Synnøve Skogstad

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés

Vendég —

Gratulálunk, elfogadva!

fáradj beljebb, lépj be közénk

Az előtörténetedben nem találtunk kifogásolnivalót, így hát az istenek nevében felhatalmazunk rá, hogy birtokba vedd Oslo utcáit!

Mielőtt még azonban fejest ugranál a játéktérbe, lenne néhány fontos kérésünk. Az első és legfontosabb, hogy tégy egy kört a foglalóinknál! Mindenképpen szükséged lesz az avatarod és a neved lefoglalására, nehogy mást is megkísértsenek a vonásaid, vagy éppen a neved csengése. Feltételezzük azt is, hogy mindenkinek van munkahelye - legyen az legális, vagy kevésbé legális -, ami ráadásul remek kiinduló alapja lehet jövőbeli plotoknak, ne felejtsd hát el megmutatni, mivel foglalkozol! Oldalunk tematikája szorosan összefügg a skandináv mitológiával és annak valamennyi szereplőjével, de mindenkinek furcsa lenne, ha Mindenek Atyja egyszerre két ember képében is az emberek között járna, igaz? Nagyon fontos tehát, hogy lefoglald a rendeltetésedet is, amennyiben a skandináv mitológia egy jelentős szereplőjét alkottad meg, annak leszármazottja vagy, vagy éppen egy óriással gazdagítottad a karakterek táborát.

A foglalók maradéktalan kitöltése után mindenképp szakíts időt annak ellenőrzésére, hogy kitöltötted-e a profilodban a fő karakteredre vonatkozó részt. Ne aggódj, ezt csak a Staff látja majd, és ha nem szeretnéd, nem is adják tovább senkinek a titkodat, nekik azonban fontos információként szolgál mindez.

Ha pedig minden fenti kötelező lépéseken túl vagy, nincs más hátra, mint előre! Ne aggódj, ha nincs még partnered az első játékodhoz, csak be kell lesned a ebbe a topikba és feladni egy csábító hirdetést, vagy épp lecsapni egy hozzád hasonlóan pajti után ácsorgóra. Az sem baj, ha van a fejedben egy konkrét plot, az ilyen irányú kecsegtető hirdetéseknek is kialakítottuk a megfelelő platformot. Esetleg egy konkrét személy hiányzik az életedből? A keresett karaktereink között neki is lesz helye.

Ne feledd: ha úgy érzed, valami igazán nagy és meghatározó dolog történik veled, ami másokra is hatással lehet, ne habozz egyeztetni a Staffal, érdeklődve hallgatunk!

Plotban és reagokban gazdag időtöltést és jó játékokat kívánunk!

Vendég —

Synnøve AnnelineSkogstad ;;

— ana de armas — könyvtáros — halandó — saját

egy a tömegből VAGYOK

emberséges

a családom szerint

ártalmatlan ;

az ellenségeim szerint

alábecsült

szerintem

A múltad meghatároz, de nem lehet teher

minden a mély felszín alól

Kedves arca mellé bájos mosoly társul. A harmónia, amely körbe lengi csupán látszólagos, hiszen tekintetében — habár egy életvidá fiatal nőt láthatsz magad előtt — rejtett fájdalom és megannyi csalódottság társul, amelyet igyekszik titkolni, hiszen elég neki a szülei nyaggatása, pedig velük sem szeret a megpróbáltatásairól beszélni, inkább a szőnyeg alá söpri azokat és úgy tesz, mintha meg sem történtek volna. Talán… Ezért is lehet, olyan érdeklődő, mivel megtanulta, hogy amíg mindenki a saját problémájáról beszél addig az Övé szóba sem kerül, ez egy önvédelmi mechanizmus nála. Mindenkivel igyekszik ugyanúgy bánni, ugyanakkora figyelmet szentelni. Bár nem szívesen áll bele vitákba, azonban amennyiben úgy látja, hogy valakinek szüksége van segítségre, nem is kell neki szólni, bár másért ki tud állni magáért sokszor képtelen. Folyamatosan hibáztatja magát, ezért is lepte meg a volt férjét azzal, hogy milyen könnyedén ki tudta rakni — habár nem csak Őt, hanem mindenki mást is, aki ismeri. Habár mindenki úgy gondolja, hogy nagyon jól ismeri, időnként vannak meggondolatlan tettei vagy hirtelen, impulzív döntései. Önmagára egyszerű emberként gondol, azonban mindent feleslegesen túlbonyolít és olykor megesik, hogy többet lát bele dolgokba, mint kellene vagy csupán annyira magával ragadja tulajdon képzelete, hogy egy egészen más valóságot teremt kizárólag magának, ezért aztán nemcsoda, hogy magának kifejezetten jól tud hazudni. A humora csapnivaló, ugyanakkor szeret jókat nevetni és keresi az élet apró örömeit; minden apróságot értékel — még egy rosszul megválasztott ajándékot is.

A megjelenése egyszerű, átlagos.
A ruhatárában inkább világos színeket találhatsz többnyire pasztellt vagy földes árnyalatokat nagy ritkán. Sokszor láthatod ruhában, kedveli a virágmintákat, pöttyöket. Semmi feltűnőt nem szeret. Nem hord ékszereket, nincsenek drága kiegészítői — egyedül a vastag keretes fekete szemüvege van hozzá nőve, amit a világért sem cserélne le kontaktlencsére. Ha reggelente sminkel, akkor csak minimálisan; egy kis púder és korrektor szájfénnyel vagy egy vékony fekete tusvonal. Sötétbarna haját ritkán hordja kiengedve, jobban szereti összefonva vagy a tarkóján egy laza kontyban, mondván, hogy úgy legalább nem zavarja.

Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

Hangokat hallottam.
Nyugtalan toporogtam az ajtó előtt, ahol tétován helyeztem a súlyomat az egyik, majd a másik lábamra. Kezem a hűvös, fémes kilincsre fonódott, azonban nem mertem lenyomni, mert rossz előérzetem volt — már egy ideje, azonban „nem volt okom” gyanakodni… Jobban mondva: nem akartam hiába a számtalan előjel és a bennem gyúló kételyek az elmúlt hónapok során. A szőnyeg alá akartam söpörni. Magamat nyugtatni, hogy minden rendben lesz. Persze, egyszer…

elment

A gépek csipogása hasította kettőbe a tudatomat, ahogy hallgattam az ütemes, következetes zajt. A folyamatosan ismétlődő hang eleinte megnyugtatott. Pitty. Pitty. Nem maradt abba a pillanat tört részéig sem. Nem beszélt körülöttem senki sem, nem szólongatott a nevemen senki sem, így kezdetben úgy hittem, hogy ez csak egy baljós álom. Nem tudtam uralni az álmaimat. Egyszerűen csak sodródtam mindig. Nem tiltakoztam ellenük, ha esetlegesen emlékeztem inkább megkíséreltem megfejteni az okaikat. Lassan nyíltak ki a szemeim. Hunyorogva bámultam a plafont. Egyszerű, fehér plafon. Mint otthon nálunk. Fejem a párnán pihent. Szívem hevesebben kezdett dobogni, s a gép hangja is egyre gyorsabb, ritmikusabb lett. Megpróbáltam felkönyökölni vagy a lábamat felhúzni, de a kísérlet sikertelen volt, ugyanis fájdalom hasított a testembe. Erőteljesen vette birtokba és rabként tartotta foga, ahogy megpróbáltam szabadulni tőle. Visszahanyatlottam. Éreztem, ahogy a kétségbeesettség és az értetlenség jegesen végigcikázott a gerincem mentén. A félelem megbénított. Kitágult szemeim nem leltek ismerős támpontot. A koponyacsontom mögött megbúvó agytekervényeimnek kellett pár perc és egy nővér megjelenése, amire feldolgozta: egy kórházban vagyok.
— Mi történt? Mi történt? Kérem?!! — Tudakoltam hisztérikusan és sírva, miközben próbáltam a nővérbe kapaszkodni, aki csak békéltető hangon nyugtatott, bár meglehet, hogy a beadott nyugtató ütött ki ilyen hamar…
Mély álomba merültem.
Egyik kezemet hideg ujjak szorították.
Egy kislány szorított, amikor letekintettem rá, majd lassan keze lecsúszott a sajátomról. Próbáltam utána nyúlni, de már csak a levegőt markoltam.

Csörgött a telefon.
Kihalásztam a kabátzsebem mélyéről a telefonomat, miközben zavartalanul botladoztam a macskaköves utcán; haladtam — csak éppen fogalmam sem volt, hogy merre és egyáltalán kihez, így csak fel és alá csalinkáztam immáron órák óta. Azt hiszem. Egy kezemmel feljebb toltam a fekete keretes szemüvegemet, miközben hunyorogva — és nagyon erőteljesen koncentrálva — tettem kísérletet arra, hogy elolvassam a nevet így éjnek évadján. A fejecskm. Teljesen összezavarodva fogtam szabad kezemmel. … Hogy ki? Megráztam magamat, aminek az eredménye az lett, hogy megbotlottam és nekiestem az épület falának. Kellemetlen találkozás volt, de legalább biztos támasz, mivel tulajdon lábaimban jelenleg nem bízhattam. Mialatt azon bosszankodtam, hogy megpróbáltam feltápászkodni teljesen meg is feledkeztem a kezemben tartott eszközről és annak idegesítő hangjáról. Igazából… Csak arra tudtam gondolni, hogy tudtam ennyire mélyre süllyedni és, ilyen szinten elveszíteni az irányítást?
Felsóhajtottam.
Nehéz és sötét hónapok voltak az utóbbiak rengeteg gonddal, fájdalommal. A mai estén jól esett tőlük… Megszabadulni, kicsit felejteni – és talán menekülni.
Csörgött a telefon.
Erőt véve magamon felemeltem a kis eszközt. Nem láttam, hogy mi volt oda írva ezért közelebb emeltem az arcomhoz, azonban továbbra is csak egy homályos, fényes foltot láttam. Ó, bepárásodott! A manóba! Kicsit feljebb emeltem a szemüvegemet, hogy kilássak alatta és megnézhessem ki lehetett a vonal másik végén.
Férjem.
— Igen?! — Formáltam bizonytalanul a szavakat.
— Megtaláltam a lakásunk előtt a gyűrűt! Mi történt? — Tudakolta. — Hol vagy?! Már elmúlt éjfél is! Nem szoktál kimaradni! — A hang nem hangzott kétségbeesettnek, inkább dühösnek. Milyen jogon?
Nyeltem.
Könnyek szöktek a szemembe.
— Vége van. — Közöltem a telefon túloldalán lévővel.
Itt volt az ideje, hogy ne csak úgy sodródjam az árral, hanem a kezembe vegyem az életemet és ne mások akarata szerint döntsek. Ne másoknak akarjak megfelelni és ne csapjam be magamat többé.
Fejemet a hideg kőnek támasztottam.
Nem fájt annyira, mint hittem.

Synnøve Skogstad

1 / 1 oldal