Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

Kétballábbal kelt. Leverte az éjjeliszekrényre pakolt poharát véletlenül, amibe a tegnap esti énje vodkát töltött víz helyett. Belerúgott az ágy lábának sarkába a kislábujjával és amikor az alfelén akarta feljebb rángatni a pizsamaként szolgáló boxerét, a nudizmus valamennyire kijózanította. De csak annyira, hogy undorral az arcán nézze meg az ágyban mellette még lóbőrt húzó nőre. A vörös, lángoló hajkorona annyira így, félig józanul már nem jött be neki, főleg akkor nem, amikor a fél feje kopaszul virított ki a párnák közül. Fogalma sem volt, hogy hogy hívták a nőt, de a nyomokból ítélve a vörös démon éjszakai ruházata sem nyerte el a tetszését, az anyag cafatokra szaggatva végezte a padlón. Ahelyett, hogy felébresztette volna a nőt, inkább kitámolygott a mosdóba, hogy felhajtva a wc ülőkét kipakolja a gyomrának tartalmát; félig megemésztett csontok csobbantak a vízben, a vörös szín pedig árulkodott arról, hogy nem hummuszt vacsorázott, hanem embert korábban - a vér nem épült be a szervezetébe, az elfogyasztott csontokat pedig még nem emésztette meg teljesen a gyomorsava. Az öklendezés percekig tartott nála, valahol a közepén eszébe is jutott, hogy talán zárt ajtók mögött kellett volna véghez vinnie ezt a csoda reggelt, mégsem foglalkozott vele.
- Fizettél is a hatfogásos vacsora után? Vagy annál nagyobb zabálást rendeztél? - a háta mögül érkező hangra egy utolsót köpött a csészébe, hogy aztán felnyúljon a gombhoz, a víz pedig boldogan elmosta a maradványokat.
- Menet közben nem népszámlálást tartottam. Elnézésed kérem - hajolt meg törzsből, de az arcán megülő mosoly elárulta őt magát, nem azért tette valóban. Jó helyen volt, ott, ahol szükség volt a szolgálataira. Egyfajta másodállásként gondolt a bűnösök eltüntetésére és ahelyett, hogy élvezte volna, kötelesség volt az csupán. Egy olyan része az életének, aminek nem fordíthatott hátat és nem hagyhatta hátra a múltját. Mindig voltak gyilkosok, házasságtörők, erőszaktevők és molesztálók, akikkel találkoznia kellett és megtorolni a gyarlóságukat. A mosdó ajtajában álló férfi könnyed mozdulattal dobott Ragnar felé egy alsónadrágot és egy melegítőnadrágot is, amiket feltornázott magára Níðhǫggr. - Tudsz valamit arról a nőről, aki a házamban van? Mert nekem semmi emlékem nincs róla, hogy mégis ki fia-borja lehet - a mosdókagylóhoz lépve nem csak a kezét, de az arcát is megmosta, a száját kiöblítette előbb, hogy aztán fogat is mosson, miközben a szemei az ajtónállót figyelték. A létezése óta ismerte a másikat és kivételesen egyikőjük sem akarta a másikat eltüntetni a Kilenc Birodalom egyikéről sem.
- Nagyon remélem, hogy egy olyan nő, aki kivételes képességekkel rendelkezik, máskülönben keresztet vethetünk a méhére is - nevetett fel, az utolsó pillanatban elkapva a felé repülő fogkrémes tubust, amit Ragnar dobott el erre a bizarr ötletre. A sárkányt kirázta a hideg már csak a gondolattól is, mert ő sem volt ma született bárány, de abszurdnak tartotta, hogy bárki is túlélje azt, ha Níðhǫggr énjével találkozott valaki. Általában nem az élet szeretetét és a réteken virágzó vadnövényeket beszélte meg másokkal, ha sárkány alakot öltött. A benne élő megtorló elméje megegyezett a sajátjával, csak akkor estek ki pillanatok az emlékei fonalából, amikor több hét után hátrahagyta az Yggdrasil gyökerei közt megbújó termeinek jeges mérgét, hogy visszatérjen földi munkájához.
- Miért vagy itt? Ha nem túl indiszkrét a kérdésem persze, mert ha jól emlékszem, még nem adtam neked kulcsot a házamhoz, annyira nem vagyunk jóban - A másik figura felszisszenve tátrálisan a szívéhez kapott. Tulajdonképpen testvérek voltak ők ketten, úgyhogy talán mégis csak ismerték a másikat valamennyire. Még régről.
- Megölsz, ó te gyarló! - Ragnar a szemeit forgatta. A férfi kezében megcsörrenő kulcsok zajára csak felsóhajtott. Sejthette volna, hogy nem a királyi család komornyikja nyomta a kezébe, hanem a betörésekhez használt mesterkulcsok nem véletlenül voltak Krakennél. - A viccet félretéve, lehet, hogy megint szükség lenne rád. A konyhaasztalra pakoltam egy aktát, elég csúnya ügy és szeretném, ha belenéznél te is, mert az ÉN csapatomnak nem áll össze az, ami egyértelmű, szerintem legalábbis. - félreállt akkor, amikor Ragnar ellépett mellette, hogy a sárkány elsétáljon egészen a konyháig, ahol feltette a kávét főni.
- Én csak egy egyszerű térképész vagyok - hallotta a saját hangját, de a nyitott akta fölé állva lapozta át a helyszíni képeket és az összegyűjtött adatsorokat és információkat. Ha bárki is megtudta volna, hogy a gyilkossági nyomozó titkos nyomozások részleteit osztotta meg egy külsőssel, valószínűleg nem sokáig dolgozott volna csoportvezetőként.
- Hmm, igen, igen, tudom. Világ életedben tisztes munkából éltél, és ha lehetne, zsírkrétával rajzolnád meg a Pangeát és Panthalasszát az eredeti helyükön - rántotta meg a vállait Kraken nemtörődöm stílusban. - De ettől még mindketten tudjuk, hogy úgysem bírsz megülni a seggeden huzamosabb ideig. Szerinted nem szoktalak látni az Északi-tenger felett elrepülni, ha a tornyon vagy? - a feddő hangnem nem volt Ragnar kedvence, ha ellene alkalmazták. Mintha mindezt meg se hallotta volna, a sárkány egy fotót tolt át Kraken elé. A jelenet nagyjából megegyezett azzal, amit Jo Nesbo könyveinek különös halálesetei és nyomozásai írtak le. Tudta, hogy léteztek olyan gyilkosok, akik lemásolták ezeket az elképzelt jeleneteket, de tudni és látni két másik dolog volt. A vágás sebszélei nem roncsolták a hús szöveteit, mély volt és túlságosan is kontrollált.
- És még csak fogalmatok sincsen arról, hogy mégis ki és mi lehet, ugye? - nézett bele a fáradtkék szemekbe. Kraken szőke haja olyan volt, mint egy hígítóval kifehérített madárfészek. Ő sem alhatott túl sokat az utóbbi időszakban.
- Tippjeim mindig vannak. De az embereim sokkal kevesebb dologgal vannak tisztában - egy arcizma sem rándult. Ragnar bólintott, de a háttérben felhangzó zörgésre az akta fedlapját ráhajtotta a nyomozati eredményekre. A vörös-kopasz nő az ő ingét húzta magára, ami alatt pucér volt, úgy mozgott a házában, mint egy jóllakott, elégedett macska. Rámosolygott mindkettejükre, a hűtőt pedig ő maga nyitotta ki. Mindkét férfi a nő után fordulva nézte végig ezt az otthonosságot, mire Ragnar megköszörülte a torkát.
- Jó reggelt... - hagyta nyitva a kívánságait.
- Ella. Ella Stoa - villantott egy mosolyt a lány. Mindkét férfi megvonta a vállait. Nem mondott nekik semmit a név.
- Remek, köszönöm. Mit szólnál hozzá, ha nem az én hűtőmet, hanem a sajátod fosztanád ki? - érdeklődött kedélyesen, mire Ella zavartan pillantott rá.
- Ez azt jelenti nála, hogy ideje felöltöznöd és elhúzni innen - pontosított a nyomozó. - Úgy igazából most és ha jót akarsz magadnak, akkor nem keresed fel még egyszer Ragnart.