Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

Kilépve az utcára, először csak céltalanul kóboroltam. Még nem volt akkora forgalom a városban, akik munkába készülődnek, valószínűleg még csak most ébredeznek, vagy aki korán kezd, már meg is érkezett a munkába. Manapság már ellátják a gyalogátkelőhelyeket hangosbemondóval, ami jelzi, mikor vált zöldre a lámpa… tekintettel a hozzám hasonlókra. Kivártam természetesen, amíg a gép hang engedélyezte az átkelést, és csak akkor léptem le a járdaszegélyről.
Bár ember nem vagyok, valahol mégis tisztelem őket, és azt, hogy mennyi mindent tettek a generációk, aminek köszönhetően a világ egyre fejlettebbé vált. Ezért amennyire csak módomban áll, igyekszem alkalmazkodni az emberi szokásokhoz, és szabályokhoz.
Megéreztem a frissen főtt kávé, és a péksütemény jellegzetes illatát a közelben. Szó szerint az orrom után mentem, hogy megtaláljam az illat forrását. Hallom a bentről kiszűrődő zajokat, valószínűleg valami étkezde, ahol helyben is el lehet fogyasztani a megrendelteket. A lépteimet lelassítom, pláne mivel hallom, ahogy balom mellett elszalad két kisgyerek, versenyezve azon, ki ér elsőként az ajtóhoz.
Hallom, ahogy a hátukon viselt hátizsákban zörögnek a tolltartóban a ceruzák amit majd bizonyára az órákon fognak használni. Iskolába igyekeznek, s biztos meg akarják venni a reggelit, amit majd két óra között megehetnek.
Előre engedem hát őket, nem akarok belerondítani a versenyükbe, de én is a nyomukban vagyok lépteimmel. Az ajtó kivágódik, közben pedig már hallom is a koppanást, a feljajjdulást.
Valamilyen nő száguld el mellettem.
Kezeimmel reflexszerűen kapok előre, s elkapom a gyereket, amikor megérzem, hogy nekem esik.
- Hé! – szólalok meg felháborodottan, de még csak azt se hallom, hogy az az iménti lelassítaná a lépteit, vagy egyáltalán felfogta volna, hogy épp egy kisgyereknek csapta neki azt az ajtót.
- Jól vagy? – tapogattam végig a kislány arcát, hogy nem sérült-e meg.
- Ühüm. – hallottam a megszeppent választ, közben a másik kisgyerek is odalépett hozzánk. Elengedtem.
- Tartom az ajtót, menjetek csak. – mosolyogtam magam elé, magamban az előző bunkón füstölögve, miközben az ajtót megtartva a két kislány berobbant az épületbe.
Én is beléptem, majd egy pillanatra megálltam az ajtóban. Nem néztem körbe, ahogy azt a látók szokták, ha belépnek valahova. Szerettem volna feltérképezni kicsit a helyet, ahova beléptem. A zajok és az illatok alapján tőlem balra kaptak helyet az asztalok… onnan hallottam a beszélgetéseket, a porcelán jellegzetes csörgését, ahogy a kávéikat kevergetik, a székek nyikordulását… míg jobb oldalamról a kávéfőző jellegzetes hangját, és a pénztárgép csilingelését, női nevetést.

Noha vak vagyok, de talán csak az írásszakértő mondaná meg a kézírásomról... annyira jól megtanultam használni a tollat. Nyitott vagyok a világ legtöbb vallása felé, s bár nem abból kifolyólag ünneplem a karácsonyt, ami miatt a Keresztények, de ünneplem. Mióta itt élek, azóta egyenesen várom az ilyen eseményeket, mert szeretek megajándékozni másokat. Mások szerint meg meglettem ezzel az élettel Átkozva!


Találkoztam két évvel ezelőtt egy nővel. Neki is van képessége. Emlékképeket képes átadni a saját életéből. Egy nap megkérdezte tőlem, hogy tegyünk-e egy próbát. Igazából nagyon érdekelte, hogy vajon képes-e egy vaknak képeket átadni, de nem mert kísérletezni velem.
Én is kíváncsi voltam, ezért belementem. Láttam! A szemén keresztül, az ő emlékképei alapján, de életemben először láttam. Sokkolta az agyamat a sokféle szín, a fények a formák… Azt hittem szétrobban a fejem! A fű, a sok fa… én… te jó ég! Rettentően meghökkentő volt, és nagyon felzaklató. Soknak éreztem és túl zavarónak. Izgalmas dolog a látás, de összezavar. Túl sok új információt közölnek a színek és a formák, túlságosan megterhelnek lelkileg. Így soha többé nem akartam belőlke. Szuper nekem így is.

Levegő után kapok, akár fuldokló, ahogy felemelkedek az ágyban. Zihálok, verítéktől nedves lepedő tapad a hátamhoz. Reszketve gördülök ki az ágyból. Holdfény lopakodik a szobába földtől plafonig nyújtózkodó üvegfelületeken. Lépteimnek neszét nyeli el a padló. Csak egy rossz álom volt, mégis a valóságot észleltem. Úgy érzem, mintha mindaz… amit az elmúlt évezredek során felépítettem magamban, most kártyaként omlana össze. Mintha minden meg akarna szűnni ebben a pillanatban, minden amiben eddig hittem, és minden ami voltam. Ki voltam egyáltalán? Ki vagyok egyáltalán? A zavarodottság és a káosz, amit megindít bennem a pillanat... bekebelez, és a harag… az értetlen tehetetlenség…
Csak újra és újra lejátszódik az aznapi beszélgetésünk. Mikor látta, hogy idehaza milyen kényelmesen élek, sem villany nincs felkapcsolva, de mégis mindennek tudom a helyét. Otthon vagyok évek óta.
Ha valaki valamilyen oknál kifolyólag az öt érzékszerve közül elveszíti valamelyiket, a teste úgy reagál erre a veszteségre, hogy a megmaradtakat felerősíti. Erősebbé teszi a szaglását, a hallását, az ízlelését és a tapintását például egy vak embernek. A természet így billenti vissza az egyensúlyt. Elvesz, de ad cserébe mást.A testem hamarabb reagál arra, ha figyelnek… Ismered azt a bizonyos bizsergető érzést, mikor valaki bámul rád, és egyszerűen reflexből arra fordulsz, amerről érzed. Ez nálam is megvan… mármint ez a reflex, hiába nem látom az illetőt. De én hamarabb reagálok az ilyenre, mint ő. Dúvadnek egyáltalán nem mondanám magam, inkább egy kicsit régimódinak, bár a koromat tekintve nem vethető annyira a szememre. A világ nagyon sokat változott, mióta rovom az utam, és nem kell ahhoz látnom, érzem anélkül is a végbemenő változásokat.
A szenvedélyesség sok mindenben megnyilvánulhat, és nekem is megvan a magam szenvedélye. Nem vagyok impotens, de már „mai kakas” se, hogy olyan lazán vegyek dolgokat. A magam módján szerintem elég kellemes társaságot tudok nyújtani, ha valaki vevő rá.
Képességei:
- Képes mások érzelmeit befolyásolni. Énekével, amit bármilyen hangszeren kísér - örömöt, bánatot, együttérzést, szánalmat, vágyat és gyűlöletet tud kiváltani.
- Kiemelkedő a sportok terén is, a legjobbak között az ökölvívásban, valamint a különböző fegyverek forgatásában.
- Érzékei élesebbek bárkinél.