Svenja & Lin

Már jól ismertem a protokollt azokon a délutánokon, mikor Svenja bejelentkezett; odakinn esett az eső, szomorkás szombat köszöntött be, így azt hiszem, tökéletes lehetőség nyílt arra, hogy ismét összeüljünk - ahogy már annyiszor az évek alatt. Néha úgy éreztem, hogy Ő a valódi lelki társam, és valójában semmi szükségem Jens-re. Vagy úgy általában a férfiakra. Összenőttünk, mint borsó meg a héja, így ezeken a gyakori találkozásokon már senki nem lepődhetett meg. Szerencsére kettőnk barátsága nem tartozott azok közé, amelyek pár év után csak úgy egyszerűn elhalnak. Bár tény, túl sokat tudtunk egymásról... és tényleg, Jens jobban ismert, mint a saját férjem. Ez egy igazi barát definíciója, nem?
A mostani találkozót azért éreztem rendkívülinek, mert annyi mindent el akartam mesélni, főleg főleg azt a rejtélyes találkozót Mr. Rejtélyessel. Túl jól ismerem már Svenja-t ahhoz, hogy el tudjam képzelni, mit fog majd mondani; ő az ész, én pedig a csapodár szív, és nagyjából már hallottam is a fülemben azt a két létező opciót: vagy arra int, hogy ne keveredjek bele megint ilyen ügyekbe, vagy éppen ellenkezőleg, carpe diem, egyszer élünk.
Már készítettem a két bögrét, mikor meghallottam a csengőt. Már annyiszor mondtam neki, hogy csak úgy jöjjön be, hisz már úgy mozgott ebben a lakásban, mintha a sajátja lett volna. Mióta férjhez mentem, csak Jens fogadott itthon, ha hazaértem, és ő búcsúztatott, mikor elmentem dolgozni. Mondhatni, az utóbbi időben az életem takaréklángra kapcsolt; nem történt... semmi. Ezt pedig legutóbb megosztottam Svenja-val is, akinek szinte virított az arcán a "én mondtam, hogy ez vár rád" kimondatlansága. Tényleg nem szívlelte Jens-et, és így belegondolva, talán a helyében én se szívlelném, de jelenleg már én is azt éreztem, hogy az életbiztosításom tartósabb lesz, mint a házasságom. Jelenlegi formájában biztosan...
- Gyere-gyere! - Széles vigyorral nyitottam ki előtte a bejárati ajtót, majd szinte rögtön a nyakába ugrottam. Mintha nem találkoztunk volna majd' minden nap ebédidőben... csak reméltem, hogy nemcsak nekem lesz mit elmesélnem. Bár nem hagyhattam figyelmen kívül azt sem, hogy a családi ügyei mindig rányomják a bélyeget az életére. Néha... nincs ideje kikapcsolódni. Aztán jön az a bizonyos Lin-time. Lúzerek kizárva! Talán ezért is üldözöm el ilyenkor Jens-et. Ő már nem is kérdez semmit - azt hiszem, szándékosan kerüli Svenja-t. Legutóbb mintha kicsit feszült lett volna közöttük a beszélgetés. Kicsit? Még a mennyezet is repedezett a szóváltásuktól.