Axel & Aviva

A testem még mindig finoman reszket az orgazmus utózöngéitől, ahogy felmászik hozzám, a kérdésére a válasz mégis egyértelmű. Érintésére érzékenyen reagál a testem, ahogy őt figyelem, kiegészítem a válaszomat, mert nem szimplán a vágyaimat és az általános éhségemet nem tudom kontrollálni, hanem azt, ahogy rá éhezem. Hiszen teszteltük már, hogy ha róla van szó, szinte a végkimerülésig képes lennék bírni az iramot, és utána is csak azért nem menne tovább, mert valószínűleg sokáig feküdnék eszméletlenül. Most, ahogy nézem őt, vágytól izzó szemeit, fölém támaszkodó alakját, ebben a kiszolgáltatott helyzetben fekve, ismét csak ugyanezt érzem. Azt az emésztő, kiolthatatlannak tűnő vágyat, amit egyetlen érintésével, pillantásával, vagy egy elsuttogott szóval is képes bennem lángra gyújtani.
Ezt fogalmazom meg akkor is, amikor lehetőséget kínál arra, hogy elmondjam, mit akarok. Finom bevezetővel indítok, és érződik is rajta, hogy nem ezt várta volna tőlem, érintése a melleimen először csak puhábbá válik, aztán már szinte hozzám sem ér, én viszont éppen ekkor kezdek belelendülni. Szeretném azt hinni, hogy azért nem ér hozzám újra, mert lassan, de biztosan sikerült teljesen elterelnem a figyelmét, elképesztően izgató látni a szemeiben, ahogy a szavaim nyomán egyre inkább elsötétülnek a vágytól és a sugallt képektől, hogy aztán a légzése ritmusa is megváltozzon. Teste megfeszül felettem, és én szinte szabad szemmel látom, ahogy leomlanak azok a gátak, amikről az előbb beszéltem. A pillanat az elmémbe ég, de nincs sok időm gyönyörködni benne, a következő pillanatban ugyanis megmozdul, a mozdulat gyorsaságából és rövidségéből ítélve épp csak kiszabadítja magát az alsóból, hogy aztán határozottan megragadja egyik térdhajlatomat, lenyomva mellém a lábamat az ágyra. Heves mozdulattal merül el bennem, a testem még mindig érzékeny az előző orgazmus emlékétől, így még annál is intenzívebben érzem ezt a mozdulatot, mint amilyen hatása egyébként lenne rám. Nem is fogom vissza a nyögésemet, a testem megvonaglik az érzéstől, és nem is hagy nekem egyetlen pillanatnyi pihenőt sem, olyan hevesen és keményen kezd el mozogni bennem, ahogy kértem is tőle. Zihálva, szabadon nyögdécselve, nézem őt, ajkaim elnyílnak és kiszáradnak a látvány és az érzés kettősétől; a testemben hevesen lüktet a kéj, egy részem még a szemeimet is becsukná, hogy minél intenzívebben éljem meg az érzést, a másik részem viszont képtelen lenne elengedni a látványát. Kezeim belekapaszkodnak a szalagokba, zihálásom összefolyik az övével, bár a nyögéseim könnyedén nyomják el mindkét hangot. Testem néha finom ívbe feszül az övé alatt, még intenzívebbé téve az érzést, és már éppen kezdeném érezni magamon, hogy ha így folytatja, számomra nagyon közel lesznek a csillagok, amikor megáll, de nem sokáig. Elengedi a lábam, a másikat a mellkasára húzza, majd a csípőmet megfogva és az ágyon fekvő lábamat az övéi között kinyújtva fordít az oldalamra. Zihálva nézek fel rá, aztán hangosan felnyögve feszülök meg újra, amikor mélyen belém hatol. Ujjai ezúttal a combomba mélyednek erősen, valószínűleg ott is hagyja majd a nyomait, de el sem tudnék képzelni ennél izgatóbb gondolatot. Lökései mélyebbé válnak, a tempó azonban ugyanolyan heves, és ettől az egész csak még intenzívebbé és elsöprőbbé válik, a testem pedig csakhamar visszatér abba a nem sokkal korábbi pillanatba, amikor szinte egy hajszálon múlt az egész. A tekintetem lángolva figyeli őt, ebben a pózban még jobb rálátásom nyílik, már nem csak a vágytól ködös, izzó szemeit tudom kiválóan megfigyelni, hanem az egész felsőtestét, megfeszülő izmait, verejtéktől nedves bőrét, a csípőjét, ahogy kíméletlen tempót diktálva mozog bennem. Esélyem sincs ellenállni az érzésnek, még csak elodázni sem tudom, egyszerűen csak elfogadni vagyok képes és átadni magam annak, amikor a testem vadul megremeg, a torkomból pedig felszakad egy hangos nyögés, ami aztán elkínzottan el is nyúlik. Az izmaim megfeszülnek, lüktetve vág át rajtam a kéj, de ezúttal nem csak nem áll meg, a ritmusból sem vesz vissza, és ezzel nem szimplán elnyújtja az orgazmusomat, de olyan érzés, mintha kis híján bele is hajszolna egy másikba. Elnyúló nyögésem elhal a torkomban, aztán újra formálódik, szinte nem is kapok levegőt ettől és attól, hogy alapból is zihálva kapkodtam lélegzetért. A testem remegése és lüktetése jócskán elhúzódik, az elmémre hosszan ül rá a kéj köde, de így sem tudom elengedni az érzést, amit azzal ad, hogy még mindig töretlenül, hevesen mozog.
Nem tudom, mennyi idő telik el, mire megállítja a csípője mozgását, pedig tudom, hogy még nem ment el, és látom is rajta, hogy nem csillapodott a szemeiben az a vad tűz, a csillapíthatatlan éhsége. Elnyílt ajkakkal, vadul zihálva figyelem őt, csoda, hogy tud még fokozódni bennem a forróság, de a látványa mégis képes ezt kiváltani belőlem. Ezúttal sem hagy viszont sokáig pihenni vagy magamba inni a látvány, a hasamra fordít, a szalagok megfeszülnek a csuklóim körül, de észre sem veszem. Türelmetlenül szusszanok fel, csípőm megmozdul az ágyon, amikor nem érzem rögtön visszatérni, de aztán a teste melege ismét ott van az enyém felett, bőre az enyémhez ér. Vágyakozva borzongok meg, szemeim figyelik a fejtámlába kapaszkodó ujjakat, megfeszülő izmait a karján, aztán megérzem másik keze ujjait a nyakam hátulján. Újra elmerül bennem, szinte azonnal felvéve az előbbi tempót, és én ugyanolyan hangos nyögdécseléssel adom a tudtára, hogy mennyire tetszik, amit csinál, még ha ebben a helyzetben nem is tudok annyira szabadon nyögni a nyakamra markoló ujjai miatt. A csípőm ösztönösen ellenmozog egy kicsit az övének, épp csak annyival emelem feljebb, hogy a hátam finom ívbe feszüljön és jobb hozzáférést biztosítsak neki, így könnyebben és mélyebben tudja újra és újra belém lökni magát. A testem hevesen lüktetve tűri és fogadja az iramot, egy pillanatra engedem magamnak, hogy becsukjam a szemem, így nem marad a fejemben más, csak az elsöprő érzés, a nyögéseimmel összekeveredő zihálása, a testünk találkozásának hangjai. Kezeim nekifeszülnek a szalagoknak, az ujjai felől gyanús ropogást hallok a fejtámlán, de a legkevésbé sem érdekel. Egy idő után érzem, hogy újra végigfut rajtam az ismerős reszketés, az előző elnyújtott, vagy megduplázott orgazmus ugyanolyan érzékenyen hagyott, és ez a heves, kíméletlen tempó próbára teszi minden akaraterőmet. Nyögéseim felerősödnek és megszaporodnak, a testem megfeszülve készül fel egy újabb elsöprő érzésre, és ahogy kezdem elveszíteni a fejem, úgy veszik el a kontroll is. Az imént még volt lélekjelenlétem figyelni a szalagokra, de most már nincs, csak azt veszem észre, hogy ahogy a testem megfeszül és remeg, a csuklóimat tartó szalagok megadják magukat annak az erőnek, amit nem tudok többé kordában tartani. A kezeim kiszabadulnak, és ha nem reagál elég gyorsan, ki is használom az alkalmat, hogy egyik kezemmel hátranyúlva marjak a bőrébe a csípőjénél, miközben végigvág rajtam a gyönyör újabb hulláma.

Axel & Aviva

Már amikor megláttam a kézben a mézet, tudtam, hogy ebből még csupa olyasmi fog kisülni, amivel módszeresen fog az őrületbe kergetni, és ő maradéktalanul be is váltja ezt. Nem sajnálja a mennyiséget, hogy hol csöpögteti el a testemen, és ennél már csak azzal fukarkodik kevésbé, hogy hogyan tisztogassa le rólam. Ajkaival, nyelvével és fogaival érzéki összjátékot indít, mire úgy találja, hogy alaposan megtisztította melleimet a rácsöpögtetett méztől, én félig már szét vagyok esve, pedig csak ezután jön a java. A lábaim közé helyezkedik, tenyereit a csípőmre helyezi, hogy stabilan tartson, és jól is teszi, mert nyelvével és ajkaival hamarosan olyan magasságokba juttat, hogy képtelen vagyok kontrollálni a testem mozgását. Amikor megkockáztatom, hogy lepillantsak, látom, hogyan néz engem közben, és ezzel csak még erőteljesebben hat rám, érzem, hogy ismét kilépek egy kicsit a valóság síkjáról, hogy aztán, amikor nem bírom tovább és elragad a gyönyör, az teljes erővel tudjon beszippantani.
Remegve, zihálva heverek az ágyon, és amikor úgy érzem, képes vagyok kinyitni a szemeimet, ő már fölöttem van és engem figyel elégedetten csillogó szemeivel. A kezem érte mozdulna, meg akarom érinteni, magamhoz akarom húzni egy csókra, de tudom, hogy most is kész lenne beváltani az előző fenyegetését, ha sokat mocorognék. Ismét felteszi azt a kérdést, ajkaimra lassú, csábító, telhetetlen mosoly kúszik, az üzenete még akkor is tisztán kivehető, ha az előző intenzív orgazmus nyomai sem tűntek még el az arcomról.
– Nem – adom meg az egyértelmű választ, testem libabőrössé válik a simítása nyomán, az egyetlen szó vége is sóhajba fullad, ahogy tenyere a mellemre simul. A testem még mindig hiperérzékeny az előző pillanatok után, már attól megborzongok, ahogy a bőre a mellbimbómhoz ér, de amikor ujjaival kezd játszani vele, elhaló nyögéssel feszülök meg. Testem finoman simul az övének, épp csak annyira, hogy érzékeltessem vele, mennyire vágyom rá, de ne tűnjek túl követelőzőnek.
– Belőled sosem elég – dorombolom, amikor gyönyörű, vágytól izzó szemeivel ismét rám néz. Ajkai ismét a nyakamat veszik célba, sóhajtva, lehunyt szemekkel billentem oldalra és feszítem hátrébb a fejem, hogy teret adjak neki, a bőröm bizsereg és libabőrössé válik a forró csókok nyomán, amikor pedig fogait is belém mélyeszti, halk nyögéssel feszítem övének a testem. Még lejjebb vándorol, amikor megszívja a bőrömet, a gerincem mentén borzongok meg, ajkaival és fogaival egyetemben az ujjai még mindig a mellbimbómmal játszanak, és én máris kezdem magam úgy érezni, mintha nem az imént tértem volna vissza a valóság talajára. Elenged, de nem tér még vissza az arcomhoz, lélegzete a fülemet égeti, rosszat sejtek, de még ez sem tud felkészíteni a fülembe dörmögött szavakra. Reszketegen sóhajtok fel, tekintetem találkozik az övével, látom a szemein, hogy minden szót komolyan gondolt, és az eddigi tapasztalatokból kiindulva nem lenne rest megtorolni, ha nem pontosan úgy cselekednék, ahogy elvárja tőlem. Megnyalom kiszáradt ajkaimat, tekintetem ködösen figyeli az övét, a légzésem kicsit elmélyül, ahogy lelki szemeim előtt különböző képek jelennek meg.
– Azt szeretném, ha egy kicsit sem fognád vissza magad – kezdek bele halk, érzéki suttogással, egyelőre finoman fejezve ki magam, finomabban, mint azt sugallta. – Látni akarom a szemeidben azt, amikor leengedsz minden falat, és korlátok nélkül teszel meg velem mindent, amit csak akarsz. – Egy kicsit feljebb emelem a fejem, de nem vagyok túl szemtelen, hozzá sem érek, mintha csak az illatát akarnám tisztábban, erősebben érezni, és még nem is fejeztem be. – Érezni akarlak magamban. Azt akarom, hogy a farkaddal vedd el teljesen a maradék eszemet is, és amikor megváltásért könyörgök, csak még keményebben dugj tovább – sóhajtom a szemeibe nézve, csípőmet finoman mozdítva az övéhez. – Azt akarom, hogy te is csak rám tudj koncentrálni. Amikor bennem vagy, ne létezzen számodra semmi más, csak az érzés, az akarat, hogy addig ne hagyd abba, amíg nem sikoltom a nevedet. Holnap az ujjaid nyomával a bőrömön akarok felébredni, most pedig azt akarom, hogy addig ne állj meg, míg a bőröm vörössé nem válik a tiédtől, és amikor azt látod, hogy a farkad vörösre dörzsölte a puncimat, akkor legyél még durvább. Mert azt akarom, hogy nézd, mit teszel velem. – A testem most már libabőrös, a saját szavaim rám is hatással vannak, ahogy mindezt magam elé képzelem, a forróság lassan kezd el újra erőteljesen lüktetni bennem. – Aztán azt akarom, hogy élvezz belém. Hallani akarom a hangodat, amikor elélvezel, érezni a belém maró ujjaidat, azt látni a szemeidben, hogy el sem tudnál képzelni annál jobbat, mint hogy az én forró, nedves testemben vagy – nézek a szemeibe mélyen.

Axel & Aviva

Miután elvetem a sulykot a túl sok ficergéssel, azzal, hogy próbálom megérinteni a kötözés ellenére is, megfenyeget azzal, hog, megfoszt magától, de ezt nem hagyhatom. Könyörögni kezdek neki, ő pedig hisz nekem, amikor megígérem, hogy viselkedni fogok; igyekszem is tartani magam hozzá, pedig cseppet sem egyszerű, különösen, amikor előkerül a méz. Először csak az ujját adja a számba, látom, hogyan néz a gondos és érzéki tisztogatás közben, de aztán kamatostul kapom ezt vissza. Nyelve, ajkai, fogai érzéki, lassú kínzásba kezdenek, bőségesen csöpögtet rám a méz ragacsos, édes anyagából, hogy aztán kínzó, izgató érzékiséggel tüntesse el a cseppeket, csíkokat. Mire mindkét mellem tisztaságával elégedett, már tehetetlenül reszketek alatta, de még ez sem elég. A nevét nyögöm, tehetetlenül feszülök meg, amikor áttér a hasamra, de csak egy érzéki pillantás a válasza, aztán zavartalanul folytatja, amit elkezdett. A foltok a köldököm felett érnek véget, forró sóhajokkal, nyelve és ajkai útja mentén megfeszülő izmokkal, libabőrrel reagálok, de ha azt hinném, ennyivel megúsztam  hatalmasat tévedtem. Ezúttal két ujját meríti a mézbe, a nyúlós nedű egy kisebb része a hasamra csorog a köldököm alatt, a nagyobb része azonban lejjebb folyik. Halk nyögéssel rándulok össze, ahogy a nyúlos anyag végigcsorog a legérzékenyebb részeken, nyelve és ajkai megtisztítják az alhasam, én pedig reszketve, sóhajtozva várom, mi következik, ő viszont a folytatás helyetr felül. Elnyílt ajkakkal, zihálva figyelem, ahogy megtisztítja az ujjait, pont úgy, mint ahogy a kanapén az én nedvességemet tüntette el róluk, és ez a látvány újfent remegésre bírja a testem.
Újra végigmér azzal a ragadozó tekintettel, aztán mozdul, és ahogy lejjebb helyezkedik, a szívverésem szinte az egekig lő ki. Tenyere a csípőmre simul, érzem, hogy szilárdan tart, és azt hiszem, kelleni is fog. Ahogy a nyelve először hozzám ér, ívbe feszülő testtel nyögök fel, az érzékeimet már eddig is a tetőpontig kínozta és feszítette, most pedig olyan mértékben adja meg a testemnek a kegyelemdöfést, hogy az agyamból végképp távozik minden értelmes gondolat. Ugyanolyan mozdulatokkal tisztogat meg, mint korábban, nyelve lassan, érzékien, kínzóan érint, a testem konstans remegéssel fogadja az élményt, torkomból egyre hangosabb nyögések törnek fel, amelyek lassan össze is folynak. Tehetetlenül vonaglok meg szinte minden egyes mozdulatára, kezeim erősen kapaszkodnak a szalagokba, de aztán inkább elengedem őket, mielőtt teljesen elveszteném a fejem és szétszakítanám őket. A tekintetem néha lekúszik rá, de ezt mindig meg is bánom, mert a látvány csak fokozza az érzést, és teljesen az őrületbe kerget.
Hamarosan már csak egy reszkető, nyögdécselő, tehetetlen testnek tűnök az ágyon, a bőrömön gyöngyözik a verejték, vad zihálásomat hangos nyögések törik csak meg, a csípőmet néha erővel kell leszorítania, mert nem  vagyok többé ura az ösztönös reakcióknak. Teljesen elvesztem az eszem, az időérzékem, a kontrollt, és hacsak nem áll meg időben, pillanatok múlva megremegek, a testem ívbe feszül az ágyon, ajkaimról szinte elhaló kiáltásként gördül le a neve, és olyan elsöprő gyönyör vág át a testemen, hogy egy pillanatra szó szerint csillagokat látok.

Axel & Aviva

Nem elég mindaz, amit eddig műveltünk, amit eddig tett velem, és az sem, amikor az ágyon megpillantom a vörös selyemszalagokat, mert amikor ő is belép a hálóba, ott van a kezében a méz. A testem ezek együttes hatására úgy viselkedik, mintha nem épp az imént éltem volna át egy orgazmust; telhetetlen vágyat érzek, ami ott van a szemeimben, abban a pimasz mosolyban, és aztán abban is, ahogy könyörögni kezdek neki azért, hogy kötözzön meg. Ujjaim végigsimítanak a combján, tekintetem izzón figyeli őt, mégsem hagyja, hogy a könyörgés más formáját is bevessem, egyelőre ennyi is elég ahhoz, hogy a szalagokat a csuklóim és a nyakam köré tekerje. A nyakam körül lévő egyáltalán nem szoros, ő mégis szinte póráznak használja, amitől végigfut rajtam a borzongás, csak úgy, mint a heves csókjától. Elhelyez az ágyon, a kezeimet a fejem fölé hajtva köti oda az ágytámla rácsához, és amikor végre hozzám ér, a testünk szorosan összesimul, ő pedig ajkaival kezdi bejárni a bőrömet, nem tudok uralkodni magamon. Annyira vágytam az érintésére, hogy az érzés túl intenzív, nem vagyok képes veszteg maradni. Amikor már a lábam is végigsimítja őt, felmordul, és ettől a hangtól erőteljes remegés fut végig a gerincemen, a fenyegetése első része pedig talán nem is annyira fenyegető, de aztán a mondat közepénél elhúzza a testét az enyémről és ez már nagyon is erőteljesen hat rám. Csalódottan nyögök fel, kezeim a szalagoknak feszülnek, ahogy reflexszerűen utána akarnék nyúlni.
– Ne hagyd abba – nyöszörgöm, de nem parancsolón, hanem kérlelőn. Erőszakkal veszem rá magam, hogy állítsam meg a testem ösztönös mozgását, amivel eddig még közelebb próbáltam tudni magamhoz.
– Befejezem – suttogom, ujjaim belekapaszkodnak a szalagba, de egyébként nyugton maradok, még ha nehéz is fékeznem magam.
– Kérlek... – lehelem, szemeimet az övéibe fúrva, a pillantásommal is könyörögve neki. Megborzongok, amikor lassan újra leengedi magát, ahol eddig szinte fájt a bőre érintésének hiánya, most újra libabőr fut végig, de ezúttal féken tartom a testem mozgását. Akkor is csak egy halk sóhajt engedek meg magamnak, amikor ajkai puhán megcsókolják a szegycsontomat, aztán újra, keze simítását is csak finom mozdulattal követi a testem, nem követelőzve, csak reagálva az érintésre. Halkan felnyögök, amikor tenyere a mellemre simul, ajkai a másik oldalon kúsznak lefelé, puhaságuk és a szakálla egyszerre simogatja a bőrömet. Megvonaglok, amikor finoman az oldalamba harap a terület érzékenysége miatt, és amikor ezt követően ismét felemelkedik rólam, már elkerül az előbbi érzés, mert a tekintete minden pontot melegít, amelyet a teste szabadon hagyott. Combjaim libabőrösek lesznek az érintése nyomán, a pillantása pedig olyan intenzíven fal fel, hogy csupán ettől felgyorsul és elmélyül a légzésem. Vágytól ködös szemekkel nézem őt, kihasználom, hogy én is magamba ihatom a látványát, ahogy ott térdel felettem és pontosan úgy néz rám, mint aki kész lenne rám vetni magát a következő pillanatban. A testem finoman mozdul csak meg a tekintete súlya alatt, elnyílt ajkakkal nézem őt, a forróság pedig hullámokban áramlik át rajtam a puszta látványától is.
Amikor előkerül a méz az éjjeliszekrényről, várakozó borzongás fut végig rajtam. Figyelem, ahogy belemártja az ujját, bőségesen merítve az édes, ragacsos anyagból. A méz a hasamra cseppen, foltokban hagy nyomot maga után, míg ujja a számhoz ér. Végig a szemébe nézek, miközben hagyom ujját eltűnni az ajkaim között, nyelvemmel és számmal forró összjátékkal tisztítom meg a méztől, egyáltalán nem úgy játszva, mintha az az ujja lenne. Érzem, hogy a szám is ragad, de nem nyalom le onnan a mézet, és ezt nem is bánom meg; fölém hajol, ajkaival tünteti el onnan az édességet, és legnagyobb örömömre nem is éri be ennyivel. Heves szenvedéllyel viszonzom a csókját, egyszerre ízlelve meg őt és a méz édességét, amitől a csók szó szerint édes lesz. Sűrűn kell vennem a levegőt, lélegzetem az arcán csapódik le forrón, miközben ajkaival és nyelvével izgató hadjáratot indít az enyémek ellen. Mire elenged, már mindketten zihálunk, szemeim a vágy ködén keresztül nézik az övéit, amíg hagyja, de aztán nagyon is hatásosan kezd el ismét az őrületbe kergetni.
A méz a bal mellemre kerül, az elsődleges célpont a mellbimbóm, de bőségesen jut mellé is, és hamar bebizonyítja, hogy ezt nem is bánja. Forró nyelve érzéki mozdulatokkal tünteti el rólam a mézet, ajkai simítják, megszívják a bőr, fogai finoman mélyednek a húsomba, újabb és újabb sóhajokat, halk nyögéseket csalva elő belőlem, és mire mindent megtisztít azon az egyetlen testrészemen, én már zihálva, meg-megfeszülve heverek alatta. Ráérősen halad át a másik oldalra, nyelve forrón táncolja körbe a mellbimbómat, felnyögve vonaglok meg, amikor meg is szívja azt, fogai érzésére meg-megremegek. Érzem, hogy a homlokomon már izzadtság gyöngyözik, a testem finoman reszket alatta, néha önkéntelenül is nekifeszülve egy kicsit. A lélegzetem sűrűn távozik elnyílt ajkaimon keresztül, érzem, hogy kezdek teljesen elveszni az érzésekben, pedig nagyon úgy tűnik, hogy nem fog rajtam egyhamar megkönyörülni.
– Axel... – nyögöm a nevét kínlódva, amikor azt érzem, hogy ajkaival és nyelvével elkezdi felfedezni a hasamtól a szegcsontomig elcsepegtetett kisebb-nagyobb nyomokat is. Már így is elviselhetetlennek tűnik a forróság, a bőröm valósággal lángol az érintése alatt, és ha arra gondolok, hogy mindezt végig akarja játszani... Tehetetlen nyögéssel feszülök meg a gondolatra, a szemeimet viszont képtelen vagyok elszakítani tőle, még ha ködös is a pillantásom a vágyakozástól.

Axel & Aviva

Az a kis játék, amit kitalált és újra elkezdett, végül nem is bizonyul annyira kicsinek, és én minden pillanatát élvezem, ezt pedig a tudtára is adom. Teljesítem az utasításait, készséggel és úgy okozok neki és magamnak is örömet, ahogy az elvárja tőlem, hagyom, hogy azt csináljon velem, amit csak akar. Ma már egyszer megtapasztaltam, mennyire izgató az is, ha egyszerűen csak kedvére használja a számat, de ezúttal azt is eléri, hogy közben saját magamat juttassam a csúcsra. Hagy nekem időt megnyugodni, de aztán már jön is a következő utasítás, és én engedelmesen megyek be a hálóba. Tekintetem éhesen és vágyakozva méri végig őt, a vörös szalagok és a kezében tartott méz sugallta lehetőségek is izgatóak, de mégiscsak ő az, aki mindennek a középpontjában áll, és egyre jobban érzem magamon, mennyire éhezem, hogy végre megérintsen.
Erre úgy tűnik, várnom kell még egy kicsit, első felszólítására még nem reagálok, a bőröm bizsereg, ahogy ujjai a nyakam köré fonódnak, hogy leültessen az ágyra, de ahogy közelebb hajol és megtagadja tőlem az ajkait, lassan elmosolyodom. Szemtelenül. Nem mondok semmit, de úgy sejtem, ezzel a válasszal sokkal többre megyek, mint a szavakkal tenném. Leteszi a mézet, aztán már a szalagokkal a kezében tér vissza, leül mellém, szemei engem figyelnek, de egyelőre nem tesz semmit.
– Igen – felelem a kérdésre halkan, vontatottan, nem túl hirtelen vagy követelőzve, de ez nem elég neki, szavakkal és tettekkel is kimutatja az elégedetlenségét, én viszont nem késlekedek a válasszal.
– Kérlek... – sóhajtom, közelebb húzódva hozzá, de még mindig csak néz rám, nem tesz semmit, a szalagokat pedig leteszi maga mellé. Megpróbálom megérinteni, a kezéért vagy az arcáért nyúlni, de nem engedi és ő sem ér hozzám, ami egyre jobban frusztrál, mert a bőröm már szó szerint lángol azért, hogy végre érezhesse őt.
– Könyörgöm... – próbálkozom újra, a hangomba bár belevegyül az a fajta kétségbeesett vágyakozás, amit érzek, de hiába az arcán felvillanó elégedett félmosoly, csak a csuklóm után kap, hogy közelebb rántson magához. Halk, csalódott nyögés szökik ki az ajkaimon, de a testem rögtön mozdul, lecsusszanok az ágyról a térdeimre, vele szembe helyezkedve, úgy nézve fel rá.
– Könyörgöm, Axel... – súgom a nevét is belefűzve, ujjaim végigsimítanak a combján, ha engedi, ezzel is jelezve, hogy másképp is hajlandó lennék könyörögni, ha akarja. Végre kifejezi az elégedettségét, de a simítás az arcomon túl kevés érintés ahhoz képest, mint amire annyira vágyom. A szalagok a csuklóm köré tekerednek, mindkét kezem kap egyet-egyet, szorosan, de azért nem zsibbasztóan, a harmadik pedig a nyakam köré kerül, de jóval lazábban. Tekintetem őt fürkészi, érzem a testemben a forró vágyakozást, és amikor a nyakamra kötött szalagnál fogva végre magához húz egy heves csókra, minden eddig megtagadott szenvedélyemet beleviszem a viszonzásba. Felhúz magával, ahogy feláll, szabad keze végre a bőrömre simul, hogy magához szorítson, én pedig borzongva sóhajtok a csókba, amikor forró bőre végre az enyémhez ér. Velem együtt fordul meg, aztán elenged, ujjai újra a nyakamra simulnak, lenyom az ágyra, de most egészen le is fektet a hátamra. Zihálva nézek fel rá, már a puszta látványa is megrészegít, ahogy fölém térdel, majd kedvére pakol feljebb az ágyon. Az ujjaim szinte viszketnek, hogy hozzáérjek, csókolni és érinteni akarom a bőrét, de alighogy elhelyez az ágyon, már húzza is a fejem fölé a kezeimet a szalagok segítségével. Érzem, hogy a fejtámlához köti a szalagokat, és bár félek, hogy ismét megtagadja majd tőlem magát, a lábaim között helyezkedik el, testét az enyémhez simítva, és én nem tudok nem felsóhajtani az érzésre. Hozzá törleszkedem, ujjaim belekapaszkodnak a szalagokba, ha már azokkal nem érinthetem, legalább a testemmel próbálom kihúzni a maximumot az érzésből. Ajkai forrón égnek a bőrömre, csókokkal halmozza el a nyakam, majd lejjebb halad a kulcscsontomra a melleimre, kamatostul adva meg mindazt, amire eddig éheztem. Lehunyt szemekkel szorítom hozzá a testem újra és újra, hátam finom ívet ír le az ágyon, hogy minél jobban érezhessem a bőrét az enyémen, ajkai forró érintése halk sóhajokat csalogat elő belőlem, a bőröm pedig szinte mindenhol libabőrössé válik. Lábaimat feljebb húzom, végigsimítva vele a bőrén, valahogy mégiscsak elérve, hogy meg tudjam érinteni, csípőmet az övéhez simítom. A légzésem gyorsan válik ismét sűrűbbé, a szívverésem felgyorsul, a vérem pedig máris forrni kezd, pedig valami azt súgja, hogy még nagyon messze járunk attól, hogy végre érezhessem őt.

Axel & Aviva

A józan ész ismét szabadságra megy, ahogy minden más épkézláb gondolat is, ami nem kötődik hozzá. Először csak a puszta jelenlétével hat rám túl erősen, aztán csókjaival és érintésével fokozza ezt az érzést, végül pedig újra belevág abba az észveszejtően izgató játékba, amitől megváltozik a hangja és a tekintete is. Irányít, utasít, én pedig teljesítem minden parancsát, még ha legszívesebben oda is mennék hozzá, hogy az ölébe mászva követeljem őt magamnak. Levetkőzök előtte, élvezem, ahogy néz, amikor pedig letérdelek és az utasításnak megfelelően megérintem magam, az ő kezét, az ő ujjait képzelem a sajátjaim helyére. Szinte felfal a tekintetével, a testem elviselhetetlenül vágyódik utána, de szinte érzem, hogy egy darabig még nem fog hozzám érni. Négykézláb mászok hozzá közelebb, figyelek rá, hogy a mozdulatok elég izgató látványt nyújtsanak számára, amikor pedig már közvetlenül előtte térdelek, szemeim vágyakozva pillantanak a nadrágjára, ahol vágya egyértelmű bizonyítéka nagyon is jól látszik. Ha az előbb meg is kérdeztem volna, elégedett-e azzal, amit lát, ennél nyilvánvalóbb választ aligha kaphatnék. Ujjaimról rám pillant, amikor megszólalok, de ezúttal én vagyok az, aki elszakítja a szemeit az övéiről, mikor megmozdul. Tekintetem követi a mozdulatot, ahogy kiszabadítja magát a nadrág fogságából, megnyalom kiszáradt ajkaimat, aztán izzó szemeimet rá függesztem. Amikor megkapom a következő utasítást, nem kell várnia, hogy teljesítsem. Férfiasságához hajolva végigívelek rajta a nyelvemmel, és bár nehéz visszafognom magam és nem mást csinálni, a parancs egyértelmű volt. Sóhaja felajz, de csak a nyelvemmel játszok vele, elidőzve a makkján, aztán oldalra billentve a fejem megízlelem teljes hissza mentén, szemem sarkából nézve rá és figyelve őt. Halkan felnyögök a következő parancsra, de ujjaim engedelmesen simítanak a lábaim közé, hogy aztán elmerüljenek a testemben, mire vele játszó ajkaim között újabb nyögés szűrődik ki. Újra azt képzelem, hogy ő érint, a légzésem felgyorsul, de iszonyatosan nehéz fenntartani ezt a játékot és nem elvenni még többet. Végül mégis megkönyörül rajtam, már akkor megborzongok, amikor érzem, hogy összefogja a hajam, hangjára rápillantok, de aztán el is tereli a figyelmem azzal, amikor egy határozott mozdulattal magára nyomja a fejem. Felnyögve fogadom az ajkaim közé, ujjaim ritmusa is megváltozik kissé az érzéstől, sűrűn veszem a levegőt, de saját magam kényeztetése közben is odafigyelek rá, hogy örömet szerezzek neki. Ajkaim szorosan simulnak rá, nyelvem forrón öleli körbe és simítja végig minden mozdulatnál. Zavartalanul nyögdécselek körülötte, a hang rezgéseivel izgatva őt még jobban, néha finoman megszívom, egyre mélyebbre engedve a számban, le a torkomig, követelőző mozdulataival egyetemben. Ő irányít, de lelkesen dolgozom rajta, és közben magamon is, most első kézből tudom érezni, milyen hatással van rám, ujjaim akadálytalanul járnak ki-be a testemben, halk nyögésektől kísérve. Megmozdul és feláll, zihálva, vágytól ködös szemekkel nézek fel rá, magamba iszom a látványát, de amikor újra az ajkaim közé hatol, ugyanott folytatom, ahol abbahagytam. Parancsának engedelmeskedve az ujjaim mélyebbre csúsznak, egyszerre nyögök fel ettől és attól, hogy most a csípőjét mozdítva kezdi el használni a számat. Tekintetem végig őt figyeli, szomjazva minden reakcióját, a tüzet a szemeiben, és miközben a csípőjét mozgatva birtokba veszi az ajkaimat, én azt képzelem, hogy az ujjaim helyén is ő van. Ajkaimmal és nyelvemmel játszok rá minden mozdulatára, tövig engedem a számban, ha akarja, szabadon nyögdécselek körülötte, és közben egyre biztosabban érzem, hogy el fogok menni ettől a pusztítóan izgató összjátéktól. A csípője mozgása hevesebbé válik, most még könnyebb azt képzelni, hogy nem csak a számat veszi birtokba ezekkel a mozdulatokkal, felnyögök, szuszogva szorítom köré ajkaimat és nyelvemet szorosabban, ujjaim mozgása is hevesebbé válik, mígnem a testem megrázkódik, megfeszül, én pedig hangosabban nyögök fel, ajkaim megszívják őt, mintha csak az izmaim lüktetnének körülötte. Zihálva, az orgazmustól lüktető testtel nézek fel rá, kiengedem az ajkaim közül, szemeim a kéj ködén át figyelik őt, hevesen emelkedő és süllyedő mellkasát, vágytól izzó szemeit. Amikor leül, mindennél erősebb a késztetés, hogy az ölébe másszak, hogy végre érezhessem magamban, de ez a játék túl izgató ahhoz, hogy megszakítsam.
Hagy nekem egy kis időt, hogy kiheverjem a gyönyör elsöprő intenzitását, tekintete újra szinte felfalja a testem, és én is úgy figyelem őt, mintha a létező legjobb dolgot látnám magam előtt. A légzésem lassan megnyugszik egy kissé, a szívverésemmel együtt, de nem tud visszaállni a normális szintre, még nem. Amikor ismét megszólal, megnyalom az ajkaimat, ismét megízlelve őt, aztán engedelmesen felállok és elindulok. Látom, hogy ő a konyha felé indul, amitől finom, várakozó borzongás fut végig rajtam, de én folytatom az utamat a háló felé, a parancsnak megfelelően. Nem kell sok idő, hogy belépve szemeim kiszúrják a selyemszalagokat az ágyon, amitől az iménti borzongás még erőteljesebben kúszik le a gerincemen, heves bizsergést keltve az alhasamban és a lábaim között. Egyelőre mégsem teszek semmit, csak amikor érzem őt közeledni fordulok felé, szemeimmel vágyakozva pásztázva végig az egész testét. Ha meglátom a kezében a mézet, nem tudok nem halkan felnyögni attól, hogy milyen gondolatok tolulnak a fejembe, de tartom magam a szerepemhez.
– Mit kell tennem? – kérdezem halk, rekedt, vágyakozó hangon.

Axel & Aviva

A film megnézése helyett egyre forróbbá válik a hangulat, ezúttal az én kanapémon is. Megrészegít az illata, aztán a csókja íze, az érintései csak még jobban feltüzelnek. Forrni kezd a vérem, képtelen vagyok betelni vele, csípőm meg-megmozdul, hogy érezzem, ő is kíván engem, de aztán véget vet a játék ezen részének. Ujjai határozottan fognak a nyakamra, tekintetében újra az a sötét mélység ül, amivel már olyan dolgokat csalt elő belőlem, amit nem hittem volna. Engedelmesen követem az első utasítást, bár nem könnyű tőle elszakadni, pláne nem távol maradni. A következő parancs már egészen más. Csábító mosoly költözik az arcomra, az utasításnak megfelelően kezdem megszabadítani magam a ruháktól, lassan, csábítóan, időt hagyva neki a nézelődésre. A tekintete perzsel, szinte égeti a bőrömet,  és amikor van szerencsém megpillantani a szemeit, látom, hogy úgy néz rám, mint valamiféle vadállat, aki kész lenne menten felfalni. Ez a látvány borzasztóan izgató, érzem, ahogy az ismerős bizsergés lassan állandósul a testemben, miközben várom a következő parancsot, de nem sieti el. Szemei úgy fürkészik a testemet, mintha csak egy árucikket méricskélne a piacon, már-már mrgkérdezném, elégedett-e, de nem tehetek semmit, amire nem adott parancsot.
Amikor végül mégis megszólal, emelkedő pulzussal, lassan teljesítem az utasítást, leereszkedve a térdeimre, tekintetemet le sem véve róla, elnyílt ajkaim közt sűrűbben lélegezve. Várakozón pillantok rá, szemei az enyémekbe mélyednek, aztán felhangzik a következő parancs. Szinte érzem, hogy ez egyfajta bosszú a korábbi megnyilvánulásom miatt, de emlékszem, mennyire tetszett neki már akkor is, és ez épp elég lelkesedést ad ahhoz, hogy megadjam neki, amit látni szeretne. Tekintetem végig őt figyeli, kezeim először a melleim felé indulnak, és azt képzelem, hogy ő az, aki megérint. Szinte elhiszem, hogy az ő ujjai érnek hozzám, markolnak finoman az érzékeny húsba újra és újra. Felsóhajtok, amikor ujjaim a mellbimbómmal kezdenek játszani, a helyükre képzelem az ajkait, miközben másik kezem lassan lefelé simít a hasamon. Halk nyögés nyer utat magának az ajkaim közt, amikor ujjaim a lábaim közé érnek. Érzem, milyen nedves vagyok, de nem hatolok a testembe, csak simogatom magam, azt képzelve, hogy az ő ujjai érintenek mindenhol. Felforrósodik a bőröm, a tekintete szinte felfal, és én egyre biztosabban érzem, hogy meg fogok őrülni, ha nem ér hozzám ténylegesen.
Sűrű lélegzetvételeimen és apró sóhajaimon keresztül szűrődik a tudatomba következő utasítás. Elengedem magam, tekintetem izzón fúródik az övébe, mielőtt lassan négykézlábra ereszkednék, pontosan értve mindent a szavai mögött. Csak lassan, lépésről lépésre közelítem meg, ahogy mutatóujjával csábít, testem vadmacska módjára halad felé, és ha most nem én lennék épp a vad, egészen biztosan levadásznám őt. Tekintetem csábítón, vágytól lángolva figyeli őt, ahogy egészen elé érek, megnyalom az ajkaimat, mintha csak éheznék valamire. Rá.
Következő szavaira láthatóan fut végig rajtam a borzongás. Szemeim az ágyékára pillantanak, elég látnom, mennyire kíván engem, hogy elviselhetetlenné fokozódjon bennem a forróság. Tekintetem visszatér az övéhez, ujjaim engedelmesen simulnak a nadrágja gombjára, kibújtatom a gombot, majd lehúzom a sliccet is, ellenállva a késztetésnek, hogy ne érjem be ennyivel.
– És most mit csináljak? – dorombolom a vágytól kissé rekedt hangon.

Axel & Aviva

Korábban talán büszke voltam arra, hogy sikerült megzaboláznom a gondolataimat, amikor a fantáziám olyan helyekre kalandozott, ahova nem kellett volna - még. A kanapén fekve azonban, bár tényleg próbálom figyelmemet a filmnek szentelni, már egyáltalán nem járok sikerrel. Túl erőteljesen hat rám a közelsége és az illata, az érintése, bőre érzete az ujjbegyeim alatt, főleg, amikor érzékelem, hogy ő is hasonló cipőben jár. Ajkaim megízlelik a nyaka finom bőrét, ő magára húz, és rövidesen szenvedélyes csókban forrunk össze, miközben lehunyt szemeim előtt még ott ég a vágytól izzó kék szempár képe. Velem együtt ül fel, ajkai a nyakam bőrét égetik, mielőtt megszabadítana a felsőtől, hogy aztán ujjai borzongást és libabőrt idézzenek elő szerte a felsőtestem mentén, amerre csak járnak. Telhetetlenül csókolom, és miután őt is megszabadítottam a feleslegesnek tűnő pólótól, a bőrünk akadálytalanul simulhat össze. Az érzéstől újra megborzongok, csak úgy, mint az érintéseitől és a heves csóktól, és amikor a csípőm újra megmozdul, karjai erősen szorulnak körém, ujjai a bőrömbe mélyednek. Az érzés bizsergető, és nem marad el tőle az sem, amikor egyik keze elindul felfelé a gerincem mentén. Ujjai a nyakamra fognak, határozottan húz el magától, és amikor kinyitom a szemem, tekintetem egy nagyon is ismerős pillantást fedez fel a szemeiben. Érzem, hogy a borzongás lassan végigkúszik a gerincem mentén, ajkaim enyhén elnyílnak, szavaira halk pihegés kúszik ki köztük. Tekintete parancs nélkül is rabul ejti az enyémet, következő kérdésére bólintok egyet, már amennyire a nyakamon megszoruló ujjak engedik.
– Igen – felelem szinte sóhajtva, a sötét pillantásba veszve várva a következő utasítást. A képernyőre pillant és én megértem a parancsot, amint elenged, kimászok az öléből, még ha egy részemnek nehéz is távolságot beállítani közénk. Leállítom és kikapcsolom a filmet, aztán amikor megfordulok és meglátom őt kényelmesen ülni a kanapén, engem figyelve, úgy, mintha csak minden az övé lenne itt, szinte érzem, hogy nem mozdulhatok felé. Szemeim az övéibe kapcsolódnak, hamarosan meg is kapom a sejtéseimnek megfelelő utasítást, mire lassan, csábítóan mosolyodom el.
Csak egy lépéssel megyek közelebb hozzá, hogy körülbelül félúton legyek közte és a tévé között. Ujjaim először a nadrágom gombját találják meg, és amíg meglazítom azt, végig őt figyelem, de aztán egy lassú, vontatott mozdulattal hátat fordítok neki. Ujjaimat a csípőm két oldalán akasztom be az anyagba, élvezem, hogy a tekintete szinte felperzseli a bőröm, aztán lassan elkezdem lefelé tolni magamról az anyagot. Hajlékonyságomat kihasználva nem nehéz úgy megszabadulnom a feleslegessé vált ruhadarabtól, hogy ő közben végig gyönyörködhessen a látványban, és miután a nadrág már a földön hever, nem sietem el a felegyenesedést sem. Ujjaim közben végigsimítanak a lábam vonalán, mint ahogy az ő érintését szeretném érezni magamon, szemeim vágyakozva pillantanak hátra rá néhány rövid másodpercre.
Amikor már ismét egyenesen állok, még mindig nem fordulok meg, egyik kezemet lassan hátravezetem, felsimítok vele a hátamon, hogy aztán egy mozdulattal kikapcsoljam a melltartót. Nem veszem le magamról, még nem, először szembefordulok vele, tekintetemmel elidőzök egy pillanatra az alakján, végigmérve őt, aztán pillantásom a szemeibe mélyed, miközben lassan lecsúsztatom a pántokat a vállamról, hogy aztán hagyjam a földre esni a finom anyagot. Ujjaim lesimítanak a derekamról a csípőmre, beleakadnak az utolsó ruhadarab szegélyébe, és közben újra hátat fordítok neki. Az előző mozdulatsorhoz hasonlósan simogatom le magamról a fehérneműt lassan, vontatottan, meg-megmozdítva közben a csípőmet, időt hagyva neki arra, hogy kedvére nézelődhessen. Lassan egyenesedem fel, ujjaim ismét megérintik a bőrömet, a vállam felett pillantok hátra rá, hogy lássam, hogy néz rám, és megborzongok a tekintete intenzitásától. Lassan felé fordulok, a pillantása alatt szinte meztelenebben érzem magam, mint a ténytől, hogy már nincs rajtam ruha; ismerős borzongás fut végig rajtam, az alhasamnál állva meg és idézve elő kellemes bizsergést.
– És most? – kérdezem halkan, szinte simogató hangon.

Axel & Aviva

A vacsora elfogyasztása közben mesélek neki a szüleimről - illetve az anyámról és a férjéről, aki sajátjaként nevelt, ameddig tudott. Megnyugtatom, hogy szívesen beszélek róluk, mert a tekintetén is látom és a szavain is érzem, hogy bizonytalan abban, rá merjen-e kérdezni. A mosolya alapján sikerül meggyőznöm, hogy nincs tabutéma, nyugodtan kérdezhet most is és máskor is. Csendesen, érdeklődve hallgat végig, és bár látok kérdéseket a szemeiben, végül egyiket sem teszi fel, ezért saját belátásom szerint folytatom. A pillantása komollyá válik, de nem megyek bele a részletekbe, egyébként sem akarnám ilyesmivel elrontani a vacsoránkat. Inkább csak lezárom annyival, hogy elvarrtam minden szálat, amit szükséges volt. Egy kis ideig csak elgondolkozva figyel, de aztán halványan elmosolyodik, azt hiszem, érti, hogy ezt miért tudtam szépen bedobozolni és lezárni a fejemben.
Befejezzük a vacsorát, aztán a rögtönzött desszertet is elfogyasztjuk, adózva egy kicsit a nosztalgiának is. Élvezek és kiélvezek minden pillanatot, még a gondolataimat is hagyom elkalandozni valamelyest, de egyelőre ura vagyok magamnak. Utána egyébként is lekötöm magam a film előkészítésével és a romeltakarításban való segédkezéssel, még a bosszúálláshoz sem kapok kedvet, amikor átölelem a mosogatónál.

Egyáltalán nem tűnik fel, hogy ő elbóbiskolt a filmen, bár ez legalább azt jelentette volna, hogy nem csak én maradok le a történésekről. Amikor áthelyezkedek egy kicsit, rögtön reagál, így nincs okom gyanakvásra, bár egyáltalán nem azért csináltam, amit szerintem ő sejthet. Ujjaim a pólója alá kalandoznak, bőre érintése végleg túlfűti a gondolataimat, még ha nevetségesnek tűnik is, hogy azok után, amit a lakásán műveltünk, újra ilyen gyorsan és intenzíven kezdjek el még többet akarni belőle. Mégis, nem igazán tudok parancsolni az ösztönöknek, az illata megtelíti az orrom, és hamarosan több fronton is felfedezem rajta, hogy egészen biztosan nem vagyok egyedül a küzdelmemmel. Először tekintetemmel mérem fel a nyakát, amely olyan csábítóan ível előttem, de ekkor már képtelen vagyok türtőztetni magam. Először csak az illatát szívom még jobban magamba, forró lélegzetem simogatja a bőrét, de aztán már ajkaimat szorítom a póló által szabadon hagyott bőrfelületre a nyaka és a válla találkozásánál. Sóhaja hallatán megborzongok, érzem ujjai a térdhajlatomra fogni, és én engedelmesen mozdulok az ösztökélésnek megfelelően, bár ajkaim zavartalanul haladnak tovább a nyakán felfelé. Lábamat átcsúsztatom a testén, térdem a csípője másik oldalán ér le, testem az övé fölé kerül, bár egy kicsit sem távolodok el tőle, hagyom, hogy annyi helyen érhessünk össze, ahány helyen csak lehetséges úgy, hogy hozzáférjek a nyakához. Megízlelem a bőrt a füle alatt, aztán megborzongok, ahogy ujjaival a pólóm alá nyúlva simít végig a hátamon. Mindenem libabőrös lesz már ennyitől, egyik kezemmel kissé feljebb támaszkodok a feje mellett, míg másikat az arcára simítom. Szemeiben ugyanaz a vágy kavarog, amit én is érzek, de csak néhány pillanatig élvezem ezt a látványt, aztán ujjaim  tovább csúsznak a tarkójára, hogy végre megcsókolhassam. Ajkunk szenvedélyesen forr össze, nyelvem forrón táncol az övével, tenyere már sokkal követelőzőbben simítja a hátamat, amitől borzongás fut végig a gerincem mentén. Csípőm épp csak megmozdul az övén, érezni akarom, hogy mennyire vágyik rám, és ettől ujjbegyeim finoman a tarkójába mélyednek. Felül, én pedig rásegítek a mozdulatra, felhúzva a saját testsúlyomat. Ajkai a nyakamra forrnak, én pedig lehunyt szemekkel sóhajtok fel, tarkóján nyugvó kezemmel beletúrva a hajába. Engedelmesen emelem fel a kezem, amikor felgyűri rajtam a felsőt, hogy le tudja húzni rólam, kezei ismét ott vannak a bőrömön, és én nem tudok betelni az érzéssel. Hajában felejtett ujjaimmal ismét magamhoz húzom, ajkaim éhesen, vágyakozva simulnak újra az övéire, hosszú másodpercekig élvezem ki az érzést és az ízét, mielőtt elengedném a tarkóját, hogy aztán én is a pólója aljához nyúljak és levegyem azt róla. Ezúttal nem kezdek türelmetlen akcióba, nem megyek sehová az öléből, csak újra magamhoz húzom, hogy végre a bőrünk is összeérhessen. Ha le akarja venni rólam a melltartót, arra hagyok időt, és csak utána simulok felsőtestemmel teljesen az övéhez, felsóhajtva az érzésre, ahogy bőre az enyémhez ér, mielőtt újra megcsókolnám. Kezeim végigsimítják a vállait, a felkarját, aztán egyik a hátára vándorol, a másik pedig a mellkasán és az oldalán simít lefelé, szigorúan a jobb oldalán, nehogy véletlenül kizökkentsem, ha épp nem tudok eléggé figyelni, az ajkai és a nyelve ugyanis jócskán lekötnek. Hátát simító kezem visszatér a tarkójára, sűrűsödő légzéssel mozdulok csípőmmel az övére, nem túl követelőzőn, de azért kiélvezve a mozdulatot és az érzést, amit okoz, még ha a sóhajom el is veszik a csók hevében.

Axel & Aviva

Mérhetetlenül boldog vagyok, mert az egész pontosan úgy sül el, épp olyan emlékezetesnek ígérkezik, mint azok a feledhetetlen pillanatok az első randevúnk alkalmával. Egy kicsit olyan, mintha visszacsöppentünk volna azokba az időkbe a hajón, amikor még nem loholtak a sarkunkban, hanem volt egy kis időnk egymásra, egymással, amikor szabadon megélhettünk mindent. Élvezek minden pillantást és érintést, minden kis csipkelődést és mosolyt, mindennél erősebben tör be a tudatomba a gondolat, hogy fogalmam sincs, hogyan élhettem volna le egy életet nélküle. Eddig is elképzelhetetlen volt, de most, hogy itt van velem, itt is marad velem, és átéljük ezeket az önfeledt pillanatokat, amikor nem létezik semmi más a másikon és a közös élményen kívül... most van mindennek értelme. Vele.
Asztalhoz ülünk, a sokatmondó pillantásomat persze nagyon is érti, kacsintása és mosolya legalábbis erre utal. Ismét megajándékoz néhány szép pillanattal, érintéssel és csókkal, amitől a mellkasomban érzett melegség ismét inkább forróságnak kezd érződni. Szinte szétvet az érzés intenzitása, hogy mennyire szeretem őt, hogy jóformán képes lennék leélni úgy a hátralevő életem, hogy nem csinálok mást, csak azokat a csodaszép szemeket bámulom. Mindkettőt; a történtek okán számomra ugyanolyan gyönyörű csillogás ül a bal szemében is. Láthatóan nagyon ízlik neki a csirke, amitől pedig én leszek nagyon boldog. Nem gondoltam volna, hogy egyszer még a főztömmel akarok majd lenyűgözni valakit, de imádom látni a mosolyát és azt, ahogy élvezettel eszik. Íme, még egy "nem gondoltam volna" mondat és már megint Ő.
Egyáltalán nem zavar, amikor az étel eredetéről kérdez, és szívesen osztom meg vele az őszinte választ. Nem szégyellek előtte semmit, és ahogy egyszer a hajón is mondtam már neki, nem akarok megtagadni tőle egyetlen részt sem magamból, vagy a csomagból, ami velem jár. Látom a pillantásán a meglepettséget, kedves szavaira és mosolyára melegen mosolygok rá én is, mert érzek benne egy kis bizonytalanságot, némi óvatosságot, amit értek is, de szeretném, ha tudná, hogy bármiről kérdezhet, ha szeretne. Nem tudom, hogy végül ebből merít-e bátorságot, vagy egyébként is feltette volna a kérdést, de amikor felhangzik, ismét elmosolyodom. Gyors szabadkozása hallatán egyik kezem az alkarjára simítom, finoman megszorítva, hüvelykujjammal megsimítva a bőrét.
– Szívesen mesélek róluk. Szerettem őket, jó emberek voltak, és megérdemlik, hogy ne merüljenek feledésbe – nyugtatom meg mosolyogva. Azt nem teszem hozzá, hogy róla is ezért tudtam mesélni Joe-nak, mert nem akarom feleleveníteni azokat az érzéseket, inkább jóval távoli emlékekben merülök el egy pillanatra.
– Igazából nagyon egyszerű életet éltünk – vágok aztán bele egy kis mosollyal. – Anya idegenvezető volt, Tel-Avivban és a környező városokban szervezett mindenféle túrákat. Néha csak elment a reptérre egy családért vagy csoportért, beültette őket az autóba és mentek egész nap, ezt mindig nagyon szerették. Yana volt a neve. Azt hiszem, eléggé hasonlítok rá, már a szemeimet leszámítva, ugye – teszem hozzá egy halk nevetéssel. Nem térek ki arra, hogy fogalmam sincs, hogyan találkoztak az igazi apámmal, mivel ő már nem emlékszik rá, és nem tudom, érdemes lenne-e belevágni abba az átok-dologba, ami még nekem is elég zavaros. – A férje, akit sokáig az apámnak hittem, Amit volt. Hivatalnokként dolgozott egy kisebb minisztériumi pozícióban, de még az aktatologatásról is tudott úgy mesélni, hogy mindig elhittem neki, hogy a munkája igazából izgalmas. Jó emberek voltak és nagyon szerettek minket. – Elgondolkozva eszek én is még néhány falatot, azt latolgatva, hogy vajon szeretné-e tudni, mi történt velük pontosan, és ha szeretné is, meg merné-e kérdezni, vagy azt érezné, az már túl sok lenne. Felpillantok rá, de ha végül nem kérdez semmit, én már akkor is döntésre jutottam. Fájó emlékek ezek ugyan, de nem olyasmi, amiről ne tudnék beszélni, vagy ami túl friss lenne ahhoz, hogy vérző sebeket okozzon.
– A nyolcadik születésnapomon veszítettük el őket – szólalok meg egy kicsit halkabban, de a hangom szilárd marad, már nem csuklik el. – Egy öngyilkos merénylethez nézték ki éppen a mi utcánkat, ők pedig rosszkor voltak rossz helyen. Azt hiszem, az ajándékomat akarták előkészíteni, amíg mi odabent vártunk Ephraimmel, bár ezt már én is csak sejtem. – A tekintetem elmereng egy pillanatra. Még mindig fel tudom idézni azt a délutánt, a lökéshullámot és robajt, a látványt, ami odakint fogadott, de most már nem nehéz erősnek maradni. – Nem ezt érdemelték volna, de legalább a felelősök biztosan nem fognak több ártatlan életet elvenni – teszem hozzá egy kis mosollyal. Nem sajnálom, hogy megöltem őket, és azt hiszem, ez olyasmi, amit miatt Axel sem ítélne el. Nem hiszem, hogy ő sajnálná, hogy ilyenektől is megszabadítottam a világot.
Miután eltüntettük a tányérunkról az ételt, ő még kér egy kis repetát is, amit örömmel, mosolyogva ki is szedek neki. Tényleg örülök, hogy ennyire ízlik neki, bár az is tény, hogy jó magasra helyeztem a lécet, ha legközelebb is le akarom nyűgözni a főztömmel, de sebaj. A következő alkalommal majd együtt választunk találomra egy receptet, és megnézzük, mi lesz belőle a végére.
Azt nem hagyom, hogy leszedje az asztalt, egyelőre, hiszen még hátravan a roppant kreatív és időigényes desszertem. Szinte biztos vagyok benne, hogy leselkedik, de nem szólok rá, csak az orrom alatt somolygok, aztán, amint kitálaltam a fagylaltot, vissza is térek hozzá. Látom, hogyan mosolyog, amikor a kezeimre pillant, konstatálva, hogy mindenből csak egyet hoztam, és én pontosan tudom, mire gondol. A nosztalgia nem is marad ennyiben, szavak nélkül is kiolvas a szemeimből mindent, jó szokásához híven, engem pedig finoman bizserget a közelsége, ahogy karját a hátam mögé helyezi. Szemeim végigkövetik a mozdulatot, ahogy ajkai végigsimítják a kanalat, és érzem magamat alaposan el is kalandozni, rendkívüli módon irigyelve az evőeszközt, de egy nyeléssel erőt veszek magamon. Inkább arra koncentrálok, hogy átadjam neki a kiskanalat, így aztán a következő falatot ő adhatja nekem. Ugyanúgy etetjük meg egymást, mint az étterem teraszán, és én eleinte azt érzem, már így sem lehetne tökéletesebb minden, de aztán megtalálom a módját, hogy még inkább az legyen. Ugyan - sajnos - nem maradt nyoma az ajkain a fagyinak, én azért a tenyeremet az arcára simítva magamhoz húzom, megcsókolom, megízlelem rajta a fagylaltot, és újra meg kell állapítanom ugyanazt, mint Indonéziában a csokiszuflénál: így még sokkal tökéletesebb.

Miután eltakarítottuk a romokat, Axel behúzta a függönyöket és én elpakoltam a maradékot is a hűtőbe, csatlakozom hozzá a kanapén. Elhelyezkedünk a filmhez, és bár azzal a szent elhatározással bújok hozzá, hogy tényleg meg fogjuk nézni a filmet - a desszert alatt elkalandozó gondolataimat azóta már sikerült megzaboláznom -, ez az elhatározás hamar megdőlni látszik. Túlságosan - és túlságosan hamar - elvarázsol az érzés, a közelsége, az összesimuló testünk, az illata, a teste melege, az érintése... az egész lénye. Nem tudom, mire foghatnám, talán csak arról van szó, hogy még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy itt van, vagy csak az a baj, hogy két hónapot töltöttem nélküle. Csak azt tudom, hogy a gondolataimat ismét nehéz a filmre összpontosítani, először a nyakához akarok közelebb fészkelődni, amiben egyébként készségesen segít is, bár nem hiszem, hogy tudja, miért csinálom. A keze átköltözik a fejemről a derekamra, a tenyere melege szinte átsüt a pólómon, és én nem tudom tovább beérni azzal, hogy csak a textilen keresztül érjek hozzá. Ujjaim bebújnak a pólója alá, bár ahogy az oldalához érek, azt hiszem, sikerül akaratlanul is megcsikiznem.
– Bocsi – kuncogok halkan. Ez mondjuk nem tart vissza attól, hogy folytassam, amit elkezdtem, bár nem is jelezte, hogy bánta volna. Arra koncentrálom a figyelmemet, hogy megpróbáljam elkerülni a túl érzékeny részeket, amiket az emlékeimből idézek fel, de aztán a gondolataimat végképp leköti az érzés, hogy ujjbegyeim már nem a pólón keresztül érintik, hanem meleg bőrén kalandoznak az anyag alatt. Ráadásul az, hogy igyekszem elkerülni a túlságosan is érzékeny területeket, azt eredményezi, hogy ujjaim elsősorban a hasát simogatják... és egy idő után ellenállhatatlanná kezd válni a gondolat, hogy a kezem ne csak a pólója alá jusson be.
Mély levegőt veszek, szinte ugyanabban a pillanatban, amikor ő is, így a gesztus, amit önnön megnyugtatásomra szánnék, a legkevésbé sem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Egy kicsit még próbálok uralkodni magamon, ha azt látnám, hogy őt érdekli a film, akkor talán meg is próbálnám féken tartani magam, de egyáltalán nem találok erre semmi motivációt. Érzem a légzésén, hogy már nem olyan egyenletes, fülem alatt hevesebb a szívverése, és ahogy épp csak egy kicsit mocorgok, leheletnyit mozdítva a rajta átvetett lábamon, nincs is szükségem több bizonyítékra, hogy nem csak én veszítettem el a fonalat. Szemeim a képernyőről felfelé vándorolnak, épp látom, ahogy nyel egy nagyot, mert tekintetem már a nyaka csábító bőrét figyeli, ami oldalra fordított fejének hála nagyon is szabad préda, és nem is akarok tovább ellenállni a gondolatnak. Épp egy kicsit kell csak mozdítanom a fejemen felfelé, hogy elérjek a puha bőrfelülethez, lehunyt szemekkel szívom magamba az illatát egészen közelről, mielőtt ajkaimat a póló gallérja felett szabaddá váló bőrfelületre szorítanám. Még mindig nem nyitom ki a szemem, kiélvezem az érzést, ahogy finom csókokkal végighaladok felfelé a nyakán, egészen a füle alatti érzékeny területig, miközben ujjaim még mindig a hasán kalandoznak. Ezután viszont kihúzom a kezem a pólója alól, hogy amikor ajkaimmal elengedem a nyakát, az állára fogva finoman magam felé tudjam billenteni a fejét. Szemeim megkeresik az övét, bár szinte biztos vagyok benne, hogy ugyanazt fogom látni bennük, ami bennem is kavarog, ezért épp csak egy rövid időre hagyom elveszni magam a szemeiben, mielőtt ujjaim a tarkójára csúsztatva magamhoz húznám, hogy megcsókoljam.