- ☠ -

Desalvo  & Desalvo

Felelni, és választ adni. Olyan dolgokra kényszerűlni, mire talán fel sincs készülve senki sem. Szeretném azt mondani, hogy a várt pillanat érkezett el, de valami tévedés is akadhatott mindenben. Hiszen miért is gondoltam volna úgy, hogy ő az én lányom?! Pusztán egy anyajegy miatt? Vagy egyszerűen csak azért, mert annyira emlékeztettek rá a vonásai?!
Gondolataim nem hagytak megnyugvást, s csak ugyan azokat a köröket futottam újra és újra, mígnem szinte teljesen belebolondultam.
Sóhajtva dűltem hátra, miközben hátravetettem fejem, s letettem magam mellé az irányítót, lekapcsolva a játékot.
-Basszameg! Hülye vagy ember!! - megdörgöltem a képem, beletúrtam hajamba, majd egy nyöszörgés kíséretében engedtem le karom.
Igaz a gyógyulás hamarabb megy, de mégsem volt az igazi még így sem. Épp azon agyaltam, hogy elballagok, és megiszok pár sört valamerre, mikor kopogtak az ajtón.
Nem vártam senkit, a szomszéd csaj meg már elköltözött egy ideje, szóval az sem lehetett, hogy visszagaloppozott volna az életembe, aminek nem is volt olyan hosszú ideig a része.
Sóhajtva keltem fel, ballagtam az ajtóhoz, majd nyitottam ki, s egy pillanatra belefagytam a mozdulatba.
Első blikkre, nem tudtam mit is kellene mondanom, ám a következőben, még is odébb léptem, s kicsit meglepetten pillantottam a kávéra, de azért elvettem.
Akaratlanul is odanyúltam vállamhoz a kérdésre, aztán megvontam a vállam.
- Megmaradok! - többet nem fűztem hozzá, hisz feleslegesen nem akartam csépelni a szavakat. -Jöjjön beljebb…
Elléptem az útból, letettem a kávét az asztalra, aztán letettem magam a kanapéra. Nem voltam bizalmatlan, csak egy kicsit kíváncsinak éreztem magam.
-Várom a kérdéseket. - fürkésző pillantást vetettem felé, miközben ráemeltem tekintetem.
Hogy akartam e hogy ott legyen a közelemben? Hát nem is tudom. Valahogy olyan furcsa volt ez az egész!
Adott egy fiatal nő, aki hasonlít valakire...valakire, akit elvesztettél, és közben próbálod nem lerohanni, hogy beszéljen cseppet magáról, hogy elmondja mi volt az életében, hol született, és mikor, s kik a szüleik, hisz valahogy volt benne valami… valami ami a hasonlóságon kívül elindított bennem valamit.
Ha nem érkeztek a kérdések, akkor felkeltem, elmentem a hűtőhöz, előszedtem egy üveg sört, felszisszentettem egy laza mozdulattal, majd nekidűltem a pultnak. Mondjuk ha kérdezett, akkor is aképpen tettem, de meglehet, hogy csak a felgyülemlett feszültség levezetéseképpen. Majd a kávét is elfogyasztom, ám az majd jó lesz a végére is, ha kiböki, még is miről szeretne kérdezősködni.
-Ha arról akar meggyőzni, hogy ne mondjam el hogy micsoda, azt nem kell megtennie. Nem mondok semmit...

- ☠ -

Desalvo  & Desalvo

A sérülés, a lövés a vállamon, és a fájdalom, mi keresztűl hasított rajtam egy pillanat alatt taszított a földre, de nem adtam hangot a fájdalmamnak, azonban semmi mással nem foglalkoztam.
Keni-nek nem lett baja, őt megvédtem, vagyis inkább megakadályoztam abban, hogy elszabaduljon a benne lévő fenevad, és lehet hogy túlléptem egy határt, és lehet valóban az a nyakán csak egy tetoválás volt, és a név is… hisz megannyi ember szaladgálhat a világban ezzel a névvel, de én még is úgy gondoltam, hasonlít annyira az eltűnt, halottnak hitt lányomra, hogy az eszem vágyakozó fele elhiggye, hogy tényleg arról van szó.
A racionális felemnek be lett fogva a szája, és a sarokba lett rugdalva, mondván, fogja csak be a pofáját, és maradjon nyugodtan még egy jó darabig, és ne akarja bizonygatni, hogy már pedig ez teljes mértékben lehetetlen.
De egy felem, még is akarta hinni! Akarta hinni és remélni, hogy él, és boldog, és nem lett semmi baja, azt leszámítva, hogy nem én neveltem fel. Hogy nem kellettem mellé. Hogy nélkülem is erős fiatal nő lett belőle. Egy nő, akivel nem lehet packázni.
Mikor mellém telepedett, és megnézte a sérülésem, majd leszedte róla a ruhám, egy pillanatra felszisszentem, aztán összeszorítottam fogaimat, eljátszva, hogy kemény vagyok, és nem fáj, pedig az igazat megvallva, szikrát hányt a szemem.
-Volt már rosszabb is… - jegyeztem meg.
Hagytam, hadd nyomjon rá a sebemre, de azt már nem bírtam megállni szisszenés nélkül.
-Megmaradok! - bólintottam egyet, aztán felültem ha hagyta, mert kemény voltam, hisz nem fogok belepusztulni egy vállamat ért lövésbe. Nem olyan fából faragtak. Még is miféle berszerker lennék, aki túléli, ha átváltozik, és minden csontja megváltozik, új alakot ölt, de egy olyan apróságot, mint egy golyó a vállába, nem képes elviselni?!
Tekintetem rá emeltem a lányra, a rendőrre, aki egymaga akarta ezt az egészet elintézni, ám közbeavatkoztam, és lehet ezzel mindenki más életét is megóvtam, vagy egyszerűen annyira marha voltam, hogy nem hagytam a dolgokat a saját medrében haladni.
Némi idővel később, szirénák harsantak, előbb távolabbról, majd egyre közelebbről, végül fegyveres rendőrök tódultak be a boltba, s mikor biztosították a terepet, engedték, hogy a mentősök is belépjenek, s ellássák az esetleges sérülteket, én meg feltápászkodtam ha addig nem is volt megengedve, s levettem magamról romjaiban heverő vértől maszatos kabátomat, majd hagytam, had vezessenek ki onnan a mentőautóhoz, s a lányt… a lányomat pedig a rendőre kezdték el „zargatni”, még is mi történt.

- ☠ -

Desalvo  & Desalvo

Valóban kiesett. Én meg visszaadtam neki… a lányomnak. Az én angyalkámnak, aki azt sem tudja ki vagyok!! Nem ismer rám, hisz annyi évet volt másvalakivel. Vajon még mindig azzal a fazonnal van aki elrabolta?!
De ha úgy alakult, hogy életben maradt, akkor miért nem értesítettek?! Én sosem adtam fel a keresést! Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rá. A csillagom! A mindenem!!
Lélektükreim megvillantak egy pillanatra, s kicsit jobban szorítottam rá a bevásárló kosaramra, miközben ott álldogáltam, hogy akkor illene menni, és kikeveredni ebből a szarságból, és ha majd kellően tisztán tudok gondolkodni, akkor majd felkeresem, és elmondom neki, ki is ő valójában.
Ami persze nem azt jelentette, hogy hinni is fog majd nekem. Hisz miért is hinne?! Annyi de annyi év repült el nyomtalan, hogy nem tudtam még csak feldolgozni sem egyik másodpercről a másikra ezt az egész változást.
Egy ideig próbáltam elterelni a figyelmem, és már épp indultam volna a pénztár felé, mikor feldörrent pár fickó hangja. Picsába! Ezek is jó napot választottak... morogtam az orrom alatt, aztán körbeforgattam szemeimet, majd hangtalan nesszel tettem le a kosaram, majd indultam meg arrafelé, hogy jobban rálással az eseményekre.
Épp elcsíptem, mikor a lánykám  leterített kettő pasast, s a harmadik is megindult felé. Fegyvert fogott rá.
Aztán érkezett a változás...valami más ismerős illatot hozott a levegő, s az érzés, mi felkúszott a gerincem mentén, biztossá tette, hogy bizony cselekedni kell, mielőtt még baj lesz.
Pillanatok alatt teremtem ott mögötte, s fogtam át a nyaka alatt, a vállait a jobb alkarommal.
- Nyugi!! Nem tesz semmit! Nyugton marad! - emeltem magunk elé a balomat. Nem kellett volna, de olyasmi történt, amire már rég nem volt példa. Apának éreztem magam.
- MEG NE MOZDULJATOK!! EGY KIBASZOTT MOZDULAT, ÉS GOLYÓT KAPTOK A FEJETEKBE!! - harsant a pasas hangja, majd hátrálni kezdett, miközben ránk fogta a fegyvert, de engem akkor már nem érdekelt. Keni volt a lényeg.
-Nem lesz baj Keni… nyugodj meg! Nagy levegő! Ők nem tudhatják meg mi vagy… - ha vett nagy levegőt, hát ismét biztattam rá. - Nekik csak a pénz kell… a pénztáros már megnyomta a gombot… nagy levegő!! - elhallgattam. A távolban sziréna hangja csendült, ám én akkor sem engedtem el.
Nem akartam, hogy hősködjön, vagy mi több!! Átváltozzon, és bántson olyanokat is, akiket nem kellene.
Nem mintha annyira érdekelt volna, de nem akartam, hogy bántódása essen.
-Csukd be a szemed… ott vagy a réten, virágok borította tarka mezőn… pillangók kergetőznek a szélben… madarak csivitelnek, és a nyugalom, mint gyenge eső, úgy siklik végig rajtad, áradva szét lelkeden. - duruzsoltam, miközben tekintetem végig a pasason tartottam, ki idegesen fülelt, majd felrántotta a kakast a fegyverén. Nem csak a társai miatt aggodalmaskodott, de talán azért is, hogy mekkora szarba keverte saját magát.
Elengedtem Keni-t, majd lassan felemelt kezekkel kezdtem el közelebb menni a pasashoz.
- Mit ér el ezzel? Pár nyamvadt garast szerez csak...semmi többet...mire jó az?
-Pofa be!! - szegezte felém a fegyvert, de én nem álltam meg, csak próbáltam esélyt adni a lányomnak, hogy hősködhessen, feltéve, ha az a régi mondóka, mint álomba ringatásakor duruzsoltam, talán hatásos volt, s messze űzte a kitörni készülő szörnyet.
-Tegye le a fegyvert ember!Mennyi lehet a kasszában? Nem jut vele sokáig…
-Fogja be a száját!! - ismét felém emelte a fegyvert, majd mivel nem maradtam nyugton, a következő pillanatban eldördült a fegyver, a golyó pedig a vállamba fúródott. - MEGMONDTAM, HOGY FOGJA BE A POFÁJÁT!!! - csattant fel, miközben közelebb jött hozzám, s mivel a földre kerültem, s épp azzal voltam elfoglalva, hogy felkászálódjak, ő a fejemnek szegezte a puska csövét. Nyitott volt az alkalom… lefoglaltam...alkalmas időpont adódott a cselekvésre.

- ☠ -

Desalvo  & Desalvo

-Persze minden rendben! - bólintottam, de valahogy mégsem tudtam úgy tenni, mintha valóban minden rendben menne. - Csodálatos!Remek! Úgy is ott leszek a műhelyben. Nem nehéz megtalálni. - mondtam, és egy csepp elégedettséget éreztem, hogy legalább a szerszámaim meglesznek, és csak a sértett egóm marad, amiért ellopták a holmim.
Összeszaladt a szemöldököm a borfolt említésére, aztán bólintottam.
- Jah igen ki! Köszönöm! - az igazat megvallva nem akartam kérdezni semmit sem, csak leemeltem a nekem kellő dolgot a polcról, és egy szó nélkül fordultam el onnan, és igyekeztem megtalálni a fejemben lévő listán lévő dolgot, amire még szükségem lehetett, majd tettem még pár kört, s mikor visszafelé haladtam, éreztem, hogy ráléptem valamire.
Felemeltem a lábam, majd leguggoltam, hogy megnézzem mi lehet az. Egy irattartó. Összevont szemöldökkel nyitottam ki, hogy megnézhessem, még is kit kell keresnem, ám a kezem megállt a mozdulatban. Desalvo, Kenisha...
Kezem remegve ejtettem testem mellé. Ez nem lehetséges! Ő meghalt! Azt mondták, meghalt, és nem tehetnek érte semmit! Kenisha...
Idegesen pillantottam körbe, aztán mindent otthagya indultam meg, hogy megkeressem a... Hogy megkeressem a lányom.
A húspúlt mellett találtam rá.
-Keni...- nyeltem egyet, aztán semmin sem gondolkodva öleltem magamhoz. Legalább is gondolatban. Valójában csak álltam mögötte. Vajon jó lesz neki, ha megtudja, hogy egy ilyen semmirekellő lett a hajdan tisztességes apjából?-Ezt elejtette...- eleinte el sem akartam engedni. Csak tartottam, s közben elővillant a tetoválásba foglalt csillag anyajegy. A csillag, amit a lányom is viselt. A csillagom... Apa szerelmetes angyalkája.
-Kösz hogy szólt a szerszámokról...- köszörültem torkot, majd hátatfordítottam, visszamentem a kosaramhoz, s idegesen hajoltam rá az egyik polcra egy darabig, majd elindultam a pénztár felé.
Pedig olyan szívesen öleltem volna magamhoz, karjaimba fogva. Ölelve, és elmondani, hogy mostmár itt van Apa! Hogy egymásra találtunk... De aztán elhessegettem a gondolatot, s vártam a sorban, hogy kifizethessem a cuccaim, és elmenekülhessek innen.
Mekkora egy marha vagyok! Ő az Én gyerekem! Ott a csillag... Ott a neve! Ő az én lányom! aztán zavarodottságom haragba csapott át. Elvették tőlem! Ellopták a gyerekkorát tőlem! Az apjától!
Egyre nagyobb dühöt éreztem magamban,de nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust. Helyette inkább próbáltam arra gondolni, hogy felnevelték, erős független fiatal nő vált belőle.

- ☠ -

Desalvo  & Desalvo

Az éhség egy olyan fiktív dolog, mikor akármit is teszel ellene, de menned kell, és ki kell elégítened ezt a vágyat. Magam sem tudom miért tértem be pont abba az üzletbe, csak egyszerüen oda mentem, ami a legközelebb volt hozzám, szóval felkaptam egy kosarat, majd kicsit meglóbálva azt léptem be.
Odavetettem egy kurta köszönést az eladónak, és már be is vettem magam a sorok közé, miközben az egyik polc előtt álltam, s felnyúltam egy doboz gyors levesért, hogy megnézhessem, tekintetem megakadt kissé olajos kezemen… de ez van, ha dolgozik az ember. A munka mocsokkal jár.
A leves nem volt annyira érdekes, így visszatettem az őt megillető helyre, aztán inkább szereztem magamnak valami húst, kávét, és egyéb apróságokat, és persze a sör sem maradhatott el, szóval arra vettem az irányt, hogy egy hatos csomagot becsúsztassak a kosaramba.
Épp álldogáltam a zöldséges pult mellett, nem mintha annyira akarnék olyat enni, ám olykor nem árt némi gyümölcs, szóval épp azokat szemlélgettem, és egy mangó megvételén gondolkodtam, mikor belém ütköztek.
No nem mintha fájdalmat, vagy kárt okozott volna bennem, de váratlanul ért, szóval kissé megtántorodtam, és meg támaszkodtam a pultban, majd a „támadómra” emeltem tekintetem, s egy pillanatra belém fagyott a szusz.
Ismét összehozott a sors ezzel a lánnyal. Előbb a lakásomra jött el, most meg a boltban futunk össze. Oké, persze kicsi a világ, de még is…
Elhessegettem a gondolatot, s mikor elnézést kért, benedvesítettem ajkaim, majd egy mosolyt kényszerítettem arcomra.
- Előfordul… - jegyeztem meg, miközben megerősítettem mosolyom, aztán visszafordítottam tekintetem a mangó irányába, hogy végre kiválasszam a legérettebbet, és persze igyekeztem nem arra gondolni, hogy alaposabban meg kellene néznem magamnak ezt a lányt, hisz még is csak annyira hasonlít a volt nejemre, szóval a mangóm felett rá emeltem tekintetem, s egy ideig rajta is tartottam azt.
Végül úgy döntöttem, megfelelő lesz a számomra, és léptem távolabb tőle, hogy aztán egy óvatlan pillanatban belém hasított a gondolat, hogy mi van az üggyel, amiért a minap megzavarta a nyugalmamat, és felszakította bennem a régi sebeket.
Valami olyasmi villant a látóterembe, amitől a kosár kihullott a kezemből, és csak álltam ott egy ideig zavartan bámulva a lány tarkóját, már ha a zajra nem fordult vissza felém, aztán körbepillantottam, majd felkaptam a kosaram. Szerencsére semminek sem esett baja, amit beletettem, hála a sörök védőszentjének, már ha létezik ilyesmi, aztán megdörgöltem tarkómat, és amilyen gyorsan csak tudtam, már át is mentem inkább egy másik sorba.
Az nem lehet… lehetetlen! Ő meghalt... összevont szemöldökkel bámultam egy konzervet, ami valahogy a kezembe került, és vagy hússzor elolvastam a címkéjét, de még sem sikerült felfognom azt. Kapd össze magad te barom!! Visszatettem a konzervet a helyére, aztán megdörgöltem arcomat, és próbáltam úgy tenni, mintha csak a szemem káprázott volna. Bár lehet csak odaképzeltem azt a csillagot… meg aztán lehet tetoválás is… nem tudhatom...

- ☠ -