S v e t a  &  K a  t y a

I see the years of fear and pain on your face. You're never too broken.

Szeretlek drága kishúgom, hiszen te jelentesz mindent nekem ezen a földön. Ketten a világ ellen, kiskorunk óta ez volt a mottónk és egymásért ölre mentünk. Nem egyszer hazudtam apánknak, hogy téged megkíméljelek egy-egy nagyobb veréstől, akkoriban hozzám szegődtek a lila foltok, ahogy most is. Mégsem akarom, hogy ezekről tudj, mert ismerlek annyira, hogy kiborulnál és aggodalmadban a válást erőltetnéd. Nem tehetem. Nem én akartam Pjotr Petrov felesége lenne és ha nem is veszünk tudomást erről a tényről, akkor is ez a szörnyű igazság. De neked szerencséd van, Anton egy igazi lovag, ti szerelemből fogtok házasodni, amiért végtelenül boldog vagyok. Örülök neki és osztozom veled ebben az érzésben. Elnevetem magam a válaszod hallatán, hogy egyértelmű tény, miszerint én leszek a tanúd. Őszintén, szívből nevetek melletted, hálás vagyok a veled eltöltött időért. Már csak mosolygok, ahogy megemlíted, hogy te is éppen arra gondoltál, amire én. Végül is ikrek vagyunk, ha nem is egypetéjűek.
- Remélem tényleg minden rendben lesz. Egyet se félj drágám, mindenben segíteni fogok, hogy életed legtökéletesebb napja legyen - teszem hozzá teljes beleéléssel, hiszen tényleg azt szeretném, ha az a nap tökéletes lenne. Bár szorít minket az idő, ha most elkezdjük mindent meg fogunk tudni szervezni.
- Helyes! - teszem hozzá halkan, ahogy nevetve a tudtomra adod, hogy még nem lejátszott meccs a kültéri esküvő. Legurítom a maradék kávémat és minden figyelmem neked szentelem. Elkezdünk a dekorációról beszélgetni, hogy aztán a legfontosabbra terlődjön a téma.
- Ó Sveta ez mesebeli, annyira te vagy! Mint egy ősz tündér... Igen, mindenképpen kell bele az a kis bordó átmenet - helyeslek és megerősítelek a döntésedben. Mindig is tudtam, hogy nagyszerű az ízlésed, ezt kamatoztatjuk az én gyors reakció időmmel és szervezői készségemmel. Így egyből előkapom a telefonom én is, hogy listát nyitva sorra vegyem az elintézni valókat, miközben közösen ötletelünk. Órákkal később már az erkélyen álldogálunk, így könnyedén elszívhatok egy cigarettát. Tudom nem értesz egyet ezzel a szokásommal, de szükségem van rá, jobban mint az gondolnád. Mosollyal az arcomon szemlélem, ahogy belemerülve válogatsz a színes édességek közül. Aztán komoly arccal fordulsz felém, mire rám fagy az előbbi mosoly és elnézek a messzeségbe. Még egy utolsó slukkot szívok, majd elnyomom a cipőm talpán.
- Tudom és nem kell aggódnod, minden a legjobb rendben van. Megviselt az időeltolódás és lefárasztott az utazás. Pjotr elhalmoz mindennel - ezzel nem is hazudtam, csak az igazság egy részét hallgattam el. Hiszen a minden alatt legfőképpen a lila foltokra gondoltam, aminek köszönhetően a ruhatársam megváltozott.
- És a nászút? - teszem fel a kérdést, hiszen erre még nem volt alkalmunk kitérni. Nem szeretnék a saját gondjaimról beszélni, méh nem érzem, hogy eljött volna az ideje. Nem kell féltened.
- Ha szeretnék, adok pár tippet, hogy biztos tökéletes legyen az első éjszaka házastársakként - kissé megemelkedik a szemöldököm, mert mindketten tudjuk, hogy mire gondolok. Anton a legjobbat érdemli, ellenben Pjotr kidőlt hajnalban és akkor nem is háltuk el a nászéjszakát.

S v e t a  &  K a  t y a

I see the years of fear and pain on your face. You're never too broken.

Önkéntelen és őszinte reakció volt a részemről az ölelés, amit egyáltalán nem bánok, hiszen viszonzod azt, amiért hálásabb nem is lehetnék. Végre biztonságban érzem magam, hosszú idő után először, amiről mélyen hallgatok. Nem akarom, hogy aggódj miattam, bár tudom a viselkedésem hagy némi kivetni valót maga után. Mégis próbálkozom, bármit megteszek a szabadságért. Ebben teljesen egyformák vagyunk, tisztában vagyok vele, hogy miért mondtál igent a férjednek a szerelmen kívül. Téged is megbabonázott a szabadság lenge illata, hogy minél távolabb lehess apánknál. Én is ezért mondtam igen Pjotrnak, hiába olyan nagy a korkülönbség közöttünk. Bíztam benne, hogy jobb lesz a sorsom, ha kikerülök apánk karmai közül. Nagyobb nem is tévedhettem volna és ezt te is látod rajtam. Egymás tükörképei vagyunk, minden megérzünk a másikkal kapcsolatban, ezért is van olyan nehéz dolgom veled szemben. Látom az arcodon lévő mosolyt az unokahugi hallatán, de nem tudsz becsapni drága húgom. Tudom, hogy nem teljesen őszinte a mosolyod.
- Ó, azért kérlek még ne kezd babaruhákat vásárolni - felnevetek, miközben magam elé képzelem, hogy holnap már a gyerekrészleget fogod bújni a tökéletes ajándék után kutatva. Bárcsak felhőtlen lenne a házasságom és a gyermek létrehozása lenne a legnagyobb problémám. De ha őszinte akarok lenni annak a szörnyetegnek sosem szülnék gyereket, előbb vetetném el. Örömmel terelem el a szót magamról az esküvődre, hiszen könnyebben hallgatok és osztozom veled a boldogságodban. Annak legalább tudok őszintén örülni.
- Ezt vegyem felkérésnek? - kérdezek rá egyértelműen, de mindketten tudjuk, hogy megsértődnék ha nem engem választanál. Nekem se volt más lehetőségem, nem mintha akartam volna bárkit helyetted. Te voltál a tökéletes tanú a számomra, hiszen a szervezés és az est alatt is végig mellettem voltál, én is szeretnék ugyan így tenni.
- Az őszi esküvők gyönyörűek és a bordó gyönyörűen menne a hamvas bőrödhöz és szőke hajadhoz - erősítelek meg könnyedén és magam elé képzelem a gyönyörű hulló falevelekben pompázó színvilágot - Egy éven belül? És még csak most szólsz? Rögtön neki kell vágnunk - kezdek bele és egyből bele is vetném magam a szervezésbe, de egyetlen pillanatra megállok, hogy a boldog arcodat nézzem. Nagyon remélem, hogy Antonban nem kell csalódnom és ha hozzá kötöd az életed akkor is a tenyerén fog hordozni. Kissé elfintorodom, ahogy megemlíted, hogy Anton nem akarja szabadtéren tartani, pedig olyan tökéletesen mutatni az őszi avaron.
- Oké, akkor először a színvilág, a dekor és persze a ruha! Valld be, hogy már nézelődtél - kissé oldalra döntöm a fejem egy csintalan félmosollyal, úgy szemléllek. Kiskorunkban mindig esküvőset kellett játszani és legtöbbször te voltál a menyasszony. A ruhák válogatása volt a játék első és legfontosabb része, hiszen nem érted be kevesebbel a tökéletesnél. Ezért is volt szerencsém, hogy velem voltál az én esküvőm alatt, nélküled nem lett volna olyan gyönyörű.

S v e t a  &  K a  t y a

I see the years of fear and pain on your face. You're never too broken.

Boldog témákról akartam beszélgetni a kishúgommal, legalábbis addig, míg megtehettem. Nagyon nehéz előtte nem beszélni mindarról, amit két hét alatt átéltem. Talán ezért is terelem el a témát az ő szerelmi életére, ami sokkalta boldogabb, mint az enyém valaha lesz. Látom a  mosolyod, mire egyből felvonom a szemöldököm kérdőn, majd ahogy felém nyújtod a bal kezed egyből felsikkantok örömömben. Hosszú idő után most először a boldogságtól.
- Úristen! Miért nem ezzel kezdted?!? Annyira örülök nektek drágám! - egyből magamhoz ölelem őt kifejezve a gratulációmat. Szorosan tartottam, talán túlságosan is, hogy belé kapaszkodhassak erre a rövid időre. Nem akartam hazamenni, nem akartam élni a saját életem, nem tudom meddig fogom bírni Pjotr mellett. Végül elengedem és jobban szemügyre veszem a gyönyörűen csillogó gyémántot. Anton stílusosan rózsaszínt választott, ami tökéletesen illik az én Svetámhoz.
- Ugyan Sveta, te sosem zavarsz! - legyintek egyet továbbra is rá mosolyogva. Bárcsak zavart volna, akkor legalább lett volna okom rá, hogy a telefonon lógjak ahelyett, hogy Pjotrral kell parádéznom mindenhol. Az egyetlen örömöm az két órás előadás volt, amire egyedül mentem, Petyát elszólította a kötelesség valami ügylet miatt. Csak hallgatom a testvérem boldogságtól ittas ömlengését a vőlegényéről és kezdek egyre jobban megnyugodni tudva, hogy ő jó kezekben van. Anton a tenyerén hordozza és mindent megad neki, amit érdemel. A nászútról nem tudok sokat mesélni, leginkább a balettről, de nem vagyok rest megemlíteni a látványosságokat. A Montmartre, Notre Dame, Sacre Court és persze az Eiffel tornyot is elsoroltam neki, hogy mennyire szépek és egy kicsit kitértem a művésznegyedre. Mégis az előadásról könnyebb volt beszélni, mire egyből jössz azzal mennyire jól táncolok. Elejtek egy apró mosolyt, majd köszönömöt, de nem hiszek neki, amit említeni se kell, mert tudja.  Nem is vettem észre, hogy mennyire rosszul fogalmaztam csak már mikor késő volt. A húgom hangja élesen cseng, amiből tudom, hogy baj van, majd sóhajtok egy mélyet a kérdés hallatán. Mégis mihez kezdjek most?
- Úgy kellene értened, hogy Pjotr jobban örülne, ha nem készíteném ki teljesen az ízületeimet a gyerek előtt. Így a tanítás a legjobb ötlet, azon felül, hogy az én koromban már nap kap az ember lánya fiatal szerepeket. Júliát már nem rám osztanák - annyira beleélem magam a dologba, hogy még én is elhiszem a saját hazugságomat. Könnyebb arra fogni, hogy a tervezett gyerek miatt kell lemondanom a táncról, minthogy bevalljam az igazságot a foltjaimról.
- Tervben van a gyerek, de nem feszülünk rá igazán. Megadjuk neki a lehetőséget - teszem hozzá aztán egy legyintéssel egybekötve. A hangom sokkalta határozottabb, mint az előbb. De nem akarok a házasságomról beszélni, most nem. Végre kezdek teljesen megnyugodni.
- Mikor kezdjük tervezni az esküvőtöket? Ugye nem akarsz kihagyni belőle? Minden részletre kíváncsi vagyok - fogom meg a kezed könnyedén, hogy aztán biztosítsalak róla melletted állok mindenben.

S v e t a  &  K a  t y a

I see the years of fear and pain on your face. You're never too broken.

Alig vártam, hogy az autó megálljon és kiszállhassak belőle. Természetesen a sofőr nyitott ajtót, Pjotr meg is ölné, ha nem így tenne, hiszen mi a felsőbb osztályhoz tartozunk. Azzal a jól betanult mosollyal az arcomon köszöntem meg, majd kiadtam a parancsot, hogy hívni fogom, ha szükségem van rá. A hangom egyértelmű, ellenkezést nem tűrő, ahogy a férjem szokta csinálni. Mégis volt benne egyfajta hamisság, ez a hang sosem volt az enyém és nem is lesz. De tudtam, hogy a rendszer ezt követeli meg tőlem, hogy ilyen legyek az alkalmazottakkal szemben. Nem lehetek engedékeny se gyenge, míg belül minden egyes pillanatban annak érzem magam. Őszintén örültem a kishúgomnak, aki a nyakamba borult. Önkéntelen szívtam be a kellemes illatát és most először éreztem magam otthon, biztonságban. Próbálom terelni a dolgot az ajándékkal, ahogy beljebb lépek, de a vak is látja, hogy más lettem ezalat a két hét alatt. A legtöbben azt gondolják, hogy felnőttem a nagy Pjotr nevéhez és méltó társaként ez az alapvető megjelenési kötelezettség. De Katya más, ő ismeri minden egyes rezdülésem mióta megfogantunk. A nyitott, fénnyel teli nappaliban foglalok helyet a kanapén, egyből elfogadom a felajánlott kávét. Kezemben szorongatom a csészét és mit sem törődök a forróságával. Jól esik végre egy kis melegség, amiben nem volt részem az utóbbi napokban, bár ezt sosem mutatnám ki.
- Semmi, semmi csak kifárasztott az utazás és a repülő út se volt könnyű - legyintek egy halovány, színtelen mosollyal az arcomon, míg a keze a térdemen pihen. Fáj az érintése, de nem mutatom ki, félek még neki is elárulni a csúfos igazságot, hogy apánk képmásához mentem férjhez és az életem mit sem változott.
- Mi történt, míg nem voltam itthon? Hogy vagy és a drága Anton? - kellemes társalgást akarok folytatni a kishúgommal, aki ragyog, míg én jobban hasonlítok a fakó falhoz friss ara létemre, mintha egy fényes napra. A szobát körül lengi a melegség, mely a kinti időjárásnak tudható be, mégsem veszem le a pulóverem. Nem akarom, hogy lássa a szivárvány színben pompázó testem. Lesütöm a pillantásom, nem tudom állni az övét, túlságosan őszinte és egyetlen apró mozzanat választ el a teljes összeomlástól. Szívesen kiadnám magamból minden bánatom, de belül rettegek, hogy bármelyik pillanatban ránk rontanak az ajtón keresztül és kicitálnak, mert meghallották, hogy beszéltem róla. A kávét kevergetem, mintha muszáj lenne, hogy aztán igyak egy jó nagy kortyot, hiszen addig se kell feleslegesen beszélnem.
- Képzeled Párizsban volt szerencsém megnézni egy balett előadást. Igazán tehetségesek a fiatalok - próbálok boldognak tűnni és talán a balett az egyetlen, ami igazán azzá is tesz, így arról könnyedebben mesélhetek - Lehet bajban van a helyem prímabalerinaként - nevetek könnyedén, legalábbis nekem annak tűnik, mégis keveredik bele egy kis hamisság, amitől megremeg az egész. Magam is egyfolytában remegek belül, szerencsére ezt még tudom palástolni és nem mutatkoznak a jelei a labilis állapotomnak. Az asztalra helyezem a csészét, mely már majdnem kiürült.
- Mostanság sokat gondolkodtam rajta, hogy jövőre elkezdem az oktatást, lassan úgy is öreg leszek ahhoz, hogy én legyek a fő attrakció a társulatnál, jobb lenne megalapozni a következő éveket és talán Pjotr se bánná - hangosan gondolkodom, miközben a kezeimet babrálom. Kíváncsi vagyok a véleményére, ugyanakkor nem voltam elég óvatos és a fogalmazásmódom hagy némi kivetnivalót maga után.

S v e t a  &  K a  t y a

I see the years of fear and pain on your face. You're never too broken.

Beszív, benn tart, kifúj. Három apró, mégis elengedhetetlen mozzanat, ami életben tart. Hagyja, hogy a felszínen maradjak és ne zuhanjak alá és tegyek kárt magamban. Mégis mit számítana a több zúzódás mellett, amit az elmúlt két hétben szereztem. Úgy is tudom, hogy mit kell mondanom. Ügyetlen voltam és beütöttem a kezem, lábam, oldalam. Semmiség az egész csak egy kis karcolás. Jól vagyok. Ezeket a mondatokat hamar begyakoroltam, miközben az arcomon ott játszott az a mérhetetlenül hamis, mégis boldognak tűnő mosoly. Hiszen friss araként boldognak kell lennem, ezt várja el tőlem a társadalom, a család és a férjem is. Ellenben a rózsaszín köd hamar feloszlott és a kezdeti szimpátia hihetetlen gyorsan undorrá vált. Pjotr minden volt, amire egy magam fajta "buta" lány vágyhatott. Vagyonnal és temérdek - az apám számára - előnyös kapcsolattal rendelkezett, ami a családunkat előre mozdíthatta az norvég-orosz társadalomban. A párizsi nászút maga volt a pokol, főleg mikor kettesben maradtam a férjemmel, akinek a legújabb és kedvesebb szokásává vált, hogy minél több színes folttal díszítse ki porcelán bőrömet. Örültem, hogy végre hazatértünk és a kipakolással foglalkozhatok, amit persze megtett volna helyettem a szobalány, de addig se kell az ő társaságában lennem. Mire végeztem az egésszel egy üzenet várt, miszerint fontos tárgyalásra kellett mennie és ne várjam meg a vacsorával, későn ér haza. Egyből kaptam az alkalmon és írtam egy smst a húgomnak, hogy meglátogatom. Persze egy házas nőnek, aki most tért vissza a nászútjáról biztos temérdek szaftos mesével rendelkezik. Magamra húztam egy magasnyakú garbót, nadrágot és a kedvenc kabátom egy csizmával, úgy léptem ki a ház ajtaján kezemben egy apró ám figyelmes ajándékkal. A sofőrnek elég volt annyit mondani, hogy Yevgenievna kisasszony otthonához vigyen, egyből tudta kérdés nélkül a címet. Az ajtóban állva önkéntelen szorongattam a kis dobozkát, mintha az tartana életben csupán. Ahogy kinyílt a bejárat egyből mosollyal az arcomon köszöntettem a kishúgom.
- Sveta! Úgy örülök neked! - fél kézzel átöleltem, majd mint aki otthon van egyből beljebb is lépkedtem. Hallottam a motor zúgását, ahogy a sofőr elindult, ekkor önkéntelen sóhajtottam egyet - Tessék egy kis apróság Párizsból, remélem tetszeni fog - nyújtottam át neki a szépen csomagolt dobozkát, ami temérdek ínycsiklandó macaront rejtett magában. Gyorsan megszabadultam a lábbelitől és a kabáttól, hogy a nappaliba mehessünk.
- Mesélj el mindent mi történt veled, míg nem voltam itthon. Az összes pletykát hallani akarom - mosolygok, de érződik, hogy nem véletlen terelem a témát, mintha valami nyomasztana. Talán ő az egyetlen, aki kihallja a hangomban rejlő hamisságot, de nem akarok ezzel foglalkozni. Az is biztos feltűnt neki, hogy a szokásos lenge, elnyűtt pulóvereim helyett egy eléggé zárkózott darabra esett a választásom. Remélem betudja annak, hogy feleségként már visszafogom magam, holott csak a sebeimet takargatom az ikertestvérem elől. Félek beszélni az egészről, mégis örömmel tölt el, hogy végre vele vagyok, mellette nem kell minden pillanatban éberen figyelnem nehogy valamit rosszul csináljak vagy mondjak. Ő úgy szeret, ahogy vagyok és ez kölcsönös. Mindig is ketten voltunk egymásnak. Ő meg én és a világ, mióta anya elhagyott minket.