Éreztem, hogy valami nem stimmelt. A levegő megfagyott a fiatal isten feltűnésével, Mildri és Einar pedig mintha valami előre megkoreografált hadműveletet hajtottak volna épp végre, ahogyan kedves barátnőm hozzám lépett, Einar pedig Astrid fiához. Még visszapillantottam rá, Hakonra, ő is rám, és ahogy eltátogta, hogy szívesen megismert volna a korábbi bókja után… Egészen zavarba jöttem. Az istenek között mindenki tudta, hogy Odin a férjem volt, senki sem mert volna nyíltan flörtölni velem – azt az esetet a sógoraimmal most ne emlegessük – aki nem volt legalább annyira eszelős, mint a Mindenek Atyja. Összeugrott a gyomrom. Ám hiába voltunk Midgardon, én attól még királynő voltam, az istenek királynője, és az ilyen sejtelmeket társaságban nem mutathattam ki. Pontosan tudtam mikor hogy illett, mikor hogyan kellett viselkednem, a gyanúsítgatás és vagdalkozás pedig nem volt méltó egy ilyen eseményhez. Főleg nem úgy, hogy ez volna a norvég hercegnő debütálása a nagyérdemű előtt, és ez volt az alkalom, amikor végre megismerhettem őt. Az unokámat. Ezt az élményt nem kellett volna, nem szabadott, hogy akármi elhomályosítsa, mégis csak nagyon nehezen tudtam uralkodni rám törő, egymással ellentétes érzelmeken. Éreztem a levegőben a mágia pendülését is. Rúna volt, nem a seidr, egyszerűen más érzetet keltettek, és éppen ezért nagyon védekezni sem tudtam, ám az apró, kellemes kacaj, ami kiszakadt az ajkaim közül olyan volt, mintha csak a távozó Hakonra és a mellette álló férjemre nevettem volna rá, majd folytattam volna a kellemes csevejt a többikkel. - Még későbbre? Én úgy látom, hogy már most is legalább hús évnyi késésben vagy vele. – mosolyogtam rá Astridra, még a rúna utóhatásaként, majd szerencsére éreztem, ahogyan az arcizmaim ellazultnak, ahogy a varázslatot megtörték. Visszafordultam Mildrihez és Anita hercegnőhöz, így Astrid is láthatta, hogy egyelőre nem szándékoztam tovább faggatni őt. Abban igaza volt, hogy nem most, nem ezen a bálon volt ennek az ideje, ám az, hogy itt volt egy felnőtt isten, akit sosem láttam azelőtt, aki ennyire szemtelen volt, ennyire fiatal ennyire olyan… olyan, mint Odin… mondhattam volna, hogy különös volt és nyugtalanító, ám ezek a szavak nem írták le azt a jeges érzést, ami vasmarokkal szorította a gyomrom és a torkom. Így kicsit késve csatlakoztam be Mildri és Anita társalgásába, apró semmiségekről, amik viszont pont, hogy egy jótékonysági bálhoz illettek. - Így igaz. Az egyetemen nagyszerű barátságokat lehet kötni, főleg azokkal, akikkel sok a közös pont. Utána meg kiderült, hogy Mildri ikerbátyja akivel találkozhatott is az előbb, a légierőnél szolgál elég magas rangban, én pedig a kamaráshoz mentem feleségül, így bejuthattunk az ilyen remek partikra is. Az udvarló kérdésén elmosolyodtam, a családok istennőjeként ez fontos téma volt nekem is. És hogyha nem találta élete párját, csak kérnie kellett, én pedig el tudtam intézni, hogy a sors összehozza őket, majd pedig azt is, hogy a frigyet sok öröm és sok gyermek kísérje. - Ne haragudjon hercegnő, csupán szakmai ártalom, hogy érdekel minket az ilyesmi. Hála az isteneknek, hogy mostmár sokkal szabadabban választhat férjet magának egy hercegnő is. Ha pedig nem biztos az illetőben, csak mutasson rá, és azonnal kielemezzük önnek, milyen férj lesz. – tettem hozzá, mielőtt még elijesztenénk. Anitának is kínosan ügyelnie kellett a hírnevére, ha bármilyen szerelmi kalandja kiszivárogna a sajtónak, az rögtön hatalmas botrányokat kavarna, ami nem tudom bele volt-e kalkulálva a PR-jába. Ha celebritást akartak belőle csinálni, akkor nem ártott egy-két pletyka, néhány lesifotó, de végső soron ez a hercegnő marketinges csapatának volt a dolga, hogy eldöntse mikor, mit és mennyit szivárogtatnak. Ez után lépett hozzánk közelebb a törpe, aki már korábban is a hercegnő körül legyeskedett. Talán ő lett volna a bizonyos férfi a képben…? Különös lett volna, de láttunk már furcsábbat is a ciklusok alatt, az ilyesmibe én igazán nem akartam beleszólni. - Anja Lindqvist, nagyon örvendek. Már korábban is láttam a hercegnő mellett, honnan ismerik egymást? – kérdeztem. Korábban is úgy gondoltam, és most is úgy gondolom, hogy egy törpe ismerettsége itt Midgardon még a hasznunkra válhat, amilyen különös időket éltünk az ő ereje sokat segíthetett, főleg ha itt is tudott még varázstárgyakat készíteni. Még nem tudtam pontosan, mit akartam volna tőle, de mindenképp jól jött egy telefonszám, ráadásul Asgard királynőjeként busás jutalomban tudtam részesíteni, bármit is akart. A süteményespulthoz léptünk mindannyian, ahol Arseni is válogatott miközben egy… óriásnővel beszélgetett? Elmosolyodtam a hátuk mögött, nagyon örültem, hogy a fiam is ismerkedett. Volt benne valami bűbájos, a belőle áradó fény szelídebb volt, mint Baldur vakító ragyogása, de pont ezért lehetett másoknak talán még szimpatikus is. Később majd ki kellett faggassam, hogy ki volt ez a lány, és hogy cseréltek-e telefonszámot. Kifejezetten szép volt, és alkalmasnak tűnt rá, hogy apró istenekkel ajándékozza meg a fiam. A vérvonalnak gyarapodnia kellett, és nem csupán félvérekkel, hanem olyanokkal is, akik velünk jöhettek a következő ciklusokba. - Azt mondja, a mákos a legjobb? – elvettem egy mákos süteményt, ahogyan Mr. Nafnisson ajánlotta, de nem haraptam bele. Nem volt étvágyam. A tekintetem kereste Odint és Hugint, és meg is találta őket az italoknál, ám a kisisten Hakon még mindig ott volt velük, és szinte vibrált a levegő körülöttük a visszafojtott feszültségtől és a mágiától. Az ösztöneim azt súgták, talán messzebb kéne menekítenünk innen Anitát, ahol nem érheti baj bármi is robbanjon fel arrafelé.
Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, ha összegubancolódott a fonal, amivel játszottunk eddig, hát egy mozdulattal kétfelé tépjük. Mi sem egyszerűbb, mint a gordiuszi csomót egy karddal ketté csapni, szerencsétlenkedjen vele az, akinek erre van ideje. Huginnal mostanában nem értünk egyet szinte semmiben, leginkább abban, hogy mi is van közöttünk vagy minek kellene lennie, és még ez is kimondatlan viták egész sokasága, szemétkezdő beszólások, ércelődések, amik jobban vágnak, mint a törött üveg. Most mégis tökéletes összhangban válasszuk szét a társaságot, és eltekintve a kölyök ellenkezésétől, meg a koppanó játékától, egész simán megy a dolog. Nyelvemre harapok sietősen, ahogy megérzem a nevetés első kényszeredett görcsét mellkasomban. Egy vérszegény mosoly még így is kiült arcomra, szerencsére a tündérkisasszony épp akkor ecsetelte hogy unatkoznánk ha az udvarlóit kellene egész éjjel távol tartani. Keze a kezembe siklik, de pillantásom még végigfuttatom Anjan, majd Einar távozását kísérem és nyugtázom hogy Odin is vele tartott, így a terv befejezettnek tekinthető. A katasztrófa érdeklődés hiányában egyenlőre elmarad. Nem szívesen hagyom együtt Frigget Skadival, rossz érzésem támad ettől az ötlettől, és mégis teszek egy lépést előre, magammal vonva a fiatal lányt, de ügyelve hogy Anja ne legyen távolabb két lépésnél. Egyáltalán nincs ínyemre ez az érzés ami a szívem körül kering és kapar mint életéért küzdő patkány a forró vasvödör alatt. Régebben ilyenkor már szekercét rántottam és térdig gázoltam az ellen vérében. Csilingelő hang ránt vissza az emlékek közül, és általános kérdést tesz fel. Olyan ez mint elrablás során azt kérdezni ki maga? Mit akar tőlem? Meg fog ölni? Nyilvánvaló minden válasz. -Az egyetemen ismertem, ahol pszichológiát tanultunk, évfolyamtársak voltunk, és jelenleg kollégák, noha Anja inkább a párkapcsolatok irányát választotta, míg jómagam pszichiáter lettem. Jelenleg is egy épületben dolgozunk, csupán egy emelet választ el tőle. – mosolyog, bájcseveg, lényegtelen információkat megoszt, megy ez nekem. Ha isten lenne teljesen, idővel lehetnénk jóban, nincs vele különösebb baj, leszámítva, hogy beleillik egy disney mesébe, és a mosolya édes, mint egy vattacukor amit a napon felejtettek. A korgó gyomráról pedig tudomást sem veszek, illetlenség lenne. Micsoda jólnevelt madár vagyok, nana! Hátrább a kekszekkel! -Tehát nincs senki aki épp csapná a szelet? Romantikus semmisségeket suttogjon a sötét éjjelen? Kiszemelt áldozat? Az asztal megpakolásában cseppet sem kell csalódnia senkinek, van minden mi szemnek szájnak ingere, emberi léptékkel. A magam részéről hiányolom az ökröt, a vadkant, a sülteket, húsos pitéket, halakat, és igen a madarakat. Kannibalizmus? Meglehet. Az asztalhoz érve pillantásom elsőként Hödrt simítja végig. Tudom hogy tudja itt vagyunk, és talált magának kellemes társaságot, így nincs okom különösebben felügyelni, de semmi esetre sem tévesztem szem elől. Einar felügyel Odinra, enyém a királynőnk és Hödr, igen meg a félvér Hófehérke, akit még mindig nem tudok hova tenni. A mozdulat ösztönös, ahogy az ismeretlen hang irányába fordulok, hátammal takarva és védve Csingilinget. A szaga összetéveszthetetlen bármi mással, de ahogy a megfelelő magasságba pillantanék nem épp azt látom amire számítottam. -Mi a… - bukik ki belőlem, és akárhogy számolom valaki nagyon elcseszte ezt a törpét a megalkotásnál. Hogy a ménköves barlangi troll felmenőibe lett ez ilyen magas? Az emberi kinézet egy dolog, ne legyünk előítéletesek, lehet hogy jó arc. Egy törp? Ugyan Mildri ne nevettess, az összes haszonleső kis mocsadék. -Hölgyek… - naná hölgyeket akart mondani, csak eltévesztette, a jelenlévők közül kettőt lehetne csupán nőnek nevezni, hiszen ők anyák, még Hödr ideiglenes partnere sem tűnik elég korosnak ahhoz hogy megfosszuk a hölgy megnevezéstől. Úgy ajánlgatja a süteményeket mintha itt dolgozna. Egy törpét alkalmaznak pincérnek? Nem valószínű, a pincérek nem szoktak bemutatkozni, de aztán megint az egyik süteményről beszél. Sanda pillantást vetek a Hencegnőre, láttam őket már egy pillanatra együtt, így sejtésem szerint rá nem vonatkozik a kérés. Gyerünk Mildri ne legyél paraszt. -Mildri Ravnefjaer. – rövid, tömör, lényegretörő. A törpöknek jó a hallásuk, ha kémmel lenne dolgunk, akkor már rég tudja a nevem, sőt azt is mivel foglalkozom, ezt csupán tiszteletkör. Istenek, félistenek, emberek és egy törp… vagy kettő, mert az ilyenek minimum mindig párban járnak. -Ön… - hogy is kérdezzem meg kulturáltan, mi dolga van itt egy ilyen szerzetnek az istenek között? – talán a hercegnő barátja? – Mildri mindig meglepődök rajtad, milyen éles az eszed. – Egyedül jött? Kísérője? – vigyázz törp kiszúrom ha hazudsz. Könyvet kellene írnom belőle hogyan váltsunk három másodperc alatt kellemes beszélgetésből vallatásba. Szakmai ártalom. Gyerünk törp válaszolj, vagy légy bűnös és menekülj.
Vendég —
Rá sem hederít Munin élces megjegyzésére, mert mindketten tudják, hogy noha jeleneg semmi sincs rendben köztük, még így sem akarna soha rosszat a másiknak. Lényébe van kódolva, és ezen semmi érzelmi vihar nem tud változtatni. Voltak korszakok amikor ez áldás volt, ők is voltak fiatalok, szertelenek, és vadak. Olyankor jól jött ez a kötelék, mert bármennyire is vesztek össze, bármennyire is tépték egymás tollát, a végső csapást egyikük sem volt képes bevinni. Most? Amikor már életed horgonya, szellemi másik feled gondolja úgy, ő valóban szabad madár, mégsem tudsz leszakadni róla egészen, csak vergődsz mert a kötelék elvághatatlan....na itt kezdődik az a rész, ami keserű, és karcol, akár a földre hullt szilánkok. De ez most nem az efféle agyalás ideje, elméjét betölti a tervek és a kimenetelek térképe, látóterét pedig Odin maga, és a zsebsátán fiú, aki már-már férfivá ért, de sérelmeit nehezen tudja maga mögött hagyni. Einar végig aszisztálta az életét, ott volt Hakon mellett ha nem is mindig szilárdan, de árnyékként igen. Megérti,milyen indulatok kavarognak a fiatal istenben, de ez a bál akkor sem a sérelmek dobálásának ideje. Ez a Hercegnő estélye,és most,hogy már érzi kinek is a félvér gyermeke a fiatal nő, megérti az izgalmat, ami Frigg szívében lobban, Mindenek atyjának hála. - Mmm talán nem így hívják mostanában a baráti kapcsolatokat? - pillant egy zavart pillantás erejéig Astridra, mentve Hakon telhetetlen seggét az esetleges lebaszástól, ami a hangsúly fejében igencsak kijárna neki, és már tereli is el a fiút, megkímélve mindkettejük még ép fejét attól, hogy a vadászat istennője dárdára tűzze. Szarul mutatna egy hollófej felszúrva -bár Mildri bizonyára jót mulatna rajta. - Gondoltál arra, hogy nem véletlen nem akart anyád itt látni? - sziszegi vissza, arca jó kedélyű álarc csupán, de igazán nem tud haragudni a srácra. Épp olyan korlátok nélküli,mint az apja, csak még nem érett be, hogy ne gyerekes lázadásnak tűnjön mindez. Bizonyítja ezt a dicsekedő mondat is, és az erő ami felszikrázik.Épp csak egy pillanat, Hugin szája is nevetésre görbül, torkán érlelődik egy jóízű nevetés is, de felszínre szerencsére nem tör. Van benne kurázsi,azt meg kell hagyni,és ha nem tudná biztosan, Einar még azon is elgondolkodna, hogy nem az Ármányos fattya e az istenke. - Ne kísértsd a sorsod fiú. Előbb törik el minden ujjad, minthogy eldobhatnád. - villant a tekintete ragadozó madárként a kékekbe, jelezve, komolyabban nem is gondolhatná a szavait. Bár értékeli, mennyi tudás szorult a másikba, ettől még néha elfelejti, hogy a hollókhoz képest mennyire is pelenkás még, és a tisztelet nem olyan dolog, amit ebben az esetben ki kéne érdemelnie Muninnak és Huginnak. - Nem mellesleg, szeretnéd, hogy anyád a helyzetéről épp most tálaljon ki? - hogy honnan tudja? Csak a jelekből. Aprók, de épp úgy beszövik Astrid cselekedeteit, mint Mildriét is. De ha a holló hallgat, botor dolog lenne, Hakonnak hibázni ekkorát. És hogy Einar miért hallgat el ilyesmit? Mert nem biztos benne. A vadászat istennője épp olyan erős, és kemény, mint évezredekkel ezelőtt is, nehéz a páncélja alá nézni. Sejtelmes megfogalmazása tehát épp úgy lehet az állapotára vonatkozó utalás is, mint annak a jelentése, hogy Frigg és Skadi között nem most kéne kirobbannia egy felismerésnek, ami - ha Asgard királynője az Átok miatt hagyja az emberi érzéseit felülkerekedni-, akár pusztító erejű is lehet. Hihetetlen ez a fiú. Ha tehetné, most orrnyergére csípve csóválná a fejét a flört miatt, amit egyenesen Asgard kibaszott királynőjéhez címez ez az ökör. Ha már most olyan mint az apja, a nornák fonják másképp a szálakat, hogy ez ne legyen rosszabb! - Remek ötlet! - bólint a csatlakozó kamarás javaslatára, szolidan, akár egy tigristank kimaradva a józanító figyelmeztetésből, ami ez után következik. - Milyen kár, hogy ettől még csak berúgni sem lehet. - mormogja az orra alatt, és egy gyors pillantást megenged magának Mildri irányába, ahol a törp lép éppen elébük, akihez Fenrirt is irányította, hátha tud segíteni a tervével kapcsolatban. Bár nincs túl sok jó élménye velük, ez az egy éppenséggel tud viselkedni, s hogy testvére is a társasággal van, így félteni sem félti egyik nőt sem. - Bort, vagy pezsgőt? - kérdi előzékenyen az asztalokhoz érve, kinek melyiket töltse és nyomja a kezébe. Sanyarú madár sorsa ez, hogy semmi erősebb nincs a tálcákon, amibe legalább egy pillanatra belefojthatná magát, erősségre viszont épp mindegyik megfelelne, hogy lábvíznek használja. De kurvára hiányoznak az Asgardi sörök. - Ha szeretnéd, hogy bármi is kerüljön a kezedbe, a többi felesleget eltüntetném belőle, még le találnak esni....- tekintete jelentőségteljesen a többi sziromra villan, majd a fiatal kék szemekbe. Nem gondolja, hogy az idősebbik Móka Miki ne érezte volna a többi, készenlétben sorakozó botránypatront, de jobb kétszer szólni, mint egyszer igazat – esetünkben. A többi eshetőségről ne is beszéljünk.
Hollótánc a bálban
"A félelem holló, s bár nem látod világosan, mire les, bizonyos, hogy van valahol holttest." RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ
Vendég —
Bál&& Revna
The flesh in the fruit And the blood in the wine
Egyszerűen nem tud nem feltűnni neki, hogy hirtelen mennyire szét szóródik az imént még egy csomóban álldogáló társaság valahol ott középen. Azt nem lehetne mondani, hogy a szélrózsa minden irányába, mert inkább csak háromfelé, de kívülről nézve is kissé olyanok, mint a riadt verebek, gyorsan szétoszlanak, ahogy a katona és a ... felesége(?) oda lépnek. Furcsállja a dolgot, de inkább a vak istenre koncentrál, és rá kérdez arra, hogy mit szeretne enni. Megvannak az előnyei annak, hogy mi is valójában, mert kevés dolog tud rejtve maradni előle, ami a földön történik: legyen az valaki közeledése, hogy mi nő ki a földből, vagy éppen mi esik le rá. A koppanás másoknak alig, vagy talán egyáltalán nem hallható, neki viszont olyan, mintha a fejére koppintottak volna, főleg mert egy pillanat múlva megérzi az abból áradó erőt, ami egy apró kuncogásra késztetné. Még épp sikerül visszanyelnie az önkéntelen hangot, oda pillantva látja, miként kapja fel az apró rúnát a kamarás, és ekkor meg is hallja maga mellett, ahogy a törp úr megjegyzés tesz a fiatal isten pimaszságára. - Elég pimasz, de vele jobban jártunk, mint Lokival.. - nézzük a jó oldalát.. amíg egy gyermek rosszalkodik, az egy dolog, de ha megjelenne az említett óriás, biztosan elhagyná a helyszínt. Főleg azután, ami azon a gálán történt hónapokkal ezelőtt. Rákérdez végül, hogy milyen sütit szedhet a férfinek, és amikor megkapja a választ tőle, a sajtos rúdból egy kellemes, púpos adagot tesz a tányérra. A törp is eszeget mellette, és habár ő most kiszolgál közben ezt nem teheti meg, talán jobb is, ha nem eszik többet. Hödr kezét megfogva teszi abba a tányért, hogy még véletlenül se nyúlhasson mellé, aztán elengedi és figyeli, miként tapintja ki az ételt, miközben azt mondja, nem szereti az édességet. - Nem szereti? Szerintem jó befejezése egy jó étkezésnek, vagy tökéletes figyelem elterelő. - mondja a megjegyzésére, egy halvány mosollyal - nem mintha a férfi láthatná -, aztán a szemeit ismét a tömegre futtatja. Látja, hogyan megy a törp oda Anitáékhoz, akik épp az asztalhoz léptek, és mutatkozik be nekik. A nevet megjegyzi, noha szüksége nem igazán lesz rá, most még nem gondolja úgy. A tekintete tovább kúszik, egyelőre se nem lát, se nem érez olyan dolgot, amely különösebben felkeltené az érdeklődését. Majd az előadás remélhetőleg, bár reménykedik, hogy addigra atyja talál magának olyan beszélgető partnert, aki mellé ül - helyette.
Revna & Arseni, majd Hercegnő, Frigg, Astrid és Mildri
Számomra az Istenek ilyen koncentrációban nem tetszenek, s óvva is feszültség lesz rajtam úrrá. Mi pontosan a forrása? Nos nem nehéz kitalálni, hogy egyik részt mi van ha meglátják Freya tetoválásom a felkaromon. Ez még csupán a kisebbik gond, azonban ott van a nagyobbik! Ha fülükbe jutna ezen az estén, hogy 3 törpe társam és jómagam egyik istennő „kegyeit” élveztük, külön egy-egy éjszakát...Fhuuu, biztos halálom akarnák. Ilyen dolgokért nem szokás megdicsérni a törpének fiát. Igen, lehet akármilyen nevetséges és bunkó vagyok jelen pillanatban, de nem szeretném felfedni igazi valóm. Romlott belső valóm, azóta formálódik, abban bízva nem tudja meg senki, akinek nem kellene. Bemutatkoztam végül polgári földi nevemen, de mint akit izzó vassal megbillogoztak volna, úgy iszkolok el tőlük. Forró helyzet, s épp ideje, hogy felfedezzem a süteményeket, ha már Hercegnőnél nem tettem. Ez nagyon különleges alkalom, amit nem szeretnék megismételni. Mi tart vissza a teljes távozástól? A Hercegnő, mert ténylegesen jó barátja akarok lenni, semmi romlott szándékok nélkül. A távolságtartás lassan, de biztosan enyhíti bennem a feszültséget, amire csak rásegít későbbiekben a mákos sütemény. A mákolaj nyugtatja az idegállapotomon, s pár falat után úgy döntök, hogy körülnézek. Mellettem vannak ketten, de ahonnan elmenekültem ott még sűrűsödnek még mindig. Elnézem az arcokat minden tekintetben, ám ami igazából reakció húz ki belőlem, az a fiatalos csíny, vagy bosszú? - Hogy mer ilyet csinálni egy ilyen helyen? - mormogom, miközben a két felszabadult kezem a süti evés után, egyenesen ökölbe szorul. Helytelenítem, sőt egyenesen károsnak találom. Annyi megnyugtató van benne, mintha a szakállas szintén észlelte volna. Emlékszem még, hogy törpe otthonban az öregjeink akár egy bálban minden további nélkül összeszidták a rakoncátlan, magukkal nem bíró társaim. Én sem voltam különb, de azóta sokat változtam. Hej, miért kell ezen megpróbáltatásokat átélnem? Ingatom a fejem, s végül egy újabb mákosért nyúlnék, de látom mellettem tányért is elvettek. Veszek óvatosan egy szalvétát, megtörlöm a kezem, s utána elveszek egy tányért magamnak. Másolom az etikettet, s veszek két mákosat, mert nem lehet a fennálló helyzetet túlélni. Fejemben megfogan egy olyan dolog, mi van, ha én elbeszélgetnék azzal a kölyökkel, hogy fogja vissza magát? Óóóh! De miért kellene társaságban más fiát megnevelni? Nem, nem! Jobb ha kimaradok belőle. Sokkal inkább Hercegnőre koncentrálok, hogy az ő testi épsége megmaradjon. Mikor megfordulok, akkor észlelem, hogy a Hercegnő mellett sok más nő érkezett a süteményes asztalhoz. Khmm! De illetlen vagyok! Félbehagyom az étkezést, a tányérkám a maradékkal koppan az asztalon, s ügyelek arra, hogy a szakállam és a szájam szalvétával legyen törölve. Kiváló alkalomnak tartom, hogy bemutatkozhassak nekik, normálisabb, nyugodtabb körülmények között. Mikor a négy nőhöz érkezek, akkor megköszörülöm a torkom. - Szépséges nők, fogyasszanak bátran. Úgy vélem nagyon finom a sütemény felhozatala. - ejtem ki nyugodtan, s az előzőekhez képest, eszembe jut a bemutatkozást, így tisztelet tudóan meghajlok előttük. - Hadd mutatkozzak be! Hallr Nafnisson vagyok, örvendek a szerencsének. - az arcom az előzőekhez képest sokkal lágyabb és barátságosabb vonalakat mutat. Ha megvolt a bemutatkozásom, akkor a továbbiakkal tudok nekik szolgálni. - A mákos sütemény igazán jól sikerült, merem ajánlani. - nah nem mosolygok, mert még bunkó módon felfedném a fogamhoz ragadt mákszemeket. Tény és való, hogy ennek a máknak ez a legnagyobb hátránya. Mikor kihúzom magam újból, akkor tovább szándékozok velük csevegni, hiszen már nem korog a gyomrom. - S esetelegesen megtudhatnám a nevüket? - érdeklődöm, s merem remélni, hogy nem fognak elutasító módon viselkedni velem.
Vendég —
Party <<>> Arseni
Wash it all away Wash the grime off my soul I'll see another day With pain I pay the toll Wash it all away Just wash it all away
A cipő koppant, ezen hang alapján tudtam, hogy nem férfi az itt áldogáló, nővel akadt dolgom. Még mielőtt megszólalt volna, már akkor tudtam kivel van dolgom. Túl jól használom az erőm. Az érzékeimmel letapogattam a jelenlévőket...azt is érzem, hogy egy más nemzetiségű faj lép mellénk falatozni. Elmosolyodom a lányon, hallom a férfi evészetét, de nem különösebben köt le. Az már igen, ami távolabb történik Apámnál. Úgy fordítom a fejem, hogy feléjük, ám a tekintetem nem arra ívelődik, a hallásomat használom, jobban felerősítem. Figyelek én! Mindenre is ami azt illeti. Hakon fiú hangjára még egy süket is felfigyelne. Nem hogy én felerősített hallással... csak elhúzom a számat alig láthatóan. De aztán a társaságomhoz fordultam. - Sajtos rúd. Abból sokat. - azt tényleg szeretem, a nő hangja pedig kellemesen csillingel. A lelkem nyugtatja meg, főleg az előbb történtek után. Persze hogy érzékeltem valami háttérzajt, valamire készűlt egy ifjú titán. De apám megfékezte. - Az édesség nem a barátom. - billentem oldalra a fejem, kedves mosolyom elővéve figyelni kezdem a hangokat, ahogy elveszi a tányért, majd pakol rá. Elveszem ha nyújtja, majd két ujjam közé veszek egy sajtost és beleharapok. Az ízkavalkádok mennye! Ám a fülem mindenhol ott van, mindenkit hallok, nem akarok lemaradni semmiről. De mikor a hercegnőt is mellénk terelik, drága Munnin... visszaveszem az érzékem, túl sok minden történik egyszerre, így a hölgy válik újfent a társaságomnak.
Elküldésének ideje — Szomb. Május 07, 2022 10:45 am
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
Green party
Someone holds me safe and warm. Horses prance through a silver storm. Figures dancing gracefully across my memory.
A törp valószínű kellemetlennek érezte a sok kérdést, így hamar eltűnt a kis körünkből, talán túlságosan gyorsan és udvariatlanul tette. Ennél nagyobb problémába ütköztünk, Hakon érkezésével, amit szerettem volna minél előbb rendezni, mielőtt kitör a botrány. Szerencsére Odin kiterjesztette a tudatát a hollók felé, akik a megmentésére siettek. Bár csalódott voltam, hogy megint másokkal végezteti a piszkos munkát, de ő már csak ilyen volt, mindig a könnyebb utat választotta. A fiam még mindig olyan, mint egy dacos kisgyerek, aki lázad az anyja ellen, pedig régen kinőhette volna ezt a csökönyös viselkedést. Megforgattam a szemeimet, majd megráztam a fejem. Nem, nem akarom, hogy megkeresse magát a kertben, de azt se szeretném ha tovább rontaná a levegőt Anja mellett. Einar hasonló indokot talált ki Hakon eltávolítására, mint én, ugyanakkor furcsa is volt. - A barátnője? Gyda?!? - előbb a hollóra, majd a fiamra néztem és elég sok minden értelmet nyert így. Szemeim jegesen vetültek felé, jelezve, hogy erről is beszélnünk kell. Arseni közben illedelmesen eltűnt, talán a süteményekre fogva a dolgot. Jobb is, ha nincs itt, ő könnyebben kiszúrná a hasonlóságot az apja és Hakon között, hála a fejlett érzékeinek. Anja szavaira elmosolyodom, majd elfogadom a felajánlást. - Szívesen csatlakozom egy rövid időre, ami pedig a fiamat illeti... Azt későbbre halasztanám, ha nem bánod - bocsánat kérően pillantok rá, még mindig kedvesen. Ezt követően el is indultunk a svédasztalos süteményhalom felé. A legjobb pékségből hozattam a sósakat, míg az édesekről a város kiemelkedő cukrászdája gondoskodott. Kizárólag a legjobbakkal vagyok kapcsolatban. Mielőtt teljesen elvesztettem volna még utoljára hátra néztem Hakonra, amikor Odin közelebb lépve hozzá egy kisebb tárgyat nyújtott át neki. A picsába már, Hakon! Tisztában voltam vele, hogy egy rúnakő, hiszen gyerekkora óta fejleszti ezt a tudását. Remélni tudtam, hogy a viccnél tovább nem terjedt a tudása és még mindig kezdő szinten mozog. Valahol furcsa volt Odint és Hakont együtt látni, talán ez az első eset, hogy szemtől szemben találkoztak. - Felség, én a macaronokat vagy egy kis svelet ajánlok, amihez tökéletes egy könnyed cappucino, természetesen van koffeinmentes verziónk is - szólok a hercegnőhöz, mikor az asztalok elé érünk, ami telis-tele van rakva mindenféle finomsággal. A tradicionális ételek keveredtek a modernnel, amik apró színes foltjai voltak az eseménynek, mintha egy tavaszi virágoskertet látnánk.
Nem volt olyan bölcs a világon, legyen áz, ván, törpe, de még talán a nornák sem, aki előre láthatta volna a káoszt, ami ezen a bálon lassan elszabadult. Illetve, talán egy norna igen. A Jövőfonó biztosan ezzel is valami kegyetlen játékot űzött, hogy tovább csorbítsa a lassan életlenre csiszolt büszkeségem. A leány lelke egyre kisebbre próbált zsugorodni a körülötte kavargó erők között, pedig igazán nem volt mit szégyenkeznie. Mintha magára vállalta volna az összes halandó alázatát, miközben az ő vére hasonlót érdemelt volna mindenkitől maga körül, talán éppen minket kivéve. Meg kellett keresnem még az este folyamán és valahogy az igazság irányába irányítani, különben elhittem, hogy meghalt volna a nyomástól. A törpe váratlan elviharzása érintett meg a legkevésbé, hiszen ő valószínűleg csak egy sokadik volt a sorban, aki nem kedvelt. Nem volt jó kapcsolatom a törpékkel, szokásom volt átverni őket és kibújni a szentnek hitt alkuik alól, amit ők felettébb sokáig őrizgettek maguk között, mint sértést. Egy időben úgy hittem kőbe írták minden siradalmukat, és csak akkor bocsájtottak meg, ha lekopott. De kétség kívül Hakon megjelenése volt az, ami végül megrepesztette a teljes katasztrófát visszatartó vékony buborék falát és ránk szabadított mindent. Hirtelen minden gondolatom körülötte forgott, minden emlékem róla mutatott képeket, így elkerülhetetlen volt Huginn és Muninn megjelenése. A hollók sajátos személyisége egyszerre volt átok és áldás, mindhármunknak. Einar nyilvánvalóan az emberi álcájára terelte volna azt a közvetlenséget, amivel fogadott, mintha régi barát lett volna, de én pontosan tudtam mennyire élvezte. Szerette át-áthágni a határokat, én meg ostoba módra hagytam neki, mert úgy sem tudtam volna tenni ellene. Mildri már sokkal tiszteletteljesebb volt, ketten pedig kétfelé szakították az összegyűlt robbanó-elegyet. Frigg, Muninn, Skadi és a hercegnő egyfelé indultak, Hakon és Einar pedig megint más irányba - ám mielőtt fellélegezhettem volna, a fiú csak megmutatta, hogy ki az apja. A rúnakő éppen a lábam elé esett, az idő pedig megfagyott, ahogy a tekintetem találkozott vele. Volt kurázsi a gyerekben, ez tagadhatatlan volt, de elszámította magát, amikor velem akart lándzsát méregetni. Büszke vagyok rád, fiam, de ehhez még érned kell. Egy gyors mozdulattal felkaptam a követ, a tenyerembe rejtve, aztán Hakon és Einar felé léptem. - Elnézést, Friberg úrfi elhagyott valamit. A történtek alapján úgy sejtem a jómodora lehet. - mondtam, miközben éreztem a kezemben felizzani a varázslatot. De nem hiába neveztek Pálcahordozónak, és Mágusnak. Az elszabadult ige körbevonaglott rajtam, aztán mint egy zsákutcába érkezett folyó megfordult és visszaáramlott az igézője felé, rajta fejve ki a hatását. - Ha a hölgyek elfoglalják magukat a süteményeknél, azt mondom mi igyunk valamit. - feleltem, miközben gyorsan felzárkóztam Hakon mellé és a kezébe nyomtam a rúnáját. - Ügyes trükk, kölyök. Látom apádra ütöttél. Viszont vannak más módjai is annak, hogy magadra vond a figyelmem, és közben netalántán mutathatnál egy kis... tiszteletet.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Sokszor nem szeretem mikor az estélyeken villognom kell, mint a király tökéletes lánya. Nem azért érzem szükségességét annak, hogy felvegyem a "hibátlanság" maszkját, hogy elbűvöljem azokat akiknek bemutatnak, hanem azért, hogy a szüleim és a fivérem elégedettek legyenek velem. Jelen esetben ez igencsak eltér, hiszen a megjelenésemmel teszek eleget egy kötelességnek feléjük, míg őszinte késztetést arra érzek, hogy megszerettessem magam azokkal, akik jelenleg társaságot nyújtanak nekem. Főleg az első három személy esetében... Valahogy a Karlsen - Lindqvist család más. Na de, hogy miért? Úgy érzem, a kérdésen akkor sem találnék fogást, ha az életem múlna rajta. Talán túl sokat töprengek a dolgokon, s nem ártana a talajon maradnom két lábbal. Akkor lehet, nem hoztam volna szegény Hallr-t kellemetlen helyzetbe azzal, hogy megijedek mikor köszönt. Jó, igaz, hogy a kelleténél hangosabb volt és nem mindig az illem mintaképe...Mégis valahol hibás voltam talán a fogadtatásában. Végülis felajánlottam neki a barátságom, mikor abban kérte a fizettségét a szoborért. Szegény, biztosan megilletődött, hiszen akármilyen erőteljes is a jelenléte, Mads Karlsen nagyjából bárkit leuralt kisugárzás terén az egész épületben, ahogy a felesége Anja is túlcsillogott bárkit. Mintha ők lennének a valódi királyi pár. Hallr távozása után, nem től sokkal érkezett meg egy fiatalember a köreinkbe, Astrid fia. Ez pedig beindított egy sor olyan eseményt, aminek sodrásában szerintem bárki elveszne, ha nem figyelne oda. "De mégis mi ez a furcsa érzés? Mintha valami dráma lenne éppen kész kibontakozni. " Arseni is jobbnak láthatta, ha kellemesebb elfoglaltság után néz. Ez nem tűnt rossz ötletnek. A titulusom említésére figyeltem fel, mikor elhagyták betűi a kamarás ajkait. "Gondolom a hercegnőt legalább látásból ismeri."
" Hm? Jól érzékelem, hogy a kamarás konkrétan emberi pajzsként használ engem? Na de kérem! " - Engedhettem volna az első reakciónak, mi kikívánkozott volna, dehát egy hercegnőtől annyira otromba, ha leesett állal bámul mint valami díszes szopós malac, ami várja, hogy szájába helyezzék az almát az ünnepi asztalokon. - Ugyan kérem, hiszen a fiatalembernek igaza van. Anja ma mindenkit túlragyog. - Próbáltam menteni ami menthető és kedves vigyorral palástoltam, hogy legszívesebben tördeltem volna az ujjaimat zavaromban. Hosszas évek gyakorlata tett már ennek a mesterévé. - De természetesen Mr Friberg sem szégyenkezhet, hiszen az édesanyja, Astrid is igen szemrevaló. Őszintén? Mindannyian különlegesen szépek voltak. Igen, még a férfiak is. Nem is értettem, hogy képes a világunk szele ennyi tehetséges, hatalmas és gyönyörű embert, ilyen kis négyzetméterre összesodorni. Viszonylag kicsire. S ez mégkisebbnek látszott, mikor kezdtem megérteni, Astrid talán direkt akarja a saját fiát távol tartani. Miért? Rossz fát tett volna a tűzre? Túl sokat költött? Nehéz volt egy bizonyos bírságból kihalászni? Illegális szerekhez nyúlt, mint sok korunkbeli? Mit tehetett? Annyira kíváncsivá tettek. Szinte kín megállni a kérdezősködést. S ha EZ nem lenne elég, megjelenik két újab igazán érdekes karakter. A nő csodaszép, ruházata akár a mesékben, míg a férfi...ehm. Na őt nem tartottam szószerint szépnek, de különleges vonásokkal rendelkezett, amik nem sértették az ember szemeit. Sőt! Hová kerültem? - Részemről az öröm. - Hajtottam előttük is oly elegánsan fejet, amennyire csak lehetett. Nekik épp olyan fenyegető kisugárzásuk volt, mint Mr Karlsennek..én mégsem tartottam tőlük, egyikőjüktől sem. Általában megérzem, mikor valaki ártani akar. A férfi nem is maradt túl sokáig, magára véve annak a szerepét, aki elvonszolja Hakon Friberget. - Miss Ravenfjaer- Köszöntöttem őt ismét, immár tisztában a nevével is, mi úgy illett hozzá akár egy tökéletesen megvarrt kesztyű. Anja és Mildri kedvessége szívmelengető volt, hogyan is mondhattam volna nemet? Még egy halk kacajt is megengedtem az udvarlók megemlítésére. - Udvarlók? Ugyan, akkor unatkoznának egész éjjel, ha őket kellene távol tartani. Ennek ellenére, örömmel elfogadom a meghívást. Elfogadtam hát a fekete hajú hölgy felém nyújtott kezét, s várok velük együtt Miss Friberg válaszára. Attól tartottam, hogy az est házigazdája szerette volna, ha tudnak négyszem közt társalogni a kamarás feleségével. Valamiről. Nekem csak kicsit fúrta már át mindkét oldalam a kíváncsiság, de még tartottam magam. - Na és honnan ismerik egymást Miss Lindqvisttel? - Fordultam addig Miss Ravenfjaer felé. Ekkor történt meg életem egyik legkínosabb pillanata. A hasam, halkan ugyan de hasonló hangot adott ki egy partra vetett, haldokló bálnához. Eszembe sem jutott, hogy otthon nem ettem semmit, annyira rástresszeltem az estre. - Khm. Azt hiszem pár falat sütemény nem ártana. - Ajkaim, először hosszú idő után, kínos félmosollyá lohadtak.
XXX SZÓ // @"The mighty gang"
Vendég —
Hakon & a vendégek
Once upon a time...
Nem tehetek róla, hogy az est fénypontjáról megfeledkezem, anyám és a rongyrázós bulijai, mintha valami űrt akarna betömni azzal, hogy minden héten más és más jótékonysági szervezeteknek gyűjt, vagy épp más és más tematikájú gazdagok lealjasodó bulijait rendezgeti… Értem én, a kapcsolatok… fütyülök a kapcsolatokra… Meg arra, hogy épp az folyna, hogy fű alatt befogjam a pofámat. Hát…ismer engem az én jó édesanyám, meg Einar, hallomásból a félszemű is, és… már épp tikkelne a szemem, amikor felhívják a figyelmemet, hogy az est fénypontjáról elfeledkeztem, lehet, nem kellett volna. Mert csak egy vizsla pillantás, és máris látom, hogy kire hasonlíthat leginkább. Egy pillanatra még az irigység is fellángol bennem, persze. Engem dobjanak félre! Dugdossanak el a bús francba, de mást emeljenek piedesztálra, mert az a két szentfazék igazi, akármilye. Én meg, világ életemben szégyellnivaló bolond voltam. Hakon, kifúúúúj, beszíííív… azt mondta a dühkezelő, hogy állítólag ez igazán hatásos, mert el kéne tudjak számolni, legalább ötig, de a fejemben beakadt a lemez valahol az egynél, és azt ismételgeti elég makacsul. - Bocsássanak meg, a faragatlanságomért, hogy nem előbb a méltóságos hölgyet üdvözöltem. – a zsebemből véletlenül kipottyan valami, egész aprócska dolog, és ahogy a szél lebben, úgy nem lehet érezni, a mágiát sem ekkora tömegben. Ám, az a rúna tenni fogja a dolgát ,ha nem veszik észre. A kínos csendet úgy lehet mégrosszabbá tenni, ha épp kínunkban röhögünk nem? Nevetés, nincs is ennél jobb. Kikre hathat? Azt nem tudom, de eleget gyakoroltam, hogy ez biztos sikerüljön. Ráadásul ez még egy ártatlannak mondható vicc is. Míg nem törik össze a kő, addig bizony, előfordulhat, hogy akaratlan kuncogásban, nevetgélésben törhetnek ki azok, akik nagyjából a három méteres sugarában vannak. Sunyi módon, a legártatlanabb, bocsánatkérőbb arcot vágom, ahogy lovagiasan köszöntöm a hercegnőt. Majd felegyenesedek, tudom ,hogy hiába a hűvös pillantás, amikor meghallom Gyda nevét. - Parancsolsz, édesanyám? Nem ismerek semmi Gydát. Persze ha csak egy ürügyet akarsz, miért nem mondod azt, hogy menjek és keressem meg magamat a kertben? - persze, ne lássam a kedves rokonságot, a fél rokonságot. Itt mindenki isten! Mindenki találkozott már egymással, nekem ez újdonság, és még ettől is megakarnának fosztani? Világ életemben kilógtam az emberek közül, de itt? Melyik isten lehet az, amelyik fehér bottal jár? Felcsigázott, biztos érdekes alak lehet. Einarra villan a tekintetem, és összeszorul az állkapcsom. Idegesen forgatom meg a gyűrűt az ujjamon, ami hasonlít arra, amely Odiné, hiszen annak az önszaporodó cuccának az egyik darabja. - Eiiinaaaar…. -nyújtom el a barátom nevét. Mivel érzem az erőt amivel fordít, igazából a kulccsont, vagy a kar probléma se izgat. A zsebembe dugom a kezem, ott még maradt a szirmokból, amiket korábban majszolgattam. - Eressz el, kurva gyorsan. Tudod mennyi időbe tellett, mire kiverekedtem magamat a szobámból?! Nézd, ezeken rúnák vannak, az egyik nevetőset már el is ejtettem, valahol ott… - még hátra fordulok ,és intek. Halvány kék felhő cikázik át a rúnához, most aktiválódik. – Nézd… mindjárt röhögő görcsöt kap mind. – szisszegek Einar fülébe. Gyerekes vagyok, mert gyerekként kezelnek. – De van itt, hasmenés… igazmondás. Az igazmondás a kedvencem, szerinted melyik lehet? Vagytok olyan gyorsak a varjú testvéreddel, hogy megszerezzétek? – már lendítem is a kezemet, hogy eldobjam a rúnás szirmaimat. Rá férne a bagázsra egy kis igazmondás, már csak azért is, hogy afféle elégtételt kapjak azért, ahogy anyám viselkedett velem, egész idáig. Meg egyébként is. Hátra fordulok, és ha találkozik a tekintetem Friggével, rá mosolygok. - Pedig szívesen találkoztam volna magával! – tátogok, senki nem hallhatja, legfeljebb, láthatják, ha épp az én számról akarnak olvasni.
// Hakon a nevető rúnát akkor aktiválja, amikor Einar kezdi elcipelni. Nem muszáj figyelembe vennetek, remélem nem haragszotok meg érte. Ha nem gondoljátok jó ötletlnek, szóljatok. Random ötlet volt, ami a karihoz illik.
Egy bál mindig ilyen volt. Az emberek jöttek-mentek köszöntek egymásnak, majd tova siklottak, néha alig néhány mondatra volt idő. Most is valami ilyesmire számítottam, néhány udvarias mondatra, egy kis bájolgásra, meghallgatjuk Arsenit, ahogy zongorázik, odaadjuk a csekket az adománygyűjtőknek, és utána hazamegyünk anélkül, hogy bármi komolyabb esemény történne. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. A figyelmemet teljesen kitölti a hercegnő, az unokám, az egyik fiam lánya, a benne levő ragyogásból pedig már azt is sejtem melyiküké… Mindig is akartam egy lány gyermeket is, de Odin négy fiúval áldott meg, akiket megszültem, és még néggyel, akiket bár nem én hordtam ki nagyrészt fel kellett nevelnem. Tudtam, hogy neki voltak lányai is, de nem tőlem, velük pedig sosem volt igazán olyan a kapcsolatom. Reménykedtem hát benne, hogy majd az egyik unokám leány lesz, egyedül Baldr fia, Forseti született meg korokkal ezelőtt, lány egy sem. Mostanáig. Nem tudtam neki kevésbé örülni még úgy sem, hogy a hercegnő csupán félig volt isten, és inkább nem gondoltam bele, hogy a Ragnarök után ő nem fog újjászületni. Hacsak… De ezen még tényleg korai lett volna a gondolkozni. Mindenesetre udvarias volt, kedves és gyönyörű, pont amilyennek egy hercegnőnek lennie kellett. A törpe már más kérdés volt, egyszerre kértük rajta számon a bemutatkozást, mikor csak Anitát jött üdvözölni, és bár belefolyhatott volna a társalgásba, úgy tűnt zavarba hoztuk. Hogy felismert-e minket, azt nem tudtam volna megmondani, de szemmel akartam tartani, hogy egy alkalmas pillanatban megtudakoljam a nevét. Ezekben a zavaros időkben egy törpe és a mestersége sokat tudott volna rajtunk segíteni. Mielőtt azonban tovább kérdezhettem volna akár őt, akár a hercegnőt, valami történt. Nem tudtam volna egészen pontosan megfogalmazni, hogy mi, de a fiatal férfi érkezésével, aki anyjának nevezte Astridot mintha megfagyott volna a levegő, de nem szó szerint, így nem gondoltam, hogy Skadi ereje szabadult el hirtelen. Furcsa volt, hogy sosem említette, hogy volt egy fia, ráadásul egy Isten, világító kék szemekkel… Amikor pedig egyenesen rám nézett és ragyogó szépségnek nevezett szinte belepirultam, de ennél nagyobb volt az önuralmam. Eddig csak egyetlen isten volt képes legalább hasonlót elérni nálam. Madsre néztem, aki rögtön udvariasan célzott rá, hogy nem üdvözölte a hercegnőt Mr. Frieberg. Hakon. - Anja Lindqvist vagyok, az édesanyja barátnője… – mutatkoztam be neki, majd megéreztem Mildri érintését a vállamon. Viszonoztam a puszit, és bár a holló közelsége mindig mg szokott nyugtatni, most valahogy… valami nem stimmelt, továbbra sem, de nem tudtam volna megmagyarázni. Majd ez után Astrid is félre akart hívni miután elküldte a fiát, a semmiből Hakon oldalán pedig előtűnt Einar, aki szintén el akarta hívni a fiatal istent, bár legalább nagyon hasonló ürüggyel, mint amit Astrid mondott. Egyikükről a másikukra néztem. Végül elfogadtam Mildri karját. - Felség, hadd mutassam be Mildri Ravnefjaert, a barátomat és kollégám. Persze megértjük, hogyha még sokakat kell üdvözölnie és nem is akarjuk kisajátítani egész este, ám ha társaságra vágyna, mi nagyon örülnénk önnek. Elhessegetjük az udvarlókat, és ha gondolja a koncert közben is ülhet velünk. Arseni közben kimentette magát. Neki is kifejezetten jó érzéke volt a szociális helyzetekhez, még az arcok és a testbeszéd látása nélkül is felismerte, ha valahol furcsa, kényelmetlen helyzet alakult ki, és ki is mentette magát alóla. Már csak azt nem értettem, hogy mindez miért volt ilyen. - Astrid, esetleg csatlakozol te is hozzánk? Hacsak nem négyszemközt szeretnéd feltétlenül elmesélni, hogy hogyhogy van egy fiad, akivel még sosem találkoztam. – mosolyogtam rá angyalian. Beszélgettünk még nem is olyan régen Njördről, Freyről, Freyáról… Ám Hakonról egyszer sem, pedig azt hittem voltunk olyan kapcsolatban, hogy megemlítse. És nem csak Astriddal, hanem Einarral sem, aki látszólag jól ismerte, bár ez utóbbi még nem jelentett feltétlenül semmit.
Huginn sértettsége szinte karcolja a bőrömet. Olyan mintha folyamatosan ott lenne, mintha a levegő is azzal lenne tele, amitől most olyan nehéz a lélegzetvétel. Szeretném azt mondani neki hogy sajnálom, szeretném a tenyerembe fogni arcának két oldalát, mélyen a szemébe nézni, és kimondani, hogy bárcsak visszacsinálhatnám. Bárcsak semmissé tehetném a bűnt, ami egykoron nem volt az, s most mégis szenvedést okoz. Végül az lettem mint teremtőm, egy csalárd alak, egy szégyentelen szemétláda, akinek mit sem számít a másik érzése, aki önző és csak magára gondol? Álljunk meg egy percre, én nem vagyok Odin, és ami teremtőmet illeti, ő sem ilyen, csak ilyennek tartják, mert szabadlelkületű. Nem, nem állítom hogy ez jó, nem állítom hogy fűnek fának, meg az istenek összes lányának gyereket kellene csinálni, mert ez van rendjén, de… Nincs de. Hacsak bátyám nem kap hirtelen amnéziát az életbe nem fog megbocsátani nekem, és hiába az átok, hiába minden indok, én sem magamnak. Szúrkálódását már fel sem veszem, elengedem a fülem mellett, és falakat emelek gondolataim köré. Utálok smúzolni, utálom az embereket, és visszasírom a régi korokat, ahol a nézeteltérésünket a nyers erővel oldottuk meg. Kedvem lenne öklömet Einar arcába vágni, eltörni rajta egy széket, és kiordítani magam, hogy mekkora egy köcsög, hogy engem vádol, holott folyton a munkájának él. Anja is megmondta hogy semmi szükségünk rá, csupán időtöltés hogy ne legyünk feltűnőek ha valahol lebzselünk, hogy Odinnak könnyebben legyünk a szeme és a füle. De ő élvezi, beletemetkezett, küldetésről küldetésre ment és hagyta hogy magam legyek. Mért magamat kellene hibáztatnom mert a társam máshol kereste az örömét? Egy nagy frászt! A nő tényleg szép, de be nem áll a szája, és még több munkát is akar nekem adni. Az ezredes említette… oda ne rohanjak, Einar a jótevő, szeretné ha a húga közelebb lenne hozzá? Bájmosoly, hát persze hogy pszichiáter vagyok, és ha nem vigyázol megdumállak hogy harapd át a saját torkod. Elmeroggyant katonákat vizsgálgatni, mindig erre vágytam. -Nagyon szí… - jeges lehellet fut végig a hátamon. Pillantásom azonnal Odin felé kapom. Kisebb tömeg lesz lassan a társaságuk. Csillivilli hercegnő, Frigg, Odin, Skadi és egy ismeretlen alak, aki épp oly érzést kelt bennem mint az istenek. Einar közbevág, és karomra szorít. Legszívesebben kapna egy menj a fenébe pillantást, de ha a királyi családról van szó, semmi sem tűr halasztást, így most az egyszer együtt működöm. – Elnézést? Mintha komolyan gondolnád… - forgatom a szemem, holott tudom hogy komolyan gondolja. Hagyom hogy vezessen, s tartom vele a lépést könnyedén, nem véletlen vagyunk egyek… voltunk. Keze a derekamra simít, és szinte búg a fülembe, hogy én mennyire imádom mikor ezt teszi. –Megyek… - engedek a késztetésnek, nem tehetek róla, ha vezet én követem, pont mint a régi időkben. A feladat tiszta és világos. -Anja… - kerülök a hátába és kezem nyugtatólag simít végig vállán, miközben arcára puszit nyomok. – Mads örülök hogy látlak bennetek. – pillantásom végigfuttatom a fiatal lányon, a gerincem bizsereg tőle. Nocsak, nocsak, tele vagyunk meglepetésekkel, melyik istencsapása lehet ez a lány? – Hercegnő… - gyors pukedliszerű valami – megtiszteltetés hogy megismerhetem. – villanó tekintetem Huginnra vetem, ahogy eltereli a gyereket, szóval pontosan tudja hogy ki ő, és hogy nem kellene itt lennie. Van egy olyan sokadik sejtésem, hogy a mi drága Urunk nyakig benne van, és ez a kis ficsúr jelenleg erősen lötyköli a trágyalevet. Egy madár még nagyon meg lesz tépve az este folyamán. – Igazán ízléses ez a dekoráció, kinek az érdeme? – hármat találhatok, és a már köszöntöttek nincsenek közötte. Skadi… vagy Astrid… hívjuk bárhogy… kap egy kedves mosolyt. Hogy is volt? Vigyázzak a hercegnőre! Hol vannak a testőrei? Kapok én ezért fizetést? Kezem Anja karját fonja körbe. – Láttam édes teasüteményeket, a hercegnő is biztos éhes már, egész este itt szobrozni, és jópofit vágni minden jött menthez, aki köszön. Javaslom bitoroljuk el, mielőtt a fiad azzal a csinos kiscsajjal eltüntetik az egész kínálatot. –Szabad kezem a hercegnő felé nyújtom. Szét kell szedni ezt a társaságot, mielőtt valaki vérre fog szomjazni.
Vendég —
Hogy bírja Frigg mindezt el újra és újra évezredek óta? És ő maga miért nem veszi ezt könnyebben? Hisz Odin teremtménye, a Gondolatai. Nem lenne az logikus, hogy akkor ezeket az érzelmi dolgokat épp olyan könnyeden kéne vegye, mint Mindenek atyja? Hogy ez is csak egy jobb célt szolgál, hogy a testi örömöknek nincsen jelentőségük, ha minden további nélkül ugyan ahhoz az – esetünkben teremtményhez-, istenhez mész haza? Nem úgy kéne lennie, hogy ezt a hibát többször követik el a gyarló férfiak? Akkor itt és most mégis mi a fasz történik? Egy része mentegetni szeretné a másik hollót, hisz mindkettejüknek szabadság jár. Őket nem lehet bezárni vagy megkötni. Lehet ez is a szabadságrésze kellene, hogy legyen. Mildri arca épp olyan hideg, mint amilyen néma az útjuk során, csak azt a visszavágós gúnyolódást nem hagyja ki. Arca rándul, szeme villan a másikéba, a régi tűz lobbanásnyit feléled benne. A nosztalgia lángja ez, amikor még azzal fűszerezték kettejük viszonyát, hogy válogatott sértéseket dobáltak a másik fejéhez, valamint épp úgy piszkálták fel a másikban a birtoklási vágyat, ahogy ez esetben, csupán az volta különbség, hogy ott voltak határok. Bizonyos dolgok amiket nem tettek meg, és nem léptek át. - Ó, elég kreatív vagy galambom, nem féltelek, hogy ne oldanád meg még így is, ha annyira nagyon akarnád. - a modern kor, amit eddig jónak tartott, most Einar veszte lesz? Nyomon se tudja követi hány olyan app és egyéb trükk van,amivel ha valaki titokban akar csinálni valamit, az úgy is marad. Valahol büszke, hogy ezt még nagyon az elején Mildrivel ők ketten indították el, a titkosírások, a kémhálózatok, mind-mind olyan felfedezés, fejlesztés, amiben ott van mindkettejük keze nyoma. Unaloműzés volt, néhol hencegés is, néhol könnyítés, hogy ne tűnjenek túlságosan ki a tömegből az intelligenciával, és a különleges lényükkel, ami messze meghaladta egyes korok szintjét. És most itt az a tovább fejlesztett tudás, ami ellen Einar ha összekapja magát sem nyerhet. Afelől pedig szemernyi kétsége sincs, hogy mindezzel Munin tisztában van. Akkor hát az Átok tette óvatlanná, vagy olyan vakszerelmes botor idiótának gondolta, hogy nem fogja felfedezni a csalást? - Az ezredes már említette, hogy ön pszichiáterként dolgozik, és a férjem éppen keres az újoncok mellé egy neves szaktekintélyt, aki pártatlanul fel tudná mérni, ki alkalmas és ki nem a további szolgálatra. - kotyog tovább Mrs. Andersen, amit Einar felettese rosszalló szemöldökráncolással tűr még. -Mit szólna, lenne kedve beadni az életrajzát? - Érzi a változást az őket az Istenekkel összekötő fonalakban, a vörös selymek úgy feszülnek meg, mint mikor a pókhálóba légy kerül, és eszeveszetten szabadulni próbál. Pillantása a társaságra villan, és épp látja ahogy Hakon odalép Astrid mellé. Valahol nem érzi igazságosnak, hogy a fiút büntetik azért, amit Odin és Skadi összeizzadt azon az éjjelen, nem hiába van jóban a fiatal istennel, de lénye olyan titok, amit még Mildrivel sem osztott meg. Ami tekintve az állapotát, lehet utólag bölcs döntés volt, nem mintha igazán döntés lett volna, hisz a főkolompos kérte meg. Amit Odin kér, az pedig amolyan parancs, még ha burkolt is. Komolyan, ha így fojtatják, mindenkinek Cavintont fogok pottyantani a reggeli kávéjába. Mert aki azt gondolta jó ötlet lesz összecsődíteni ezt a pereputtyot pont ide, az vagy Alzheimeres, vagy ráfüggött az Izaura tévére. - Uraim, Hölgyeim, ha megbocsájtanak, Mildrinek megígérte a kolléganője, hogy válthat párszót a Hercegnővel, megejtenénk, mielőtt lerohanja mindenki. Később még lesz alkalmunk megvitatni ezt az ügyet, de nem akarnék két nő és a terveik útjába állni. - szabadkozik és megszorítva a nő karját jelzi neki, hogy ez esetben működjön együtt vele, Hisz ha a királyi párról van szó, még a kettejük közt cikázó feszültség sem olyan fontos, amit Hugin ne tudna pillanatok alatt a háta mögé rúgni. - Elnézést, ha meghiúsítottam egy jó üzletet, remélem később még felkeresnek az ajánlattal. - pillant le a másik hollóra, szavai őszinték, és kicsit örül is, hogy ismét együtt lesznek kénytelenek dolgozni azon, hogy a bál ne fulladjon katasztrófába hála Mindenek Atyjának, és a légyottjainak. Furcsa fintor az, hogy míg Einar amiatt dühöng, hogy Munin mennyire és kivel is lépett félre, a főistennek kérdés nélkül segít ezeket eltusolni. - Kérlek csatlakozz Madshez és Anjához a hercegnőnél, úgy látom szegény lányt nem védik annyira a testőrök, mint kéne. Úgy érzem a kamarás miatta csinálta ezt az egész felfordulást. - még ha a szervezésben nem is az ő érdeme a legnagyobb, a vén kecske szeret olykor mint bábmester irányítani, és kiélvezni a csodát amit ezzel teremt. - Én pedig eltávolítom Astrid gyerekét, mielőtt tovább rontja az ismerkedésüket. - szavai halkak, bensőségesen súgja a nő fülébe, miközben derekára simít rá. - Úgy látom ma sem fogunk sokat szórakozni... - válik el tőle, és most, hogy már nem érzi a kezei közt, kicsit hiányolja is, minden rossz ellenére. - Mads! Jó látni, hogy nem csak üzletemberek, és érdekpiócák vonultak fel itt! - ütögeti meg a vállát a férfinak, hisz katonai rangját tekintve nem egyszer megfordult már a palotában, de mind idáig a hercegnővel még nem találkozott. Közelsége nyomán megérzi az erőt, ami végigmelengeti a bensőjét, éppúgy mint Baldr ereje. - Felség, öröm Önt látni, szemkápráztatóbban fénylik, mint ahogy azt elképzeli az ember. - hajol meg az aranyhajú lány felé, majd tekintete Hakonra villan. - Elrabolnám ezt a fiatalembert, Gyda a barátnője kissé gyengélkedik, és kért, keressem meg. - utolsó mondatokat már a fiatal istennek címzi. Tudja, hogy Muninnak furcsa lesz, hisz hazugság az egész, de ráér a másik felének elmondani később is, mekkora szarlavinát jöttek épp megakadályozni. Mert a hétköznapi hősök nem viselnek köpenyt ugye. Hah. Bocsánatkérő mosollyal ragadja most vállon a langaléta srácot, és szorítása nem feltűnő, de szolidan jelzi, hogy ne akarjon most ellenkezni, mert az a kulcscsontjába kerülhet. - Erre van a hölgy... - mutatja szabad kezével az irányt. Egyelőre minden csendes, és gyanútlan, mint az ebédelő család Csernobilban. Hátnem remek?
Hollótánc a bálban
"A félelem holló, s bár nem látod világosan, mire les, bizonyos, hogy van valahol holttest." RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ
Vendég —
Bál&& Revna
The flesh in the fruit And the blood in the wine
A háttérben lévő alapzenét hallgatva álldogált a pultnál. Igyekezett minél kevésbé észrevehetőbb lenni, és ebben segített az, hogy a jelenlévő hölgyek ruhája vagy pompázatosabb, élénkebb, vagy rikitóbb, esetleg többet mutatóbb volt. Olyan volt ez, mint egy be nem jelentett szépségverseny, és Revna kifejezetten örült, hogy az ő viszonylag egyszerű kék bársonyruhája volt a legkevésbé feltűnő ebből a tekintetből. Persze, alakjára simult, de a nyaka magasan volt, rejtve dekoltázsát, és az oldala is csak akkor látszott ki a ruha szabásának hála, mikor előre nyúlt, hogy süteményt szedjen a tányérjára. Amikor azonban meglátta, hogy egy dísz egyenruhás katona lép be az ajtón, már tudta, hogy ez a szépségverseny eldőlt: azok, akik csak a külsővel foglalkoznak, bizonyára oda meg vissza lesznek azért a férfiért. Jó maga inkább a sütemények felé mutatott érdeklődést - apja kárára -, és habár két falat között néha a vendégseregre tekintett, nem igazán foglalkozott velük, mert a hercegnőn - és apján - kívül mást nem ismert. Előbbi láthatóan elfoglalt volt az újabb fővel bővülő körétől, utóbbit pedig látni se akarta. Az persze érdekes volt, hogy Anitát kik vették körbe, és lemerte volna fogadni, hogy vegyesen érzett onnan különböző hatalmakat áramolni, még se érezte úgy, hogy illendő volna bámulni őket. Szóval a figyelmét kényszerűen a süteményeknek szentelte, és próbálta nem nyomorultul érezni magát. Alig telt el pár perc, valami koppant is a cipőjén. Először letekintett, aztán a fehét botot látva követte azt a pillantásával egészen fel, addig, míg fejét egy egészen aprót meg nem kellett emelje, hogy rá tekintsen a mosolygó alakra. A föld alapján érezte, hogy járkálnak körülötte, de nem gondolta, hogy hátrafelé is jobb volna, ha nézne, mert útban lesz valakinek. - Oh, nem, dehogy, hallhattam volna, hogy közeledik a bottal. Elég jellegzetes hangja van. - mondja, miután az idegen bocsánatot kér tőle, aztán a pillantását az asztalon futtatja végig a kérdésre. - Megmondhatom, de úgy sejtem, azzal nem kerül sokkal előrébb, ha csak nem próbálja meg kitapogatni. - válaszol egy játékos kis mosollyal a szája szegletében. Perifériájából ekkor látja, hogy a közelébe léptek, és egy pillanatra oda néz a megtermett alakra, aki kézből eszik, de mivel épp felajánlja a segítségét, egyelőre nem foglalkozik a furcsa evés módszerrel. Felvesz egy tányért a többiről, meg egy szalvétát. - Inkább segítek, ha megengedi. Milyen sósat kíván? Van olivás párna, sajtos rúd, sós-karamellás golyó, mini burgonyás pogácsa. Esetleg végig kóstolná? - sorolja fel őket egymás után, majd a kérdésre rá pillant az illetőre vidám hanggal. - Bevallom, én az édeseket már végig kóstoltam, szóval arról tudok nyilatkozni milyen. A sósakat még nem próbáltam, de az olivás párna nagyon ínycsiklandóan néz ki. - mosolyog halványan, ismét az asztalra pillantva, majd vissza a férfire, várva a válaszát.
Ami azt illeti, úgy tűnik a hangos Hercegnő köszöntésemmel jó pár figyelmet magamra vontam. Hirtelen olyan érzetem támad, mintha én kerültem volna központi szerephez a nagyságok tengerében. Merőben újdonsült számomra, s ezen röpke eset miatt szemmel láthatólag feszengeni kezdek. Már most bánom, hogy ide mertem jönni, mikor maradhattam volna távoli megfigyelő valahol egy kieső helyen. Azonban attól milyen képet festeni a törpékről? Csupán újabb szavakat adnék a nagyságok szájába, hogy billogként ránk égessék. Tekintetem mindenképpen találkozik az övéikkel, s tudom jól mondanom kell valamit; főleg mikor megpillantom kíváncsiskodást a szőke hajzuhatagú nőnél, amit szavaival alátámaszt. - Én H.. - nem vagyok ebben a helyzetben a gyorsaság mintapéldánya, s pontosan ezért leszek a szakállas uraság miatt megszólva. Várjunk már? Pontosan ő papol a társaságban illik bemutatkozni, mikor most példával járhatott volna elő? Ki érti ezt? - Khhmm... Hallr Nafnisson vagyok, s ha most megbocsátanak – hangosan ejtem ki a nevem, miközben mélyet hajolok. Kis hal vagyok én, az istenek tengerében. Sürgető érzés lesz urrá magamon, hogy ne legyek itt a nagy középpontban. Olyan érzés fog el, mintha valami ítélőszék lenne körülöttem, s most olvassák fejemre a ítéletet. Természetesem vannak kivételek közöttük, de most távolabb kell mennem, hogy összeszedhessem saját magam, meg gondolataim. Belső lényem háborog. Ellépdelek tőlük, s rögtön némi nyugtató ital után kutakodok, ami némileg hatni fog rám. Megtalálom az asztalt, s elveszek róla egy italt. Rögtön egy korttyal indítok, ügyelve arra, hogy nehogy megszóljanak ivási stílusom miatt. Az első kortynál még fejemben kavarog a nemrég történt eset, ám a második kortynál már sokkal jobban tudok koncentrálni magára az italra. Nem rossz, ezt el kell ismernem, annak ellenére hogy én a habzó csodát sokkal jobban kedvelem. Vajon legendás mézsör itt van-e ? Vagy itt ilyen eseményen nem kínálnak ilyesmit? Fogalmam sincs, de harmadik kortynál, mikor megüresedik poharam, akkor úgy érzem megjött az étvágyam. Figyelmem egy rövid időre ránéz a Hercegnőre, hogy megnézzem ő miként éli át ezen pillanatokat, s kik akarnak sürögni és forogni körülötte. Hozzá lenne szokva ehhez, vagy merőben más tapasztalatokkal fog gazdagodni a lány? Ami a szavait illeti, egyelőre nem tudok feloldódni közöttük. Nincs meg a legtöbbjükben, hogy szívesen látnak engem. Megpillantom Ivart, s én egy biccentéssel üdvözlöm őt a távolról. Kissé irigy vagyok rá, hogy ő teljesen el van vonulva, s nem zavarják illemi dolgokkal. Mindegy is! Farkaséhes vagyok, s ennek rendje és módja szerint pakolom le az asztalra az üres poharam, s indulok el a sütemények irányába. Figyelmem közben észleli végre a nem olyan régen érkezett párt, de az éhségem előbbre való bárki másnál. Megérkezek a süteményekhez, ahol bizony nem csupán én vagyok itt. Láthatom, hogy van itt egy gyönyörű nő, aki más milyen, mint a legtöbb jelenlevő. Azonban nincs egyedül, mert ott van egy férfi. Elnézve a mozdulatait arra a döntésre jutok, hogy bizony vak lehet. A botot úgy használja, mint egy érzékszervet. Letapogatja a világot. Mivel jelenleg a férfi elvonta esetlegesen rólam a figyelmet, így én a süteményes ezen lévő finomságait tekintem meg. Mákos csodát szúrok ki, s amilyen kicsi kezem van, úgy egyből egy szelettel rövidítem meg a kínálatot. Nem akarok morzsázni, s a kikészített tányérokat meg kedvem híján nem szándékozom összemaszatolni, így bal kezemet természetesen tányérként használom fel. Finomnak találom, azonban egy gond van vele! Túlságosan kicsike volt ahhoz, hogy érezhessem a szájamban robbanó ízkavalkádot. Meg mondhatni az én napi energia igényemhez képest ez még a negyed fogamra sem volt elég. Ami azt illeti, itt magányomban tökéletesen elvagyok, s kezd lenyugodni a bennem levő háború. Ami eszembe jut még, hogy a szőke nőnek tartozom egy válaszadással, hiszen olyan gyorsan eltrappoltam onnan. Ez talán még az megtörténhet ezen eseményen, csak ne sűrűsödjenek ott egy halomban.
Vendég —
Party <<>> Arseni
Wash it all away Wash the grime off my soul I'll see another day With pain I pay the toll Wash it all away Just wash it all away
A testvérem leányáról volt szó, így miatta is eljöttem, hiszen ha látni nem látom, hallani attól igen. Eddig nagyon gyönyörű teremtésnek képzelem el őt. Érkeznek sorban a vendégek, ismerősökre felfigyelek azonnal, az energia körül ölel, megcsiklandoz, ahogy atyám 2 testőre felbukkan. Már nyugodtabb lettem egy fokkal. Ennél nyugodtabb már nem is lehetek. Hakon megjelenése nem különösen hoz lázba, belibbent ahogy csak tudott. Különös érzésem van vele kapcsolatban, ám mire kitudnám fejteni, bogozni, Skadi elnézést kér és elrabolja édesanyámat, így kapaszkodó nélkül maradok. De nem ijedek meg ez miatt. Azt hiszem ideje nekem is felfedeznem a terepet és kimozgatni a csontjaimat kicsit. - Azt hiszem a gyomrom édességet kíván. - apró fejhajlás következik, majd a botomat is előszedtem a zsebemből, szétnyitható, szóval egy pillanat alatt nyílt szét, senki sem sérült. - Felség. Atyám. - szólaltam meg újból, ám nem elköszöntem, találkozunkj még úgy is, de a tisztelet az tisztelet és mert vak vagyok, mindez nem maradhat el. Sarkon fordultam, a botom előre furakodott, tapogatóztam, mint az inga, jobbra-balra. A fejemben még mindig tisztán élt a férfi hangja, aki olyan erővel és hangosan érkezett, hogy legszívesebben a szájára telepedtem volna... ám majd megteszi más. Hangos volt számomra. Kár, hogy nem láttam kiről is volt szó, atyám meg is szidta. Jogosan. Senkinek sincs joga a másikat elítélni azért, mert olyannak született, amilyen. Az emberek is azt hiszik, hogy ismerik a másikat… ráaggatnak mindenféle jelzőket a társukra, és megbélyegzik. Miért nem látja maga se a fától az erdőt? Gondolataim sürögtek forogtak, egészen addig, míg...kopp. Meghökkentem. Igen, ez a legjobb szó arra az állapotra, amit éreztem. A hang alapján női cipőt ért el a botom. Upsz. Az illatok alapján a sütemények körül vagyok, frissen pakolták ki őket. Illatukkal nem tudok betelleni. - Elnézést. - kérek bocsánatot, majd folytatom egy széles mosollyal. - Tudna segíteni, hogy merre találom a kisebb, ám nem túl krémes süteményeket? Inkább a sós érdekelne, Kisasszony... - billentem oldalra a fejem, szinte azonnal megérzem, hogy milyen nemű nemhalandóval hozott össze a sors furcsa fonala.
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
Green party
Someone holds me safe and warm. Horses prance through a silver storm. Figures dancing gracefully across my memory.
Minden vendéget illendő köszönteni, kiváltképp a norvég hercegnőt, aki megörvendeztetett minket a jelenlétével. Reményeim szerint ebből a helyzetből később hasznot húzhat a szállodalánc, még akkor is, ah most inkább kiadásnak számít az egész. A hercegnő társasága is éppen olyan királyi, mint a jelenléte, így köszönthetem őket is ezzel együtt. A fiatal lány udvariasságában volt valami mérhetetlen kedvesség, mintha egy apró fénypont lenne a stötétben, kissé Baldurra emlékeztett, de lehet csak a környezete miatt tűnik úgy. Egy apró köszönöm hagyja el az ajkaimat. Végig köszöntöttem az Asgardi családot, Anja kép puszit nyom az arcomra, ahogy jó barátokhoz szokás, amit egyből viszonzok, miközben le nem hervad a mosoly az ajkamról. - Köszönöm, ha szeretnéd majd megadom a privát borászom számát - válaszoltam könnyedén, ahogy jó házigazdához illik, hogy aztán a férjét köszöntsem. Bármennyire jóban voltunk - egyszer-kétszer túlságosan is -, jelenleg kancellári mivoltában van jelen, így inkább a vezetéknevén szólítottam. Végezetül Hödr felé fordulok, hogy a művészurat is köszöntsem. Kissé megráztam a fejem a válasza halltán - becsültem a szerénységét -, bár ő nem láthatta sajnos. - Ugyan, ez természetes, nálad jobbat nem ismerem. Van egy olyan sejtésem, hogy a társaság egy része miattad van itt, a másik fele pedig a hercegnőt szeretné látni - miközben kimondom a szavakat melegen a fiatal szőkeségre pillantok, hangomban kellő tisztelettel. A kis csoportunk kezdődő társalgását egy egészen magas törp szakítja félbe, a lehető legotrombább módon. Kissé felvonom a szemöldököm, ahogy a hercegnővel beszél, de nem adok hangot az ellenérzésemnek, megteszi helyettem Mads, amit korrigál Frigg kíváncsi kérdése. Látszik milyen összeszokott pár, mire görcsbe rándult a gyomrom. Elfogott egyfajta szomorúság mind Njörd, mind Hakon kapcsán. Az utóbbinak a jelenlétét ideje korán megéreztem, mielőtt megláthattam volna közeledő alakját. Szemeimmel próbáltam jelezni, hogy ne, ne tegye. De a gyermeki makacssága a Bifröst alját nyaldossa, minek okán folyton a fejfájás és a düh kerülget. Szívesen leráznám magamról az érintését, mégis úrinő módjára, hátha szorult belé némi tisztelet a mai napra. Jól kezd, mire alig hallhatóan kifújom az eddig benntartott levegőt, bár az, hogy a vezetéknevemen mutatkozott be okoz egy kis problémát. Megoldom, tudom mivel magyarázom ki. Érzem rajta a változást, azt miként feszült meg a teste egy apró másodpercre, hogy felismerte a saját apját, akivel egyetlen pillanat erejéig találkozott a tekintetük. A fiam mondandója zökkent ki a gondolataim közül, mire egy rövid időre összeszorulnak a fogaim, szerencsére hűvös pókerarcomról ezt nem lehet leolvasni. - Hakon, örülök, hogy eleget tettél anyai kérésemnek és csatlakoztál közénk. Ugyan, a várbörtönben való sínylődést magad erőltetted. Néha még mindig olyan, akár egy kisfiú és mindig ellent mondd nekem - válaszolok mosolyogva, hogy aztán korrigáljam valamennyire a fiú szavait. Míg Odin terel kapok az alkalmon és megpróbálom menteni a menthetőt. - Drágám, kérlek nézd meg, hogy kell-e segítség Gydának. Ha a hercegnő és természetesen Arseni sem bánja, elrabolnám egy percre a csodálatos Anjat - előbb a királyisarjra, majd a művészre néztem, végül megállapodott a pillantásom Friggen, hogy egy lépéssel közelebb lépve hozzájuk kivonjam magam Hakon öleléséből. Még nincs minden veszve.... talán.
A leány úgy ragyogott, mint az emberek közül senki, de Asgardban is sokan haloványnak és szürkének tűntek volna mellette. A vérében keveredő fény elég erős volt, hogy Frigg is megérezze, én pedig éreztem a benne felcsapó szeretet lángját. Hiába volt csak félvér, Anita ugyanúgy hercegnő volt az ázok vonalán, ahogy az emberekén, és ugyanazt a törődést érdemelte, ahogyan valamennyi unokánk. Mielőtt azonban tovább boncolgathattuk volna a leány különleges örökségét, meg is érkezett az első a pióca üzletemberek közül, legalább is az a tolakodó modor és túljátszott udvariasság rájuk volt jellemző. Csak kivételesen ez törpe volt és úgy viselkedett, mintha valóban Norvégia hercegnőjének testőre lett volna. - Társaságban illik bemutatkozni. - forgattam meg a szemem, de bár ne tettem volna, ugyanis mikor visszaállt a látásom egyenesbe, mindenre megesküdtem volna, hogy pont Skadit láttam felénk sétálni. Mármint nyilván, ő volt az esemény házigazdája, mi pedig talán a legfontosabb nő mellett álldogáltunk az egész univerzumban - meg a hercegnő mellett is -, tehát elkerülhetetlen volt. De épp azzal a burkolt céllal igyekeztem ennyire a hercegnőhöz, hogy elodázzam ezt a találkozást, nem azért, hogy előrébb hozzam. De úgy tűnt sikerült. - Miss Friberg. - feleltem kissé meghajolva, ahogy a bálokban szokás volt, egyik kezemmel magam előtt, másikkal oldalvást, de ez után elakadtam. Mit kellett volna mondanom? A ragyogóan néz ki egyenes út volt ahhoz, hogy Frigg megint egy évig ne szóljon hozzám, a hálás vagyok, hogy otthont ad ennek a vérmesen unalmas rendezvénynek semmivel nem volt érdekesebb, mint a bál maga. - Valóban kitett magáért. Ebbe nem lehetett belekötni, legalább is az én többezer éves bölcsességem nem tudott. Bár ilyen tekintetben sosem volt szabad alábecsülni az istennőket. A beszélgetés további részei egy kissé elvesztek a zsongásban, ahogy Huginn és Muninn egyszerre léptek be a terembe, a jelenlétük pedig azonnal elárasztotta az agyam. Emlék és Gondolat. A Múlt és a Jelen. A DIcsőség és a Lehetőség. Valami viszont más volt, nem a megszokott módon terjesztették ki az elmémet, mintha az egyébként tökéletes dallamba egy hamis szólam került volna. A pillantásom elvándorolt feléjük, főképp a női testbe zárt Muninn felé, akitől mintha hangosabb lett volna a hamis hang, de bármi is volt, nem nyitották meg előttem. És bármi is volt, nem volt olyan vészjósló, mint a neveletlen kölyök, aki csak úgy felbukkant Skadi oldalán, mint valami kártékony csínytevő svartálfr - csak hogy sokkal rosszabb volt. Isten volt, apja oldaláról. Hakon látványától a gondolataim egyszerre elszabadultak, és reméltem, hogy ezt Huginn is érezte. Láttam rajta, ahogy a szemembe nézett, hogy neki sem kellett elmagyarázni én ki voltam. És a szemtelen kölyke még meg merte kérdezni, kicsoda Frigg. - Részünkről a szerencse, Friberg uraság. A lendületéből ítélve igen csak magasnak kellett volna lennie annak a toronyszobának, hogy visszatarthassa. Gondolom a hercegnőt legalább látásból ismeri. - tettem hozzá, hátha a korona most megsegített és elvonta a figyelmet rólam.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Miután megérkeztem a síparadicsomba és végre sikerült találnom magamnak egy kellemesebb pontot a teremben, sikerült rendesen megfigyelni annak minden szegletét. Szerettem, hogy cicomás, de mégis könnyed. Pont amilyennek lennie kell a tavasznak. Az ajkaimon megjelenő lágy mosolyt még őszintébbé tette a tudat, hogy nem sokára lesz élő zene is, amit én igen sokra tartok. A modern technológia már tehetségessé teszi a tehetségtelent, egy zongorista, vagy opera énekes azonban már igazi művész. Saját testükben rejlő energiát mozgósítva érik el a lehető legmagasabb szintet. Belekortyoltam a vízbe, élvezve, hogy végig simítja a torkom a hideg nedű, mikor szemeim véletlenül megakadtak valakin. Oh, ne... Grethe Ellingboe. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kedvelte a társaságom, a gond csak az volt, hogy én az övét nem, és itt nem csak arra gondolok, hogy nemes hölgy létére kissé alpári. Még mindig elfog az iszonyat, hogy tavaly meghívták a szülinapomra, kikezdett a bátyámmal - férjezett asszony létére- és ajándékba fehérneműt kaptam tőle..láncosat..swarovski kristályokkal kirakva. Pánik kezdett úrrá lenni rajtam, nem néztem oda, de tudtam, hogy közelít. "Oh Istenek, tudom, hogy milyen illetlen ez a gondolat, de mentsetek meg tőle valahogy!" - Hercegnő. - Szólalt meg egy ismerős férfi hang, Mads Karlsen, a kamarás akit korábban sikerült szemügyre vennem, családjával együtt. Mostmár biztos vagyok abban, hogy az Istenek küldték hozzám őket. - IGEN? - Oh, lehet, hogy ez egy kicsit túlságosan is örömtelinek hat. A torkomat finoman megöszörülve próbáltam elsimítani ezt a kis botlást. - Oh, és milyen jól tette! Örömmel tölt el, hogy végre eljött az idő, amikor találkozhatok is velük. - Na nem mintha magával a kamarással lett volna olyan sok alkalmam találkozni, azt is főleg csak futólag. Anja mosolyán osztozva, lett alkalmam jobban megfigyelni őket, míg a hölgy köszöntött engem. Most, hogy közelebbről látom és tapasztalom őket, sokkalta intenzívebb lett az az össz kisugárzás, amit árasztanak. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de a sárga ruhás hölgy pukedlizése közepette, úgy éreztem, hogy menten összeszorul a szívem. Hozzá vagyok szokva ehhez a köszöntési formához, végtére is ez illik, mégsem éreztem még sohasem ennyire nem..helyénvalónak ezt a bizonyos mozdulatsort. Szinte elvörösödve néztem végig, hatalmas késztetést érezve arra, hogy megállítsam. - Részemről az öröm.- Fejemet kecsesen előre döntve köszöntöttem a hölgyet, s nem különb módon tettem ezt a fiukkal. - Önnek is üdvözlet Arseni, Már alig várom, hogy hallhassam a játékát, viszont remélem, hogy a szórakozásra is fog némi időt szakítani. Mostanra már biztosra vettem, hogy ez alkalommal a mendemonda igaz és a zongorista valóban elvesztette a szemei világát. Ettől függetlenül számára is tartogattam egy kedves görbületet az ajkaimon. Ők hárman, ilyen rövid indőn belül elérték azt, hogy ne érezzem magam annyira kívülállónak. Ez egy olyan eredmény, mit a királyi palota egyetlen lakója sem tudott nálam elérni soha. Nem tehettem az ellen semmit, hogy máris megkedveljem őket. Mégis hogyan érik ezt el? Mi lehet a titkuk? Anja mosolya olyan melegséget áraszt, olyan bensőségesnek érződik akár egy téli este, mikor a kandalló mellett, forrócsokit szürcsölve olvasok fel a legfiatalabb unokatestvéremnek. Ez pedig egyenesen a lelkemig hatol. - Ugyan, számomra a megtiszteltetés, hogy lehetőségem van itt megjelenni. Igazán remekül összehozta ezt az estélyt. - Míg köszöntötte a művészt, olyan kissé..kínos érzés fogott el, mintha történt volna valami, amit nem veszek észre. Lehet, hogy lemaradtam valamiről? " Ühm..mondjuk az egész életükről? Anita...még ha ilyen pozitív élmény is a találkozás velük, csak most történt meg, ebben a pár percben." Fogalmam sem volt, miért kezdtem el ennyire hamar megkedvelni őket, lehet, hinnem kéne Hallrnak és elgondolkozni a másia lehetőségén? Gondolataimból pont a szobrász rémített ki, amilyen hagnosan rámköszönt. Már megszokhattam volna, hogy ő merőben más, mint az átlag ember akivel találkozol. Még kissé a sokk hatása alatt figyeltem, ahogy megemeli a kezemet és nyom rá egy csókot. - Oh..Hallr, megijesztett. - Másik kezemet a mellkasomra helyeztem, hátha azzal megszűnik a riadtság a bordáim kalitkája alól. - Örömmel látom, hogy végül csak el tudott jönni. Meghívtam, mert hálás vagyok a munkáért, amit értünk tesz azzal a szoborral, ami készül. Reméltem, hogy ha eljön az estre, akkor megismer rengeteg jövendőbeli partnert. - Ugyan emiatt ne aggódjon, azért hívtam meg, hogy érezze jól magát. Lesz aki vigyázzon rám. - Itt Ivarra céloztam, ki jelenleg is a szoba valamelyik pontjáról figyelhet, azonban aranyosnak találtam Hallr igyekezetét arra, hogy a legjobb barátom legyen és ha kell, meg is védjen. Jut is eszembe...vajon honnan figyel? Gyorsan körbepillantva a termen, ha Ivart nem is fedeztem fel, Revnat azonban igen. Furcsa őt itt látni. Nem jellemző rá, hogy a hamis mosolyok tengerébe vetni magát, most is meg voltam arról győződve, hogy nem saját akaratából van itt. Bűnbánó mosolyt küldtem neki, hiszen nem hagyhattam csak úgy itt a társaságot, amibe kerültem. Na nem mintha gondot jelentett volna olyan emberek között lenni, akiknek ennyire őszinte a mosolya és látszólag az érdeklődésük is irántam. Van itt a bálon pont elég az olyan alakokból, kiknek a hamis vigyor sosem lohad le az arcukról. Az pedig olyan ékszer, mi értéktelenebb a bolondok aranyánál és fakóbb a túl sokszor kimosott anyagnál. Ha hercegnőhöz illő lett volna, talán eleresztek egy megfáradt, kiábrándult sóhajt ám nem volt az, így inkább elszántam magam, hogy megkérdezzem zongorista urat, Arsenit, milyen darabokat fog előadni ma este. A szavak viszont a torkomon akadtak, mivel megjelent egy újabb személy köreinkben. Szószerint a lehető legérdekfeszítőbb módon köszöntve minket és anyját. Nem hihetetlen, hogy ilyen fiatalnak tűnő hölgyeknek már felnőtt fiaik vannak? Ivarral kapcsolatban is vannak néha sejtéseim, Hallr is mondott egy-két furcsa dolgot rúnákról meg a saját korát illetve... Áh nem. Ugyan. Ez a valóság és lehet, hogy egyesek tényleg jobb genetikával vannak megáldva mint mások. A fiatalembert egy biccentéssel, hang nélkül üdvözöltem, s kissé megütközve de egyet kellett értenem vele. Anjatól szebb nő még nem igen tette be a lábát az egész épületbe. Kíváncsian követtem hát szemmel a kibontakozó eseményeket. Én vagyok az ország hercegnője, de mégis olyan jelentéktelennek éreztem magam a két család jelenlétében.
XXX SZÓ // @"The mighty gang"
Vendég —
Hakon & a vendégek
On[/color]ce upon a time...
Az egészből csak annyi jutott el hozzám, hogy smúzolás. Blalbalbalbaaaa HAKON!!!!! Figyelsz te rám?! Persze… valahogy már zsongássá vált a fülemben a magyarázata, a hangja. Mintha egy dalt, vagy rossz népzenét hallgatnék, köcsögdudán, és kanállal megspékelve. Az ebéd, nagyjából valahogy így telt. Azzal a két üveg borral, amit legurítottam, amíg engedték. Ez, tegnap történt, ma kicsit másnapos vagyok. De, bírom a gyűrődést. Akkor még csak alapoztam. Most pedig, mégis mi a francot keresek itt?! Hát megláttam Einar nevét is a meghívottak listáján, valamikor korán reggel, amikor pucéran masíroztam át a konyhába, a reggelimért, és közben szívinfarktust hoztam pár zsúr arcra, akik a díszeket pakolgatták. Esküszöm, az egyik majdnem leesett a létráról, úgy bámulta a valagam. Hiába, na, ami van, azt meg kell mutatni, és itthon vagyok. Nem számít,hogy épp egy puccos, tövig nyalásra készülünk megint. Ásítva ittam meg a kávémat, és láttam neki a műzlimnek, Gryda… pedig érkezik, teljes gőzzel, és már teríti is rám a köntösöm. A fene esne belé. Pedig ezt lerendeztem már vele, de azért, anyám előtt kell tartani a gondoskodó látszatot. Csak azért nem szólok be neki, mert tele a szám, de a tekintetemből mindent le tudott olvasni, amit neki szántam. A téma, már attól rosszul vagyok… meg ez a művi teszek veszek, t-a-v-a-s-z. Hát, hol a francban láttam már ennyi rózsaszínt és… mindjárt rosszul leszek. Persze, Dashát is hivogatom, hogy ne egyedül szenvedjem végig az előadást, meg a smúzolást, a pózolást, és minden mást. Rohadtul nem érem el, kezdek ideges lenni, nem járunk, de szeretem ,ha a közelemben van, mert ha épp jó a hangulat, akkor pont ő az, aki miatt nem durran el az agyvizem, és nem kezdek vaktákban varázsolgatni, de most nincs itt! Semmi gond, majd Einart leakasztom egy kis cigivel, vagy kihúzom belőle végre azt a fazont, akitől szerzi a cuccait, mert gyanítom, ő a ciginél erősebbet nem akar nekem adni. Itt az ideje a kapcsolatok kiépítésének. Nincs velem baj, amíg úgy érzem ,hogy a háttérben elvezek, ez azt jelenti, hogy hogy valahol a szobám rejtekében már másodszor töröm össze a második telefonomat, de éljen az e-sim. Így egyéb dolgokkal semmi problémám. Végül, a harmadik telefonnak megkegyelmezek, és nem hívogatom, és üzengetem halálra Dashát, elmegyek fürdeni. Nem fogok hófehér szmokingban pózerkedni, hajlandó vagyok felvenni egy virágos zsebdíszt, többre senki ne kívánkozzon tőlem, és a fekete ing helyett fehéret veszek fel, a rózsaszínt kapásból elutasítottam. Fel sem vettem, pedig Dashának rózsaszín koktélruhát vettem, de nem fogja hordani, mert nincs itt! Az emeletről érkezem, és egy felszolgálót magam felé intek, hogy hozzon a pezsgőből, épp az ehető virágkompozíctiót majszolom a lépcső tetején állva. Ezt is csak polgár pukkasztás miatt, akkurátusan szaggatom ki az installációból a finomabb falatokat, és bele gyűjtöm a markomba, majd lustán bekapok egyet-egyet, de a lépcső aljára érve, úgy ítélem, hogy ez borzalmas a pezsgővel, így az egyik pincér tálcájára hajítom, nemes egyszerűséggel, azt is, ami a számban volt. Ezután megtörlöm a kezeim, a látszat kedvéért, mert nem vagyok teljesen ősember. Amikor a lépcső forduló második pihenőjén állva meglátom anyámat,amint épp egy szőke nőnek, és egy kék szemű faszinak bájolog. A pincér kendőjét a karjára hajítom, és kissé felvonom a szemöldököm. Ez… az … az est, amire isteneket hívott meg! Ezért hangsúlyozta, hogy ne jöjjek, de én beakartam neki mutatni úgy… Dashát, mármint… faszomba a hormonokkal. Kész. Csak azt akartam ,hogy ő legyen a meghívott partnerem, mert bárkit meghívhattam volna rá, akár egy escort lányt is. De, vele akartam szórakozni! Dasha magától élvezte volna azt, ha cikis helyzetbe hozunk valakit, a fizetett escort pedig a pénz miatt egyezett volna bele minden szarságomba. Lassan közeledtem, mint a bébi cápa a hatalmas zsákmány felé, és oldalról léptem anyám mellé. Közben, eszmélek, ahogy anyám mellé lépek, és megérintem a derekát, mint valami daliás testőr, nem látszik a felismerés a szemeimben, de most már értem! Mindent értek. A póker arc, amit viselek, csak anámynak lehet ismerős. Az, a vihar előtti csend, és belül tán még jól is szórakozom. Noha… lehet, hogy nem kellene megszólalnom. - Üdvlözlöm Önöket, Hakon Friberg vagyok. Családunk nevében, szeretném köszönteni a tiszteletreméltó vendégeket. -~meg a francokat~ de ezt hangosan nem teszem hozzá. – Kedves anyám, elmondanád, hogy ki ez a földöntúli szépség, aki még téged is lekőröz, és akik miatt Rapunzel szintű rabként kellett volna a toronyszobámban sínylődnöm, míg el nem múlik az éjfél? – még jó, nincs nekem anya fétisem, a saját anyámra nem fogok rábukni. De azért, vállalom, hogy feltörlik velem a padlót ma este, már csak azért is, hogy borsot törjek az anyám orra alá, úgy hogy akár több mesét is összemosva célozgatok egyértelműen arra, hogy én ma nem szívesen látott vendég vagyok errefelé. Hisz a szemem kékje is ,hajszálra pontosan olyan színű mint a velem szemben álló férfié. Ráadásul a másik rossz pont, hogy nem szólíthatom anyámnak nyilvánosan, persze, majd magázom. Pont most...
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
Munnin
Rá sem hederít Munin élces megjegyzésére, mert mindketten tudják, hogy noha jeleneg semmi sincs rendben köztük, még így sem akarna soha rosszat a másiknak. Lényébe van kódolva, és ezen semmi érzelmi vihar nem tud változtatni. Voltak korszakok amikor ez áldás volt, ők is voltak fiatalok, szertelenek, és vadak. Olyankor jól jött ez a kötelék, mert bármennyire is vesztek össze, bármennyire is tépték egymás tollát, a végső csapást egyikük sem volt képes bevinni. Most? Amikor már életed horgonya, szellemi másik feled gondolja úgy, ő valóban szabad madár, mégsem tudsz leszakadni róla egészen, csak vergődsz mert a kötelék elvághatatlan....na itt kezdődik az a rész, ami keserű, és karcol, akár a földre hullt szilánkok. 
●
●