaszoltam ugyanúgy színtelenül, mit sem törődve a pimaszkodásával. Nem volt mondjuk egyértelmű, hogy miattuk vagy egész más okból hívatott vissza, de ha az előbbi, hát előbb-utóbb kénytelen lesz majd engem is beavatni. Ha már ideparancsolt. Mintha valami száműzött, kivert kutya lettem volna, akit a nagylelkű főnök hajlandó visszafogadni a kegyeibe. Csak én nem szorultam rá a főni kegyeire.
Alig hagyott időt arra, hogy igazán felfogjam szavait, egy rögtönzött mozdulattal a karom után nyúlt, hogy ujjaival a bicepszemet érintse, ezzel pedig egy nagyobb sóhajt csikart ki belőlem, de nem tettem lépéseket a mozdulata ellen. Egy más szituációban, más körülmények között valószínűleg ez az ismeretség is alakulhatott volna másképp, de túl csökönyös voltam ahhoz, hogy csak úgy lenyeljem a neheztelésemet hol Fredrik, hol a lány iránt. A mérték mindig attól függött, hogy melyikük volt a közelemben. - Gondolom ritkán vádolnak szerénységgel - ráztam meg a fejemet, bár az elmondottak fényében végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem lettem sokkal okosabb. - Szóval, vagy ugyanannyira a sötétben tapogatózunk, vagy titkolsz valamit. De így jobban belegondolva... - vontam meg ismét vállaimat, figyelve, ahogyan végül leveszi rólam a kezét, még mielőtt én tettem volna meg. - Igazából nem is érdekel - fűztem hozzá, mintha csak lezártnak tekintettem volna ezt a témát. Bár szerettem volna az egész beszélgetésre pontot tenni, de nem úgy tűnt, mint aki most akarna odébbállni a pultomból. Végig is mértem ismét, miközben megtörtem az eddigi helyzetünket, két karomat pedig visszahúztam magam mellé, ezáltal téve lehetővé, hogy oda menjen ahová akar. - Egyébként. Útban vagy - böktem a mosogató irányába egy elnyújtott sóhajt hallatva, miközben a tekintetem futólag a két érkező férfira vetült. - Bár ha ennyire otthon érzed magad, akár ki is szolgálhatod őket - rántottam meg a vállaimat, miközben összekulcsoltam karjaimat a mellkasom előtt, és ezúttal én dőltem a pultnak, a hátsómmal kényelmesen megtámaszkodva rajta.

Habár soha nem adtam hangot a kíváncsiságomnak, valahol mégis érdekelt, hogy Fredrik vajon miben vette a két lány hasznát, mert nem szokott csak úgy, minden ok nélkül szövetkezgetni akárkivel. Abból kiindulva mondjuk, hogy éppen nem én számítottam a leghűségesebb házőrzőnek, valószínűleg soha nem tudom meg a háttérben húzódó motivációt, pedig talán megérdemeltem volna, ha már ilyen tortúrára kötelezett. Kérdésére inkább felsóhajtottam, egy szemforgatással fűszerezve meg az egyértelmű reakciót. - Nekem mindegy. Nem vagyok az apád. Szerencsére - vontam meg vállaimat. - Nagylány vagy, majd megoldod - tettem még hozzá, bár ennek igazságtartalmáról még én magam is meg voltam győződve. Elvégre, hiába nem szerettem elismerni, és eszembe sem jutna soha hangosan kimondani, de tudtam róla, hogy kicsi a bors, de erős.
Ahogy besétált a pultba mellém, nem túl látványosan ugyan, de újra végigmértem. Nagyon szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy nem-e lenne valaki más, akit ki tud tüntetni a figyelmével - és ha már arról volt szó, hát a bájaival. Én sem fogadtam cölibátust, és szerettem szemügyre venni egy vonzó nő minden báját tetőtől talpig, ennek ellenére a legtöbb csak egy fecsegő csomag volt. Idegesítettek, miután kettőt szóltak, éppen emiatt nem is szerettem több időt tölteni velük a szükségesnél, vele viszont muszáj volt kivételt tennem. Ha Fredrik tudomást szerzett volna arról, hogy nem adom meg minden lehetőségét annak, hogy biztonságban van velem, talán gyorsan a kínpadon találnám magam. Ettől eltekintve folyamatosan kutattam az okát annak, hogy vajon miért ide osztotta be ezt a kislányt, elvégre ha szabadott volna tippelnem, volt ennél hozzá passzolóbb, nívósabb hely is a listán, ahol ő volt a láthatatlan tulajdonos.
Ennek ellenére nem hagytam ki az alkalmat, hogy közelebb lépjek hozzá, és megtámaszkodjak feje mellett a pultban, miközben megosztotta velem, hogy ennyi azért kevés ahhoz, hogy bárki is kielégítse. Milyen meglepő. - Azt mindjárt gondoltam - reagáltam csak ennyivel, közben arcát fürkésztem, nem kis elszántsággal küzdve a zsigerből jövő elutasítás ellen, amit a beszélgetéseink során mindvégig tanúsítani szoktam felé, de állta a tekintetem, meg sem mozdult, mire sikerült kivívnia belőlem egy grimaszmentes vigyort. Még ha csak pár másodperc erejéig is. Az már meg sem lepett, hogy rögtön elutasította a színpadra való visszatérést, inkább egy újabb kör italról kezdett fecsegni, mire kicsikart belőlem egy újabb sóhajt. - Felőlem... iszom - adtam be a derekam, nem téve hozzá, hogy alkohol nélkül amúgy is nehezen viseltem ezt az egész kibaszott közjátékot, bár a morcoskodásról továbbra sem mondtam le. Ezt azonban már nem tettem hozzá, mert közben megfordult, ekkor már a hátát mutatva felém, viszont továbbra sem mozdultam mögüle, az illat pedig, amit bőre árasztott, pár pillanatra eluralta érzékszerveimet. - Nem vagyok stylist - pattintottam le a részéről feldobott labdát, továbbra sem törve meg a távolságot kettőnk között, bár úgy tűnt, még élvezi is, hogy ezúttal ilyen formában táncolhat az idegeimen, miközben felém nyújtotta a nekem szánt poharat. Csak azért engedtem el a pultot, hogy azzal a kézzel tudjak a citrom után nyúlni, majd miután az övéhez hasonlóan kiürült a poharam, egyik oldalról a poharat csúsztattam vissza a pultra, míg a másikról a citromot, így pár másodperc erejéig sikerült börtönbe zárnom. Bár feszélyezett az egész, és nem akart szűnni az az elemi ellenszenv, mégsem mozdultam, pedig talán hagynom kellett volna az egészet a picsába. - Mit akar tőletek Fredrik? - kérdeztem rá nyíltan, nem kerülgetve tovább a forró kását. Bár talán inkább az érdekelt, hogy meddig kell úgy bejárnom ide dolgozni, hogy Ő is itt van.

Nem voltam képes együttműködésre bírni a saját arckifejezésemet, bár nem is próbálkoztam olyan erősen, mint ahogy azt egyesek elvárták volna. Követtem tekintetemmel, ahogy benyúl a pultba, elveszi az üveget, én pedig csak egy sóhajjal jutalmaztam a mozdulatát. - Addig is csinálsz valamit, nem? - kérdeztem felvont szemöldökkel. A színpadon lett volna a helye, azért jött be korábban, hogy próbáljon, és azt nem vitattam volna el senkitől, hogy járjon neki szünet, de mondjuk kivehette volna akkor, mikor én hátul pakolászom. Már ha nem az lett volna az egyértelmű indíttatása, hogy szétborzolja az idegeimet.
Szavaira ezúttal is megforgattam szemeimet. Páratlan tehetsége volt a hergelésemben, valószínűleg nem is szakadt bele az erőlködésbe, tekintve, hogy amúgy sem voltam túl kisimult az utóbbi időben, de nem hiányzott még pluszban az is, hogy pesztonkát játsszak valaki mellett. - Ja. Még jó - biccentettem helyeslően, mikor szóvá tette, hogy nincs szüksége a védelmemre, miközben jól láthatóan rántottam egyet vállaimon. Nem sokat segített kettőnk kapcsolatán, hogy egy kispohárnyi alkoholban meg tudtam volna fojtani, arról már nem is beszélve, hogy akárhányszor felhergelt, kedvem támadt a nyakából ebédelni, de eddig minden alkalommal el tudtam nyomni ezt a furcsa feszítést. Ki tudja, mikor jut el arra a szintre, hogy már nem marad mibe kapaszkodnom. A levegő közben szó szerint megfagyott kettőnk között, tapintható volt a sértettsége, de ez még mindig nem jelentett elég motivációt ahhoz, hogy csak úgy befogjam. Ha már ideült. Az én pultomhoz. Az én báromban. Az én kibaszott életemben. Talán kellemesebb látvány volt a szemeimnek, mint kellett volna, annak ellenére, hogy milyen érzelmeket váltott ki belőlem a jelenlétével, de ez még nem jelentett semmit. Azt főleg nem, hogy emiatt kedvesebbnek kellene lennem vele.
Tekintetem egy ideig követte a mozdulatát, ahogy besétált mellém a pultba, miközben továbbra is egy pohár szárazra törlésével voltam elfoglalva. Elég rutinosan talált rá a citromra és a sóra, halk sóhajjal jelezve, hogy amúgy mint mindig, most is fárasztó a műsora, erre pedig talán nekem sem ártott volna innom valamit. Valami jóval erősebbet. - Tudják? - kérdeztem felszaladó szemöldökkel. - Miért, ki van írva valahol, hogy érinthetetlen vagy? - tettem le a megtörölgetett poharat a pultra, a hangomban pedig ekkor már felfedezhetett némi szemtelenkedést. Még ha nem is volt túl pozitív az apropója. Nyilván nem volt egy sebezhető kislány, hiába tűnt pimaszkodó tizenhat évesnek, jóval túlmutatott rajtam, és bárkivel elbánt volna, aki a közelébe akarna menni az akarata ellenére, de ennek ellenére soha nem hunyászkodtam meg előtte. Ha valakit igazán hidegen hagyott, hogy ki és mi ő, hát az én voltam.
Ahogy nekidőlt a pultnak és összekulcsolta maga előtt karjait, félrebillent a fejem, szavaira egy megjátszott, grimaszoló vigyort villantva, majd közelebb léptem hozzá, alig pár centire állva meg tőle, miközben mindkét kezem a csípőmre siklott. - Általában nem így szoktam nőket kielégíteni, de remélem, neked ennyi is megteszi - szólaltam meg aztán, egyik kezemet elhúzva a csípőmről, hogy megtámaszkodjak teste mellett a pulton, miközben tekintetem ekkor már szünet nélkül az övét pásztázta. Bár bármikor elsétálhatott volna, csak egy oldalról zártam el a menekülési utat. Már valahol bántam, hogy belekötöttem a ruhájába. Anélkül már régen visszatáncolt volna a színpadra, gondolom. - Szerintem inkább énekelned kéne valamit - szólaltam meg ekkor már halkabban, végül is, minek ordítottam volna, ha alig pár centi választotta el tőlem?

Valószínűleg bárhogy viselkedett is volna, nem tudnék máshogy reagálni rá. Ha a jókislány oldalát erőltetné, már ha létezik egyáltalán olyanja, akkor azzal lenne bajom, bár  nekem nehéz megfelelni vagy éppen a kedvemre tenni, ezt pedig már ő is tapasztalhatta jó pár alkalommal a rövid ismeretségünk ideje alatt. Szinte már hiányoltam a fejmosást Fredrik részéről, ahogy megérteti velem, hogyan is kell bánni egy nővel, mert ő már csak tudta, de Isabelle nem tűnt gyerekes árulkodónak, és a gyerekeskedését is inkább azon alkalmakra tartogatta, mikor engem kellett pesztrálnia.
Odatoltam elé a kitöltött italt, szándékosan nem reagálva semmit a három kívánságos megjegyzésére, majd ott folytattam a munkát, ahol abbahagytam, míg meg nem zavart. Mégis nehezen parancsoltam az arcizmaimnak, a szavakról és a bennük megbúvó gúnyról már nem is beszélve, de vesztes ügynek bizonyult az egész. Ő élvezte, amit csinál, mert tudta, milyen hatást ér el vele, így egy halk sóhajt követően inkább a számba haraptam. Bár ez soha nem bizonyult túl hatásosnak. - Akkor szolgáld ki magad - rántottam meg vállaimat, mikor előhozakodott azzal, hogy inkább tequilát inna, mellé a már sokat emlegetett citrommal. A legapróbb jelét sem adtam annak, hogy teljesíteni akarnám a kérését, tekintetem pedig az éppen visszahozott, üres poharakra siklott.
Magam elé húztam a tálcát, közben ismét megnézve az öltözékét, szavait hallva azonban ismét megvontam a vállamat, miközben felsóhajtottam. - Oké. Én szóltam - válaszoltam könnyedén, magamban ismét tudatosítva, hogy amúgy csak figyelnem kell rá és rajta tartanom a szememet, a védelme nem az én hatásköröm. A kettő között akadt némi különbség, én pedig szerettem a szőrszálhasogatást, és ha ő így érezte jól magát egy csomó beszabaduló állat előtt, felőlem... újra megengedtem a vizet, kézbe véve az első poharat, ajkaim szélében viszont már körvonalazódni látszódott egy grimaszoló vigyor, miközben még ha csak pár másodperc erejéig is, de ismét végignéztem a választott ruhakölteményen. - Bátor feltételezés, hogy szerinted ez a ruha ki fogja bírni a ma estét - billent oldalra a fejem, mit sem törődve a hangjában felfedezhető sértettséggel. - Bár inkább te vagy bátor, hogy ki mersz állni egy rakat bűnöző elé ebben - bólintottam aztán, így utalva ruhájára, tőlem szokatlanul normális hangnemben, ezzel pedig még magamat is sikerült meglepnem, pedig jelenleg kurvára távol voltam attól, hogy jópofizni akarjak vele. A torkom pedig ismét kezdett kiszáradni. - Nekik akarsz sokat mutatni, vagy nekem? - kérdeztem, némi pimasz éllel a hangomban, miközben újra előtérbe került a feles pohár.

Nehezen tudtam elvonatkoztatni a lány szándékos hergeléséről, mert tagadni se tudta volna, hogy szándékosan táncol az idegeimen. Minden mozdulatát a szemérmetlen erotika itatta át, és ugyan nem engedtem, hogy bármi is kiüljön az arcomra ezzel kapcsolatban, mégis nehezen mondtam volna, hogy nem tett rám mély benyomást. Szerencsére a citromba harapott fejem gyorsan megtette a hatását, miután legurítottam két kört a töményből, és lassan elengedte a szándékos ingerlésemet. Ha ilyet akart játszani, ahhoz más faszt kellett találnia.
Tekintetem sarkából láttam, hogy elhagyja a színpadot, miután leintette a kísérőjét, és ahogy felfigyeltem egyre közeledő alakjára, már tudtam, hogy esélyem sincs menekülni. Eddig tartott az a nagy nyugalom, amiről Fredrik papolt. Hallottam fejemben visszhangozni a szavakat, "Ez vár rád Oslo-ban, Noah, a nyugalom." Az, hogy rohadnál meg. Nem volt emlékem ehhez hasonló dacról, amit a lány iránt éreztem, az egészet talán az szülte, hogy Fredrik adta parancsba a bébiszitterkedést, de közben aligha tudtam rá barátként tekinteni. Mint egy cseszett, időzített bomba, ami éppen annyira jelenthet rólam Fredriknek, mint én róla, ha úgy hozná a helyzet. Nem, mintha olyan sok jelentenivaló lenne itt, mert nem történt semmi. Néhány törött orron kívül, de azt Fredrik nem tiltotta meg. - Persze. Kívánságod parancs - jegyeztem meg epésen, letéve elé egy poharat, amit megtöltöttem itallal, szándékosan választva olyat, ami majd jól megkaparja a hangszálait.
Elléptem mellőle, visszapakolva az előbb elmosott poharakat a helyükre, közben újra töltve magamnak egy adag töményt, de egyelőre nem volt érkezésem belekortyolni. Rögtön lekötött az újabb kívánsága.- Bocs, de nem vagyok ügyeletes aranyhal. Egy este csak egy kívánságot tudok teljesíteni. Az pedig ott van - böktem a pohár irányába, miután szóvá tette, hogy hogyan ne nézzek rá. Ennyi erővel be is csukhatnám a szemeimet, bár ki tudja, talán mindenki jobban járna. Sőt, akkor már egyből ki is kaparhatná.
Szemrebbenés nélkül tartottam a tekintetét, miközben leküldtem az imént kitöltött töményet, íriszei pedig kis híján keresztülmetszették torkomat. Ennek ellenére nem finomítottam a saját arcizmaimon, nem még majd én ijedek meg egy ilyen kislánytól. Leszarom, Fredriknek miért volt fontos Ő meg a testvére, és hogy milyen varázslatos humbugra voltak együtt képesek. - Ma is citromba haraptál... - idéztem vissza szavait grimaszolva, gúnyos éllel utánozva hangját, újra hátat fordítva neki, közben kezemmel a színpad felé intve. - Inkább menj vissza próbálni. Bár előtte igazán átöltözhetnél - pásztáztam végig az öltözékét, ami jó szokásához híven túl sokat engedett láttatni.

Általában próbáltam elvonatkoztatni a zavaró tényezőktől, főleg akkor, ha nem tehettem ellenük semmit, pedig belül szabályosan felemésztett a tehetetlenség szorongató érzése. A csökönyösségem egy egészen új szintre lépett azóta, hogy Fredrik visszarángatott ide, több, mint egy évtized után, minden nyomósabb ok nélkül. Már nem is tartottam otthonomnak ezt a várost, pedig itt nőttem fel, itt futottak össze a szálak az életemben, mégis, mikor elküldött, mintha megkaptam volna egy tiszta lap lehetőségét. És ahogyan adta, olyan előkelően el is tudta venni, én pedig képtelen voltam - és nem is akartam - jópofát vágni hozzá. Nevezhetett önfejűnek, gyerekesnek vagy dacos fasznak, neki kellett volna a legjobban tudnia, hogy hozzám nem így, ezeken keresztül vezet az út. Sértegethetett volna napestig a gyerekes ragaszkodásommal, amit Havrik kapcsán éreztem, de már az volt az otthonom, és neki sem volt oka panaszkodni, mert sikeresen alakítottam az ügyleteit a kibaszott Oslo-ján kívül is.
Azóta úgy viselkedtem, mint aki minden étkezésnél legyűr valami torokmaró folyadékot. Ilyen érzés volt itt élni, bár azt gondoltam, megadja majd az időt, amire szükségem van ahhoz, hogy elfogadjam az új játékszabályokat. Még nyitottságot is láttam benne, mikor azzal a kéréssel fordultam felé, hogy kössön le valamivel, és bízza rám az egyik bár vezetését, amit végül meg is tett, de emellé még több zavaró, nem mellesleg kibaszottul idegesítő tényezőt pakolt a nyakamba, a legutóbbi húzásában pedig az tűnt a legrosszabbnak és legbosszantóbbnak, hogy ez a zavaró tényező még ráadásul élvezte is, hogy tudja, mennyire irritál a puszta jelenlétével. Egy porcikám sem kívánta a bébiszitterkedést, és ahogy néha elvétve a színpad felé pislogtam, közben kiszolgálva azt a pár lézengő figurát, aki éppen kora délután itt mászkált, sikerült megállapítanom, hogy ez az érzés napról napra rosszabb. Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét, mi? Még a kezem is beleremegett a rám törő feszültségbe, elő is vettem egy felespoharat, hogy teletöltsem töménnyel, majd egy húzóra tüntettem el a tartalmát. Fredrik utasítása nem is lehetett volna egyértelműbb, és még volt pofája hozzátenni, hogy legyek kedves a lánnyal. Isten lássa lelkem, én megpróbáltam, a kitartásom nagyjából öt percig tartott, amíg először ki nem hozott a sodromból, nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy a kedvesség még mindig nem tartozik az erényeim közé.
Újra a színpad felé fordultam, ahol éppen próbát tartott, ekkor már egy második kör töményet töltve magamnak. Látványra jobban tetszett, mint azt a helyzet indokolttá tette, nem véletlenül viselkedtem vele úgy, mint egy elkényeztetett, ostoba picsával, azzal tuningolva magam, hogy amíg nekem azt a feladatot osztották ki, hogy rajta tartsam a szemem, addig ő is ugyanilyen céllal lehet itt, és könnyen adhat át információkat apucinak. Elvégre azok után, ahogy vissza kellett térnem, és ahogy emiatt nekiugrottam Fredriknek, nem én számítottam a legstabilabb Dahl biorobotnak.