Anita & Arne

"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."

Egyszerre szomorú és gyengéd a mosolyom annak hallatán, hogy Arne mennyire szeretett volna velem megosztami valamit, de nem voltam jelen már az életében és akkor mégcsak nem is tudta, hogy nem önként távoztam, hanem az a csodás anyja intézte így. Pedig egész normális volt velem a királyné, egyszerűen fel nem fogom épp ésszel, hogy miért kellett ezt tennie. Miért tette ezt a fiával. Ritkán érzek gyűlöletet a szívemben, de az a nő... Ő kiérdemelte.
- Nos, azt hiszem, hogy igaz a mondás és igazából csak akkor tudjuk, milyen értékes is valami, ha tudjuk, milyen elveszíteni. - Sohatöbbé nem akarom tudni, milysn Arne nélkül tengetnem a napjaimat, hiszen ő hozta vissza a színeket..csak most a boldog, könnyed színek mellé társul a szenvedélyes vörös is. Pár nap alatt tanította meg nekem, hogy nem csak tisztán lehet szeretni valakit, de vágyakozva is utána, minden nap. Persze nyilván még mindig teljesen más hajóban utazunk, még ha úgy is tűnik a számára, hogy egyet akarunk. Ő csak boldog, hogy végre visszakapott és talán kicsit meg is van illetődve, hogy egészen csinossá sikerült felcseperednem és a sok vita az elején adott a helyzetnek némi..szenvedélyt. Én azonban pisis korunk óta szerelmes vagyok belé és az lep meg, hogy milyen hatalmas ereje van a vágynak, hogy nem tudok egykönnyen ellenállni neki, hiába fogadtam meg. Ez csak az ő érdekét szolgálja...Szolgálná, ha nem találtak volna egymásra újra az ajkaink, ahogy mi is tesszük. Azt hiszem, kezdek egyre jobb lenni benne, egyre könnyebben bele tudok olvadni, nem aggódva azon, hogy mi lesz, ha neki nem tetszik a tapasztalatlan csókom. Teljesen elmerültem az élvezetben, lábam köré helyeztem, amit ahh..szerencsére ő ki is használt és a keze feltérképezett többnyire mindent. Már azt hittem, hogy még egy kicsit tovább élvezhetem a helyzetet, de nem így lett és teljesen igaza volt benne. Nem lenne jó, ha azt látná a személyzet, hogy a hercegnő miket művel a kertben, még ha ilyenkor errefelé nem is igazán járthat senki, de ennek az esélye, hogy valaki megjelenjen, az sosem 0.
- Tudod, meglepődnél, hogy egy ekkora palotában milyen nehéz...Igazából...Áh, semmi. - Elvörösödtem és inkább foglalkoztam azzal, hogy megint olyan makulátlan legyen az öltözékem, amennyire lehet. Nem számítottam rá, hogy a hercegem az ölébe fog invitálni, de nagyon szívesen foglaltam helyett ott, akár egy hercegnő a trónon..úgy éreztem magam.
- Mmmmhm. Csak a színt kérdeztem, de még azt is kiválasztanád nekem, hogy mit vegyek fel? Azért nagyon sok öleléssel meg puszival kell ám fizetni. - Ezt mondom, miközben épp egy puszit helyez az arcomra. Ezt nagyon szívesen viszonoztam, de majdnem az ajkára sikerült. Nem mintha azt bántam volna egyébként, de lehet, most kellene elkezdenem a "csak baráti" részt.
- De előre szólok, hogy olyat kell válassz, amiben biztosan szebb leszek mint Grethe Ellingboe, mert a végén még elcsábít mellőlem. - Volt már kél Arniról, barnákkal, fekete hajúakkal, vörösökkel, de szőkékkel soha és így nem csoda, ha kicsit hiányzik belőlem az önbizalom.

Anita & Arne

"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."

Ez az Arne! Igaz, hogy ha akarnám se tudnám elrejteni a mosolyom, hiszen imádom a herceget ugyanúgy, mint régen, sőt annál is talán kicsit jobban, hogy megtalasztaltam, milyen ha úgy igazán hozzám ér..DE egy pimasz szemforgatás tőlem jár az ő pimasz mosolyához.
- Óh hát persze, egy földreszállt angyal vagy, meg a vatikáni pápa is egyben. - Még most tért vissza csak a napokban, de olyan mintha már hónapok teltek volna el, minden olyan jó és ilyenkor érzem csak igazán, hogy mennyire hiányzott nekem, ez az egész. A szemeibe nézek és sírni tudnék, de most kizárólag a boldogság miatt és nem azért mert haragszok és meg vagyok sértve.
- Ez idő alatt nem csak szemtelenebb lettél, de..tinédzser korunkban ezt soha nem ismerted volna így be. - Voltak dolgai, amik még hozzám is eljutottak, mindig tudtam, hogy nem én vagyok az esete..és akkoriban én is inkább ettem volna homokot minthogy beismerjem neki, hogy mennyire mélyek iránta az érzéseim és milyen rég óta. Akkoriban, fiatalon még féltünk a csalódástól, de egy évtizedes távollét után, ez mind nem számít, semmit sem jelent mert sokkal többet ér mindennél, hogy végre együtt lehetünk.
- Hm, néha a hallgatás a legbölcsebb reakció. - A szám elé tettem az ujjaim és úgy kacagtam, akár egy igazi sznob dáma. Ez a nevetés kicsit hasonlított az anyáéra, de nem vagyok hajlandónezzel ilyenkor foglalkozni, mert most csak Arni számít és amit mond arról, hogy valójában nem lenne áldozat neki, ha  összeadnának minket a családjaink. Nem emiatt kaptam a szívemhez a kezemet és vörösödtem el akár a főtt rák, hanem amiatt, hogy azt mondta.. "Az enyém."
Uramatyám, annyira tetszett ez a mondat, ahogy hangzott, amilyen hatást keltett bennem, az...hogy végülis azt mondta  az övé vagyok, még ha nem is így értette. Vagy nem így akarta érteni, vagy..nem is tudom. Igyekeztem nem kimutatni, de legszívesebben megkértem volna, csak emiatt a pár szó miatt, hogy menjünk vissza a szertárba. Dehát, én Anita Rønningen vagyok, Norvégia egyetlen hercegnője és nem esedezhetek ilyesmikért az életem legelső és legfontosabb barátjánál. Barát Anita, barát! Aki bármit megadna nekem...Aki úgy tud rám nézni mintha.. UH, miért ilyen nehéz ez? Ehhez képest semmi sem lehet az ha valaki késélen táncol.
- Tudom, te vagy a legmakacsabb herceg a világon. - Csipkelődök, de attól még igaz, mert addig-addig megy a dolog, hogy végül csak megvallom neki, milyen érzés volt, amikor a bolondját járatta velem a pincében és ezért mennyire mérges voltam, de közben meg akartam tudni, neki milyen a véleménye azokról és hát..lehet, picit készen álltam megint becsábulni...
- Akkor... - Már nem tettem hozzá, hogy "próbáljuk ki megint" mert addigra ismételten üdvözölhetten ajkait és nyelvét a sajátjaimmal, és egyszerűen olyan jó volt, hogy nem volt elég, semmi sem volt elég Arneból, de hála az égnek, ő is ugyanannyira vágyott a repetára, mint én. Próbáltam tartani a lépést a csókba, jelezni neki, hogy bizony közel akarom érezni, mindenhol. Főleg, hát ott..Na és ha tényleg vele veszíteném el? Manapság már nem akkora nagy elvárás, hogy a hercegnők szüzen házasodjanak össze és ha nem lenne emiatt kérőm, az én drága Arnim úgyis hajlandó lenne megmenteni attól, hogy pártában maradjak. Az ujjai lesimítanak a hátsómra, majd a combomra, ezért azt a lábam átvetettem a derekán és amikor újra a fenekemnél járt, markolt..nem nyomtam el a hangos sóhajt, hanem a csókunkba nyögtem, amíg az ujjaim megszorították a tarkójánál és a csípőm Arnina szótfogadva emelkedett meg, összeérintve vele az ölemet, ami annyira forróvá vált, hogy majd megőrültem. Szerencse, hogy a herceg észnél tudott maradni, helyettem is. Nekem kellett volna  ezt megtennem, de nem volt erőm..ha Arneről van szó, nem bírok ellenállni. Csak belélegzem az illatát, meghallom a hangját  érzem minden egyes izmának a súlyát, ami velem érintkezik..eszembe jut az a mondat, nem olyan régről és sírni tudtam volna amiért megálltunk, pedig hálásnak kéne lennem, több okból is.
- Sajnálom Arne, észnél kellett volna lennem. - Tényleg sajnáltam, mert nem ezt fogadtam meg, még a palota falain belül. Lehámoztam róla a lábam, de egy pár pillanatig csak őt tudtam figyelni, a KÍNOS nevetését. Egek..már megint miért kellett ezt tennem? Csak barárok vagyunk, jóhogy kínosan nevet, mert azzá tettem a helyzetet.
Ha eltávolodott tőlem, akkor elkezdtem a lovaglós szettemet helyre állítani és csak később mertem rá is nézni.
- Szerinted, milyen színű ruhát vegyek majd fel Grethe szülinapjára? Divatbemutatózzak majd neked?

Anita & Arne

"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."

Gyermekként, tinedzserként...sőt, kicsit mostanáig is, de mindig sokkal többet láttam a herceggel való kapcsolatba, mint ő. Mindig vágytam tőle valamire, még ha azok a lehető legártatlanabb és tisztább gondolatok is voltak a világon. Például, hogy soha se felejtsen el, mindig szeressen, hogy néha dicsérjen meg és egy-két ölelés sem esett volna rosszul. Velekapcsolatban sohasem voltak olyan gondolataim, hogy fúj fiúk, meg bacik, meg pfúj inkább leszek apáca. A lenagyobb méltósággal igyekeztem utána loholni. Aztán volt, hogy megtetszettek neki lányok, nők és ez rendben is van, mert az én szeretetem sosem volt igazán önző. Most viszont már az és így...így teljesen nem valós, amit az a szemtelen herceg állít.
- Te..Te szemtelen! - Túl jól csapta le a labdát...olyan Arnisan. Gazember. Imádom. - Dehogynem változtam, azóta lettem önző, hogy csak magamnak akarjam a figyelmed. - Megforgattam a szemeimet, dehát igazából, lehet, nem gondoltam át rendesen ezt a mondatot. Na és? Sokszor a szemtelen fazfickokat pont az ilyen odavágott igazságokkal lehet elhallgattatni.
Ettől függetlenül, még éreztem a forróságot az arcomra kúszni és mi sem előnytelenebb, mikor valakinek olyan fehér a bőre mint nekem? Nem igazán illő már ez egy huszonhat éves hercegnőhöz. Ejnye.
- Elegen simogatták már, hm? - Egy sunyi mosollyal forgattam meg a szemeimet, ahogy válaszoltam arra, hogy ő meg az egója milyen szoros kapcsolatban vannak. Tulajdonképoen nem zavar, sőt szerencse, mert ha nem így lenne, akkor nem ment volna az után, hogy bebizonyítsa az igazát és nem békültünk volna ki. Mondjuk az a kibékülés sem teljesen az volt, vagyishát nem is tudom, mi történt pontosan a szertárban. Nem is gondolok bele, mert megint el fogok pirulni és azt már nem bírná ki az én egóm. Pláne nem azok után, hogy olyan szerencsétlenül kikaptam és még le is kellett esnem a lóról...Arne karjaiba.
- Tényleg feláldoznád magad? - Habár a kacagás ott volt a hangomban megbújva, de mégis őszinte csodálat volt mellette, mivel ha hercegnő vagyok is, attól függetlenül nyilván lennének Svédország hercegének jobb lehetőségei is, mint én. Szebb, okosabb, vonzóbb, tehetségesebb vagy akár mindez egyszerre.
Egyszer láttam róla, véletlenül egy cikket, ahol egy sötét hajú nő van az oldalán, talán nálam egy kicsit idősebb is, ki tudja? Az az egy biztos, hogy nekem a szöges ellentétem volt. Azonnal be is zártam a böngészőt, merthát..engem úgysem érdekelt..nem?
- Nem vagyok aranyos..- Dünnyögöm, de valahol édesnek találom, hogy aranyosnak gondol, csak éppen az aranyos, az nem az amit szeretnék, ha gondolna, ha rám néz..inkább..Vonzó vagy..valami. Dehát ahogy közben néz és én is ő rá..
- Bármit?- Suttogáson szinte visszhangzik a fejemben, muszáj az ajkamba harapnom, nehogy kimondjam, amit annyira szeretnék, már nagyon-nagyon régóta.
Aztán megint sikerül elárulnom magam. Arninak mindig is ilyen hatása volt rám. Elindultak a gondolatok és azok már szavakká is alakultak a levegőben. Most is ez történt.
- Hát...hogy..ehm..Ez egy olyan titok, amit te sohasem fogsz kideríteni, Alexa. - Fogtuk-e ott egymás kezét? Igen. Csinált-e olyasmit, mint a borospincében? Igen. De azt már elképzelni sem tudtam volna, hogy milyen amikor megcsókol, mert idáig még sohasem csókolt meg senki és így hogyan is képzelhettem volna el úgy igazán? Inkább vonuljunk tovább másik témára, mert ebből nem jövök ki jól.
Nagyon sajnáltam Arni kedvenc paripáját, biztos vagyok benne, hogy én is egy kicsit meg fogok törni, ha Edelweiss lesz az, aki távozik.
Megsimogattam Arne karját, aztán eldöntöttem, hogy leterítem a földre a kis pokrócot, amire mind a ketten felfértünk kényelmesen, mégis rátelepedtem a hercegemre. Olyan békés volt minden, olyan szép a pillanat, olyan csodás az illata, a melegség, az egész érzés, amíg fel nem hozza azt a kis botlást és kénytelen nem vagyok válaszolni rá, amire ő is válaszol és ismét..olyan helyzetbe kerültünk, amibe nem akartam belesodorni, mégis megtörtént. Kényelmesen fekszek mellette, felnézek rá mintha ő lenne a legtökéletesebb a világon, mintha meghalnék, ha nem csókolna meg újra. Szemeim az arcán pásztáznak a szemei és ajkai között, megállapodva az ajkain, amíg válaszolok a kérdésére, hogy túl jól esett-e.
- Szóval, tetszett, ahogy reagáltam a közelségedre? - Lehelem szavaimat az ajkainak, amiket szinte már szugerálok, hogy tapadjanak az enyéimre. Hogy lehetek ennyire önző? Nem eldöntöttem, hogy nincs több csók? Dehát Arne már felnőtt férfi, nem tinédzser, nem? Lehet, valójában csak a saját szívemet akarom megvédeni? Jólesően sóhajtottam a csókba, jobb kezem egyből az állát kezdte cirógatni majd..mikor a nyelvét is ismét bevetette..Hát ott minden repült. Ujjaim az álláról a tarkójára simult és közelebb húztam egy picit, miközben az egyik simítása alkalmával a nyelve találkozott az enyémmel. Mondtam, hogy önzővé váltam, nem? Egyre többször simított a nyelvem az övén, az ajkán és a másik kezemmel a felsőjének az anyagát ragadtam meg, azzal is jelezve, hogy jöjjön közelebb. Esküszöm, utoljára.

Anita & Arne

"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."

Láttam Arnin, hogy nem tetszik neki, hogy magamban tartanám inkább amit elkezdtem mondani, de nem akartam semmilyen extra kellemetlenséget kettőnk között, miközben olyannyira jól egymásra találtunk megint, hogy már-már olyannak érződik a dolog, mintha ez a tizenegy év meg sem történt volna. Mintha mind a ketten egymás óvó barátságával körbevéve cseperedtünk volna fel. Nem az lenne egyébként sem kellemetlen, hogy miket csinált és azok nekem rosszul estek volna. Illetve de, rosszul estek de csak azért mert titokban minden pillanatot imádtam amikor hozzám ért, vagy amikor én értem hozzá. Az esett rosszul, hogy azt hittem, mindezt csak azért csinálta, hogy szórakozzon velem. Mostmár legalább tudom, hogy ha kicsit is, de vonzódik hozzám, mint nőhöz. Itt lenne az alkalom, közelebb kerülni hozzá mint valaha, de nem fogom kihasználni ezt a kényes helyzetet, mikor valószínűleg a békülés örömét és a minimális vonzalmát irántam összemossa és azt hiszi, én vagyok az aki neki kellene. Egyelőre bölcsebb lesz újra felépíteni ezt a barátságot.
-Akkor reméljük, hogy csak a hercegen múlik, mert a hercegnő nagyon szeretné a lehető legtöbb idejét kisajátítani. A hercegnő önző és a hercegnő el van kényeztetve, szóval jajj a hercegnek, ha megszegi a szavát. - Persze tudtam nagyon jól, hogy Arne sohasem tenne a saját szavai ellen, pláne nem ha rólam van szó, így édes kacajjal jeleztem, hogy nyilván csak viccelek, ne vegye komolyan. Persze...valójában durcás lennék, ha nem alakulnának a dolgok úgy, ahogy elterveztük, de az valószínűleg olyan esetek lesznek, amikről mi nem tehetünk.
-Látom, ugyanolyan kis szerény vagy, mint mindig. - Játékosan megforgattam a szemeimet. Ha akarnám sem tudnám tagadni, hogy így is imádom őt és igencsak tetszik, hogy ilyen magabiztos. Meg néha kacér...dehát..azt pont nem akartam elképzelni, hogy az ilyen kacér pillanatai még mihez meg kihez vezették ez alatt a hosszú idő alatt. Egyértelműen nem olyan nyomi, tapasztalatlan mint én és nagyon jól tudom, hogy mikor még tinik voltunk is tetszettek neki lányok. Végülis tinédzser srác volt, én meg csak a barátja..a bizalmasa...Így magamba nézve, ezen a téren nem olyan rossz, hogy nem kellett azokat a dolgomat végigasszisztálnom, mert meghasadt volna a szívem és képes lettem volna azért igent mondani egy politikai házasságra, mondjuk Halfdannal, hogy ne kelljen Arnit más lánnyal látnom. Ehm..maradjunk inkább a jelennél, ahol már letudtuk a versenyt, a kínos vereségem és az annálnis szánalmasabb pillanatot, hogy zavaromban Edelweiss kengyelébe akadt a csizmám sarka.
-Pffft. Azok a koronások mindegyike lesben állva várja, hogy el tudjanak árverezni egy nemesnek vagy királyi sarjnak. Inkább túlgondolnák és már pakolnák is be a bőröndöm, hogy Svédországba deportáljanak. - Elnevettem magam közben és eszemben sem volt eltávolodni tőle, de sajnos volt valóságalapja a dolognak. Nem vagyok én itt olyan fontos...Andreas után a sorban, én csak arra vagyok jó, hogy valamelyik országnak vagy túl gazdag nemesnek átoasszoljanak némi politikai előnyért cserébe és el tudják adni a népnek, hogy tökéletes tündérmesében élek.
-Mert rossz vagy. - Elhúztam az ajkaimat, majd nevettem vele együtt. Olyan jól esett végre megint ilyen gondtalannak és boldognak érezni magam. Mintha a hosszú, sötét, rideg téli éjszakák után végre kisütne a Nap és a természet végre újjá éledne a Tavasszal. A hercegem csókjai is ilyenek. Egyszerűen képtelenség nekik ellenállni. Tudom, nem ezt fogadtam meg, nem ezt döntöttem el..dehát nem mehet minden szempillantás alatt. Arne nekem a FÉRFI, csupa nagybetűvel, én pedig mindig is gyenge voltam, ha róla van szó. Majd szépen lassan megszokjuk egymást megint és akkor közben leszokhatok az addiktív csókjairól.
-Én, mint vesztes..de mint hercegnő, nem kaphatok olyan előnyt, hogy kárpótolsz is és kérhetek is valamit? - Ártatlanul igyekeztem rá pillogni, mintha nem is lennének semmilyen hátsó, akár tisztességtelennek titulálható szándékaim. Pffft mert nincsenek is. Mondjon bárki, bármit..hiába futtatom végig a nyelvem az ajkaimon- amiket éppen figyel- az íze után kutatva. Nem azért húztam finoman a fogaim közé az ajkam, mert legszívesebben megint éreztem volna az ajkait az enyéimmel, és ujjait amint az oldalamnál, vagy épp a hátsómnál markolnak. Áh, nem. Csak egy kicsit szerettem volna vele megint olyan intim helyzetbe kerülni, mint a szertárban, nem is régen.
Szerencsére, most ő volt inkább észnél és elterelte a témát kedvesebb, ártatlanabb mezőkre. Legalábbis az volt, ártatlan, míg nem szóltam el magam, hogy miért is ez a kedvenc helyem.
A felsorolására ismét csak forróság szökik az arcomra  nyakamra, talán még a mellkasomra és füleimre is, ahogy konkrétan lebuktam.
-Pont ilyenekre? Nem, mivel egészen idáig nem igazán tudtam, hogy milyennek kell elképzelni veled az ilyet.- Inkább elfordítottam felőle az arcomat és a természetnek szegeztem a tekintetem, mielőtt inkább ráterelném a témát és az ő kedvenc helyeire.
- Tényleg? Hihetetlen, mennyire féltem tőle. - Azon kívül, hogy minden lótól féltem, mérettől függetlenül, nem tartottam a Maja nevet lóhoz illőnek, dehát Arne kedvence és sohasem vallottam volna ezt be neki. Közben kikötöttem Edelt és elővettem a plédemet, hogy le tudjam teríteni a fűbe, majd le tudjak rá feküdni a felhőket kémlelve. Aztán lefeküdt mellém Arne és azonnal befoglaltam a mellkasát a fejemmel, azzal pedig, hogy átkarolt, már fordultam is az oldalamra, igyekezve, hogy minden porcikám a helyén legyen és ne lépjem át a határt, ami olyan vékony és olyan nehezen látni. Azonnal felpillantottam rá, ahogy megszólalt, kezem a mellkasára került, majd legszívesebben morogtam volna elégedetlenségemben, hogy fel kellett ezt hoznia. Imádom, hogy ilyen figyelmes és nem kerülik el az apró részletek a figyelmét, de muszáj pont ehhez ragaszkodnia?
- Csak muszáj vagy kötni az ebet a karóhoz mi? Hát jó.. -Persze, ez nem olyan egyszerű. Nem kellene véletlenül sem úgy megfogalmazni,hogy azt gondolja neheztelek, vagy esetleg nem akarnék többé olyat..mert deeee csak közben máshogy meg, nem kéne. Attól még nyilván, hogy nem kéne..még nem jelenti azt, hogy nem vágynék rá, pedig tudom, hogy abban semmi olyan töltet nem volt. Fogalmam sincs mi volt, de akkor sem akartam, hogy abbamaradjon.
-A boros pincében Arni. Arra értettem, amikor az történt és olyan közel voltál, és ott voltak a karjaid, én meg tényleg elhittem egy ideig, hogy nem csak csőbe akarsz húzni és jól esett úgy az egész, túlságosan is. De rájöttem, hogy nem azért csináltad, hogy közel legyél, hanem csak ühm...Borzolni akartad a tollaimat és kiszedni belőlem azt a vallomást, amire hála az égnek nem is tudtam, mi lett volna az elvárt válasz, mert nem úgy volt.- A szemeiből most inkább a mellkasára, azon belül a felsője anyagára koncentráltam inkább a tekintetem, mert amit mondanom kellett a magyarázathoz, azt nem tudnám úgy mondani, hogy a szemeibe nézek. - Arra értettem Arne, hogy azt hittem, csak élvezted, hogy sarokbaszoríthatsz és kiszedheted belőlem, mennyire szomorú voltam nélküled, hogy.. örülhess. - A karom a mellkasán keresztül kúsztak, hogy át tudjam a derekát ölelni és a felsőjébe bújtattam az arcom.  - Szégyellem, hogy ilyet gondoltam akkor. Annyira sajnálom, Arne.

Anita & Arne

"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."

-Amikor...nem számít! Az a lényeg, hogy most minden rendben van és ugyanolyan jó, mint régen. - Inkább nem akartam felhozni, mikor azokat csinálta, végtére is, engem sem kellett félteni..meghát már tényleg nem számít, mert most, hogy kibékültünk már haladhatunk előre egy szép és egészséges barátság kialakítására. Csak felejtsük el a múltat, meg ezt a pár napot, legyen minden úgy mint régen. Még akkor is ha ehhez nekem megint oda kell majd figyelnem, hogyan is viselkedek a jelenlétében. Egy idő után már nem olyan lesz, mintha tojáshéjakon lépkednék, hanem természetes akár a levegővétel, csak szokjak hozzá az új felálláshoz.
- Akkor remélem, minél többet fogunk Arne herceggel kirándulni. Valójában nagyon utálok magassarkút hordani. - Nagyon csinosnak találom és valóban nagyon előnyösek, azonkívül adnak a magasságomhoz egy pár centit, máris sokkalta elegánsabbnak nézek ki mint nélküle. Attól még az ördögtől való kínzóeszközök.
- Igen, sokkal jobban áll neked, hogy magasabb lettél. Ebből a szögből legalábbis előnyösebb. - Arne egy igen jóképű fiatalemberré cseperedett, ezt nem tudtam akkor sem tagadni, amikor először megláttam annyi év után. Most azonban el sem kell hallgatnom ezt, hogy kibékültünk, de attól még cukkolhatom,  hogy csak bizonyos szögből néz ki igazán jól.
- A hercegnő alig várja, hogy a szavaidon tudjon téged fogni. - Várjunk. Azt mondta, hogy gátlástalankodhatok vele? Te szent ég! Hát miért mond ilyeneket? Az arcomon a pír egyből felszökik a hajam vonaláig és nem tudtam nem visszagondolni a szertáros jelenetekre, amikor közelebb húzott és csókolt vagy mikor a combomra adott csókokat..vagy egyáltalán mikor a kezeivel simított rajtuk és...megragadta őket. Túl sok túl jó pillanatok voltak azok, nagyon rövid idő alatt. Ez persze azért rossz csak, mert ha esetleg tényleg el is gondolkozna rajtam, mint nőn, akkor meg azt gondolná, hogy ennyire könnyű célpont vagyok. Dehát, ő Arne és minden amit tesz elvarázsol és elrepít Lala-landbe.
pedig vissza kell fogjam magam, mindenképp. Nem teszi egyszerűvé a dolgom a kis utalásokkal és azokkal a pillantásokkal. Pont ahogyan Edel sem tette azzá a győzelmem, ami azt illeti, hála neki és a hülye női hormonjainak most én kaptam ki, s utána még le is égetem magam, hogy nem tudok leszállni róla. Örültem-e neki, hogy elkapott? Igen. Annak, hogy közel tartott magához? Persze. Annak, hogy azonnal éreztem annak a bizonyos álomvilágnak a húzását? Egyáltalán nem.
- Tudod, hogy akkor kapsz ölelést, amikor csak szeretnéd. - Kedves mosolyommal a lehető legőszintébb voltam. Elvégre, tényleg akkor kap ölelést, amikor csak szeretné, még mikor tényleg csak barátokként viselkedtünk, akkor is rengetegszer öleltem meg, mindenféle mondvacsinált okkal. Azonban mostanra érdekesebbé vált a helyzet, hogy  látszólag nem akar elengedni engem. Nem is akarom, hogy elengedjen. Sohase eresszen, inkább húzzon minél közelebb és öleljen, meg csókoljon, azokkal a szép ajkaival meg..Na NEM! Térj magadhoz kislány!
- Még mindig sokat szeretsz éérte tenni. - Bár ügyesebb lennék és el tudnám játszani, hogy nincs rám egyáltalán ilyen hatással. Bár ne lenne ennyire érzékeny a bőröm, hogy azonnal meglátszódjon rajta minden. Bár vissza tudnám magam fogni a közelében. Csak apró puszikat adott és mégcsak nem is az ajkaimra de máris teljesen elvarázsolt. Belélegeztem az illatát, nyelvemmel benedvesítettem az ajkaim, míg tekintetemmel megtaláltam szemeit és könyörögtem a zöld mélyésgeimmel, hogy csókoljon meg. Igen..eddig tartott az erős Anita attitűd. A pillanatban, hogy megéreztem a szája bőrének érintését az enyémen, már csókoltam is vissza, mintha csak eddig szomjaztattak volna és most, végre adtak egy pohár kristálytiszta vizet. Szerintem ennél addiktívebb érzés nincs is a világon, mint őt csókolni, simogatni az ajkait a sajátjaimmal, néha a nyelvemmel is megkóstolva, egy pillanatig és reszketős sóhajt kiengedni, amikor megszorítja a kezével a derekam. Mintha ő is azt akarná, hogy közelebb és jobban érezzen. Mintha alig bírná magát visszafogni, hogy ne tegyen érte.
Örökké úgy akartam vele maradni. Jobb kezemmel a nyakának oldaláról a tarkójára simítottam az ujjaim, balommal a mellkasán markoltam a felsőt, amikor végre a nyelvével is megajándékozott. Az enyém egyből fogadta, simította, keringett vele, incselkedett és amikor visszavonult, alsó ajkát finoman a fogaim közé szívtam, de nem harapdáltam meg, egyből el is engedtem. Így is elindult a melegség a lábaim közé és nem akartam, hogy megint olyan kibírhatatlannak tűnjön, mint korábban a palota falain belül. Nagyon nem akartam abbahagyni, szóval egy fél centin még követtem ajkait, amint távolodni kezdtek, de csak sikerült a földre visszatérni, hála a hangjának.
- Minden versenyünk után találni fogsz indokot erre?- A hangom még alig tért vissza, hiszen szinte még teljesen el voltam varázsolva. Szívesen mondtam volna neki, hogy ha a vesztesnek is jár egy csók, akkor még egy híjján vagyunk, de jobbnak láttam egyelőre, ha magamban tartom ezt a dolgot. Közben mind a két kezem már a vállain pihentettem, alig túlélve a tényt, hogy az övéi a derekamon maradtak.
- Mert...Khm..Mert nyugodt, csendes, alig van parkosítva így kevesebben járnak ide és mert mindig itt ábrándoztam rólad, amikor külön voltunk. - Várj! - Úgy értem, rólunk, hogy megint barátok lennénk, meg mi lenne, ha egy iskolába jártunk volna és hasonlók. Semmi olyan! - Mentegetőztem azonnal, de a valóságban...igenis olyan dolgok is eszembe jutottak, amíg a csendes neszei a természetnek minden más gondolatot elmostak lassan a fejemből.
- Neked vannak kedvenc helyeid? - A tekintetét kerestem, őszinte kíváncsisággal, hogy eddig milyen helyek lettek a hercegem kedvencei.
Nagynehezen elengedtem a herceget és eltávolodtam tőle, hogy Edelt ki tudjam kötni az egyik fához, ahol tud legelészni, majd az olalához rögzített táskából kivettem egy plédet, amit le is terítettem a part közelébe.
- Gyere Arni, itt tudjuk egy kicsit nézni a felhőket és beszélgetni. Nagyon sok minden történhetett veled, amíg távol voltunk. - Levettem a csizmám és miután ügyeltem, hogy minden sarka a plédnek ki legyen egyengetve, már le is feküdtem, behajlítva a térdeimet. Ha ő is így tett, akkor azonnal közelebb kéredzkedtem, hogy a fejemet a mellkasára tudjam helyezni. Ha csak ült, akkor meg a felsőjét birizgáltam a kezemmel. Mindegy volt, csak hozzá tudjak érni, igazából.

Anita & Arne

"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."

Ezek a pillanatok közöttünk, azóta, hogy kiderültek a dolgok, még mindig olyan teherként nehezednek ránk néha, mintha valami elefántot tennénk rá a tojásra, vagy nem is tudom. Nem fogunk alatta összeroppanni, de érezni lehet a terhét. Főleg, hogy aki tette ezt Arnival, az a saját anyja. Nem gondoltam volna, hogy lehet ennyire utálni egy nőt, egy embert. Mégis legszívesebben, nem is tudom, mit tennék vele, de az nem vallana a rám jellemző kedvességre. Csak ránézek Arne keserédes mosolyára és meghasad a szívem. - Nem tudtam, hogy milyen a mostani Arne és nem igazán tudtam mire vélni azokat a pillanatokat, amikor olyan..voltál. - Most sem igazából, de már nem haragszok értük és nem hiszem, hogy csak a lelkembe akart bele tiporni azokkal a bensőségesebb mozdulatokkal, mert sejti, hogy hogyan is éreztem iránta tinédzserként. Az az Anre nem tett volna ilyen kegyetlenséget és örömmel tapasztalom, hogy a mostani sem. Csak egy kicsit talán el van veszve velem és a barátságunkkal kapcsolatban.
Azért, örülök neki, hogy mostmár csinosnak tart, mert abban biztos vagyok, hogy a tini énem nem igazán volt a zsánere.
- Az etikett nem igazán engedi meg a nadrág hordását, csak nagyon ritka alkalmakkor. De...arra igencsak készen állok, hogy elmenjünk együtt valamerre. - Ez az! Végre megint programokat tervezgetünk. Óh, el ne felejtsem neki megemlíteni, hogy akár konzolozhatunk is majd, mert biztosan le fogom most benne őt aprítani. Azóta nagyon ügyes lettem és nem fog elvarázsolni, hogy vele játszok.
- Hmpf..- Na tessék visszatérünk a kishugi státuszra is? Azt azért nem! - Régen én voltam egy kicsit magasabb..- Remek visszavágás Anita.. Szemeimet forgatom gondolatban, saját magamon. Néha tényleg ennyire vagyok képes Arne közelében. Hová lett az éles nyelvem, az epés megjegyzésekkel? bedobta a zsepit és angolosan távozott? Inkább foglalkozzunk a lovaglással, jobban járunk.
- Ezt ki is fogom használni, herceg. Nehogy azt gondolja, hogy majd én itt nyugtot fogok magának hagyni. Annyiszor sajátítom majd ki, ahányszor nem szégyellem. Gátlástalanul.
Persze nem mutattam ki, hogy legszívesebben éljeneztem volna, mikor azt mondta, nem is vágyik más társaságra, csak ez maradjon is így, miután eljöttünk Grethe szülinapjáról és minden nő őt akarja majd megkaparintani. Ki ne akarna egy ilyen helyes férfit, aki ráadásul egy ország hercege? Így belegondolva, lehet, inkább nem is kéne megjelennünk ott, inkább maradjunk itthon.
Inkább elindítom a versenyt ezen gondolatok helyett! Persze, nem csak én vagyok ilyen bolond, mert maga Edelweiss is ragyogóan teljesít Aren közelében és nem hajlandó nekem meghozni a győzelmet. Zavaromban még a lóról sem tudtam leszállni rendesen, olyan ügyesen akadt be a lábam a kantárba. Már éreztem a nedves föld szagát, a sarat az arcomon, de Arni..asz én Arnim most is figyelt rám. Karjaim egyből köréfonódnak, majd lábam is, mikor maga köré simítja, ismét olyan közel kerülve, mint a szertárban. - Most mondd, hogy nem élvezed, hogy a győzelem mellé még a nap hőse is lehetsz. - Zöld tekintetem az övéibe mélyesztettem közben és a cserfes vigyor is szép lassan leolvadt az arcomról. Nagyon akartam volna, hogy megcsókoljon, megint, de nem használhattam ki. Barátok vagyunk. Nagyon szeretem és ezzel együtt, nem akarom kihasználni. A dereka körül elhúztam a karjaimat, tenyereim a mellkasán támasztottam meg. El kellene tőle távolodnom, de nem megy. Annyira önzőn vágyok a közelségére, hogy érzem az illatát, hogy nincs az agyam kérésére figyelemmel egyik porcikám sem. A tudat, hogy nem lát minket senki, mert minden munkás a palota előtti kertet rendezgeti, hogy egyedül vagyunk... Nagyot nyeltem, szemeim az övéiről az ajkaira tévednek, majd nagynehezen vissza. - Khm..Szóval..- Mit is akartam mondani? Az arcom forróbb mint Hanne serpenyője a konyhán, mikor süti a palacsintát. El akartam tőle távolodni, mégis mintha egyre közelebb lennék és egyre inkább hozzá simulnék.

Anita & Arne

"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."

- Arne...- Nem tudtam hirtelenjében végig se mondani, amit akartam. Megcsuklott még a hangom is, annyira elszomorodtam ettől a mondattól, mert már tudjuk, mi a helyzet és ezt mind éreznie kellett, miközben csak az anyja tehetett erről és szörnyen dühös is lettem, hogy egy anya ilyet képes tenni. - Tudnod kell, hogy mikor még mérges is voltam rád, mert azt hittem, szadista őrült vagy, aki csak kínoz azzal a..Mindegy is...- Muszáj voltam elhallgatni inkább és nem felemlegetni a boros pincés esetet. - Aki csak élvezi, ha szenvedek, még akkor sem volt egy pillanatig sem olyan érzésem, hogy a hátam közepére se kívánnálak. Ezt jobb ha tudod.  - Haragudtam rá? Persze. Kerültem? Még szép! De nem azért mert nem akartam volna látni, mindennél jobban - különben miért álmodnék róla mostanában állandóan- hanem mert gyáva voltam és nem akartam meg sem hallgatni, vagy esélyt adni neki arra, hogy megint velem játszadozzon, miközben utál. Hála az égnek, hogy végül addig, addig tolt a tűrés határom küszöbéig, hogy elpattant az a húr és beolvastam neki. Lehet, hogy ha ez nem történik meg, akkor olyan rossz lenne a helyzet köztünk, hogy szép lassan belesüllyedünk az utálat mocsarába, ahonnan már tényleg nincs visszaút. Mostanra viszont már többszörösen is áldhatom a makacsságát, hogy nem hagyott minket eltávolodni. Imádom érte, jobban mint valaha. Sajnos..vagy nem is sajnos. A kis szívem mindent ki fog érte bírni. Azt is, ha valójában mindig csak legjobb barátok maradunk.
Ennek az eredménye, hogy mindenképpen meg akarom neki mutatni, mennyire nem ültem a babérjaimon, amióta nem találkoztunk egymással, komoly tudást szereztem ebben is és megannyi konzolos játékban, amiben annak idején sosem tudtam őt leverni. A békülésünk eredménye, hogy megint őszintén tudok nevetni és a kacajom is ezúttal annak szól, ahogy előadja a sanyarú neveltetését a nővérei koszorújában. Annyira szeretem ezt a könnyed hangvételű beszélgetést is. Mostmár..sohasem fogom elengedni, mert egyszerűen kell nekem ahhoz, hogy önmagam lehessek.
Szavaiból pedig arra következtettem, hogy ő ezt az Anitát szereti még mindig, aki annyira jó kis cimborája volt. Ez egy bizonyos értelemben melengeti a szívemet, viszont ha mind ez a hirtelen jött öröm és az újdonság varázsa elpárolognak..akkor is látni fogja bennem a nőt akivé felcseperedtem? Akkor is akar majd csókolni? Akkor is olyan közel fog majd magához húzni, hogy szinte úgy érezzem, mintha a bőrünk érintkezne? Anita, gyorsan kergesd el ezeket a gondolatokat, mert majdnem behívtad a szobádba! De mit tehetnék, mikor bele tud remegni a lábam csak abba, hogy felidézem az érzést?
- Ezt örömmel hallom herceg. Tulajdonképpen én örülnék, ha több lehetőségem lenne nadrágot is hordani, meg lapostalpú cipőket. - Kissé durcásan elhúztam az ajkaim és megforgattam a szemeim. - Bár így is alacsonyabb vagyok, mint szeretném, úgyhogy inkább ne is panaszkodjak.
Elvégre miért van ez a helyzet? mert én vagyok egy ország hercegnője, tele kiváltságokkal és luxussal, szóval lakat a szájra és a luxussal járó kellemetlenségeket is cipeld ugyanolyan emelt fővel! Ez a kis terelés arra legalább jó volt, hogy ne piruljak el, amiért az én Arnim megdicsért engem. Többnyire azért ő egy jólnevelt fiatalember, aki nagyon is jól tudja, hogyan kell megdicsérni egy hölgyet, szóval ne szállj el..
- Sicc? Hmpf..Jól van Edel..menjünk és engedjük, hogy ezek az uraságok nélkülünk érezzék jól magukat. - Amilyen előkelőn csak lehet, felmásztam Edelweiss nyergére és közben olvadoztam, milyen édes Arne, hogy segíteni akart. Igazi úriember. Imádom. Miután ő is felült Arenre, indulhattunk is a kedvenc helyem felé, ahol rendesen beszélgethetünk majd. Közben figyeltem a fiúkra is, hogy lássam, hogyan viselik egymást. Meglepően jól, ami a paripát illeti.
- Természetes, hogy magamnak akarlak, mikor tizenévig nem láttuk egymást. Tényleg sunyiság ez? - Ajkamat lebiggyesztettem és a nagy szemeimmel pislogtam rá ártatlanul. Azért most leesett ám, hogy mire céloz, hogy is ne koppant volna nagyot, mikor állandóan azok a percek járnak a fejemben, amiket a szertárban töltöttünk el. Az már inkább meglep, hogy Arne célozgatott itt rá. Vagy arra értette egyáltalán? Most ez halál kínos, ha nem.
- Akkooooooor, RAJT! - Rántottam Edel gyeplőjén és elindult ám, de...még nem annyira voltak egyszerre vágtázni és Edelweiss nem sietett! Aren ment mint, ahogy kell és az én paripám nem tett mást, mit vele igyekezett egy vonalban ügetni. Még meg is torpant párszor...
- Edel, tudom, hogy nagyon szereted Arent, de ne hozz már minket kellemetlen helyzetbe. - Varázsütésként működött ez a kérése, de még így sem értük utol a fiúkat elég hamar. Pár másodperccel később értünk el a tóig. Nagyot sóhajtottam a vereségemen merengve és felkészültem leszállni. Az univerzumnak más tervei voltak, a csizmám sarka valahogy megakadt a kengyelben és előre kezdtem zuhanni, hiszen a másik lábam még le sem ért a földre. Tessék, szép kis lilafoltjaim lesznek.

Anita & Arne

"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."

- Akkor is örömmel jöttél volna, ha nem békülünk ki?
Részben humorral kérdeztem, de volt benne némi őszinte kíváncsiság is, merthát...Valószínűleg, ismerve őnmagam, én legbelül akkor is örültem volna, hogy vele mehetek, ha éppen nem kedveljük egymást. Úgy is bizonyítottuk szerintem, hogy utálat meg nemkedvelés sosem volt igazán közöttünk, csak sértettség, gőg és egy csipetnyi harag. Halfdan sem egy rossz ember, csak néha kicsit sok volt, hogy nem igazán hagy nekem nyugodt. Ettől még igen, elmentem volna a bálba vele is megint, mivel más úgysem mert volna elhívni, mert mindenki azt hiszi, hogy mással nem is akarok megjelenni egy rendezvényen. Szóval, ha örömmel is tölt el Arne nevetése, én játékosan megforgattam a szemeim. "Mert nem ez a dolgom?" Talán egy légy zümmögése is hangosabb lenne a válaszomnál. Nem ez az királyok családtagjainak a feladata? Sakkbábuként lépkedni a táblán és stratégiai szempontból, politikai célzattal levenni másokat a lábaikról. Ha nekem az a dolgom, hogy megjelenjek olyan partikon, amikhez semmi kedvem, csinos legyek és kedves, akkor megyek és teszem a dolgom, de most...Most, hogy lesz velem valaki, akit szívből szeretek, már nem leszek magányos.
Főleg, mikor ilyen kedvesen simogatja az arcom, akkor tudom, hogy nemhogy a rendezvényen, de soha többé nem leszek egymagam.
- Meg kell tanulnod Arne, hogy a nők, ha kell összetartanak. - Büszkén és kissé fennhéjázón simogattam Edelweiss sörényét. Bár nem voltam teljesen biztos abban, hogy tudni akarom, ha Arne igazából már mindent is tud a női nemről. Újra és újra felbukkan a gondolataim közt a kérdés, hogy vajon volt-e lány akit szeretett, amióta nem találkoztunk, hiszen már akkor is tizenhat éves volt mikor utoljára voltam Svédországban, és hát...kicsit feltűnt, hogy neki van némi tapasztalata a csókváltás művészetében, ami nem kimondottan baj, csak megszakad a szívem ha belegondolok, hogy egy pislákoló tüzet hagyott otthon, ami csak a fellángolásra vár és a herceg visszatérésére. Alig kaptam vissza az életembe és máris kisajátítanám. Rossz Anita! Inkább nagyon ügyesen tartom magam a barátság ösvényén, mikor felajánlom a versenyt. Régen is sokat versenyeztünk a játékokban, most miért ne dobhatnánk fel vele ezt a délutánt?
- Helyes, mert nem fogom magam hagyni! - Sosem volt szokásom feladni, ha van egy kis esély is arra, hogy nyerjek, akkor  megyek tovább. dehát gyerekkorom óta ilyen vagyok, ezt ő is nagyon jól tudja. Tudhatja. Nagyon sok mindent újra meg kell egymásról tanulnunk, de készen állok a feladatra és az útra, ami azokhoz vezet, még akkor is ha egy picit nehézkes lesz néha. Nem vagyok már tinédzser, igen is képesnek kell lennem arra, hogy visszafogjam magam körülötte. Például lehet, nem kellene megfognom engedély nélkül a kezét - mindegy mi történt a szertárban- vagy azon morfondíroznom, hogy becsempésszem őt a szobámba valahogy. Jobbnak láttam, gyorsan sarkon fordulni és inkább az öltözésre koncentrálni, meg arra, hogy jó illatom legyen, ami..nem is tudom, miért annyira fontos egy lovagláshoz.
Persze, miért ne kisértene meg az odavezető úton? Közelhúz, megdicsér, megpuszil, én pedig majdnem úgy néztem rá, mintha a világ leghatalmasabb és ízesebb vattacukra lenne, vagy nem is tudom, de valamire amit imádok, csodálok és nem tudom elhinni, hogy ő viszont szeret engem.
- Milyen diplomatikus válasz! - Büszke voltam rá, hogy ebben is gyakorlott, de mégis kacagtam közben. - Pedig hidd el, a kérdést nem csapdának szántam.
Na de akkor minek? Őszinte kíváncsiság...magyarázkodok saját magamnak, de inkább nem gondolom végig, hogy ezt miért akartam tudni. Úgysem hordhatnék innentől kezdve csak nadrágokat, ha azt mondaná, hogy az csinosabb. Nem is kérdés..Uhum. Vicces, mikor már magának sem tud az ember hazudni, de mégis megpróbálja.
- Örülök, hogy bejöttök egymásnak, de azért óvatosan, mert ti a mi legjobb barátaink vagytok és még féltékenyek leszünk.
Nyilván nem leszek egy lóra féltékeny, dehát azért nah! A határokat meg kell szabni és véletlenül sem akarom persze, hogy Arne engem nevezzen gyönyörűnek. Pfft, miért akarnám? Közben előkeríten Edelwiss saját kis outfittjét és elkezdem felöltöztetni...Mert őt nem felnyergelni szoktam, öltöztetni.
- Szerintem nem lesz gond, érzi, hogy hasonló temperamentummal rendelkeztek. Menjünk. - Arennel nincs probléma, ha engedi, hogy megsimítsd a sörényét, akkor nyert ügyed van nála. Nem sok mindenkinek engedi és nekem is napokig a "nyakára kellett járnom", hogy elfogadjon. Nem szoktam segítséget kérni, hogy felpattanjak Edelre, ezt tudják már az egész palotában, de Arne szándéka inkább az volt, hogy vigyázzon rám és nem az, hogy segítsen, ami nálam nagyon is különbözik. Kedves mosollyal köszöntem meg neki és szép, egyenes háttal vártam, hogy ő is felszálljon Arenre. Régen is ennyire magabiztosan tartotta a gyeplőt? Ki tudja? Én általában nem mertem a lovak közelébe se menni, hogy megfigyeljem.
- Jól van, kövessetek minket. - Éppen csak kicsit kellett a kantáron mozdítanom, hogy Edelweiss tudja, merre kell menni, hiszen általában mindig ugyanabba az irányba lovagolunk ki. - Először hagyom, hogy összeszokjatok, utána...nincs kegyelem.
Egyre inkább távolodtunk a palota épületétől és az őröktől. Félszemmel figyeltem meg Arent, hogy jó paci-e, de nem rándult meg, nem tűnt hergeltnek, vagy feszültnek, mintha mindig is Arne királyi hátsóját hordozni született volna. Amint hallótávolságon túl jártunk Arne felé fordultam.
- Ma nem lesznek látogatók az udvarban, biztosan egyedül tudunk lenné és rendesen beszélgetni. - Megpróbáltam nem elpirulni, hogy ez majdnem hogyan is hangozhatott volna, ha az az utolsó két szó az és után, nem hangzik el. Nemrég is teljesen egyedül voltam vele és az kicsit érdekesen alakult, mint minden alkalom mikor egyedül vagyunk... Jó de az más volt többnyire, nem? Képzeletben megráztam magam és lehajoltam megsimogatni a paripa nyakát.
- Szólj, ha készen állsz arra, hogy el legyen látva a bajod. - Magabiztosan egyenesedtem ki, de játékosan kacsintottam a herceg irányába. A versenyszellem most is buzgott bennem, adrenalinnal ellátva minden porcikám. Olyan rég szórakoztam már ennyit, hogy lassan még függővé válok.

Anita & Arne

"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."

Pár nappal ezelőtt még vádlón dörgöltem voplna Arne orra alá, hogy mennyire rossz is volt nekem, amikor megszakadt a barátságunk, tizenegy éve. Igen, mert nem véget ért, hanem hirtelen megszakadt és onnantól kellett, egyedül hozzászoknom az új normálishoz, ami az volt, hogy nem állunk egymással szóba. Most azonban, már nem tudnám hibáztatni semmiért, pláne nem a magányomért. Nem ő tehet róla és remélem, hogy a drágalátos anyja ezért még hatszor megfizet. Nem az én önérzetem és keserűségem miatt, hanem amiért ezt merte tenni a saját fiával, azzal az emberrel akit neki kéne a világon a legjobban szeretnie, azzal akit én a világon a legjobban szeretek. Kissé szentimentálissá váltam én itt, nagyon hamar, dehát Arni mindig is a gyengepontom volt, így megálltam, hogy a kezére adjak egy csókot, amivel megsimogatta a kezem és csak hálásan mosolyogtam rá. Még így is, hogy ő duplán annyit szenved mint én, így is ő akar engem vigasztalni. Olyan csodálatos ember.
Még azt is elnézem neki, hogy piszkál.
- Hmpf, elég kreatív tudok lenni, ha hiszi uraságod, ha nem. - Ha odateszem magam, végül mindig ki tudok találni valami igazán sokat mondó meglepetést. Igaz Arne esetében már másban is gondolkoznék, de..de nem, Anita! Barátok, emlékszel? Fel kellene építeni, amit sikerült majdnem a nullával egynelővé tennie az anyjának. De, mikor annyira vonz, hogy másra sem tudok gondolni, mint a csókjai? Ez a herceg lesz a végzetem, esküszöm.
- Mire is mentem volna én, gyenge kis harmatos virágszál, ha nem jön a nagy, erős Arne herceg, hogy megmentsen? - Játékosan megforgattam a szemeimet, úgy is tudja, hogy valójában hálás vagyok a segítségért, hogy tényleg el fog kísérni, meg nagyjából mindenért, de főként azért amiért nem hagyta, hogy puffogjak és kerüljem, amíg világ a világ, hanem jött és belekényszerített abba a helyzetbe. Azért, hogy nem hagyta, hogy ne hallgassam végig. Abból következett, hogy...éreztem a pírt felszökni az arcomra, mert minden végigfutott hirtelen a fejemben. Attól a pillanattól, hogy az ajkaihoz értem, hogy a szekrényhez tolt, feltett rá, a lábaim közé került és megcsókolt. Szent ég... Meddig hagytam volna elmenni a dolgot, ha akkor nem hallom meg Heidi és Hilde hangját? Valószínűleg nem rajtam múlott volna a dolog és akkor bele sikerült sodorni Arnet valamibe amit később kilencvenkilenc százalék, hogy megbánt volna.
Szerencsére nem is kell ezen törnöm a fejem, mikor megpillantjuk Edelweisst, mivel mind a kettőnket magával ragad, hogy milyen tökéletes teremtés. Arne kijelentésére, már mind a ketten, szinte méltatlankodva fordítottuk a herceg felé a fejünket.
- Közlöm veled, hogy amit megosztottam a hölgyeménnyel rólad, az mindig köztünk marad majd. Ne is próbálkozz. - Kiöltöttem rá a nyelvem, mint régen és haladtam tovább a lovaglás és a verseny irányába. Régen sok játékban le tudott volna verni, de már azóta gyakorlottabb vagyok és hiszem, hogy lenne egy-két verseny, amiben igenis felé tudnék kerekedni. Figyelve a reakcióját, ami picit késleltetett volt, szerintem..megijedt. Édesem..Hihi. Még Edelweisstől is segítséget kért volna. Inkább nem törtem le a kedvét azzal, hogy nem...mert Weiss csak nekem fog segíteni. Ő másik paripával fog versensyezni. Közben kipirult, az orrnyergét dörzsölte, nevetett. Min nevet? Mi történik?
- Már azt hittem, megijeszt a gondolat, hogy hamarabb csúcsra kerülhetek, mint te. - Immár nem csak magamban kacagtam, és örömmel vontam magam után a palota irányába, hogy minél hamarabb el tudjunk készülni. De persze már ez sem történhetett meg mindenféle malőr nélkül, ahol vagy a kezemet, vagy a tekintetemet nem tudtam rendesen kontroll alatt tartani, nemhogy a gondolataimat, mikor már a folyosón álltunk. Olyan érdekes jeleket küld felém, hogy nehezemre esik kimazsolázgatni, mi az amit komolyan vegyek, mi az amit nem kellene hagynom, hogy a fejembe szálljon, mint valami testes kis bor, ami elveszi az ítélőképességem.
Kénytelen voltam magam gyorsan kivonni a bűvköréből, mert tehettem volna akár valami meggondolatlant is. helyette már hamarosan a szobám gardróbjában öltözködtem át, s fújtam magamra némi virágillatot. Még ez is gondolkodóba ejtett. Mi van akkor, ha nem tetszik neki az illat? Miért kerülne olyan közel, hogy érezze? Miért ne kerülne? mondjuk, mert nem kéne, Anita? Ne legyél már tini, kérlek. Mélylevegőt véve hagytam el a szobám és sétáltam vissza a korábbi pontra, ahol elváltunk egymástól a herceggel.
A kínlódó gondolatmeneteimből a lépteinek hangja rántott ki és milyen jól áll neki, még az ilyen egyszerű "játszós ruhája" is. Próbáltam mellette úgy sétálni, olyan közel és mégis távol, mintha egyszerű barát akarnék lenni, végtére is ezzel próbálkozok, nem? De..nem..kéne..de, dehát hozzám ér. Elég volt a derekamra simítania kezét, majd megpuszilnia, hogy azonnal elveszítsem minden éppkézláb gondolatomat. Nagyon megnehezíti a dolgot.
- Tényleg? - Őszintén örültem a dicséretnek, de aztán jött az a mosoly, ami miatt nem tudtam a tekintetem levenni az ajkairól egy ideig. Az ajkam bevontam a fogaim alá, mintha egyszerre akarnám felidézni, milyen érzés mikor az ő ajkai érnek hozzá, milyen íze van és...megint érezni akartam mindent. - Nnna és..khm..Na és melyik áll jobban? A szoknya vagy a nadrág?
Csak egy pár másodpercre villant fel bennem az emlék és az érzés, milyen volt, érezni a kezét a ruhám szoknyája alatt simítani. Most az én arcom vörösödött el. Miért kellett ilyeneket kérdeznem? Ő dicsért meg, nem? Az ő keze simított a derekamon és a puszi is. Hogyan kellene magam tartanom? Nem vagyok én kőfal. Eddig azt hittem, hogy de..de aztán megtörtént Arne. Először azok voltak a gondolataim fő irányelvei, hogy hogyan is kellene magamtól megvédeni Arnit, aztán rájöttem, hogy időközben felnőttünk és majd ő megvédi magát tőlem, mikor kezdi azt érezni, hogy túl sok vagyok neki. Különben is mindig volt annyira talpraesett, hogy szóljon, mikor valami zavarja. Nem?
- Szeretnéd kiválasztani, hogy melyik lovon szeretnél vágtázni? Ebben az istállóban mindenki nagyon kedves az "idegenekkel", van..ühm..Aren..a fekete telivér, szemben, ő gyorsabb viszont néha kicsit öntörvényű..ha van kedved a kihívásokhoz. - Nem..nem én neveztem el így, viszont, azt már nem állíthatom, hogy a nevének semmi köze sem volt ahhoz, hogy őt választottam tavaly előtt Mr Ellingboe-ék istállójából...mint ajándék.
- Felnyergelnéd, vagy segítsek..vagy hívjak segítséget?
Kivezettem közben Edelweisst, hogy felnyergelhessem magamnak. Tudtam én, hogy nem kellene ennyire zavarba esnem a lehetőség miatt, hogy kettesben lehetek a herceggel, megint, de nem tudtam a dolgot irányítani, mert mindig csak azok a képek jártak a fejemben, mikor csókot váltottunk, vagy simított, s helyenként markolt rajtam valahol. Pedig annak ott kellett volna maradnia a szertárban.

Anita & Arne

"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."

A "hercegnőm" megnevezésen persze csak kacagtam, de valójában nagyon tetszett, hogy ő így szólít. Az ő szájából nem titulus, hanem kedves becézéssé válik, de persze valószínűleg ő bárhogyan is nevezhetne és én odáig lennék érte...ami nem kifejezetten jó a kezdődő - vagy folytatódó..attól függ, hogyan nézzük- barátságunknak. Bevallom, sohasem azt képzeltem el, hogy ha esetleg vissza is táncolna az életembe, akkor minden ugyanolyan lenne mint előtte, viszont remélni sem mertem volna soha, hogy ha egyszer megtörténik, akkor túlmegyünk majd a barátság határain. Túl-túl. Ezek a csókok és érintések, nem fognak beleférni abba aminek lennünk kéne. Még akkor is, ha ez nagyjából minden vágyam, hogy ne úgy tekintsünk egymásra, mint egyszerű barátokra. Biztos akarok lenni abban, hogy Arne és én tényleg egy lapon vagyunk és nem két különbözőn, nagyon áttetsző lapokkal. Vannak pillanatok, mikor teljesen el is tudnám képzelni és hinni, hogy valóban én vagyok az aki kell neki. A lényem, a szívem, a lelkem, én mint nő, és nem pedig csak összekeveri ezt valamivel. Nagyon reméltem, hogy nem, mert az tényleg kegyetlen lenne most, hogy már tudom is, milyen érzés mikor a karjaiban tart, hozzám ér és csókol. Biztosan erről fogok álmodni éveken keresztül. Na nem mintha ezt ő neki tudnia kellene, hogy ilyen egyáltalán már történt. Így is levesz a lábaimról, pedig nem is tudja, én mennyire imádom és próbálkoznia sem igazán kell. Na de..én egy hercegnő vagyok, kellene valami tartás, nem?
Majd kint, mikor nem tehetünk meg akármit, akkor majd könnyebb lesz úgy tenni, mintha egyébként tudnék rá egyszerű barátként tekinteni. Halfdan érkezése borította ezt az egész tervet, nagyon is hamar. Hiába akartam a külvilágot alkalmazni, mint pajzs Arninak ellenem, mégis végül a herceget sikerült, ha nem rossz szándékkal is, de Halfdan ellen felhasználni. Majdnem ugráltam örömömben, amennyire jól sikerült az egész. Szinte kezdtem azt érezni, hogy tényleg velem akar majd tartani és nem csak a jólneveltsége, vagy kötelességtudat miatt. Halfdan nem egy rossz ember, sőt néha egészen bájos is tud lenni, mégsem tudtam sosem igazán megszeretni a társaságát, hiszen egyáltalán azért mentem bele kezdetekben, hogy legyen a partnerem, mert Arnira emlékeztetett, s ezzel együtt arra, hogy a valódival sosem fogok tudni megérkezni egy ilyen eseményre. Ez is bizonyítja, hogy az élet indig tele van meglepetésekkel és most eljött az én időm, hogy valójában kapjak valami jót. Közben apám elvezette Halfdant, Arnit pedig én, anyámtól. Semmi kedvem nem volt még megküzdeni ezzel, csak gondtalanul élvezni a herceg társaságát, amíg lehet.
- Hidd el, nagyon fogod szeretni. Ő amolyan terápiás társ volt számomra, még póniként került hozzám és azóta folyamatosan segített nekem megszabadulni a félelmeimtől...és a magánytól. - Észrevétlenül, lágyan megszorítottam ujjaimmal a karját, amin pihentettem s kezemet, miközben az ajtón kisétáltunk. Mostmár biztonságban érzem magam, mert itt van velem és tudom, hogy sohatöbbé nem leszek egyedül.
-Mmm. Nem is tudom, hogyan fogom ezt megbocsájtani őnagyságának...Bár mintha valami azt sugallná, hogy nekem kellene köszönetet mondanom inkább. Lehet, hogy így van? - Nagy, ártatlan szemekkel pillogtam fel rá, de a tekintetemben minden játékosságot kiolvashat és azt is, hogy valójában mennyire hálás vagyok neki, meg érte, hogy az életem része lett megint.
- Khm..Hát az úgy volt..- Máris mentegetőzésnek hangzik, ez az..- hogy egyébként tényleg nagyon kedves tud lenni és kicsit hasonlított rád és egyébként... lehet, pár pohár pezsgő lecsúszott, mikor megígértem neki, hogy onnantól kezdve kísérgethet és azóta...Nem mertemnekimegmondani,hogyegyébkéntmássalisszívesenmennéknéha.
Az utolsó mondatomat inkább gyorsan elhadartam, mert úgy könnyebben kicsúszott maga az egész mondat, dehát kicsit hasznos is volt a tapasztalat, mert azóta nem igen csúszik le egy pohárnál több semmilyen alkoholból sem. Szerencsére az út az istálókig ki volt kövezve, mert azért mégiscsak magassarkú volt rajtam, de azt kívántam, már a lovagló szettem lenne rajtam és máris kilovagolhatnánk a herceggel. Edelweiss szerencsére pont befejezte a szépítkezést a lovászfiúval és a helyén pihent. A sárga, fél arab kanca az én büszkeségem. Nagyon szeretem én magam kiszépíteni, dehát nekem nem mindig adatik meg ár az alkalom, mégis mindennap eljövök hozzá, hogy egymás társasága lehessünk.
- Arne, bemutatom Edelweisst, Edelweiss, ő itt Arne...Tudod..akiről meséltem. - Mondatom utolsó fele már suttogásba ment át, míg az ujjaimmal a puha, selymes sörényét simogattam. - Mit szólnál Arne, ha bemutatnám, milyen  ügyesen lovagolok? Oh, akár versenyezhetnénk is! Csak..előbb, menjünk és öltözzünk át. - Már korábban úgy is felajánlottam neki, hogy bebizonyítom, nem vagyok benne teljesen reménytelen, hát most ez akár meg is történhet. Csak a ruházatom nem túl megfelelő ehhez. - Gyere! - Megfogtam gondolkozás nélkül a kezét, mint gyermekkorunkban és úgy indultam meg a szobám felé teljes gőzzel. Mikor leesett, hogy ez alkalommal más a kezéhez érni, mint eddig akkor torpantam meg és engedtem el a kezét. - Bocsi..- Elvégre már az maga is kockázatos volt, hogy a karját elfoglaltam korábban.
Útközben még láttuk Mr Ellingoe-t távozni, dehát vagyok olyan rossz ember, hogy ne hasson meg a dolog, miközben Arne van az oldalamon. A folyosó előtt, ami a szobámhoz vezet megálltam, a fülem mögé utasította egy tincs hajat, s közben kissé zavarban voltam, mikor végignéztem rajta majd a szemeibe néztem. - Te..Ha átöltöztünk, itt találkozunk. Jó?
Fogalmam sincs, miért jöttem ettől zavarba.Lehet, mert túl könnyen jött volna, hogy tartson velem, dehát azért azt már..még nem. Fogalmam sincs... különben is inkább gyorsan sarkon fordultam és beviharzottam a szobámba. Ott fújtam magamra a kedvenc cseresznyevirág illatú testpermetemből, felkaptam magamra a drapp nadrágom, egy hófehér rövidujjút, fekete csíkkal, fekete csizmát húztam fel, a hajam lófarokba kötöttem és készen is álltam, hogy távozzak a herceggel a folyosónál.
- Mehetünk?