Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

Nem emlékszem pontosan, hogy akkor döntöttem-e el, hogy rendőr leszek vagy ez már korábban is érett bennem, de az a nap olyan elevenen él bennem, mintha most történt volna. A félelemre, ami a lövések hallatán visszhangként suhant végig az osztálytársaimon -meg rajtam is-, és a riadtságra a tanárnő arcán, amikor rádöbbent, hogy most valami nagyon okosat kell tennie ahhoz, hogy mindenki épségben megússza.
A kis családi pizzázóban ültünk mind a huszonnyolcan és elégedetten majszoltuk a jól megérdemelt finomságot, ugyanis a tanárnővel fogadtunk. Ha a matek dolgozatok átlaga eléri az osztályban a négyest, akkor az azt követő órán elmegyünk órán a közeli pizzázóba. Így utólag azt kívánom, bár ne lettek volna olyan jók azok az eredmények.
A hátsó rész felől lövések hallatszottak, majd a bejárat előtt csikorgó kerekekkel megállt két furgon. Aztán kitört a káosz. Az asztal alá vágódtunk, sikoltozás, zokogás, edények csörömpölése és jajveszékelés töltötte be a percekkel korábban még barátságos hangulatú helyet. Ami ezek után történt, már meglehetősen zavaros. Valakit eltaláltak, én segíteni próbáltam azzal a kevés elsősegély ismerettel, amivel rendelkeztem és volt, akinek már hiába kerestem tekintetében az élet nyomait, nem találtam. Aztán engem is eltaláltak, bár erre már végképp nem emlékszem. Csak onnan tudom, hogy végül a kórházban ébredtem egy műtét után, ahol az anyám ott zokogott meg össze-vissza csókolgatott, majd elmondták, hogy három osztálytársam az intenzíven van, a tanárnőnk meg egy másik osztálytársunk meg pár szinttel lejjebb.

Nem tudom, hogy végül tényleg emiatt döntöttem-e úgy, hogy a rendőri pályát választom, de az biztos, hogy meghatározó volt az életem további részében. A szüleimnek persze nem tetszett, nehezen fogadták el a döntésemet, de végül beletörődtek, hogy ez az, amit akarok. Az olyan szemét alakokat rács mögé juttatni, akik miatt ártatlanok halnak meg nap, mint nap.

Évekig keményen dolgoztam azért, hogy elérjem a célom. Hosszú, fárasztó napokat hagytam a hátam mögött és élek meg azóta is, de a lelkesedésem nem halványult, mert az a nap azóta is kísért. Az élet azonban idővel megtanítja mindenkinek, hogy semmi sem csak fekete vagy csak fehér és erre akkor kellett rádöbbennem, amikor egy akció során épp egy olyan rosszfiú taszított el a golyózápor elől, mint amilyeneket rács mögé szoktam dugni. Pedig, hagyhatta volna, hogy meghaljak -mert egyértelmű, hogy az várt volna rám -, szimplán csak mozdulatlanul kellett volna maradnia, de nem így tett, én pedig azóta sem értem, hogy miért. És azóta is a nyomában vagyok, hogy végre oda juttassam, ahova való és azt kapja, amit megérdemel.