Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

Nils jó munkát végzett, a hajam tökéletesre sikerült, szóval épp ideje volt csatakossá áztatni az edzőteremben. Persze Ingar mindig készségesen állt rendelkezésre, ha le kellett izzasztani, szóval egy gyors húsz perces vezetés után már ott pattogtam előtte a gumikötelek között.
- Nem értem, mire fel ez a rengeteg változtatás. - mondta egy jobbhoroggal megtoldva, de sajnos az arcom már rég nem ott volt, ahová célzott. - Mi bajod volt az eddigi dolgaiddal?
- Az, hogy nem voltak elég... - itt olyat ütöttem a bordáira, hogy az én kezem szinte belesajdult, de ő meg sem érezte. - ...innovatívak. Tudod, a jövő a jövő.
Fair küzdelem volt, én nem tudtam elég nagyot ütni, hogy az bármennyire is kizökkentse, mert hát húsz kilóval nehezebb volt, ő viszont nem tudott eltalálni, mert minden mozdulatát előre láttam, mint Sherlock.
- Szerintem csak... kompenzálsz. - közölte két gyors ütéssel megszakítva. - A nővéreid miatt.
- Már miért kompenzálnék? - kérdeztem kissé vicsorogva, miközben lebuktam és alulról soroztam meg az állát. Egyszer el is találtam. - Nincs semmi bajom a nővéreimmel.
- Persze. De ott van az idősebb, tudod, aki a régiségboltot vezeti, hogy is hívják?
Elhajoltam Ingar becsapós felütése elől és oldalra szökkentem, mielőtt a következő egyenes eltalál.
Urd lett volna az igaz válasz, de mostanában nem így hívta magát.
- Imádom Siljét, nem értem hová akarsz kilyukadni.
- Oda, hogy irigyled. A nyugodtságát, az egzisztenciáját. Hogy ő tud döntést hozni, te viszont... csak találgatsz.
- Ch! Elnézést, mindentudó uraság! - Csak hogy érezze a szeretetet, ezúttal átbújtam egy széles balhorog alatt és előbb az oldalára, aztán egy szökkenéssel mögé kerülve a hátára sóztam egy akkorát, ami már legalább kibillentette az egyensúlyából. - De mégis hogy jön az irigységből a változás?
- Úgy, hogy túl makacs vagy. - felelte lihegve, miközben megtámaszkodott az egyik sarokban. - És csak azért se akarsz olyan lenni, mint ő, szóval inkább túlzásokba esel. Nehogy valaki véletlenül meggyanúsítson azzal, hogy hasonlítani akarsz a nővéredre.
Elvettem egy üveg vizet a ring mellé állított asztalról és szinte a számba facsartam az egészet. Ez nem volt igaz, sosem akartam olyan lenni, mint Urd. Kiegészítettük egymást, ha egyformák lettünk volna, valami hiányzott volna az egészből.
- Alig várom, hogy vetíted ezt rá Asára.
- Állandóan vele csavarogsz, nem? - kérdezte Ingar, miközben a nyakába tekert egy törölközőt. - Gondolom félsz, hogy ha nem vagy elég izgalmas, ő közelebb kerül a nővéredhez. Szóval egyre messzebb viszed az ellenpólust, nehogy nagyobb legyen a vonzás.
Egy ideig csak bámultam rá, hátha magától megérti az üzenetet, de nem történt meg. Ez az egyszerű kis ember tényleg azt hitte, hogy most megfejtette a Sors nővéreinek lelki világát két elcseszett támadás között. Szinte aranyos volt.
- Te egy kretén vagy, tudod? Hanyagolnod kellene azokat az esti pszichológia órákat, elég idegesítő leszel tőle.
Ingar egy pillanatra lefagyott. - Mondtam neked, hogy esti iskolába járok?
Upsz. Holnap este is pont egy ilyen órára tartott, szóval csak visszakövetkeztettem, de igaza volt. Amennyire emlékeztem, sose mondta.
- Persze, hogy mondtad. Két hete. Szerdán. De mindegy, a lényeg, hogy ne engem analizálgass, mert seggbe billentelek.
- Csak te tudod keverni a káromkodást a finomabb változattal. - felelte vigyorogva, aztán felemelte az egyik kesztyűjét, hogy összekoccoljunk, jelezve a meccs végét. - Pénteken ugyanitt?
- Meg lesz. De ne késs.
Persze a sorsába volt írva, hogy elkéssen, szóval felesleges volt megkérnem bármire. Kimásztam a kötelek alatt és a női zuhany felé vettem az irányt. Fel kellene hívnom Asát, mintha beszélni akart volna valamiről. Az istenekről, vagy Fenrirről. Mindkettő fájdalmasnak ígérkezett. Meg be kellett ugranom Siljéhez, csak hogy rácáfoljak erre a konyhapszichiáter gyökérre.


Amikor egy norna parát érzett, az azért tényleg para volt. Főleg nálam. Mármint csak sétáltam az utcán, fülemben egy fél AirPoddal, amiből valami pattogós RnB szólt, mikor szembe jött velem az igazságügyi főgóré maga. Persze ha valakivel egy viking isten sétál szembe, az elfelejti a tapintatosság szabályait, szóval akarva-akaratlan kicsit belekukkantottam a jövőjébe, de így utólag belegondolva igazán nem kellett volna. Először csak a szokásos dolgokat láttam, mit fog vacsorázni, kit szed fel legközelebb, de aztán valami nem stimmelt. A sorsfonál csak így a szemem előtt kezdett foszladozni, ráadásul hátulról, Urd birodalmából előre.
- Huh?
Teljesen el is felejtettem, hogy hol vagyok, csak lecövekeltem egy kirakat előtt és még a fejem is oldalra billent, ahogy a rakoncátaln fonalat figyeltem. Az érzékeim egyre mélyebben húztak a rokka felé, a szálak sodrásának belsejébe, rohanó élet pillanatképeit vetítve fel, de a fülem mögött éreztem, hogy valami követ. Valami alattomos mögöttem szaladt a fonálon, és mikor utolért hirtelen minden elfeketedett.
Szóval ja. Elég para volt.
- Óh, basszus. Ez nem jó.
És meg finoman fogalmaztam. Nekihátráltam egy mögöttem sétálónak, még annyira sem méltatva, hogy felfogjam milyen választékos szavakkal dörrent rám miatta, úgy kerestem elő a telefonomat.
- Asa? Igen, én vagyok. Nem, nem vagyok másnapos, viszont... Asszem van egy kis baj.