Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

Sok minden volt, ami mára már nincs, mert senki sincs, ki emlékezhetne rájuk. Sok minden van, amire szeretnének inkább nem emlékezni, mert bizony, olyan dolgok is léteznek, amelyek megrémítik az embereket. Ez a történet, messze a múltban kezdődött, egy olyan időben, amikor az északi vizek partjai mentén, vikingek fosztogattak. A történet, egy Viking királlyal kezdődik, aki végig dúlta és rabolta a frank, szász földek északi partjainak mentét és az akkori anglia keleti partjait. Nem csodálkozhatunk hát azon, hogy több ellensége volt, mint barátja és az az uralkodó, aki sok ellenséget gyűjt, hamar bajban találhatja magát. Ez így is történt.

Mikoron egyik portyájáról hazatért, akkor vett tudomást arról, hogy távollétében, ellenségei feldúlták otthonát és elrabolták szeretett lányát. Tekintve, hogy hírhedt rabló ellenére, ő maga is szerető apa volt, rettenetesen megrémült és  szívét, szinte görcsbe húzta a gondolat, hogy miféle borzalmas gyalázatot tehetnek ellenségei a lányával, rajta állván bosszút. Nem volt ember, akinek felfedte volna félelmét és aggodalmát, így nem tehetett mást, mint az istenekhez fordult. Fél napon át imádkozott az ősi istenekhez, hogy lányát megmentsék a becstelenségtől és a gyalázattól. Míg végül Njörd, a tenger istene, hallgatta meg imáit és könyörgését. A király azt ígérte, hogy szentélyt emeltet a tiszteletére, amit zsákmányának felével töltet meg és asztalánál mindig megemlékeznek majd az istenről. Njörd elfogadta az áldozatot.

A tenger istene, kit Njörd néven imádtak az emberek, ujjait a tenger fagyos vizébe mártotta s a vizeknek mélyéről, kiemelt egy halat, amely semmiben sem hasonlított a többi vizi élőlényre. Annak nyolc karja volt és nem voltak a halakra jellemző úszói, ellenben hatalmas, sötéten tükröződő szemei voltak, pofája akár a papagájok csőre, erős és kemény, ha pedig megrémült, sűrű, sötét fellegeket bocsátott a vízbe, hogy ellenségei elvakuljanak. Njörd megemelte az állatot és varázs szavakat suttogott, a hatalom rúnái felizzottak a levegőben, ahogy az isteni mágia át meg átszőtte az állat testét, majd visszaengedte a tengerbe. Njörd elnevezte "gyermekét".
- Kraken.

Njörd elküldte Krakent, hogy a király ellenségeire isteni haragot zúdítva, elpusztítsa a hajósokat és hajóikat, de a halandó nőt ne bántsa és épségben haza juttassa. Az isteni lénnyé emelkedett Kraken, elindult hát, hogy elpusztítsa a flottát és a király ellenségeit. Hatalmas karjaival könnyedén kapaszkodott a fából készült hajókba és egyetlen, erőteljes mozdulattal roppantotta ketté a tengeri alkalmasságok gerincét. A vízbe potyogott embereket, hatalmas karjaival, borzalmas, de gyors halált ígérő óriási pofájába tömte, hogy lakmározzon a húsukból. A  flotta, alig fertály óra alatt uszadék fává változott, hullák és a hajókról maradt darabok úsztak a víz felszínén. Az óriási tapadókorongok által megcsonkított, sérült emberek, nyöszörögtek a roncsokba kapaszkodva. Azodáig semmi sem volt, ami efféle halálos rémületet hozott volna a tengerészekre.

A király lánya, túlélte a borzalmas mészárlást, bár elméje a rettenetes látványtól majdnem megbomlott. Az egyik hajóroncs, egy sodródó darabján ért partot, apjának földjén. Njörd teljesített amit megígért, itt volt az ideje, hogy a király is teljesítse a ráeső részt. Míg az emberek, szentélyt emeltek Njörd istennek ajánlva, a tenger istene megjutalmazta "gyermekét". Az óceánok mélyének, békés fejedelmévé tette, hogy vigyázza és óvja a tenger állatait.

Kraken békésen élte az életét. De, a király hite próbára tétetett és elbukott, miután felprédálta Njördnek építetett szentélyt és kirabolta azt. Njörd, feldúltságában a hitszegés okán, Karkent felhívta a vizeknek mélyéről és elküldte megbüntetni az embereket. Kraken hatalmas karjaival támasztott hullámokkal, feldúlta a part menti településeket, és hajókat rántott a hűvös és sötét mélységbe. Harcosok, bajnokok indultak hát, hogy megvédjék népüket és levadásszák a rettenetes szörnyeteget. Soha, egyetlen férfi és nő sem tért vissza a tengerről. Az emberek, az istenekhez kezdtek fohászkodni, hogy megoltalmazzák őket a tengeri veszedelemtől, ami csillapíthatatlan étvággyal falta a tengeren utazókat. Az emberek fohászait, végül a tengerek egy másik istene: Aegir hallgatta meg és felkerekedett, hogy megküzdjön Njörd félelmetes bestiájával. Az emberek szempontjából, felfoghatatlan hatalommal rendelkező entitások, küzdelme hosszú napokig tartott.

Óriási hullám tört meg más hullámokat, örvények nyeltek el örvényeket, ahogy a két entitás, újra és újra egymásnak feszült. Korábban soha nem látott tengeri viharok szabdalták a partokat, csipkézték a fjordokat és nyeltek el aprócska szigeteket. A harc hevében, Kraken, két hosszabb karjainak egyikével gigászi ütést mért Aegirre. A tenger istene, az utolsó pillanatokban tért magához, két kézre fogta szigonyát és a torpedóként felé suhanó Kraken fejére ütött. A törpék kovácsolta fegyver, darabjaira hullott és a tenger mélyére süllyedt, Krakennel együtt. Aegir hitetlenkedve vette tudomásul, hogy a gigászi szörnyeteg, amely rettegésben tartotta eddig a tengereket, nem halt meg. Isteni hatalmát és fegyverének mágikus darabjait felhasználva, börtönt kreált Kraken köré, mielőtt az képes lett volna magához térni és újra rátámadni. Aegir terve bevált és Krakent többé nem látták az emberek, bár mesélték rémtetteit és dicsőítették Aegirt, aki az istenekkel való lakomák során, sokszor elmesélte, hogy miképpen diadalmaskodott Kraken fölött.

A nornák azonban más sorsot szántak Krakennek és erről nem tájékoztatták Aegirt.

Az évek teltek, korok jöttek és mentek, Aegir pedig többé nem mesélte a Krakennel való viaskodásának történetét, még fegyverének sorsa is lassan feledésbe merült. A tenger istenének figyelme, elterelődött másfelé és többé nem foglalkozott azzal, hogy megerősítse Kraken börtönét, hogy a fenevad, amely az évszázadok során, álmatlan álmát aludta, el ne szabadulhasson. Így, a Kraken börtönét alkotó fegyver darabjai, lassan elvesztették erejüket és egyik a másik után szunnyadt ki. Mikor az utolsó darab is elvesztette erejét, már csak idő kérdése volt, hogy Kraken elszabaduljon...

Napjainkban, valahol az Északi-tengeren

A Tenger Leánya halászhajó legénységének, joggal volt jó kedve. Gazdag fogásra tettek szert és a hajó gyomrában kialakított hűtőhelyiség roskadozott az előkészített haltól. Miután partot érnek és túladnak a zsákmányon, lesz végre egy kellemes hétvégéjük a szárazon. Sigurdson kapitány, délutáni szundikálásából riadt, valaki harmonikán játszott és félrészegen egy halász nótát énekelt. Többek félhangosan kísérték, hamisságtól, korán sem mentes hangon. Elsőre egyáltalán nem rosszalta a dolgot, hiszen egy pár kupicával, maga is legurított, mielőtt úgy döntött volna, hogy átadja az első tisztnek vagyis a legrégebb óta vele dolgozónak a hajót, amíg kicsit ledől. Fájós fejjel ment a hídra, hogy megnézze minden rendben van-e és elégedetten konstatálta, hogy szép idő van ahhoz, hogy végre nyugodt vizeken haza hajózzanak. A kormány melletti műszerfal alatt felfüggesztett térképre pillantott, megállapította, hogy merre járnak és elkomorodott.
- Hallgassatok el! - csattant fel érces, ellentmondást nem tűrő hangja. Társai meglepetten, értetlenül pillantottak rá.
- Ne hülyéskedj, te is ittál! - replikázott az "első tiszt", hiszen kijárt a csapatnak, hogy kicsit kiengedjék a fáradt gőzt. A kapitány megcsóválta a fejét.
- Letértetek a jó irányról, idióták! Ez itt a Kraken temető, a ... - mutatott a térképen egy területre, az elsőtiszt azonban a szavába vágott.
- Te most marháskodsz? Tényleg képes voltál bejelölni a térképen? Ez valami középkori legenda!! Öregek mesélték gyerekeknek, még én is hallottam, tiszta baromság. Tényleg elhiszed, hogy egy tengeri szörny szunnyad a víz alatt ... hagyd a fenébe és igyál ...
A mondatot nem tudta befejezni, mert a hajó hirtelen, természetellenesen nagyot rándult. A kissé ittas kapitány a híd padlójára zuhant.
- Mi a franc volt ez? - a feltett kérdésre, azonnal jött egy adag szentségeléssel megtoldott válasz.
- A rohadt életbe, véletlenül leengedtem a horgonyt. - Sigurdson majdnem megütött az újoncot, aki az első útján, kissé jobban felöntött a garatra a kelleténél.
- Te nem vagy normális! Ez egy halászhajó, nem egy sportkocsi, a tengeren nem tudsz driftelni! Leszakíthattad volna a hajó tatját. Ki vagy rúgva! - még mondott volna valamit, de a hajó újabb rándulása megszakította a beszélgetést. Sigurdson értetlen tekintettel nézett a társaira.
- Nincs több horgony! Mi volt ez? - az első tiszt szemei elkerekedtek, ahogy a hajó orra felé mutatott. Óriási polipkar kezdte körül ölelni a hajót az orránál. Sigurdson mozdulni sem mert a félelemtől, társai próbáltak volna menekülni, de egy újabb kar sodródott végig a hajó fedélzetén és leborotválta a hidat jelentő kis fülkét. Az ablakok üvegei, hangos reccsenéssel és csörömpöléssel robbantak be, a fülke vékony, fémből készült falai, kísérteties nyekergéssel gyűrödtek össze, mint a papír. Az első tiszt azonnal életét vesztette, amikor a polipkar neki préselte a hajó padlójának. Szerencsétlen férfi arca, egyetlen hús masszává alakult az ütéstől. Az óriási polipkar tapadókorongjai, erősen megragadták a halott elsőtiszt testét és a csáp elkezdett rátekeredni. A kapitány sejtette, ha élne is a barátja, akkor se lenne esélye menekülni. Újabb és újabb karok emelkedtek ki a tengerből, hogy körülfonják a hajót. A bárka fém szerkezeti elemei, hangos nyekergéssel adták tudtára a világnak, hogy a hatalmas nyomás alatt, amit a gigászi polip karok mértek a vizijárműre, meg fogják adni magukat. Fémes csattanással hasadt el a hajó gerince és a raktérben tárolt, hűtött halak, a vízbe ömlöttek.

Ahogy az előkészített halak a tengerbe ömlöttek, úgy engedték el a csápok a meggyötört bárkát. Sigurdson élni akarása felülkerekedett rémült döbbenetén és szerencséjére megtalálta a mentőcsónakot. Mikor napokkal később ráleltek és a kórházban megkérdezték tőle mi történt a hajóval, a kórházi ágyának takaróját markolva, ugyan azt ismételgette.
- Eljött értük, mert megzavarták a nyugalmát. Nem szabad arra hajózni, de nem hallgattak rám. Nem hallgattak rám.