- ☠ -

Desalvo  & Desalvo

Nem kellett a sajnálat, s az igazat megvallva, nem is szorultam rá. Ám nem tudtam, ha beszólnék mit kapnék érte, így aztán inkább a hallgatást választottam, s cseppet talán bólintottam.
- Elcseszett élet. Rossz döntések folyamata, aminek válás lett a vége. - feleltem végül mégis, bár magam sem tudtam miért nyíltam meg ennyire egy vadidegen előtt, aki ráadásképpen még zsaru is volt. Talán el kezdhetném gyűjteni őket, hisz a szomszédban is lakott egy.
Bár így belegondolva az egészet nyugodtan ráfoghatom a külsejére, hogy annyira hasonlít a volt nejemre, akire már ki tudja mióta nem is gondoltam.
Abban azért biztos voltam, hogy mindezek után, a sör rettenetesen kevés lesz!
-Mexikó szép hely... Jó messzire elkerült onnan. Biztos hiányzik...Én amerikai vagyok... Olasz felmenőkkel...- mormogtam végül kissé szórakozottan, hisz annyira irónikus volt az egész. Egy olasz amerikai, akinek még is Amerika a szíve csücske, de a múltam túl bonyodalmas ahhoz, hogy az egészbe belegondoljak teljesen, szóval inkább hagytam az egészet a levegőben lógni.
Mikor tanácsot adott, hogyan szedhetném ki a foltot, felvontam a szemöldököm, aztán megeresztettem egy sóhajt.
-Ecet...büdös művelet lesz... -húztam el a számat, hisz az én érzékeny orrommal, csoda, hogy a higító szagától n futok világgá.
Akár csak az, hogy nem tettem megjegyzést a fiatal berszerkerre, aki zsarunak állt.
-Még van egy kérdésem... Miért akar zsaru lenni? - tettem karba karjaim, miközben figyeltem az arcát a vonásait, a mimikàját, mozgását, hátha felfedezek benne valami olyat, ami talán... De inkább igyekeztem elvonatkoztatni, s inkább alaposan megnéztem magamnak a névjegykártyáját, majd a többi tetejére tettem.
Több kérdést nem akartam feltenni, hisz így is tovább tartózkodott a lakásomon, mint azt bárki is szerette volna, és még a gondolat sem hagyott szabadulni, hogy lefogjam, felrántsam a haját, és megnézzem a tarkóját, hisz úgy is erősebb vagyok nála... Erősebb...
-Kapják el a fickót...a cuccaim meg... Már úgy sem lesznek meg...-mindezt pusztán csak azért jegyeztem meg, hogy a saját gondolataimat tudjam elterelni, egy rettenetesen félreérthető szituációról, és hogy ismét önmagamnak érezhessem magam.

- ☠ -

Desalvo  & Desalvo

Szavaira bólintottam, majd elkészítettem a kávét, s közben azért magyaráztam, mi is tűnt el, s valóban nem voltam boldog, mert nem olcsó holmiról volt szó, és én magam nem találtam meg az elkövetőt, hisz nem azok a baromarcúak voltak, akik megszoktak fordulni nálam.
Aztán jött a mozdulat, ami teljesen kizökkentett az eddigi magamra erőltetett nyugalomból. Miért? Mi okból? Vajon tényleg a rendőrségtől jött, és nem valaki a múltamból küldte rám, csak azért, hogy valamiért bosszút álljon, amit hajdan elkövettem?
Torok köszörülés, egy kis testsúly áthelyezés, és a gyanút talán még jobban sikerült magam felé terelnem, hála a viselkedésemnek.
-Semmi. Csak érdeklődtem. - feleltem foghegyről, mintha tényleg csak a kíváncsiság vezetett volna, mintha csak egy olyan ember lennék, aki kíváncsi a másik teljes nevére, s nem azért, mert menten elájulna a sokktól, vagy legszívesebben feltépné a haját a másiknak magasra, csak hogy tanúbizonyságot nyerjen róla, van e ott egy apró anyajegy, aminek nagy jelentősége volt hajdanán.
El is gondolkodtam egy kis időre, hogy megtegyem, de aztán inkább elhessegettem az egészet, mielőtt még letartóztatás lenne az egészből.
-Alig 5 perce… megjöttem nyakig olajosan, nehéz meló után, és bontottam egy sört. - feleltem megingatva a fejem, és vágtam mellé egy fintort is, hogy lám, az ember kissé bepánikol, és már is alkoholistának nézik az ember fiát.
Aztán rá kellett jönnöm, hogy tényleg hülyén viselkedtem, de a mozdulat, amit végrehajtott, a haja eltűrése, az arca, hogy hasonlít a volt nejemre, akit már kitudja mióta nem is láttam. A szög a gondolataimban egyre mélyebbre hatolt, és tépte fel a régi sebeket, amiket eddig próbáltam meg nem történtnek venni.
Megvontam a vállam, majd megdörgöltem a tarkóm.
- Az ember nem szokta az exeit hívogatni. - morogtam oda, aztán lepillantottam a lábam előtt heverő kávéfoltra. Nem érdekelt annyira, de az is jobb volt, mint a múlt árnyékát látni. Nem említettem meg neki, hogy volt egy lányom, és a fényképre sem vontam fel a figyelmét, legalábbis tudatosan nem. Ám ha elcsípte a tekintetem, és ő is arrafelé nézett, akkor bizony észrevehette a fényképet amint egy kislányt tartok karjaimban, és mosolygunk egymásra. Az egyetlen fénykép volt amit olykor előveszek, ha beüt az alkohol mennyiség.
-De nem azért jött, hogy a múltamról fecsegjünk nem igaz? - léptem kicsit közelebb, majd elmentem mellette, hogy hozzak azért egy rongyot. - Kicsit hasonlít egy régi ismerősömre… meghalt... mintha szellemet látnék... - torkot köszörültem. - Ez minden… - vallottam meg végül, aztán megálltam, s karba fontam kezeim. Tekintetem ismét a fénykép felé siklott, miközben visszatértem azzal a ronggyal, hisz a kávé képes jó kis foltot hagyni.

- ☠ -

Desalvo  & Desalvo

Megjegyzését, miszerint ha szívrohamot kapok, nem fog tudni újraéleszteni eleresztettem a fülem mellett, de tekintetem továbbra is ugyan olyan riadt volt, mint eddig. Valahogy nem voltam képes racionálisan gondolkodni. Nem lehet, hogy ő legyen! Lehetetlenség!
-Nem szoktam figyelni a szomszédaimat. Ők nem piszkálnak engem, én sem őket… kivéve a vöröskét a szomszédban… - próbáltam elterelni a gondolataimat, a játék partnerem irányába, míg tekintetem is levettem a lányról, hisz olyan volt akár egy eleven kísértet. Megszólalásig hasonlított a volt nejemre, akivel végül aztán nem bírtuk a megpróbáltatásokat, és elváltunk.
Ismét megköszörültem a torkom.
- Későn érek haza. Ha a lakásommal minden rendben, akkor más nem érdekel. - vallottam meg, hisz eddig ez egy egész jó környék volt. Leszámítva a vöröske hangos kutyáját, aki valamiért nem akar megszívlelni, bár egyszer kíváncsi lennék mit reagálna, ha a közelében lennék.
Gondolataim ezer felé csapongtak, s igyekeztem azért egy cseppet kordában tartani őket, így ismét megdörgöltem hajam a törölközővel, s gondolataim kuszaságából a lány hangja térített vissza.
-Nyilván lopott… - jegyeztem meg ironikusan egy fintor kíséretében, aztán megköszörültem újra a torkom. - Kér egy italt? Vizet, kávét? - kérdeztem, csak hogy kezdhessek magammal valamit, s közben odatettem egy kávét főni, hátha közben úgy dönt, hogy él ezzel a lehetőséggel. - Üljön le bátran!!
A lakásban katonás rend uralkodott mint mindig, csak a kontroller hevert a dohányzóasztalon, várva arra, hogy kezdődjön a játék, s a háttérben a természetfilm hangja törte meg a pillanatnyi csendet.
-Eltévedt a betondzsungelben… - jegyeztem meg szarkasztikusan az ujjonc meg nem érkezésére célozva. Úgy könnyebb volt kommunikálnom, hogy nem néztem rá, így elbíbelődtem még a poharak előkészítésével. - Egy új szerszámosláda, néhány feszítővas, egy vadi új hegesztő… nem emlékszem rá pontosan. - húztam el a számat. - De a bejelentésben mindent elmondtam. - fordultam felé újfent, majd letettem a dohányzó asztalra a tálcát, amire rátettem a kávét, cukrot, tejszínt, és a poharakat, majd megálltam a kanapé mellett.
- Néhány éve. Hosszú utat tettem meg, mire ide jutottam... - feleltem gépiesen, aztán épp válaszolni akartam a kérdésére, mikor megmoccant, és eltűrte a haját az arcából, és a kezemből kihullott a bögrém, s a kávém szépen szétfolyt a szőnyegen, de akkor és ott nem érdekelt a dolog. Meglehetősen gyanús lehetett a viselkedésem, mintha csak én lennék a betörő, hol ott erről szó sem volt, pusztán felrémlett lelki szemeim előtt az az aprócska kislány, kinek szokása volt ez a mozdulat, a bájos mosolya, a csillag a tarkóján… a lófarok.
De… NEM!!! Nem kezdődhet minden elölről!! Lehetetlenség.
Tekintetem a fényképre szegeződött egy pillanatra, ami kissé elrejtve a tekintetek elől állt a sörösüvegek között. Rég nem néztem már rá, hisz csak szívfájdalmat okozott. De ez a lány…
-Keni… - megköszörültem a torkom. - Ez a Kenisha becézése? - kérdeztem mintegy gondolat elterelésnek, vagy hogy cáfolja meg az egészet, és a Keni csak Keni, és semmi okom nincs gyanakodni. Akár csak én magam, a farkasom is feszült volt, de nem akart nekiesni a másiknak. Talán ő már tudta azt, amit én oly' nagyon leplezi akartam, vagy éppen nem venni róla tudomást...

- ☠ -

Desalvo  & Desalvo

A napokban nem volt egyszerű az élet errefelé. Megnőtt a rend éber őreinek a száma, így a szokásos ügyfeleim jó része kereket oldott, olyasfajta dumával, hogy máshol olcsóbbat találtak, ami persze erősen sántított, de persze nem rágtam be érte, csak ha őszintén megmondják, hogy miért, hát talán még én magam is jobban viselem a dolgot.
Olajosan, piszkosan léptem be a lakásba miután a szomszéd ajtaján zörrentettem egyet, csak hogy köszönjek annak a hangos vakarcsnak, ki persze egyből ugatva fogott az ajtónál, szóval úgy hiszem a napokban sem lettem a szíve csücske. De a kutyák már csak ilyenek. Nem igaz?
Szóval bevetődtem a lakásba, s csak lábbal rúgtam be magam mögött azt, majd vettem az irányt a hűtő felé, hogy elővarázsoljak belőle egy üveg sört, aminek a társaságában aztán bevettem magam a fürdőszobába.
Félmeztelenre vetkőztem, végignéztem a lila foltomon, amit annak köszönhettem, hogy magamra ejtettem a szerszámos ládámat, egy óvatlan pillanatban. Béna voltam na! Bárkivel megeshet egyszer, de majd úgy is hamar eltűnik.
Szóval vettem egy kellemes zuhanyt, és mintha éreztem volna, hogy nekem bizony most nem szabad a szokásos köntösömben hesszelni a tévé előtt, míg végignézem az esőerdős dokufilmet. Felöltözve nyúltam el, de ez a pihenés pusztán addig tartott, míg elhelyezkedtem, és bekapcsoltam a tévét, hisz már kopogtattak is az ajtón.
Elhúztam a számat, majd megindultam arrafelé. Valamiért nem igen szíveltem a fajtámat mostanában… de a lényeg, hogy odamentem az ajtóhoz, kilestem a kémlelőn, majd egy sóhajtás keretében kinyitottam az ajtót.
Felvontam szemöldököm, mikor megláttam a képembe nyomott papírt a gyakorlatról.
Eleinte nem is figyeltem a fiatal nőre, csak karba tettem kezeim, majd szavai után bólintottam egyet.
-Attól függ miben… -dörmögtem, aztán elléptem az útból, kitárva az ajtót, hogy beljebb jöhessen ha van hozzá kedve. Ha nem volt, akkor én egy törölközővel tértem vissza, amivel a még vizes hajamon dörgöltem végig.
- Az. - bólintottam. -Igen… időben jöttek… - vágtam egy fintort is mellé, hiszen azóta már biztos eladták a szerszámaim, amiket meglovasítottak, majd gondolkodóba estem, s végül megráztam a fejem.
- Többnyire nyakig az autókban vagyok mit is mondott mi a neve? - emeltem rá első ízben a tekintetem, és talán nem kellett volna. Pislogtam párat, aztán nem mozdultam, hisz a múltam árnyéka úgy rohant az arcomba, és vágott pofán, mint egy kellemetlen látogató. Belém fagyott a mozdulat, és a levegő is. De ez nem lehetséges! Ha csak nem ment férjhez ismét, és… vagy talán a nővére… vagy… de nem… az nem lehetséges!! Ő meghalt!!
Szóval döbbenten álltam ott, miközben meg kellett támaszkodnom egy pillanatra.
- Jelentettem a betörést, de a fülük botját sem mozdították… - jelentettem ki némi torok köszörülés után, s közben próbáltam elpislogni az elém táruló arcot, hátha csak képzelgek, de az arc, bizony ott maradt, én meg kb olyan képet vágtam, mint aki kísértetet lát.

- ☠ -