Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

"Kizárólag szenvedéllyel lehet igazi színházat csinálni, különben hazugságnak tűnik az egész és átlátnak rajtunk az emberek. El kell velük hitetni, hogy minden, amit látnak az maga a valóság, hogy mi magunk vagyunk a karakterünk. .... szerint, akkor lesz tökéletes egy szerep, ha az adott érzést, traumát a saját életünkből vesszük át ás újra éljük abban a pillanatban, amit a szerep megkíván." Unottan lapozok egyet a magazinban, valami régi számot lapozgatok, amiben egy idősebb, kiöregedő kolléganőm interjúja volt. A kérdések is banálisnak tűnnek. Nézzük például ezt;
- Hogy szereti a teát?
- Feketén, mint a szívem- Vágom rá egyből gondolatban, ezt követően odébb is dobom az újságot, mintha egy szemétkupac lenne. A következő percben kopogtatnak az ajtón, mire széles vigyorral nyitom ki azt, hogy betessékeljem a firkászt és jó vendéglátóhoz híven megkínálom kávéval. Egy kiadó ingatlanban vagyunk, mely úgy néz ki, mintha az enyém lenne az ügynököm intézte, hiszen a magánszféra a legfontosabb. Nincs szükségem rá, hogy fanatikusok lepjék el a házamat egyik napról a másikra. Ezen meggyőző érvek miatt döntött úgy az ügynököm, hogy kibéreli ezt az ingatlant pár órára. A kávét szürcsölgetve neki is állunk az interjúnak.
- Reana Berg, mindenki kedvence mondd csak ez egy művész név vagy az eredeti?
- Elárulok egy titkot, van egy másik nevem is - válaszolok sejtelmesen. Angrboda. Niflheimben és Asgardon ezen a néven ismernek, mely Midgard és a benne lakók számára felfoghatatlan. A szenvedések hírnöke néven is emlegettek egykor, talán az ősi énekek egyikében maradt fenn így.
- Tudom ilyen könnyedén nem fogom kiszedni belőled az információkat és a következő alkalomra is kell valamit hagynunk, így menjünk is tovább a következő kérdésre.
Kedvesen mosolygok, miközben egyet kortyolok a feketémből, szemeim hűvösen csillognak.
- Most van valakid?
Elnevetem magam, mintha olyan vicces lenne ez a kérdés, végül megrázom a fejem könnyedén és kiegészítem egy nemmel. Sosem hajtanám magam rabigába, nem vágyom a feleség, barátnő szerepre, hogy bárkihez kössem magam.
- Mi a helyzet Daniel Eriksennel?
- Dannel régre nyúlik vissza a kapcsolatunk, nagyon jó barátok vagyunk, de semmi több. Mindig elkísér egy-egy bemutatóra, ez furcsán fog hangzani, de számunkra ez a közös program. Mindketten elfoglaltak vagyunk, így nehéz időpontot egyeztetni egy-egy baráti találkozóhoz. - az előbbi szavaimban egyetlen igazság volt, mégpedig az, hogy régre nyúlik az ismeretségünk Daniellel, akarom mondani Lokival. Emlékszem az első talákozásunkra, leírhatatlan volt a maga nemében. Régóta figyeltem az óriást és tudtam, mikor kell felbukkannom, hogy felkeltsem az érdeklődését. Odinnal való szövetsége után annyira magabiztosnak érezte magát, mintha bármit és bárkit megkaphatna. Ekkor kerültem a látómezejébe és hagytam, hogy elcsábítson. Könnyű volt eljátszani a szerelmest, még csak lelkiismeret furdalás se gyötört, amiért csalást követett el velem. Hiszen otthon várta a felesége, míg mi ketten a szenvedélyek tengerében úsztunk. A szeretője lettem.
- Se férfi, se gyerek. Szóval mondhatjuk, hogy még várod az igazit?
- Igen, én az a romantikus lélek vagyok, aki nem ugrik fejest egy-egy kalandba, kizárólag a nagy szerelmet keresem - a nagy "szerelem" sose jött el, ellenben a vágy, szenvedély könnyedén az enyém lett, melyből megfogant a három legcsodálatosabb teremtmény. Fenrir, a hatalmas farkas. A fiam, aki ha eljön az idő Odin vesztét fogja okozni, mindazért, amit vele tettek. Hel, az alvilág gyönyörű istennője. Az egyetlen lányom, aki bármennyire próbálja távol tartani magát tőlem, sosem szbadulhat a bűvkörömből. Tudom, ha eljön az idő az én oldalomra fog állni, teszek róla. Addig hagyom, hadd játszadozzanak a bárjukban. Végül, de nem utolsó sorban ott van Jörmungandr, a világkígyó, aki a tengerben lakozva körül öleli Midgardot, legalábbis ez híresült el róla. Ő hasonlít rám a legjobban, épp olyan sikamlós és alattomos, mint jómagam. Tudom jól, hogy megteszi, amit tennie kell, amikor eljön az idő. Ők fogják elpusztítani az isteneket a Ragnarök idején.  
- Gratulálunk a legújabb díjadhoz. A legjobb színésznő dráma kategóriában. Mondanál pár szót arról, hogy mi történt azon a bizonyos Arany Szkarabeusz díjátadón?
- Az est úgy zajlott, ahogy mindegyik másik, felvonultunk a vörös szőnyegen, elkezdődtek a díjkiosztások. Őszintén? Mérhetetlenül izgultam, hiszen elég szoros volt a mezőny. Átvettem a legújabb díjam, de valahogy lefelé menet egy arra jéró pincér megbotlott és a gyönyörá hófehér Versace ruhámra ömlött az ital. Szerencsére Dan a segítségemre sietett, sietségében majdnem megbotlott. Látni kellett volna, bár jobb, hogy nem vette a kamera. Mivel oda lett a ruhám, ezért mi kénytelenek voltunk a kijárat felé indulni. Nem tudom mi történt az adással, hogy meg kellett szakítani. Odaben minden a legnagyobb rendben ment. - a szokásos sablon szöveget mondom, amit az ügynökömmel találtunk ki, míg az igazság ennél sokkalta durvább és zavarbaejtőbb. Emlékszem, hogy az utolsó simításokat végezték a hajamon, amikor meghallottam a limuzin hangját. Késve érkeztem az autóhoz, melyben tűkön ülve várt rám. Munkából jött, mindezek ellenére elegáns öltönyben várt. Gyönyörű látványt nyújtottunk, maga voltunk a tökéletes pár. A limuzin ajtaja kinyílik, ő pedig odébb csúszik, helyet adva nekem. Hagyom hadd lebegtesse pillantását testemen, hogy aztán újra nyafogásba kezdjen.
- Igen, muszáj - válaszolok könnyedén, mintha meg se hallanám a hangjában lévő csalódottságot. Kellemesebb lenne kettesben lenni erre a pár órára, de vannak olyan kötelezettségek, melyek alól nem bújhatok ki. Folytatja a duzzogást, mire egyetlen szó nélkül a combjára teszem a kezem, hogy egy óvatlan pillanatban feljebb csúsztatva megszorítsam a lábát. Tudom mit akar és ha jól viselkedik meg is fogja kapni. Panaszkodását hallgatva elmosolyodom, de nem mondok semmit, mert egyből felém is níújt egy kis díszszatyrot. Szóval Franciaországban járt, mi?
- Köszönöm, nem kellett volna - könnyedén bontom ki a kis dobozkát, hogy aztán magamra fújjak egy keveset a parfümből. A kérésének eleget téve indulás előtt nem használtam a saját készletemből. Megcsap az új illat aromája, majd köszönetképpen a nyakába csókolok, egyfajta zálogként is, hogy később mi vár rá. Közben megérkezik a kocsi és úriember módjára kisegít belőle, hogy aztán karon fogva kísérjen végig. A fotósok előtt már egyedül állok, különböző pozíciókban hagyom hadd fényképezzenek. Hatalmas mosoly terül szét az arcomon. Mielőtt a terembe érnénk Dan embere átnyújt nekem egy virágcsokrot, mely a kedvenceimből készült. Liliom. Gyönyörű, mégis mérgező. Helyet foglalunk a számunkra kihelyezett székeken, hogy kezdetét vegye a két órás díjátadó. Fél óra elteltével hirdetik ki az én kategóriámat, mire elhangzik a nevem. Meglepettséget mutatok a külvilág felé, hogy aztán teljes meghatottsággal felsétáljak az emelvényhez, átvéve a kis szobrot. Pár szívhez szóló szót követően elindulok vissza a helyemre, hogy teret adjak a többieknek. Éppen, hogy leérek a lépcsőn, amikor az egyik pincér megbotlik előttem és telibe találja vörösborral a hófehér ruhakölteményt. Loki hős megmentőként siet felém, de egy pillanatra elveszíti az egyensúlyát és mintha kiesne valami a zsebéből. De képtelen vagyok arra figyelni, hiszen a ruhámat kell takarnom, mely mostanra mindent láttatni enged. Végül Loki rám teríti az öltönyét, miközben kéjes sóhajok törnek elő a körülöttünk lévőkből, hogy aztán egyetlen jelzés vagy szó nélkül egymásra vessék magukat. Mi elindulunk a vészkijárat felé, miközben elérnek hozzánk az élvetek nyögések. Az üvegcse, a parfüm. A kocsiba ültet, miközben bennem forr a düh. Egyetlen dolgot kért az est folyamán, de a fekete hajú óriás ezt se tudta betartani. Képtelen rá nézni, az ablakon néz kifelé, miközben próbálra visszafogni magát, hogy ebben a pillanatban ne essenek narancs méretű jéggolyók a kocsira. Hallja a kérlelő hangját, de az se segít a helyzeten, hogy egy cseppnyi megbánást se tanusít. Végül rá emelem a pillantásom, ahogy egy fontos dologról kezd beszélni. Méghozzá arról, hogy az istenek kezdik elfeledni magukról, hogy kik ők valójában. A hangszigetelt limuzin motorja dorombol, ahogy kocsikázunk az éjszakában, miközben Loki részletesen elmesél mindent az Átokról.
- Végezetül, mikor láthatunk legközelebb?
- A következő havi magazin címlapján - válaszolok egyből hatalmas mosollyal az arcomon. Egyáltalán nem tervezték, hogy nekem adják a címlapot, de egy ilyen lehetőséget nem utasíthatnak vissza, hiszen mondhatom azt, hogy mégsem vállalom az interjút és nem engedélyeztetem a megjelenését. Így egyből meg is beszéljük a fotózás időpontját és az eredeti egy oldal helyett egyből hármat kapok plusz a kezdőlapot. Mindig elérem, amit akarok, legyen az egy ostoba újság címlapja vagy az Asgardiak bukása.