Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

A változás szele engem is elért. Micsoda költői megfogalmazás, talán papírra kéne vetnem, és dalba írnom. Fordul meg a fejemben, miközben a fürdőszobai tükörben nézem a ráncokat a szemem sarkában. Persze messze állok a haláltól, hiszen mégis csak halhatatlan lennék. Nem is zavar olyannyira, sosem törődtem a kinézetemmel.
Most is inkább megmosom a kezeimet, majd elhagyom a piszoárt. A klubban még nincsenek vendégek, hiszen még nincsen nyitás. Én azonban korábban érkeztem, hogy behangoljam a gitáromat és beállítsam a mikrofonokat és hangfalakat.
Egyedül vagyok, kivétel a pultost, akinek a nevére sosem emlékszem. De nem is szoktunk társalogni, így kétlem, hogy zavarná Őt a dolog.
Leülök a székre, amit a kis színpadra készítettem, majd kezembe veszem a hangszert, hogy elkezdjem hangolni a húrokat.
Gondolataim Idunn-re tévednek, hogy vajon merre lehet most. Veszélyben van e, gondolhat e rám. Már hónapok óta kutatok utána, de még nem volt szerencsém. Midgardon valahogy meg kell élnem, így hát ideiglenesen munkát vállaltam, és mivel az énekléshez értek a legjobban, így be is töltöttem gyorsan ezt a pozíciót az Oslói kis bárban.
A vendéglátó egység kinyit, és ahogy bejönnek az emberek, már készen is állok az első balladámra. Modernizált verzió, nehogy a fiatal halandók panaszkodjanak a telefonos applikációjukban a zene minőségéről.
A dalból árad a melankólia, épp ahogy a kedvem is szomorkás, miközben visszaemlékezem a történésre.

Réges régen, egy alkalommal amikor elmentem szokásos vándorénekes utamra, ott hagytam feleségemet Asgardban. Bár pontos információm nincsen az esetről, hogy mégis miért ücsörgött a Világfa egyik ágán, de egyszer csak leszédült, és Niflheim mélységében landolt.
Amint az ember megházasodik, már nem lepődik meg semmin. A nők képesek bármire.
Ott feküdt, sápadtan és mozdulatlanul, borostyán zöld szemei mereven és rémülten pillantottak Helheim birodalmára. Mindvégig hevesen remegve, mintha úrrá lett volna az átható hidegtől.

Mindeközben lassú gitár pengetésemmel eléneklem a fiatal lány esetét, és pár kíváncsi szempár rám is szegeződik. Fiatal lányok -valószínűleg egyetemisták- áhítattal isszák a hangomat és az italukat. A többi ember csak a saját társaságukkal törődnek. De nem zavar, ahogyan szemeim előtt ismét fellebbennek az emlékek.

Miután eltelt egy hosszabb idő, Odin magához hívatott engem és pár istent, hogy menjünk és keressük meg a fiatalság istennőjét, takarjuk be farkas szőrmével és hozzuk vissza Asgardba. Bár nem akartam mutatni aggodalmam, mégis sietősen mentünk le Heimdallal Idunn után.
Amint elértük, rögtön mellé térdeltem, hogy törékenynek tűnő, vacogó testét lefedjem a szőrmével. Bár engedte magát betakarni, kitartóan nem mozdult, még csak meg sem szólalt.
Hideg arcát kezembe fogtam, gyengéd érintéssel és szólítgatással, hátha szóra bírom, de mind hiába. A többi istennek az volt a gyanúja, hogy biztos valami szörnyűségnek volt a szemtanúja, hiszen arcáról csörgedeztek a könnyek.
Szomorúságát látva, úgy döntöttem visszaküldöm az isteneket, hogy nélkülem térjenek vissza otthonunkba. Felesküdve, hogy Idunn mellett maradok, amíg készen nem állt arra, hogy elhagyja Hel borzongató és lehangoló birodalmát.
Szerelmem jajának látványa annyira nyomasztott, hogy nem volt szívem szokásos vidám énekeimhez, és hárfám húrjai teljesen némák maradtak.

A dal véget ér, kapok egy gyér tapsot, bár aki felemeli a kezét, hogy megdicsérjen, az lelkesen teszi. Egy szomorú mosolyt vetek a tömegre, majd több dalt lejátszva, pár óra után szünetet tartok. Torkom kiszáradt és kell a felfrissítés, így a pulthoz megyek, de mielőtt kikérhetnék magamnak egy italt, egy férfi szólít le a pulttól.

- Hadd álljam ezt a kört. - mosolyog rám lelkesen, majd viszonozva a gesztust megköszönöm. -Meg kell mondjam, a legelső dala nagyon meghatott. A metafora az évszakok változására, ahogy a tavaszt felváltja a tél, a madarak is elhallgatnak… Egyszerűen borzongató.

Lelkesedése még ijesztő is lenne, de az egomat csak fényezi, így mosolyom vigyorra szélesedik.

- Áh, remélem ezek mellett a premenstruális tünetek is feltűntek Önnek, amire a dalban utaltam…

Viccelődök és a középkorú férfinak lehervad a mosolya, értetlenkedve mered rám. Aztán elkezd kacagni, hogy nyilvánvalóan csak viccelek.

- Tudja.. -iszik egy kortyot italából az idegen. - Az egyik diákomnak biztosan tetszene a zenéje. Vagy ha esetleg jobban érdekli a skandináv mitológia, nagyon szívesen adok Önnek előadást.

Még mielőtt tiltakozhatnék, egy névjegykártyát nyom a kezembe. Leolvasom a kis cetlit, amin a neve áll. Áh, egy egyetemi história professzor. Akkor ezért van úgy oda a dalomért.
Biccentek, majd elnézést mondva elmenekülnék a szituációból, de még mond valamit, amire felfigyelek.

- A diákom is… pont Idunn után érdeklődött.- Csuklik egyet a professzor, valószínűleg a sok mennyiségű alkohol fogyasztás miatt.

- Valóban?- érdeklődök.

- Igen, igen... A fiatalság almái után érdeklődött leginkább. -bólogat hevesen.

Elmosolyodom. Végre, itt van a szerencse amire vártam. Ha jól sejtem ez az kíváncsiskodó tanuló a nejem lehet. Vagy valaki, aki szintén Őt keresi. Akárhogyan, érdemes utána járnom. És még azt hittem, hogy ebben a lepukkant bárban kell zenélnem az örökkévalóságig…