Mindenkiben rejlik egy történet
   

meséld el a tiéd

Amint megszereztük a diplomát, és lassacskán mindenki elkezdte tervezni a nagybetűs életét, remélve, hogy a nagy cégek majd kapkodni kezdenek utánunk, már sejtettem, hogy Airinnal nem fogunk hű de sokszor találkozni a jövőben. Barátokként kezdtünk bele az egyetembe, és bár felcímkézve egy párként fejeztük be azt, már jó ideje csak úgy funkcionáltunk, ahogy elkezdtük; barátokként. És én ezt valahol egyáltalán nem bántam... kényelmetlen volt úgy gondolni magunkra, mint akik együtt vannak, miközben úgy éreztem magam mellette, mint holmi kirakati bábu. Szeretett velem megjelenni itt-ott, és ezt el is mondta, ahogy azt is, hogy imád velem időt tölteni, de végeredményben olyan, mintha a testvérével lenne, ... Nem elég nagy tökön rúgás ez így önmagában már? De azért ennek tetejébe még összefeküdt a legjobb barátommal is, hogy végképp egy kreténnek érezzem magam isten létemre, az összes büszkeségemet besöpörve a szőnyeg alá, hogy aztán azon gondolkozzak, egyáltalán minek erőltettünk magunkra olyan szerepet, amit nem ránk szabtak, és még azt is megutáljam, hogy megismertem őt... Végül amint tehettem, összeszedtem a cuccom, és vettem egy repjegyet Osloba, hogy vele ellentétben tényleg egy nagy céghez kerüljek, és fontos legyen a munkám, még ha ehhez az kell is, hogy két nagynéném is a cég tulaja legyen, az számított egyedül, hogy a tudásomon kívül mindent hátrahagyjak. Anyunak nem nagyon meséltem el, csak, hogy inkább hagytuk a kapcsolatosdit a fenébe, jobb lesz nekem a munkára fókuszálni, valahogy az mindig jobban ment, na meg aztán, szemtől szembe már úgyis nagyobb kedvem lesz nekem is mesélni neki, hiszen már szörnyen hiányzik, annak ellenére, hogy folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Hiába éltem meg annyi évet már, mindig ő az én menedékem és legjobb barátom, aki nélkül eléggé elveszettnek érezném magam, így aztán nem csoda, hogy újra és újra a közelében kötök ki, mint egyszem szülőm mellett.
Volt már, hogy próbáltam a témát arra terelni, ki lehet a másik ősöm, de konkrétan valahogy sosem kérdeztem rá, ő meg nem mondta, így ... így ez egyelőre elmaradt, főleg, mert úgy érzem rajta, hogy inkább ne faggassam, csak nem mondja ki konkrétan ezt a kérést, de akkor is értem, szóval nem firtatom. Talán majd egyszer..  Ki tudja, lehet jobb is, ha nem tudok róla.
Ami biztos, hogy alig várom, hogy találjak egy otthonos kis házat, és meglegyen az első napom a cégnél, hogy aztán körbejárjam jó pár itt élő rokonom, és ne csak olyanokkal legyek körülvéve, akikről elhiszem, barátaim, közben meg egy kicserélhető darabka vagyok az életükben. Így már ők is azok az enyémben.