Erőteljes ellenszenvet vélek felfedni Thorban, Loki iránt. Megcsóválom a fejemet, és cöccintek egyet, ahogy a felfortyanása alább hagy.
- Ne szívd annyira mellre, sokkal rosszabb is lehetett volna. Az emberek mindfélét össze-vissza költenek az isetenek tetteiről. Volt szerencsém egy keveset élnem az emberek között, olykor a sajt kultúrájuk valós mibenlétét sem ismerik vagy hajlandóak megérteni és keverik vlami mással, hogy jobb színben tűnjenek föl. Nettó zagyvaság, amit csinálnak. - mondtam megnyugtatván, hogy ez nem éppen személyes kiléte és mibenléte iránt irányuló támadás, egyszerűen ilyenek az emberek. Mondjuk, valószínű, hogy ő, mint isten jóval többet élt az emberek között, mnt én. De egy msik forrásból jövő tapasztalat, mégha ugyan az is, mint a sajátunk, olykor megerősíthet minket abban, amit most éppen mondtam neki. Thor jó arcnak tűnik, olyas valakinek, aki bár hirtelen természetű, de egyáltalán nem rosszindulatú. A téma tova terjed a sörre, amiről határozottan lelkesebben és láthatóan egy okkal jobb kedvel nyilatkozik.

- Ki nem hagynám, bár Aegir egyetlen serfőzőjét sem ismerem, se névről, sem arcról. - vallottam be őzintén az asgardi sörről való hiányos ismereteimet. Sajnos nem vagyok isten.
- Igazán köszönöm, nekem is jobban tetszik. Sajnos az emberek nem elégszenek meg ennyivel, ahogy azt sem értenék meg, hogy picinyke valóságuk, sokkalta nagyobb léptékű, mint ahogyan azt sejtik. Így kénytelen voltam felvenni egy olyan nevet, ami hangzásra hasonló az enyémhez. Nekik megfelel, szóval, elégedett vagyok én is.
- Reidar Asheim? - ízlelem egy kicsit az ő álnevét, végül kibököm a véleményemet. - Hát, öregem, részvétem. A Thornak meg van a maga ereje és hatása, ezzel az újjal ... mintha kasztráltad volna magadat. - mondom, majd egy pillanattal később, jelezvén, hogy csak vicceltem, elmosolyodom. eszem ágában sincs megbántani ezt a fickót, bár az új neve, amivel Midgardba illeszkedett be, eléggé .. vérszegény.
- Rá se ránts, lehetett volna rosszabb választás is, monjuk Tom Hiddleston.

- Betörés? Ugyan, fátylat a múltra, vegyük úgy, hogy átugrottam egy sörre és a party közben kipróbáltam, hogy sikerül-e megemelni a Mjölnirt. De valahogy sejtettem, hogy rossz pillanatodban elkapva, azok a cikázó villámok, nem csak kellemes bizsergést tudnak előidézni a gerincem mentén. - igyekszem poénnal elütni a dolog élét és végleg elsimítani a kezdeti nehézségeket, amiket Thorral való megismerkedésem elején sikerült okoznom. Úgy érzem, hogy sokkal többre megyek, ha szövetségest lát bennem vagy legalbbis lehetséges szövetségest, semmint bosszantó álfot, akit nem is lenne olyan nehéz neki eltörölni egy életre. Szóval a kérdésemre feltett rövidke válaszát, ami arra irányult, hogy mégi mit keres itt, betudom annak, hogy nem ismer és nem bízik bennem még. Szóval nem feszegetem.
- Szóval, szükséged volt egy kis levegőváltozásra. Emiatt ne törd magad, minden rendben jön. - mondom és felállok a kanapéról a koccintás után, hogy megcélozzam azt az irányt, amely felé elhaladva rálelek a mosdóra és WC csészére.

S bár a mosdó felé menet az volt tervem, hogy körbe hugyozom neki a deszkát, már csak azért is, mert mekkora poén Thor isten budiját levizelni, de végül elejét vettem ennek a csíntevésnek és úgy döntöttem, hogy nem cseszekszem vele. Többre mehetek vele, mint lehetéges szövetséges, ebben az elveszetten nagy világban. Az emberek forgatagos élet, olyan, mint egy kicseszett útvesztő, amit az álfheimi vének építettek. Baromi zavaró.
- Köszönöm! - köszöntem meg neki az újabb sört, miközben visszatelepedtem a kanapéra és kibontottam, majd ittam belőle egy kortyot. A kérdésére felszaladt a szemöldököm. Nemazért mert rossz lenne vagy nem értném, esetleg ellenezném, elvégre ő se verte be a fejemet, mert olyan kérdéseket feszegettem, amelyek megvlaszolására nem volt kész és nem is bízik bennem annyira, hogy megtegye.
- Tolvaj? Nem, nem .. rosszul látod Thor. Ha tolvaj lettem volna, elemelem a brifkódat vagy lenyúlom a karórád. Én azonban semmi máshoz nem nyúltam, csak és kizárólag a Mjölnirhez. Ez egy hosszú történet, ami még odahaza kezdődött Álfheimben. - itt némi történet mesélésbe kezdek, ami a fiatal éveim néhány emlékezetes kalandjt elveníti fel. Például annak a házasság előtt álló álf hölgynek a bájairól, aki végül nem vesztette el erényét, de jelentős tapasztalatot szerzett a férfi-női nem kapcsolatáról. A vizizörny talpának megcsiklandozásáról is szó esik, némileg kiszínesítve, amitől a sör és a társaság keverékével vegyülve, mulatságos, mégis csodálatra méltó történetté válik. Tényleg megcsiklandoztam annak a tengeriszörnynek a talpát, már, ha az tényleg a talpa volt és túléltem. A lényeg körülbelül ennyi, minden más szórakoztató színezés. Aztán mesélek neki, teljesen más tílusban és hangnemben arról az Álf nőről, akiért a szívem úgy égett, hogy Midgardra is eljöttem vele. Arról, hogy eltűnt, hogy leromboltam mindent, amit építettünk közösen, hogyan kezdtem keresni és keresés közben, hogyan keveredtem bele a műkincstolvajlásra szakosodott bandába. Végül zárul hosszúra nyúlt történetem azzal, hogyan jöttem Norvégiába azzal, a nálam 70 évvel fiatalabb ember nővel, akivel most boldogan és békében élek. Függetlenül attól, hogy sejti vagy éppen tudja, hogy nem az emberi fajhoz tazrtozom, csodálatos nő a kedvesem.
- Szóval, a körülmények hozadéka, hogy efféle elfoglaltságra adtam a fejem. De mostanra már inkább szabadidős elfoglatság, némi adrenalin hajszolással vegyítve. - mondom teljesen őszintén.

A ruhám belső zsebébe nyúlok és egy névjegykártyát nyújtok át neki. A nevem szerepel rajta csak, meg az elérhetőségem.
- Volt szerencsém tanulmányozni a műkincseket és különös érdeklőüdést mutatok mostanában az asgardi illetőségű tárgyak iránt. Olykor még egy istennek is szüksége lehet egy ügyes Álfra, aki nem mellesleg, magas hozzáértést mutat, a levegő elem manipulálsával kapcsolatban.

Tudom én, hogy mázlim van, elvégre mint kiderült pár pillanattal később, magához Thorhoz sikerült betörnöm. A Mjölnirt ugyan nem tudtam volna ellopni, elvégre a legenda igznak bizonyult, hogy felemelése csak az arra érdemesnek lehetséges. Ezen nem sértődök meg, nem kezdek duzzogni, elvégre ki tudja, hogy mit tartanak isteneknél érdemesnek. Én már azzal is elégedett vagyok, hogy úgy törtem be egyébként egy Isten lakjába, hogy észre se vette. Az már csak a ráadás, hogy megkínál sörrel, ráadásul nem is rosszal. Tényleg a kedvenc sörömet halászta elő, a hűtőjéből és kínált meg vele, amit keresztbe tett lábbal és ügyeskedve iszok. Kicsit talán nehézkesen, elvégre a Mjölnir rohadt nehéz. Vagy én vagyok még mindig érdemtelen arra, hogy emelgessem.

- Hát, nem különösebben vagyok szakértő a témában, mert ugye nem ismerem a csaldfádat, lemenőktől felmenőkig, de a filmben is látszott, hogy semmi hasonlóság nincs bennetek. - iszok egy újabb kortyot a sörömből s remélem, hogy nem ebben a pózban kell tovább söröznöm, mert elég nehéz. Mármint a Mjölnirre gondolok, mert a sör kellemesen hűvös jellegével könnyedén csúszik le a torkomon.
- Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor úgy mondanám, hogy az elsőnél kezdtem gyanakodni, de .. nem akartam elhinni, hogy ilyesmi lehetséges. Jah, nekem is az fordult meg a fejemben, hogy valamivel rögzítetted. Esetleg olyan fémől készült, ami rohadt nehéz. De érezvén a helyzet súlyát, most már azért elég bizonyosságot szereztem, hogy ez valóban a Mjölnir.

- Nem jártam Asgardban, szóval nem ismerem az ottani söröket. Viszont .. - hatászünet, meg közben kortyolok egyet a sörömből. - igazam van, hogy ilyet nem lehet nálatok kapni. Elvégre jobbat igen, akkor ilyet, nem. - közben kedves vendéglátóm, odalép hozzám és leveszi a mellkasomról a Mjölnirt, amely után hatványozottan jobb színben látom magamat és Thort is. Szavaira felkuncogok.
- Álf? Oh, nem! Az emberek világában Nathan Gregsonnak ismernek, kik már hallottak rólam. - leteszem a sörömet az asztalra, majd színpadiasan, de érezhető tisztelettel meghajlok. - Nielfandir a becses nevem, ahonnét származom, ott eme néven szólítanak és ismernek. Szökni? - pislogok rá értetlenül, majd megrázom a fejem.
- Nincs rá okom, Thor. Most engedtél el, kínáltál sörrel, látsz vendégül házadban, miután én oly goromba módon megsértettem szerényke palotád. Mondjuk megjegyzem a záraid elég ócskák, Huss és Pöcc és már bent is voltam. Sokkal gerincesebbnek tartalak én annál, semmint arra gondoljak, hogy mindezek után most hirtelen hozzám vágod a Mjölnirt. Már megtehetted volna, lássuk be jogosan. Szóval én amondó vagyok ... - a sörömért nyúlok, levágódok mellé a kanapéra és megemelem az italom. - Igyunk rád, Apád házára és a házad népére! - ezután koccintok vele, ha ő is úgy gondolja és fogadja köszöntésemet. A koccintás után mghúzom a maradék sörömet, majd lerakom az asztalra a Mjölnir mellé az üres üveget.

Thorra pillantok és keresztbe felteszem a jobb lábamat a bal combomra.
- Már meg ne haragudj, hogy megjegyzem, de nem igen láttam egyetlen Thor szimpatizáns szentélyt vagy útszéli kisoltárt, amit neked dedikáltak volna, hogy az utazót megóvd a váratlan vihartól. Szóval ... miért kempingel egy olyan, nem elhanyagolható isten, mint te, egy ilyen lepukkant, biztonságosnak csak a jelenlétedben nevezhető kecóban? Az Asgardban főzött sör említésére is ... mintha, nem is tudom ... vihar fellegek gyűltek volna a fejed fölött. Persze, locsogok itt, semmi közöm hozzá, elvégre csak egy Álf vagyok. jut eszembe, a mosdót merre találom?

Ha már nem tudtam elrabolni a Mjölnirt, legalább sörrel lehúzom, meg lepisálom neki a deszkát. Mondjuk van egy olyan sejtésem, hogy azért már tényleg összeverne. Ki érti ezeket az isteneket?

A fáradtságos munkának mindig meg van a maga eredménye. Eznem valami süket, ostoba duma, amit anno valakinek a nagymamája vagy nagypapája talált ki. Ez tény. Legalább annyira tény, mint az, hogy most végre sikerült megmozdítanom a kalapácsot. Haha, tudtam én, hogy ez valami kókler utánzat, csak valamiért nagyon jó volt a tömegközéppontja és ezért tűnt úgy, hogy nem mozdul meg. Bumm.

A szempillantás tört része alatt esik rám, ahogy a Mjölnir utánzat úgy szegez a földhöz, hogy majd beleőszülök. Ilyen a világon nincs. Ráaádásul, ami még ennél is kellemetlenebb, a kalapács gazdája is feltűnik. Szerencsére egész jó kedvében van.
- Köszönöm, mindig is hasonló körülményekről álmodtam. - mondom és próbálom mindkét kezemmel, legkevesebb lelökni magamról a Mjölnirt. Nem túl sok sikerrel, mondjuk úgy, hogy inkább sikertelenséggel. De abból elég sokkal.

- Ez nem is rossz ötlet. Elfogadom. - mondom, miközben egy utolsó próbálkozást teszek azért, hogy a gyanúm szerint egyre inkább valódi Mjölnir lekerüljön rólam. De bárhogyan is próblom megmozdítani, ez a vacak nem akar egy tapodtat sem moccanni. Igen kedves vendéglátóm, akinek a személyére, pontosabban a valós kilétére kezdek egyre inkább gyanakodni, tényleg hoz nekem egy sört és leteszi, tőlem nem is olyan távol, elérhető távolságba. Egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy feladom én itt az erőlködést, ha ez a fazon tényleg Thor és ez a pöröly tényleg a Mjölnir, akkor én itt nagyon kis hal vagyok. Levegő mágiában szerzett tapasztalatom ide vagy oda. El is engedem a Mjölnirt.
- Köszönöm, igazán kedves. - mondom egy mosollyal megtoldva és miközben balommal megtámasztoma a fejemet, hogy ne fulladjak bele a sörbe, a jobbomban tartva az üveget, iszok egy korty sört.
- Viccelsz?! Ez a kedvenc söröm! Ember? Nem, nem. Az emberek és az Álfok, bár fizikailag nagyon hasonlóak lehetnek, annyi közük van egymáshoz, mint ennek egy olcsó, filmes utánzhathoz. - pillantok a Mjölnirre. Jelezvén, hogy oké, rájöttem ám, időközben, hogy eléggé mellé lőttem, amikor megpróbáltam ellopni Thor pörölyét.

- Az alapkoncepcióm az volt, hogy az istenek nem a Norvég fővárosban fogják elütni az idejük nagy részét és micsoda móka lenne megtréfálni a kedves Thor rajongó, ál Mjölnir imádót, ha egyik napról a másikra eltűne a hőn imádott Marvel másolat. De ebből a közelségből nézve, a Mjölnir fején lévő rúna valódinak tűnik. - leteszem magam mellé a sört, balom tenyerét a fejem alá teszem, bal lábamat felhúzom és a térdemre fektetem a jobb lábfejem, mintha csak napoznék.

- Ez viszont egyetlen egy dolgot jelent, hogy a kedves vendéglátóm, Odin fia, a Menydörgés Ura, a Villámlás Istene, maga Thor! - felé fordítom a fejemet.
- Mégis mit csinál egy Isten Midgardban?! Úgy értem, persze, nyilván oda mennek az istenek ahová akarnak, elvégre ez az elidegeníthetetlen joguk. De tudott, hogy Asgard az istenek lakhelye és többnyire ott élik életük. Erre mit ad Odin? Az egyszerű Álf fia, kibe botlik, na kibe? Költői kérdés. - mondom és megemelem a sörös üeget, hogy igyak még egy kortyot a sörből.
- Egészségedre! Thorra, a Mennydörgés Urára! Istenekre mondom, igazából kezdem érteni, hogy mit csinálsz itt. Ilyet Asgardban sem lehet kapni, mi? - mondom mosolyogva, mintha nem most kaptak volna rajta, hogy megpróbálom ellopni a Mjölnirt, hanem tényleg csak átugrottam volna Thorhoz sörözni.

- Ha már úgyis köztünk marad ez az aprócska tévedés, nem lehetne, hogy leveszed most már rólam?  Amint látom, valódi perzsa szönyeged van, baromira rosszul mutatna rajta egy nagy, kerek folt. Ugye érted? - vigyorgok rá teli pofával. Ha már elkaptak, legalább légy karizmatikus, megnyerő és szórakoztató, még a végén elfelejtik, hogy mit csináltál.

Nem szokásom magánemberek tulajdonai iránt különösebb érdeklődést mutatni. Sőt! Mélységeen elítélem, ha valaki azzal akar hírnévre, pénzre és bármi másra szert tenni, hogy érdeklődik és kíváncsiságát fejezi ki más magántulajdona iránt. Az esetek többségében, olyasmire fenem a fogamat, ami az emberek szemében nem több egyszerű kiállítási darabnál, de sokkalta több lakozik benne. Amellett viszont egyáltalán nem mehettem el, hogy valami fazonról azt rebesgették, hogy elég jó Mjölnir utánzat birtokában van. Ha valaki nem tudná, hogy mi az a Mjölnir, annak finoman megsúgom, hogy a legendás isteni fgeyverzet egyik darabja, magának  Odin fiának a fegyvere.

Az ipse szomszédai azt állították, időnként a kertben a Mjölnirhez beszél. Pontosabban a másolathoz. Hát, nem tudom, hogy miféle krapek lehet vagy a szomszédok mennyire mondhattak igazat, lehet csak kiszínezték a történetet, hogy izgalmasabb legyen, de úgy gondoltam, hogy megtréfálom az állítólagos Mjölnir tulajdonosát. Hehe, lesz ám belőle sírás rívás, ha az önjelölt Villámisten mehet a boltba, hogy vegyen magának másikat. Villámistennek sem kell lennie, hogy szikrákat szórjanak a szemei, mikor hűlt helyét találja a játékszerének.

Gyakorlott szemmel és óvatossággal tartottam szemmel a házát és őt magát, hogy mikor kezdhetek végre hozzá az akcióhoz. Még mielőtt elkezdtem volna, volt egy  érzésem, hogy mégis csak magánember, nem ilyesmivel szoktam kielégíteni végtelennek tűnő kíávncsiságomat és érdeklődésemet, de végül meggyőzött az a tény, hogy csiklandoztam én már viziszörnyet is, akkor nem egy emberhez való betörés fog megállítani.

A levegő mágiában szerzett tapasztalatnak köszönhtően, úgy osontam keresztül a házon, mint a macska. Hangtalanul és a zsákmányt kiszimatolva, utóbbi mondjuk képletesen értve, surrantam végig a ház helyiségein, hogy megleljem a Mjölnir mását, azt a szépséges trófeát, amit aztán életem végééig mutogathatok majd a barátaimnak, hogy: na ezt nézd. Olykor-olykor megálltam egy pillanatra, hogy hallgatózzak és igyekezzek felmérni mivel van elfoglalva a ház lakója, de semmi különöset nem hallottam.

Nem kellett sokat ténferegnem a házban, bár kicsit csalódott voltam, hogy nem valami kivilágított, szektás ereklyetartóban leltem rá a pörölyök pörölyére, mert hát, ha tényleg olyan nagyon oda van azért a bunkóért a fazon, akkor minimum az, hogy bársonypárnán pihenteti a durungját. Ehelyett egy dohányzóasztal üveglapjára volt letéve a kalapcs, ami most nálam fog kikötni és utána méltó helyét foglalhassa el,valahol az én házam egy kiemelkedő pontján. Mosolyogva, elégedetten léptem oda és markoltam rá nyelére. Elég finom volt a kidolgozása, meg is lepődtem, hogy a nyél borítása nem valami olcsó műanyag utánzat volt. Ugyanakkor simán kovácsolhattak utánzatot, vannak emberek akik ebben a modern világban is nagyon profi fegyvereket kovácsolnak és ezt videóra is veszik. Szóval megmarkoltam.

Könnyedén akartam ellépni az asztaltól a záskmányban a kezemben, amikor is meglepett az a tény, hogy Mjölnir utánzat nem akar megmozdulni. Neem, ez nem lehet! Ez valami trükk lesz. A kalapács alá néztem, hogy rögzítve van-e valahol valamivel, de semmi. Megpróbáltam még egyszer.
- Höööök! - nyögtem ahogy teljes erőmet beleadtam abban, hogy felemeljem a helyéről a pörölyt. Még a dohányzóasztal talpát is megnéztem, hogy nincs-e rögzítve, nem volt. Hol a trükk?  Mindkét kezemmel megragadtama anyelet és majd most ... mondom most.
- Az anyád úr istenit ...  jössz mert azt mondtam. Höööök! - meg sem mozdult az a vacak. Megvakartam a fejemet és elgondolkodtam azon, hogy vajon mivel tudnám mozgásra bírni. Eszembe jutott. Kisterpeszbe álltam, miközben mindkét kezemmel megaragdtam a nyelét. összeszedtem minden erőmet, majd a levegőmágia segítségével egy felfelé irányuló, örvénylő szívóhatást hoztam létre, hogy a kalapács útját megkönynítsem.
- Höööööök. - reménytelenül semmi. na még egy utolsó próbálkozás és ittse vagyok, mert a végén hülyének fognak nézni. Újfent megragadtam és beleadtam minden erőmet, újfent, hátha majd most! Ez biztos csak az elmém szüleménye, hogy nem tudom megmozdítani, valami illúzió lehet.