Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

Az egykori, huszadik századforduló után alapult apró patikát ma már réges-régen egy modern épület váltotta fel a város szívében. A család nagy becsben tartott patikus génjei tovább öröklődtek és jó kezekbe kerülve, ma már egy testvérpáros igazgatja. Persze, nehéz fennmaradni a világmárkák és nagyobb nevek között, azonban valahogy, minden időszakban képesek voltak a felszínen maradni. A modern vonalat követve kaptak helyet a kozmetika iparában, illetve az egészséges életmód kiegészítővel karöltve folyamatosan újulnak és újulnak. Tervezik a bővülést, az eddigi, főként haza terep után pedig még szélesebb körben terjeszkedni. A büszke tulajdonosok, családjaikkal együtt megbecsült tagjai a társadalomnak, szerénységük példaértékű, életpályájuk követendő.
Három fiú és két lány. Ez az apró kupac a jövőjük záloga, azok, akik kezébe majd, ha eljön az idő, büszkeséggel adják a kulcsot. Ez a szerep pedig az elsőszülöttre, Birk-re hárult.
Birk azonban… nos, finoman szólva is felrúgta a reményeiket.
Egy szép napon, az a bizonyos buborék kidurrant.

Birk első szavai, Birk járni tanul, Birk francia népdalokat énekel. Birk tökéletes.
Bizonyára elátkozták, az irigység mérgezte meg, ami öccseiből áradt felé, valaki így akar ártani nekik. Az nem lehet, hogy az arany ifjú hibát vétsen. Az nem. Az soha. Amikor kilenc évesen leesett a fáról és eltört a karját, nem sírt. Mint egy apró, erős férfi, úgy bírta azt, hogy apró karjára gipszet tegyenek, hogy a viszketés sem vette el agyát, annyira nem, hogy képes volt megtanulni használni a másik kezét, csakhogy ne maradhasson le. Az egyetlen, aki iskolába akart menni és szerette azt, bálványozta tanárait és örömmel ült le minden délután. Akinek mégis, olykor sötét, haragos foltok lepték el bőrét, mert az irigység nagy úr, az, hogy ő kitűnt mással, sokaknak bántó volt és muszáj volt erőszakkal fellépni ellenük. Neki nem volt sosem opció a vesztesek oldala.
Az anyja volt a mindene. Neki megsúgta, hogy bántják, hogy ne tegyenek ellene semmit, erős marad. Hogy apjára akar hasonlítani, hogy mennyire szereti őt. Ez a szeretet, ez a vágy azonban az elsők között haloványult benne, majd ki is hunyt. Végül, a patikus és minden más hasonló helyett mégis olyasmit választott, amivel megbékéltek. Várta őt az orvosi egyetem, a hírnév és a siker. És egy nő, akivel szerintük tökéletesen kiegészítik majd egymást. Egy elrendezett életben. Egy semmis világban.
Alig ismerték egymást. A kémia talán az ő szerencséjükre játszott, talán az elrendezett álom végül beteljesedett volna.
És Birk zuhanni kezdett.

Belőle sosem lesz orvos. Sosem lesz semmi sem. A jegyzetei fölött aludt, majd bement a vizsgára, hogy megbuktassák. Az első, amikor hazavitte elégtelen jegyét, arcon csapás volt számukra. Káröröm a fivéreinek. Birk nem tökéletes?
Birk nem tökéletes.

A huszadik
Mámorból mámorba csúszik, napok óta. Mindenki őt ünnepli, távolt a családtól, a középpontban, a lüktetés közepén. Bensője együtt mozdul a ritmussal, ahogy ajkai pedig a finom bőrön keresik a legédesebb pontokat. Majd újra és újra. Elájul, majd felül és már kezdődik is előröl. Az ujjai a hideg üveg nyakát markolják, a lepedőt, a bőrt, majd ismét a hűs, mámort hozó nedűt. Pár perccel később, meztelen görnyedve adja ki gyomrának tartalmát a WC-csésze mellé, mert már annak irányát sem ismeri. Leszakadt zuhanyfüggöny, a bőrére csapódó, először forró, majd hideg cseppek. A világ forog vele, egy hasonlóképp mámorban úszó szempár, arc csusszan elé, ujjakat érez vörös, ázott tincsei között. Közelséget, ő pedig mégis zuhan és zuhan. Senki sem tudja elkapni, senki sem tudja megtartani. Éles fájdalom és sötét.
Mindenhol vakító fehérség, fájdalom és csípős szag. Az ágy felett ismerős arcok, a húga lángvörös tincsei, anyja könnyes szemei. Apja már el sem jött, a legutóbbi vacsorán sem vett részt, nem hajlandó még a házban lenni sem, ha hazatér. Az anyja, a gyönyörű asszony sápadt és reszketeg. Fél hozzáérni fiához, fél közeledni. Tudja, mit kell tennie.
Ígéretek és türelem. Minden más lesz. Minden jobb lesz. Megpróbálja, megpróbálta, de ismét csak elbukott.
Birk sosem lesz már tökéletes.

Egy kéz nyúl felé. Olyan sokat van a földön, hogy fel sem tűnik már neki a hideg kő, a föld, megbarátkoztak. Nem ismeri az arcot, de megragadja a kezet, engedik, hogy most kihúzzák a sötétből, ami lassan szívta magába. Már nincsenek ígéretek, már csak türelem van. Addig, ameddig szép lassan elvesznek tőle mindent. Nevét lassan húzzák ki a család történetéből, öccse, közvetlen utána pedig undorodva néz rá minden alkalommal, szemében mégis elégedettséggel. Megkapta, amit akart, de nem is tudja, hogy mögötte még ott egy éhes, mohó tekintet. A keresztény hitvilág Káin és Ábel története? Vér cseppen a márványra? Ott akar lenni, de már nem látják szívesen. Az arc a sötétből azonban igen. Először, másodszor, sokadszor. Nem vár el tőle semmit, nem akar más életet adni neki, nem akarja átformálni – vagyis, ő nem vett észre semmi ilyet, nem akart, nem akar ilyet hinni többé. Kinyúltak felé, ő pedig belé kapaszkodott és amerre ment, követte. Hitvány élete családot kapott, mivel vére megtagadni készül tőle mindent. Lassan tiszta az elméje. Sosem szeretett tanulni. Játszani akart és gyerek lenni, nem különórákra járni. Nem ülni és kibámulni az ablakon, hogy mások mit tesznek épp. Nem akart az lenni, akit azért vernek meg, mert más, mert többet tud náluk. Nem akart örök lenni, elrendezett házasságot, semmit. Önmaga akart lenni. És végre az lehet.
A tökéletességbe pedig mindig kellett egy kis romlás. Hát ő lett az. A fekete bárány, a botlás, a szégyen. Még mindig nincs sok minden rendben benne. Nem tudja melyik a helyes út, mit kell érezzen: örömöt vagy félelmet? Elűzi újra és újra a kételyeket, de azok örökké visszatérnek.
Hogyan éljen az, aki valójában sosem élt?
De ismét belé kapaszkodik és hagyja, hogy sodorja az élet, hogy fennmaradjon. Hogy sose legyen tökéletes, talán csak egyvalakinek.
Birk nem zuhan. Birk végre szárnyal.