Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

Két hónappal ezelőtt:

Szinte rögtön ébredezni kezdtem, mikor éreztem, hogy az amúgy is pihekönnyű női test eltűnik mellőlem az ágyból. Nem számítottam ilyen korán a reggelre, de nem voltam kétségbe Meja bizonytalanságát, főleg abban a tudatban, hogy mindketten tilosban jártunk. Kihasználtunk minden olyan alkalmat, mikor Fredrik-et elszólította a kötelessége, és nem maradt körülöttünk olyan, aki fecseghetett volna rólunk. Még mindig furcsa volt egy egységként gondolni kettőnkre, a kis titkos szövetségünkre. Talán már az elején is hamvában holt volt az egész, mégsem tudtunk csak úgy elsétálni egymás mellett, még akkor sem, mikor Fredrik előtt is egyértelművé vált ez a furcsa vonzalom. Mindent tudott, ami körülötte zajlott, hogy is várhattuk, hogy majd pont ő nem veszi észre? Csakhogy már napok óta házon kívül tartózkodott, és valami furcsa oknál fogva engem nem hívott. Valószínűleg a múltkori fiaskóhoz lehetett köze. Elbasztam, tudta ő is, tudtam én is. Veszélybe sodortam magunkat, és csak valami csoda folytán nem lett súlyos következménye a baklövésemnek.
Figyeltem a távolodó alakját, ahogy az ablak mellé lépett, majd mikor kinyitotta, egy nagyobb sóhaj kíséretében felültem. Furcsa fáradtság uralkodott rajtam, meg is dörzsöltem az arcomat, hogy az álom maradékát is száműzzem. - Mondtam már, milyen jól állnak neked a fehér ingeim? -kérdeztem a már jól megszokott, pimasz hanglejtésemmel, álmos vigyort küldve felé. Korán volt még ahhoz, hogy rögtön aggodalommal indítsuk a mai napot, bár kétlem, hogy félt volna Fredriktől. Talán még bátrabb is volt, mint a tulajdon bátyja, de annak kellett lennie. Ő volt a családjuk fekete báránya, a különc, aki soha nem akart igazán ide tartozni. És azt hiszem, már én sem. Hozzá akartam tartozni, és nem a családjához.
Nem esett volna jól kikelni az ágyból, így megkönnyebbülten figyeltem, ahogy újra visszatalált az ágyhoz, majd leült a legszélére, én pedig lassan mögé kúsztam. - Nem akarok tovább titokban, rejtőzködve élni - szólalt meg halkan, kimondva azt, ami engem is bántott és nyomott hosszú hetek óta, de mégis mi lett volna a jó megoldás erre? Ő jobban ismerte Fredrik-et, mint én, talán azt is tudta, hogy milyen sorsot szánt nekem a bátyja a múltkori hibám után. Már napokkal ezelőtt is éreztem a változást, ami megmérgezte a kettőnk közötti könnyed, bensőséges viszonyt, ami feszélyezte őt, mikor magamhoz öleltem, én pedig azt akartam, hogy elmondja, Fredrik milyen büntetésre ítélt. Tudtam, hogy tudja, és az, hogy nem beszélt, arról árulkodott, hogy éppen gondolkodott valamin. Talán magán a megoldáson, amire nekem is lett volna ötletem, és ádáz ellenségként ott időzött az agyam egyik peremében, mint valami eldugott B terv. Rá kellett jönnöm azonban, hogy valójában már nincs más megoldás. Csak az az egy.
Mögé kúsztam, félresimítottam a haját, hogy a füléhez hajolhassak, közben elengedve egy halk sóhajt. - Nem is kell - siklott szabad kezem a karjára, gyengéden végigzongorázva a fedetlen alsókarján. Csak mondania kellett, hogy készen áll eltűnni Oslo-ból, Norvégiából, a bátyja börtönéből. Bárhová követném, csak mondania kell, hogy készen áll továbblépni.