Jó, tudom, hogy az alkohol megoldja a nyelvet és elsimítja az aggályokat, felszabadítja a szellemet, de nem gondoltam volna, hogy belőlem azt váltja ki, hogy barnamosómacit csinálok Tonna Donnából. Bár a visítása inkább hasonlított egy disznóéhoz, abban biztos vagyok, hogy ő se az a fajta, aki csak úgy hagyja magát, úgy hogy elrongyolok onnan, de nagyon gyorsan. Mivel a szemem sarkából hátra pillantva látom azért, hogy mutogat és megpróbálja a barátnője felkaparni a földről, tuti, hogy megintul majd utánam mind a 10 tonnájával, hogy rám üljön és kilapítson, úgy hogy elbújok. Szerencsémre a srác, aki mögé épp elrejtőzök, könnyen lefizethető, úgyhogy meghúzom magam mögötte. - Nem, Debella Etella elől menekülök, esküszöm még a fogatlant is megcsókolnám, ha az elrejtene a bálna elől. - válaszolom neki, arra meg elmosolyodok, hogy plusz öt koronáért miket mesélne. - Na, ilyen jó a beszélőkéd, hm? Nem hinném, hogy beveszi, főleg hogy alig pár perce még élesen látta, hogy szórom a szemébe a fahéjat... - válaszolom, kikukkantva óvatosan a fotel mögül, és ezzel fel is pillantok a visszahelyezkedett srácra. - Nem tűnsz elsőévesnek. - mondom a nadrágjára nézve, majd vissza rá. - A táborban sem láttalak. Az egyetemre jársz egyáltalán? - nem mintha engem érdekelne, hogy ki lóg be a kampuszra bulizni, vagy ki nem, most épp üzletet kötünk!
Vendég —
to; Cassie
pursuit of hapiness
Nem emlékszem a saját gólyatáboromra, a bálra se, semmire. Rég volt, talán igaz sem volt, talán az sem igaz, hogy még mindig itt vagyok. Pontosabban: már megint. Ez ugyan nem az én évem, nem az én fényem, de vannak arcok, akik tudják, ha mulatság van, illendő szólni. Ki nem hagynám. Pedig, kellene az a rohadt vizsga, kellene már valami vagy egy égi jel, hogy pusztuljak el innen. Egyiket sem kaptam meg, ellenben a tandíjam ezen időszaka megvan, úgy néz ki, anyám még nem adta fel, hogy belőlem legyen valaki. Drága, naiv lélek. Hiába a tisztelet, a szeretet morzsája odabent, úgy kúrom félre a könyveket, mint annak a rendje és mire kettőt szól bárki, én már a szettemet válogatom elő. Szeretem a gólyákat, mert azt hiszik, ezen dől el minden. Sok minden igen, de ahogy kirittyentik magukat, az valami csodálatos. Pedig az egyik mellett ott áll egy szintén zenész, már sokadjára bukdácsoló veterán, akinek már talán a babakocsit kéne tologatni, ellenben papucsban, kinyúlt mackóban méri magának tökéletesen tele a poharat sörrel. Ha nem tudnám, hogy őt egyik nem sem érdekli vagy eddig jól titkolta, feleségül kérném és boldogan élnénk egy sörgyár mellett. De így csak poharam emelem meg felé, majd legurul az első kör. Az idő telik, a hangulat pedig egyenes arányban nő a véralkohol szinttel. (…) Ki kell jutnom. Ez az egyetlen gondolatom, miközben megkapaszkodok az asztalban. A mérték nálam már régen lecsúszott, így vihogva, összegabalyodó lábakkal botorkálok kifelé, néha-néha nekicsapódva valakinek. Mindenki túléli, senki lába sem szakad le és én, végre a friss levegőt szívhatom le tüdőmbe. Bent áporodott alkohol, izzadtság és ki tudja még mi honol, nekem pedig ettől a gyomrom igencsak kavarog. Nem, biztos nem a sokadik rövid után valakinek a tiszteletére, biztos nem. Végül fenekem huppan az egyik fotelbe bele és hátradőlök, mint az urak. Felnyögök, olyan jól esik a hűs, friss közeg, a kissé tompább zajok. A zene persze dübörög, ujjaim között még ott a sörösüveg, amit szorongattam, de nem moccan. Csak a fejem támasztom a támlának és hagyom, hogy lehunyt szemeimmel forogjon velem a világ. Kényelmesen csúszok le, lábaim tárva-nyitva, komolyan, már csak azok közé kéne valaki és tökéletes lenne az este. Valaki biztos meghallja a gondolataim, mert közeledik, ellenben az ölem helyett a fotel támlája érdekli. Fejem emelem fel és fülelek, ahogy a csaj eltűnik mögöttem. Kissé kitekerve magam, forgok én hátra, de a fotelhez beszélek, hátha hallja az is, akinek kell. - Csak nem a fogatlan tag akar megcsókolni? Nem büdös, kibírod – vihogok bele a kárpitba, majd visszadőlök eredeti állapotba. - De felőlem. Még egy ötös és még azt is elmondom neki, hogy anyukáddal vagy a templomban éppen – legyintek, hogy felőlem akkor bujdosson, ameddig nem dönt fel valaki érte. Na akkor morcos leszek.
Az egyhetes gólyatábor kint kezdődött Oslon kívül, egy konkrét táborban. Feladatok, ismerkedés, jókedv és buli volt az ismérve az egésznek, miközben a hegyekben teljesítettük az egyetemi diákok nekünk kiszabott küldetéseit. A tájékozódásos feladattól elkezdve a kincskeresésen át a memória játékig minden volt, és természetesen versenyeztünk. Közép mezőnnyel végeztünk a csapatommal, de nem számított, mert minden percet élveztem, és a végén nem is igazán az volt a fontos, hogy nyerjünk, hanem a részvétel. Tökéletes szervezés és lebonyolítás. A gólyatábor utolsó momentuma egy nagy, közös buli volt, de ez már Osloban. A helyszín az egyetem egy kampusza, az időpont pedig gyakorlatilag este 8-tól ameddig ki nem döglik mindenki. Hangosítás, zene, ital, minden volt itt. Kipirulva sietek a pulthoz, már nem igazán vagyok józan, nem tudom, mennyit és miből ittam, de vagyok olyan illuminált állapotban, hogy már ne is érdekeljen. - Egy tequila sunrise-t kérek! - kiabálok oda a pult mögött álló srácnak, hogy hallhasson a hangos zene alatt is. Mint valami egész placcos koncert, vagy diszkó, olyan ez a dolog. Vidáman fogom meg a fahéjat, a narancsot, és várom a piát, mikor hátulról nekem esik valaki. A legrosszabb viszont az, hogy ezzel valamit a nyakamba is önt, amitől kissé mérges leszek, mert érzem, ahogy a hátamon elázik a pólóm. - Hé!! Nézd már hová mész! - csattanok fel és nézek hátra. A vizilovakat megszégyenítő méretű csaj lesajnálóan néz rám. - Bajod van? - lök neki a pultnak, mire idegesen pattintom fel a fahéj kupakját és öntöm bele a szemébe, arcába a port. Felsikkant, kapkodni kezd a szeme felé, még taszítok is rajta egyet, a háj rengeteg meg elterül. A barátnője kiabálva, aggódva térdel le mellé, én meg érzem, hogy jobb, ha most gyorsan elhúzok a francba. Riadtan lövök ki a pulttól és tűnök el a tömegben, aztán átvágva rajta keresek valami helyet... A fűben kirakott fotelek egyikében egy vörös srác üldögél, de mögötte fal van, úgy hogy oda spurizok és bújok el konkrétan mögé. - Kapsz egy 10-est, ha kussolsz arról, hogy itt vagyok! - szólok neki előre, miközben óvatosan kikukucskálok a széles ülőalkalmatosság mögül.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.