Kiskép : Rendeltetésem : Mani vagyok play by : Chad Michael Murray Posztok száma : 31 User neve : Avocado Csoport : Isten Pontgyűjtő : 24 Lakhely : Grünerløkka Foglalkozás : g.-i lovarda vezetője Előtörténet : Moon Keresem : Sköll & Hati Hjúki Kristine & Liam
Milo Elden —
Elküldésének ideje — Vas. Dec. 18, 2022 11:04 pm
Frida Elden felhasználónak tetszik ez a poszt.
Ubbe Løvaas
halandó
lovász
Ubbe nem ismeri az igazi szüleit, talán meghaltak, vagy túl sokan voltak a családban és nem volt már elég hely még egy gyereknek. Ez nem is lényeges. Nagyon későn fogadták őt örökbe a mostani szülei, akiket idővel megkedvelt és a tizennyolcadik születésnapján felvette az ő családnevüket. Talán tiszteletből, talán azért, mert úgy érezte tartozik valahová végre és nem akar különbözni a mostohaszüleitől. Ubbe erős természetű volt világéletében, nem kellett félteni sosem, mert mindig minden helyzetben feltalálta magát. Őt nem kellett sose irányítani, mindig ösztönösen megérezte, hogy mi az, amit tennie kell vagy akár mondania, mert megvan a magához való esze. Eredetileg állatorvos szeretett volna lenni, de amikor elkezdhette volna a tanulmányait a mostohaanyja súlyos beteg lett és a pénzt a műtétekre fordították. Ettől függetlenül ő nem adta fel az álmait, ha nem is válhatott belőle állatorvos hát akkor hobbiként kezdte el tanulmányozni őket, így jött rá, hogy szeret a lovakkal foglalkozni. Amikor meglátta Milo álláshirdetését, az elsők között volt, akit érdekelt a lovász állás a lovasfarmon. A legvadabb álmaiban se remélte, hogy a néhány jelentkező közül pont őt fogják választani. Így itt néhány hónapon belül sikerült jó irányba terelni a sorsát, mert Frida mellett simán tudja kamatoztatni a tudását. A sok negatívum után, ami megedzette őt végre történt vele valami jó is. Minden egyes nappal az látszik rajta, hogy már nem bánkódik az állatorvosi hivatás miatt. Bár Frida közelében sokkal több időt tölt el, azért néha nem fél szóba elegyedni Milo-val, akivel látszólag kevés közös témájuk van, de nem csak a munka körül forog a világ. Ubbe nagyon beszédes és ha nem a lovak közelében van akkor elég hangos is tud lenni, ha valakinek hát neki biztosan nincs szüksége mikrofonra ahhoz, hogy hallasa a hangját és véleményét egy-egy oktatás során. Másokkal szemben is elég barátságos és nyílt ember, ha Frida nem ér rá, akkor mindig ő az, aki kézben tartja a lovak körüli dolgokat, oktatást vagy amire éppen Frida megkéri. Elég népszerű, legalábbis a csajok imádják, szóval biztosan marad a lovardában lovászként, remélhetőleg jó darabig.
njk
elképzelt play by
Jared Padalecki
életkor
32
foglalkozás
lovász
a családom szerint
segítőkész vagyok
az ellenségeim szerint
lármás vagyok
szerintem
bátor vagyok
Lune Morlandstø
halandó
recepciós
Lune gyerekkora sem volt gondmentes, tizenhat éves volt, amikor született egy öccse és a szülei mivel ő már felnőtt volt elkezdtek a kisbabával foglalkozni. Az anyja mindig is elesett szülő volt, gyerek lelkű, aki nem tud megbirkozni az anyaság sújával hiába volt felnőtt. Az apja pedig emiatt folyton piszkálta az anyját, mert sosem tudott felnőni. Ettől függetlenül azonban sosem váltak el egymástól, még mai napig megkeserítik egymás életét, mert nem akarják, hogy a rokonok kibeszéljék őket, ezért tűrnek és szenvednek. Lune apja kóros szenvedélybeteg lett, emellett pedig többször néz a pohár mélyére, mint megengedett volna. A házhoz Lune anyja hozza a pénzt, az apja pedig a magatartása miatt szabaduszóként bármivel foglalkozik, megszerel dolgokat, így vagy úgy jól. Lune öccse pedig, mivel tudja, hogy a szülei támogatására alig számíthat, mindenben a nővérére támaszkodik. Elkényeztetett egy kis kölyök lett belőle, aki nem fél követelőzni Lune-tól. Már megesett, hogy Milo véletlenül kihallgatta amint Lune-tól kér pénzt új márkás cipőre, amikor két nappal azelőtt kapott az anyjától zsebpénzt, de máris elköltötte valami marhaságra, amint nem mondott el a nővérének. Lune persze nem adott neki pénzt. Függetlenül attól, hogy milyen a családi háttere ő képes elvonatkoztatni a munkát a családi problémáktól. Persze néha ideges és próbál úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de ez frusztrálja őt. Lune-t Heimdallr egyik ismerőse javasolta recepciósnak a lovardához, így ő az elsők között lehetett, aki látta miként alakul meg minden szépen apránként. Ha valaki belép tehát a recepcióra, akkor az ő arca fogja fogandi az illetőt a legtöbb esetben. Tőle simán lehet útbaigazítást kérni vagy egyéb információt ami a lovardával kapcsolatos és fent van a lovarda weboldalán is, de nem mindenki ismerheti azt.
njk
elképzelt play by
Morfydd Clark
életkor
28
foglalkozás
recepciós
a családom szerint
főnökösködő vagyok
az ellenségeim szerint
sértődős vagyok
szerintem
diszkrét vagyok
// Igaz, hogy njk-ként vannak feltűntetve, de ha valaki lát bennük fantáziát ne fogja vissza magát! Eskü, hogy Frida és én se leszünk hálátlanok! //
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (94 fő) Pént. Nov. 26, 2021 11:34 am-kor volt itt.