Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Van az úgy, legalábbis régen mindig is így volt, hogy nem kellett látnom Arne arcát ahhoz, hogy tudjam, éppen mosolyog. Ez engem is mosolyra tud késztetni. Részesülni a svéd herceg őszinte mosolyában, már gyerekként is kitüntetésnek számított, nemhogy most, mikor már egy érett, felnőtt férfi. Szemeim akaratlanul is végig futtatták rajta tekintetem. Persze csak gyorsan s észrevétlenül, igen diszkréten. Nem hiányzott, hogy észrevegye a herceg. Aki egészen addig kiérdemelte minden dicsérő szavam, míg ki nem ejtette ajkain azt a bizonyos mondatot. Azt gondoltam volna, hogy érett? Felnőttnek felnőtt, férfinek is tökéletes lesz, na de ilyet? Hercegnő jelenlétében ilyet kijelenteni? - Hát persze, nem csodálom, mikor valaki nem ismer meg egy igazi hölgyet a mai világban. - A mosolyom jobb sarka egy picit megremegett. Gazember. Persze majdnem hozzátettem, milyen lehet a "hölgyek" minősége azok közül, akiket ismer..de pont itt dől el, hogy igazi hölgy vagyok, vagy sem. Ráadásul, nem akartam belegondolni, hogy amíg én a szerelmes, összetört kis szívemet próbáltam összerakni, ő kikkel és mit művelt...művel. Meg..nem is érdekel. Túl vagyok rajta, hmpf. Nem hiszem el, hogy még erről kell magam bizonygatnom, még mindig és nem hiszem el, hogy mindennek ellenére, úsztam mellette a boldogság árjában. Legszívesebben sellővé változtam volna és soha ki sem másztam volna, csak hagytam volna, hogy vigyen magával. Ez az érzés maga Arni, az én életemben legalábbis. Azonban egyszer mindennek vége kell, hogy legyen, ami jó és a hercegnek belém kellett rúgnia, hogy felébresszen. Kemény volt és rideg a felismerés, de felnyitotta a szemeimet. Nem lehetek ugyanaz a hülye, ámuló kis liba mellette mint régen, mert csak megjárom. Most legalább hamarabb a hátsómra ejtett, mint tinédzser korunkban. Már majdhogynem hálás voltam neki érte, hogy ezúttal csak percekig tartott az ámítás. Nem is baj. Úgyis ahhoz vagyok szokva, hogy semmi sem igazán valódi, ami jó érzéssel tölt el. Se a mosolyok, sem a kedvesség, de végképp nem egymás szeretete. Megszoktam, hogy az a része mindig megakad ott, hogy én adom csak a másik félnek nem kell. Tényleg kellemes tud lenni ez a fagyos ház is, nem probléma. Ígyhát jobb szerettem volna csendben, az étkészlet halk kopogásának hallgatásával eltölteni ezt a vacsorát is. Hála Arne William Alexander Wilhelm, svéd hercegnek, ezt sem kaphattam meg. Anyám ezerrel tolna minket össze, merthát mi mást látna az egészből Arne hercegi koronáján kívül? Pedig nem is hordja az ékszert. Míg elkísért a borért s néma csendbe burkolóztunk, nem tudtam a helyzetet nem összehasonlítani azzal, mint amikor a lakrészéhez kísértem. Sokkal jobb lett volna, ha némán viszem el oda is. Nem lett volna az a színjáték a részéről és akkor most én sem lennék ennyire felpaprikázva. Nem is tudtam eldönteni, hogy kire haragszok jobban. Rá, a hamis árulóra aki épp mellettem sétál..vagy arra a hamis árulóra, ami a mellkasomban dobog és egyre csak hevesebben csapdos, minél messzebb kerülünk mindenkitől. Így muszáj voltam elterelni valamivel mind a kettőnk figyelmét. Apa borválasztása tökéletes a célra, ahogy az enyém is. Ha felérném. Van még egy jó húsz-huszonöt centi az ujjam és a palackok között, azon a soron. Ismét mérlegelni kellett...Arra azonban így sem számítottam, hogy ha komótosan is, de Arne megindul felém. Nem is követtem a tekintetemmel, hanem visszafordultam a kérdéses polcok felé. - Köszönöm, Arn.. - Hirtelenjében megálltak a hátam mögött a léptei, kicsit..lehet, hogy túl közel. Az volt a legelső reflexem, hogy hátrálok, de..azzal csak egyenesen a hercegnek ütköztem, ami bevallom, nem volt rossz a hideg pincében. DE Ő ARNE! Gyorsan előrébb léptem, azt a fél centit amit lehetett és próbáltam ujjam mutatni neki, hogy melyiket vegye le..de..ki látott ilyen ügyetlen kis verebet? - Nem, Arne..jobbra, a mellette.. Elhibázta..újra. - Odin szakállára, Arni... A piros szalagos az. Jobb érzés volt a bosszúságomra figyelni, mint az illatára, vagy arra..néhányszor milyen közel került az arca az enyémhez, hogy milyen biztonságérzetet nyújt még így is.. Harmadjára csak összejött neki... - Köszönöm. - Halkan, de talán még számára is hallhatóan súgtam oda. Súgtam, mert nem bíztam magamban, hogy egyébként mit mondanék ki hangosan. Nem jó ez így, hogy a közelségével is eléri ezt. Várjunk! Oh, hahaha! Régi trükk a testi előnyt kihasználni, hogy megrémíts egy nálad kisebbet. Ezt ketten játsszák Arne. Ottmaradtam, közte és a polc között. Hiába láttam a feltárulkozó menekülő utat, nem használtam ki...pedig minden porcikám azt sugallta, hogy ebbe ne álljak bele és fussak. - Hm? - Jobbom megemeltem, ujjaim végigvontam Arne kézfején, olyan puhán mintha egy tollpihe érintené, mintha ott se lett volna az az érintés, és megfogtam a palackot közvetlenül a keze alatt. - Tán nem félünk attól, hogy megered a nyelvem Arne? - Most, hogy nálam volt az ital, meg is fordultam és a palacknak a száját lágyan a herceg állához érintettem egy pillanatra, mintha az ujjammal tettem volna. - Az tetszene herceg? - Az utolsó mondatot már suttogtam, úgyis olyan csendes volt minden, hogy egy muslica szárnycsapásait is meghallanánk.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Hétf. Júl. 18, 2022 11:23 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
Halkan nevetek szavain, főleg, hogy igazából nem az én érdekem lenne, hogy végre leadja ezt a tulajdonságát, hanem a sajátja.. beleőrülnék állandóan azon agyalni, mikor kit bántok meg, mivel, és azt hogy tegyem jóvá, még akkor is, ha az illető nem is tud semmiről, mert csak gondolatban bántottam meg. Van még valaki, aki ezt műveli Anitán kívül? Persze az is igaz, hogy normál esetben csak a szemem forgatnám az ilyesfajta gyengeségtől, és messzire kerülném az illető esetleges barátságát, a társaságát biztosan, de ... de ez sosem volt normál eset. Ahogy azt mondja, nem is szokott grimaszolni, kénytelen vagyok befordítani ajkaim, hogy ezzel fojtsam vissza az újbóli nevetést, még bólintok is pár aprót, mintha egyetértenék...valahol mélyen. Ismeretlen mélységekben. - Még szép, hogy nem. - felelem is aztán komoly arccal, minek csak egy halvány mosoly lesz társa végül, főleg, hogy már maga elé fonta volna karjait is, bizonyítva, mennyire nem szokott ő morcoskodni meg grimaszolni. De nem ám. - Ó nem? Nos.. ha lenne itt egy hölgy, lehet megkérném, hogy adjon pár tippet nem partis alkalmakra is, de.. - hagyom fent a hangsúlyt, szemtelen, széles mosolyomat már lassan levakarni se tudom magamról, de még mindig jó szívni a vérét, ennyi év után is. Akkor meg miért is hagynám ki? Hiszen ő is teszi, én meg imádom, ahogy mindig is, szóval.. De sajnos az elmúlt évek, mint árnyék követnek minden jó pillanatot, és rontják ahol lehet, mert hiába bolygat fel bennem valamit azzal, hogy megérint, és hiába feledteti már-már el velem, hogy egyszerűen eldobott, mindez nem elég, hiszen aztán egy egyszerű kérdés rúg fel mindent, és von maga után megannyi rosszat, dacot, műmosolyt és műbájt. Még a vacsora alatt is, illetve ott már főleg, hiszen a szülei előtt aligha eshetnénk egymásnak ezekkel a kérdésekkel, amik nyilvánvalóan közöttünk feszülnek, megannyi miért és hogyan, és .. miért szerű szavak lennének ezek, amik illedelmesen inkább fölösleges csevegéssé alakulnak át. Válaszára egy néma mosollyal felelek, csak egy pillanatra szűkül jobb szemem, de esküszöm nem tikkelni kezdek, csak keresem a szavak mögötti tartalmat, hogy tényleg örül, vagy épp a felmenőimet szidja a sorok között... hercegnőhöz méltóan persze. És két falat között ki gondolná, hogy még egy borválasztáshoz is győzködés társul, illetve én, de persze nem bántanám meg a királyi családot egy határozott nemmel, amit egyébként szívem szerint mondanék. Tekintetem Anitáé ahogy válaszol, de nem is szólok semmit, hiszen ez az ő 'harcuk', inkább csak végighallgatom, és kíváncsian várom a végét, amikor is beadom a derekam egy pincesétára. Egy halkabb, mosolygósabb 'persze', amit anyja kérésére felelek, majd jöjjön a kínos csendben eltöltött séta, egyenesen a perpilltökrenemérdekel' borok felé. Persze a rideg tartás mellett még így is figyelmesen hallgatom amiket a borokról mond eztán, még ha nem is mindig illetem pillantásommal közben, hogy aztán szó nélkül induljak el nézelődni, míg ő a saját kedvencét keresi meg. Olykor azért rápillantok valamiért, így egyszer sikerül elkapnom az ágaskodást is, de szándékosan vissza is fordulok magam elé nézve, ha nem szól, én bizony nem megyek oda, de nem én. Közben nagyon próbálok komoly maradni, és nem nevetni azon, hogy törpe! A pad keserves recsegésére is felé pillantok, mert azt azért nem akarnám, hogy összetörje magát, csak mert nem akar szólni, hogy segítsek, szóval ahogy felém néz, hogy megkérjen - olyasmi.. -, találkozhat tekintetemmel. De ugyebár nem én lennék, ha nem dacosabb lomhasággal fordulnék felé, mint akinek a fogát húzzák a kéréssel, mégis olyan kegyes, hogy eleget tesz annak; míg ballagok, meg is kérdezem, hogy melyik kellene neki, így mikor odaérek, háttal áll nekem, és hát.. közel kell állnom, hogy elérjem a polcot, nem? Balom mellette halad el, hogy az egyik polcon támasszanak ujjaim, illetve ahogy mögötte állok, picit jobbja irányába lépek ki, szinte bekerítve őt. Mondta, melyiket szeretné, én meg direkt a mellette lévőre mutatok, majd pillantok le rá, hogy 'ez?', ha mondja, hogy nem, újra eljátszom egy szemtelen mosollyal, végül a harmadik próbálkozás már sikeresnek bizonyul, nem kínzom tovább, leveszem az üveget, és elé engedem kezemben, tenyeremen tartva, a címkét felé fordítva. Ekkor veszem el balom is a polcról, íme a menekülőút, foghatja, viheti, ha akarja, de muszáj volt játszanom picit vele, ha már a helyzet így adta. - Aztán nehogy a fejedbe szálljon, még a végén őszinteségi rohamot kapnál, mi lenne velünk akkor? - folytatom a vérszívást, félig játékosan, félig komolyan, hogy az előbbi móka ne hitesse vele azt, hogy megint jók vagyunk, mint a szobám fele sétálva. Nem vagyunk, csak nem tudok vele totál bunkó lenni, és érdektelen.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Arne és én, mi mindig is teljesen mások voltunk mégis megegyeztünk a legfontosabb kérdésekben. Az egyetlen, amit sosem tudtam igazán magamba nevelni, az ő figyelmes iránymutatása ellenére, hogy kiálljak magamért másokkal szemben. Jó, ha bántanak védekezek, ha kell vitázok, de az, hogy ne akarjak mindenkinek a kedvére tenni, az egyszerűen nem megy. Mindig igyekszem úgy cselekedni, hogy mindenki a lehető legjobban jöjjön ki belőle, hogy senkit se bántsak meg. Ezért is mentem el Grethe eddigi rendezvényeire, hiába nem kedvelem és ezért sem dobtam ki még egyetlen ajándekát sem. Nem tartom nagybecsben, mint egyesekét...de soha nem is szedném elő. Soha. Jobb azoknak a holmiknak ott, megbújva a gardróbom legmélyén. - Nos, amíg nem tudsz érte feljelenteni, addig így járt, őfelsége.- Az apró kis jelek, mozzanatok, szavak azok amik ilyen csodálatossá tették ezt a néhány percet. Még így is, hogy tulajdonképpen egy picit megdorgált, ezzel is csak azt sikerült megfigyeltetnie, hogy milyen sok mindenre emlékszik ő is velem kapcsolatban. Hát csak nem tüsténkedett azon minden nap, hogy elfelejtsen. Talán én is gyakran jelentem meg az ő gondolataiban, az álmaiban... esetleg. Akárhogy is, de nekem nagyon pozitív élményt nyújt, hogy egy picit minden lehetett a régi. Még akkor is, ha éppen az én piszkálásom nyújtja ezt a bizonyos nosztalgikus élményt. Márt éreztem is, ahogy ráncolódik a bőr a szemöldökeim között, de kontroláltam magam és nem engedtem többet az érkező reakciónak. - Nem is szoktam grimaszolni. - Motyogom az orrom alatt, de közben visszaeresztettem a két karomat, mik éppen elindultak, hogy dacosan keresztezzék egymást a mellkasom előtt. Felnőtt nő vagyok, lassan elérem a harmadik x-et. Képes vagyok ám ennél hercegnőhöz méltóbb kiállásra is. Csak akkor már nem ártana alkalmazni sem. Jó..de most Arne az, aki mellettem sétál. Ő tudja, milyen vagyok, ő aztán végképp az a személy akinek nem kell adnom a tökéletes hercegőt. Talán az egyetlen személy ezen a világon. - A partin? Arne, nem csak a partin kell tudnod, hogy kell bánni egy hölggyel. - A játékosság kedvéért lett hangnemem kissé fennhéjázó, de ő tudja nagyon jól, hogy ez mind a szórakozás része. A piszkálódásé, hogy előadom, hogy én aztán egy igazi dáma vagyok és ejnye, már hogyne okítanám ki, ha kell. Fogalmam sincs, hogyan telt neki ez a bő egy évtized, de igen...helyes lett, jól el tudja magát adni mint herceg és biztosan rengeteg lánynak tetszett meg. Na de én például nem egy egyszerű lány vagyok, de mégcsak nem is egy egyszerű hölgy. Velem valamivel nehezebb dolga van. Vagyishát lenne, ha éppenséggel érdekelném, vagy éppenséggel nem derítené fel a világomat egy mosollyal is. Méghogy nekem nincs hatalmam, hát ő sem fogja tudni, hogy neki viszont van. Olyan könnyen éri el, hogy a lehető legegyszerűbb dolgok is elgondolkodtassanak, hogy elvesszek a saját világomban, annyira egyszerű volt számára feldobni a napomat, amilyen egyszerűen tönkre is tette azt, az ajtajában állva, pont az után, hogy annyi év után ismét megérintettem őt. Miért kellett? Túl jól kijöttünk? Nyilván, nem akar ő több időt velem tölteni, mint amit muszáj, mint amit megkövetel az etikett. Nem akarta most gondolom, hogy beleéljem magam és elhiggyem, mi még ki is békülhetünk akár. Ha nem hát nem, belőlem aztán nem fog harmadjára is hülyét csinálni. Elengedem hát a dolgot, udvariasság álcáját öltöm magamra, s ott is hagyom a szobájánál, főni a saját levében. Pedig milyen hamar megszoktam, hogy talán nem csak a szobám rejteke lehet az a szentély, ahol magamat adhatom, de a "bűntársam" is visszatért. Nos bukta, de tanultam ám belőle. Lent, az étkezőben mindenki az alkalomhoz illő ruházatban és "álarcban" jelenik meg, ő is és én is. - Ugyan Arne, örülök, hogy ilyen jól sikerült eligazodnia és berendezkednie. Angyali mosolyom nem is sejteti, hogy neki talán könnyen ment ez az egész - ami általában nekem is - de nekem nem volt az egészhez gyomrom. Jól esett volna valami olyan ital, ami jóval édesebb mint maga a szituáció, s jól esett volna a nyomasztó légkörből kiszakadnom. Hiú ábránd. Anyámnak rá kellett kényszerítenie, hogy jöjjön velem Arne is. - Nyugodtan maradjon Arne, apám biztosan jobban el tudná önnek magyarázni, hogy melyik bor, melyik szőlőből készült és melyik évjárat, mit hogyan befolyásolt. - Igen, pofátlanul, mégis mások számára jóindulattal és figyelmesen akartam a szüleimnek és bátyámnak meghagyni ezt a díszpéldányt. Dehát anyám nem akarta hagyni. Már miért is tette volna? - Szó sem lehet róla, hogy egyedül menj Anita. Annyira meredek az a lépcsősor, nem venném a szívemre, ha megsérülnél. Olyan makacs ez a lány, Arne lenne olyan kedves? Nagyon nehezen ment ezúttal az arcomra formálni a mosolyt, de csak sikerült, pedig legszívesebben megfogtam volna a leveses tálat és végigöntöttem volna mindenkin. - Pompás. Akkor jöjjön herceg. Végig megyünk egy folyosón, elfordulunk balra, át egy kissebb szalonon, majd mégyegy folyosó, aminek a végén található a díszes, mahagóni ajtó, ami a boros pincéhez vezet. Általában nem jövök errefelé, mert hűvös van és néha tényleg csúszós a márvány lépcső a lecsapódó párától, de most annyira rideg volt a hangulat kettőnk közt, hogy a pince egy tüzes katlan volt hozzá képest. - Van mindenféle bor apám gyűjteményében. Nagyon szereti az olasz borokat és van jópár magyar is.- Jobb kezemmel a legdíszesebb, lakattal őrzött vitrin felé intek. - A magyar, Badacsony környéki a kedvence, mert van valami földes íze, ami vulkanikus talajból származó szőlők ízén érezhető...vagy valami ilyesmi. Lehet várja majd, hogy észrevedd, mert most az van a terítéken. - Így mutattam be, amit érdekesebbnek találtam és már mentem is a saját kedvenceim felé. Az édes fehérborokat részesítem előnyben, pedig a husihoz valóban más illet volna. Nem érdekelt, nekem most a legédesebb kellett, a llehető legtöbb puttonnyal. A gond csak az volt, hogy nem értem fel azt a sort. Persze Gunar, aki fel szokta őket hozni, a maga két méter és tizennyolc centijével feléri, még ülve is. Nekem kellett ilyen nyominak és alacsonynak születnem, hogy magassarkúval, ágaskodva sem értem fel. Kínomban Arne felé pillantottam, aki pont nem erre figyelt, de azonnal el is vetettem az ötletet, visszafordítva arcom a feladat irányába. Talán van valahol egy kis lóca. Megpihentettem a két kezem a csípőimen, amíg próbáltam szétnézni a félhomályban. Találtam is egy kisebb padot, amire ha jól emlékszem, még gyermekkoromban is bizonytalanul ültem le. Az jó is lesz. Feltettem rá a bal lábam és már panaszosan, vészjóslóan recsegett. Na jó, ez vagy Arne? Kérjek segítséget vagy essek a hátsómra, ha esetleg eltörik alattam? Bosszúsan döntöttem hátra a fejem és vehemensen kilélegeztem, mint valami bika, mikor vöröset lát. Jó..Na jó.. - Arne... Volna oly kedves? - Nagyon szerettem volna szépen vigyorogni, dehát már éreztem, hogy a bosszankodásban jól ki is vörösödött az arcom. Hátha nem kell kimondottan megkérnem rá.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Hétf. Júl. 04, 2022 11:11 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
Még mindig aranyosnak találom ezt a vonását, hogy ennyire nem tudja elengedni a fölösleges dolgokat, és aggódásokat, pedig.. hercegnő. Persze, ne kiáltsa világgá, hogy kit kedvel és kit nem, de érezhetné magát annyival fölöttük, hogy legalább néha úgy érezze, elmondhatja az őszinte véleményét anélkül, hogy mindjárt bocsánatot kér tőlük olyan miatt, amit nem is hallottak, csak én. Én meg aztán nem ítélem el érte, sőt.. - Tudom, bár még mindig bajnak találom. - csóválom fejem játékosan elnézve ezt neki, az pedig igazán fel se tűnik, hogy hogy is szólít. Természetesnek hat, még mindig, így aztán.. Ahogy az is, hogy szemtelenkedek vele, lazán közlöm, nincs ekkora hatalma, pedig egyértelmű, hogy szavai nyomán úgy fogok állni az említettekhez, hogy közben duruzsolni fog gondolataim mögött Anita hangja, még ha ettől függetlenül tényleg nem is viselkedek ennek hatására, ígérem jó fiú leszek... - Pedig ha vérig sértődsz, aranyosan grimaszolsz. - jegyzem meg még mindig a szemtelen mosollyal, össze-vissza ábrákat mutogatva arcom körül grimaszát említve, és persze a nem komoly helyzetekre gondolok, mikor valamin felhúzta magát hirtelen, mert akkor tényleg aranyos ahogy morcog, még ha bosszantotta is ha ezt közöltem. Fő az őszinteség! - Majd a partin meglátjuk. - közlöm büszkén, persze csak a játékosság kedvéért, de ha elém dobja a kesztyűt, én felveszem, ezen ne múljon. Jó, tudom én, hogy viccel, vigyora elárulja, én pedig egyre jobban belefeledkezek, hogy min is vagyunk túl. Milyen éveken. Mintha el se teltek volna, nélküle, úgy érződik ez most, miközben mérgesnek kellene lennem rá, de.. nem megy. Így nem. Főleg így, hogy ajkait emlegetve végigsimít azokon, amit tekintetem pontról-pontra rögzít, míg nem keze felém mozdul, hogy enyémen is hasonlóképpen tegyen, hiszen ekkor már szólni se nagyon tudok, épp csak levegőt veszek. Hát engem aztán nem könnyű zavarba hozni, most mégis meg kell köszörüljem torkom, hogy visszabillentsem magam a normál lelkiállapotomba, különben azon járna az agyam szüntelen, hogy milyen finom volt az érintése. Bátor egyben bátortalan, ami azonnal megdobogtatja szívem, néha még én se értem, miért hat rám úgy, ahogy.. De sokáig nem is kell ilyesmin agyalnom, hiszen kérdésem megöli az egészet, oda a pillanat, és marad a két nemes, akik igyekeznek illedelmesen elcseverészni egymással, majd elköszönnek. Vacsoraidőre részben elmúlik ez az érzés, részben megmarad, de azzal sosem volt bajom, hogy szavaim ha kell, teljesen ellenkezőjét adják át annak amit valójában gondolok, így most is adom a jól neveltet, hezitálás nélkül. - Sajnálom, ha ekképpen hatottak a szavaim, nem állt szándékomban ezt éreztetni, csupán nem szerettem volna senki terhére lenni. - felelem az övéhez hasonlatos álbájjal, nyugodtsággal, még egy sajnálomnak is betudható mosolyszerűt is arcomra varázsolok. - Ezt örömmel hallom. Illetve igen, köszönöm, még maradt is időm a vacsoráig. - de hogy mennyire utálom az ilyen csevejeket, elképesztő, inkább mennénk vissza az ajtóm elé vitatkozni, még az is emberközelibb volt, amég tartott. Eztán nekilátok a vacsorának, kortyolok a borból én is közben, és hát kifejezetten nem figyelem Anitát, de azért észreveszem azt az apróságot, hogy az első korty után már inkább csak a vízhez nyúl. Ahogy engedélyt kér, én azért még egy párolt karfiolkát bekapok, oda-odapillantok ahogy a személyzetet bízná meg inkább a király, figyelmem azonban csak akkor lesz teljesen az övéké, mikor már én is szóba kerülök. Hát.. a herceg egyébként jelen pillanatban tényleg nem szívesen fáradna ilyennel, mert duzzog, de nem bántanám meg Norvégia királyát azzal, hogy nem érdekel a borgyűjteménye, szóval... szóval megtörlöm a szám, majd leteszem a szalvétát. - Ó, ugyan, szívesen megnézem. - felelem egy barátságos mosollyal, majd ha Anita indul, én is felkelek, hogy utána ballagjak. Igazából ha ő nem szól, én egész odaúton némán tartok vele, kissé talán ridegen is, de talán nem lepődik meg rajta... Odaérve sem azt nézem, ő mit választ, vagy merre indul, inkább elkezdem nézegetni, mik is a király dédelgetettjei. A mézbor mondjuk várható volt, hogy szembe jön, ha már Norvégiában jár az ember, de aztán már.. fél szemmel mégis azt nézem, a hercegnő merre keresgél. Pedig nem mindegy? Tényleg nem tudom, mit kezdjek magunkkal..
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Miért volt egy olyan érzésem, hogy a kezdeti gondolataimmal ellentétben, Arne megérkezése nem is lesz olyan semleges tapasztalat számomra, mint, azt elképzeltem? Azt hittem, jön..lát..megy, én pedig ebből mit sem fogok megérezni. Hát, ezt már most törlöm is, mert az első negyed órában felültet egy olyan hullámvasútra, aminek csak ő ismerheti az útvonalát, az összes emelkedőt és merülést. Hátborzongató képesség, dehát mindig is ilyen volt...Vagyis ehhez képest régen inkább egy óriáskerék volt, ami mindig felemelt, majd mikor éppen nem is voltam a helyzet magaslatán vele, akkor is gyengéd volt és végül mindig hálás voltam az élményért. Ezt az Arnet hiányoltam és szerettem még mindig, dédelgetve az emlékeimben. Mostmár jóval magasabb nálam, de mikor mosolyog, ugyanolyan ragyogóak a szemei és ugyanazt az érzést kelti bennem, hogy mellette aztán semmi rossz nem történhetne velem. Akkor is hatalmas tévedés volt és volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ezúttal is hatalmas csalódásnak teszem ki magam. De nem tehettem róla! Mikor ilyen kedves volt, mint régen, egyszerűen minden sokkal fényesebbnek és szebbnek tűnt, ezt a fényességet pedig követtem mint egy molylepke. Igen, egyértelmű, hogy végül én is ugyanúgy meg fogom bánni, ha túl közel repülök, mert meg fog pörkölni kegyetlenül, de...nem fogom magam már előre sajnálni. Egyelőre úszok az árral, mi jelenleg rózsaszín és vattacukros, és én mind a kettőt imádom. A színt is és az édességet is. - Én erről nem tehetek Arni, sosem fogom levetkőzni magamról. - Drámai sóhajom után esett csak le, hogy sikerült a régi becenevén szólítanom. "És akkor? Mi történne? Semmi.. Ha szóvá teszi, majd ráfogom, hogy rosszul hallotta." Míg én aggodalmaskodtam és megilletődtem a herceg mosolya, kedvessége miatt, addig ő hozta a jól ismert játékosságát, melengetve a szívemet. - Hogy nincs? Őszintén nem tudom eldönteni, hogy most legyek megkönnyebbülve vagy vérig sértve. - Nyilván nem voltam megsértődve, és ezt ő is nagyon jól tudja, de annyira jól esik vele viccelni, mintha egy hónapokig tartó esőzés után, végre kisütne a Nap. Az ő szemtelenségét szemtelenséggel, puhaságát pedig egy legalább ugyanolyan puha mosollyal díjazom. Ilyenkor legszívesebben belekarolnék, mint régen és ha neki soha nem is mertem elmondani, de gondolatban rengetegszer elszavalnám neki, hogy mennyire szeretem, mennyire fontos a barátsága és mennyire hiányzott. - Ez igen, látom lovagiasságból nem sikerülne idén sem levizsgáznod. - Játékosan forgattam meg szemeimet, ajkaimon pimasz vigyor ült ki. Óh, de még mennyire átmenne akármilyen vizsgán, játszi könnyedséggel. Ezt mondjuk tinédzserként sem bukta volna el..Ő a tökéletes herceg, ha éppen nincs olyan társaságban, ami megengedi, hogy más legyen, ami elnézi, ha nem azt játsza el, hogy Ő bizony soha. Azt az Arnet szeretem, a nyerset, az igazit, a csiszolatlan gyémántot, aminek a rétegei alatt én képes voltam felfedezni, mekkora kincsert rejt...Rejtett. Már szinte nem is emlékszek, csak foszlányokként úsznak át gondolataim égboltján, hogy mégis, hogyan keveredtünk el oda, hogy az én ajkaim, meg az övéi. Hogyan emeltem meg kezemet, végigsimítani az ajkaimon, majd engedély nékül, magamhoz véve tudatalatt minden bátorságom, szándékosan hozzáértem. Dehát sikerült és én mondom, ahogy tekintete az arcomra összpontosult, az ujjam pedig őt érintette, mintha végig futott volna valami a testemen, a lelkem köré csavarva magát, arra ösztökélve, hogy ne hagyjam abba. Folytassam csak a felfedező utam, viszont hála az égnek, nem hallgattam ezekre az ösztönökre. Én sem szeretem, ha csak úgy megérintenek, de Arne más! Vele, minden borul... Ajkai megköszörülése után a jókedv és az a bensőséges kis hangulat is, ami kialakult. "Nos, ennyit erről." Minden csoda három napig, vagy éppen percig tart. Nem gondoltam volna, hogy én ennyi keserűséget képes vagyok elraktározni magamban és azt sem, hogy ezt mind egy mondatba bele is tudom mind sűríteni. Nem hittem el, hogy képes volt még Ő! Fuuuh. Nyugalom Anita, komoly vagy, hercegnő vagy, már annyi mindent átvészeltél pókerarccal, kedves vigyoroddal, hogy ez meg sem fog kottyanni, tényleg.. Tényleg! Legszívesebben, nem hegedülni mentem volna, kiterítettem volna a fűre, a tiszta égbolt alá a jógamatracom és ott nyújtottam volna, hátha a meditálással sikerülne ezt a stresszt, feszültséget és nem is tudom, mi ez ami még itt van, de itt van és egy cseppet sem nyugodt érzés..Mind Arne felé irányulva. A zene óra nem hozta meg a kívánt hatást, hát ez van. A nyugtató, fürdőolajjal gazdagított fürdő szintén nem sokat segített. Felvettem a fehér rucim, a póker arcom és elegánsabban mint valaha, megjelentem az ebédlőben. Igeeeen, talán reméltem, hogy Arne mégsem találja meg a termet, talán jól is esett volna picit, ha ráemelhetem az 'Én megmondtam' diadalomittas tekintetem és mosolyom. dehát nem így történt, meg kellett jelennie pontosan és anyámnak meg kellett kérdeznie, hogy miért is nem én vezettem el idáig. - Igen, a herceg már előre közölte, hogy nem lesz szüksége rám. - Ha így akar játszani, hát játszunk így. Nekem aztán nincs ellenemre, hiszen ugyanannyira otthonosan mozgok a hamis kellem és báj álarcában, akárcsak ő. - És lám, valóban így volt. - Még mindig tartva az egyenes hátat, igazi úrihölgyhöz méltóan húztam le az ajkaimmal a sült sárgarépát a villámról és ettem meg olyan nyugalommal, amivel legbelül nem rendelkeztem. - Óh pompásan telt, Herr Lehmann egy briliáns oktató és mindig eléri, hogy élvezzem az óráit. Na és ön? Volt elég ideje kipakolni és kényelmesen elrendezkednie? - Ajkaimhoz emeltem a kristály poharam, belekortyoltam a vörös borba, mi apám kedvence volt. Ühm várjunk... Ez most nem is esett annyira jól. Letettem és folytattam az étkezést, de csak a vízből kortyoltam. "Ez igazából nem is lenne rossz indok." Megtöröltem az ajkaimat a szalvétával és apámra néztem, készen, hogy engedélyt kérjek, merthát nekem ez most sok volt hirtelen. - Ha megbocsájtotok, szeretnék inkább én kiválasztani egy bort, ez most nem esik jól..valami édesebbet szeretnék. Apa rögtön ellenkezett, hogy hozassak valakivel a személyzet közül, de könnyen kivédtem, hogy még én magam sem vagyok teljesen biztos abban, hogy melyiket fogyasztanám el szívesebben...ekkor láttam anyám szemeiben megint azt az ördögi szikrát. - Miért nem mutatod meg a hercegnek apád válogatását? Addig szívesen megvárunk. - Valahogy sejtettem, hogy ez lesz. Nem bírja olvasni a jeleket. - Szerintem nem szeretne a herceg ilyesmivel fáradni. Kicsit tényleg sajnáltam, hogy szegénynek egy pillanat nyugtot sem akar anyám hagyni a kerítősködésével.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Vas. Jún. 26, 2022 11:52 pm
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
Anita mindig az volt az életemben, aki a legtöbb érzelmet megmozgatta bennem, mert előtte sosem kellett titkolnom, hogy milyen vagyok igazából. Se a hercegi oldalam, akit megtanítottak mindenféle illemre, és viselkedésre, hogy hogyan kell másokkal kedveskedni, lehengerlőnek lenni, hogyan kell diplomatikusan kezelni egy-egy párbeszédet, és, hogy kell totál kifordulnom önmagamból ahhoz, hogy hozhassam a svéd herceget. Mindezt persze Ő is tudja milyen, hiszen hercegnő.. ugyanilyen elvárásokkal. Viszont emellett tudta, milyen vagyok ha mindezt levetkőzöm, hogy miről mi a véleményem, mit gondolok, mit hogy csinálnék sokkal szívesebben, mint egyébként, és ezzel olyan helyekre ért el a lelkemben, ahová azóta se tette be a lábát senki. Azóta se volt senki ilyen barátom, és bizalmasom, azóta se mondtam el senkinek olyan gondolataimat, amit más egyedül a naplójába írna bele minden egyes nap végén, mert az majd megőrzi a titkát. Nekem ő volt az, aki megőrizte minden gondolatom.. így ez a tizen év nélküle olyanná formált, aki nem nyílik meg, nem keres bizalmast, nem keres olyat, akinek a vállán elpanaszolhatja a bánatát, mert .. már volt egy ilyenem, és csalódtam. Nincs kedvem újrakezdeni. Rengeteget agyaltam azon, hogy vajon sok voltam-e neki, vagy mindaz ami velem jár, már leterhelte, vagy.. nem tetszett neki az őszinte oldalam a herceg mellett, de sose jutottam jó válaszra. Hiszen.. olyan hirtelen volt az egész, hogy még csak kiinduló pontot se adott, hogy rájöhessek, mi történt. Ami biztos, hogy nyomot hagyott bennem, ha tetszik ha nem, amit nemhogy nem ugrott meg más, inkább nem is akartam, hogy bárki megközelítsen. Vele van a gyerekkorom, a fiatalkorom egy része, és hiába telt nélküle az azóta túlélt pár év, mindez kettőnk között van, mintha mindig is együtt lettünk volna, mintha mindig is beszéltünk volna. És ez furcsa érzés.. Valahol áltat is, hogy a hercegnő még mindig olyan, mint akkor volt, holott tudom, azóta felnőtt, nyilván változott, de szeretném azt hinni, hogy nem maradtam le sok mindenről, szeretném azt gondolni, hogy pontosan tudom egy-egy szavára a helyes reakciót vagy választ, ahogy régen is mindig pontosan tudtam, mi jár a fejében, és mire gondol igazából. Aztán lehet, már minden más.. egyelőre nem tudom eldönteni, mert míg egyszer összezavar, máskor ártatlanul aranyos megjegyzéssel terel el egy teljesen más irányba, majd ránt vissza ugyanezen ártatlanságával, ami teljesen magához láncolja minden gondolatom. Talán ezzel a reménnyel vegyül a gondolat, majd a szavak, miszerint még mindig bűntudata van olyasmik miatt, amik miatt nem kellene, válasza pedig megnyugtat, hogy egy nyelvet beszélünk, még mindig tudom, milyen is ő a szavak mögött. - Még mindig fölöslegesen.. - jegyzem meg egy lágy, boldog mosollyal, főleg, hogy arca egyre jobban hasonlít egy gyönyörűen megérett almára. - Hidd el, ennyivel még nem tudsz arra manipulálni, hogy ne kedveljek valakit, ha amúgy kedvelném. Nincs ekkora hatalmad hercegnő. - teszem oda végére szemtelenül, ehhez illő mosollyal, miközben egyértelmű, hogy .. észben tartom szavait, mialatt igyekszek majd bájcsevegni velük. Sose hagynám figyelmen kívül amit mond, még ha nem is mutatom, vagy éreztetem, még ha nem is adom jelét. - Nem kell.. - felelem puhán; mármint megköszönni, hiszen egyértelmű. Főleg, ha ennyire aggódik miatta, akkor pláne.. Előítéletek nélkül vágok majd neki az estének, hogy megfelelő partnere lehessek, efelől nem lehet kétsége. Szavain nevetnem kell, még lágyan meg is hajolok köszönetképpen, a nevetés pedig kitart még egy rövid ideig, ha már amúgy is feladtam, hogy próbáljam mellette megtartani a falaim. Azoknak már teljesen mindegy.. Lehetetlen mellette megtartani őket huzamosabb ideig. - Még szép. - nevetem, és bár folytatnám, ha én zuhanok, ő is, és fordítva, mint régen, ha valami olyat tettünk ami nem felelt volna meg az elvárásoknak, de.. most nem érzem úgy, hogy hozzá kéne tennem ezt a részletet. Eztán ismét egy olyan pillanatba sodor, vagy sodorjuk mindkettőnket, ahol megint csak nem tudom, mire gondoljak, vagy most igazából mi történik éppen, nehezemre esik az ajkairól úgy beszélni, mintha amúgy nem lennének gyönyörűek és nem tűnnének puhának . . még ha ő ezt nem is tudja, mihez viszonyítsa? Higgye el, innen annak tűnik! Tekintetem persze milliméterről milliméterre követi a mozdulatot, ahogy ujjával végigsimít ajkai vonalán, amikor pedig azt mondja, bizonyára, pár lassút bólintok is egy 'mhm' kíséretében. Ugye mondom én... Felfogom én eztán, hogy keze felém indul, de szinte moccanni se moccanok, olyan szinten meglep amit tesz, hogy csak a levegővételig jutok el, mert az állandó, azon kívül csak szemeim követik egy ideig kezét, majd állapodnak meg arcán, tekintetén, miközben épphogy résnyire még ajkaim is elengedik egymást, ahogy hozzáér. Végtelennek tűnik a pillanat, ahogy ujja végigsimít ajkamon, amikor pedig elhúzza kezét, pár másodpercig még mindig a varázsa alatt bolyongok, csak aztán köszörülöm meg torkom, mintha semmi érdekes nem történt volna. Pedig... pedig történt. Némi csend után mégis én vagyok, aki belerúg a pillanatba, a varázsba, abba, hogy kellemesen elvagyunk, mint régen, mert muszáj kérdeznem, még ha tartok is attól valahol, hogy megint elromlik minden. És.. el is romlik. Pont ahogy számítottam rá, hogy aztán Anita válaszával, és Ivar megjelenésével együtt úgy emelkedjenek fel megint a falak, mint mikor egy színházi darab végén hirtelen belibbennek a függönyök.. a védelmemre szolgáló herceg pedig tökéletes, hogy ilyenkor formális legyen, és kedves. - Hercegnő. - viszem fel a hangsúlyt köszönésként, miközben leheletnyit még dőlök is derékból, tiszteletem jeléül, miközben legszívesebben szememet forgatnám, hogy egy kérdés miatt máris ide zökkentünk vissza. Hát nem kellett hozzá sok.. Ahogy közeledik a vacsora ideje, ismét átöltözök, fekete nadrágomhoz egy egyszerű fehér ing társul, a szokásos parfümöm, ami jól érezhető de mégse túlnyomó, bár ez éppen elhagyható lenne egy vacsorához, tudom, megszokás. Igyekszek nem késni, a hercegnő nagy bánatára nem is tévedek el, ennyire még azért emlékszek, így ahogy megérkezek, és köszöntöm megfelelően a királyi családot, helyet foglalok én is. - Nem akartam feltartani a hercegnőt, ide még egyedül is eltalálok. Gondoltam az órája után nyugodtan pihenhet, ha szeretne. - felelem kedvesen, és csak végül nézek Anitára, mintha tényleg nem történt volna más, bár ő ismeri minden pillantásom, vagyis ismerte. Bizonyára látja benne, hogy az érzés amivel elváltunk, még megvan, csak szokásosan ahol nincs helye, ott nem mutatom. - Tényleg, kellemesen telt? - intézem is hozzá a kérdést, félig az illem miatt, félig mert tényleg érdekel, bár utóbbi miatt nem igazán szólnék hozzá most, ez tény..
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Hogy lehet valaki iránt ennyi mindent érezni? Haragot, szeretetet, csalódottságot, hiányt, vágyakozást...és itt most nem arra kell gondolni, hogy le akarnám vele tépetni a selymet magamról, hanem vágyakozást a személye iránt. Annyira imádtam őt gyermekként, szinte piedesztálra emeltem, amióta csak ismerem..vagy inkább ismertem. Az egyetlen ember, aki melegséget tudott velem éreztetni, akinek nem voltam kolonc, aki várta, hogy ismét láthasson. Ez most mind egyszerre csapódott le rám amióta megérkezett, mindez az érzés. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem élvezem a dolgot. Mintha beszabadultam volna egy cukrászdába és én lehetnék a kóstoló, aki elé odateszik a különböző ízeket. Ha némelyik keserűnek bizonyul, akkor is haladok tovább éhesen s kíváncsian a többi ízre. - Már hogyne lenne bűntudatom? - Arcom vöröses színe inkább annak kösöznhető jelenleg, hogy még mindig emlékszik egyes hibáimra, amiket sosem tudtam igazán levetkőzni magamról. - Az is lehet, hogy egyikkel, vagy másikkal teljesen jól kijönnél, de én elhintettem benned az előítélet magvait. - Drámai sóhajjal szándékoztam megszabadulni a forróságtól, hátha az arcom is visszanyeri egyszer az eredeti színét. Mindig jobban állt nekem a krémszín a rákvörösnél. Legalább Arne nem észlelhette, hogy a pirosság egy kicsit, talán, lehet, hogy eredménye a mosolygásának is. Annyira szépen tud vigyorogni, olyan mások az arcának a vonásai ilyenkor. Egyszerűen, mindig is ezt szerettem, mikor jókedvű volt, az mindig feldobta az én napomat is.Volt rá példa, mikor úgy éreztem, csak miatta érdemes felébredni reggel. - Az már teljesen tökéletes lesz, ha csak meg is próbálod. Köszönöm. - Arnetől, soha nem vártam volna el többet a szándéktól, hiszen ha már valamit megpróbál amihez semmi kedve nincs, az bizony már hatalmas szó, akkor igazából már megtisztelve is érezheted magad. Én ezzel tökéletesen tisztában vagyok és eképpen is igyekszem meghálálni majd a dolgot. Tényleg az is elképzelhető, hogy esetleg élvezni fogja az estet. Grethe igen tenyérbemászó tud lenni, férjével együtt, azonban igen híresek a partijai. Mindig van bennük valami csavar, amivel szórakoztatja a vendégeket. Kicsit talán én is kíváncsi vagyok az idei témára. Hátha nem kell majd senkit sem újraélesztenem. Persze..Arne az akit gondolkozás és habozás nélkül megpróbálnék megmenteni. Még ennyi év kihagyással is, nagyon fontos szerepet tölt be az életemben, aminek nagyrészét végigkísérte, legjobb barátomként. - Nahát, milyen nagylelkű a herceg! Örök hála neki és hatalmasságának. - Kuncognom kellett. Fiatalon sosem neveztük egymást hercegnek vagy hercegnőnek, csak Arne és Anita voltunk. Ez a jelenlegi becézés, mintha csak jelezné, hogy ugyanazok a személyek vagyunk, csak immár felnőtt emberként, akik eleganciába burkolva tudják egymás vérét szívni. Semmi köze sem volt etiketthez, vagy távolságtartó viselkedéshez. - Hah!? - Hirtelen meglepettséget színlelve, kaptam a mellkasomhoz. - Szóval rántanál magaddal? Így állunk? - Persze a kuncogásom és mosolyom elmulaszthatatlannak éreztem közben. Mennyire hiányzott. Te jó ég, nagyon hiányzott, hogy ilyen kapcsolatom legyen valakivel és ki más merne velem így bánni, egyenlő félként, mint Arne William Alexander Wilhelm? Ki más ugratna, mikor csak tud, mosolyt csalva az arcomra? - Hm..- Gondolkozok el, s középső ujjamat, mintegy kísérlet gyanánt simítom körbe ajkaimon, majd az alsón is végigvonom egyszer. Hirtelen egy fránya kép ugrik be lelkiszemeim előtt, Arne ujjai...amik bejárják az én ujjam útját az arcomon. Na EZ honnan és miként jött? Ő a legjobb barátom, az akit nem láttam évek óta és aki úgy bánt veled, ahogy... Elég, Anita..elég. - Bizonyára..- Suttogom magam elé, nem is biztosan neki, vagy magamnak, egyáltalán azt sem tudtam, hogy hallható-e. Kezem szinte magától, életrekelve indul el, emelkedik fel és érinti meg a herceg szép ajkait. Elvégre mi máshoz tudnám viszonyítani a sajátom? Miután megérintettem, és ha nem húzódott el, a középső ujjammal rajzoltam meg Arne ajkainak a kontúrját. "Olyan puhák és bársonyosak." Hirtelen kaptam az eszemhez. Olyan forrónak éreztem az arcom, olyan meleg lett hirtelen az általában hideg folyosón. Valami teljesen ugyanolyan, mint régen, van ami pedig annyira más ezután az egy évtized után. Még nem vagyok képes tisztán látni. Pedig nem ártana, tekintve, hogy régen is ezzel bonyolítottam meg a saját életem, hogy pont a legjobb barátomba szerettem bele. Abba, aki mindig csak testvérként tekintett rám, most pedig nem is tudom..Valami eldobhatóként. Feleslegként. Most minden annyira jó Anita, nem kell tönkretenni ezekkel a negatív gondolatokkal. Nem is kellett, megtörte a békét, s a csendet Arne is. Igen meglepő kérdéssel előállva. Visszazökkentve minket arra a kiindulási pontra, mikor rideg volt velem, én pedig a sérelmeimet méreggé alakítottam a szervezetemben, érezve, amint ellepi az össze porcikám. Szerettem volna már most mindent a képébe vágni, mindent is a fejére olvasni, ami csak kifér, de hála az égnek, megérkezett Ivar. - ...Rendben van, akkor az asztalnál. Herceg. - Köszöntem el tőle, formálisan, etiketthez és hercegnőhöz méltóan. Szóval nem kell neki a társaságom? Legyen, hát akkor nem is kapja meg. Szinte dúltam-fúltam, úgy éreztem, egy vulkánt el tudnék most indítani a haragommal. Aki ennyi szeretet tud belőlem kiváltani, a legpusztítóbb dühöt is könnyedén előcsalja. Csinálja csak. Herr Lehmann örömmel konstatálta, milyen hamar, mekkora elánnal érkeztem és milyen szokatlan szenvedéllyel kényeztetem hegedűm húrjait a vonómmal. Keserűen ugyan, de varázsoltam számára valami mosolyhoz nagyon hasonlót. Életében először, teljes elégedettséggel hagyta el a palota falait. Hasznosnak éreztem, kiadni mérgem a finom hegedűn, de ez cseppet sem volt elég. Ugyanolyan mérges maradtam. Az óra után vettem egy nyugtató fürdőt, felvettem egy kényelmesebb ruhát és úgy kopogtattam cipőm sarkával végig a folyosón. Arne még nem volt az étkezőben. Nagyon reméltem, hogy eltévedt és nem is kerül elő többé. Leültünk az asztalhoz és vártunk a svéd hercegre, míg ő meg nem érkezett és helyet nem foglalt. -Anita. Nem úgy volt, hogy segítesz a hercegnek? Hogyhogy egyedül jöttél Arne? - Anyám kék tekintete rólam tovakúszott, csalódottan kereste a hercegét. Legszívesebben doboltam volna ujjaimmal az asztal felszínén, de megálltam és az ölembe helyeztem, mind a két kezem.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Vas. Jún. 19, 2022 11:01 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
Hiába próbálnám meg fenntartatni azt a hűvös hozzáállást, amit terveztem, hogy egész ittlétem alatt társam lesz, mert Anita ha semmit sem tesz, egyszerűen csak létezik, itt mellettem, már azzal is oldja. Felmelegíti a jégfalakat, megrepeszti a páncélt, és azon kapom magam, hogy már nevetgélek, meg viccelődök vele, miközben pont ezeket nem akartam. Dédelgetni akartam a sérelmem, hogy ne gondolja, bármikor így bánhat velem, és én mégis úgy teszek majd, mintha minden rendben lenne, de ez valahogy nem akarózik olyan egyszerűen. Túlságosan hat rám, még mindig.. a lelkem nem felejti el, hogy ő mellettem volt, mikor a családom egy-néhány tagja tekintett rám emberként, miközben a többi.. azt se bánta volna, ha reggelre megszűnök létezni. Sőt. Szerintem nem is miattam aggódtak volna, hanem, hogy mit mondjanak a nyilvánosságnak, hová tűntem.. de amit az meglett volna, béke és nyugalom lett volna úrrá rajtuk. Anita viszont.. tényleg mindig mellettem volt, még ha éppen nem is szó szerint, ezért is nem értettem ami történt, és ezért is állok értetlenül még magam előtt is, hogy mégis jól érzem magam vele, mint valami árva kiskutya, akinek mindegy ki rúgott bele, csak valaki szeresse végre. Még úgy is, hogy aki épp kedves velem, ő volt az, aki belém rúgott. De mindez eltörpül jelenleg azok mellett, amikről beszélgetünk, hiszen igazi hullámvölgy ez a pár perc, amit már megszokhattam mellette régen is. - Jó, így nézve érthető. - felelem szavai után szinte azonnal, de mi is volt az a 'de'? Nézek is rá picit ráncolva homlokom, míg ki nem böki, mi is zajlott le a buksijában. Ahogy viszont elmondja... azonnal mosolyognom kell. - Neked még mindig minden miatt bűntudatod van, akkor is, ha az teljesen felesleges? - kérdezem halkan nevetve, majd megköszörülöm a torkom, visszább véve ezt a szemtelenkedést. - De jó, nem leszek. Vagyis .. igyekszek viselkedni. - bólintom egy mosolykával, amiből azért még mindig sejteni, hogy az 'igyekszek'-en volt a hangsúly, de miatta sem fogom meghazudtolni magam. A családom már hozzászokott, hogy nem vagyok a bájcsevejgés mintapéldánya, és, hogy néha jobban őszinte vagyok, mint kellene, de az emberek letudják annyival, a herceg megteheti.. miközben otthon meg kapom érte a szép nézéseket.. de a herceg tényleg megteszi. Talán még az is benne van a miértekben, hogy tudom, ezzel bosszantom anyáékat, akkor pedig miért ne tenném? Olyan öröm, mikor hozom a neveletlent, ő meg el akar süllyedni... Később már az életmentésről esik szó, és bevallom, hogy hát elméletileg menne, gyakorlatilag meg lehet jobb, ha nem rajtam múlik bárki élete, ki tudja.. Azon persze nevetek halkan, hogy jelesre vizsgázott, nem is gondoltam volna kevesebbre. Amikor meg jön nekem az Anita bacikkal... hát tényleg elnevetem magam. Egy sóhajjal veszem rá magam, hogy visszaredukálódjon egy mosollyá, miközben orrnyergemet nyomkorászom. - Áh nem kell, a legjobb formámat hoznám a hercegnőért, egyértelmű! Még akkor is, ha a bacijaival fenyeget... - kuncogok még mindig a végén, még fejem is csóválom, nem hiszem el, hogy ezt felhozta! Azok a fránya lány-bacik...! Hát szerencsére nem válok lánnyá tőlük, különben már aligha néznék ki ilyen jól, kellemetlen lenne. - Jó, de úgyis elmondom mi az, és még meg is mutatom, szóval te se úszod meg. - biccentem oldalra picit fejem, tekintetem szinte üvölti, hogy 'így jártál hercegnőm', ahogy szemtelen mosolykám is ezt hivatott éreztetni. Az ajkait illetően már zavartabb picit a téma, illetve .. ahogy megint arról van szó, de ne nekem kelljen megnézni, milyen puhák, mert még a végén hazazavarna! Pedig tudományos célzattal lenne... - óh. - bukik ki belőlem ennyi, picit meglepve, de mást hirtelen nem tudok mondani. Lenne ötletem . . Nem! Nincs ötletem! De ez azt jelentené, hogy .. Hm. A 'nem sok' is valamennyi, .. Inkább hagyjuk. - Ahogy látom, bizonyára az. - teszem hozzá, hogy ne legyen teljesen kínos a pillanat, de ahogy ajkára pillantok a mondat közben, inkább már kapom is vissza tekintetem szemeibe. Rövid csend áll be közöttünk, amivel csak annyi a baj, hogy azzal együtt gondolatok is születnek, a még nagyobb baj meg az, hogy fel is teszek egy kérdést közülük.. amit talán nem kellene. Hiszen olyan jó most minden, de pont ez zavar, pont ezért kellenének válaszok... vagy valami. Ahogy felel.. ahogy hirtelen hangnemet vált, mint akinek rosszul esik, hogy felhozom, miután ő olyan jól tett az egészre.. Szemöldököm picit felszalad, ajkam préselem egy pillanatra, ahogy elpillantok róla apró biccentgetésekkel. Már éppen felé fordítom arcom, már formálnám a szavakat, igaz, csak annyit mondanék, 'nem fontos', de akkor megérkezik Ivar, és szerencsére vagy nem, de megszakítja a pillanatot. Tartásom visszaöltözik azzá a herceggé, aki megérkezésemkor belépett az ajtón, így kissé már érdektelenül pillantva a zöld szempárba, ahogy az rám néz. - Az már menni fog egyedül is, köszönöm. - felelem egy kiválóan begyakorolt műmosollyal, amit mindig mindenki elhisz, csak az a pár ember nem, aki ismeri már.. és szerintem Anita még mindig köztük van. A tipikus pillanat, mikor illedelmesnek kell maradni, és fenntartani, hogy minden aranyos és szivárvány színű, miközben legszívesebben csak pofákat vágnál. Elsétál, én pedig ahelyett, hogy még utánanéznék, inkább belépek az ajtómon, amit nagyon bánok, hogy nem vághatok be magam mögött.. Komolyan nem értette, miért kérdezem? Vagy engem néz totál hülyének.. vagy nem értem, most mi történik. Inkább lezuhanyozok, és átöltözök vacsiig, utálom ezeket a göncöket, majd addigra újra kihercegesítem magam.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Mielőtt megtörtént volna az a dolog köztem és Arne között, nyugodt szívvel vallottam volna, hogy ő a legkedvesebb személy az életemben, ő a legjobb barátom, az aki mindig örömet csempészett az életembe. Ő volt az egyetlen, akinek nem voltak felém elvárásai, csak őszinte barátsággal és figyelemmel jutalmazott. Nem is csoda, hogy amikor ez megszűnt és megüzente, hogy én visszatartom őt és nem akar megbántani, de ne legyünk többé barátok, akkor meghalt bennem egy kicsit valami és az életem csupa rideg, szürkeségbe burkolózott. Tele hamis barátságokkal és annál is hamisabb mosolyokkal. De..vajon mi az amiben én visszatartottam őt? Most elnézve mosolyát, annyira hihetetlen, hogy tizenhat évesen, ő csak így eldobott mindent, amit megéltünk együtt. Most pedig azt tartom szinte meseszerűnek, hogy itt sétálunk egymás mellett, mintha még mindig az a tizenöt éves lány és tizenhat éves fiú lennénk, akik mást sem akarnak, csak hagyják őket békén a nemesi lét béklyóival, hagyják őket boldognak lenni. Vannak pillanatok, hogy legszívesebben a falhoz állítanám és addig el sem engedném, míg el nem dalolja nekem, hogy ezt mégis hogy gondolta? Hogy tehette ezt velünk, velem? Hogyan tehetett ilyet egyáltalán saját magával? Pfff. Anita ne áltasd magad, nyilván akkorra már nem volt kölcsönös a barátságotok. Gondolom ez így volt, ami megfelelt neki. Letelt az időm mellette, a fontosságom elhalványult, mint mikor az új, fényesebb játékok fontosabbak lettek a régi, ütött-kopott plüssnél. Én is így szerettem volna hozzáállni, amint megtudtam, hogy a herceg már elindult ide Svédországból. Hideg akartam lenni és kimért, mint a világom aminek fagyos állapotában, igencsak nagy szerepe van a hercegnek. Mégsem tudtam e tervet kivitelezni. Elég volt kettesben lennünk, pár szót váltani és máris készen álltam volna mindent megbocsátani neki...és nyilván csak ezért akartam őt figyelmeztetni a jelenségre, ami nem más mint Mrs Ellingboe. - Gondolom a férje nem lát ki a potenciális, üzleti partner jelöltek lehetősége mögül. Nem annyira szoktak egymásra figyelni. De...- Óh, hello bűntudat, hát milyen kis állhatatosan kopogtatsz az ajtómon. Nem állítottam valótlant ugyan, de nem akartam elvenni a lehetőséget a hercegtől, hogy ismerkedjen. - Ühm, most elég nagy bűntudatom van, hogy így kipletykáltam őket. Szóval kérlek, ne legyél majd velük teljesen elutasító, légyszi. - Nagyjából úgy nézhettem rá, mint akinek az élete a másik kezei közt van, de körülbelül úgy is éreztem magam. Szörnyű, mikor a lelkiismeret-furdalás tompa karmaival mardos belülről. Szerettem volna, hogy megszabadítson tőle és mentse meg a lelki békém. Meg később, ha már szóba került, az életem, ha kell. - Oh, haha. Igazából nekem sem kellett még alkalmaznom, de jelesre vizsgáztam. - Elkuncogtam magam és úgy kacsintottam rá. - Akkor azt hiszem mégis csak mást kell majd megkérni, ha engem újra kell éleszteni. Én viszont akkor is megpróbálnám, ha kiderülne, hogy "béna" vagyok benne. Úgyhogy nem úsznád meg az Anita bacikat. Gyermekkoromban mennyit ugrattam ezzel, hogy elkapom, megpuszilom és akkor meg kell majd küzdenie a lány-bacikkal, mert lánnyá válik miattuk. Hiányoznak azok az évek. Gondolatban kiengedek egy megfáradt sóhajt, de továbbra is a hercegnek szentelem a figyelmem egészét. - Óh...- Pillogtam felé, amikor az arca vonásainak változását figyeltem, olyan..olyan furcsa volt. Túl illetlen volt, amit mondtam, hát persze! Anita, hová tetted az eszed és a modorod? - Nos... Őszintén szólva, akkor sem áldoznám be magam. Viseld csak el az ajándékok elfogadásának kínos mivoltát. Ha ajándék, akkor meg főleg nem illik másnak kibontani, hiszen ő kapta, ráadásul egy pillanatra sem kételkedek abban, hogy ha Grethe ad neki ajándékot, az valami olyan lesz, amit én nem szívesen képzelnék el. Elég volt látnom azt az elefántos alsót, amit először ajándékozott Andreasnak. Istenek, azóta is néha azzal rémálmodok. Fúj..khm..Nyugi. - Nekem, nem sok viszonyítási alapom van, szóval...igen.. - ühüm, konkrétan zéró a viszonyítási alap ehhez a feltételezéshez, hogy az enyém puha lenne. Gondolom a sajátja, mindenkinek puhának tűnik. Honnan tudnám így, hogy az enyém az-e? Arne ajkainak szépek a vonalai, de az enyéim lehet puhábbak. Neki..vajon..sok tapasztalata van ebben? Sok barátnője volt már, akikkel gyakorolt? Akiknek az ajkai kedvére valók voltak? Majdnem meg is kérdeztem, de ráharaptam szám belsejére, ki ne csússzon egy foszlánya sem ennek a kérdésnek. Nem voltam biztos abban, hogy tudni akarom a választ. Nem az ő hibája egyébként sem, ami zavar történt az éterben nálam. Meg aztán, olyan jól esett ez a békés csend köztünk, az ajtónál állva, csak egymás tekintetét keresve. Láttam rajta, hogy gondolkozik, szinte éreztem, hogy kikívánkozik belőle egy kérdés. Még nem tudtam, hogy mi, de azok alapján, hogy habozott feltenni, nem lehetett egyszerű egyáltalán dűlőre jutni vele. Mikor megformálta szavakká az ajkain kieresztett levegőt, megértettem, mire fel a dolog. Miért kellett máris elronatania? Miért kellett emlékeztetnie arra a savas, utálatos, keserű érzésre, ami hatalmába kerített azon a napon? - Ha már, mi Arne? Mi okom lenne, hogy ne örüljek neked? - Puha, lágy kedves és megértő akartam lenni. Kacagni szerettem volna és azt mondani "Ugyaaaaan, fátylat rá, csak gyerekek voltunk". De nem. Nem így jött ki, hanem kissé sértetten, tekintetemmel szinte átszúrva az övét. Gyerünk Arne, mondd csak ki. Ejtsd kis a szádon, hogy mi az amit tizenegy éve tettél velem és a barátságunkkal. Utána egyből el is árulhatod nekem a választ arra az egyszerű kérdésre, hogy miért? - Anita, Herr Lehmann megérkezett és vár lent a szalonban. - Megyek Ivar, köszönöm. - A hegedű oktatóm mindig rettenetesen kényes volt a várakozást illetően, nem akartam egy pillanatra sem késni, mert nem volt kedvem most a panaszkodásával megbirkózni. Zöld íriszeimet visszaemletem a barna szempárba, és egy igen gyenge mosoly kíséretében intéztem hozzá a szavakat. - Most mennem kell a hegedűórára, de vacsora hétkor, akkor majd szívesen segítek neked megtalálni az étkezőt, ha gondolod. Miután megvártam a válaszát, Ivar mellé sétáltam és együtt haladtunk az oktatómhoz. Sohasem láttam értelmét, hogy oda is elkísérjen, de apáék nem bíznak meg szinte senkiben sem, pláne aki nem nemesi származással rendelkezik. Nem mintha a királyi családoknak a szekrényei nem lennének tele csontvázakkal.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Szer. Jún. 15, 2022 5:19 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
Egy lágyabb mosollyal nézek rá, arra amit a nem létező kedvesemmel kapcsolatban mond, mert bár hallom a szavakat, a mögötte való érzések valahogy .. nem tűnnek őszintének. Vagy csak én remélem, hogy így érezne? Néha már én se tudom, mit gondolok én, meg ő, mit remélek és mi van tényleg úgy... Hosszú volt ez a külön eltöltött idő, és néhány szavára ugyanúgy reagálnék, mint régen, mindig eszembe jut, hogy már változott azóta, nem kezelhetem ugyanúgy. A következőkre is már csak mosolyom egy válasz, hogy mindig örül, ha segíthet, miközben ezzel, hogy ilyen ártatlanul reagál le mindent, amit én lépten-nyomon félreértenék, az én gondolataimat is visszatereli egy normális mederbe. Ami azért kicsit most segít... mert bár tényleg gyönyörű lett, és tényleg el tudnék kalandozni a gondolatával, vele nem tehetem, nem hozhatom a formám, mert ő mégiscsak Anita. Nem egy olyan valaki, akit úgyis megkaphatok, mert miért ne kaphatnám, aztán élhetem tovább az életem. Persze attól még párszor okozok neki - és ő is magának - némi vörösséget, ami igen jól áll neki, újra és újra megmosolygom, hogy nem bír nem elpirulni, és ha azt fejtjük ki egyre inkább, hogy hozzám érnének ajkai, nem fog segíteni a helyzeten. Mondjuk az ajándékkal kapcsolatban is akad néhány olyan megjegyzés, ami hasonlóan hat rá, és egyre inkább meggyőződésem, hogy igen jól ráérzünk egymás pontjaira, de, hogy én az övéire nagyon hatok, az biztos. A gondolatok viszont nem mindig értenek egyet a kimondott szavakkal, ezért is jegyzem meg, hogy még a végén nekem kell újraélesztenem őt, de még így is megállom a kínosabb felét, még mielőtt letörné a szarvam akaratlanul. - A férje inkább azzal kellene foglalkozzon, hogy nekem épp attól kell tartanom, hogy ez a nőszemély rám száll. Nameg, hogy valamiféle ajándékkal lep meg. - jegyzem meg picivel laposabb hangon, részemről is kívánkozna az a szemforgatás, bár hangom talán átadja az érzést. - Gőzöm sincs, nem igazán kellett még újraélesztenem senkit, szóval .. szóval inkább ne próbáljuk ki, ne rajtad derüljön ki, hogy béna vagyok. - nevetem kissé kínosan, a legjobban talán az menne, hogy az ajkára tapadjak, de a tényleges újraélesztésben nem sok tapasztalatom van. Ami megy, azt vállalom! Khm. Az ajándékkal kapcsolatban arra jutok, hogy jobb lesz, ha inkább ő nézi meg mi az, csak aztán nehogy megint vörösödjön, de akkor meg talán mehetne is a kukába, nem nagyon érdekelne, hogy ajándékot nem dobunk ki. Hát dehogynem. - Ha kapok valamit, az még nem az enyém, szóval azt mutatnám meg, amit én is csak kaptam éppen. Szóóval.. - húzom el szám, emelve picit szemöldökeim, hogy mi is a kérdés? Nem saját holmira gondoltam, csak az ajándékra, bármit azért nem mutogatnék neki perpillanat. Na persze ez nem igaz az ő ajándékára, mert ha már őrizgeti, azt azért szívesen megnézném, pedig az övé. Eztán ahogy már az ajtónak dől, úgy hallgatom őt, olyan dolgokat mond megint, amit nem tudok nem úgy lereagálni, még ha mindig megütök egy valamennyire illedelmes szintet is, amellett, hogy alapvetően pofátlan háttere van a mondatnak. - Hát .. egy olyanhoz képest, ami .. nem puha? Te csak érzed, hogy az-e .. ne nekem kelljen megbizonyosodnom róla, hogy válaszolhassak. - nevetem kissé már én is zavarban, kezeim még mindig hátam mögött összekulcsolva, úgy állok előtte. Pár pillanat csöndet tartok, arcár fürkészem illetve szemeit, lágy mosolyom arcomon csücsül, de aztán.. megszületik bennem pár gondolat. - Tényleg örülsz, hogy itt vagyok? Mert.. nem voltam benne biztos, hogy látni akarsz egyáltalán, ha már.. - ha már eddig nem akartál, de a mondat végét megtartom magamnak, inkább zárom ajkaim, és elpillantok róla valamerre a folyosóra. Pár pillanat után vezetem rá vissza tekintetem, kíváncsian várva a reakcióját.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Szerettem ezt a lazább légkört, ami csak-csak kialakulgatott köztünk. Beismerem, az elején azt hittem, hogy utálkozva fog letelni ez az idő, amíg körbevezetem a kialakult életem táborhelyénél, azután, hogy ő kitett engem az övéből. Azt hittem, minden egyes lépésnél kifigyelek majd egy dísznek tartott bárdot, vagy dárdát, hogy melyikkel végezném ki. Ehhez képes szépen haladtunk és jókat nevetgélünk. Lassan olyanná válik az egész tapasztalat, mintha nem is történt volna meg az a tizenegy év. - Jogos, és...természetesen, őt is szívesen látnánk. - Ezt valahogy nem éreztem teljesen őszintének. Nyilván ha a herceg akart volna hozni egy...kedvest, akkor is illedelmesen fogadnánk és mindent megtennénk a kényelméért. Dehát anya nem biztos, hogy repesett volna- ha igazak a sejtéseim..- és én sem biztos, hogy egy fedél alatt akartam volna lenni a szerelmes párral. Eléggé megrendít már így is, hogy örömmel tölt el Arne szinglisége. pedig esküszöm, hogy rosszat nem akarok neki és tizenegy év alatt, borítékolható, hogy egy ilyen nemes és jóképű férfi, alig győzi az udvarlókat. ilyen lenne szerintem Grethe is, aki csakúgy falná a fiatalabbnál fiatalabb férfiakat, mintha egy evőkanálra hányná fel a sok kaviárt és egyszerre kapná be. A gyomrom is felfordul a gondolattól. Simán megmenteném tőle Arnit. Igazából ő az, akit biztosan nem hagynék sorsára abban a kúriában. - Mindig örülök, ha segíthetek. - Ajkaim kedves, de mégis energikus mosollyá fejlődnek, mikor kiejtem e szavakat. Elégedetten battyogtam mellette, mire leesett, hogy ha én őt lélegeztetni akarnám és hozzáérnének az ajkaim az övéhez...az katasztrófa lenne. Inkább lehet, meg kellene kérnem valakit, aki szintén ért hozz, mert ha az én szám Arne ajkaira tapadna...Hirtelen elöntötte az arcom a forróság. A svéd herceg nem is tesz semmit, szegény csak kérdez, én pedig magamat kergetem a vészes helyzetekbe. Túl sok romantikus könyvet olvasok, lehet át kellene térnem, valami komolyabbra. Különben is, minek olvasom pont ÉN? Azt sem tudom, hogy mit és hogyan éreznek benne a szereplők...és MIÉRT lyukadok ki ilyen témáknál fejben..Arne miatt? Miatta kellene a legkevésbé, nem vagyunk barátok, nem ő a lovagom, nem ő lesz a hercegem sem. Kész. Bármennyire is fáj az első állítás. - Grethe Ellingboe egy...tipikus unatkozó nemes asszony, aki gondolom azon kívül, hogy sok mindent megengedhet magának, nincs megelégedve az életével. Ő is meg a férje is Christoffer, megérik a pénzüket. - Ha nem lennék hercegnő, szemeimet most aztán jól megforgatnám. Nem felejtem ám el, hogy merre tévedt a nemes ember keze, mikor felkért táncolni. Nem is értettem a dolgot, bizonyára sokat ivott. - Hát őh..- Inkább nem meséltem azokról a strasszokról és átreppentem az ő elsősegély készségeire, ha már bedobta magát áldozatnak. - Te jól tudod csinálni? - Véletlenül sem akartam megsérteni, de ha túlfinomkodná a dolgot, akkor csak nem lenne sikeres az a reanimáció. Sok múlik a technikáján és, ha már most nem magabiztos benne valaki, akkor sem lesz, mikor meghallja, hogy eltöri valaki bordáját közben. Veszélyesen ijesztő tud lenni az emberi szervezet nem igaz? - Nem tudom! Miért te hajlandó lennél bármit megmuatni nekem? Nem hiszem. - Lehetséges egyszerre suttogni és kiáltani? mert nekem valahogy ez most összejött... Biztos nem borítaná ki elém az alsónadrágjait vagy akármilyen gyűjtenényét, ha van neki. Én sem mutattam volna meg a többieknek, ha nem csak azt figyelem, hogy a doboz tele van swarovski kristállyal. Teljesen tudattalan voltam, amikor kiszedtem a dobozból és kihajtogattam, hogy ilyen létezik. Persze, csirke voltam kidobni és azóta is ott porosodik, de arcomon már fel sem tűnik, ha egy újabb vörösség kúszik rá, mire felfogtam a szavaimat. Lassan én fogom ellátni az ország energiaközpontjait, nem holmi atomenergia vagy szélturbina, olyan forrónak érzem már a füleim is. Még az az ajtófélfa is kellemes hidegséget nyújtott a karomnak, ahogy nekidőltem. Muszáj volt valami stabilat találnom, mert, ahogy Arne közelebb lépett hozzám egy kicsit és megéreztem az illatát, felpillantottam a szemeibe, kész lettem volna elveszni. Naaaa..a-ah. nem, Anita. Csak nagyon hiányzott, ennyi az egész, nem? Én annyira igyekeztem, hogy ezt fejben tudja tartani, de amit és ahogy mondta..kiváltott belőlem valamit, amit nem tudtam hová tenni. Hirtelen olyan meleg lett. - P..puha? Mihez képest? - Szempilláim verdestek, akár gy pillangó szárnyai. Már én magam sem voltam abban biztos, hogy mi is az épp, amit csinálok, csak sodródtam az árral és reméltem, hogy nem nyel el. Mihez képest? Például az övéihez? Szemeim egy pillanatra az ajkaira tévedtek, de gyorsan fel is vontam őket vissza, Arni arcának barna ékköveire. Okés, talán túl meleg van a palotában a csinos kis blézerekhez.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Kedd Jún. 14, 2022 1:05 am
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
Egy mosollyal pillantok rá, ahogy visszakérdez, amiatt is, amit és amiatt is, ahogy mondja. Igazából.. jó érzés, ha arra gondolok, itt legalább örülnek nekem, még ha nehezen is veszi be a gyomrom, hogy Anita ennyire lelkes, miután nem kért belőlem többé. Ilyen jó színészt faragtak volna belőle? Vagy higgyem el? De akkor... semmi értelme az egésznek. Tényleg nem tudom, mire gondoljak. Már azon felül, hogy egyébként félreérthető szavak tömkelegével bombáz, és látszólag még csak észre sem veszi, én meg mélyen belül már lassan fuldoklok, de igyekszek megmaradni illedelmes hercegnek. De megy ez! Noha arra azért magasra szökik szemöldököm, hogy jó hír lenne, nem vár otthon egy lány sem, rá is pillantok hirtelen. Aztán ahogy folytatja, enyhén emelem állam, majd engedem is vissza, mintha annyit mondanék ezzel, 'értem', csak picit gyanúsan elhúzva az érzést. - Mhm, hát legalább nem. Nem mintha nem kérdeztem volna meg, ha lenne, hogy velem tart-e. - egészítem ki a mondatot, bár magam sem tudom mi értelme, hiszen az egész ködös maszlag 'ha'-val van tele de mindegy is. Nincs, és kész, a kutya nem hiányol, max Vik.. Ajkaival kapcsolatban már nem bírom, őszinte reakció bukik ki belőlem, de mintha .. hm. Hát ez azért megakassza gondolataimat egy csöppet, hogy ennyire tényleg megmaradt azon az értelmezésen, hogy éppen még mindig az életemért küzdünk, de ám legyen, legalább én se kalandozok el újra és újra egy-egy megszólalásán. - Igazán nagylelkű. - bólintom játékosan egy mosollyal, elnevetve lágyan a pillanatot végül. Na de ez a sztori a szülinaposról, hogy a világ se lenne elég ellene.. az ajándékozási szokásairól nem is beszélve.. hát ilyen sztorikért jön az ember norvégiába? - Erre a Grethe-re, ha már ennyire rámenős. Meghát... kíváncsi lennék, miféle ajándéktól borultál ki ennyire, mert ha tovább vörösödsz, még a végén nekem kell újraélesztenem téged. - felelem egy szemtelenebb mosollyal, de megálljt parancsolok magamnak, és nem teszem hozzá, ő vajon tudna-e ezzel a tudattal élni, mert még a végén megmagyarázná, hogy hát megmentettem az életét, persze, hogy tudna... A következőkre viszont már kissé szűkített szempárral nézek rá, mert .. azt hiszem kezdem néha elveszíteni, hogy vajon ő mire gondol, miközben én is gondolok valamire. - Milyen olyan? Milyen olyan dolgot tudna ajándékozni nekem, amit te ne láthatnál? - suttogom hozzá hasonlóan, bár őszintén nem tudom miért, egyszerűen rám ragad, ahogy beszippant a pillanat, mert tényleg gőzöm sincs, mi járhat a csinos kis fejében. De kíváncsivá tett, az biztos! Az ajtófélfának dől, én pedig még picit közelebb is lépek hozzá, persze még mindig illendő távolságra tőle, miközben megjegyzem, miért is nem hagynám ki az eseményt, ha már így felvázolta a mozgását, ajkai érintését . . persze csakis tánc és életmentés, semmi más. Vagy .. Most tényleg megnyalta az ajkát? Azt a szép dúsat... meg még kérdez is. Hát most összezavarodtam, azt hittem nem beszélünk egy nyelvet, de most meg .. vagy még mindig nem? Hűűha. - Igen, ennyire. Bár nagyon sajnálnám, hogy még csak nem is emlékeznék rá, pedig bizonyára nagyon puha ajkai vannak a hercegnőnek. - felelem megint csak picikét szemtelenül, maximum ha mégse ugyanarról beszélünk, majd kimagyarázom, abban úgyis jó vagyok, bár, hogy ennyire vörös még mindig, talán azt jelenti, értjük egymást. Jó ötlet egyáltalán értenünk egymást?
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Kezdtem érezni, hogy haladunk valamerre, pozitívabb irányba. Látva, hogy egyre többet görbül felfelé az ajkainak a széle és nem lefelé, bármennyire is haragudjak rá, de jobb kedvre derít engem is. Nagyon jól áll neki, mikor mosolyog. - Hát, szívesen?- Mosolygok és kérdezek vissza cserfesen. Nem mintha én lettem volna az, aki a másikat kiszáműzte az életéből. Az anyja segítségével..Pf. Így aztán nem értettem, hogy miért lett volna teher, ha ittmarad, velünk. Számomra ő, sosem lenne teher. Soha. Nem úgy mint én neki, de ez az oldala az a szituációnak, ami habár rosszul esik és őszintén megöl vele és azzal, hogy így viselkedik most, mégsem vagyok képes közömbösnek maradni iránta. - Nem? Az jó hír. - Mi? Miért mondtam ilyet és miért hangzott a kérdésem ennyire megkönnyebbültnek? Mi bajom van? - Úgy értem, hogy legalább nem kell..öhm..szomorkodnod miatta. Lehet, neki sem volt azóta senkije? Lehetséges lenne, hogy neki sem kényelmes mással olyan közel kerülni, mint nekem? Pfff..Anita ne áltasd magad, ha esetleg nem volt azóta senkije, az nem miattad lesz. Legszívesebben megforgattam volna a szemeimet, saját magamon. Hogy lehetek ennyire gyenge? Na meg, tényleg, miért vontam párhuzamot a két dolog között? Semmi közöm nincs ahhoz, milyen jól megy nélkülem az élete meghát csak barátok voltunk mindig is, és ha nem távolodtunk volna el annyi éve, akkor is csak barátok lennénk. Nem könnyű rá haragudnom. Olyan nehéz távolságot tartani, pedig ki tudja, mi lesz mikor haza megy? Onnantól kezdve, megint csak egy emlék leszek neki, egy lány a múltból. Egy NŐ a múltból, mivel azóta már közelebb vagyunk mind a ketten a harminchoz, mint a húszhoz. Mégis gyermekként örültem, hogy eljönne velem a bálba, hogy nem akar lerázni, hogy viccel velem, mintha minden rendben lenne. Annyira hiányzik, istenek.. Bár elmondhatnám neki..bár érdekelné. De érdeklem annyira, hogy eljöjjön velem a rendezvényre és érdeklem annyira, hogy táncoljon velem és figyeljen rám közben. cserébe nekem is figyelnem kell rá, abban az esetben, ha grethe ellingboe be akarná cserkészni. Még újra is éleszteném. - Ez természetes! Tényleg bármikor, amikor csak szükséges lesz rá. - Hát nem aranyos? Nem azt mondta, hogy majd más segít rajta meg, inkább elhalálozna semhogy hozzáérjenek az ajkaim. Na tessék, ismét az ajkaimmal szeretnék hozzáérni. Mégis honnan jönnek ezek? Puszin kívül sohasem tettem semmit és hát, az a puszi is az ő arcát illette, a legutolsó szülinapján, amin jelen lehettem. - K..kíváncsibb? Már...mármint Grethe Ellingboe-ra...vagy? - Őszintén egyik eshetőség sem tetszett. Nem akartam, hogy kíváncsi legyen Grethe Ellingoe-ra, nem akartam, hogy finnyásnak találjon, amiért megszóltam egy alsóneműt, ami ajándék és nyilván egy vagyonba került. Meghát a zavarom annak is betudható, hogy megjelent a lelki szemeim előtt Arni, kezében azzal az említett darabbal. - Én? Miért én? Na és ha valami..valami olyan van benne? - A végét már suttogtam, felpillogva Arnira. Ha olyan...izé van benne, amit egy könyvben olvastam? Nem akarok most azokra a könyvekre gondolni, nem úgy, hogy Arne a szobájánál áll, én pedig már az ajtófélvának dőltem neki..sajnos elég közel hozzá ahhoz, hogy megérezzem a kölnijének az illatát. Mikor történt ez? Ettől függetlenül nem hátráltam, egy centit sem. - Óh igen? - Széles mosollyal ingattam meg finoman a fejemet, mielőtt végig szaladt volna a nyelvem az ajkaim közt, benedvesítve a rózsaszín húst, amit már túl száraznak ítéltem meg. - Ennyire jól hangzik az ajánlat, hogy hozzád érhetnek az ajkaim? - Wow, Anita ezt most miért kellett? Nem tudtam volna eldönteni, ha megpusztulok sem, hogy ezt miért meg honnan, de a vörös arcomon kívül nem voltam hajlandó mutatni jelét annak, hogy most magamat is jól zavarba hoztam.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Hétf. Jún. 13, 2022 5:26 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
Komolyan próbára tesz ezekkel az ártatlanul szemtelen megjegyzéseivel... hát nagy erő kell ahhoz, hogy megálljam! De... gyerünk Arne, képes vagy rá. Szavaimmal kicsit nyugtatom gondolataimat is, illetve az is segít, hogy ő nagyon józan kijelentéseket tesz, amik miatt igazából... mosolyognom kell. Hát legalább itt szeretik ha itt vagyok, üdítő változatosság... - Hát .. köszönöm? - nézek rá kissé furcsálló, nevetős pillantással, majd ismét kíváncsivá válik ez a pillantás, ahogy folytatja. Végighallgatom, de nem reagálok azonnal, inkább magam elé nézek ahogy sétálunk, és csak pár másodperc után illetem őt újra tekintetemmel. - Nem, nincs. - felelem végül, de eztán újra elpillantok róla, ismét az ablakon át keresek valamit. Valahogy sose jutott eszembe egy lány kapcsán se, hogy milyen jó lenne, ha várna... egyszerűen csak volt párszor egy partnerem, mert miért ne. Pár alkalomra, mert ahhoz nem kell, hogy bármit is megtudjon rólam, amit én nem akarok megosztani. Na meg oda bárkit hazavinni? Minek? Hogy anyám mindent tönkretegyen, vagy hozza a stílusát? Elég, ha én tudom, milyen az... szóval hagyjuk is. Az ajtómban állva már a meghívót, a szülinapi bulit és annak körülményeit vesézzük ki, sikeresen megtudom, hogy a hercegnőnél jobban nem mozog senki ott... táncban természetesen! Hát én meg alig várom, hogy megtudjam, khm. - óh... - emelem arcom, mint mikor éppen leesik valami és meglepődsz, és mert hát ... hát jó. Elfogadom amit mond! És igyekszek nem elképzelni. Ahogy táncol persze, még mindig. Eszem ágában sincs mást elképzelni. De ennek a hullámvasútnak még nincs vége, ugyanis még az újraélesztés kapcsán is olyat szól, hogy azt az én jelenleg érzékeny idegeim már megszenvedik, ezt pedig egyre húzódó mosolyom vezeti fel első körben. - Hidd el, nem esne nehezemre ilyen tudatban élni, bármikor hozzámérhetnek. - szalad ki automatikusan, majd gyorsan hozzáteszem: mármint bármikor megmentheted az életem, úgy értem, persze. - javítom gyorsan a helyzetet, még kezemmel is mutatok felé, mintha a valódi mondandóra mutatnék rá, nem kell itt félreérteni semmit! Eztán felhoz egy bizonyos témát, amit persze stílusosan nem akar befejezni, én meg felejtsem el, mert az csak így megy, hogy csettintek és meg se hallottam, de mivel a falaim már eleve gyengülni érződnek, ösztönösen vele nevetek ahogy elneveti magát. Nem tudok rá annyira haragudni, mint amennyire szeretnék... főleg, hogy még amiatt is szeretnék, hogy ennyire lazán veszi ami történt közöttünk, miközben engem eléggé szíven ütött, néha még azóta is, ha belegondolok. Hiszen tudtommal nem mondtam neki semmi olyat, nem rontottam el semmit, nem tettem semmit ezért, és ilyenkor még inkább magamat okolom, egész egyszerűen azzal az indokkal, hogy valaki számára nem vagyok/voltam elég. Hozzám nőtt az érzés, nem újszerű, csak ... vele volt az. - Hát már egyre kíváncsibb vagyok.. - nevem homlokráncolt csodálkozással, és hát nem a ruhadarabra gondolok, hanem a személyre, ilyen felvezetéssel. Az alsónemű említése mondjuk hatásosnak bizonyul, én meg szemtelen mosolyomat éltetem a vörös árnyalat látványával, főleg, ahogy még kis kezeit is arcára teszi. Tényleg, így már nem is láttam! Amit mond, elfelejtem, amit meg látok, igazából nem is látom! Mosolyom mondjuk hamar fancsalivá válik, ahogy elmondja, Andreas milyet kapott... nemár. Megszólalni se tudok azonnal, csak nézek rá bambán szinte. - Akármit kapok tőle, először te fogod megnézni. - erre jutok kissé lapos hangon, egy darabig még a 'varázsa alatt' vagyok a dolognak, mert ez már.. ez már azért fura. Ahogy az is, hogy Anitának azt ajándékozott, de.. hát nem is tudom, azt legalább megnézném! Hm. - Ó nem kell egyedül elmenned hercegnő, ne legyél ilyen kis harcias, ki nem hagynám ezek után, hogy nagyszerűen mozogsz, és esetleg még az ajkaid is hozzám fognak érni. - felelem nevetve, amolyan, ha komolyan veszi komolyan veszi, ha nem, nem - alapon, mert valahol iróniának is érződhetne a mondat. Amúgy meg.. amúgy meg tényleg van kedvem hozzá, nem fogok megfutamodni egy lehetséges alsónemű ajándék miatt... bár azért erősen remélem, hogy ilyenről nem lesz szó.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Kíváncsi vagyok, hogy ezt a falat, amit közénk épített, mennyi idő alatt húzta fel. Már akkor, mikor többé nem keresett, vagy esetleg még előtte, vagy talán csak most? Nyilván nem számolt azzal, hogy ő egyszer itt fog időt tölteni, nálunk. Pedig régen kaptunk az alkalmon, hogy együtt lehessünk, ha pedig nem tudtunk találkozni, akkor is naphosszat üzengettünk. Miért kellett ennek megváltoznia? Mi miatt döntött úgy, hogy nincs rám szükség? "Lehet, hogy kezdtem sok lenni neki?" Annyira hiányoztak ezek a pillanataink, mikor tudtunk nevetni és piszkálni egymást. Mikor elmondhattunk egymásnak mindent, tudván, hogy a másik sosem adná ki azt. Mit meg nem adnék, hogy ismét olyanok lehessünk. - Anyáékat ismerve, azt se bánnák, ha többé nem mennél haza. Szeretnek fontos embereket vendégül látni és te...te nagyon fontos vagy.- Na de itt ugrott fel egy dolog, amire ugyan ő is rákérdezett, minden további nélkül...én mégis tartottam picit a válaszától. - Na és van egy...lány, aki téged vár haza? Ha már itt tartunk, úgy értem. Nincs kizárva, hogy idezsuppolták, egyértelműen az akarata ellenére és hátra hagyott maga mögött egy lányt, akit..akit szeret. Lenyeltem a gombócot, ami megkeserítette a levegővételt. Miért esik ez rosszul? Tudom, hogy nem szinten álltunk abban, ahogy a kapcsolatunkra..vagyis inkább egymásra tekintettünk. Tudom, hogy nem hiányozhattam neki túlságosan, de ha lett volna hosszútávú kapcsolata, már mindenki a svéd herceg jegyeséről beszélne. Nem? na azért várjunk! Ez engem annyira nem is érdekelhetne. Ugye? Inkább haladjunk is tovább a folyosón, meg a témával mielőtt végleg ciki helyzetbe hozom magam. Jó ötletnek tűnt például odaadni neki a borítékot, ami a meghívóját rejtette. - Akkor, ha már ott fogunk járni, megmutatom, hogy megfelelő irányítással, csodákra vagyok képes. - Pláne, hogy hála Dasha-nak a repertoárom bővült a jégkorcsolyával is, ami ha lehet még magabiztosabbá tette a tartásom a táncokat illetően. Annak idején Arne sokkal jobban táncolt, mint én. Nekem valahogy mindig kellemetlen volt, mikor valakivel keringőznőm kellett. Nem szerettem, ha közelebb jönnek hozzám, mint ami szükséges, de Arnival..vele sosem volt ilyen problémám. Vele imádtam mindig táncolni és szerintem ez most sem lenne másképp. Annyi, hogy mostanra már nálam jóval nagyobb lett, holott szinte egy magasak voltunk tinédzserként. -Hm? Hát akkor kénytelen lennél tovább élni a tudattal, hogy az én ajkaim voltak, amik hozzád értek. - Ha a halálomat kívánná is hajlandó lennék életet lehelni belé, még akkor is, ha igazából manapság már nem kötelező elem a bejúvás, mikor újra kell valakit éleszteni. Fiatalon nagyon zavart volna a gondolat, hogy valakihez hozzáérjek az ajkaimmal, egyenesen irtóztam, amikor Heidi arról sztorizott, hogy egy pasi átdugta a nyelvét a szájába. Mármint fúj. Ki is nevetett, hogy ha majd találkozok azzal, aki tetszik, akkor már alig fogom várni, hogy megcsókoljanak és ...Nem is gondolom inkább tovább, így is zavarbaejtő, hogy ez nekem akkor jut eszembe, amikor Arne sétál mellettem és arról beszélek, hogy rátenném az ajkaimat. Te jó ég! Elég. NEM! - Jól van, nah...- Elnevettem magam és már szinte éreztem, ahogy a bal karom megemelkedik, hogy játékosan lökjek rajta egyet, de megálltam. Nem szabad hozzáérnem. Nem hagyhatom, hogy ezen és itt boruljon el a kártyavár, mert annyira rosszul esne, ha most emiatt magához térne, hogy valójában utál és visszaemelné kétszer akkorára a falakat. Arne mindig képes volt elérni, hogy ne izguljam túl az ember és ember közti viszonyokat. Na és akkor, ha Grethe innentől nem kedvelne? Nem az lenne végülis a legelőnyösebb végkimenetel? - Most alábecsülöd, de Andreasnak sem volt elég egy egész palotányi testőrség ellene. - Bontakozó kacajom, viszont megállt és visszafejlődött, amint meghallottam, hogy megemlítette azt az alsóneműt. Az arcom színe egyből felvette a versenyt azokkal a szép, élénk piros rákokkal. - Az..a..- A két tenyerem megemelkedett, hogy eltakarja az arcomat, amit hasonlíthatok arra az érzésre, mikor gyerekként megfogtam a lámpa izzóját és megsütötte a kezem. - A szekrényemben van eltemetve, jó mélyen..de nem csak én kaptam! Andreasnak olyat küldött, amit már hordott, szóval ha nem akarsz ilyet, tényleg óvatos leszel!Egy szusszal, levegő és szinte szóközök nélkül osztottam meg vele ezeket az infókat, mintha kicsit remélném, hogy ez hatásos lesz és tényleg nem kell majd őt féltenem Grethe-től. Na várjunk... Nem el akartam máris venni a kedvét. - Attól még jönnöd kell mostmár velem! Nem fogok egyedül menni! - Határozottan, ellentmondást nem tűrve, dacosan emeletem meg az állam és vele a tekintetem, hogy lássa, ebből nem engedek.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Pént. Jún. 10, 2022 1:12 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
Komolyan mondom, ha sok ilyet mond még, nagyon fájdalmas lesz visszatartanom a nevetést és a gondolataimat, mert eszem ágában se lenne megbántani őt, ha már ilyen ártatlanul közöl velem ilyeneket. Még életemben nem győzködtem senkit arról, hogy nem megyek el túl hamar... de lám, ez is megesik, és a másik még csak nem is úgy gondolja, ahogy én. Mármint úgy veszem észre... Főleg mert még meg is ígérteti! Mi nálam a hamar.... tényleg, Arne, mi nálad a hamar? Ó uram teremtőm, most segíts. Erősen szorítom állam, arcom már szinte fáj, hogy szemtelen mosolyom maradjon csak elbújva, jól áll neki, majd megköszörülöm torkom. Nemnemnemnem. - Tényleg nem tudom, hogy meddig tervezték, hogy itt legyek, de gondolom, ha a nővérem azt mondja, menjek haza, akkor se kell azonnal ugranom, ha egyébként még szívesen látsz, és a szüleidnek sem vagyok teher. Szóval ... ígérek is, meg nem is? Még én se tudom, mire számíthatok, hogy ígérhetnék? - magyarázom, legalább saját magamat is terelem vele, tiszta szerencse, hogy jó a beszélőkém. Na meg.. ez a reményteli pillogása a lelkemig simul szavaival együtt, én meg már tényleg nem értem, ha anno szó nélkül lemondott rólam, most miért ilyen kíváncsi, meddig leszek itt. Később meg már azzal kapcsolatban győzködöm, hogy egyáltalán nem lesz terhemre vele megjelenni a szülinapon, se hozzáérni, táncolni vele, figyelni rá... de hogy ezt minek köszöni meg, nem értem. Mármint de, de .. mégse. De hogy az a másik nem mozogna úgy, mint ő, hát .... Szemöldökeim enyhén felkúsznak, ahogy veszek egy nyugtató, nagyobb levegőt orromon keresztül, hát még kacag is, miközben engem kivégez tök ártatlanul. Jó. Ügyesen táncol! - Öt perccel ezelőttig még azt se tudtam, hogy egyáltalán partnerre lesz szükségem, de ha már épp egy helyen lakunk, és történetesen mindketten megyünk, akkor egyébként se kerestem volna senkit. És amúgy is. Kíváncsi vagyok, hogy mozogsz. - teszem hozzá végére egy már leheletnyit szemtelenebb mosollyal ahogy szemeibe pillantok, értse ahogy szeretné, már magam sem tudom, mire gondoltam... - És ha olyan vészes helyzet lenne, hogy szájon át kell lélegeztetni? Na de hercegnő... még a végén félreérteném. Már ha túlélném. - nevetem végét, neeem, nem azt akartam mondani, hogy nem tudna megfelelően elsősegélyt nyújtani! Na jó, de, pont ezt akartam mondani, de csak piszkálom, szokásosan. De miféle alsóról van itt szó? Meg minek? Miért? Nézek is értetlenül rá; felejtsem el.. - Persze, mert ezt csak úgy .. egyszerűen el lehet felejteni. - bólintgatom enyhén elbiccentve arcom, hát igen, ez így működik, ha ő mondja, már nincs is eszemben! Még a végén kénytelen leszek meggondolni ezt az egészet, addig-addig. Szóval kell egy terv! - Hű, szörnyű. Illetlennek lenni szörnyű. - vágom rá 'komolyan', hát akkor drámázzunk, persze csak játékosan, mert miért is ne kötnék bele minden szavába? Régen is ezt imádtam bennünk, hogy olyan aranyosan vesz le mindent .. mármint mindent, amit mondok. Khm. - Jó, azért testőr nem kell egy nő ellen, ennyire elveszett nem vagyok. - nevetem, majd folytatom: nincs ha, ha meg kell mentened a svéd herceget, kitalálsz valamit, mielőtt tovább faggatlak arról az alsóneműről, amit persze elfelejtettem már. - és pont, nincs ebben ha, azon az egyen kívül, ami megelőzi a 'lecsap rám' részletet, mert már csak a játék kedvéért is kíváncsi lennék, mit tesz a hercegnő, hogy ezt megakadályozza.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Minden egyes másodperccel amit Arne oldalán sétálva töltök, egyre inkább érzem azt, hogy még nincs veszve minden. Még nem járt el az idő teljesen a barátságunk felett. Lehet..harcolni kéne érte? Lehet megérné a próbálkozás annak ellenére, hogy ő ezt nyilván nem így gondolja? Annyira sok minden kérdéses a herceggel kapcsolatban. Minden egyes lépésemnél és mondatomnál úgy érzem, mintha kártyavárat építenék, és azt az egy lapot még fel kell tenni a vár tetejére, izgulva, hogy most aztán vagy kész leszek és büszke, vagy összedől az egész. Onnan viszont már nem lenne visszaút, nem próbálkoznék tovább, csak hagynám, ahogy van. Nem ez a világ legeltökéltebb gondolkodásmódja, de nem is bírnék ki mégegy visszautasítást. Mintha vékony, olvadozó jégtükrön korcsolyáznék. - Ezt meg is ígéred? Túl hamar nem fogsz elmenni, vagy csak hamar? Mi nálad a hamar? Mire számíthatok? - Szemeimmel kíváncsian pillogtam fel rá és mégis reménykedve. Miért nem tudok erről letenni? Miért volt elég megjelennie ahhoz, hogy teljesen megborítson mindent? Azokban a percekben, amíg apa bejelentette Arne közeledését, biztosra vettem, hogy ki nem állhatom, hogy az sem hatna meg, ha úgy döntene, mégsem jön el. Mégis itt sétálok mellette és reménykedek, piszkálom, viccelődök vele. Van valami megmagyarázhatatlan a kisugárzásában, valami amit azóta érzek, hogy először találkoztam vele. Valami megnyugtató, de mégis szinte remegni tudnék, annyira izgatottá tesz. Beismerem, kicsit félek tőle. Eddig ez a tizenegy év szürke volt és egyhangú, erre hopp megjelenik és annyi minden megmozdul bennem, mint talán még soha ezelőtt. Szégyellem is kicsit magam, hogy ennyire nem sikerül tartani magam az elhatározásomhoz, hogy ennyire egyértelművé tettem, hogy vele akarok időt tölteni. Vele, nem mással. Ha minden jól alakul, ezt nem fogom már elénekelni neki. - Már hogyne köszönném meg, hiszen keríthetnél addig magadnak partnert...bár nem fognak olyan ügyesen mozogni mint én. - A kezemmel eltakarom az ajkaimat, míg utat engedek egy játékos kis kacajnak. Természetesen lesznek ott nálam ügyesebben táncoló hölgyek, gondolom ezt sejti is, de ez nem azt jelenti, hogy nem fognám szaván, hogy megpörgessen egyszer-kétszer. Holnaptól, meg a bál után, úgy utálhat, ahogyan jól esik neki de most kellett ez a kis lelkemnek. Úgy tenni, mintha sohasem történt volna meg ez a bő egy évtized és még mindig legjobb barátok lennénk. Hiányzik az az időszak, nagyon hiányzik. Néha túlságosan is. -Nem kell majd aggódnod, gyorshívón van a mentő és még elsősegélyt is tudok nyújtani, amíg kiérnek. Szinte meg mindig hihetetlennek tartottam, hogy itt sétált mellettem és én próbáltam meggyőzni arról, mennyire jó lenne, ha elkisérne Grethe szülinapjára. Észre sem vettem, hogy már egyáltalán nem volt célom ottfelejteni. Sőt! Igen utálatosnak véltem a gondolatot, hogy esetleg megkedvelné azt a nőt és elkezdene vele...barátkozni. - Áh semmi! Felejtsd el, nem mondtam semmit csak kicsúszott! - Rajtam kívül még egy másik ünnepelt is kapott egy csipkés, szinte ott sem lévő darabot. Majd később Andreast is igazán meglepetésként érte, mikor díszes kis dobozban kapott egyet Grethe bugyijai közül. Az én arcomról ég le az összes bőr tőle. Ez lehet a negyvenes nő hóbortja. Miért ne kapna tőle valami perverz kis dolgot Arne is? Hiszen jóval helyesebb mint a bátyám és még...csak szemrevaló nah, ki lehet ezt nyilvánítani minden további túlgondolás nélkül is. Pont. - Mi? Dehát akkor...Az illetlenség lenne. - Szemeimmel szinte kétségbeesetten pillantottam fel rá. Na nem azért mert nem menteném ki őt, ha kéri, hanem mert..Mert ami eszembe jutott az, az nem éppen. Az nem valami illendő, de sajnos nagyon is tetszetős. Az arcomra ismét forróság kúszott, jelezvén, hogy itt bizony masszív arcpír lesz. - Na de...ha tudok majd valahogy, segítek. Ha kell mellédszegődhet Ivar is, nekem amúgysem szokott az ilyen helyzetekkel gondom adódni. Olyan feleslegesen kell magammal cibálni szegényt. Ujjaim ismét megtalálták azt az utálatos zafír medált, s birizgálni kezdték, amíg nem voltam képes dűlőre jutni, hogy kit sajnáljak majd az egész helyzetben inkább. Mind a kettő engem fog kisérgetni, pedig jobb dolguk is biztosan adódna.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Csüt. Jún. 09, 2022 9:31 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
Ha nem úgy telt volna el az elmúlt tizen év, ahogy, boldogan mondanám Anitának, hogy miatta megéri itt lenni, szeretek vele lenni, és szeretnék is minél tovább mellette maradni, hiszen régen is szerettem.. azt is elmondhatnám, hogy amúgy alig vártam, hogy megtudjam, mennyit változott, még ha egy másik gondolatban nem is akartam idejönni. Elmondhatnám, hogy miatta éri meg engedni a kívánságnak, hogy ne legyek otthon egy ideig, de mindez bennem marad, lenyelem, mert nem érzem úgy, hogy megérdemelne ilyen szavakat, miután csak úgy eldobott, mert megunt, mert már nem volt rám szüksége. Vagy nem tudom mi történt... de kellemetlenül lett intézve. A baj csak az, hogy nehéz dolgom van mellette, mert bár bosszant is, hogy úgy tesz, mintha minden rendben lenne, éppen ezzel éri el, hogy én is a jelenre figyeljek és ne a múltra, legalábbis pár múló pillanatra újra és újra elfeledteti velem a sérelmeim, így még mosolyom is arcomra szökik, ha nem is sok időkre.. és még piszkálom is, mint régen, mert kivívja szavaival, ennyire nem tudok érdektelen maradni. Amit viszont válaszol... muszáj vagyok elfordítani tőle arcom, jaj de szép a kilátás az ablakon át, miközben egy mosolyt igyekszek ajkaim mögé rejteni; viselkedj Arne, viselkedj! Aztán megköszörülöm a torkom, mintha semmi se történt volna. - Nem megyek el túl hamar, ne aggódj. - felelem mégiscsak halkan elnevetve, majd inkább orrnyergemet dörzsölöm meg, aztán arcomat, mielőtt visszaengedném kezem magam mögé. Ennyit a viselkedésről, most már szedd össze magad! A meghívó, illetve az esemény kapcsán azonban már engedni látszok, és nem, nem azért, mert amúgy elmehetnénk együtt, mert bár egyébként .. miért ne, de szóval ... nem azért. Mindezt amúgy is csillapítja, hogy láthatóan tényleg attól fél, én nem akarok elmenni vele, mert akkor táncolni kéne, figyelni rá, hasonlók... Aztán jön a következő bomba, hogy inkább menne el velem, mint egyedül, én pedig bár igyekszek roppant megértő és normális arcot vágni, belül már meghaltam egy kicsit, de annyi baj legyen. Most mondjam, hogy ámen? Neem, nem mondom. Vah. - Miért lenne gond? Nem kell megköszönni Anita, ezer éve ismerlek, nem fogok úgy tenni, mintha idegen lennél, és nem leszek rosszul, mert hozzád kell érnem, vagy mutatkoznom kell veled, vagy esetleg vigyáznom rád. - felelem hosszabban, határozottan, de azért lágyan is egyben, leheletnyi nemértemséggel, mert tényleg nem jut el az agyamig, miért hiszi azt, hogy bánnám. Régen bántam vele lenni? Vagy most kezdené el érezni, hogy nem feltétlenül örülök annak, hogy dobott? Áh, nem tudom... - Lehet... lehet, hogy szükség lesz rájuk. - vágom rá 'komolyan', elnevetve, mosolyomból látható, hogy nem lesz itt egyáltalán gond. Részemről biztosan nem.. A következőkre már ráncolom homlokom, hogy nem kell majd sokáig pesztrálnom, és szerintem kérdés nélkül is látszik rajtam a 'miért' érzés, hiszen folytatja is anélkül, hogy megszólalnék. Arra már inkább forgatom szemem, hogy ez a Grethe lecsapna rám, picit arcom is elfordítom, de tekintetem Anitán marad, kissé fancsali 'nemár' arccal. - Alsóneműt? Miért akarna nekem alsóneműt ajándékozni? Vagy úgy általában bármit ajándékozni... - kérdezem grimaszommal, hát még a végén elmegy a kedvem, mielőtt oda jutnánk, hogy elkísérjem Anitát! - Na jó, elmegyek veled, de amiért figyelek rád, te előrukkolsz valamivel, ha épp .. lecsapna rám. Akárhogy is nézzen ez ki. - teszem hozzá a gondolatot, még mindig nem tértem magamhoz ebből, de egy nő miatt már csak nem fújok visszavonulót, majd a hercegnő megoldja, ha már az ő vendégszeretetét élvezem éppen.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Ismerek én jó pár nemes embert, megannyi herceget, hercegnőt és azt kell, hogy mondjam, minden önhittség nélkül, hogy nem tartom magam annyira vészesnek. Még így sem hittem el viszont, hogy mindenkinek szimpatikus lennék. Nincs olyan ember a világon, akit mindenki szeretne. Mégis meglepettséget érzek, hogy pont Arne az akinél ezt tapasztalnom kell. Ő más, ő nyilvánvalóvá teszi, hogy már nem éppen vagyok a kedvenc embere, akit felkeresne mikor unatkozik vagy csak szimplán mert látni szeretné. Pont Arne, ha eltekintünk a bátyámtól, aki szintén ezt érezteti velem, hogy ha tehetné, kilőne az univerzumba és egy pillanatig sem hiányoznék neki. Az a különbség, hogy a bátyámtól ezt szoktam meg azóta, hogy megszülettem. Arne pedig "csak" egy évvel több mint egy évtizede kerül. Szóval életem nagy részében imádtam őt...meg szerintem ő is engem. Hacsak nem azért lógott velem, mert rá lettem erőltetve. Mire meg felnőtt...rájött, hogy nem kötelező ám engem pesztrálnia...és dobott, mint egy zsepit. "Okés Anita, itt az ideje ezt befejezni, mert kezdesz átváltani depressziós liba-módba. Na és akkor, ha nem akar itt lenni? Ennek borítékolhatónak kellett volna lennie, már amikor kiderült, hogy nálunk fog megszállni egy időre." Jahm, csak mikor ezt ő mondja ki, akkor realizálódik igazán, hogy valóban így érez. A valóság pedig igen rideg tud lenni, pont mint Ő. Nem is gondoltam volna, hogy még valaha láthatom mosolyogni, pláne nem rám vagy miattam. Mégis felfelé kanyarodnak az ajkai, s ez szinte képes lett volna velem hirtelen minden sérelmet elfeledtetni. Ha azt mondanám, hogy nem emlékeztem ennyire szép tud lenni, amikor mosolyog, akkor hazudnék, hiszen mindig így igyekeztem őt az emlékeimben felidézni, miközben mosolyog. De ez most más. Nem tudnám megmondani, hogy miért de más. Az egész szituáció különbözik minden eddig történttől. Okozott már nálam bőrpírt tinédzser korunkban is, csak épp nem szándékosan. Most ő, Arne William Alexander Wilhelm, Svédország hercege éppen nagyon élvezi, hogy piszkál. A legrosszabb, hogy mélyen legbelül élvezem ezt az egészet. - Hát...Történetesen..Ha nem mész el túl hamar, akkor magad is felfedezheted, hogy melyik szín, hogy áll. Majd még adok neki ötleteket nem? Megmondom neki, hogy a rózsaszín is igencsak szépen kiemeli a bőröm puhaságát és még képes rávágni, hogy szerinte viszont a szürke a személyiségemhez jobban passzol, vagy tudom is én. Nem tudok mihez kezdeni azzal a helyzettel, hogy Arne esetleg flörtölne velem. Áh, nyilván nem, de mégis eljátszadozok a gondolattal, ami fikarcnyit sem javít a helyzetemen. Arne akkor sem vett észre, mikor ott voltam mellette és kiváló volt a kapcsolatunk. Majd biztos most fog, hogy alig várja, hogy lelépjen. - Ha..ha tényleg nem gond neked, hogy együtt legyünk, akkor örülnék, ha nem egyedül kéne elmennem, hanem..veled. Köszönöm. - Most először érzem, hogy a mosolyom nem is annyira művi, hanem igazán hálás és kedves. Jól esett, hogy nem irtózik tőlem ennyire. A kedves vigyorom addig tartott, míg el nem kezdett drámázni, akkor félholdassá vált, még a szemeim is megforgattam játékosan. - Vajon hívnom kell majd neked a mentőket is? Csak jelzem, hogy ez nem fog meggátolni abban, hogy megtáncoltassam magam veled. Jöjjenek utána a dokik utána, már nem úszol meg. - Legutolsó mondatom kissé fenyegetőnek sikeredett, de csak nem fogom már pont ezzel elriasztani. - Különben sem sokáig kell majd engem pesztrálnod. Szerintem Grethe hamarabb le fog rád csapni mint egy vadászrepülő. Akkor majd aztán várhatod a hős Anita segítségét, mikor neked is ajándékoz megbotránkoztató alsóneműt. - A karjaim a mellkasomnál összefontam és jólesően kacagtam végig, ahogy a kép lejátszódott bennem: Grethe a maga majd tizenöt centi magasságelőnyével megragadja Arni lábát, akár egy ősasszony és már húzza is maga után. Sosem értettem, hogy ússza meg ezt a férjénél, de Andreas biztosan rém boldog lesz, ha átszáll róla a vörös hölgyemény.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Kedd Jún. 07, 2022 9:04 pm
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
Felelek még annyit, hogy 'de', egy lágyabb mosollyal, de több szót nem ejtek ezzel kapcsolatban. Nem azért, mert nem örülnék a nővérem boldogságának, egyszerűen csak.. minek beszéljek róla, nem teszek úgy, mintha vele legalábbis ilyesmiről szoktam volna cseverészni. Még akkor se, ha jószerivel az egyetlen, akivel jót szoktam beszélgetni otthon... és akiből nem árad, hogy a hócipője tele velem. Jobban belegondolva, lehet kérdezgetnem kellene... Érzem Anitán, hogy hangja mintha kissé csalódott lenne, amiért azt mondom, nem szívesen jöttem, de igazság szerint illene a helyére tennie a képkockákat, miért is nem ugrálok örömömben, hogy méltóztat a társaságomban lenni. Bár, éppen a múlt miatt nem értem, miért csalódott, de aligha kezdeném el faggatni az ügyben, egyszerűen csak megjegyzem, egyébként nem tudom, meddig leszek itt, illetve, hogy azért belehalni nem fogok... Egyszerű válaszából aztán bármire következtethetnék, ha nem lett volna már csalódott azelőtt is, hogy közöltem, ki tudja meddig rontom itt a levegőt, így viszont tényleg csak összezavar. - Lehet. - felelem egy valóban apró mosollyal ismét, miközben rápillantok, de már nézek is vissza magam elé. Akaródzik azt mondani, hogy miatta nem lesz szörnyű itt lennem, de nem fogok ilyesmivel kedveskedni, az biztos... még ha jól is esne megint úgy lenni vele, mint régen. Tényleg azt hittem, hogy mindig is az életem része lesz, de el kellett fogadnom, hogy benéztem, el is fogadom, csak akkor ne tegyünk úgy, mintha a legjobb módszerrel rendezte volna mindezt. A régi idők emlékére viszont muszáj vagyok megjegyzést tenni a vörösödő kis arcocskájára, ami egyébiránt tényleg jól áll neki, válaszára viszont .. felszalad a szemöldököm, úgy nézek rá. - Ó! Igen? Mesélj, kérlek. - nézek rá szemtelen mosolyommal, igen, ez már őszintébb, mint az előbb, de marhára érdekel, mégis mire gondol, remélem kifejti nekem! A meghívó kapcsán kiderül, amit amúgy is sejtettem, hogy bizony ő is ott lesz, minek nyomán pedig bevallom, hogy szívesen elmennék vele, miért ne.. ki nem hagynám, még ha nem is kötelező, rossz híremet keltené, akkor viszont már együtt is mehetnénk, hogy legalább egy kicsit úgy tűnjön, mintha .. barátok lennénk. Vagy mi. Ahogy visszakérdez, ismét emelem szemöldököm lágyan, de ezúttal már biccentek is hozzá; tényleg. Viszont ahogy összeteszi a mondatot... ohm.. hát amúgy .. amúgy tényleg elmehetnénk együtt, egyébként, én nem lennék ellene... Na de héjka, hess, maradjak már eszemnél, hiába lett szörnyen csinos. Naszóval'... - Miért ne mehetnénk el együtt? - kérdezem, erős vagyok erős vagyok, bár egy kissé elkacagom a szavakat, de hátha ő nem úgy gondolkozik, mint én, különben nem kérdezett volna ilyet ezzel az ártatlan tekintettel! Gondolataim azonban csillapodnak, ahogy folytatja szavait, inkább már kíváncsian figyelek rá, néhol enyhén ráncolva homlokom. - Hű, vajon túl fogom élni? Jó ég, még a végén hozzád is kell érnem! - kérdezem tettetve némi aggódást, meghökkenést, végére egy kis ábrándos sóhajjal, de egy-két másodperc után elmosolyodom. - Talán megbirkózom vele, Anita. - fűzöm hozzá végül, hogyne tudnám mivel jár, de világgá azért nem szaladok tőle, táncolok is vele szívesen, még ha ezt nem is mondom ki. - Már, ha te sem bánod, hogy táncolnod kell velem, persze. - teszek hozzá még egy aprócska gondolatot, mert tapintatossága éppen erre is utalhat, ki tudja..
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
